Igen, most újra kisütött felettünk a nap. De nem egyszerű napsütés volt. Izzó, káprázatos tűz-zápor a magasból. A szabadelvűség delelője. A jogegyenlőség megdicsőülése. De a nap olyan erősen tűzött, mint csak viharok előtt szokott, és ezért a fényözönben már mindenki érezte a közeledő égiháborút. De most ne a zivatarokról beszéljünk, mert most még ragyog az ég felettünk. A Néppárt megbukott, a sötét felhők szertefutottak. Gróf Khuen-Héderváry Károly a miniszterelnök a szabadelvű többség élén. Olyan választási diadala volt ez a liberális gondolatnak, ami még Tiszáékat is meglepte.
A négy éven át tartó szellemi sötétség után a friss szabadság levegője lengett az országban.
A zsidóságnak külön is megvolt minden oka rá, hogy örvendjen.
A kultuszminisztérium élére Székely Ferenc koronaügyész került ideiglenesen, ki elhelyezte helyéről Makay Béla tanácsost, a zsidó hitközségek kínzóját. Gróf Zichy János, a végleges kultuszminiszter is megerősítette ezt a rendkívüli jelentőségű rendelkezést, a miniszterek pedig, és a képviselőjelöltek is, ünnepélyesen elkötelezték magukat a zsidóságnak történelmi egyházzá való emelése mellett (amit hivatalos nyelven úgy neveznek, hogy az 1848:XX. te. a zsidókra is vonatkozik, bár őket csak később foglalták be).
Olyan volt a helyzet, mint a millennium napjaiban, a recepció diadala után. És ebben a légkörben tárgyalta a budapesti esküdtbíróság a Szabolcsi-Makay pórt 1910 utolsó hetében.
A magyar és a külföldi sajtó hasábos cikkekben foglalkozott ezzel a pörrel. Szabolcsi Miksa megvádolta a kultuszminisztérium egyik vezető tisztviselőjét, hogy gyötri és kínozza a felekezet hitközségeit. A vezető tisztviselő perelt, és esküdtszék elé vitte az ügyét.
Életveszélyes tolongás uralkodott a budapesti kir. törvényszék nagy tárgyalótermében, mikor dr. Baloghy György, a törvényszék elnöke a tárgyalást megnyitotta. Ez a tömeg két napon át kitartott, és a végén olyan ovációkat rendezett a vádlott mellett, hogy az elnök rendőrökkel volt kénytelen a termet kiüríttetni. Erről a forró
hangulatról azt jegyezte meg egy keresztény-szocialista újság, hogy
"emlékeztetett' a recepció idejére, mikor a Keleti pályaudvaron Becsből érkező magyar politikusokat a tömeg azzal üdvözölte a pesti utcán, hogy: Éljenek a zsidók.
A Makay-pör elvi küzdelem volt, hiszen a vádlott mindjárt a tárgyalás elején kijelentette, hogy nem akart személyt bántani, sőt bocsánatot kért tőle. Én a történelmi kutatásnak vélek itt szolgálatot tenni, mikor e felejthetetlen tárgyalás néhány részletét az eredeti gyorsírói feljegyzés alapján itt közlöm.
"Szabolcsi Miksa kihallgatásából.
Elnök: Mondja meg, vádlott úr, megértette-e a vádat?
Vádlott: Megértettem.
Elismeri-e, hogy a felolvasott cikket ön írta?
Elismerem.
Beismeri-e bűnösségét?
Nem ismerem be.
Miért?
Azért, mert felekezetem érdekeit védelmezem meg azokban a cikkekben, melyeket ennélfogva közérdekből írtam.
Mi indította önt ezeknek a cikkeknek megírására? Ha nehezére esik az állás, hozatok széket, tessék itt előttem helyet foglalni. (Megtörténik.)
Vádlott, Szabolcsi Miksa: Mint már mondottam, felekezetem jogait védem. Ezeknek vajmi szűkiben van a magyar zsidóság, értem az autonómia dolgában. Országos autonómiája, sajnos, egyáltalában nincs, ami autonómiája mégis van, a hitközségekre szorul. Egy bizonyos kritikus korszakig, mely kezdődött körülbelül hat esztendővel ezelőtt, és végződött ezelőtt három hónappal, a hitközségek saját belátásuk szerint intézték ügyeiket, természetesen a törvény keretein belül. Ezt a kis autonómiát kezdte ki a minisztérium ama orgánuma, mely akkor a zsidó ügyeket vezető osztály élére került.
Kikezdte különösen az alapszabályok révén. Előtte is, utána is a hitközségek alapszabályait rövid néhány napon belül jóváhagyta minden kormány. A hitközség elkészítette alapszabályait, elküldte a központi felekezeti fórumhoz, az átvizsgálta, esetleg igazított rajtuk, bemutatta a minisztériumnak, az átnézte, és — ritka kivétellel — jóváhagyta, az Országos Irodának vagy az orthodox központnak visszaadta, hogy az elküld je a hitközségeknek.
Ez legföljebb néhány hetet vett igénybe. Mert hisz alapszabály nélkül megakad a hitközség adminisztrációjának menete. Nem így a régimé alatt, melyet kritikus regime-nek neveztem el. Kétszer, háromszor, négyszer is visszamentek az alapszabályok, ami évekig tartott, és zavart és rendetlenséget szült a hitközségekben. Visszamentek, hogy belevegyenek dolgokat, melyek fölöslegesek, mert benne vannak a törvényben, vagy olyan intézkedéseket, melyek ellenkeznek a hitközség érdekeivel, károsítják, zavarják.
Megtörtént, hogy egész területekről, például egész Trencsén megyéből kérték be a zsidó hitközségek alapszabályait módosítás céljából. Eszük ágában sem volt a hitközségeknek módosítani valamit, de mindenáron boldogítani akarták őket módosítással. Ott megtörtént az a mulatságos eset, hogy olyan hitközségektől is bekérték az alapszabályokat, melyeknek nincsen, és melyeknek nem is kell, hogy legyen: fiókhitközségektől. Ezek csodálkoztak, hogy alapszabályokat kémek tőlük. Csodálkoztak, de megbíztak a felső észben. Ha alapszabályokat kémek, akkor üyeneknek lenni kell, de mert mégsem volt, hát készítettek ilyeneket hamarjában, és felküldték alapszabályaikat a minisztériumba.
Voltak esetek, hogy a hitközséget azzal lepték meg, hogy a minisztérium megsemmisítette az alapszabályait, azt követelvén, készítsen hamar újakat. A hitközség álmában sem akart újakat, de felülről erre egyszerűen kényszer!tették. Erre is vannak bizonyítékaim.
A hitközségek természetesen panaszkodtak, demonstráltak, följajdultak. Mert a huzavona esztendőkig tartott. Esztendőkön át jóváhagyott alapszabályok nélkül működtek, ami kiszámíthatatlan károkkal járt, mert még adókat sem tudtak rendesen behajtani. Panaszaikkal felkerestek engem, és én, a jogtalanságot látva, kötelességemnek tartottam közbelépni.
Rendes viszonyok közt az Izraeliták Országos Irodájához fordultam volna, de ez a fórum, először, mióta fennáll, harci lábon állott a kultuszminisztériummal. Illetve, a kultuszminisztérium zsidó osztálya mindent megtett, ami ezt a felekezeti fórumot bosszantotta. Fordultam tehát a hitközségek panaszaival egyenesen a kultuszminiszterhez, gróf Apponyi Alberthez.
A miniszter figyelemmel meghallgatott, előadásom nyomán jegyzeteket is készített, és megígérte, hogy segíteni fog a dolgon. Biztosított, hogy nem tudott eddig a zsidó osztály dolgairól, és hogy annak eljárását, ha csakugyan úgy van, hogy alapszabályokat többször utasít vissza, és ha csakugyan beleavatkozik a hitközségek belső ügyeibe, határozottan helyteleníti. Az ő, a miniszter felfogása szerint az államnak csak annyi köze a hitközségek alapszabályaihoz, hogy meggyőződjék arról, nincs-e bennük valami államellenes intézkedés. A szabad egyesülésnek — mondotta őexcellenciája — mindig szószólója volt, és nagyon restelli, hogy épp az ő kormánya alatt történik ilyesvalami. A miniszter ígérete megnyugtatott. De mert nagy változások nem történnek máról holnapra, több, mint egy esztendeig vártam, azonban csak nem javult a helyzet, mire megírtam inkriminált cikkeimet, melyek adatait kész vagyok aktákkal és tanúkkal bizonyítani. Nagyon sajnálom, hogy a tekintetes kir. törvényszék nem teljesítette kérésemet, és nem idézte be a tanúk sorában őexcellenciáját, gróf Apponyi Albertét.
Mezey Ferenc dr. kihallgatásából.
Csakis 1904-től kezdve támadnak azok a rendkívüli nehézségek az alapszabályok jóváhagyása körül, amelyek az egész hazai zsidóságot a legnagyobb zavarokba vitték, s hihetetlen állapotokat teremtettek. Azt hiszem, hogy az ilyen közigazgatási intézkedések egyedülállóak nemcsak Magyarországon, hanem az egész földkerekén.
Miért gondolja ezt a tanú úr?
A kormány egész beavatkozásának kérdéséhez az alapszabály dolgában nagyon sok szó férhet, hogy amidőn a zsidóság a recepcionális törvény folytán a többi egyházfelekezettel egyenlő jogra helyeztetett, vajon lehet-e akkor a kormánynak ilyen centralizáció alapján a hitközségek belső ügyeibe avatkozni, és lényeges intézkedéseket tenni olyan ügyekben, amelyek a felekezetek saját ügyei.
Miben állott a minisztériumnak a községek belügyeibe való beavatkozása?
Ha az alapszabályok beterjeszttettek a kormányhoz, a minisztérium különböző kifogásokkal visszaküldötte az alapszabályokat. A kifogások különböző természetűek voltak, de többnyire zavarosak, az egyik esetben kifogásolták azt, amit a másik esetben a minisztérium nem kifogásolt. Maga a hitközség kijelentette, hogy ha ennél és ennél a hitközségnél ez és ez nem követeltetik, miért követeltetik énnálam? A községek természetesen rendet akarnak. Engedelmeskednek tehát annak, hogy a kormány ilyen rendelkezéseket tett. Hogy müyen természetűek voltak ezek a rendelkezések, azt a következő adatokkal világítom meg. A legeklatánsabb esetekre hivatkozom.
Kifogásolták, hogy az alapszabályokban nincsen benne az, hogy a rabbi a recepcionális törvénynek megfelelő képesítéssel bírhat.
A szenvedéseknek egész sorozata volt az, amit a hitközségeknek ki kellett állani. Nagyon gyakori volt, hogy 4-5 éven át nem jutott a hitközség alapszabályaihoz. Ez
mindig újabb és újabb nehézségekbe ütközött, mert megesett, hogy amíg az egyik módosítás megtörtént, addig a minisztérium olyan rendeletet bocsátott ki, amint ez speciális esetben megtörtént, amelyről nem volt a hitközségnek tudomása sem akkor, amidőn alapszabályait készítette, sem akkor, amidőn módosította, de magának a minisztériumnak sem volt tudomása, úgyhogy a legújabb rendelet folytán újabb módosítást követelt a minisztérium.
Ez így ment a végletekig, a hitközségek kimerüléséig. Hogy miben álltak a sérelmek, erről lehetne napokon, sőt hónapokon keresztül beszélni. Mi mindannyiszor kötelességünket teljesítettük a kormánnyal szemben, hivatkozva jogra, hivatkozva méltányosságra és a közigazgatásra, és utaltunk arra, hogy sohasem fordult elő az, hogy kongresszusi hitközség bármüyen relációban a kormánnyal szemben bizalmatlanságra adott volna okot.
• •
Ügyész: Van-e tudomása arról, hogy amikor ez az ügy tárgyaltatott, az egyik referens, Makay osztálytanácsos úr a kongresszusi statútum alapján állva, az egész zsidóság érdekeit védve, szenvedélyesen küzdött, hogy a budapesti zsidóktól se követeljenek bekebelezési díjat?
Nem tudom, de készségesen elhiszem, mert nehézségek támasztásáról volt szó, és arra Makay osztálytanácsos úr mindig készen volt. (Nagy derültség és mozgás.)
Védő: Méltóztatik tudni, hogy Makay osztálytanácsos úr többé nem vezeti az ügyosztályt? Milyen azóta a praxis?
Normális, amüyen volt mindig, és amüyen magától értetődik. Az alapszabályok dolgában a minisztérium most úgy intézkedik, ahogy mi azt kértük annyiszor, hogy tudniillik ha valami igazítanivaló van az alapszabályokon, azt a miniszrérium jóváhagyó záradékba veszi be.
Elnök: Van valami észrevétele a vádlott úrnak a tanú úrhoz?
Vádlott: Míg Makay osztálytanácsos úr állt a zsidó osztály élén, előfordult-e olyan eset is, hogy alapszabályok dolga simán, fennakadás nélkül intéztetett volna el?
Nem emlékszem. Azt hiszem, nagyon kevés lehetett az ilyen eset.
Báró Hatvány József vallomásából.
Elnök: A tanú fel van híva tanúságtételre mint az Országos Rabbiképző Intézet elnöke, illetve az Országos Izraelita Tanítóképző Intézet másodelnöke. Az állíttatik, hogy a kultuszminiszter hitfelekezeti ügyosztálya késedelmesen és a belső hitéletre is kiterjedőleg járt el, ami a törvénybe ütköző módon történt. Állíttatik az is, hogy a tanú úr is tapasztalta azt, hogy amíg Makay osztálytanácsos úr volt az ügyosztály vezetője, addig a vezetése alatt álló két kulturális intézménynek a belső életében is zavarokat támasztott volna. Mint áll ez a dolog?
Én körülbelül négy esztendeje őszinte sajnálatomra a/t tapasztaltam, hogy az a jóindulat, amelyet a minisztériumtól a kulturális intézmények számára vártam, elmaradt. Elmentem tehát gróf Apponyi Álba t őexcellenciájához, és panaszt lettem előtte, hogy egyes intézkedések roppant kicsinyesek, úgyhogy az volt az impresszióm, hogy nem jóakarattal intézik el a dolgainkat.
A két intézet mennyi szubvenciót kap a kormánytól?
Az intézet maga tulajdonképpen a régebbi időkben egy alapítvány kamataiból kapott segélyt. Egy ízben ezt nem kaptuk meg. Nekem az volt az intencióm, hogy felkeresem Makay osztálytanácsos urat, de dr. Mczey Ferenc azt tanácsolta nekem, hogy ne tegyem. Kérdeztem még egy pár barátomat, a kultuszminiszter magasabb tisztviselőit, es ől ugyancsak azt a tanácsot adták nekem, hogy ne menjek el.
mert ez a dolog hátrányára lenne.
Az intézet belügyeibe való beavatkozással minő zavarokat támasztott a minisztérium?
Nem intézték el kellő időben előterjesztéseinket. Volt egy eset, amit a miniszternek is előadtam. Valamelyik rabbinak a kinevezése függött attól, hogy idejekorán letehesse a vizsgát. Kérvényt nyújtott be a minisztériumhoz.
Nem intézték el kellő időben. A következménye az lett a dolognak, hogy az illető elesett állásától, mert vizsga nélkül nem volt megválasztható. Ezt az esetet elmondtam Apponyinak, aki a legelítélőbben nyilatkozott erről. A dolog annál elítélendőbb, mert a késedelmes elintézés egy ember karrierjét vágta ketté.
Jamniczky szavazóbíró: Amikor felkereste Apponyit, mit mondott?
Előadtam panaszainkat és feltártam egész listáját a restanciánknak.
Mit felelt erre őexcellenciája?
Nem tudom, nyüatkozhatom-e erről.
Ön mint tanú mindent köteles megmondani, amit az ügyről tud.
Három-négy esetben «stichpróbát» csinált, s nagyon elítélően nyilatkozott, a többiekre nézve pedig megígérte, hogy meg fogja vizsgálni a dolgokat, sőt kilátásba helyezte azt, hogy gondolkodni fog arról, hogy az egész ügyosztály új vezetőt kapjon.
Jamniczky szavazóbíró: Az volt az intenciója, hogy felkeresi Makay tanácsos urat. Miért mondott le erről a tervről? Mit mondtak barátai és a kultuszminisztérium magasabb tisztviselői?
Azt mondták, hogy az osztálytanácsos úr nagyon ideges, azaz sokkal erősebb kifejezést használtak...
(Derültség, általános mozgás.) Bródy Ernő dr. vádbeszédéből.
Igen t. esküdtbíró urak! Budapesten nemsokára, az őszi szezon kezdetén, láthatók lesznek urak, amint a városból kiindulnak, vörösfrakkos nagyurak. Mennek ki a közeibe az úgynevezett parforsz vadászatra. Ezeknek a jellege és a tulajdonsága az, hogy a vadászok puskát nem visznek magukkal. A vadat, rendesen egy őzet, kiengedik a vadaskertből, odaengedik a lovasok elé, körbefogják, és
megvilágítja azt, hogy itt a lovasoknak az a mulatsága, hogy megkergetnek egy állatot, amely védekezni nem tud. A vadászatnak rendes célja az, hogy leterítsék puskával a vadat; itt nem ez a cél. Itt a mulatság abban rejlik, hogy a lovas nagyúr élvezetét találja abban, hogy hajszol egy állatot, amely előle kitérni nem tud, és amely végül tehetetlenül összerogy. Ez a kép jut eszembe, amikor végigmegyek azokon az iratokon, amelyeket mint bizonyítási anyagot az igen tisztelt esküdtbíró urak elé tártunk. így üldözik a községeket is. Ezeknek az aktáknak a súlya 12 kiló. 12 küóban vannak az alapszabályokra vonatkozó ügyek összehalmozva. Ez a sok papír, ha normális lett volna az ügykezelés, igen kicsi csomóra zsugorodott volna össze. Az alapszabályok dolgában annyi leirat, felirat, odamenés-visszamenés a hitközségekhez, az Irodához aztán a minisztériumhoz, és újra visszaküldés, és újabb felterjesztés történt, hogy kétségtelen, hogy az mind nem volt szükséges, az mind nem kellett. Maguk a kongresszusi határozatok igazolják ezt, de nemcsak a kongresszusi határozatok, hanem mindannyian, akik az életben élünk és a mindennapi viszonyokat tapasztaljuk, valamennyien tudjuk és látjuk, hogy sokszor egy mondattal el lehet intézni dolgokat, egy tollvonással rendbe lehet hozni ügyeket, és tudjuk, ha alapszabály jóváhagyások körül kifogások vannak, azokat mindig a jóváhagyó záradékba szokták felvenni. Ha kifogásai voltak az ügyosztálynak, ha módosítani akart, ahelyett, hogy az alapszabályokat leküldötte volna, azokat újra magához terjesztette és új kifogásokat talált. Ehelyett jóváhagyási záradékban kellett volna megtenni a maga kifogásait. Ámde az az eljárás, hogy azt mondja, hogy kívánja az ügyosztály azt, miszerint a választmány helyett választmányi gyűlés legyen és akkor leküldi az alapszabályokat, felterjeszti az Ulető hitközséghez, ez megcsinálja a módosításokat, felterjeszti újból, és ekkor a minisztérium megint kifogásokat keres, ismét leküldi az aktákat, majd megint felterjesztetnek az iratok, közben államtitkárral konferál, Irodával levelez,
érintkezésbe lép az ügyosztály: ez az eljárás teljesen időfecsérlő, teljesen céltalan, teljesen hiábavaló. Az a kergetett vad, az a szegény hitközség, amely a maga ügyeivel rendbe akar jönni, tudni akarja az adófizetés módozatait, tanerőit alkalmazni akarja, egész bel-életét a megállapított szabályok szerint akarja berendezni, mindezt nem teheti, működésében meg van bénítva.
T. esküdtbíró urak! Kétségtelen az, hogy amit erre nézve Szabolcsi Miksa írt, igaz, beigazolást nyert. Igaz magának a kir. ügyész úrnak előadása szerint is, mert igaz az, hogy érdemeden, indokolatlan, ötletszerű és vagy egymással ellentmondó intézkedéseket tettek a minisztériumnak abban az ügyosztályában, amelynek vezetője Makay osztálytanácsos úr, akinek, ha volt is konfliktusa Tóth államtitkár úrral, ebből a konzekvenciát le nem vonta, csak most szeretné levonni Szabolcsi Miksára nézve. Azt hiszem azonban, az ő nézeteltérésük levét nem Szabolcsi Miksa fogja meginni.
Miben tévedett Szabolcsi? Hát nem minden betűje és sora beigazolódott az ő cikkének? Azt mondja a kir. ügyész úr, aki Szabolcsi Miksáról a legszimpatikusabb hangon, nagy dicséretek közt nyilatkozik, hogy be kellett volna látnia, hogy tévedett? Miben tévedett? Talán a losonci dologban, a hátszegi dologban, talán tévedett a budafoki dologban, talán tévedett az aranyosmaróti, talán tévedett az esztergomi, talán a szegedi dologban? Nem úgy van-e minden sor, minden betű, ahogy ő felállította? Itt tehát tévedés nem történt, itt az igazság lett beigazolva, és ami személyére sértő, az a vádlott részéről vissza lett vonva. De többet mondok, én ezeket a kifejezéseket olyanoknak sem találom, és nem találom olyanoknak különösen akkor, ha a vádlott a cikk első részében külön kijelenti, hogy nem írja ki a nevét az intézkedőnek, mert előtte nem a név fontos, hanem az ügy és a név mellékes. Amikor tehát ideáll a vádlott, aki egy cikkben nem ír ki nevet, aki személyesen nem ismeri azt, aki magára nézve azokat a cikkeket sértőnek
felfogásból, felekezete és a sajtó tisztessége iránt való kötelességből írta meg cikkeit, mikor semmiféle mellékcél, semmiféle egyéni szempont, semmiféle bosszú őt nem vezeti, nem is vezetheti azzal szemben, akit nem ismer, akkor t. esküdt uraim a maga teljes tisztaságában áll előttünk ez a férfiú, aki megtette azt, amire lelke, szíve őt kötelezte, amit meg kellett tennie.
Kérdezem, az a kötelessége a sajtó munkásának, hogy az igazságot felfüggessze, hogy hallgasson és elhallgasson, vagy pedig, hogy az igazságot napvilágra tárja, hogy mindenki lássa, hogy hol az igazság, hogy mindenki meggyőződjék róla, mi az igazság, és a polgárok meggyőződésük alapján véleményt mondhassanak? Nem az a hivatása a sajtónak, hogy sötétítsen és feketítsen, hanem az, hogy világító fáklya legyen, világitó fáklyával gyújtsa fel az igazságnak a szövétnekét; aki hazudik, az pusztuljon, de aki az igazságot megírja becsületesen és önzetlenül, polgártársai érdekében dolgozván, működvén, az nem érdemelhet büntetést. Kérem védencem felmentését.
Szabolcsi Miksa záróbeszédéből.
Tisztelt esküdtbíráim! A helyzet a bizonyítás alatt annyit változott, hogy megtudtuk, hogy azt a sok jogtalanságot és macerációt a zsidó hitközségek ellen nem egy ember követte el, sőt nem is egy osztály, hanem két osztálynak több embere. Erre már régen kellett volna rájönnöm. Hisz egy embertől ennyi értetlenség nem is telik.
Ahhoz egész társaság kellett. De lettek légyen akárhányan, akik tegnap erkölcsi értelemben itt ültek a vádlottak padján, megdönthetetlenül megállapított tény, hogy a jogtalan beavatkozások, zaklatások és zavarások megtörténtek. A hitközségeknek hozzám eljutott följajdulásaiból tudomást szereztem ezekről. Nem lettem volna utolsó ember, ha mint az Egyenlőség szerkesztője azután is hallgattam volna?
Akkor szolgáltam volna rá az elmarasztaló ítéletre, ha a zászlóval, mellyé az Egyenlőség 25 éves becsületes munka
alatt kezemben vált, nem sújtottam volna a hitközségek kasztigalója felé, legyen az akárki, legyen neve akármi. Még az emberek legnagyobbika sem tudta fékezni magát, látván, hogy egyik testvérét mint gyötri, kínozza az egyiptomi hajtó. Rávetette magát a kegyetlenre, hogy testvérét megmentse.
Tisztelt esküdtbíráim! Önök is szeretik felekezetűket.
Önök is lesújtanának arra, ki felekezetűk jogaiban gázolna.
Mert pennámat egyedül és kizárólag csak ez vezette. Nem ismertem, nem láttam sohasem a főtárgyalás előtt a
Mert pennámat egyedül és kizárólag csak ez vezette. Nem ismertem, nem láttam sohasem a főtárgyalás előtt a