BeszélgetéspetrogallioszkárralLovászynak6 azutódállamokmagyarságáhozvaló
„közeledésé”-ről.–válaszegyújságcikkre.
Losonc,máj.7.(Eso7) Egykassaiújságáprilis30-ánLovászyMártonnakAz utódállamok magyarsága és a magyarországi kurzus című politikai cikkét közölte,8 amellyel egy kissé a mai Magyarországellenkívántahangolniazutódállamokmagyarközvéleményét,éskét-ségtelenülbizonyosirányításfélévelkívántszolgálniazutódállamokmagyarpolitikusai részéreis.acikkrőlésírójárólmegkérdeztükpetrogallioszkárdr.-nak,aszövetkezett EllenzékipártokKözpontiIrodájaigazgatójánakvéleményét,amelykülönösenazértis
6 LovászyMárton(1864–1927),politikus,közíró,1901utánfüggetlenségipártiországgyűlési képviselő,1918-banaMagyarnemzetiTanácstagja,KárolyiMihálykormányábanvallás-és közoktatásügyiminiszter,deaforradalmiradikalizálódásidejénigyekezettapolgárierőket koncentrálni,majdkilépettaKárolyi-pártból.aproletárdiktatúraidejénBécsbenafehérekkel aTanácsköztársaságmegdöntéséreszervezkedett,utánaaFriedrich-kormánybanlettbel-ügyminiszter.MásodszoriemigrációjaidejénaJövőcíműlapegyikszerkesztője–garami Ernővel, a korszak legjelentősebb (antibolsevista) magyar szociáldemokrata politikusával együtt.1926-banhazatértMagyarországra,éshaláláignempolitizált.
7 Ellenzékisajtóiroda,alosonciKözpontiIrodaegyikegysége.
8 acikketeddignemtudtukazonosítani;akétlegjelentősebbhelyinapilap,aKassainaplóés aKassaiÚjságenaponmegjelentszámaibannemtalálható.
mankón járó demokrácia 103
Fó ru M Tár sadalo mtu domán yisze mle ,XX. évf oly am 20 18/2, somorja
figyelemre méltó, mivel petrogalli dr. magyar országgyűlési képviselő korából egész közelrőlismeriLovászyMártonszemélyétéspolitikaimúltját.9
– Mi a véleménye igazgató úrnak Lovászy Mártonról legutóbbi szlovenszkói sajtó-szereplésével kapcsolatban?
–EngemLovászyMártonhozrégiszemélyesismeretségéshosszabbidőnátpoliti-kaibarátságfűzött,solyanpolitikusnakismertem,akitisztességeseszközökkelharcol elveiért,sakinekkorrektbecsületességébennemlehetettkételkedni.annálkevésbé tudommostmegérteniazt,hogymiképpkerülhetettmaihelyzetébe,éshogyantud politikailagegyüttműködniazzalatársasággal,amelyneksohasemmiközesemvolta tisztesmúltravisszatekintőmagyarnemzetipolitikához.10
– Mi a véleménye arról, hogy Lovászy legújabban az utódállamok sajtója útján igyekszik az utódállamok magyarságához közeledni?
–Lovászyetörekvésefőlegabbólazokbólfeltűnőésérthetetlen,hogycsakmost,az emigrációharmadikesztendejébenjutazeszébe.Eddigúgyő,mintbécsitársai,ahány-szorcsakazutódállamokbanmegjelentek,annakellenére,hogy„magyar emigránsok”-nak tekintikmagukat,nem az ott élő magyarság tényleges politikai és társadalmi vezető-ivel keresték a találkozást, hanem a hivatalos kormánykörökben.Lovászypl.romániában nem a Jósikákat,11gyárfás Eleméreket,12Bernády györgyöket,13sándor Józsefeket14s JugoszláviábannemaváradyImréket15látogattameg,hanemigenismeglátogattaaTake
9 Ismeretségükmégkorábbratehető,a19.századutolsóéveibenpéldáulLovászyazakkormég joghallgatópetrogalliegyikpárbajsegédjeisvolt,amikorazújonclétszámemelésekörülzajló vitakapcsánapesterLloydbanbecsméreltékazegyikkormányellenestüntetésszervezőit;az újságírótmindannyianpárbajrahívták,devégülcsakegyikkihívójávalkellettmegküzdenie.
10 azazabécsiemigrációval–petrogalliittnemteszkülönbségetannakmérsékeltésradikális –demokrataéstotalitárius–ágaiközött.
11 Jósikasámuelbáró(1848–1923),jogász,politikus,aszabadelvűpárttagja,főispán,főren-diházielnök,1895-tőlbáróBánffydezsőkormányábanakirályszemélyekörüliminiszter,az elsővilágháborúutánfontosszerepetvállaltaromániaimagyarkisebbségipolitikában,az erdélyiországosMagyarpártelnöke.
12 gyárfás Elemér (1884–1945), jogász, közgazdász, politikus, a két világháború között az országos Magyar párt vezetőségi tagja és szenátora, a Katolikus státus világi elnöke, az ErdélyiBankszindikátuselnöke,amásodikbécsidöntésutánadél-erdélyiromániaiMagyar népközösségelnöke.
13 Bernádygyörgy(1864–1938),gyógyszerész,jogász,Marosvásárhelypolgármestere,aváros modernizálója, a két világháború között az országos Magyar párt képviselője, 1925-ben elnökjelöltje;1930-bankiváltapártbóléspolgáridemokratikusBlokknévenújpolitikaiszer-veződéstalapított.
14 sándorJózsef(1853–1945),politikus,közíró,1918-banaszékelynemzetiTanácselnöke,a kétvilágháborúközöttazországosMagyarpártegyikalelnökeésszenátora,évtizedekenát azErdélyiMagyarKözművelődésiEgyesületelnöke.
15 váradyImre(1876–1959),ügyvéd,politikus,azelsővilágháborúelőttaFüggetlenségipárt országgyűlési képviselője, a háború után a szerb–horvát–szlovén Királyságban, illetve Jugoszláviábanamagyarpolitikaiéletszervezője,1922-tőlaMagyarpárttárselnöke,1927-tőlakirályidiktatúra1929-esbevezetéséigparlamentiképviselője.
104 Filep Tamás Gusztáv
Fó ru M Tár sadalo mtu do mán yi sze mle ,XX. évf oly am 20 18/2, somorja
Ionescukat,16apašićokat,17aTrumbićokat18 smindazokat,akiknemcsakamaiMagyar-országnak,demagánakamagyarnemzetnekiskimondottrégiellenségei.Miértvoltak ezekazurakreánézveeddigfontosabbak,mintazüldözött(séppanevezettkormány-férfiakrészérőlüldözött)ésamagyarügyértélethalálharcotfolytatómagyarok??...
– Mi a véleménye igazgató úrnak a jelenlegi magyarországi rezsimről, amely ellen akarja most Lovászy az utódállamok magyarságát felsorakoztatni?
–nemalkothatokésnemalkothatunkerrőla„kurzus”-rólvéleményt,miveltávol állunkattól,mivelnemismerjükközelebbről,skülönösenazért,mertúgy az egész magyarság, mint a szűkebb magunk érdekében a be nem avatkozás szigorú álláspont-jára kell helyezkednünk.azúgynevezett„kurzus”sáltalábanbármelykormányrendszer lehetrossz,deéppúgylehetjóis,ésváltozásnakvagyéppenséggelmulandóságnak vanalávetve.Egybizonyos,hogysohasemlehetolyrossz,hogymiattaazellenefolyta- tottharcunkkalmagánakazországnak,anépnekjövőjéttámadhassukéskockáztat-hassuk.nekünkamagyarországihelyzetellenségesbírálatátólazértistartózkodnunk kell,mivelamipolitikánknak,azösszmagyarságésasajátnemzetiéletünkérdekének egyikalapvetőpilléreaz,hogyMagyarországnakatrianonibékébenbiztosítottfügget- lenségevalódifüggetlenséglegyen.Meggyőződésünk,hogyazutódállamokmagyarsá-gának csak addig lehet reménye nemzeti jellegének fenntartásához, a fejlődéshez, amíglétezikegyténylegfüggetlenMagyarország.Mindenkitehát,akiabbanmunkálko-dik,akinekpolitikájanyíltanvagyburkoltanodairányul,hogyMagyarországbelügyeibe idegenhatalmakavatkozzanakbe,azszándékosanMagyarországfüggetlenségeellen tör.ésezttesziabécsimagyar„emigráció”is.ésfokozatosmértékbenállez,haezta beavatkozástéppazutódállamoktólvárjákéskérik.hiszezekrészbenMagyarország testébőlalakultak.érthetőtehát,hogynemviselkednekbarátságosérzelmekkelegy önállóMagyarországgalszemben,ésnemtartjákérdekeikkelegészenösszeegyeztet-hetőnekazt,hogyMagyarországgazdaságilag,politikailagmegerősödjék,ésezáltala külföldelőttiserőreéstekintélyretegyenszert.Ezafelfogáshívtaéletreakisantantot, amelynekéleakisMagyarország–ésnemakurzus–ellenirányul.világosanbizonyítja eztakisantantállásfoglalásapl.alefegyverzésésjóvátételkérdéseiben,segészenlep-lezetlenvoltezatörekvésükaKároly-puccsok19idejében.EgyMagyarország,amelynek
16 TakeIonescu(1858–1922),románpolitikus,jogász,aKonzervatívdemokratapártelnöke, többízbenminiszter,1921–1922-benromániaminiszterelnöke.
17 pašić,nicola(1845–1926),szerbpolitikus,aradikálispártegyikalapítója,szerbia,majd 1921. január és 1924. július között, illetve 1924 novemberétől 1926 áprilisáig a szerb–
horvát–szlovénKirályságminiszterelnöke,azországonbelüliszerbhegemonista-centralista politikamegvalósítója.
18 Trumbić,ante(1864–1938),horvátpolitikus,sokáigajugoszlávegységhíve,1915-bena párizsi emigrációban a Jugoszláv szövetség egyik alapítója, 1918–1920 között a szerb–
horvát–szlovénKirályságkülügyminisztere.1921-benellenzékbevonult,résztvettahorvát Föderalistaparasztpártmegalapításában,1927-tőlahorvátBlokkképviselőjekénttagjaa belgrádiparlamentnek.
19 utalásIv.Károlykirálykétsikertelen–1921.márciusi,illetveoktóberikísérletére,hogyvisz-szakerüljönamagyartrónra.
mankón járó demokrácia 105
Fó ru M Tár sadalo mtu domán yisze mle ,XX. évf oly am 20 18/2, somorja
államformáját,azállamfőszemélyétéskormányzatirendszerét,egészpolitikájátszom- szédaiállapítjákmeg,nemlennemás,mintvazallusállamnémet-ausztriaioperetthad-sereggel20ésnémet-ausztriailerongyolódottközgazdasággal.azilyenMagyarországnak nemesgesztussaltalánpatrónusialamizsnákatishajlandóklennénekjuttatnia„gaz-dag szomszédok”. Ebben a züllésben osztoznánk mi, a magyar nemzetnek Magyarországhatárainkívülélőrészeiis.ésezenzülléstcsakhamarateljespusztulás követné.
– Micsoda szolgálatokat tett igazgató úr szerint az emigráció eddig az utódállamok magyarságának?
–Erreakérdésreakövetkezőténymegállapításalegékesebbenszólóválasz:amíg LovászyMártonéklapjaikbanalegkisebbmagyarországirendőribrutalitástishasáb-számrakiszínezvevilággákürtölték(sőttöbbesetbenilyenhíreketgyártottak),addig sohaegyetlenegyszavuksemvoltakkor,amikorazittélőmagyarságvezetőiveltöltöt-tékmegabörtönöketéppazok,akikrőlennekazemigrációssajtónakmindenkorcsak elismerőszavavolt,éssohasemvoltolynagyigazságtalanságLovászyékelőttazutód-államokmagyariskoláinak,kulturálisésgazdaságiszervezeteinek,egyesületeineka feloszlatása,hogyazokraegysortérdemeslettvolnapazarolniok.Ezekután,ilyenmúlt utánmitakarnaktőlünk,miközünklegyenőhozzájuk?!
– Végül mi a megjegyzése Lovászy azon állításához, hogy a magyar nemzet a mai kormányzati rendszer következtében elvesztette a világ népeinek rokonszenvét, részvé-tét, és hogy teljesen elszigetelve áll?
–hálaIstennek,ezazemigrációnakcsakjámboróhaja,aminemfelelmegavaló-ságnak.Mertigenisamagyarnemzetsorsávalszembenegyrefokozódóérdeklődésés szimpátianyilvánulmegmindenütt,sittnemcsakKeynes21ésnitti22világhírűkönyveire utalhatok,dehivatkozhatomangol,sőtfranciaparlamentifelszólalásokraésállásfog- lalásokrais.éshogyezígyvan,ezbizonyáranemazemigrációkülpolitikájánakered-ményességét,hanemellenkezőleg,teljeseredménytelenségétbizonyítja.hiszehheza magyargyalázó,amagyarságotrendszeresenkompromittálópolitikáhozmindenköze-lebbáll,mintamagyarsággalszembenvalórokonszenvfölébresztése.
–Bármennyireszokatlanésnehezemreisesikilyerősszavakkalélnem,kénytelen vagyokmegállapítaniazt,hogyamitezazemigrációcsinál,azegyszerűenazegész magyarnemzetközönségeselárulása.annálfájdalmasabbezavádam,miutánezalól LovászyMártonszemélyétsemvonhatomki.
híradó,1922.május9.,2.p.
20 abékeszerződésekbenszigorúankorlátoztákavesztesországokhaderejét(ésfegyverzetét).
ausztriáénemléphettetúla30 000főt,továbbámegtiltottákazáltalánosvédkötelezettsé-get;ahadseregcsakbelbiztonságiéshatárrendészetifeladatokattudottellátni.
21 JohnMaynardKeynes(1883–1946),angolközgazdász;The Economic Consequences of the Peace(1919,elsőmagyarkiadása:A béke gazdasági következményei,1920).
22 Francesco saverio nitti (1868–1953), olasz politikus, 1919–1920-ban miniszterelnök;
L’Europa senza pace(1921,elsőkiadásamagyarul:Nincs béke Európában,1922).
106 Filep Tamás Gusztáv