A tanulm ányozott problémakör áttekintése szempontjából központi jelentőségű a jogok érvényesülésének, gyakorlatának terepéül kínálkozó különböző helyzeteket és folyam atokat sorra vennünk. Ezeknek a viszonyoknak a tagolásakor alapvetően nem jogi, hanem pedagógiai felosztási szempontok szerint kell eljárnunk, hiszen itt való
jában a képzési folyamatnak egy speciális szempontú elemezéséről van szó. Erre való tekintettel érdemes m egkülönböztetnünk a formális oktatás szféráját, ideértve mind a tananyagok, mind pedig az oktatás gyakorlatának területét, az informális viszony- rendszerét a képzésnek, azaz oktatók és hallgatók, oktatók és oktatók, illetve hallga
tók és hallgatók egymáshoz való viszonyát az adott alapjog érvényesülése körében.
E két elemen túl számot kell vetnünk továbbá azzal a speciális területtel is, amely a katonai életviszonyok specialitásaihoz fűződőén érinti az itt tárgyalt kérdéseket.
Előre kell jeleznünk azt, hogy az oktatáselméleti, oktatáspolitikai, illetve alapjogi vizsgálódások látótere és eszközrendszere szükségképpen korlátozottabb, m int akár a katona-, akár az oktatásszociológiáé. Az itt szereplő m egállapítások nem
rendsze-rés empirikus vizsgálatok eredményei, hanem oktatásszerkezeti és politikai folyama
tok elemzéséből levont következtetések.
A formális oktatás keretében a legnagyobb „falat" az oktatási anyagok kérdése.
A magyar társadalom, de főleg a politikai rendszer átalakulása során többször is sür
gető politikai igényként szerepelt a tankönyvek „átírása". Ezek az igények azonban részben a technikai, részben pedig a szakmai lehetőségek, követelmények és érdek
harcok kusza rengetegében kényszerültek maguknak utat törni, és egészében máig sem érték el az eredetileg kitűzött céljukat. Ez nyugodtan elmondható még a nagy hagyományokkal rendelkező társadalomtudományi oktatási intézmények java részé
ről is, különösen az e téren legfőbb harci terepnek számító közoktatásról.
Ehhez képest azok a felsőoktatási intézmények, amelyek eredetileg sem társada
lomtudományi irányultságúak voltak, tulajdonképpen nem kerültek „tűzvonalba"
ennek a kérdésnek a kapcsán. Rendszerint nem is tettek egyebet, mint fokozatosan visszaszorították a kényszernek érzett társadalomtudományi oktatást, illetve hagy
ták, hogy az érintett tanszékek saját gárdája végezze el a megfelelő kiigazításokat a tananyagon, önvédelmi reflexeinek, orientációjának és alkalmazkodási hajlamainak megfelelően. Ez viszont azt jelenti, hogy a váltás szándékával írott önálló tananya
gok nem vagy alig fordultak elő ezen intézmények gyakorlatában, sokkal inkább ese
ti téma és forrásmegjelölések helyettesítették a tananyagot.
A katonai felsőoktatás intézményei tekintetében elvárható volt, hogy a belső struk
túrák a műszaki főiskolák általános reakciótípusai szerint reagálnak a változásokra.
Előbbi intézmények ugyanis, mind az oktatott tananyag típusa, mind a kínált vég
zettség, mind a képzés didaktikai szerkezete, mind pedig a rekrutációs bázis szem
pontjából utóbbi intézményekhez állnak a legközelebb. A társadalomtudományi ok
tatás visszaszorítására, részben önvédelmi reflexek és csoportérdekek által motivált ideológiai megbélyegzésére valóban megindultak a kísérletek, azonban a fentebb már jelzett sajátos szervezeti és politikai kontextusra tekintettel, ezek tulajdonképpen meglepően kevéssé voltak hatékonyak.
Közelebbről szemlélve az elsődleges ok magának a fegyveres erők szervezetének zártsága és nagyfokú tehetetlenségi nyomatéka volt, amihez még csak hozzájárult az, hogy a fegyveres erők oktatási-kiképzési rendszerének mint szocializációs intéz
ményrendszernek az uralása az előző kormányzati ciklusban közvetlenül politikai kérdéssé vált. E problematikának részletes elemzése nyilván elképzelhetetlen e dol
gozat keretei között, és közvetlenül csak annyiban tartozik ide, hogy a kialakuló po
litikai patthelyzet-sorozat miatt az intézmények „szélárnyékba" kerültek. A lassacs
kán mégis elkészülő új oktatási anyagok ezért főszabályként a nyolcvanas évek végé
nek átlagos politikai és elméleti kultúráját tükrözik, nagyjából azon az ismert szinten, amely a kivett Marx szövegeket némi Bibó Istvánnal, a kivett kortárs szovjet szerző
ket pedig néhány valahol talált amerikai szerzővel helyettesíti. Mindezekre tekintet
tel az általános kép szempontjából nyugodtan állíthatjuk, hogy a tananyagok szint
jén a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülését komolyan befolyásoló jelensé
geket nem tapasztalhattunk.
Az első kormányzati ciklus érdekességének számít az a kísérlet, amely valójában a vallásoktatás bevezetését célozta a katonai felsőoktatásban.
Ez a próbálkozás összekapcsolódik részben a polgári felsőoktatásba bevezethető hitoktatás és/vagy általános erkölcstan körüli általános vitákkal, részben pedig a tá
bori lelkészi szolgálat helye és szerepe körüli, speciálisan e szférát jellem ző útkere
séssel.
Az általános erkölcstan, illetve hitoktatás körüli vita illeszkedését a kor politikai kontextusába az oktatáspolitikai szakirodalomban számos értékes cikk taglalja. A tö
rekvés mögött álló értéktételezések a katonai szférában is ugyanazok voltak szerke
zetileg, mint általában. Egy olyan tradicionalista konzervatív társadalom képhez iga
zodtak, amelyben az állam támogatja, és állami legitimitással ruházza fel a társadal
mi normák egy adott történeti típusát és ezáltal ennek intézményes hordozóját - e térségben ez jellegzetesen a katolikus egyházat és az úgynevezett „keresztény értéke
ket" jelenti - , mert ennek társadalom stabilizáló hatást tulajdonít. A magyar fejlődés során ez kiegészült az első kormányzati ciklus azon központi ideológiai törekvésé
vel, hogy ama bizonyos „negyven évet" történeti és ideológiai zárójelbe tegye. Ennek ellenére, és éppen a fentebb jelzett okok miatt, a katonai felsőoktatás tekintetében a direkt vallásoktatás fel sem merülhetett, és az általános erkölcstan is csupán a katonai szaketika leple mögött jelent meg.
Hivatalosan a központi gondolat az volt, hogy a jövő katonáit és főleg katonatiszt
jeit fel kell arra készíteni, hogy vallásos katonatársaikat és főként vallásos alárendelt
jeiket megértsék, és ezáltal segítsék és ne akadályozzák vallásuk gyakorlásában. Két
ségtelen, hogy a népköztársasági időszak belső katonai szabályai szűk térre korlátoz
ták a vallásos aktivitást a katonák életterén belül és a rendszer hivatalos antiklerika- lizmusa megerősítette és kiszélesítette a szabályokkal való visszaélés lehetőségét is.
Az azonban alig hihető, hogy ennek mélyén a hivatásos és sorállom ány valláselm éle
ti, vallásfilozófiai vagy teológiai műveletlensége húzódott volna meg. (A sorállomány egymásközti viszonyában különösen kérdéses ez, éppen, mert a katonák egymás közti viszonyát hivatalos ideológiai tételezések már régen nem befolyásolták.)
A hirdetett és az elérni kívánt cél tényleges különbségét sokkal inkább az az aktív törekvés mutatta, hogy ezeknek az ismereteknek az oktatását papokra, illetve az időközben kialakuló tábori lelkészi szolgálat tagjaira bízzák. Nem kétséges általában az, hogy m egfelelő műveltség birtokában feltehető a felekezetek lelkészeiről, hogy az egyes vallások helyéről, szerkezetéről és történetéről tárgyszerűen nyilatkozzanak.
Azonban felmerült a kérdés, hogy érdemes-e pont azokat alkalmazni erre a célra, akik valójában akkor gyakorolják a hivatásukat, amikor valam ilyen irányban kíván
nak vallási befolyást kifejteni. Nem véletlen, hogy többszöri nekifutás és hivatalos sürgetés ellenére nem sikerült egy a felsőoktatásnak - még az akkori - igényeihez illeszkedő tartalom kialakítása, és nem sikerült választ adni arra a kérdésre, hogy miért kellene egy ilyen tematika oktatását a működő társadalom tudományi oktatók kezéből kivenni, valam int nem sikerült megfelelő felekezeti oktatói hátteret sem ki
mutatni. így a tervezett tárgy tulajdonképpen csak a kezdő lépesekig jutott el, rend
szeres érdemi oktatására végül is nem került sor. (A felmerült problémák közül elm é
leti szempontból em lítést érdemel az, hogy a vallások általános elm élete olyan magas szintű művelődéstörténeti és filozófiai oktatást tételezne fel, amelyhez a katonai fel
sőoktatás nem m egfelelő befogadó közeg, míg egyes vallások kiválasztása nehezen m egm agyarázható esetlegességekhez vezetne.)
A tananyag megfogalmazásának kísérletei közül egy jutott el a megjelenésig, amit a Katonai főiskolák vallási ismeretek oktatásának tananyaga címmel bocsátott ki az MH Tanintézeti Főnöksége. Ez a Lipp László szerkesztette kiadvány kétségtelenül őszinte a kiadvány szándékait és a távlatilag kitűzött célt tekintve. Az előszó megfogalmazá
sával élve: „az elmúlt negyven év hiányosságát kívánja pótolni." Ennek megfelelően a kiadvány egyszerre foglalkozik általános valláselméleti kérdésekkel, a vallások tör
ténetileg kialakult intézményes formáival (egyházak, szekták, mozgalmak), illet
ve a keresztény irodalom alapvető szerkezeti áttekintésével, majd egy nagy lélegzet
tel áttér a „világ", az eszmetörténet, az erkölcsi, társadalmi magatartás, a követendő utak m eg h atáro zásán ak v alláso s (alap vetően k ato lik u s, azon b elü l pedig a perszonalizmus hatását tükröző) szemléletének szisztematikus leírására. A könyv sem hatását, sem pedig színvonalát tekintve nem olyan jelentős, hogy itt valamiféle rész
letező tankönyvkritikának értelme és helye volna, de jó példa arra, hogy a vallásról
„mint a társadalmi élet részéről" (ez utóbbi is az e tárgykörben folytatott viták jellegze
tes egyházi fordulatai közé tartozik) szóló oktatás mögé hogyan kerülhet be a vallás
nak az egyház általi szemlélete, és a vallásos világkép terjesztése állami oktatás útján.
Ennek elemzése azért sem érdektelen, mert egyes momentumai vissza-visszatérő ele
mei a felsőoktatás rendszerében tért hódítani kívánó egyházak, elsősorban a magyar katolikus egyház érvrendszerének.
Elvi jelentőségű annak következetes végigvitele, hogy minden felekezetnek joga egyfelől, hogy saját magát akár egyedül igaznak és a „helyes ú t" birtokosának tekint
se, erre alapozva saját világképet és akár „saját" történelmet, filozófiát, etikát, eszme- történetet alakítson ki. Azonban az állam, annak szervei és oktatási intézményei nem azonosulhatnak egyetlen ilyen gondolati vagy intézményi rendszerrel sem, és nem engedhetik meg senki számára, hogy ezt állami legitimitást érzékeltetve terjessze.
Itt nemcsak arról van szó, hogy az állam és egyház szétválasztásának elve és a vallás és lelkiismereti szabadság sérthetetlenségének elve kölcsönös kapcsolatban van egymással, hiszen az állam és egyház szétválasztásának kérdésessé válása egyúttal intézményes lehetőséget jelent az alapjogok megsértésére, az alapjogok csorbítása pedig intézményesülhet a két rendszer összefonódásában. A helyes alapjogi gyakor
lat az lehet, ha ezen a téren még a félreérthető helyzeteket is maximálisan próbáljuk kerülni, pontosan arra tekintettel, hogy - különösen a szigorúan hierarchikus intéz
ményekben - az állami akarat látszata is nemkívánatos következményekhez vezet.
(Elvi és elm élettörténeti szempontból egyébként számos részletesen vitatandó pont található a műben, kezdve azon, ahogyan a „történelmi egyházak" szerkezetileg és terjedelmileg is uralkodnak az egész kiadványon, egészen addig az eredeti eszmetör
téneti feltételezésig, hogy a marxizmus a bűntől való megváltás meghatározott tana, amelynek „kialakulásában nagy szerepe volt annak, hogy Marx szülei zsidó származásúak voltak, annak a népnek a fiai, amely ma is várja a megváltót". A kiadvány lektora egyéb
ként a Zrínyi Katonai Akadémia Filozófiai Tanszékének vezetője volt, aki távolról sem csupán a gazdasági-társadalmi átalakulás korszaka óta dolgozik ezen a pályán.)
Az újonnan megjelenő tananyagok mennyisége ezen túl igen csekély: a honvédség különböző kulturális és oktatási intézményei hagyományosan forgalmaznak külön
böző nevelő célzatúnak szánt füzeteket és foglalkozásvezetői segédleteket. Ezek kö
zött ma is találhatunk olyat, amely a magyar királyok történeti koronájáról szóló jogi
teológiai elm életet, az úgynevezett szentkorona-tant forgalmazza. E füzetek hatása azonban m egegyezik elődeikével, amelyek a „szocialista hazafiságra" nevelést cé
lozták. (M ellékesen a szerzők jó része is megegyezik.)
Az oktatás során a formális oktatás és az oktatáshoz kötődő informális kapcsolatok szférája általában is nehezen választható külön: nyilvánvalóan a tananyag és tanterv formális elemei szükségképpen formalizálják annak gyakorlatát is, és ezek együtt alkotják az ismeretek átadásának meghatározott rendszerét. Az oktatási intézmények azonban döntően társadalmi szocializációs szerepet játszanak: ennek központi eleme az a hatás, amelyet az oktatók a formalizált ismeretátadáson túl, a hallgatókkal való közvetlen kapcsolattartás során gyakorolnak rájuk.
A most vizsgált témakörben ezek a jelenségek - a szélesebb értelemben vett nevelő hatás közvetítő mechanizmusai - különösen fontosak, mégpedig néhány, az előzőek
ben már kifejtett társadalmi és politikai momentumhoz kötődő ok miatt.
Itt elsősorban arra kell utalni, hogy az Antall kormány idején mind a vallásoktatás, mind pedig a „polgári" erkölcstan egy meghatározott politikai „átnevelő" program
hoz igazodott: a politikai nyomást, és az elérendő ideológiai túlsúlyt egy erkölcsi magaslatról kellett volna megvalósítaniuk az erre hivatottaknak. Ez pedig elkerülhe
tetlenül a személyes kapcsolatokban, az informális nevelő hatások rendszerében bon
takozhat ki valójában. (Elméletileg itt nem is elsősorban etikai - tehát az erkölcsi vi
szonyok elemzésére és rendszerezésére törő tudományos - kísérletről van szó, ha
nem a morális szféra befolyásolásáról formális és informális nevelési aktusokkal.) Ezért tulajdonított az Antall kormány akkora jelentőséget annak, hogy propagálja és felélessze a két világháború közötti korszak morális szabályrendszerét, illetve a kato
nai etika, katonai becsületügy, hagyományőrzés, nemzeti és hazafias nevelés címén ennek valamiféle korszerűsített és egységesített formát adjon. Mindennek az ad idetar
tozó tartalmat, hogy az oktatási intézményrendszer felelős annak a hatásmechaniz
musnak az egészéért, amelyet ha csak részben is, de tudatosan és szervezetten a tanu
lás alanyaira kifejt. A lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog feltételezi azt is, hogy mindenkinek joga van valódi céljai és tényleges hatásai szerint ismerni a szocializációs mechanizmust is, amely egy meghatározott képzési folyamat hátterében áll.
Az erkölcs és vallás összemosása egy meghatározott eszmetörténeti tartalmú vi
lágkép alapján, és ennek hangsúlyozása a felekezetek lelkészeinek bevonásával és az egyházi befolyás állami legitimációjával gyökeresen más, mint az az eredetileg meg
hirdetett igény, hogy az eddig indokolatlanul száműzött ismereti területeket be kell vonni az oktatásba, és törölni kell a lelkiismereti szabadságot sértő kicsinyes korláto
zásokat. Érdemes jelezni azt is, hogy különböző politikai erők Magyarországon a tár
sadalm i-gazdasági átalakulás kezdetétől fogva éltek a gyanúperrel, hogy a hadsereg szocializációs rendszere ideológiai átnevelési célok szolgálatába állítható. Ez legin
kább abból a Wachsler Tamás által benyújtott javaslatból látható, amelynek eredm é
nyeképpen törölték a honvédelmi törvényből a hadsereg nevelő funkciójára való uta
lást. Kérdés lehet természetesen, hogy megszüntethet-e a törvény olyasmit, ami egy társadalmi szocializációs mechanizmus szükségképpeni része, az azonban biztos, hogy ez a m ódosítás segítség abban, hogy az itt tárgyalt ideológiai célzatú nevelési törek
vésekkel szemben fellépésre legyen lehetőség. Ehhez a problémakörhöz tartozik azok
nak a kísérleteknek a megítélése is, amelyek arra irányultak, hogy a hadseregen belül
tiltott politikai, és nem támogatott egyéb szervezeti jellegű propagandáról leválasszák a felekezetek tevékenységét, annak valamiféle, az általában vett társadalmi szerveze
ti tevékenység felett álló jelleget tulajdonítva.
Mindennek egyébként általában is számtalan jele volt az idézett korszak ideológiai életében, így a hadseregben is, a legjellegzetesebb talán a zászlószentelések bevezeté
se, és a felekezetek képviselőinek bevonása lehetőleg minden formális-rituális hiva
tali aktusba.
Ezek a mozzanatok természetesen a katonai felsőoktatásban is megjelentek, hatá
suk azonban nehezen becsülhető meg. Egyfelől ugyanis a ritualizált ideológiaközve
títés, amely a hadseregben gyakorlatilag a népköztársasági időszak legutolsó napjáig fennmaradt, ezeknek a formáknak olyan kiüresedését hozta magával, amely bizo
nyos mértékig „im m unizálta" főleg a hivatásos állományt minden hasonló mecha
nizmuson alapuló törekvéssel szemben. Ugyanakkor azonban az is kétségtelen, hogy napjaink hadseregét egyfajta identitásválság jellemzi, amelynek jellemző tünete a hagyományok és önértelmezési formák terén tapasztalható űr: ebben a helyzetben szerepet kaphatnak mindazok az ideológiai formák, amelyek ennek betöltésére ké
pesek. Az úgynevezett Vitézi Rend pl. sikerrel toboroz magának tagokat a hivatásos állomány soraiból, sőt fenntartja a félhivatalos kapcsolatnak legalább a látszatát a honvédelmi kormányzattal is. 1994 után azonban ezek a jelenségek már nem érintik komolyan a lelkiismereti és vallásszabadságnak még a szélesen felfogott tartomá
nyát sem: az 1994-1998-as kormányzati ciklus jellegzetessége éppen az a fajta arcta
lanság, amely ha valamire, akkor az államosított ideológiai befolyásolásra nem nyújt megfelelő közeget. Ettől kezdve mindaz, ami ezekből a formákból fennmaradt az egyesülési jog gyakorlásához, illetve annak korlátáihoz tartozik.
Korántsem ilyen egyszerű a kép az oktatás tekintetében: itt ugyanis elvben és gya
korlatban hosszabb távra szólóan alakítják azoknak a világlátását, akik egy szigorú
an hierarchikus szervezet különböző szintjein maguk is komoly formális és informá
lis szocializációs szerepet töltenek be. A tényleges hatások felmérése természetesen itt sem könnyebb: ehhez kapcsolódóan, de a teljesség igénye nélkül még két mozza
natot em lítünk meg.
A katonai erkölcs körül és nevében folytatott törekvések a Zrínyi kiadó által kibo
csátott Katonai etika című tanulmánygyűjteményben láttak napvilágot. Ez a kiadvány - anélkül, hogy az egyes tanulmányok tartalmi elemzésébe belebocsátkoznánk - egy
aránt tükrözi az erkölcsi nevelés, s a vallási ismeretek oktatás koncepcionális céljait és ellentmondásait. A cél eredetileg egy rendszeres etika kidolgozása lett volna, ha nem is a szó tudományos értelmében, inkább morális tanítások összefogott kereteként.
Ennek sikertelensége folytán helyét egy meglehetősen eklektikus tanulmánygyűjte
mény kívánta betölteni, amelyben egyaránt található szépirodalmi esszé a katonai erényekről, közigazgatás-elméleti tanulmány a közszolgálat etikájáról, hadtörténeti tanulmány és oktatáspolitikai cikk a katonai etika oktatásának és művelésének szük
ségességéről. Nem is az egyes cikkek ilyen vagy olyan tartalma érdekes most, hanem az, ami e m ögött áll: az erkölcsre vonatkozó általános kérdésfeltevés útján formalizál
ni egyfajta tartalm ilag teljesen eklektikus bürokratikus pátoszt és morális tanítások vagy még inkább tanácsok rendszerét.
A másik em lítésre méltó motívum a vallásos oktatás informális hatásáról, a Bolyai Katonai M űszaki Főiskoláról származik. Ennek Bolyai Fórum nevű periodikájában je
lent meg egy hallgató cikke, melyben maga a szerző is feltünteti, hogy a főiskolán működő Sipos Ete Álmos református lelkész előadása nyomán készült, gyakorlatilag valószínű, hogy annak tartalmi kivonatával van dolgunk. A dolgozat az evolúció vallásos tradicionalista kritikájának olyan szélsőséges m egoldásait alkalmazza, ame
lyek valósággal groteszk hatást keltenek. (Pl. a valaha létezett összes lényt egy terem
tő erő egyedileg teremtette, ezért nincsenek evolúciós átmenetek, a Földön az élet pedig legfeljebb tizenkétezer éves.) Az ilyen értelmű irányzatok megjelenése és sze
replése a főiskola szakmai közéletében természetesen azt is mutatja, hogy a formális oktatás számos területen problematikus hatású, azonban az ilyen nézetek m egjelené
se önmagában nem sérti a vallás és lelkiismereti szabadságot, sőt annak részét képe
zi. Említésre méltó azonban abban az összefüggésben, hogy amennyiben a vallási ismeretek oktatása, és általában a tábori lelkészi szolgálat kiépítése az eredeti tervek, és főként a vélhető mögöttes célok jegyében valósult volna meg, az utat nyitott volna egy olyan speciális kultúra állami meggyökereztetésének, amely káros hatású a lelki- ismereti és vallásszabadság érvényesülésére nézve is. (A vallási türelem nem csak tör
téneti értelemben vett „előszobája" a lelkiismereti és vallásszabadságért folytatott küzdelemnek, hanem része is: az alapjoggal élés feltételezi mások jogainak tiszteletét és az adott társadalomban érvényes együttműködési szabályok elfogadását.)
A lelkiismereti és vallásszabadság meghatározásának és érvényesülésének áttekin
tése során, még egy kérdéskört kell érintenünk: ez pedig a katonai felsőoktatásnak a katonai életviszonyokhoz fűződő speciális kapcsolatából ered, annak tükrözését je
tése során, még egy kérdéskört kell érintenünk: ez pedig a katonai felsőoktatásnak a katonai életviszonyokhoz fűződő speciális kapcsolatából ered, annak tükrözését je