A keresztyénség és a világvallások. Ökumenikus és vallástörténeti áttekintés a kon

firmáció utáni korosztálynak. írta Dr. Bajusz Ferenc, Budapest, 1991, Református Zsi­

nati Iroda Sajtóosztálya. A szerkesztőbizottság elnöke Kürti László, tagjai Dr. Nagy Tibor, Nagy László, dr. Szathmári Sándor, Tislér Géza, lektorálta Nagy László espe­

res. [KÉV]

10. Hitből hitbe. Katechetikai kézikönyv, Az evangéliumi nevelés kézikönyve. 1. köt.:

Úgy nevelem. Szülők könyve. Dr. Adorján József, dr. Bolyki János, dr. Boross Géza, dr.

Czeglédi Sándor, Csiszár Ákos, Debreczenyi Károly István, dr. Dékány Endre, dr.

Márkus Mihály, M olnár Miklós, dr. Pásztor János, dr. Ritoók Zsigmond, dr. Szűcs Ferenc, szerk. Dr. Adorján József, átnézték Dr. Dékány Endre és dr. Fekete Károly.

Budapest, 1988, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya [HH/1]

11. Hitből hitbe. Katechetikai kézikönyv. Az evangéliumi nevelés kézikönyve. 2. köt.:

Úgy neveltetem. Lelkészek és katekéták könyve. (További bibliográfiai paraméterek:

ut supra) [HH/2]

I. A soá

A cím szerinti első kérdéskört vizsgálva meglehetősen egyszerű dolga van az elem­

zőnek, hiszen - eltekintve egy pedagógiailag, s az adott témakör egészét illetően is teljesen érdektelen és involválatlan, inkább kuriozitás-keresésből, mint szándékos tájékoztatás céljából tett adatközléstől (KÉV 116; idézve később) - , a tárgyalt iroda­

lom a soát mint témát nem ismeri. Értelemszerűen nem fordulnak elő benne az olyan szignifikáns szavak sem, mint soá, holokauszt, zsidóüldözés, antiszemitizmus.

Rövid megállapításunkat így mindössze e hiányjelenség két komplex kérdésben összegezhető összefüggésének átgondolásával bővíthetjük csak.

Először is: miért negligálja a normatív református egyházi hittankönyvi irodalom a Biblia kronológiailag legidősebb, s a keresztények számára számos mértékadó szem­

pont alapján legjelentősebb súllyal bíró népének, de egyáltalán: egy világvallás nép­

ének (egyik) legmeghatározóbb történeti tragédiáját megfelelően figyelembe venni?

Különösen akkor, amikor e történés e nép vallásos önértelmezésének is egyik igen fontos elem évé vált, s még inkább azzal a ténnyel terhelve, hogy e tragédiához - elvileg vagy/és gyakorlatilag - a keresztényeknek is legbensőbb közük van? De legalábbis m iért marad el mindez az arra tematikai okokból is kötelezően illetékes tananyagból (KÉV)?

1 1 7

Másodszor: vajon miért hagyja teljesen érdektelenül a szerzőket a teoretikusan m eg­

kerülhetetlen probléma, amit Adorno nyomán így fogalmazhatunk meg: Lehet-e hinni Auschwitz után Istenben, és mit jelent az isten szó a postholokauszt generációja számára?

Az okok között kutatva úgy tűnik, hogy a jelenség hátterében jobbára bizonyos diffúznak nevezhető, inkább ösztönös-érzelmi rugók mozgatta averziók, továbbá a szerzők teológiai képzettségének és szocializációjának sajátosságai, illetve az expo­

nált kérdés iránt előbbiekből következő aszenzibilitása húzódik meg, mintsem vala­

milyen tudatos elvi alapú megfontoltság. így gondolhatunk itt példának okáért a vallásos világszem léletet oly gyakran jellemző természetes történelmi érdektelenség­

re. Ami persze furcsa írástudói felelőtlenséggé is válik abban a pillanatban, mihelyt látjuk, hogy ezt az érdektelenséget a zsidók sorsát illetően olyan további történelmi színezetű - és szinte módszertani erejűvé váló - megfontolások is m ozgathatják, mint egyfelől az istengyilkos, s következőleg Isten népeként már nem exisztáló zsidóság posztulátum a, s másfelől pedig ama (Augustinusra visszavezethető)8 többnyire csak sejtelm i-irracionális vélekedés, hogy a keresztény hit a sortban éppenséggel a saját, zsidóság felett triumfáló igazával találkozik. Az már persze a rendszer túlontúl is logikus rövidzárlata, hogy a keresztény vallás, s ezen belül is kiváltképpen az a ma­

gyarországi református irányzat, amely pedig meglehetősen könnyen transzponálja át az egyetemes üdvüzenetet a népi vallás törzsi spirituszává, semmilyen teológiai kvalitást nem lát az állítólagos isteni ítéletet követően végbement „feltám adásban":

Izrael állam újjászületésében.9

8 Jules Isaac: G e n e s e d e L a n t is e m it is m e . Paris, 1956, Calman-Lévy. Ugyanehhez és a gyilkos, rasszista alapú, valamint a zsidóknak a keresztény identitást negatív minőségükben alátá­

masztó célzattal való életben hagyását tételező egyházi-teológiai antiszemitizmus közötti különbség kérdéséhez lásd Rosemary Ruether: D e la a ts te n z u ll e n d e e e r s t e n z ij n . M e s s ia a n s e c u lt u r k r it ie k . Baarn: Ten Have (Hollandia), 1981, pp 41-56, 91-92.

9 „ ... a b ib lia i v a llá si k ö z ö s s é g ... é s a s z e k u lá r is Iz r a e l á lla m d ire k t k o n t in u it á s a te o ló g ia ila g n e m d is z k u t á b ilis ö s s z e f ü g g é s " - írja Bartha Tibor püspök, a református-zsidó párbeszéd spiritus rectora John Bright Iz r á e l t ö r t é n e t e című könyvének ajánló előszavában (Budapest, 1977, Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 20. o.). Témánk szempontjából is érdemes megem­

líteni, hogy a református egyház az egyéb rendelkezésre álló kitűnő munkák köréből ép­

pen azt az Izrael-történetet látta jónak fordításban megjelentetni, amelynek szerzője az Ószövetséggel befejezettnek látja a zsidóság teológiailag egyedül kvalifikálható úgyneve­

zett Izráel-részét. Hiszen, mondja Bright, Izráel története az ószövetségi szakasz után (ame­

lyen belül egyébként nem is juthatott el a maga „teológiai végállomásához"), a keresztény­

ségen keresztül folytatódik, lévén „Izráel történetének teológiai értelme és célja": Krisztus.

Ettől függetlenül természetesen tovább élnek a zsidók is, ám csak úgy, mint „Izráel" teoló­

giailag indifferens, profán történeti nyúlványai - állítja legalábbis elég profánul egy ke­

resztény szaktudós (pp. 449-456). A mondottakhoz lásd a jelen dolgozat II. részének g.

pontja alatti modelleket. Hogy a fenti kiadói koncepció mennyire nem csak a politikai kényszer terméke, arra nézve meggyőző adalék, hogy a munkánkban elemzett tanköny­

vek köréből egyetlen egy néhány szavas mondat foglalkozik csak Izrael állam 1948-as újjá­

születésével. Érdemes felfigyelnünk a fogalmazás teológiai kvalitást nélkülöző karakteré­

re. A keresztény teológiai irodalom az ókortól fogva - de facto a Bibliával kezdődően - gyakran ad hangot annak a meggyőződésének, hogy a zsidó állam pusztulása Isten ítélete volt, a zsidóknak Jézus-Messiást nem elfogadó magatartása miatt. Ehhez képest különö­

sen feltűnő, hogy Izrael legújabb-kori feltámadásáról szólva viszont általában véve kíno­

san kerüli az esemény teológikus konnotációjú megközelítését.

A soá mellőzésének másik fontos okát a szerzők pedagógiai módszertanában vél­

jük meglelni. Röviden abban a szemléletben, amely megelégszik a katekézisben a saját felekezet hitbeli-dogmatikai-konfesszionális elemeinek egyszerűsített-mechani­

kus kommunikációjával. így például megfigyelhető, hogy a tankönyvírók még az igen kézenfekvő esetekben sem igen élnek (részleges kivétel itt a TTE) a tárgyból következő konzekvenciák szélesebb kontextusú - történelm i-társadalmi-mentális vetületű - felvillantásának lehetőségével, s teljesen ignorálják a bibliai-hitbeli textu­

sok és igazságok egy olyan funkcionális feldolgozási metódusát, ami azok szen- zibilizáló, paradigmaképző erejét célzottan, szocializáló hatással kamatoztathatná.10 11 E deficit általánosabb jellegére utal az is, hogy a szóban forgó érdektelenség nem csak a zsidóság irányában figyelhető meg, de egyéb nem keresztény vallásokkal szemben is. (A KEV esetében annyiban más a helyzet, hogy az a zsidók mellett az egyéb vallá­

sokat is elhalmozza diszkvalifikáló megjegyzéseivel, nagyjából ki is merítve ebben látszólagos érdeklődésének, nyitottságának minden tartalékát.)

Végül lássuk még, miként jelennek meg a fentiek szövegszerűen is az említett for­

rásokban.

A KEV hivatkozott passzusában a „Mit tudunk a Magyarországi Izraelita Hitfele- kezetről?" című fejezet alatt olvashatjuk a következőket: „A magyarországi zsidóság a II. világháború alatt több mint háromnegyed részét elvesztette. [Hogyan, miért stb.?] Jelenleg mintegy 80 ezer hívőt tartanak számon ...." (116) Illusztrációs szándékkal tér ki a nemze­

tiszocializmus időszakára az MM szerzője „a hit megvallása" tematika kapcsán, ami­

kor a „bátor vallomástevők'' sorában megemlíti Kari Barth-ot, utalva a híres teológus­

nak „a nácizmus embertelen ideológiájával szemben " létrejött Barmeni Hitvallásban (1934)11 játszott kiemelkedő szerepére. (35) Ugyanő ír még néhány mondat erejéig Martin Niemöllernek Hitler-ellenes harcáról12 (158) és Friedrich von Bodelschwing-nek a náci euthanázia-programmal szembeszálló helytállásáról13 (206). Elméletileg elképzelhe­

tő lenne ugyan, hogy ezek a lapidáris utalások kiidulópontul szolgáljanak az oktató bővebb m agyarázataihoz, gyakorlatilag ez azonban sajnos szinte teljesen reményte­

len. (Kiváltképpen ha számításba vesszük, hogy a református lelkészképzés egyház­

történeti tananyagában ez a periódus jószerével alig jut szóhoz.)

10 Metodológiailag is színvonalas kísérletként utalunk itt Martin Afforlderbach K ir c h li c h e J u g e n d a r b c i t im W a n d e l. A n a l y s e n z ű r B ib e lfr ö m m ig k e it című munkájára. München-Mainz, 1977, Kaiser-Grünewald Víg.

11 Kari Barth (1886-1968) a 20. sz.-i teológiatörténet kiemelkedő hatású alakja. A nácizmussal kollaboráló protestáns D e u t s c h e C h r is t e n ellenzékeként létrejött B e k e n n e n d e K ir c h e (B K) szel­

lemi vezéregyénisége. Lényegében ő szövegezte a BK 1934-ben, Barmenben tartott legfon­

tosabb zsinata világhírűvé lett hitvalló nyilatkozatát. Szövegét magyar nyelven olvasható:

T h e o ló g ia i S z e m l e , UF XXVIL., 1984. 3. sz., 171-172. o.

12 Martin Niemöller - a nemzetiszocializmus elleni német egyházi harc másik kiemelkedő egyénisége, az ökumenikus mozgalom nagy alakja.

13 Friedrich von Bodelschwing lelkész, a BK „föld alatti püspöke", a betheli egyházi gyógyin­

tézet vezetője. Egyike volt azoknak, akik a leghatározottabban elutasították az „életre al­

kalmatlan életek" likvidálását elrendelő 1939-es hitleri rendelkezés megvalósítását. Fellé­

pése jelentékeny hatással volt a T4 fedőnevű program 1941-es leállítására.

II. A zsidóság

M ásodik vizsgálati feladatunk annak elemzése, hogy milyen képet nyújt vagy ép­

pen szuggerál a református hittankönyvi irodalom a felnövekvő egyházias generáció számára a zsidóságról. Módszertani megjegyzésként előrebocsátjuk, hogy analízisünk során - mint már eddig is - elsősorban a tanulóban kialakuló globális képalkotás kom ponenseire voltunk kíváncsiak, illetve arra, hogy miként jelennek meg ezek az adott könyvkiadási műhelyben és az általa hordozott oktatási programban. Éppen ezért tartottuk m egengedhetőnek, hogy az egyes munkák tartalmi és stílusjegyeit egyfelől olyan sűrítő bemutatásban prezentáljuk, amiként az végső összegzésben éri a diákot, s m ásfelől pedig, hogy ne térjünk ki folyamatosan az egyes szerzők koncep­

ciójában adott pontokon megmutatkozó, esetleg lényegesebb mértékben is meglévő eltérésekre. A fontos differenciák és konceptuális súlyú eltérések lehető érzékeltetésé­

re indokolt esetben persze igyekszünk odafigyelni. Semmiképpen sem tekintettük ellenben feladatunknak, hogy azokat az önmagukban véve és egy összehasonlító megközelítésben fontosnak számító tartalmi elm ozdulásokat is regisztráljuk, ame­

lyek korábbi időszakok, vagy más hasonló műhelyek analóg tematikájú irodalmához képest nyújtott teljesítm ényeként lennének m éltathatóak, avagy amelyek megléte túlontúl is magától értetődő. A szükséges viszonyítás elvégzéséhez ugyanis az lát­

szott a témánk szempontjából járható egyedüli útnak, ha a jelen kívánalmainak, és a szakmailag, tehát teológiailag, pedagógiailag és etikailag lehetséges megoldásoknak a körét tekintjük az érvényes referenciakeretnek. M ielőtt azonban az elemzés konkrét feladatába e pontnál belekezdenénk, helyénvalónak látszik utalni még két olyan össze­

függésre, amelyek - a már említettek mellett - további fontos pilléreit képezik e refe­

renciakeretnek.

A kereszténység és a keresztény oktatás számára kihívás és feldolgozásra váró fel­

adat a zsidósághoz fűződő viszony,

a) mert szent iratának nagyobbik része, az úgynevezett Ószövetség (zsidó szóhasz­

nálatban: Tenak) egyúttal a zsidóság szent irata is;

b) mert szent irata második felének, az úgynevezett Újszövetségnek a szerzői - a keresztény értelm ező hagyomány szerint - úgyszólván kivétel nélkül zsidó szárma­

zású, zsidó kultúrában és zsidó vallási közegben nevelkedett emberek voltak;

c) mert az Újszövetségben foglaltak egyszerűen értelm ezhetetlenné válnak a kora­

beli és megelőző zsidó vallási, szellemi, történelmi kontextus ismerete nélkül, sőt, a szerzők szándéka alapján minden teológiai legitim itásukat is a zsidó hagyomány fe­

lől nyerik (ld. pl. az úgynevezett tipologikus konstrukciókat);

d) m ert szent iratának centrális üdvüzenete a zsidó hit egyik aspektusának, a messianológia gondolatának végleges jelentőségűvé alakítása révén fogalmazódott meg, s ennek az üzenetnek a kristályosodási pontjában egy zsidó származású, zsidó hitben nevelkedett, ahhoz élete végéig igen intenzív kegyességgel ragaszkodó em­

ber: a Názáretből származó Jézus áll.

A zsidóellenesség a keresztény hitnek olyan, a vallástörténeti fejlődés során szer­

vessé vált eleme, amelynek feladása nemhogy csorbítaná, de gazdagítaná üzeneté­

nek artikulálását. Az alábbiakban röviden be is mutatjuk főbb állomásait.

A vallástörténetileg és a leíró szociológia értelmében szektariánusnak minősülő zsidó nócerímek (keresztények) mozgalma mindenekelőtt abban a folyamatban izmo­

sodott meg, amelynek során központi jelentőségűvé tett némely, az anyavallásban mellékes jelentőséggel bíró teológiai elemet (így pl. a már említett messianológiai m om entum ot)14, s másfelől pedig több olyan, vallásilag liberális és allogén vallási gondolatot asszim ilált (pl. a rituális kérdések redukcionalista megközelítése), ame­

lyekkel az Izrael határait átlépő missziója keretében találkozott: előbb a helleniszti­

kus diaszpóra zsidóság, majd pedig a pogányság körében. Erősítette e folyamatot továbbá az a szocializációs tény is, hogy üzenetének elsődleges befogadói már Izrael­

ben is azok a görög-hellén kultúrájú zsidók voltak, akik mintegy eleve kínálták az új vallási-szellemi tartalmak adaptálását.15 Az előrehaladó önállósodás, az anyavallás­

tól való függetlenedés és a saját identitás kialakításának folyamata, továbbá a gene­

zist jelentő közeg ezzel párhuzamosan csökkenő kontroll- és korrekciós szerepe szin­

tén közrejátszottak abban, hogy az új vallás gondolati és hitrendszerében alapvető jelentőségre tegyenek szert és attitűdformálóvá váljanak a „normatív" vagy „orto­

dox" zsidó vallással szembeni argumentálás ama oppozitórikus paneljei, amelyek lényegét leegyszerűsítve így körvonalazhatnánk: a kereszténység a maga önértelme­

zésében egy olyan vallás, amely az ószövetségi hit többszörösen magasabb rendű meghaladását jelenti; amely a zsidó vallás (volt) értékeit kizárólagos legitimitással s isteni felhatalmazás alapján integrálja és viszi tovább, egyúttal fel is számolva a zsidó (vallási) létformák minden jogosultságát. E szemlélet jut kifejeződésre az olyan bipo­

láris nyelvi fordulatokban, mint törvény(esség), betű, jócselekedetek, szemet szemért, ígéret, elvetettség az egyik, a negatív zsidó oldalon, s evangéium (örömüzenet), lélek (lelkiség), kegyelem, szeretet, beteljesülés, választottság a pozitív keresztény olda­

lo n .16 (Lásd ehhez még a zsidó-keresztény viszony II. 1/g. alatti modelltipológiáját.) A zsid óság n ak itt körv on alazott üdv- és v ilág történeti lev áltását hirdető hit ideologikuma áll egyébként alapvetően annak a tudatlanságnak és érdektelenségnek a hátterében is, hogy a vizsgált kateketikai anyag szinte egyáltalán nem foglalkozik a Krisztus utáni zsidóság történetével sem (ha kényszerítő okok miatt mégis megten­

né, ld. KÉV, akkor sem tekinti keresztény teológiailag relevánsnak), s mereven elzár­

kózik minden olyan ismeret recepciójától, amit pedig a hazai zsidó tankönyviroda­

lo m 17 figyelembevételének ökumenikus szabályai is kötelezővé tennének. Részlete­

sebben ld. II. 3.)

14 Hans-Jürgen Greschat, Franz Mussner, Shemaryahu Talmon: J e s u s - M e s s i á s ? H e is e r iv a r t u n g e n b e i f ű d e n u n d C h r i s t e n . Regensburg, 1982, Pustet.

15 Lásd pl. Peter Schafer: "Die Torah dér messianischen Zeit." In Uö: S t u d i e n z ű r C e s c h ic h t e u n d T h e o lo g ie d e s r a b b in i s c h e n J u d e n t u m s . Leiden, 1978, Brill, S. 198-213.

Martin Hengel: Z w is c h e n J e s u s u n d P a u lu s . D ie „ H e l l e n i s t e n", d ie „ S i e b e n " u n d S t e p h a n u s

(Apg 6,1-15; 7, 54-8, 3). ZT h K , Jhg. 72., 1975, S. 151-206.

16 Lásd ehhez Rosemary Ruether alapvető jelentőségű, óriási visszhangot kiváltó munkáját:

F a it h a n d F a t r ic id e . T h e T h e o lo g ic a l R o o ts o f A n t i- S e m it is m . New York, 1974, Seabury Press.

Németül: N a c h s t e n lie b e u n d B r u d e r m o r d . D ie T h e o lo g is c h e n W u rz e ln d es A n t is e m it is m u s . München, 1978, Kaiser.

17 Példaként lásd az Alef-könyvek sorozatban megjelent: Jacob Allerhand: A z s id ó s á g t ö r t é n e ­ te. A z e ls ő s z e n t é l y p u s z t u lá s á t ó l a T a lm u d le z á r á s á ig b ib lia i b e v e z e té s s e l című művét. Budapest, 1987, MIOK.

M indazonáltal utalnunk kell itt legalább futólagosán arra, hogy a keresztény gon­

dolkodás egészében természetesen feltalálhatóak olyan - marginális - koncepciók is, amelyek - mint kétirányú szélsőség - relativizálják a fenti kép helyi értékét. így em ­ líthetjük meg egyfelől a szombatos és más filoszemita irányzatokat az egyik oldalon, s a kereszténység üzenetét a rassz kánonkritikai rangra emelésének és Jézus biológiai árjásításának a program jával18 elképzelő náci és prenáci elm életeket a másik oldalon.

In document és vallásszabadság Oktatáspolitika (Pldal 119-124)