vallásszabadság szem pontjából
A katonai felsőoktatás speciális helyzetének összefoglalását, és az ebből eredő egyes következmények előrebocsátását számos körülmény indokolja.
Az első ezek közül tipikusan a választott jogterülethez kapcsolódik: az alapjogok és különösen ezen belül az olyan, az államhoz mint politikai közösséghez fűződő jogok, mint amilyen a lelkiismereti és vallásszabadság is, elválaszthatatlanok attól a közegtől, amelyben érvényesülnek, és amelyben alakulnak és működnek. A jogok gyakorlata éppen az alapjogok tekintetében nem pusztán egy kapcsolódó területe a jogok elméletének, hanem egy olyan tényező, amely aktívan meghatározza az adott jog tartalmát, valam int továbbfejlődésének irányát is.
A második ok, ezzel szoros összefüggésben arra utal, hogy a katonai felsőoktatás kettős kötöttsége - egyszerre katonai és felsőoktatási jellege - adja meg annak az értelmét, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság kérdéseit az adott terület tekinteté
ben külön is vizsgáljuk. Ezzel van különös kapcsolatban az a kérdéskör, hogy a kato
nai felsőoktatásban a lelkiismereti és vallásszabadság az érintetteket nemcsak egy- egy irányból, hanem több különböző minőségükben is érinti. Nemcsak tanárként és hallgatóként, de katonaként és civilként, illetve hivatásosként és sorkatonaként is.
Az okok és az előzetes kérdések szférájába tartozik annak a jelzése is, hogy az a sokágú átalakulási folyamat, amelyet összefoglalóan haderőreformként ismerünk, komoly nyom okat hagyott és fog várhatóan hagyni a katonai felsőoktatás szerkeze
tén mind tartalmi, mind pedig formai téren. Sajnos ezek a folyamatok nem egy olyan kiszámítható mederben haladnak, ahol a várható eredmények előre leírhatók - és ennek folytán az elemzésben eleve számításba vehetők - lennének, de nem is egy olyan széles mozgástérben, ahol tetszőleges megoldások lennének választhatók. Ezért a lehetséges változások irányai és hatásainak tendenciái követhetők, erre a megfelelő pontokon utalni is fogunk.
A felsőoktatás rendszerén belül a katonai felsőoktatás intézményei egy sajátos ha
tárterületi pozícióban voltak és lesznek még hosszabb ideig. Ennek meghatározó ele
me, hogy a hadsereg vezetése alapvetően a tiszti, illetve a vezetői utánpótlás intéz
ményének tekintette (és tekinti) ezeket az intézményeket. Mindaz, ami ezen „túl van":
kutatás, fejlesztés, stratégiai elemzések, tudományos kapcsolatok gyakran csak de
korációnak tűnnek, idősebb, magas beosztású tisztek hobbijának, nyugdíj közeli el
foglaltságának, egyfajta személyzeti parkolópályának mind személyi, mind pedig szervezeti értelemben. Ennek a felfogásnak az érvényesülését az tette lehetővé, hogy egészen a legutóbbi időkig (a felsőoktatási törvényig) az egyetemnek és a főiskolának mint minőségnek nem volt mércéje. A felsőoktatási intézmény státusa az alapító álla
mi akaraton és egyfajta szakmai közmegegyezésen alapult. A katonai felsőoktatási intézmények attól voltak főiskolák és egyetemek, hogy az illetékes állami szerv így rendelkezett, és ezt mind a katonai, mind pedig a polgári vezetők úgy tekintették, mint a honvédelmi szféra politikai elismertségének jelét. Ez a hagyomány ma persze igen kényessé teszi az akkreditációra való felkészülést az intézményekben. Fonto
sabb azonban mindennek oktatásszerkezeti vonatkozása. A katonai felsőoktatás in
tézményei - formailag titokvédelmi és más hasonló okokból - elszigetelten működ
tek az általuk m űvelt szakterületek jelentős részétől, azaz szervezeti kapcsolatok alig, személyi kapcsolatok pedig csak egyéni karrierpályák összefüggésében léteztek.
Ezek a m ozzanatok a lelkiismereti és vallásszabadság értelmezése és érvényesülé
se szempontjából a következő elemekre tekintettel érdekesek:
- Az oktatásnak a katonai szolgálati rendhez való szoros, és a szolgálat irányában túlsúlyos kötöttsége folytán a képzés során összefonódnak a katonai szolgálat és az oktatás egyébként speciális és külön-külön is igen bonyolult emberi jogi problémái.
- A katonai szolgálati rend, és különösen a szolgálat „hivatás" eleme hagyomá
nyosan jelentős mértékben átideologizált terület: ezért a hivatásra nevelés a katonai felsőoktatásban mindig komoly kihívást jelentett, elsősorban egyfajta egyensúlyozá- si kényszert a katonák pszichikus felkészítésének feladatai, és az oktatás objektivitá
sának és kiegyensúlyozottságának követelményei között.
M indezekre tekintettel a katonai felsőoktatásban a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülése tekintetében a következő problémapontokat kell - legalább vázlato
san - átfogni:
- A hallgatók lelkiismereti és vallásszabadságának érvényesülése az oktatás és a képzés folyamatában.
- A hallgatók lelkiismereti és vallásszabadságának érvényesülése tényleges kato
naként az oktatás folyamatára tekintettel.
- Az oktatók lelkiismereti és vallásszabadságának érvényesülése az oktatás folya
matában és intézményrendszerében.
- A hivatásos katonai állományba tartozó oktatók adott szabadságjogainak érvé
nyesülése az oktatással összefüggésben.
Az ezekkel a problémapontokkal kapcsolatos elemzés előtt azonban röviden jelez
ni kell az adott kérdéskör alapjogi-elméleti oldalról jelentkező vonatkozásait.
A lelkiismereti és vallásszabadság kialakulását és gyakorlatát tekintve azok közé az alapjogok közé tartozik, amelyek történetileg is jelentős politikai és elméleti har
cok keretéül szolgáltak. Ezt elismételni azért elkerülhetetlen, mert - ellentétben az elsősorban jogirodalm i-elm életi úton kialakult alapjogokkal - a jog tartalm át az adta meg, ami m ellett, és ami ellen fel kívánták használni. Adott esetben a harc döntő terepe a polgári állam és társadalomfelfogás küzdelme volt a feudális típusú társa
dalmak „társadalmi felettes énje", az államosított és formalizált vallásosság és az ilyen hagyom ányokat őrző társadalmi intézmények és mozgalmak ellen. Ezért a lelkiism e
reti és vallásszabadság tárgyalása mindig őriz valam it a politikai antiklerikalizm us
hagyományaiból - és buktatóiból - annak ellenére, hogy pl. az utóbbi évek magyar alapjogi gyakorlatában éppen a vallásos intézmények és mozgalmak csatakiáltásai között szerepelnek erre hivatkozó követelések. Mindezeken túl azóta, hogy az állam és egyház szétválasztása a szó eredeti, alapvető formájában már egyetlen valame
lyest is fejlett polgári állam számára sem kérdés, egyre nagyobb súlyt kapnak azok a kérdéskörök, amelyek általában mindenfajta kényszermechanizmuson alapuló kul
tusszal kapcsolatban felvetik az alapjogokért felelős állam felelősségét. (Jelen dolgo
zatban ki nem fejthető sajátos vonulata az alapjog történeti átalakulásának, hogy ki
alakulásának korában az államhatalommal szemben, annak korlátjaként fogalmazó
dott meg, hogy fokozatosan az államhatalmon számonkért, és annak pozitív cselek
vését feltételező kérdéskörré váljon.)
A magyar társadalomfejlődésben a polgáriasodás ellentmondásait általában senki, a polgáriasodás teljes körűvé válását azonban egyesek mindmáig vitatják. Ezért az
tán aligha véletlen, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság ma szóba kerülő problé
mái az elemzés számára elkülönülő, de egyébként szorosan összefonódó rétegeket alkotnak, amelyek között egyaránt szerepelnek a vallás és a meggyőződés szabad megválasztásának, megtartásának és gyakorlásának hagyományos területei, valamint a politikai meggyőződés és az oktatási szabadság találkozásainak, a diszkrimináció
mentesség, illetve az objektivitás megvalósításának modern kérdései.
M indezek mellett a másik kapcsolódó témakört, a katonák állampolgári és emberi jogainak, ezen belül is a katonák lelkiismereti és vallásszabadságának érvényesülését sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A téma áttekintő vizsgálatára e tanulmány kereté
ben természetesen nincsen mód, ugyanakkor azonban éppen a katonai felsőoktatás specifikumaira tekintettel nem is kerülhetjük meg annak vizsgálatát, hogy a katonai életviszonyok által indokolt speciális korlátozások mennyiben teszik különössé az adott alapjog intézményes érvényesülését a katonai felsőoktatási intézményekben.
E témakörben az első olyan tényező, amellyel számot kell vetnünk az, hogy a „ka
tona egyenruhás állam polgár" elve, amit a német katonai vezetési és alapjogi iroda
lomból honosítottak a magyar fegyveres erők átszervezésének céljaira, valójában nem tudott olyan általános szervező elvé válni, mint ahogyan az az eredeti elképzelések
ben szerepelt.
Ennek egyik oka a szféra már említett, hagyományos átpolitizáltsága, és a szerve
zeti és eljárási szokásstruktúra tehetetlensége. Emiatt mindmáig fellelhető a kacérko
dás azzal a gondolattal, hogy a történeti vallások hagyományos és jól mozgósítható erkölcsi és közösségi kötőerejét a hadsereg erősen szétzilált tekintélyének és hivatás- tudatának megtámogatására használják fel. E gondolat reneszánszát természetesen az Antall dr. nevével fémjelzett kormányzati ciklus „nemzeti honvédelm i" törekvései jelentették, de később sem tűntek el automatikusan, sőt a hatásuk sem szűnt meg.
A másik ok, hogy a társadalmi átalakulás nagy folyamataiban a haderő keretében élők számára nyílt talán a legkevesebb valóságos és általuk választható alternatíva: a katonai hivatásnak a hivatásos hadsereg kiépítéséhez kötődő professzionalizálása éppúgy csak felettük lebegő ködkép maradt, mint a „körkörös védelem " konzervatív társadalom felfogáson alapuló hadseregképe.
A belátható és választható alternatívák hiánya pedig szükségképpen azt eredm é
nyezi, hogy a szabadságjog gyakorlásában és korlátaibán az esetlegesség, és az ép
pen fennálló állapotok védelme válik jellemzővé.
Ennek legtipikusabb esete talán az a zavaros helyzet, amely a katonák érdekérvé
nyesítési törekvéseinek megítélése kapcsán tapasztalható: egyfelől máig vannak ren
delkezések, amelyek tiltják a katonák esetében mind a közös panasztételt, mind a szolgálati tekintély elleni szervezkedést vagy fellépést, mind pedig azt, hogy a „hon
védelmi célokkal ellentétes" társadalmi szervezetekhez vagy mozgalmakhoz csatla
kozzanak. M ásfelől számos közismerten és aktívan működő katonai érdekképvisele
ti szervezet van, és számos katona tagja olyan társadalmi szervezeteknek, amelyek pl. a hadkötelezettség eltörlését tekintik céljuknak. Az, hogy az így kialakuló lehetsé
ges konfliktusokban mikor minősül egy akció (tüntetés, aláírásgyűjtés vagy akárcsak valamilyen szervezeti aktivitás) illegálisnak, és mikor nem, semmilyen elvi keretbe nem ágyazódik.
A szakmai áttekintés pontossága érdekében azt is jelezni kell, hogy alapjogi érte
lemben éppen a felsőoktatási intézményekben fonódik össze szorosan a lelkiismereti és vallásszabadság részben a tanítás és tanulás szabadságával, részben pedig a tudo
mányos kutatás szabadságával. Ez a kérdéskör a katonai felsőoktatási intézm ények
ben különös szabályozásban részesül a honvédelmi titokvédelem érvényesülése ér
dekében. (A hallgató és oktató, amennyiben a képzésben szereplő ismeretanyag tit
kos elem eket is tartalm az, köteles alávetni magát a titokvédelm i előírásoknak, amennyiben pedig a kutatásainak eredménye vagy természete azt indokolja, a köz
léshez a megfelelő titokvédelmi hatóság engedélyét is meg kell szereznie.) A titokvé
delem, illetve az oktatás és kutatás szabadságának hármasa azonban olyan önmagá
ban is részletes elemzést igénylő témakör, amely külön tanulmány tárgya lehetne.