2. A cselekményt kizáró kényszer
2.1. A kényszer és a fenyegetés egyes bűncselekménytani kérdései
2.1.2. Kritikai megjegyzés a büntethetőséget kizáró okok szabályozásához
Megítélésem szerint az, hogy a korábbi Btk. – a további differenciálást mellőzve – büntethetőséget kizáró okok cím alatt szabályozta a kényszert és a fenyegetést (illetve a büntetőjogi felelősségre vonás ide sorolt további akadályait), nemkívánatos büntető eljárásjogi, és bizonyos vonatkozásban büntető anyagi jogi következményekkel jár(t). A jogirodalom által egységesen a bűncselekményi minőséget kizárónak tekintett büntethetőséget kizáró okok hatályosulása esetén ugyanis a bírói gyakorlat konzekvensen nem bűncselekmény
122Belovics 2012f, 75. p.
123 Vö. Belovics 2012f, 75. p.; BH 1989. 256.; ellentétesen Ambrus 2014, 284-285. p.
hiányában, hanem büntethetőséget kizáró ok fennállása miatt hozott felmentő ítéletet.124 Ennek oka feltehetően a büntetőeljárási törvény és a büntető törvény közötti, látszólag diszharmonikus szabályozásban keresendő. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.) és elődje, az 1973. évi I. törvény (a továbbiakban korábbi Be.) is külön nevesíti a büntetőeljárási akadályok között a bűncselekmény hiányát és a büntethetőséget kizáró ok fennállását,125 ami joggal veti fel a kérdést: ha büntethetőséget kizáró ok fennállása esetén már maga a bűncselekmény sem valósul meg, miért tekinti a büntetőeljárási jog a büntetőeljárás megindítását, illetve folytatását kizáró, önálló körülménynek a büntethetőséget kizáró ok hatályosulását. A büntetőeljárási törvény ezzel kétségtelenül azt a látszatot kelti, mintha a büntethetőséget kizáró okok a bűncselekményi minőséget érintetlenül hagynák.
A Be. (korábbi Be.) és a Btk. (korábbi Btk.) közötti ellentmondás azonban nézetem szerint csupán látszólagos. A korábbi és az 1961. évi Btk. által a büntethetőséget kizárónak tekintett okok ugyanis dogmatikailag nem alkottak homogén rendszert, s e cím alá tartoztak olyan körülmények is, melyek sem a jogellenességet (társadalomra veszélyességet), sem a bűnösséget nem küszöbölték ki (mint például a magánindítvány hiánya).126 Ahhoz tehát, hogy az ilyen jellegű okok fennállása esetén se lehessen büntetőeljárást indítani, vagy a már folyamatban lévő eljárást meg kelljen szüntetni, szükség volt a büntethetőséget kizáró ok, mint külön akadály nevesítésére a büntetőeljárási törvényben. És ezen a helyzeten sajnálatosan nem változtatott a Btk. sem, helyesen írja Karsai, hogy a 15. § h) pontjába foglalt egyéb okok dogmatikailag heterogén természetűek lehetnek, ide tartozhat az elvárhatóság hiánya, a katonákra vonatkozó büntethetőségi akadály (Btk. 130. §), a diplomáciai mentesség, valamint azon másodlagos büntethetőséget kizáró okok, mint például a Btk. 3. § (3) bekezdése szerinti büntetőeljárás legfőbb ügyész általi elrendelése.127
A büntethetőséget kizáró okok egységes törvényi rendszerezése tehát elmaradt, a 15. § h) pontja alá sorolt büntethetőségi akadályok közül – szemben a többségi jogirodalmi nézettel – ma is vannak olyan okok, melyek nem küszöbölik ki a bűncselekményi jelleget, csupán a szó tulajdonképpeni értelmében a büntethetőséget zárják ki. A legfőbb ügyész döntésének hiánya például aligha szünteti meg a bűncselekményi minőséget, így ez esetben a büntetőeljárás megindítását megtagadni (a feljelentést elutasítani) továbbra is büntethetőséget kizáró ok
124 A kényszer és fenyegetés vonatkozásában BH 1998. 11.; a jogos védelem vonatkozásában pl.: EBH 2009.
1938., BH 2004. 92., BH 2004. 44., BH 2003. 394., BH 1994. 231.; a végszükség vonatkozásában pl.: BJD.
164.; a tévedés vonatkozásában pl.: EBH 2005. 1289., BH 1997. 271.
125 Be. 6. § (3) bekezdés a) és c) pontja, illetve korábbi Be. 13. § a) és c) pontjai.
126 Ezeket a körülményeket nevezte Nagy Ferenc másodlagos büntethetőségi akadályoknak. Nagy 2001, 230-246. p.
127Karsai 2013, 72-73. p.
fennállására [Be. 174. § (1) bekezdés c) pont] alapozva lehet. Azt pedig láttuk, hogy ez a szabályozás oda vezetett, hogy a bíróságok nem differenciáltan, hanem büntethetőséget kizáró ok megállapíthatósága esetén lényegében e jogcímre hivatkozással hoztak felmentő ítéleteket,128 s nincs rá garancia, hogy ez a Btk. hatálybalépésével lényegileg változni fog.129 Bár a végső hatása a büntethetőséget kizáró okra és a bűncselekmény hiányára alapított felmentésnek is azonos, eltérő morális tartalmat hordoznak. Egyáltalán nem mindegy, hogy valakiről azt mondja ki a bíróság, hogy az általa elkövetett cselekmény nem bűncselekmény, vagy azt állapítja meg, hogy a büntethetősége kizárt, ami – legalábbis a közvélemény számára – azt jelentheti, egyébként bűncselekményt követett el, csupán ezért nem büntethető. De az elméleti tisztaság és a morális tartalom mellett jogi jelentősége is van annak, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás bírói lezárására milyen jogcím alapján kerül sor. A Be. 331. § (4) bekezdése [korábbi Be. 214. § (4) bekezdése] szerint, ha a felmentés alapja büntethetőséget kizáró ok, a bíróság például elkobzást vagy vagyonelkobzást rendelhet el, amit bűncselekmény hiányában történő felmentés esetén alapvetően nem tehet meg.130
Kívánatos lenne tehát a büntethetőségi akadályok olyan törvényi rendszerezése, mely egyértelművé teszi, hogy a büntethetőséget kizáró okok közül melyek azok, amelyek a büntethetőséget, egész pontosan a büntetőjogi felelősséget a bűncselekményi minőség kiküszöbölésével zárják ki [pl.: a jelenlegi 15. § a) – g) pontjai; az elvárhatóság hiánya; az elöljáró parancsa, ha a katona nem tudja, hogy bűncselekményt követ el], s melyek azok, amelyek másodlagos büntethetőséget kizáró okként a bűncselekmény létrejöttét nem befolyásolják. Ezzel a szabályzással lehetne elérni a legbiztosabban a bűncselekmény hiányára történő hivatkozással történő felmentést (nyomozás megszüntetést) az e minőséget kizáró ok hatályosulásakor.
2.2. Részösszegzés
128 A hivatkozott bírósági döntésekben a korábbi Be. 214. § (3) bekezdés c) pontja, illetve a Be. 6. § (3) bekezdés c) pontja alapján.
129 Éppen ennek ellenkezője tapasztalható: hiába mondta ki például a Kúria a 4/2013. számú jogegységi határozatában a jogos védelem kérdései kapcsán, hogy „az a cselekmény, amelyet a védekező a jogtalan támadás elhárítása érdekében kifejt, – s az megvalósíthatja a Különös Rész valamely törvényi tényállását – nélkülözi a társadalomra veszélyességet, s ezáltal bűncselekményt nem valósít meg”, a BH 2015. 179.
számon közzétett eseti döntésében jogos védelem címén mégis a Be. 6. § (3) bekezdés c) pontjára, azaz büntethetőséget kizáró ok fennállására és nem bűncselekmény hiányára hivatkozással hozott felmentő ítéletet.
130 A kivételt a gyermekkor és a kóros elmeállapot jelentheti [A korábbi Btk.-val egyező tartalommal Btk. 72. § (4) bek. a) pont és 75. § (2) bek. a) pont.]
A Btk. az abszolút jellegű kényszert és a vis absoluta hatású fenyegetést bűnösséget kizáró oknak tekinti, míg a Btk. 19. § (1)–(2) bekezdéseinek összevetéséből levezethetően az akaratot hajlító (relatív jellegű) kényszert és az ugyanilyen hatású fenyegetést nem tartja a bűncselekményi minőséget kiküszöbölő oknak, ellenben jelentős enyhítő körülménynek tekinti, esetükben lehetővé teszi a büntetés korlátlan enyhítését.
De lege lata a vis absoluta jellegű kényszert vagy fenyegetést alkalmazó személy a kényszerített által megvalósított büntetendő cselekmény miatt közvetett tettesként felel, míg akaratot hajlító kényszer vagy fenyegetés esetén a kényszerített tettesi minőségben, a kényszer vagy fenyegetés alkalmazója pedig felbujtóként vonandó büntetőjogi felelősségre.
Az általam helyesnek vélt felfogás ezzel szemben, hogy abszolút jellegű fizikai kényszer esetén büntetőjogi értelemben vett cselekmény sem valósul meg, míg a relatív jellegű kényszer és a fenyegetés az elvárhatóság hiánya miatt kizárja a bűnösséget. Abszolút jellegű fizikai kényszer alkalmazása esetén a kényszerítő önálló tettesként vonandó büntetőjogi felelősségre az objektíve a kényszerített által megvalósított tevékenység vagy mulasztás miatt, míg a relatív kényszert és fenyegetést alkalmazó személy közvetett tettesi minőségben felel.
Mind az abszolút, mind az akaratot hajlító kényszer, illetve fenyegetés hatása alatt cselekvővel szemben helye van jogos védelemnek, melyet abszolút jellegű kényszer esetén a kényszerítő jogtalan támadásával szembeni védekezésként kell felfogni, mely jogtalan támadásnak a kényszerített csupán eszköze.