A Btk. az egyes kényszerítő bűncselekmények (pl.: kényszerítés, emberrablás, szexuális erőszak, rablás, zsarolás) törvényi tényállásaiban elkövetési magatartásként vagy módként meghatározva egységesen az erőszak kifejezést használja. Az uralkodó büntetőjogi felfogás ennek ellenére az egyes tényállásoknál eltérően értelmezi az erőszak fogalmát és ahhoz két
395 Feltéve persze, hogy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés egyben alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetés e fogalmi eleme azonban a vis absoluta és a vis compulsiva megkülönböztetése szempontjából nem releváns, vizsgálatát a II. Fejezetben végzem el.
különböző jelentéstartalmat kapcsol. Láthattuk, hogy az értelmezési kánon a rablás esetén tényállásszerűnek csak a vis absolutát fogadja el, míg a zsarolásnál elegendőnek tartja a a vis compulsivát. A rablás mellett az emberrablás kapcsán egyértelmű deklaráció, míg az erőszakos nemi deliktumok esetén a bírói gyakorlat tartalmi elemzése alapján állapítható meg, hogy a judikatúra e bűncselekmények vonatkozásában is alkalmas kényszerítő eszköznek kizárólag a vis absolutát fogadja el. A jogirodalom ugyan a rablás és zsarolás elhatárolásának dimenziójából kilépve különösebb jelentőséget nem tulajdonít a vis absolutának és a vis compulsivának, azonban – lényegében a bírói gyakorlathoz igazodva – az emberrablás megállapíthatóságához vis absolutát követel meg,396 míg az erőszakos nemi bűncselekmények esetén az egyes legfelsőbb bírósági (kúriai) döntések eltérő interpretációja alapján a jogirodalom egy része elegendőnek tartja a vis compulsivát,397 más szerzők csupán a vis absolutát.398 A rablásnál, az emberrablásnál és – a többségi álláspont szerint – az erőszakos nemi bűncselekményeknél az erőszak fogalma a lenyűgöző erejű, „akaratot megtörő” vis absolutára korlátozódik tehát, míg a zsarolás vagy a kényszerítés399 esetén a törvényszövegben ugyanazzal a terminussal jelölt fogalom már magában foglalja a befolyásoló erejű, akaratot hajlító vis compulsivát is.400
Ezen uralkodó felfogás egészen biztosan ellentétes a törvény nyelvtani értelmezésével, mely a kényszerítő bűncselekmények tényállásaiban szereplő erőszak fogalmak között nem láttat különbséget. Az erőszak fogalmát a vis absolutára korlátozó értelmezés egyértelműen az adott törvényi tényállásban szereplő fenyegetés fogalmához orientálódik, kizárólag azoknál a deliktumoknál követeli meg ugyanis az „akaratot törő” erőszakot az uralkodó felfogás, melyek – az erőszak mellett alternatíve – élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel valósíthatók meg.401 E jogértelmezés elméleti alapjául az „elkövetési cselekedetek”
egyensúlyának elve azonban nem szolgálhat, egyrészről azért, mert önmagában az egyensúly elve – ahogyan arra rámutattam – nem alapozza meg az erőszak restriktív, a kisebb mértékű erőszakot kizáró értelmezését az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel megvalósuló bűncselekményeknél sem,402 másrészről a vis absoluta és vis compulsiva általam képviselt koncepciója szerint eleve helytelen a fenyegetés hatását a vis absolutával összekapcsolni, a fenyegetés ugyanis kizárólag vis compulsiva formájában érvényesülhet. A regnáló felfogásnak
396Vida 1999a, 152. p.; Belovics 2012b, 151. p.; Szomora 2013a, 389. p.; Horváth 2015a, 149. p.
397Szomora 2013b, 407. p.; Márki 2014, 689. p.
398Gál 2013a, 16. p.; Sinku 2012a, 177-178. p.
399 Korábbi Btk. 174. §, Btk. 195. §
400 A kényszerítés vonatkozásában így például Vida 1999a, 134. p.; Kis – Hollán 2008, 115. p.; Belovics 2012b, 169. p.; Szomora 2013a, 401. p.
401 Hasonlóképpen Ligeti 2006, 23. p.
402 Lásd 2. Rész I. Fejezet 3.1. alatt.
Angyal rablás kapcsán kifejtett tézise sem biztosít meggyőző dogmatikai alapot.403 Ráadásul az uralkodó jogértelmezés nem is egységes jogi meggyőződést tükröz, az erőszakos nemi bűncselekmények esetén ugyanis láthattuk, a Legfelsőbb Bíróság illetve Kúria egyes döntéseiben mintha a vis compulsivát is az erőszak fogalmának részeként értelmezné,404 míg a jármű önkényes elvételének erőszakkal vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel megvalósuló minősített esete kapcsán a judikatúrában nincs arra utalás, hogy e bűncselekménynél is csupán az „akaratot törő” erőszak minősülne tényállásszerűnek.
Az kétségtelen, hogy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel is megvalósítható bűncselekmények esetén az erőszak fogalmát a vis absolutára korlátozó jogértelmezéssel a bírói gyakorlat ténylegesen szűkíti a rablás, emberrablás, erőszakos szexuális bűncselekmények tényállásainak alkalmazási körét, amit a törvényesség elve ugyan megenged,405 azonban ez – véleményem szerint – önmagában nem legitimálja e jogértelmezést. A jogalkalmazó ugyanis csak akkor jogosult a büntetőjogi tényállások hatókörének leszűkítésére, ha ennek során a jogértelmezés határai között marad. Ebben a vonatkozásában pedig annak van különös jelentősége, hogy tevékenysége illeszkedik a bírói gyakorlat, illetve a jogtudomány által elfogadott értelmezési kánonba, azaz módszertanilag megindokolható.406 E követelmény megítélésem szerint ez esetben nem teljesül, ugyanissem a bírói gyakorlat, sem az azt támogató uralkodó jogirodalmi álláspont nem indokolja meg megfelelően módszertanilag az adott bűncselekmények esetén a törvényi tényállás kontextusától eltérő, az erőszak fogalmát a vis absolutára szorító felfogás alapját.
Véleményem szerint a megszorító értelmezés nem indokolható ezen bűncselekmények súlyos, alapesetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel fenyegetettségére épülő olyan argumentációval sem, mely szerint a jogalkalmazás belső arányossága követeli meg, hogy e deliktumoknál csak a súlyosabb megnyilvánulási formájú erőszakot fogadjuk el tényállásszerűnek, míg az enyhébb büntetéssel fenyegetett zsarolás vagy kényszerítés esetén az erőszak fogalma tágabban legyen értelmezhető. Ez az érvelés ugyanis nem adna választ arra, hogy ha az eltérő büntetési tételekben a jogalkotó valóban az erőszak súly, mérték szerinti megkülönböztetését is meg kívánta jeleníteni, a fenyegetéshez hasonlóan miért nem differenciált az erőszak fogalmak között is? Továbbá, ha az erőszak mértékének ilyen meghatározó hatása van a büntetési tételre, vajon mivel magyarázható, hogy ugyanaz az erőszak párba állítva ugyanazzal a fenyegetéssel a zsarolás esetén egy évtől öt évig, míg a
403 Lásd 2. Rész I. Fejezet 3.2. alatt.
404 BH 1997. 568.; BH 2014. 201.
405 A törvényesség vagy anyagi jogi legalitás elvéről részletesen lásd Nagy 2014, 69-77. p.
406Hollán 2015, 45. p.
jármű hatalomba kerítése esetén öt évtől tíz évig, a kerítés minősített eseténél407 vagy az emberkereskedelem minősített eseténél408 két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő?409
Megítélésem szerint a kényszerítő bűncselekmények eltérő büntetési tételeinek kialakításánál a kényszerítő eszközök súlyossága legfeljebb egy, de semmiképpen sem determináló hatású szempont, a büntetéssel fenyegetettség sokkal inkább az egyes tényállások által védett jogi tárgyak társadalmi jelentőségéhez igazodik. Csak ez magyarázhatja ugyanis, hogy az az erőszak vagy fenyegetés, mely egyik esetben egy évtől öt évig, más esetben már öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett: a zsarolás tényállása „csupán” a vagyon védelme érdekében tiltja az akaratelhatározás illetve akaratmegvalósítás szabadsága elleni támadást (amit a kényszerítő deliktumok elkövetési magatartásaként vagy módjaként meghatározott erőszak és fenyegetés közvetít), a jármű hatalomba kerítése ellenben egy ennél fontosabb érdek, a légi és egyéb közlekedési ágazatok közbiztonságának, emögött pedig a tömegközlekedésben résztvevők életének, testi épségének védelmében.410 Vagy például a rablás esetén a személyi szabadság élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel megvalósuló támadását tekinti a jogalkotó két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés-büntetést érdemlőnek, míg a kerítés már hivatkozott minősített eseténél ugyanilyen büntetési tételt kapcsol már az egyszerű fenyegetéshez, sőt, egy szimpla megtévesztéshez is, amit kizárólag a jogi tárgyaknak tulajdonított fontosság magyarázhat.411
A kritikus pont persze ez esetben is a rablás és a zsarolás büntetési tételei közötti jelentős különbség, amit a jogi tárgyak eltérő jelentősége semmiképpen sem igazolhat, hiszen végső során mindkét bűncselekmény a vagyon védelme érdekében tiltja a személyi szabadság elleni támadást. Az elkövetés modalitásának tényleges (fenyegetés – élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés) és feltételezett (erőszak – nagyobb mérvű, súlyosabb erőszak) különbségén felül azonban van olyan körülmény, ami ennek indokául szolgálhat, és tudjuk, a Csemegi-kódex megalkotásakor Csemegi valóban ebben is látta a két deliktum közötti
407 Btk. 200. § (4) bek. c) pont.
408 Btk. 192. § (3) bek. b) pont.
409 A jármű hatalomba kerítése, illetve annak a korábbi Btk. 262. §-ában meghatározott, elkövetési magatartásokban, módokban és a büntetési tételben a hatályos tényállással megegyező változata kapcsán az uralkodó jogirodalmi felfogás nem követel meg vis absolutát. Így Kis – Hollán 2008, 453. p.; Vida – Szomora 2009, 407. p.; Gál 2013b, 28. p.; Belegi 2014a, 1205. p. Ugyanígy a kerítés minősített esete kapcsán is elegendő a vis compulsiva. Így Szomora 2013b, 418. p.; Márki 2014, 727. p.
410 A jármű hatalomba kerítése által védett jogi tárgyat egységesen így határozza meg a jogirodalom. Kis – Hollán 2008, 451. p.; Vida – Szomora 2009, 406. p.; Gál 2013b, 26. p.
411 Az más kérdés, s e helyütt ennek megválaszolására nem is kerül sor, vajon milyen jogalkotói megfontolás alapján büntetendő már az egyszerű fenyegetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel a kerítés esetén, amíg a szexuális erőszaknál csupán az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés minősül ugyanezen büntetést érdemlőnek.
elhatároló tényezőt: a rablás ismérve az erőszak, fenyegetés alkalmazásának és az idegen dolog megszerzésének az egyidejűsége, míg a zsarolás esetén eltelhet egy bizonyos időköz az erőszak, fenyegetés kifejtése és a birtokba jutás között, illetőleg a kilátásba helyezett veszély nem azonnal bekövetkezhető, hanem jövőbeli is lehet.412 A rablás esetén tehát „a veszély szerencsés véletlentől eltekintve mindig kikerülhetetlen, a másik esetben (ti. a zsarolásánál – megjegyzés tőlem) az időköz a menekvés lehetőségét nyújtja, effectiv károsodás nélkül. A két támadás veszélyessége tehát nem egyenlő, hanem oly viszonyban áll egymáshoz, mint a több a kevesebbhez.”413
Nem állítom, hogy ez meggyőzően indokolja a rablás és a zsarolás büntetési tételeinek eltérését és azt sem, hogy a mindenkori jogalkotó helyesen ismerte fel a két bűncselekmény társadalomra veszélyessége közötti különbséget, azt azonban igen, hogy a büntetéssel fenyegetettség eltérő mértékének releváns indokául szolgálhat tekintet nélkül az egyes esetekben alkalmazott erőszak mértékére, továbbá azt is, hogy ha a bírói gyakorlat észleli is egyes deliktumok büntetési tételeinek esetleges aránytalanságát, azt a tényállás hatókörének módszertanilag meg nem indokolható leszűkítésével nem korrigálhatja, mert az már bírói jogalkotás és nem a tényállás értelmezése.
A vis absoluta és vis compulsiva általam képviselt koncepciója szakít a hagyományos, uralkodó jogértelmezéssel. Az erőszak kényszerhatásának az erőszak fogalmából történt kirekesztése lehetővé teszi a Btk. által egységesen használt erőszak kifejezésnek azonos tartalommal történő értelmezését mind a romboló, mind a kényszerítő bűncselekmények tényállásaiban, ami véleményem szerint a jogbiztonság követelményével maradéktalanul összeegyeztethető, nem úgy, mint a jelenlegi felfogás. A kényszerítő bűncselekmények körére szűkítve az értelmezést mindez azt is jelenti, hogy azon törvényi tényállások esetén, melyek – akár elkövetési magatartásként, akár elkövetési módként – minden további megszorítás vagy körülírás nélkül szabályozzák az erőszakot, annak fogalma egységesen értelmezendő.
Függetlenül tehát a sértettre gyakorolt kényszerhatástól, a vis absoluta vagy vis compulsiva jellegtől, ugyanaz az erőszak minősül tényállásszerűnek például az emberrablás, a kényszerítés, a szexuális erőszak, a zsarolás vagy a jármű önkényes elvétele erőszakkal megvalósuló minősített esete alkalmazási körében egyaránt.