A terrorcselekménnyel fenyegetés teleologikus értelmezése…

A fentiekben igyekeztem kimutatni, hogy a terrorcselekménnyel fenyegetés pusztán egy félelemkeltésre épülő, megfélemlítő bűncselekmény, mely dogmatikai természetét tekintve sokkal közelebb áll a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatáshoz, mint a terrorcselekményhez, és jelenlegi formájában csupán annyiban terrorcselekmény, amennyiben a zaklatás az a személy elleni erőszakos bűncselekmény (például emberölés), mellyel a „zaklató” fenyeget.

Felmerül a kérdés, valóban az lett volna a kriminalizáció indoka, hogy a büntetőjog (az erőszakos közösüléssel/szexuális erőszakkal vagy a rablással azonos szintű) védelmet nyújtson a terrorcselekménnyel való egyszerű megfélemlítéssel szemben. A terrorcselekménnyel fenyegetés korábbi Btk.-ba iktatásához (illetve a terrorcselekmény tényállásának jelenlegi formában meghatározásához) elsősorban annak a 2001. szeptember 11-e utáni nyilvánvaló felismerése vezetett, hogy a terrorizmus természetrajza megváltozott, ami megkívánta az ellene vívott harc jogi kereteinek megváltoztatását is. E jogi kereteket az Európai Unión belül elsősorban a Tanács által 2002-ben elfogadott kerethatározat alakította ki.⁵⁶⁴ A korábbi Btk.-t módosító 2003. évi II. törvény miniszteri indokolása egyértelművé teszi, hogy a terrorcselekmény tényállásának átalakítása e kerethatározatnak megfelelően történt annak érdekében, hogy a terrorcselekményeket hazánk is a lehető legteljesebb körben büntetés alá helyezze.

A miniszteri indokolás által is idézett kerethatározat lényege szerint a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket a kerethatározat által felsorolt cselekmények terrorista bűncselekménnyé nyilvánítása érdekében. Ilyen cselekmény például a halált okozó élet vagy testi épség elleni támadás, emberrablás vagy túszejtés, lőfegyver, robbanóanyag, illetve

563Bartkó 2011, 205-206. p. Ezzel egyezően még Vida – Szomora 2009, 400. p.

564Neparáczki 2011, 254. p. Megjegyzendő, hogy a vége felé közeledik a terrorizmus leküzdése elleni uniós irányelv elfogadása is (lásd https://goo.gl/hBLXJp).

robbantószer előállítása, megszerzése, tartása, felhasználása stb., valamint a felsorolt bűncselekmények elkövetésével fenyegetés, amennyiben azt azzal a céllal követik el, hogy - a lakosságot súlyosan megfélemlítsék;

- hatóságot vagy nemzetközi szervezetet jogellenesen arra kényszerítsenek, hogy valamit tegyen, vagy ne tegyen;

- egy állam, vagy egy nemzetközi szervezet politikai, alkotmányos, gazdasági vagy szociális rendjét veszélyeztessék, vagy megdöntsék.⁵⁶⁵

A terrorcselekménnyel fenyegetés magyar büntetőjogba való adaptálása tehát a kerethatározat alapján történt, azonban egy nagyon is lényegi különbséggel: a magyar szabályozásból kimaradt a terrorista célzat törvényi tényállásba való felvétele. Ez véleményem szerint – figyelemmel a szabályozás céljára – sokkal inkább figyelmetlenség, mint koncepcionális változtatás, melynek konzekvenciája világos: a célzat hiánya a terrorcselekménnyel fenyegetést kiemeli a terrorista bűncselekmények (terrorcselekmény, terrorcselekmény előkészülete stb.) köréből, s a pusztán megfélemlítő bűncselekmények dimenziójába helyezi.

Azt kell látnunk tehát, hogy a terrorcselekménnyel fenyegetés törvényi tényállása nincs összhangban a védeni kívánt jogi tárggyal (állami szervek, nemzetközi szervezetek kényszermentes működése, közbiztonság, személyek szabadsága stb.⁵⁶⁶), a törvényi rendelkezés alapvetően nem azt védi, amit a jogalkotó védeni kívánt. Esetünkben ezért a teleologikus (jogtárgyharmonikus) értelmezés, melyet a Szegedi Ítélőtábla is értékesíteni próbált, nem módosíthatja a nyelvtani értelmezés eredményét, ugyanis a törvény szövege által meghatározott keretek között nem adható a jogi tárgy védelmi igényével adekvát értelmezés.⁵⁶⁷ A jogalkotási hibára tekintettel a valódi ratio legis más, mint ami az uniós jogi háttérből következne.

Megítélésem szerint a Szegedi és a Fővárosi Ítélőtábla döntése is arról tanúskodik, hogy a bíróság idegenkedett attól, hogy egy üres fenyegetésben megnyilvánuló cselekményt a terrorcselekménnyel fenyegetés szintjére emeljen. A táblabíróságok ítéleteik indokolásában meg is fogalmazták: különbséget kell tenni a felelőtlen fenyegetőzés és a terrorista magatartás között. Ez az érvelés nyilvánvalóan egybeesik a közfelfogással is, amely más, sokkal kíméletlenebb, gátlástalanul erőszakos, ideológiai tartalommal megtöltött, globális jelenségnek tekinti a terrorizmust, mint a hatályos büntető anyagi jog.

565 A Tanács kerethatározata (2002. június 13.) a terrorizmus elleni küzdelemről (2002/475/IB). Forrás: eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32002F0475:HU:NOT

566Mezőlaki 2013a, 650. p.; Sántha 2015a, 425. p.

567 A jogtárgyharmonikus értelmezés lehetséges kimeneteleihez és korlátjához lásd Szomora 2009b, 16-17. p.

Kétségtelen, hogy az egzakt fogalmi ismérvekkel, egységesen értelmezendő összetevőkkel dolgozó tételes büntetőjog nem tudja a terrorizmus sokdimenziós jelenségét a maga teljességében megjeleníteni, arra azonban képes, hogy az alkalmazhatóság és a jogbiztonság követelményét szem előtt tartva egyértelműen definiálja, maga mit tekint terrorcselekménynek.⁵⁶⁸ A bíróság pedig a büntető törvényhez, s nem a közfelfogáshoz van kötve. Ehhez képest terrorcselekménnyel fenyegetés az a cselekmény, mely a Büntető Törvénykönyv szerint annak minősül, s nem az, melyet a közvélemény annak vél.

A táblabíróságokat döntéseik meghozatalában a terrorcselekménnyel fenyegetés büntetési tételének aránytalanságára vonatkozó józan belátás befolyásolhatta, ezért kísérelték meg a terhelt cselekményét egy dogmatikailag téves értelmezéssel a közveszéllyel fenyegetés vétségének körébe átemelni. A szankció rendkívüli aránytalansága különösen akkor szembetűnő, ha összevetjük a terrorcselekménnyel fenyegetést a másik két megfélemlítő bűncselekmény, a személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás és a nemzetközileg védett személy elleni erőszak büntetési tételével, mely előbbi esetén két (minősített eseténél három) évig terjedő, utóbbinál ugyancsak három évig terjedő szabadságvesztés. Valóban indokolatlan és az arányosság elvének sérelmét jelenti, hogy a terrorcselekménnyel fenyegetés büntetési tétele nem a vele dogmatikailag azonos természetű megfélemlítő bűncselekményekhez, hanem a terrorcselekmény körében szabályozott magatartásokhoz igazodik. Mindazonáltal a bíróságoknak a helyes minősítés megállapítása mellett is lett volna lehetősége méltányos szankció kiszabására az enyhítő szakasz alkalmazásával [korábbi Btk. 87. § (2) bekezdés c) pont, illetve Btk. 82. § (2) bekezdés c) pont].

Az ítéletek meggyőződésem szerint rávilágítanak a terrorcselekménnyel fenyegetés jelenlegi szabályozásának tarthatatlanságára is. A büntetendőség tartalmi indokát szem előtt tartva a jogalkotónak meg kellene fontolnia, hogy – a kerethatározattal egyezően – a terrorcselekménnyel fenyegetés tényállásába is felveszi a terrorista célzatot [314. § (1) bek.], vagy, ha a valós terrorveszélyre kívánjuk korlátozni a büntetőjogi védelmet, a terrorcselekménnyel fenyegetést a már előkészített terrorcselekményhez lehetne kapcsolni, amely így – az előkészületi magatartáshoz képest többletelemet tartalmazva – súlyosabb büntetéssel sújtandó. Mindez azonban a jogalkotás feladata. Ha a bíróság fel is ismeri, hogy egy törvényi tényállás valójában nem azt védi, amit a jogalkotó azzal védeni kíván, bírói jogértelmezéssel ezt nem korrigálhatja.⁵⁶⁹

568Tóth 2013, 30-31. p.

569Szomora 2009b, 17. p.