412 Indokolás. A 338. §-hoz. Lásd részletesen 2. Rész I. Fejezet 1.2. alatt.
413Carrara nyomán Heil 1885-1886, 394. p. Hasonló állásponton volt Gergelyffy 1915-1916, 20. p. és Szőllősy 1921, 19. p.
A magyar jogirodalomban – tudomásom szerint – nem merült fel a német jogtudományban vitatott kérdés, hogy az abszolút hatású kényszer (vis absoluta) formájában megjelenő erőszak lehet-e alkalmas kényszerítő eszköze egy akaratelhatározási szabadságot (is) védő bűncselekménynek.414 Ennek okát vélhetően a vis absoluta német felfogástól eltérő értelmezésében találhatjuk, a hazai uralkodó jogértelmezés ugyanis nem a ténylegesen is választást nem engedő, hanem a bíró által annak nyilvánított, lényegében súlyosabb erőszakot vonja a vis absoluta fogalmába, amely így nem zárja ki az arra adott akaratlagos sértetti reakció lehetőségét. A német felfogással alapvetően összhangban lévő, általam képviselt koncepció alapján azonban nem kerülhető meg e kérdés. Kiindulásképpen az mindenesetre hangsúlyozandó, amennyiben a kisebbségi német álláspont helyességét is fogadnánk el, s a vis absolutát kizárnánk a kényszerítő bűncselekmények alkalmazási köréből, ezzel nem a vis absolutaként érvényesülő erőszak tényállásszerűségét tagadnánk, hanem azt, hogy az erőszak ezen formájával kényszeríteni lehetne.
Abban az esetben például, amikor az elkövető a kártyán elveszített pénz kifizetésétől vonakodó sértettet leüti, majd a földre került, ájult sértettől az elnyert összeget elveszi, állíthatjuk-e, hogy a sértettet a pénz elvételének tűrésére kényszerítette? Véleményem szerint – az uralkodó német felfogással egyetértve – igen. A kisebbségi német álláspont indokolatlanul szűkíti le ugyanis a kényszerítéssel szemben védett jogi tárgyat a döntéshozatal (akaratelhatározás) integritására, s teszi ezzel a kikényszerített magatartás előfeltételévé a sértett eredeti akaratával ellentétes döntését. Ezzel szemben Angyal meghatározását tartom irányadónak, aki szerint a büntetőjog által védett szabadság (az egyéniség szabad érvényesülése) nemcsak az akaratelhatározásban nyilvánul meg, hanem lényegéhez tartozik az is, hogy az ember az elhatározását érvényesíthesse is. Ez a szabadság külső oldala, a cselekvés szabadsága.415 A kényszerítéssel szemben védett szabadsági szféra nemcsak akkor sérül, ha a sértett verés, vagy fenyegetés hatására úgy dönt, hogy belenyugszik a pénz elvételébe, illetve azt maga átadja, hanem akkor is, amikor a pénz megtartására irányuló akaratelhatározását nem tudja érvényesíteni, mert azt abszolút hatású erőszakkal kizárják. Ez utóbbi esetben is elválik az erőszak alkalmazása (megtapasztalása) és a kényszerítés egymástól, a sértett ugyanis nem pusztán az erőszakot és az azzal létrehozott védekezésre képtelen állapotot szenvedi el, hanem egyszersmind – s ez az erőszakkal elért sértetti reakció,
414 Lásd 2. Rész. I. Fejezet. 2. alatt.
415Angyal 1929, 5-12. p. Angyal megállapításával összhangban értelmezi az uralkodó német felfogás is a kényszerítéssel szemben védett jogi tárgyát. Schönke – Schröder 2006, 2020. p.; Tröndle – Fischer 2006, 1483. p.
a tulajdonképpeni kényszer – cselekvési lehetőségének kizárása által a pénz elvételét is tétlenül eltűri.
Megítélésem szerint is aktivitásra, valaminek a megtételére ugyan kizárólag a vis compulsiva tud kényszeríteni, hiszen a vis absolutának éppen az a jellegzetessége, hogy a cselekvési lehetőségektől megfosztja a sértettet, azonban – ahogy a példában felhozott esetben is – passzivitásra, valaminek a nemtevésére (elmulasztására) vagy tűrésére a vis absoluta is kényszeríthet.416 A vis absolutaként érvényesülő erőszak alkalmazása tehát csak azon kényszerítő bűncselekmények esetén zárja ki a deliktum megvalósulását, ahol a kényszerítési
„sikerhez” a sértett oldalán aktivitásban megnyilvánuló magatartás szükséges. Ilyen bűncselekmény a Btk. rendszerében egyedül a hivatalos személy elleni erőszak azon változata, mely a hivatalos személy intézkedésre kényszerítésével valósul meg.417 Az intézkedésre kényszerítés ugyanis a hivatalos személy rászorítása olyasvalaminek a tevésére, amit saját elhatározásából nem tett volna meg.418 A hivatalos személy ebben az esetben az erőszak vagy fenyegetés hatására éppen a jogszerű passzivitás feladására kényszerül, hogy az elkövető által kívánt intézkedést alkalmazzon,419 amihez akarati kényszer formájában ható befolyásgyakorlás szükséges.
Ezzel lényegében állást foglaltam a német büntetőjogi diskurzus zsarolás kényszerítő eszközeivel kapcsolatos vitájában is. Megítélésem szerint a vis absoluta tevésre kényszerítés esetén a zsarolás alkalmazási köréből (is) kizárt, ellenben a nemtevésre és tűrésre kényszerítés vonatkozásában semmi sem indokolja a kényszerítő eszközök vis compulsivára mint a sértett önkárosító vagyoni rendelkezését (Vermögensverfügung) lehetővé tevő kényszererőre korlátozását. Tegyük fel például, hogy A ingatlanárverésen, jóval a valós piaci értéke alatt akar megszerezni egy ingatlant. Az árverésen A emberei, X és Y lelövéssel fenyegetik meg az ingatlanra szintén licitálni kívánó B-t. A megfélemlített B nem licitál, így A versenytárs nélkül, igen alacsony áron szerzi meg az ingatlant. Ez esetben aggálymentesen állapíthatjuk meg a zsarolás megvalósulását az uralkodó német jogirodalmi felfogás alapján is, hiszen a sértett vagyonának csorbítása a saját, tudatos vagyoni jellegű rendelkezésén alapul. Ellenben akkor, ha X és Y lefogják B-t és eltávolítják az árverés helyszínéről, vagy kezeit leszorítva és száját befogva akadályozzák meg, hogy licitáljon, valóban indokolt lenne, hogy a zsarolásnál jóval enyhébb kényszerítés, esetleg személyi szabadság megsértése, tettleges becsületsértés miatt tartozzanak csupán felelősséggel?
416Maurach – Schroeder – Maiwald 2009, 153. p.
417 Btk. 310. § (1) bek. b) pont.
418Békés 1954, 1008. p.
419 BH 1995. 330.
A magyar jogalkotó – és véleményem szerint egyébként a német sem – állított olyan feltételt a zsarolás megvalósulása elé, mely szerint a sértett kikényszerített magatartásának vagyoni rendelkezésben kellene manifesztálódnia, a zsarolás törvényi tényállásának szövegében legalábbis semmi sem utal erre.420 A bűncselekmény megvalósulásához elegendő, ha a sértett magatartása az erőszak vagy fenyegetés alkalmazásának a következménye, és ezzel a magatartással – így lényegében az erőszakkal vagy fenyegetéssel is – okozati összefüggésben vagyoni hátrány (a korábbi Btk. hatálya alatt kár) következik be.421 Mindezek alapján a zsarolás (és valamennyi kényszerítő bűncselekmény) esetén helyesnek vélem Mitsch megállapítását, mely szerint a nemtevés (mulasztás) és annak speciális esete, a tűrés nemcsak a sértett akaratelhatározásának megfelelő bármely cselekvésnek, illetve a tűrés vonatkozásában az elkövető vagy harmadik személy cselekményével szembeni ellenállásnak a tudatos, akaratlagos elmulasztását foglalja magában, hanem a cselekvési lehetőség elvesztésén alapuló passzivitást is.422