A vis absoluta és vis compulsiva alternatív meghatározása

A Kúria mintha maga is érzékelte volna a jogértelmezési kánon által a rablási fenyegetésnek tulajdonított és az azzal ténylegesen elérhető hatás közötti diszkrepanciát. A BH 2014. 267.

számon publikált határozat indokolásában a következőket olvashatjuk: „(...) általában nincs olyan mérvű kényszer, s ezért a vis absoluta sem olyan hatású, hogy azzal szemben a szó legszorosabb értelmében kizárt volna az ellenállás lehetősége. Ugyanis például, ha az elkövető lőfegyvert szegez a sértettre, nem zárható ki, hogy ennek dacára a sértett mégis a fizikai ellenállást választja, és a rablást eredményesen meghiúsítja, amint az több esetben elő is fordult.”

A legfőbb bírói fórum ezzel, ha jól értem, megállapítja, hogy általában nincs olyan fenyegetés (vagy erőszak), mely olyan mérvű kényszert hozna létre, ami az ellenállás és az engedelmesség közötti választás lehetőségét kizárná, azaz a fenyegetés (és az erőszak) ontológiailag általában eleve nem felel meg annak a fogalomnak, amit az uralkodó felfogás vis absoluta hatású fenyegetés (és erőszak) alatt ért. E felismerés alapján a Kúria arra ugyan nem vállalkozott, hogy mélyebben felülvizsgálja a vis absoluta fogalmát, azonban kísérletet tett annak alternatív meghatározására: „A kényszer vis absoluta jellege tehát nem azt jelenti, hogy a szó szoros értelmében eleve kizárja az adott sértett vagy harmadik személy akármilyen mértékű ellenállását, hanem azt, hogy az elkövető erőszakos vagy fenyegető magatartásának hatására a sértettnek vagy harmadik személynek elvétel esetében megszűnik a dolog megtartására, a tetten ért tolvaj esetében pedig elesik vagy megszűnik a tőle már elvett dolog visszavételére irányuló akarata (kiemelések tőlem).”³⁶¹

A Kúria e megközelítésének megítélésem szerint több alapvető problémája is van:

A) A vis absoluta jellegű és így a rabláshoz szükséges erőszak megállapítását nem teszi lehetővé azokban az esetekben, amikor az elkövető a dologelvétel érdekében nem a sértett akaratelhatározására hat, hanem a sértett cselekvési lehetőségét, akaratelhatározásának megvalósítását zárja ki. Akit például lekötöznek vagy lefognak, nem feltétlenül azért tűri

361 BH 2014. 267. [53]

dolgának elvételét, mert az elkövető megszüntette a dolog megtartására irányuló akaratát, hanem azért, mert megfosztotta cselekvési lehetőségétől.

B) Nem láttatja, hogy milyen érdemi különbség van a vis absoluta és a vis compulsiva jellegű erőszak illetve fenyegetés között. Ha a dolog megtartására irányuló akarat megszűnése alatt azt kell értsük, hogy a sértett az erőszak vagy fenyegetés hatására tűri dolga elvételét vagy azt maga átadja, ezen az elvi alapon vajon önbíráskodás esetén nem szűnik meg ugyanígy a dolog megtartására irányuló akarat? Vagy zsarolás illetve bármely kényszerítő bűncselekmény esetén a sértett nem azért teszi, nem teszi vagy tűri, amire az elkövető kényszeríti, mert az elkövető a vele ellentétes sértetti akaratelhatározást megszünteti?

A Kúria ugyan maga is foglalkozik határozatában a vis absoluta és vis compulsiva elhatárolásának kérdésével, meggyőző választ azonban nem ad arra. Lényegében az elkövetési magatartások egyensúlyának elve alapján megállapítja, hogy a zsaroláshoz nincs szükség vis absoluta kihatású fizikai vagy pszichikai erő alkalmazására, hiszen a jogalkotó a zsarolás alapesetéhez nem kíván meg élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést, ezáltal ilyen erőszakot sem. Ennek konzekvenciáját pedig a következőképpen vonja le: „A zsarolási kényszer ekként vis compulsiva hatású, melynek következtében az elkövetővel szemben álló személy akarata nem törik meg, azaz úgymond csak akarathajlító jellegű, másként fogalmazva az erő alkalmazásával »az akarat körét szükebbre szoritják, de azt nem szüntetik meg« (lásd 1878. évi V. törvényczikk javaslatának 338. §-ához illesztett miniszteri indokolást).”³⁶²

A Kúria szerint tehát a rablási erőszak és fenyegetés vis absoluta hatású, míg a zsarolási erőszak és fenyegetés vis compulsiva, a kettő közötti különbség pedig, hogy a vis absoluta a sértett akaratát megszünteti, míg a vis compulsiva csupán szűkebbre szorítja, nem megtöri, hanem hajlítja. Megállapításának helyességét igazolandó a bíróság a történeti tekintélyre is hivatkozik és a Csemegi-kódex miniszteri indokolását idézi, mellyel azt a benyomást kelti, mintha a rabláshoz vis absolutát, a zsaroláshoz vis compulsivát megkövetelő, és a vis absolutát, illetve a vis compulsivát a fentiek szerint meghatározó jogértelmezés történeti gyökerei az Indokolásig nyúlnának vissza.

Ez az argumentáció azonban megtévesztő. Először is Csemegi vis compulsiván nem a kisebb mértékű vagy akarathajlító erőszakot, hanem a pszichikai erőt illetőleg a fizikai erő által előidézett pszichikai hatást (az erőszakkal fenyegetést) értette.³⁶³ Erről megbizonyosodhatunk abból is, ha a Kúria által kiragadott félmondatot a teljes kontextusában vizsgáljuk meg: „A vis absoluta nem szükséges; rendesen a vis physica vagy a vis compulsiva

362 Lásd BH 2014. 267. [58] – [59]

363 Indokolás. A 77-ik §-hoz, valamint Indokolás. V. Fejezet.

képezendik a zsarolás elemeit, melyek – mint fentebb kimutattuk, az akarat körét szükebbre szorítják, de azt nem szüntetik meg.”³⁶⁴ A vis compulsiva terminust tehát Csemegi a zsarolás esetén sem akarathajlító erőszakként, hanem a vis physica, azaz a fizikai erő kifejezés mellett, a zsarolás megvalósulását eredményezhető másik erőhatás megjelöléseként használja. A zsarolás elemét képező fizikai és pszichikai erőt (vis physicát és vis compulsivát) ugyan valóban a vis absolutával állítja szembe, de a vis absoluta itt nem mint a rabláshoz szükséges kényszer jön tekintetbe, hiszen tudjuk, Csemegi a rablás és zsarolás közötti elhatároló különbséget nem az erőszak vagy fenyegetés kisebb-nagyobb mértékében, hanem azok alkalmazása és a dologelvétel (vagy átadás) megvalósulása közötti időközben látta.³⁶⁵ A zsaroláshoz szükséges fizikai és pszichikai erő mértékét, hatását a Csemegi-kódex 77. §-a szerinti ellenállhatatlan erővel vetette össze Csemegi,³⁶⁶ s ahhoz mint vis absolutához képest határozta meg, hogy zsaroláshoz nem szükséges ilyen mértékű erő alkalmazása, de kizárva sincs a deliktum alkalmazási köréből. Ezzel pedig mindössze annyit mondott Csemegi a vis absoluta és vis compulsiva relációjában, hogy zsarolás az is, ha egy joglemondó nyilatkozat aláírására úgy kényszerítik a sértettet, hogy a kezét fizikai erővel vezetik az aláírásánál (vis absoluta), és az is, ha a sértett verés vagy fenyegetés hatására úgy dönt, aláírja az okiratot (vis physica és vis compulsiva). Mindenesetre tanulságos, hogy éppen a vis absoluta kihatású kényszer az, mely nem szünteti meg a kényszerített cselekményre vonatkozó sértetti akaratelhatározást, hiszen éppen azért kell fizikai erővel kényszeríteni a sértettet az okirat aláírására, mert saját akaratából azt nem tenné meg. Ezzel szemben a vis physica és a vis compulsiva hatására megszűnik a sértett ellentétes akaratelhatározása és saját döntése, akaratelhatározása alapján cselekszik. A vis absoluta abban az értelemben szünteti meg a sértett akaratát, amennyiben azt kiiktatja a cselekvés okai közül, a Kúria azonban bizonyára nem erre gondolt, mikor a rablási erőszak és fenyegetés vis absoluta jellegét az akarat megszűnésével kapcsolta össze.

C) Azonosítja a rablás első [korábbi Btk. 321. § (1) bek., Btk. 365. § (1) bek.] és második [korábbi Btk. 321. § (2) bek., Btk. 365. § (2) bek.] alapesetéhez szükséges erőszakot és fenyegetést, és a rablás második alapesetének, az ún. megtartásos rablásnak a megvalósulásához is vis absoluta hatású kényszerítést kíván meg. A már idézetten kívül a

364 Indokolás. A 338. §-hoz.

365 Indokolás. A 338. §-hoz. Lásd még 2. Rész I. Fejezet 1.2. alatt.

366 Ezt véleményem szerint alátámasztja az is, hogy Csemegi a vis absolutát, mint „akarat nélküli tettet”

határozza meg, mely nem képez cselekményt, míg az ellenállhatatlan erőről azt írja, hogy az kizárja a szabad akaratot és a szabad választást is, a „hatása alatt cselekvő ember tulajdonképen csak eszköz annak kezében, a ki ezen erőt alkalmazza.” A két meghatározás tartalmilag megegyezik. Indokolás. A 77-ik §-hoz, valamint Indokolás. A 338. §-hoz.

Kúria a megtartásos rablásra vonatkozóan megállapítja, hogy a cselekmény rablásként minősüléséhez az eszközcselekményt képező kényszernek (erőszaknak vagy fenyegetésnek)

„a tetten ért tolvaj esetében a tolvaj által már megszerzett dolog birtokában maradását eredményezőnek (kiemelés tőlem) kell lennie”, továbbá a Kúria szerint amikor „a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett kényszerítő magatartást fejt ki, a vele szemben állót arra is bírja, hogy eltűrje a lopott dolognak az elkövető birtokában maradását (...)”³⁶⁷

A Kúria megtartásos rablásra vonatkozó megállapításai lényegében azt az egységes ítélkezési gyakorlatot tükrözik, mely a megtartásos rablást ugyanúgy kényszerítő bűncselekményként értelmezi, mint a rablás első alapesetét, s megvalósulásához vis absoluta hatású erőszakot, illetve fenyegetést kíván meg. A Legfelsőbb Bíróság abban az esetben, amikor a terhelt a sértett hátsó zsebéből kivette a pénztárcáját és az abban lévő pénzt, majd a lopást észlelő és a pénzt visszakövetelő sértettet gyomorba térdelte, azért zárta ki a megtartásos rablás megállapíthatóságát, mert a „terhelt által tanúsított magatartás, – a sértett gyomrába térdelés – azonban önmagában még nem érte el az akaratot megtörő erőszak (vis aboluta) mértékét.”³⁶⁸ A Balassagyarmati Törvényszék lopás szabálysértését látott megvalósulni abban az esetben, amikor a terhelt az áruházban néhány parfümöt rejtett a ruházatába és fizetés nélkül távozni próbált, azonban a biztonsági őr tetten érte és feltartóztatta. A terhelt ekkor – részben menekülés, részben a parfümök megtartása érdekében – lökésben és karmolásban megnyilvánuló erőszakot alkalmazott vele szemben, aminek eredményeként a biztonsági őr nem tudta megakadályozni a lopott dolgok elvitelét.³⁶⁹ Hasonlóképpen döntött a városi bíróság azon tényállás alapján, mely szerint az I. és II. r.

terhelt is egy-egy árucikket rejtett a ruházatába a hipermarketben, majd fizetés nélkül távozni akart. Az üzlet biztonsági őrei megpróbálták őket feltartóztatni, egy őr az I. r. terhelt, egy a II.

r. terhelt elé állt. A terheltek vállal, testtel eltolták maguktól az őröket, az egyik őr el is csúszott, majd az áruházból a lopott dolgokkal távoztak.³⁷⁰ Mindkét jogesetben megállapította ugyan a bíróság, hogy a terheltek erőszakot alkalmaztak a biztonsági őrökkel szemben, ami lehetővé tette számukra a lopott dolgok megtartását, azonban az alkalmazott erőszak a bíróság szerint nem érte el a rabláshoz szükséges lenyűgöző, akaratot bénító hatást.

A bírói gyakorlat jogirodalmi támogatásra is talál. Az irodalom általában a megtartásos rablás elkövetési magatartását, az erőszak, illetve élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazását kényszerítésként aposztrofálja,³⁷¹ sőt olyan jogirodalmi álláspont is ismert, mely

367 BH 2014. 267. [62] - [63]

368 Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.1.006/2010/5. számú határozata.

369 Balassagyarmati Törvényszék 3.Bf.124/2012/9. számú határozata.

370 Kecskeméti Városi Bíróság B.429/2011/70. számú ítélete.

371Kereszty 1999, 764. p.; Erdősy 2004b, 535. p.; Sinku 2012b, 578. p.

szerint a megtartásos rablás elkövetési magatartása a tetten ért tolvaj részéről a dolog megtartása, elkövetési módja pedig evégett erőszak, vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása.³⁷²

Az ítélkezési gyakorlat és az azt erősítő jogirodalmi álláspontok megítélésem szerint a megtartásos rablás dogmatikai természetével nem igen egyeztethetőek össze. Ezt igazolandó, idézzük fel a megtartásos rablás törvényi tényállását, melyet a Btk. a korábbi Btk.-val azonos tartalommal szabályoz: Btk. 365. § (2) Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. A jogalkotó a rablás e változatának elkövetési magatartásaként kizárólag az erőszak vagy fenyegetés alkalmazását határozta meg, a kényszerítés csupán célként jelenik meg, a célnak pedig dogmatikailag nem kell realizálódnia a bűncselekmény teljes megvalósulásához.³⁷³ A megtartásos rablás ezért véleményem szerint a szó szoros értelmében nem is tekinthető kényszerítő bűncselekménynek. A kényszerítő bűncselekmények közös lényeges ismérve ugyanis, hogy kényszerállapotot eredményeznek,³⁷⁴ a megtámadott kényszer alá helyezése azonban a megtartásos rablás megvalósulása szempontjából irreleváns. Egészen mást jelent ugyanis a lopott dolgot erőszakkal vagy fenyegetéssel ténylegesen megtartani vagy csupán megtartani akarni. A rablás második alapesete egészében megvalósul, befejezetté válik önmagában az erőszak vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés kifejtésével.³⁷⁵ Az a jogirodalmi álláspont, mely szerint a megtartásos rablás kísérlete valósul meg, ha az elkövető a dolog megtartása érdekében ugyan erőszakot, illetve minősített fenyegetést alkalmaz, de a dolog ennek ellenére kikerül a birtokából, dogmatikailag nem igazolható.³⁷⁶ Amennyiben a jogalkotó a rablás első alapesetéhez hasonlóan kényszerítő jelleggel kívánta volna felruházni a rablás második alapesetét is, annak törvényi tényállását a következőképpen kellett volna megszövegeznie: rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolgot úgy tartja meg, hogy evégett valaki ellen erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz. A jelenlegi szabályozás mellett azonban a megtartásos rablás befejezettségéhez az elkövetőnek nem szükséges semmire (így például a dolog elvitelének, megtartásának tűrésére) sem kényszerítenie a sértettet, ami közömbössé teszi annak vizsgálatát, hogy az alkalmazott erőszak vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés milyen hatást gyakorolt a sértett akaratelhatározására, cselekvési szabadságára. Akármilyen hatást váltott is ki ugyanis a sértettből az erőszak vagy fenyegetés, nem a sértettre gyakorolt ezen hatásuk, hanem

372Kis – Hollán 2008, 738. p.

373 Vö. Nagy 2014, 192. p.

374Vargha 1892a, 7-8. p.

375 Így helyesen Fonyó 1981, 529. p.; Kereszty 1999, 765. p.

376 Így Vaskuti 2013, 18. p.

önmagában a kifejtésük révén befejezetten megvalósult a megtartásos rablás. A bíróságnak mindhárom idézett jogesetben (tehát amikor a terhelt a pénzét visszakövetelő sértett gyomrába térdelt; amikor az őt feltartóztató biztonsági őrt ellökte és megkarmolta; illetve amikor a terheltek testi erejüket felhasználva vállal, testtel eltolták maguktól az őröket) megítélésem szerint meg kellett volna állapítania a rablás második alapesetének megvalósulását.

Az A), B) és C) pontban kifejtettek alapján úgy vélem, a Kúria BH 2014. 267. számú határozatában kifejtett alternatív álláspont nem alkalmas arra, hogy a vis absoluta és vis compulsiva hagyományos felfogásának hiányosságait korrigálja, és hogy e fogalmaknak dogmatikailag ellentmondásmentes meghatározását adja. Annak egyébként, hogy a Kúria alternatív jogértelmezése transzformálódott volna a bírói gyakorlatba, nem mutatkozik jele, éppen ellenkezőleg, maga a Kúria is a BH 2015. 149., BH 2015. 153., illetve Bfv.II.1818/2014/5. számú határozatokban továbbra is a vis absoluta hagyományos felfogását követi.