KOSZTOLÁNYI DEZSŐ IRODALOMPOLITIKÁJA
keztek megoldani a Burgenland hovatartozásával kapcsolatos kérdéseket” (Csíky 2003. 280.). Egy héttel később az író újra szól a kérdésről, egyrészt allegorikusan célozva Magyarország hadereje repülőszolgálatának megszüntetésére, másrészt az integrális revízió iránti igényre (Costo. [Kosztolányi] 1921b. 5.).
1929 tavaszán Légrády Ottó fölajánlásának köszönhetően a Pesti Hírlap pá-lyázatot írt ki, miszerint az antant országaiban folytatandó revíziós propagan-dával kapcsolatos ötleteket várnak. Az egy darab ezer és tíz darab száz pengős pályadíjra közel kétezren jelentkeztek szerte a világból. A bírálóbizottságban Harsányi Zsolt, Hegedüs Lóránt, Lenkey Gusztáv és a kiadvány más munkatársai mellett Kosztolányi is tisztséget vállalt ([Szerző nélkül] 1929. 3.).
1927. június 21-én szintén a Pesti Hírlap hasábjain látott napvilágot az a londoni távirat, mely a Daily Mail másnapi számának Lord Rothermere által írt, Hungary’s Place under the Sun – Safety for Central Europe (Magyarország helye a nap alatt – Közép-Európa biztonsága) című cikkét harangozta be ([Szerző nélkül]
1927. 2.). Tanulmányában Lord Rothermere kifejtette, hogy a Közép-Európa tér-képét átrajzoló békeszerződések közül a trianoni volt a legmeggondolatlanabb, mert a nemzetiségi viszonyokat nemhogy egyszerűsítette, de még bonyolultab-bá tette (Bencsik 2002. 48.). A szöveg utalt Magyarország és a kisantant között fennálló feszültségekre és az elcsatolt területeken tapasztalható visszaélésekre, valamint arra, hogy a magyarok „megvédték Európát” Kun Béláéktól és a kom-munizmus „fekélyétől”. A Lord végül leszögezte: Nagy-Britannia érdekei szintén a közép-európai helyzet rendezését kívánják.
Az angol sajtómágnás föllépésekor alakult meg a Magyar Revíziós Liga, melynek elnökévé Herczeg Ferencet választották. A szervezet célja a Csonka-Magyarországgal közvetlen határos, többségében magyarlakta területek vissza-szerzése volt. Feladataik között szerepelt a külföldi sajtófigyelés és -kampány, magyarbarát szervezetek létrehozása Európában. A propagandamunka itthon is folyt: gyűléseket szerveztek, küldöttségeket hívtak, illetve kiadványokat jelen-tettek meg, nem utolsósorban a Pesti Hírlappal karöltve (Buzinkay 2016. 366.).
A Herczeggel baráti kapcsolatot ápoló – noha a Liga működésétől távol maradó – Kosztolányi 1927-es londoni útja alkalmával nyilatkozatot kért Lord Rothermere-től, melyet a Pesti Hírlap közölt. Az újságmágnással ekkor még nem találkozott személyesen – csak 1931 őszén került sor egy komolyabb beszélgetés-re –, hanem helyette a lap londoni tudósítója, Lédebeszélgetés-rer Lajos készítette az interjút.
Kosztolányi tehát „»csak« a cikk végső formába öntésében” vett részt (Bíró-Ba-logh 2014. 117.), bár a szöveg az ő sziglájával látott napvilágot. A szöveg má-sodik felében Rothermere Beneš cseh külügyminiszterhez intézett nyílt levele olvasható, melyben az angol újságmágnás az igazságtalanságokat kéri számon a politikuson, valamint arra is figyelmezteti, hogy Nagy-Britannia és Franciaország segítsége nélkül nem jöhetett volna létre Csehszlovákia. Azt, hogy Kosztolányi kapcsolatba került az angol újságmágnással, az interjú mellett a Vérző Magyaror-szág második kiadása (1928) is bizonyítja, melyben szerepelt annak egyik írása.
Közvetve, de Kosztolányi és a Rothermere-akció kapcsolatának tárgyalásá-hoz tartozik Endresz György és Magyar Sándor sportteljesítménye is. 1927-re föllendült az óceánrepülés nemzetközi versenye: összesen 21 gép vágott neki a Csendes-óceánnak, s a pilóták közül elsőként Charles Lindbergh ért célba. Ma-gyar és Endresz amerikai maMa-gyarok támogatásával tudott fölkészülni és 1931-ben a tengerentúlról Budapestre indulni. A repülőgép oldalán a „Justice for Hunga-ry” („Igazságot Magyarországnak”) jelmondat volt olvasható, a vállalkozás tehát komoly propagandacéllal bírt. Sikeres repülés esetén Lord Rothermere tízezer dolláros díjat ajánlott föl, melyet Bethlen István miniszterelnök nyújtott át a pi-lótáknak. A történet szépséghibája, hogy útközben elfogyott az üzemanyag, így a repülőgép Bicskén hajtott végre kényszerleszállást (Bencsik 2002. 151–155.).
Kosztolányi figyelemmel kísérte Endresz és Magyar akcióját, és több cikkben is hírt adott róla: a két pilótáról portrékat közölt a Pesti Hírlap hasábjain, közös tel-jesítményükről pedig tárcát írt az Új Időknek.
Magyarország revíziós törekvése – Zeidler Miklóst idézve – „az 1920-as években a nagyhatalmak részéről kézzelfogható támogatás vagy ígéret helyett in-kább csak szép szavakat kapott (brit és német részről), vagy (a franciáktól) még azt sem. A Szovjetunióval tervbe vett kapcsolatfelvétel 1924-ben a fajvédők, a legitimisták és a merevebb konzervatív képviselők, valamint személyesen Hor-thy Miklós kormányzó ellenállásán bukott meg. Nem kísérte nagyobb szeren-cse a kiszemelt kis államokkal való kapcsolatfelvételt sem” (Zeidler 2009. 482.).
Amikor azonban az ország Jugoszláviával igyekezett kapcsolatait megerősíteni, váratlanul Mussolini ajánlott szövetséget.
Olaszországnak ugyanis „partnerekre volt szüksége balkáni terjeszkedési politikája számára. A Jugoszlávia elleni olasz–magyar érdekközösség hívta életre 1927. április 5-én Benito Mussolini és Bethlen István által aláírt barátsági, békél-tetési és választottbírósági szerződést, amely megállapította, hogy a két ország között »állandó béke és örök barátság fog fennállni«” (Zeidler 2009. 482.). Az ere-detileg szocialistaként indult Mussolini által vezetett Olaszország gazdaságilag rendkívül sikeresnek mutatkozott, maga az államfő pedig Európa egyik ünnepelt alakjává vált. A háborús pusztítások után új világot hirdető Duce föllépése és kultusza a válságjelenségekre adott reakcióként értelmezhető. Mussolini média-jelenlétéhez a magánéletének epizódjairól szóló tudósítások is hozzátartoztak mind az olasz, mind a nemzetközi sajtóban. Kosztolányi 1924-es riportja ebbe a sorba illeszkedik, hiszen a cikkben a Duce bizalmas embereit szólaltatja meg, valamint kedvenc háziállatáról, Itália nevű nőstényoroszlánjáról ír.
Mussolini népszerűségét nem pusztán a sajtó növelte, hanem a róla szóló életrajzok is. Az első hivatalos biográfia Margherita Sarfattié, a Duce velencei származású szeretőjéé volt, aki „kivételes egyéniségként” ábrázolta az olasz ál-lamfőt. A munka először angolul jelent meg 1925-ben (The Life of Benito Mus-solini), s csak a következő évben látott napvilágot olaszul, Dux címmel (Sarfatti 1925 és 1926). „Ez a könyv, amely Olaszországban beépült a tananyagba is –
amint azt Turbucz Dávid közli –, 17 kiadást ért meg és 18 nyelvre fordították le”
(Turbucz 2012. 3.). Miután 1927-től Magyarországon már nemcsak a kordivat, de a politikai érdekek is Mussolini népszerűsítését diktálták – akit ekkor még a nyugati nagyhatalmak is komolyan támogattak –, Sarfatti életrajza 1927-ben és 1930-ban napvilágot látott magyarul is, Kosztolányi Dezső fordításában (Sarfatti 1927). Ebben az időben – Zágonyi Ervin szavaival élve – „nemcsak a hivata-los Magyarország, hanem valószínűleg nem egy becsületes értelmiségi s talán a magyar olvasóközönség/nagyközönség nem elhanyagolható része is, legalábbis a sajtó rendszeres híradásaiból ma is követhetően/visszakövetkeztethetően, még vérmes reményekkel tekint(het)ett feléje, s az olasz–magyar barátság letétemé-nyesének vélhette” Mussolinit (Zágonyi é. n.).
Kosztolányi talán az angol változatból dolgozott, ám akad olyan föltétele-zés is, miszerint a szöveg magyarra ültetése A véres költő olasz tolmácsolójának, Antonio Widmarnak munkája, s az író csak a végső formába öntésnél működött közre.2 Bár az állítás igazolására nem állnak rendelkezésre egyértelmű források, cáfolatát sem adhatjuk egyfelől Widmar olasz érdekeltsége, másfelől Mussolini-hoz való kötődése miatt: több cikke például a Popolo d’Italiában, tehát a Duce lapjában látott napvilágot. Szintén Kosztolányi részbeni távolmaradását jelzi, hogy a magyar kiadás bevezetőjét a fiumei születésű Zambra Alajos (Luigi) írta – ami az idegen nyelvű kiadásokban is szereplő Mussolini-előszót megelőzően olvasható –, aki 1920 és 1924 között az olasz követség sajtóreferense és a Buda-pesti Tudományegyetem olasz nyelv és irodalom tanszékének tanára volt, vala-mint kapcsolatban állt Widmarral (Fried 2006. 322.).
Kosztolányi levelezésében nem találhatók információk a Mussolini-életrajz fordítására vonatkozóan. „Elbeszélő műveiben legföljebb elvétve tett utalást az olasz fasizmusra”, a Pesti Hírlapban és a Bácsmegyei Naplóban név nélkül megje-lent kis színeseiben azonban olvashatók anekdoták és megjegyzések az olasz ál-lamfő alakjáról, sőt Mussolini, a szónok című szösszenetében még biográfusát is idézi ([Kosztolányi] 1928. 24.). Mindennek ellenére nem állíthatjuk, hogy Kosz-tolányira hatott volna a tekintélyelvű vezérkultusz, sőt többször párhuzamot vont a kommunizmus és a fasizmus között. Kosztolányi gyorsírásos naplójának egyik tréfás bejegyzése ugyancsak arra utal, hogy Mussolini – s a hozzá hason-ló diktátorok – ténykedését távolságtartó iróniával szemlélte: „Benito Mussolini – Bénító; Ford – gázló (gázoló)” (Kosztolányi 1998. 836.). A Mussolini-életrajz le-fordítása tehát sokkal inkább tekinthető a revizionista politikában való részvétel gesztusának, mintsem az olasz fasizmussal való szimpatizálásnak.
Kosztolányi más műfordításokkal is igyekezett a revizionizmus ügyét szolgálni, immár a kisantant országai felé téve meg a megfelelő kultúrdiplomáciai lépéseket:
2 „Tagadhatatlan tény, hogy a Mussolini élete című könyvet Kosztolányi fordította magyarra.
Bár az is lehet, hogy a fordítást csak felügyelte, és valójában egy Vidmar Antal (Antonio Widmar) nevű, fiumei születésű, kétnyelvű, a korban ismert szerző fordította le a könyvet.
De ez nem bizonyítható.” (Danyi 2010)
1924. február 16-án Karel Čapek R. U. R. (Rossum’s Universal Robots – Rossum Uni-verzális Robotjai) című utópisztikus színművét a Vígszínházban az ő átültetésében játszották. A darabot 1922 őszén a Magyar Színház és a Nemzeti Színház is műsorra akarta tűzni, de a kísérlet – Zágonyi Ervint idézve – „a Trianon után oly sebzett, érzékeny magyarságtudat ellenállásán hiúsult meg. Végre 1923-24 fordulóján meg-törni látszott a jég: magyar kormányküldöttség vesz részt a cseh nemzeti ünnepen, a két ország a művészet nyelvén próbál közeledni egymáshoz” (Zágonyi 1994. 14.).
A cseh drámaíró művét – mely Európában és Amerikában egyaránt nagyszámú kö-zönséget vonzott – végül Roboz Imrének sikerült Budapesten színre vinnie.
Kosztolányi a Prágai Magyar Hírlapnak adott interjújában a színpadi mű időszerűségéről és politikumáról egyaránt szót ejtett:
Kijelenti, hogy a darab nyomról nyomra levetiti a világtörténeti mozza-natokat, melyek a mai boldogtalan világot rágják: a vak önzés és a véres kommunizmus csődjét és a szeretet megváltó, ujrateremtő munkáját. (…) irodalmilag a darabot eredetinek, ujnak és izgalmasnak tartja, politikailag pedig iránymutatónak a szélsőségek közepette, mert a pénz és a forrada-lom jelszavával szemben az evangélium igéjével oldja meg az ellentéteket ([Szerző nélkül] 1924a. 4.).
A politikai felhang miatt a drámát mindenütt vegyes érzelmekkel fogadták:
Prágában szélső szocialista és kommunista tüntetések voltak, Budapesten egye-temi hallgatók fütyültek a bemutatón a drámaíró származása miatt („Cseh szind-arabot nem türünk Magyarországon!”), Csehszlovákiának a trianoni békeszerző-désben betöltött szerepére reflektálva. ([Szerző nélkül] 1924b. 12.)
Čapek nem volt jelen a bemutatón, Kosztolányival személyesen csak 1930 augusztusában találkoztak a PEN Club hágai kongresszusán. „Čapek a következő évben kiadott útirajzkötetében (…) mások mellett gyengéd-ironikus jellemzést ad Kosztolányiról is. (…) »Azért mosolyog, hogy mutassa: nem haragszik hiva-talainkra, amiért nem adtak neki tartózkodási engedélyt területünkön«” (Zágo-nyi 1990. 8.). A magyar író 1928 tavaszára tervezett felvidéki felolvasókörútját ugyanis a csehszlovák hatóságok koholt vádak alapján betiltották. De nemcsak a tervezett kulturális esemény, hanem az író személye ellen is komoly kampány folyt: több napilap ugyanis irredenta propagandaként állította be a felolvasókör-út célját ([Szerző nélkül] 1928. 9.). Az incidenst követően Kosztolányi kifejtette:
Részint azt lobbantották szememre, hogy én, aki remetemódra élek budai házamban (…) és politikával egyáltalában nem foglalkozom, a felsőház elnökének „titkos” levelét viszem, részint azt vetették ellenem, hogy vol-taképpen Kohnnak hivnak, részint pedig, hogy egy antiszemita társaság tagja voltam. (…) Aki egy másik népet a maga egészében sérteget vagy lenéz, az tökkelütött. (Szombathy 1928. 8.)
Az állami hivatalok egymásra hárították a felelősséget, így nem véletlen, hogy az eset sokak számára a kulturális határzár fönntartását jelentette ([Szerző nélkül] 1928. 9.).
Az író revizionista működésével hozható kapcsolatba A magyar nyelv helye a földgolyón című, 1930-ban megjelent nyílt levél is, melyben anyanyelvünk védel-méért szállt síkra, cáfolva Paul Jules Antoine Meillet nagyhatalmi politikától sem mentes, magyar kultúrát becsmérlő téziseit (Balassa 1930. 190–195.; Kosztolányi 1931a. 96–98.; Kosztolányi 1931b. 121–135.). A Collège de France tanára ugyanis olyan könyvet jelentetett meg, melyben a civilizációs erő fogalma alapján osztályoz-ta a kontinens nyelveit, súlyosan lebecsülve a magyarság szellemi, lelki és anya- nyelvi közösségét. Munkájának első kiadásában, 1918-ban még – Józan Ildikót idézve – „a háborúban álló Európa nyelvi helyzetét vázolta, és benne a jelen álla-potának bemutatása természetszerűleg társult a jövőre vonatkozó reflexióval. (…) a tíz évvel későbbi kiadás nem igényelt gyökeres átdolgozást, Meillet koncepcióját az új történeti helyzet sokkal inkább alátámasztotta, mint elbizonytalanította” (Józan 2017. 112.).3 A kötet politikai célzata tehát egyértelműen a trianoni békeszerződés-hez köthető, sőt „Az új Európa nyelvei az 1920-ban kötött békeszerződés tudomá-nyos igazolásának igényével készült” (Szegedy-Maszák 2010. 528.).
Kosztolányi bizonyíthatóan a későbbi kiadást olvasta,4 az 1918-as megjele-nés föltehetően a történelmi események miatt kerülhette el figyelmét. A második kiadásról azonban több fórum is hírt adott: 1929 áprilisában Rab Gusztáv írt róla, 1930-ban pedig Fincziczky István ([Rab?] 1929. 36.; Fincziczky 1930a. 223–225., 1930b. 402–404.). Az író mindkét ismertetőt olvashatta, mielőtt megírta a nyílt levelet, melyben az összehasonlító nyelvtudomány és általános nyelvészet fran-cia művelőjének racionalizmusával állítja szembe a nyelvészeti relativizmust.
Míg Meillet az ész mindenhatóságában hisz, a magyar író a „rendszertelenség rendszerét” és az élet irracionalitását hirdeti. A technikai és főként nyelvi globa-lizációs törekvések ellenében a soknyelvűségre szavaz, az Európára erőszakolt észszerűség visszásságainak leleplezésére pedig a háború példáját hozza.
Abban, ahogy Meillet rangsorolja a civilizációkat és a nyelveket, s a népek szabad elhatározásból történő, anyanyelvéről való voltaképpeni önfeladásáról be-szél, Kosztolányi a békés jelszavak mögött meghúzódó, kíméletlen nagyhatalmi politikának a tudomány általi igazolását látja. érvelésében a trianoni békeszer-ződés következtében elszakított területek helyzetére is utal.5 Kosztolányi szerint 3 Tesnière munkája önálló címmel rendelkezett: Statistique des langues de l’Europe (Európa
nyelveinek statisztikája).
4 „Könyvének új, második kiadásában (288 oldalon) az európai nyelvek áttekintését nyújtja, amint azok a háború után elhelyeződtek és kialakultak.” (Kosztolányi 81.; lásd még Meillet 1928.)
5 „Mit jelent ez? Se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy a nagy halak előbb-utóbb be fogják kapni és föl fogják falni a kis halakat, nem rosszindulatból, hanem szelíden és szinte békésen, az emberi műveltség nevében, a haladás nagyobb dicsőségére, úgyhogy a kis halak a maguk jól fölfogott érdekében csak hálásak lesznek majd a nagy halaknak, melyek ilyeténképpen meg-mentették őket szenvedésüktől és részeltették a civilizáció kéjeiben.” (Kosztolányi 1930a. 83.)
minden nyelv és kultúra egyenlő, s ezzel az egyenlőséggel a francia forradalom, illetve a szabadkőművesség jelszavait állítja párhuzamba, mint a Meillet által tagadott elvet: „»Szabadság, egyenlőség, testvériség«, még a pokolban is, még a nyelvészetben is. Nincs, nem volt, nem lehet »barbár« nyelv. ön az ész istennőjét ülteti trónra s egyben megtagadja a hármas jelszót” (Kosztolányi 1930a. 86.).
Kosztolányinak a Magyar PEN Club elnökeként végzett tevékenységét ugyan-csak meghatározta a revizionizmus. Az író 1930 decemberében lett a szervezet elnöke. Megválasztása mellett szólt nyelvismerete, európai kapcsolathálózata, il-letve kellő diplomáciai érzéke, a magyar irodalom érdekeinek többszöri külföldi képviselete. Már székfoglaló beszédében hitet tett a magyar és az európai értékek mellett, elhatárolva magát mind a jobboldali nacionalizmustól, mind a baloldali internacionalizmustól. Az európaiság eszméjén túl azonban revizionista politi-kai alapállásának is hangot adott:
Minden tettemben ez a szép kettősség fog vezérelni: kifelé egy cson-ka ország nem-csoncson-ka lelkét mutatni, befelé pedig – minthogy egymást szükségtelen meggyőzni igazunkról – visszasugároztatni a bátor, szabad európaiságot, azt a tudatot, hogy csak a legnagyobb követelményeket tá-maszthatjuk önmagunkkal szemben, s csak annyiban érték a munkánk, amennyiben a világ versenyében is érték. (Kosztolányi [1930b])
1931 novemberében Németország érintésével Londonba utazott, ahol immár személyesen találkozott Lord Rothermere-rel. A gazdasági világválságot, Anglia kelet-európai politikáját, a revízió ügyét, valamint a magyar irodalom helyzetét egyaránt taglaló beszélgetésükről Kosztolányi hosszú cikket közölt a Pesti Hírlap hasábjain. Amikor az író az irodalomról kérdezte interjúalanyát, Rothermere a magyar írók helyzete felől érdeklődött. Mire Kosztolányi bármit is válaszolt vol-na, a mágnás 1000-1000 font jutalmat ajánlott föl a Magyar PEN Club számára az 1931-es, illetve 1932-es év legjobbnak ítélt magyar irodalmi művek díjazására.
A díjazottak személye felől az elnök hamarabb határozott, mint ahogy fölajánlot-ta volna a döntés lehetőségét a Magyar PEN Club vezetősége számára. A választ-mányi ülésen nem is nagyon került szóba más javaslat, Kosztolányi meghallgatá-sát követően Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond egyenlő arányú megjutalmazása mellett voksoltak. Tudjuk, hogy az ezt követő belső feszültségek révén Kosztolá-nyinak le kellett mondania az elnökségről, ám mindez kultúrdiplomáciai érde-meit nem kisebbíti.
A kisantanttal való kulturális kapcsolatteremtés mellett Kosztolányi revizio- nista működéséhez hozzátartozott a határon innen és túl élő magyar írók és mű-vészek közötti kulturális párbeszéd szorgalmazása is. Ebbéli működésének volt jelentős állomása az az 1934-es felolvasókörút, amikor a Kemény Zsigmond Iro-dalmi Társaság meghívására Erdélybe látogatott. Marosvásárhelyre Dsida Jenő kíséretében érkezett, s többek között Molter Károly vendégszeretetét élvezte,
aki-nek lakásában – a híres Bolyai-házban – találkozott a város szellemi életéaki-nek képviselőivel is.
1935 karácsonyán adott interjújában, már halálos betegségével küzdve, Kosztolányi még mindig a kultúrák közeledését hirdette, mely revizionista alap-állásának fő eleme volt: „Igen fontosnak tartok minden kulturközeledést. (…) Európai irók vagyunk és kötelességünk egymás irodalmának kérdéseire felfigyel-nünk…” (Széfeddin 1935. 6.).
Szakirodalom
ARANY Zsuzsanna
2017 Kosztolányi Dezső élete. Budapest, Osiris.
2019 Pardon… Az Új Nemzedék rovata Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1919–1921. Budapest, Osiris.
BALASSA József
1930 Francia tudós a magyar nyelvről. Magyar Nyelvőr szept.–okt. 190–195.
BENCSIK Gábor
2002 Igazságot Magyarországnak. Lord Rothermere és a magyar revízió. Bu-dapest, Magyar Mercurius.
BÍRÓ-BALOGH Tamás
2014 Mint aki a sínek közé esett. Kosztolányi Dezső életrajzához. Budapest, Equinter.
BUZINKAY Géza
2016 A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig.
Budapest, Wolters Kluwer Kft.
COSTO. [KOSZTOLÁNYI Dezső]
1921a Kis naplóm. Pesti Hírlap okt. 11. 5.
1921b Kis naplóm. Pesti Hírlap okt. 19. 5.
CSÍKY Balázs
2003 Trianon kérdésköre Kosztolányi Dezső életművében. Sic Itur ad Astra 2–3. 271–292.
DANYI Gábor
2010 Kosztolányi öröksége. Beszélgetés Szegedy-Maszák Mihállyal. Book-fenc, aug. 19. URL: http://bookfenc.blog.hu/2010/08/19/kosztolanyi_
oroksege_beszelgetes_szegedy_maszak_mihallyal_1 [2017. jún. 20.]
FINCZICZKY István
1930a A. Meillet: Les langues dans l’Europe Nouvelle. Magyar Nyelv 5–6.
223–225.
1930b Kosztolányi Dezső: A magyar nyelv helye a földgolyón. Magyar Nyelv 9–10. 402–404.
FRIED Ilona
2006 Modern olasz irodalom és színház. Problémák és művek. Budapest, Böl-csész Konzorcium.
JÓZAN Ildikó
2017 Fordítás, történet. Tanár urat idézem. Kalligram júl.–aug. 112–115.
[KOSZTOLÁNYI Dezső]
1928 Tere-fere. Mussolini, a szónok. Bácsmegyei Napló szept. 23. 24.
KOSZTOLÁNYI Dezső
1930a A magyar nyelv helye a földgolyón. Nyilt levél Antoine Meillet úrhoz, a Collège de France tanárjához. Nyugat júl. 16. 81.
1930b Elnöki székfoglaló a PEN Clubban. MTAKK, Ms4613/91.
1931a A világ nyelvei. A Pesti Hírlap Karácsonyi Albuma, 96–98.
1931b Défense d’une langue nationale. Revue Mondiale jan. 15. 121–135.
1998 Levelek–Naplók. Szerk. Réz Pál. Budapest, Osiris.
MEILLET, Antoine
1928 Les langues dans l’Europe Nouvelle. Párizs, Payot.
[RAB Gusztáv?]
1929 „A magyar irodalomnak nincs presztizse”. „Magyarországon kívül a magyar nyelv univerzálisan ismeretlen”. Különös megállapítások egy fran-cia tudományos munkában. Pesti Napló ápr. 7. 36.
SARFATTI, Margherita Grassini
1925 The Life of Benito Mussolini. London, Thornton Butterworth.
1926 Dux. Milano, Mondadori.
1927 Mussolini élete. Ford. Kosztolányi Dezső. Bev. Zambra Alajos. Előszó Mussolini, Benito. Budapest, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda.
SZEGEDY-MASZÁK Mihály
2010 Kosztolányi Dezső. Pozsony, Kalligram.
[SZERZŐ NéLKÜL]
1924a Kosztolányi Dezső a R. U. R.-ról. Prágai Magyar Hírlap febr. 13. 4.
[SZERZŐ NéLKÜL]
1924b Tüntetés a Vigszinházban. Pesti Hírlap febr. 17. 14.
[SZERZŐ NéLKÜL]
1924c De meg ne irja, Szerkesztő ur! Ma Este márc. 7. 12.
[SZERZŐ NéLKÜL]
1927 Lord Rothermere a trianoni békéről. „Magyarország helye a napon”.
Közép-Európa biztonsága. A békeszerződés megváltoztatását az ésszerüség parancsolja. Magyarország méltó Anglia bizalmára. Pesti Hírlap jún. 21. 2.
[SZERZŐ NéLKÜL]
1928 A cseh–magyar szellemi közlekedés első munkása Szlovenszkón nem tarthat irodalmi előadást. Kosztolányi Dezsőtől még a csehszlovák vizum ki-adását is megtagadták. A nagy magyar költőt is meglepte a betiltás. »Politikával sem itthon, sem egyebütt nem foglalkozom«. Prágai Magyar Hírlap márc. 11. 9.
[SZERZŐ NéLKÜL]
1929 A Pesti Hirlap reviziós propagandapályázatának eredménye. A biráló-bizottság kijelölte a pályadijak nyerteseit. Pesti Hírlap márc. 17. 3.
SZéFEDDIN Sefket Bey
1935 Tizenkét nagynevü magyar iró nyilatkozata az erdélyi irodalomról, az erdélyi irodalom jelenéről, jövőjéről és értékeiről. A román–magyar kultur-közeledés a magyarországi irók véleményének tükrében. Keleti Újság dec.
25. 6.
SZOMBATHY Viktor
1928 Kosztolányi Dezső a szépnek s az emberinek akart hirdetője lenni kör-utján s nem a napipolitikának. Vasárnap délután Kosztolányiéknál. Prágai Magyar Hírlap márc. 25. 8.
TURBUCZ Dávid
2012 Mussolini vezérkultusza. Budapest, Grotius.
ZÁGONYI Ervin
1990 Kosztolányi ismeretlen levélfogalmazványa Karel Čapeknek. Magyar Nemzet febr. 10. 8.
1994 A kommunizmus csődje, a szeretet munkája és a költő. Kosztolányi Dezső R. U. R.-fordítása. Magyar Nemzet febr. 16. 14.
[é. n.] Morzsák a műfordító Kosztolányi asztaláról. Byron, Wilde, Nietzsche és – Mussolini. Kézirat.
ZEIDLER Miklós
2009 Revíziós tervek és irredenta kultusz. In: Romsics Ignác (szerk.): A ma-gyar jobboldali hagyomány 1900–1948. Budapest, Osiris, 474–505.