A Szaturnuszra jutó földi szereplők fáznak. A bolygók tulajdonságairól már sokat tudott az emberiség a 19. század elejére, a Szaturnusz gyűrűiből ötöt már ismertek is ekkor (egyébként a szerző rendszeresen olvasta a Tudományos Gyűjte-mény című pesti kiadványt, előfizetője volt). A Szaturnuszra vonatkozó (filozófi-ai) kutatásokat ókori és középkori szerzők műveiből is ismerhette Bethlen Ferenc;
olyan bolygót mutat a szövegkincs, amely pozitív, később negatív jelentéstartal-mú. Agrippa von Nettesheim például a 16. században az egyes helyeket a bolygók hatáskörébe utalja; a Szaturnusz alá rendeli például valamennyi visszataszító, sötét, föld alatti, szent és síri helyet, a temetőket, sírhantokat, elhagyatott, időtől roskadozó házakat, más homályos és rémes helyeket, és általában a barlangokat, üregeket és kutakat, továbbá a halastavakat, a mocsarakat, lápokat és hasonlókat (Agrippa 1990. 57.). Fontenelle a világok sokaságáról szóló beszélgetéseiben (Ent-retiens sur la pluralité des mondes 1686),8 mintegy folytatva Agrippa von Nettes-heim gondolatmenetét, a következőket közli dialogikus formában tudós és egy tudni vágyó hölgy közti beszélgetéssé alakítva a tudáselemeket (Negyedik este.
Beszélgetés a Venus, a Merkur, a Mars, a Jupiter és a Saturnus tulajdonságairól):
Bárhogyan legyen is, a Saturnus lakói még a gyűrűjük dacára is elég sze-rencsétlenek. Fényt ugyan kapnak tőle, de milyen fény az, a Naptól ennyi-re távol! Nekik maga a Nap is, amit százszor kisebbnek látnak, mint mi, csak egy kis halvány, fehér csillag – nem sok fényt és meleget ad. Ha átte-lepítené őket a Föld leghidegebb országaiba, Grönlandba vagy a Lappföld-re, kövér izzadságcseppek csorognának róluk, és lihegnének a hőségtől.
Ha van egyáltalán vizük, az inkább hasonlít valami csiszolt kőhöz vagy márványhoz, mint vízhez; az alkohol, ami nálunk sohasem fagy meg, a Saturnuson olyan kemény lenne, mint a gyémánt. (Fontenelle 1979. 111.) Olyan képet fest nekem a Saturnusról, hogy megdermedek tőle. Mesélhet-ne inkább a Merkúrról, hogy egy kicsit felmelegedjek.
– A Saturnus-lakók nem túl okosak, legalábbis minden jel erre mutat, vi-szont annál flegmatikusabbak. A nevetést hírből sem ismerik, és egy nap-ba telik, amíg válaszolnak a legegyszerűbb kérdésekre. Uticai Catót is lé-hának és dévajnak találnák.
– Valami eszembe jutott – szólt közbe a márkinő. – Minden Merkúr-lakó élénk, minden Saturnus-lakó lassú. Köztünk vannak élénkek is, lassúk is.
Ennek vajon nem az az oka, hogy a Föld a többi világhoz képest középen helyezkedik el, és így bennünk mind a két véglet megtalálható? Egyesek olyanok, mint a Merkúr-lakók, mások meg a Saturnus-lakókhoz hasonlóak.
Mi, földi lények a más bolygókon található összes fajta keveréke vagyunk.
8 Bethlen Ferenc azonban lehet, hogy a későbbi edíciót olvasta: Bernard Le Bouyer de Fon- tenelle: Entretiens sur la pluralité des mondes. Leroy, 1800.
– Tetszik ez a gondolat – vettem át a szót –, valóban olyan furcsa keverék vagyunk, mintha különböző világokból lennénk összeszedve. Ha így vesz-szük, elég kényelmes itt az élet, hiszen itt megtalálható az összes többi világ kicsiben.” (Fontenelle 1979. 112.)
A reális élethelyzetek és a fantáziakísérlet dramatikus szembesítése filozo-fikus és természettudományi olvasmányok alapján történik. A bűbájosság, ame-lyet a műfajmeghatározás megállapít, a képzelet szabadsága, így tudományos-fantasztikus szövegnek is tekinthetjük a művet.
A Saturn-kórosok Manója, aki teljesíti Jakab és Ignác kívánságát, megfelel a Mátrix Morpheusának, de A gólyakalifa gonosz Mizra varázslójának is. Ő a veze-tő, aki azért létezik, hogy felnyissa a kiválasztottak szemét, hogy egyéni létezé-sük tapasztalatával szembesítse őket. Egyfajta dealer, aki a káprázat segítségével leplezi le a valóságot.
Az alkimisták beavatásához, a lélek átszellemítéséhez a közvetítő, azaz a köztes lény mellett elengedhetetlen egy köztes elem, amelyet quinta essentiának neveznek. A jelképe leggyakrabban a bor, a vinum philosophorum, mivel az al-kimisták szerint a bor magában hordozza mind a két rész tulajdonságait: folya-dék lévén testes, anyagi jellegű, míg alkoholként a szellemet (spiritus) képviseli.
Bethlen Ferenc színművében ez is adott, míg Hauff meséjében varázsport szip-pant a kalifa és a nagyvezír. A Mátrixban Morpheus két pirulát ajánl fel Neónak:
ha a pirosat veszi be, akkor megismeri a fájdalmas igazságot, ha a kéket, akkor visszatér a szimulált valóságba, amelyről azt hiszi, hogy az élete. Neo természe-tesen a pirosat veszi be, mert ő a kiválasztott.
A 2018-ban piacra dobott virtuálisvalóság-szemüveg, az Occulus Quest-headset egy ultraszéles látószögű szenzorral tapogatja le a felhasználó környeze-tét, egy pontfelhőalapú térképet építve az adott szobáról. Ezzel a szemüveg nem csak elénk vetít egy nem létező teret, hanem belefolyik az életünkbe, leigázza személyes tereinket, pontos térképet készít életterünkről, és elraktározza a be-mért, valóságos koordinátákat. Promóciós közleményéből:
míg az Oculus Go szemüveg csak három szabadságfokot kínált, azaz leg-feljebb az egy helyben álló vagy ülő felhasználó fejmozgását tudta követ-ni – a Quest feloldja ezt a korlátot, és mozgás közben is pontosan követi majd a felhasználót. (...) Az eszközzel bejárható játéktér méretének nincs korlátja, de a felhasználó felállíthat magának korlátokat a virtuális térben, hogy biztos ne essen át játék közben a kanapén. (...) A siker jelentős rész-ben múlhat azon, mennyit tudnak az eszközzel egyhuzamban játszani a felhasználók. (...) A felhasználók nem csak tarthatják a kapcsolatot az is-merősökkel, de akár játékokat is vásárolhatnak, amelyeket távolról telepít-hetnek PC-jükre.
Kérdés, hogy önmagunkat megvakító Oidipuszokként eljutunk-e valaha a tisztánlátásig. A retinánkat egyre közelebbről ostromló hipnotikus hatások és a valóságból kitörni vágyó lélek összefogásaként eltávolodunk saját felelősségeink-től, saját döntéseinkfelelősségeink-től, saját tévedéseinktől és a saját hibáinkból levont saját tanulságoktól. A virtuális valóság, mint minden disztópia, uniformizál. Mert az individuum nehezen irányítható.
Jakab és Náczi számára még ott van a kérdezés lehetősége, amivel annak ellenére is élnek, hogy az utópisztikus államforma szabályai tiltják. „De ki áll né-künk jót arról, hogy ide hátrább nem jut valamelyiknek eszébe, hogy belőlem is ajtósarkot csináljon?”, tapint a lényegre Náczi, amikor látja, hogy a Szaturnuszon emberek élnek bútor funkcióban vagy tértagoló elemekként. A két földi utazó mindvégig öntudatánál van a másik dimenzióban és a látottakra reflektál. Földi tapasztalataik birtokában könnyen válhatnak lázadóvá az idegen tartományban.
Van viszonyítási alapjuk.
A virtuálisvalóság-játékok éppen a reflexióra nem hagynak időt, a tézis – antitézis – szintézis folyamatára, és a kritikai álláspontot teszik inadekváttá. A Google térkép-alkalmazás 2018-ban kiterjesztett valóságbővítményt kapott: ha útközben elbizonytalanodnánk, elég okostelefonunk kameráját az útra szegezni, és a kijelzőn megjelenik a helyes irány. Képzeljük el Dantét, amint az emberélet útjának felén egy készülék segítségével két lépésből kijut a sötétlő erdőből. Hol van akkor az eltévelyedés édes rémülete? A véletlen felfedezések ajándéka? és hol van Vergilius, a bölcs kalauz, az ember-társ?
Fontenelle Vergiliusra (pontosabban a Georgica metaforikájára) hivatkozott, a plurális világokról írott munkája bevezetőjében „a tárgy szárazságát gyakori és sokszor nagyon tetszetős kitérőkkel ellensúlyozza” (Fontenelle 1979. 10.). Az erdélyi drámaszerző az intelemszerző földmíves (apa), iparos és jogász (értel-miségi) fiú, sőt – olvasni sem átalló – hölgyek és kevésbé tehetős munkásembe-rek (a drama béreslegényei) harmonikus együtt munkálkodását láttatja az erény bolygóközi ideálterében. Erre is vonatkoznak a színmű versszövegei: a horatiusi Sermones-idézet például9 az emberek javíthatatlan elégedetlenségéről:
Qui fit Maecenas, ut nemo, quam sibi sortem,
seu ratio dederit, seu sors obiecerit, illa contentus vivat.10
9 „Beatus ille, qui procul negotiis, ut prisca gens mortalium, paterna rura bobus exercet suis,
solutus omni faenore;” (Horatius: Epodes II. 1–8.) 10 Horatius: Sermones Liber I. Sermo I. 1