3. A grammatikai átváltási műveletek
3.2. Grammatikai konkretizálás és generalizálás
A grammatikai konkretizálás egyik leggyakoribb oka, hogy az egyik nyelv ben hiányzik valamelyik grammatikai kategória, amely a másik nyelvben megvan. Ha arra a nyelvre fordítunk, melyben a szóban forgó kategória megvan, ennek a fordításba kötelezően bele kell kerülnie. Jakob
son híres kijelentését „Languages differ essentially in what they must con
vey and not in what they may convey.” (A nyelvek abban különböznek lényegesen, amit ki kell fejezniük, és nem abban, amit ki lehet fejezniük.) (Jakobson 1966:236) jól illusztrálja a következő példa: Örkény István
„Eksztázis” című elbeszélésének alábbi két mondatából szövegen kívül nem derül ki, hogy kik szerepelnek benne, ki kinek vet ágyat, ad be orvosságot stb.:
Agyar vetett neki, lefektette, vizes törülközőt rakott a fejére. Beadott neki egy gramm aszpirint, mert emlékezett rá, hogy legénykorában a nagy ivászatok után mindig ezzel kúrálta ki magát. (Örkény 1. 59) A magyar olvasónak nincs is rá szüksége. Tudja az elbeszélés eddigi menetéből, hogy a férj jön haza egy részegítő vásárlás után, és a feleség veszi gondjaiba. Azonkívül az előző mondat (Jutka nem szólt többet) is nyilvánvalóvá teszi, hogy Jutka vet ágyat, fekteti le a férjét stb. Az az érde
kes, hogy az orosz olvasó is tudná mindezt az elbeszélés eddigi menetéből, neki is ott van a megelőző mondatban a feleség említése (Ютка больше ни о чём не спрашивала), a fordító mégsem tudja úgy megfogalmazni az orosz mondatot, hogy ne konkretizálja benne a szereplők nemét, méghozzá nem is egyszer. Ebben a három mondatban összesen tíz utalás van a sze
replők nemére személyes névmások és ragozott igealakok formájában.
Она постелила постель, раздела его, положила на лоб мок
рое полотенце. Дала две таблетки аспирина. Она помнила, что в молодости он после больших возлияний всегда лечился таким испытанним способом. (Воронкина 286)
Ugyanez történik a magyarról angolra való fordításban. Csáth Géza
„A tor” című elbeszéléséből választottunk egy bekezdést, mely szövegen kívül nem árulja el, kiről van benne szó. Az, hogy a szereplő férfi, legfel
jebb abból következtethető, hogy felgyűri az inge ujját, vagy abból, hogy le nem veszi szemét a lányról.
Szótlanul szétrakta késeit, levetette a kabátját, felgyűrte az inge ujját, és kötényt kötött. Mindezt lassan, módosán tette, és míg tette, le nem vette szemét a lányról. Azután megnézte a tüzet, belemártotta az ujját a melegedő vízbe. (Csáth 7)
Természetesen a magyar olvasó az elbeszélés eddigi menetéből tudja, hogy a hentesről van szó. Tudja ezt az angol olvasó is, mégsem tudja a for
dító angolul úgy megfogalmazni ezt a bekezdést, hogy ne utaljon a szereplő nemére. És nem is egyszer, hanem nyolcszor! Míg az orosz példában a személyes névmáson kívül a nemben és számban egyeztetett múlt idejű igealakok is hozzájárultak a nem konkretizáláshoz, az angolban ezt a szere
pet csak a személyes névmás és annak ragozott alakjai töltik be:
He laid his knives out quietly, removed his coat, rolled his shirts
leeves up, and tied an apron on. He was deliberate and neat in his motions, never taking his eyes from the girl. He poked the fire, dip
ped a finger into the water warming over it. (Kessler 116)
II. A fordítás gyakorlata
Amikor angolról vagy oroszról magyarra fordítunk, ennek éppen ellen
kezője - generalizálás - megy végbe. A szereplők nemére való utalás el
tűnik a szövegből. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a magyarsze mélyes névmásnak nincs külön hímnemű és nőnemű alakja. De ha lenne, akkor se mennénk vele sokra, mert a személyes névmás alanyként - ha csak nincs külön kiemelve - bele sem kerül a magyar szövegbe.
Tehát a magyar személyes névmás nemcsak abban különbözik az orosz, angol személyes névmásoktól, hogy nincs neme, hanem - talán éppen ezért - más a szövegszervezőfunkciója is. A szereplőkre való utalást, a szereplők azonosítását, azaz a referenciális funkciót a magyar szövegben az alanyra, tárgyra utaló ragozott igealak, a birtokos névmás és a személyes névmás ragozott alakja látja el. Mindegyik anélkül, hogy a szereplők nemére bármely utalást tartalmazna. A nemre való utalás eltűnését a magyar szövegből jól illusztrálja az alábbi példa:
Mint minden éjszaka, most is hallotta, hogy apja körbejárja a házat, bezárja az ajtókat és az ablakokat. Az apja irodafőnök volt a Bergson Exportügynökségnél; ahogy feküdt az ágyban utálkozva arra gon
dolt, hogy az apja otthona olyan, mint a hivatal ... (Prekop 260)
Ebből a fordításból nem derül ki, hogy a főhős fiú-e vagy lány. Előbb azt mondtuk, hogy a magyar olvasónak erre nincs is szüksége, hiszen az elbeszélés addigi menetéből tudja, hogy kiről van szó. De most bizony szükség lenne rá, hiszen egy elbeszélés első mondatairól van szó. Az angol olvasó a Greene-elbeszélés ötödik szavánál már tudja, hogy a főhős lány:
As every other night she listened to her father going round the house, locking the doors and windows. He was head clerk at Berg
son’s Export Agency, and lying in bed she would think with dislike that his home was like his office ... (Greene 433)
A magyar fordítás olvasója az elbeszélésnek csak a hatvanhetedik szavá
nál tudja meg, hogy a főhős nőnemű, abból, hogy az apa vasárnaponként két lányával jár a templomba.
E kényszerű generalizáció, azaz a nemek eltűnése a magyar mondatból nemcsak bizonytalanságot, hanem félreértést is okozhat:
Tizenöt év múlva - gondolta boldogtalanul - a ház az övé lesz; apja letette a huszonöt fontot, a többit pedig hónapról hónapra lakbér
ként fizeti. (Prekop 261)
Azt már tudjuk az előzményekből, hogy a lány az, aki gondolkodik, de az övé-t úgy értelmezzük, hogy a lányé lesz a ház. Csak az eredetiből derül ki, hogy az övé mögött nem a her, hanem a his áll, tehát az apáé lesz a ház:
In fifteen years, she thought unhappily, the house will be his, he paid twenty-five pounds down and the rest he was paying month by month as rent. (Greene 434)
Az eredeti magyar művek írói, akik eleve a magyar nyelv eszköztárát tartják szem előtt, ösztönösen is úgy formálják meg gondolataikat, hogy lehetőleg a mű minden pontján lehessen tudni, kiről van éppen szó. A for
dítónak viszont - aki egy másik nyelven elgondolt gondolatot fogalmaz meg a célnyelven - külön gondoskodnia kell az utalások egyértelműségéről, azaz a referenciális funkció betöltéséről. Ezt általában az angol és orosz szemé
lyes névmások konkretizálásávaléri el.
És ezzel egy különös jelenséghez értünk. A lexikai átváltási műveletek
nél azt tapasztaltuk, hogy ha az angol-magyar irányra a jelentések szűkí tése volt jellemző, akkor a magyar-angol irányra éppen az ellenkezője, azaz a jelentések bővítése. Ha az orosz-magyar irányra a jelentések össze vonása volt jellemző, akkor a magyar-orosz irányra éppen ellenkezője, az
az a jelentések felbontása. Hogyan lehetséges, hogy most mindkét irány
ban konkretizálásról beszélünk? Úgy lehetséges, hogy míg a magyarról oroszra és angolra való fordításra automatikus konkretizálás jellemző, az oroszról és angolról magyarra való fordításra tudatos konkretizálás.
Emlékszünk, mi volt az oka a konkretizálásnak a magyarról oroszra és angolra való fordításban? Az, hogy az angol és az orosz szöveget egysze
rűen nem lehet a nemek kifejezése nélkül megfogalmazni. Tehát a konkre
tizálás itt automatikusan végbemegy, akár akarja a fordító, akár nem.
Az angolról és oroszról magyarra való fordításban viszont éppen a nemek eltűnése - a generalizáció - az, ami automatikusan végbemegy, és ha ezt a fordító nem akarja, akkor kell konkretizáló fordítást alkalmaznia. Tehát az angolrólés oroszról magyarravalófordításban a konkretizálás nem automatikus átváltási művelet, éppen ellenkezőleg, nagyfokú tuda tosságot igényel a fordítótól, több szempont egyidejű mérlegelését.
Legnagyobb lehetőség a félreértésre a mondathatárokon van, mikor a követő mondatban megváltozik az alany. A magyar ragozott igealak önma
gában nem tükrözi a szereplőváltást, éppen ellenkezőleg, az alany változat
lanságát sugallja:
- Én sem nagyon kívánom az italt, - mondta az öreg - voltaképpen társaságra vágyom. Hátában érezte a tekintetét, miközben a bár
ból átment a szomszédos kis étterembe.
A magyar ragozott igealak új alany nélkül automatikusan az előző mon
dat alanyára, az öregre vonatkozik, pedig ha az angol eredetit megnézzük, látjuk, hogy nem az öreg ment át a bárból az étterembe.
‘I don’t need a drink that much,’ he said solemnly.
‘I was just after company.’ She knew that he was watching her as she moved to the adjoining coffee tavern ... (Greene 89)
II. A fordítás gyakorlata
Ezért konkretizálta a fordító a she személyes névmást a szereplő nevé
vel, Mary-vel.
Mary a hátában érezte a tekintetét, miközbe a bárból átment a szom
szédos kis étterembe. (Örkény 98)
Érdekesen viselkedik a magyar ragozott igealak, ha az előző mondatban két szereplő van. Akkor is a hozzá közelebb álló szereplőre fog vonatkozni, ha az nem alanyesetben van, vagy expliciten nincs is jelen a mondatban csak beleértendő, mint a következő példában a kisbaba.
A szemközti ülésen helyet foglaló fiatal mamája kis időre egyedül hagyta. Rám mosolygott...
A mondatban egy kisbabáról és az anyukájáról van szó. Hiába alanya az előző mondatnak az anyuka, mégis azt hisszük, hogy a baba mosolyog rá az íróra. Csak az eredetiből derül ki, hogy az anyuka az, aki mosolyog:
He had been momentarily left alone by his young mother on the seat opposite. She had smiled towards me ... (Greene 129)
Ezért kellett a fordítónak a magyar fordításban konkretizálnia a she személyes névmást:
Anyuka rám mosolygott... (Borbás 235)
Az eddigi példákban már több konkretizálási eszköz merült fel (öreg, Mary, anyuka). Vajon milyen szempontok alapján válogattak közöttük a fordítók?
Az angol és az orosz személyes névmások konkretizálásának ugyanis nagyon sokféle módja van. Legegyszerűbb természetesen, ha a szereplők
nek van neve, és azt lehet használni a személyes névmás helyett.
She was a woman given to self-analysis ... (Greene 84) Marynek hajlama volt az önelemzésre. (Örkény 93)
A névvel való konkretizálásnak is megvannak a maga nehézségei. A ke
resztnév használata indokolatlan intimitást sugallhat az elbeszélő és a fő
hős között, a vezetéknévhasználatának pedig éppen ellenkezőleg, eltávo
lító jellege lehet. Arra is vigyázni kell, hogy a fordító ne nevezze előbb meg a szereplőket, mint a szerző. Előfordul, hogy a név első említésének drama
turgiai funkciója van, ezt a fordító sem hagyhatja figyelmen kívül. Móricz Zsigmon „Rokonok” című regényének főhősét például először a felesége nevezi Pistának egy telefonbeszélgetésben, nem helyes tehát, hogy az orosz fordítás készítője már a telefonbeszélgetés előtt, a szerzői leírásban használja a Pista nevet. És végül, nagyon gyakran azért nem folyamodha
tunk a névvel való konkretizáláshoz, mert a a szereplőknek nincs neve.
A személyes névmás konkretizálásának leggyakoribb eszközei a neveken kívül: kisfiú, kislány, fiú, lány, férfi, apa, anya, nő, asszony, öreg, öregember, öregasszony stb. Sajnos, ezek nem olyan semleges nyelvi eszközök, mint a személyes névmás. Mindegyikkel nemkívánatos pótlóla
gos információkat vihetünk a szövegbe.
Segítséget jelenthet a fordítónak, ha az író maga is váltogatja a szemé
lyes névmást más megnevezésekkel:
The man was tall and thin. (Greene 152) A férfi magas volt és szikár. (Borbás 115)
‘The poor bird,’ the woman said. (Greene 153) - Szegény madár, - mondta az asszony. (Borbás 116)
Ilyenkor a szerző maga súgja meg a fordítónak a konkretizálás eszközét.
De sokszor előfordul, hogy a fordítónak a szereplők életkora alapján kell eldöntenie, hogy minek nevezi a szereplőket. Az „Autókirándulás” című Graham Greene elbeszélés például fiatalokról szól, ezért viszonylag köny- nyű volt a választás.
He said, ‘Have you any money?’ (Greene 437) A fiú megkérdezte: - Van pénzed? (Prekop 263)
... the smell filled the small coupé. It pleased her. (Greene 438) ... szaga megtöltötte a kis kocsit. A lánynak tetszett. (Prekop 264) A konkretizáció módja attól is függhet, hogy kinek a szemszögéből szemléljük az eseményeket, a szerzőéből vagy valamelyik szereplőéből.
Greene „Az augusztus olcsó Jamaicában” című elbeszélésében a női fősze
replő, Mary szemszögéből nézünk a másik főszereplőre, aki egy mértékte
lenül elhízott, elefántszerű, ódivatúan öltözködő és ódivatú modorú öreg
ember, aki iránt Mary - magának sem meri bevallani - mégis valamiféle szimpátiát érez. Bár tudjuk a férfi nevét, Henry Hickslaughternek hívják, a Henry megnevezés semmiképpen nem tükrözné Mary mindvégig fennma
radó tartózkodását. Ezért aztán a fordító az öreg, öregember, elefánt, hájas öreg megnevezéseket váltogatja a Aír. Hickslaughterrel, aszerint, hogy Mary mennyire tudja leküzdeni viszolygását az öregtől.
She had confused him ... (Greene 98) Az elefánt végre zavarba jött ... (Örkény 104)
He said, ‘I never had this in mind.’ (Greene 109)
- Isten bizony, nem akartam - mondta az öregember. (Örkény 114) He was an old man ... (Greene 100)
Air. Hickslaughter már öreg ... (Örkény 107)
II. A fordítás gyakorlata
A nézőpont dönti el a konkretizáció eszközét Paszternák „Zsivago dok
tor” című regényének első oldalán a temetési jelenetben. A személyes név
mások konkretizálást a temetési menetbe benyomuló kíváncsiskodók szá
jába illő szavakkal kellett elvégeznie a fordítónak.
«Кого хоронят?» Им отвечали: «Живаго» - «Вот оно что.
Тогда понятно.» - «Да не его. Её.» (Пастернак 7) - Kit temetnek?
- Zsivagót - felelték nekik.
- Aha. Akkor már érthető.
- De nem a férfit. Az asszonyt. (Pór 7)
Az érzelemmentes szerzői leírásokban gyakran használják a fordítók konkretizálásra a szereplők foglalkozását, beosztását, a szóbanforgó beszéd
helyzetben betöltött szerepét (tulajdonos, csapos, vendég, jövevény stb.).
‘Wait,’ he said. T’ve got something better than this’; ...
(Greene 515)
- Várjanak csak - mondta a tulajdonos -, ennél jobb italom is van.
(Sükösd 30)
Érzelmei természetesen a szerzőnek is lehetnek hősei iránt. A „Volta
képpen borzasztó” című Greene-elbeszélésben a szerző egy csecsemővel beszélget, kissé lenézve a minderről mit sem sejtő mamát, akit ezért a for
dító, az írói attitűdnek megfelelően anyuká-пак nevez.
When she was safely out of the carriage I bent towards the basket ...
(Greene 125)
Mikor anyuka megnyugtató távolságba került a fülkétől, a kosár fölé hajoltam ... (Borbás 236)
A személyes névmás konkretizálásának problémáit azért tárgyaltuk ilyen hosszan, mert mindez - véleményünk szerint - jó példa arra, hogy egy egy
szerű különbség két nyelv grammatikai rendszerében milyen messzemenő következményekkel járhat a fordításra nézve, és milyen sok nyelvi és nyel
ven kívüli szempontot kell a fordítónak mérlegelnie egy ilyen látszólag egy
szerű átváltási művelet alkalmazásakor.
3.3. Grammatikai felbontás (felemelés) -összevonás (lesüllyesztés)
Grammatikai összevonásról és felbontásról beszélve mindenkinek elsősor
ban az az átváltási művelet jut eszébe, mikor a fordító megváltoztatja a mondathatárokat, két mondatot összevon, vagy egy mondatot két mon
datra bont.
Eredeti: két mondat
Egy szeptemberi estén kipirulva, lihegve jöttek haza. Egy összekö
tözött baglyot cipeltek magukkal. (Csáth 82) Fordítás: egy mondat
One September night they returned panting, red-cheeked, dragg
ing a trussed oivl behind them. (Kessler 165) Eredeti: egy mondat
A nő kipirult arccal, mélyen aludt, kitakarták és megcsókolták, azután előszedték a zsebeikből a drágaságokat. (Csáth 90) Fordítás: két mondat
The woman was sleeping, her face hot. They uncovered her and kissed her, taking the precious things from their pockets then.
(Kessler 173)
Pedig a mondatok (mondategészek) határának megváltoztatására jóval ritkábban kerül sor, mint arra a műveletre, mikor a fordító a tagmonda tok (mondategységek) határát változtatja meg, s a célnyelvi mondat több vagy kevesebb mondategységből fog állni, mint az eredeti.
Eredeti: egy mondategység (egy állítmány)
... he sat at the table with his chin on his hands. (Greene 461) Fordítás: két mondategység (két állítmány)
Ott ült az asztalnál, állát két kezére támasztotta. (Szobotka 28)
Önálló mondategységnek a mondat önálló állítmányt tartalmazó részeit tartjuk. Látjuk, hogy az angol mondatnak egy állítmánya volt (sat), a magyarnak kettő lett (ült, támasztotta). A fordító tehát az angol mon
datot a magyar fordításban két mondategységre bontotta, az angol mondat valamelyik elemét állítmánnyá tette, azaz felemelte a mondat szintjére.
Éppen az ellenkező folyamat megy végbe a következő példában:
Eredeti: két mondategység (két állítmány)
Nagymama a konyhába siet, magával viszi a kamrakulcsot.
(Csáth 38)
II. A fordítás gyakorlata
Fordítás: egy mondategység (egy állítmány)
Grandma scurries to the kitchen with the pantry-keys. (Kessler 61) Itt az eredeti mondatnak volt két állítmánya (siet, viszi), és a fordítás
ban lett egy állítmány (scurries), a fordító tehát összevonta a magyar mondat két önálló mondategységét, a magyar mondat második mondat
egységének megszüntette az önállóságát, lesüllyeszette a mondat szintje alá.
Nem véletlenül illusztráltuk a felemelést angol-magyar, a lesüllyesztést pedig magyar-angol példával. A mondategységek felemelése és lesüllyesz
tése ugyanis nem nyelvpártól és fordítási iránytól független átváltási műve
let. Ha magyarról fordítunk angolra vagy oroszra, a mondategységek száma csökken, tehát erre a fordítási irányra a lesüllyesztés lesz jellemző; ha angol
ról vagy oroszról fordítunk magyarra, a mondategységek száma nő, tehát erre a fordítási irányra a felemelés lesz jellemző.
Miért van szükség erre a műveletre? Azért, mert a mondatok belső tagoltsága nyelvenként eltérő. Ha fordítástól függetlenül egybevetünk angol, orosz és magyar szövegeket, látjuk, hogy a magyar mondatok tagol
tabbak, több önálló mondategységből állnak, több explicit (kifejtett) állít
mány tartalmaznak. Ezek az állítások az orosz, angol mondatokban is benne vannak, csak nem explicit, hanem implicit (burkolt) formában. Abban, hogy valaki ül az asztalnál, áliával a kezén, benne van, hogy állát a két kezére támasztja; abban, hogy a nagymama a kulcsokkal megy a konyhába, benne van, hogy viszi a kulcsokat a konyhába. Tehát mikor a fordító felbontást végez, explikálja, kibontja az eredeti szövegben benne- rejlő állításokat. Úgy is mondhatnánk, hogy felemeli őket a mondat szint
jére. Ezek az állítások a legváltozatosabb formában rejlenek benne az angol és az orosz mondatokban. Leggyakrabban igeneves szerkezetek formájá
ban. Nézzünk először példákat a határozói igeneves szerkezetek fel
emelésére.
Берлиоз тоскливо оглянулся, не понимая, что его напугало.
(Булгаков 11)
Szorongva nézett körül, sehogy sem értette, mitől ijedt meg.
(Szőllősy 8)
... as he father commented, watching for the buds on the apple tree. (Greene 435)
... ahogy az apja megjegyezte, amikor a rügyeket leste az almafán.
(Prekop 262)
A határozói igeneves szerkezetek alig rejtik el az állítmányt, szinte ön
álló mondategységek számítanak, ezt tanúsítja az is, hogy vessző választja el őket az igei állítmánytól. A fordítók mégis gyakran emelik a határozói igeneves szerkezeteket ragozott igealakot tartalmazó önálló
mondategy-séggé. Pedig a magyar mondat megfogalmazható lenne határozói igenéwel is: Szorongva nézett körül, nem értve, mitől ijedt meg. ... ahogy az apja megjegyezte, lesve a rügyeket az almafán.
Az angol és orosz határozói igeneves szerkezetek felemelésével, azaz ön
álló mondategységgé való alakításával a fordítók a magyarra való fordítás általános tendenciáját követik, azt, hogy az oroszról, angolról magyarra való fordításban az önálló mondategységek számának növekednie kell.
Nem ennyire szabad választás kérdése a felemelés, az önálló mondat
egységgel való fordítás az orosz és az angol melléknéviigenevesszerke
zetek esetében.
... их сдуло ветром влетевшим в комнату перед началом грозы ... (Булгаков 95)
... szétfújta őket a szél, amely a zivatar kezdete előtt berontott a szobába. (Szőllősy 137)
As every other night she listened to her father going round the house, locking the doors and windows. (Greene 433)
Mint minden éjszaka, most is hallotta, hogy az apja körbejárja a házat, bezárja az ajtókat és ablakokat. (Prekop 260)
Bár elvben itt is lehetséges az igeneves, felemelés nélküli fordítás (be
rontó, körbenjáró, becsukó), de az angol, orosz és magyar melléknévi igenevek eltérő bővítési lehetőségei miatt erre ritkán kerül sor. Az alapszó után álló orosz és angol melléknévi igenév bővítési lehetőségei ugyanis szinte korlátlanok, míg az alapszó előtt álló magyar melléknévi igenév bő
vítési lehetőségei nagyon is korlátozottak. A túlságosan hosszú balra bőví
tés konstruálható ugyan a magyarban, de nem szokásos. Tehát az alábbi fordítási változatokat: szétfújta őket a zivatar kezdete előtt a szobába berontó szél, vagy: hallotta a házat körbejáró és az ajtókat, ablako
kat becsukó apját, egyetlen magyar fordító sem fogja választani.
Még inkább rákényszerülnek a fordítók a felemelésre, az önálló mon
dategységgel való fordításra azoknak az orosz és az angol főnévi igeneves szerkezeteknek az esetében, melyeknek alapszava főnév (угроза арес
товать, capacity to recognize, desire to understand).
Угроза арестовать граждан попытавшихся прекратить Стёпины паскудства ... (Булгаков 127)
Fenyegetőzés, hogy rendőrkézre juttatja mindazokat, akik meg
próbáltak gátat vetni féktelen dorbézolásának ... (Szőllősy 187) The maturity of the masses lies in the capacity to recognize their own interst. (Koestler 136)
A tömegek érettsége abban nyilvánul meg, hogy képesek-e fel
ismerni önérdekeiket. (Bart 194)
IL A fordítás gyakorlata
... but now he felt an urgent desire to understand. (Koestler 204) ... most azonban heves vágyat érzett, hogy mégiscsak meg
értse. (Bart 300)
Mivel a magyar nyelv szintaktikai lehetőségei kizárják a fenyegetőzés letartóztatni, képesség felismerni, vágy megérteni típusú főnév+
Mivel a magyar nyelv szintaktikai lehetőségei kizárják a fenyegetőzés letartóztatni, képesség felismerni, vágy megérteni típusú főnév+