A férfiú, a ki hazánk történelmében nevét az I. Lipót-féle reactio idejében oly sok tekintetben szomorú emlékűvé tette, a pozsonyi jezsuita collegiumot kiváló pártfogásban részesítette s a nagy alapító : Pázmány Péter után a collegiumnak legbőkezűbb pártfogói közé tartozott. Igaz másfelől az is, hogy pazar bő
kezűségének tulajdonképpen nem a hazai cultura előmozdítása volt a rúgója, hanem azon vallási és politikai czél megérlelése, a mely a mohácsi vész óta folytonos veszedelemmel fenyegette alkotmányunkat, s a mely a XVIII. század végén önvédelmi harezba kergette a nemzetet.
A nagy befolyású főpap, miután mint nyitrai püspök eléggé’
megismerkedett hazánk akkori politikai és vallási viszonyaival, 1672. deczember 3-dikán (die Magni Indiarum Apostoli Xaverii), mint a magyar kamara elnöke, a pozsonyi jezsuita collegiumnak 60000 rhénusi forintot adományozott, még pedig oly czélból, hogy az összegből 1000-et a collegium épületének
helyreálh-1 helyreálh-1747-ben ez alapítvány kamataiból nyerték ellátásukat: Balogh András poeta és Csorba Ignácz rhetor. A z elsőnek ellátása 45, a másodiké 50 frtba került a collegiumnak. — 3 A . J. C. P. F. 18. X . 4G p. 8. 4. 22.
tására fordítsanak, a hátramaradó összeg örök alapítványképpen kamatosítandó a collegiumban lakók fentartására. Csak azt az egyet köti ki az adományozó, hogy ha valaha a collegium az akkori (Pázmány-féle) épületből másba költöznék, a régi épü
letben maradjon és lakjék annyi jezsuita-atya, a mennyi ele
gendő, hogy a Sz. Márton templomban az istentisztelet rövid
séget ne szenvedjen.' E fentartással az adományozó kétség kívül azért élt, mert ez évben vették el a protestánsoktól a főtéren levő u. n. „ Sálvator“-templomot és az iskolát, a melyek a jezsuitáknak voltak szánva. Erről kíilömben másutt leszen szó; ezúttal a Kollonich-féle alapítványt illetőleg csak azt em
lítjük még, hogy az alapító intenczióihoz képest az atyák ezt az összeget is gyümölcsöztették, még pedig 1747. év előtt 28000 irtot a Czobor-család vett fel kölcsön tőlük, s ezért Szomoldnka-íalut obligálta az atyáknak. Ennek visszaváltása után ez összeget 8000 forinttal meggyarapítva, a pozsonyi kamaránál helyezték el 5w/0-os kamatra. Ugyanez időben 19385 forintot a bécsi girobank-ban (Banco dél Gyro) helyeztek el ugyanoly módon, míg az alapítvány 6000 frtja a bécsi polgári bankban hozott 5-ös kamatot.2
Kollonich azonban esztergomi érsek korában sem felejt
kezett meg a pozsonyi collegiumról, sőt újabb jótettekkel bizonyította be, milyen benső viszony fűzi őt a pozsonyi jezsuita atyákhoz.
A dolognak azonban némi előzményei vannak. 1695-ben ugyanis Kollonich, akkoriban esztergomi érsek, báró
Ferencznek 49869 frtot adott kölcsön. Az adós az összeg fejé
ben a hitelezőnek obligálta magyarországi és ausztriai összes birtokait, különösképpen pedig tatai uradalmát és egy bécsi házát, azzal, hogyha akár a tőkét, akár az évenkinti 6 ° /u * o s
kamatot a megszabott határidőkben megfizetni elmulasztaná, a hitelező érsek az adósnak jószágait lefoglalhatja és a kölcsön
tőke és kamatainak fejében tulajdonul használhatja mindaddig, míg összes követelése erejéig elégtételt nem nyer.
1 A . J. C. P . F . 4. X . 23. U gyanezen alkalommal Kollonich a komáromi jezsu ita rendháznak is adományoz 12 ezer forintot, a végből, hogy az atyák ott a a rhetorikai osztályt megnyithassák. — 3 A J. C. P. F. 18. N. 46. p. 1.
Ezt a kölcsön adott összeget, folyó és elmulasztott kama
taival együtt hagyta Kollonich végrendeletileg a pozsonyi eollegiumra, a pozsonyi Orsolya-kolostorra és a bécsi és pozsonyi katonai kórházra a következő arányban : A pozsonyi collegium- nak hagyott 18000frtot; az Orsolyáknak 16000-et, a kórházak
nak pedig 108(19 frtot. Kollonich Lipót 1707-ben meghalálozván,
a végrendelet végrehajtóiul KeresztéÁgost herczeg és eszter
gomi érsek, és gróf Khevenhüller neveztettek ki.
Báró Kropf, az érsek adósa azonban megfeledkezve köte
lezettségeiről, több éven át semmi kamatot nem fizetett, sőt összes javait, és az öröklési jogon szerzett tatai uradalmát is, suttyomban és az alapítványos örökösök (fundationalisták) tudta és beleegyezése nélkül nagy összeg fejében KincU Orbánnak obligálta. Mig ennélfogva a többi hitelezők ausztriai birtokait és bécsi házait foglalták le, addig az alapítványos örökösök a végrendelet végrehajtóinál kerestek oltalmat, és kérték, hogy legalább a tatai uradalmat mentsék meg számukra, mivel ez amúgy is minden más hitelezőt megelőzőleg nekik van lekötve.
Az esztergomi érsek ennélfogva pert indított báró Kropf ellen és miután III. Károly királytól az akkori itélőmesterhez:
Szluha Ferenczhez végrehajtást elrendelő parancsot eszközölt ki, az adóst és birtokos társát Kindl Orbánt 171G-ra az ügy ren
dezése végett megidéztette.
A királyi itélőmester az esztergomi érsek: tehát az alapít
ványos örökösök javára döntötte el az ü gyet; de Kindl Orbán az itélőmestertől a királyi táblához felebbezte meg az ügyet s ez némi tekintetben az ő javára döntött. Az érsek ekkor a hétszemélyes táblánál keresett jogorvoslatot, a mely neki adott ágazat. A hétszemélyes tábla megállapította a hagyományos örökösök elsőbbségi jogát és a tatai uradalmat a három rend
beli alapítvány javára a tőke, az időközi kamatok, nemkülöm- ben a perköltségek erejéig: összesen 69523 frt és 32 kr. erejéig megítélte s azt az alapítványosok teljeshatalmu megbízottjának Száras György, későbbi személynöknek átadta. A megitélt összeg
ből a pozsonyi collegiumot tőke fejében 18000, kamathátralék fejében 7185 és a felmerült költségek megtérítése fejében 2518,
— összesen 27703 frt illette meg.
A kiküldött bírói végrehajtók ennek folytán a tatai ura
dalmat a három alapítványos örökösnek: a tulajdonos báró Kropf, a másodrendű hitelező Kindl Orbán, nemkülömben a reménybeli bérlő, bizonyos báró Afatf-nak jelenlétében átadták, a nélkül, hogy ezek az átadás ellen bármiképpen tiltakoztak volna, sőt valamennyien alávetették magukat az Ítéletnek. Ennek megtörténte után, szintén a nélkül, hogy érdekelt alperesek ez ellen tiltakoztak volna, az alapítványosok a birtokot 69524 frt és 54 kr.-nyi összeg fejében Jeszenszky Istvánnak engedték át.1 Az alapítványosok ügye ilyképpen dűlőre került; 10 év múlva azonban az ügyből kifolyólag ismét hosszú és makacs pör támadt. Ennek ismertetése azonban már nem tartozik fel
adatunk körébe, s ezért csak futólagosán említjük.
Jeszenszky István közel 10 esztendeig békésen bírta a tatai uradalmat. Halála után azonban báró Katt „a zavarosban ha
lászni akarván* a dunántúli táblánál pert indított örökösei és hagyományosai ellen, magának követelve a birtokot. Hogy mily eredménynyel? azt csak a temérdek peres aktának hosszabb tanulmányozása után lehetne megmondani.*