Kút

Az M3 148b. lelőhelyen kettő, késő avar korra datálható kutat tártak fel. Mindkettő alaprajza lekerekített sarkú téglalap, felső harmadukban kiszélesednek. Metszetük alapján valószínűleg több fázisban töltötték be őket. Aljukat a talajvíz miatt nem sikerült kibontani.

A 21. kutat 250 cm mélységig tudták feltárni, itt már az egykori beiszapolódás nyomai jelentkeztek, tehát valószínűleg nem funkcionált, amikor elkezdték feltölteni (4. tábla 1–2;

28. tábla). A 26. kút ismert mélysége 135 cm (32. tábla). Egyik kútban sem találtak bélést, az objektumok vélhetően az ún. „kopolyák” közé tartoznak.⁴⁶²

462 MÉSZÁROS–V. SZÉKELY 2009, 19.

111 5.1.1.5. Sír

A lelőhely avar kori objektumokat tartalmazó területének északi szélén egy 70 cm széles, 110 cm mély, nagyjából téglalap alaprajzú gödröt tártak fel (133. objektum), melyben egy zsugorított testhelyzetű emberi csontvázat találtak (11. tábla 3–4.). A sírgödör tájolása DK–ÉNy. A csontokat a 121. számú, 10–11. századi ház ásásakor megbolygatták, de a halott mellett talált bikónikus, cikcakkvonallal díszített orsógomb egyértelműen a késő avar korra keltezi a sírt. A közösségéből kitaszított elhunytat tehát nem a 214. lelőhelyen található temetőben, hanem a szomszédos dombon, rendellenes testtartásban és fordított tájolással (a késő avar sírok leggyakoribb tájolása ÉNy–DK) temették el.

5.1.1.6. Árkok

A településen található objektumok közül a legjellegzetesebbek a már első pillantásra szembetűnő hosszú árkok, árokrendszerek. Datálásuk megfejtése a feldolgozómunka egyik legnehezebb feladata, mivel objektumok sorával állnak szuperpozícióban, ugyanakkor a település késő avar és Árpád-kori fázisának objektumai nem alkalmazkodnak hozzájuk, emellett nagyon kevés anyagot tártak fel bennük.

Az M3 148b. lelőhelyet magában foglaló É–D-i fekvésű, ovális dombhátat egy rendkívül látványos, helyenként 2–4 m széles és több 10 vagy akár 100 m hosszú árkokból álló rendszer hálózza be. Az ásatás szoros üteme miatt egy részüket nem tárták fel, de szisztémájuk a lelőhely egész területén jól nyomon követhető.

Az árokrendszer gerincét több É–D-i és K–Ny-i irányú (tehát a domb fekvésével megegyező és arra merőleges) csatorna teszi ki, melyek a feltárt területen három helyen csatlakoznak egymásba és minden irányban kifutnak az ásatási felszínről.

Az É–D-i szisztémát a 35., 88., 608. és a 119. árok egy szakasza alkotja (2. tábla 3–6;

3. tábla 1–2; 10. tábla 5–6; 59. tábla; 67–69. tábla). A 88. árok megközelítőleg 150 m hosszan húzódik végig a területen, É-i és D-i vége is kifut a szelvényből. A 608. és 35.

szám valójában ugyanazt a csatornát takarja, amely a 88.-kal párhuzamosan, tőle K-re 3 m-re halad nagyjából 130 m hosszan. É felé kifut a szelvényből, D-en belefut a K–Ny-i irányú 34. árokba.

A területen feltárt K–Ny-i csatornarendszer a 23., 34., 37., 51., 63., 74., 88.1., 89., 119.

és 296. számú árkokból áll, melyek szinte kivétel nélkül mindkét irányban kifutnak a felületről (4. tábla 3–6; 5. tábla 5–6; 7. tábla 6; 10. tábla 5–6; 29. tábla; 38. tábla; 52. tábla;

67–69. tábla; 101. tábla 4.). Közülük a 34. árok figyelhető meg a legnagyobb felületen: kb.

112 130 m hosszan.

Az É–D-i és K–Ny-i árokrendszer csatornái két gócpontban futnak egymásba: az egyik az ásatási felület középső, a másik a D-i részén található. Előbbi helyen egy 3 m átmérőjű, 166 cm mély ciszternát alakítottak ki (2. tábla 3–6.). E két csomópont között nagyjából 120–130 m „árokmentes” terület található.

E rendszer árkai nagyjából egységes szerkezetet mutatnak: 2–4, egymástól padkával elválasztott csatornából állnak, a középső csatornák gyakran mélyebbek a szélsőknél. Az árkok átlagos mélysége 1–1,5 m, szélességük 3–5 m, de ez némely szakaszon akár a 8–9 m-t is elérheti. Metszetük többszöri megújításukra utal, ugyanakkor a vastag beiszapolódásnyomokból és a fölöttük található egységes betöltésből jól látszik, hogy használatuk végén már nem gondozták őket, de nem természetesen töltődtek fel, hanem szisztematikusan betemették őket.

A lelőhelyen található árkokat komoly tervezés eredményeként hozták létre, rendeltetésük valószínűleg a vízgyűjtés és vízelvezetés volt. Az egymással párhuzamos csatornákból álló, keresztárkokkal összekötött É–D-i árokrendszer a dombhátat követve, annak aljában halad, tehát elsődleges célja az onnan lefolyó víz összegyűjtése és elvezetése lehetett. A keresztárkok megteremtették a kapcsolatot a domb két oldalában futó árkok között. Szintvonalas térképre rávetítve észrevehető, hogy e K–Ny-i irányú csatornák is lankás helyeken fekszenek,⁴⁶³ vízgyűjtő funkciójuk tehát igazolható. Szintén szervezett vízgazdálkodásra és vízelvezetésre utal a lelőhely É-i részén egymást metsző, egymásra merőleges árkok találkozásánál kialakított ciszterna is.

A szuperpozíciók tanúsága szerint az árkok a 10–12. századi település fennállása idején már nem funkcionáltak, mivel az erre az időszakra keltezhető objektumok rendszeresen felülrétegzik őket. Koraiságukat bizonyítja az a tény, hogy nem metszenek sem avar, sem Árpád-kori objektumokat, ugyanakkor néhány 8–9. századi objektum (50., 86., 159.) felülrétegzi őket, illetve több, a leletanyaguk által bizonyosan a késő avar korra keltezhető objektumot olyan közel ástak hozzájuk, hogy azok semmiképpen sem létezhettek az árkokkal egy időben.

A lelőhelyen megfigyelhető avar telepjelenségek az árokrendszertől D-re, illetve annak D-i metszéspontjait felülrétegezve, két csoportban koncentrálódnak. Az É-i csatorna közelében szórványos avar megtelepedés figyelhető meg. Objektumaik szemmel láthatóan

463 A lelőhely teljes felületén (27000 m²) a maximális szintkülönbség alig haladja meg a 3 m-t: a dombhát egyes részeinek tengerszint feletti magassága 113 és 116,1 m között mozog. Az árkok terepviszonyokhoz való alkalmazkodása ennek ellenére jól követhető. Szintezésük a feltárás során sajnos nem történt meg.

113

nem igazodnak a csatornákhoz, ugyanakkor az árkok avar kori keltezése és betemetése mellett szól a bennük lelt – kis mennyiségű – késő avar kerámia.

Az utóbbi években több, nagyobb felületen feltárt késő avar kori település határában kerültek elő a rozsrétszőlői objektumokhoz hasonló szerkezetű árkok. Kolozsi Barbara és Szabó László egy Debrecen melletti avar település északi és déli széle közelében figyelt meg egy-egy bonyolult struktúrájú árokrendszert, melyek közvetlen közelében nem találtak objektumokat. Véleményük szerint az objektumok elkerítő funkciót töltöttek be.⁴⁶⁴ Makó határában 2008-ban tártak fel egy késő avar kori településrészletet egy hozzá kapcsolódó árokrendszerrel, amelynek közelében szintén kevés telepjelenséget figyeltek meg. Pópity Dániel szerint az itt napvilágra került árkokat – vagy legalább azok egy részét – vízelvezetés céljából ásták, ezt bizonyítja azok fekvése és egy hozzájuk kapcsolódó vízgyűjtő csiszterna.⁴⁶⁵ Egy szedresi lelőhely kapcsán Szabó Géza foglalkozott bővebben az avar árkok⁴⁶⁶ kérdésével, melyek szerinte elkerítő funkcióval bírtak, azokat elsősorban nagyállatartásra használták.⁴⁶⁷ Megállapítja ugyanakkor, hogy az avar és Árpád-kori tagolt árokrendszerek oldalában rendszerint bemosódások, aljukban iszapolódásnyomok figyelhetők meg, emellett rendszerint a domborzati szintvonalakhoz igazodnak. Meglátása szerint ezek a tulajdonságok alkalmatlanná teszik az árkokat a vízelvezetésre.⁴⁶⁸

A szakirodalomban tehát újra és újra felvetődik az avar (és Árpád-kori) árkok, árokrendszerek funkciójának kérdése, amelyre gyakran nem adható egyértelmű válasz, hiszen szerepük nyilvánvalóan komplex volt. Összetett rendeltetése lehetett az M3 148b.

lelőhely árkainak is, melyek – szerkezetükből és elhelyezkedésükből ítélve – egy gondosan megtervezett vízgyűjtő és -elvezető rendszer⁴⁶⁹ alapjait alkották, habár természetesen kialakításuknál fogva kerítő-elhatároló funkciót is betölthettek, illetve szerepet játszhattak

464 KOLOZSI–SZABÓ 2012, 93–95.

465 PÓPITY 2014, 226.

466 A szerző véleménye szerint nem zárható ki, hogy az avarok a tagolt árokrendszerek használatával bizánci kultúrhatás következtében ismerkedtek meg: SZABÓ 2012, 86.

467 SZABÓ 2012, 86–87.

468 SZABÓ 2012, 83. Véleményem szerint ez a tény épphogy az árkok vízelvezető funkcióját támasztja alá.

469 Az Árpád-kor kapcsán bonyolult funkciójú árkok létezésére hívja fel a figyelmet Takács Károly.

Szondázó ásatások alapján, írott forrásokat is felhasználva Északnyugat-Magyarország (elsősorban a Kisalföld) több régiójában sikerült nagyméretű, összetett kialakítású csatornák hálózatait rekonstruálnia.

Véleménye szerint e csatornák mesterséges tavakkal kombinálva egy, legalább az egész Árpád-kor folyamán üzemelő vízgazdálkodási rendszer alapjait alkották. Segítségükkel nemcsak az árvizek ellen voltak képesek hatékonyan védekezni, de a rétek, legelők öntözését is megoldották. Véleménye szerint ilyen csatornarendszerek létével a Kárpát-medence más, főleg erősen vízjárta, sík területein is számolnunk kell.

TAKÁCS K. 2000; TAKÁCS K. 2001. Erre a lehetőségre 1962-ben már Méri István is felhívta a figyelmet (MÉRI 1962, 216–217.), az akkoriban rendelkezésére álló kevés régészeti adat azonban nem tette lehetővé egy alaposabb vizsgálat elvégzését.

114 az állattartás során (legelő- és rétgazdálkodás).

5.1.2.A LELŐHELY KÉSŐ AVAR KORI RÉGÉSZETI LELETANYAGA

A lelőhelyen 52 késő avar kori objektum került napvilágra, melyekből 888 régészetileg vizsgálható lelet származik.⁴⁷⁰ Ezeket 470 leltári számon rögzítettem. Az 593 kerámiatöredék mellett 102 kő, 85 patics és 87 salakdarab, valamint mindösszesen 9 csonteszköz és 3 vastárgy került elő (ld. a mellékelt diagramot).

5.1.2.1. Kerámia

A késő avar kori objektumokból származó kerámiatöredékek száma 593 darab, melyeket 376 leltári számon vettem fel az adatbázisomba. Látható tehát, hogy a lelőhelyen feltárt anyag több mint kétharmadát (70%) a kerámia teszi ki. Az edényanyag mellett előkerültek még nagyobb számban kövek és paticsdarabok, a csonteszközök száma ugyanakkor elhanyagolható. Az egész feltárt területen elenyésző a fémtárgyak száma, és azok sem bírnak korhatározó jelentőséggel. Hasonló arányszámok jellemzőek a lelőhely 10–12. századi fázisának régészeti anyagára. Amennyiben tehát a település datálását szeretnénk pontosítani, a kerámiaanyag vizsgálatához kell fordulnunk.

A kerámia értékelése során hármas felosztást követtem: technikai jegyek, formai jegyek, díszítés. E csoportokon belül esetenként meghatároztam további vizsgálandó

470 A fenti számadat csak az általam értékelt régészeti leletanyagot tartalmazza. A feltárt állatcsontok – kivéve a csonteszközöket – külön leltárkönyvben találhatók, archeozoológiai vizsgálatuk megtörtént.

115

kategóriákat. A technológia leírásakor elsősorban a következő jellemzőkkel foglalkoztam:

anyag, korongolás (vagy annak hiánya), felületkezelés, az égetés fajtája és minősége, szín, illetve ezek alapján megkíséreltem technológiai csoportok meghatározását is. Az egyes tulajdonságok ismertetésekor és értékelésekor – ahol szükségét láttam – igyekeztem megindokolni, hogy miért az adott módszereket alkalmazom. A formai jegyek vizsgálatánál a kerámiaanyagot először funkcionálisan elkülöníthető csoportokra bontottam, majd ezeken belül elemeztem az egyes formai jellemzőket. A díszítéstípusok tárgyalásakor a különböző variációk összegyűjtése mellett fontosnak tartottam azok számszerűsítését és együttes előfordulását, mivel ez kronológiai eltéréseket is jelezhet.

5.1.2.1.1. Technológia

Anyag

A kerámiaanyagot semmilyen természettudományos módszerrel nem vizsgálták, az egyes töredékek anyagának jellemzését kizárólag makroszkópikus úton végeztem. Mivel – a sütőharangokon kívül – tudatos soványítás nyomait nem tudtam egyértelműen felfedezni, a kerámiaanyag leírásakor erre a jellemzőre nem tértem ki. Katalógusomban ehelyett a kerámiatöredékek anyagát tüntettem fel, melyet az általam megfelelőnek vélt további jelzővel vagy jelzőkkel (homokos, kavicsos stb.) láttam el.

Tapasztalataim alapján a lelőhely 8–11. századi kerámiaanyagán belül a következő anyagcsoportokat lehet elkülöníteni:

1. Homokos anyagú

2. Kavicsos és homokos anyagú

3. Agyagzúzalékos és homokos anyagú

4. Agyagzúzalékos, kavicsos és homokos anyagú

E fenti négy alapkategóriát az avar és Árpád-kori horizont elemzésekor a megfelelő esetekben az „erősen”, illetve „gyengén” jelzők használatával pontosítottam. A kerámiatöredékek leírásainál mindig használtam a „homokos anyagú” kifejezést, mivel a felhasznált agyag – melyet másodlagos lelőhelyről⁴⁷¹ bányásztak – egyéb szennyeződések

471 Maga az agyag földpátokban dús kőzetek mállásterméke. A rozsrétszőlői településen talált edények anyaga, akárcsak a korszak más lelőhelyein előforduló edényeké, másodlagos lelőhelyről származik, azaz a víz elhordja eredeti helyéről a mállásterméket, így az nagy mennyiségben tartalmaz szennyezőanyagokat:

fémoxidokat, homokot, meszet, csigákat, kagylókat, növényeket. Égetéstől függően vörösre, szürkére vagy foltosra ég ki. SIMONYI 2005, 45; CSUPOR–CSUPORNÉ ANGYAL 2003, 17.

116

mellett eredendően tartalmaz homokot vagy csillámos homokot is.

A lelőhelyen talált lassúkorongolt avar kori kerámiatöredékek többsége az első 2 anyagcsoportba tartozik.

Korongolás

A településen – ez egyaránt vonatkozik a késő avar és a kora Árpád-korra – szinte kizárólag agyaghurkákból felépített, majd kézikorongon eldolgozott (azaz lassúkorongolt) edények fordulnak elő. Ez a tendencia a korszak telepkerámiájában átlagosnak tekinthető, az általánosan elfogadott vélemény szerint a lassúkorongolt technika legkésőbb a 9. század folyamán uralkodóvá válik.⁴⁷² Utánkorongolt edényre nem találtam példát, véleményem szerint e készítéstechnika meghatározása problematikus, főleg telepkerámia esetében.

Kis méretű, korongolatlan, díszítetlen fazékoldal-, illetve fenéktöredékek kerültek elő az 50., 71., 87., 123., 633. és 640. objektumokból. Szintén korongolatlan sütőharangok töredékeit találták a település 10 objektumában.

Felületkezelés

A lelőhelyen feltárt kerámiatöredékek felülete különböző mértékben szemcsés, érdes.

Értelemszerűen a csak homokot, illetve kevés kavicsot, folyami üledéket tartalmazó töredékek felülete a legsimább, legjobban eldolgozott, hiszen minél több szennyezőanyagot tartalmaz az agyag, annál kevésbé lesz homogén a kész edény felülete.

A feldolgozómunka során az egyes töredékek felületének leírására a következő paramétereket használtam:

1. szemcsés (kavicsos)

2. közepesen/erősen szemcsés (kavicsos) 3. érdes (agyagzúzalékos)

4. közepesen/erősen érdes (agyagzúzalékos) 5. sima, eldolgozott

6. porózus

A településen a leggyakrabban az 1. és 2. csoportba sorolható, közepesen szemcsés felületű töredékek fordulnak elő.

472 TAKÁCS–VADAY 2004, 40–42.

117 A kiégetés fajtája és minősége, szín

A kerámia kiégetése végbemehet oxidatív, reduktív és vegyes (neutrális) atmoszférában. Az általam vizsgált korszakban a vegyes égetés mondható általánosnak, habár a kiégetés minőségében (is) régiónként igen nagy különbségek mutatkozhatnak.

A 148b. lelőhelyen talált kerámiaanyag – ez egyformán érvényes az avar és Árpád-korra – jó része véleményem szerint besorolható a vegyes égetés kategóriájába.⁴⁷³ A településen talált edények használatuk során másodlagosan (vagy például sütőfelületbe tapasztva harmadlagosan) is megégtek, így a töredékek eredeti színét legtöbbször nem lehet megállapítani. Az általam vizsgált kerámiadarabok szinte kivétel nélkül foltosak, színük egyenetlen; látványosan kiemelkedő, egyenletesen vörös vagy szürke töredékekkel nem találkoztam. Természetesen előfordulnak viszonylag egyenletes színű, homogén anyagú töredékek is, melyeknél nem zárható ki a fazekaskemencében való kiégetés lehetősége, és így talán az oxidált vagy redukált égetés sem, azonban ezek minőségét és színét sem találtam elég meggyőzőnek ahhoz, hogy a fenti két kategória egyikébe soroljam őket, annál is inkább, mivel nem egész edényekről, hanem töredékeikről van szó. Ez ügyben végső ítéletet csak természettudományos vizsgálatok elvégzése után lehet mondani.

A kerámia színe nagyban függ az agyag és a kiégetés minőségétől és az esetleges további hőhatásoktól. A településen előkerült töredékek általában egyenetlen, foltos szürke és/vagy barna színűek (nagy vonalakban: inkább szürke; inkább barna; barnásszürke;

szürkésbarna), ritkán vörösesbarna darabok is előfordulnak.

A kiégetés minőségét illetően három kategóriát különítettem el: átlagosan, jól és rosszul kiégetett edények töredékei. E besorolás természetesen szubjektív, alapját az a prekoncepció alkotja, hogy minél keményebb, masszívabb az adott töredék, annál jobban égették ki. Ez nagyban függ a töredékek anyagminőségétől is, hiszen összességében elmondható, hogy minél homogénebb az edény anyaga, annál jobban ég ki. (Ennek ellenére találkoztam szemmel láthatóan rossz minőségű agyagból készült, ám igen jól kiégett darabokkal is.)

473 Ez szabályozatlan körülmények között lezajlott, alacsony hőfokon, változó mennyiségű oxigén jelenlétében való kiégetést jelent. Az edények felülete ilyenkor foltossá válik. Ezekben az esetekben a kiégetés valószínűleg gödörben történt, maximum 700 fokon: SIMONYI 2005, 51.

118 Technológiai csoportok

A fenti paraméterek alapján a 148b. lelőhely avar kori kerámiaanyagában a következő technológiai csoportokat különítettem el:

1. Homokos anyagú/gyengén kavicsos és homokos anyagú, lassúkorongolt, vegyes égetésű, jól kiégetett, sima felületű töredékek.

2. Kavicsos és homokos anyagú, lassúkorongolt, vegyes égetésű, átlagosan kiégetett, (közepesen/erősen) szemcsés felületű töredékek.

3. Agyagzúzalékos és homokos anyagú, lassúkorongolt, vegyes égetésű, átlagosan kiégetett, (közepesen/erősen) érdes felületű töredékek.

4. Kavicsos, agyagzúzalékos és homokos anyagú, lassúkorongolt, vegyes égetésű, rosszul kiégetett, erősen érdes felületű töredékek.

5. Erősen agyagzúzalékos és homokos anyagú, korong nélkül készült, vegyes égetésű, átlagosan kiégetett, erősen érdes/porózus felületű töredékek.

6. Agyag-/kerámiazúzalékos, pelyvás és homokos anyagú, korong nélkül készült, vegyes égetésű, rosszul kiégetett, erősen érdes/porózus felületű töredékek. (Sütőharangok darabjai.)

A településen az első két technológiai csoport a leggyakoribb, a 376 leltári szám alatt található avar kori kerámiatöredékek közül 239, azaz 63% az első két típus valamelyikébe tartozó darabok aránya.⁴⁷⁴ Mivel ezeket főleg a felületkezelés különbözteti meg egymástól, nem tartottam szükségesnek éles különválasztásukat. Korong nélkül készült fazéktöredékek (5. csoport) 12, sütőharangok (6. csoport) 14 leltári számon találhatók, a 3–

474 Egy leltári szám alatt néha több töredék is található, de ez nem befolyásolja szignifikánsan a fenti eredményt.

119

4. technológiai csoportot (melyek között szintén vékony választóvonal húzódik) a maradék 111 leltári szám (29,5%) képviseli (ld. a mellékelt diagramot).

5.1.2.1.2. Funkció, formai jegyek

Fazék

A település edényanyaga funkció szerint két csoportra osztható: fazekak és sütőharangok.

Szinte kizárólagosan a lassúkorongolt fazéktípusok dominálnak. A kevés (3%) korong nélkül készült oldal- és fenéktöredék nem ad elégséges információt további vizsgálatok elvégzéséhez.

A lelőhelyen ép lassúkorongolt edény nem került elő, és mindössze egy kiegészíthető fazék profilját lehetett felvenni (164. tábla 1; 2. ábra). Több fazékból sajnos nem találtak annyi töredéket, hogy nagy biztonsággal lehessen további teljes profilokat kiszerkeszteni.

A leletanyag töredékes volta ellenére megállapítható, hogy viszonylag változatos formájú edényeket használtak a településen. Az edényperemek típusai meglepően széles skálán mozognak, emellett a vállasodás mértékében is szignifikáns különbségek tapasztalhatók.

A hagyományosnak számító késő avar kori tojásdad/hengeres fazéktípus itt nem számított jellemzőnek. A településen feltárt 8–9. századi fazekak a felső vagy középső harmadukban általában látványosan vállasodnak.

Ritkán találkozunk az időszakra szintén jellemző, hosszú, enyhén kihajló peremekkel is. A fazekak peremei szinte kivétel nélkül rövidek, különbségek a perem oldallal/nyakkal bezárt hajlásszögében és a perem kialakításában tapasztalhatók. Gyakoriak a széles szájú, gyakran akár 20 cm feletti peremátmérővel rendelkező töredékek.

A rozsrétszőlői késő avar fazekak peremeit a következő típusokra osztottam (3. ábra):

1. Erősen kihajló, rövid (galléros) perem 2. Közepesen kihajló rövid perem 2a. Levágott

2b. Hornyolt 2c. Jól profilált

3. Enyhén kihajló, rövid perem 3a. Lekerekített

120 3b. Levágott

4. Enyhén kihajló, rövid perem, ívelt nyakrésszel

Sütőharang

A lelőhelyen 59 sütőharangtöredéket találtak, melyek 11 objektumban láttak napvilágot és 13–16 példányhoz tartozhatnak. Funkciójukat jól mutatja, hogy a 113. és 285. ház beomlott kemencéjének betöltésében, illetve a 640. ház padlóján, egy tűzhely közelében is találtak példányokat (10. tábla 1; 14. tábla 1; 23. tábla 6.).⁴⁷⁵

Egész vagy megközelítőleg ép példány nem került napvilágra. A 113. (164. tábla 6.) és

475 A sütőharangok idő- és térbeli elterjedéséről, az étkezési kultúrában betöltött szerepéről legutóbb összefoglalóan: VIDA 2011. Valószínűleg az avar korban (is) kovásztalan lepénykenyér sütéséhez használták őket: VIDA 2011, 726–730.

121

640. objektumokban 1-1 ép fület találtak, utóbbihoz a felső boltozat kezdete is csatlakozik.

(E példány jól kiégetett, robosztus, a fül átmérője 7 cm, tövétől számított magassága 15 cm.)

A sütőharangtöredékek között egyaránt előfordulnak jobban és rosszabbul kiégetett darabok, de összességében nem beszélhetünk igényesen elkészített példányokról.

Agyagzúzalékos, pelyvával bőségesen kevert anyagúak, egy esetben (633. objektum) a töredék belső felületén textilnyomok figyelhetőek meg. A 159. objektumban talált oldaltöredéket egy lassúkorongolt, egyenes vonalköteggel díszített fazék darabjaival soványították.

Peremtöredékek kis számban kerültek elő, közülük még kevesebb alkalmas peremátmérő kiszerkesztésére. A mérhető példányok átmérője 33–40 cm között mozog, kivétel nélkül lekerekítettek. A sütőharangok magasságára nem lehet következtetni. A töredékek falvastagsága átlagosan 2,5–3 cm.

5.1.2.1.3. Díszítés

A fazékanyag nagy részét díszítéssel látták el: katalógusomban 204 leltári számon 320 díszített oldal- és/vagy peremtöredék található. A kiszerkeszthető profilú edények szinte teljes hiánya ellenére valószínűsíthető, hogy leggyakrabban az edények felső háromnegyed részét látták el díszítéssel, ami a korszak edényanyagával összevetve átlagosnak mondható.

A településről ismert díszítéstípusok szintúgy tipikusak a késő avar kori leletanyagban:

szinte kizárólag egyenes és hullámvonalkötegekkel, illetve ezek kombinációival találkozunk, melyeket általában 5–7 fogú fésűvel karcoltak be. 3 edényt láttak el girlandmintával a vállrészen, közvetlenül a perem alatt (164. tábla 1–3.). Kis számban megtalálhatók egyenes vonalakkal sűrűn bekarcolt felületű töredékek is. Egy esetben figyeltem meg a vállon fésűvel beszurkodott, ferde, egymással párhuzamos vonalakat (50.

szinte kizárólag egyenes és hullámvonalkötegekkel, illetve ezek kombinációival találkozunk, melyeket általában 5–7 fogú fésűvel karcoltak be. 3 edényt láttak el girlandmintával a vállrészen, közvetlenül a perem alatt (164. tábla 1–3.). Kis számban megtalálhatók egyenes vonalakkal sűrűn bekarcolt felületű töredékek is. Egy esetben figyeltem meg a vállon fésűvel beszurkodott, ferde, egymással párhuzamos vonalakat (50.

In document Egy kora középkori település a Nyírségben (Pldal 111-0)