1.1. A késő avar telepkerámia kutatásának kezdetei
Az avar temetők viszonylag intenzív tanulmányozása mellett a szakemberek sokáig kevés figyelmet szenteltek a nem túl reprezentatív leletanyaggal szolgáló, viszont annál nagyobb erőfeszítést kívánó településkutatásnak. A legelső településközlés 56 éve, Trogmayer Ottó tollából (1962, Bokros) látott napvilágot,2 és azóta is elenyésző a monografikus igénnyel feldolgozott települések száma.
A késő avar telepkutatás eddig kialakult kronológiája elsősorban Szőke Béla Miklós, Bálint Csanád és Vida Tivadar alapvetőnek számító tanulmányain, illetve monográfiáin nyugszik.
Szőke Béla Miklós 1980-ban az akkor szinte teljesen ismeretlen késő avar kerámiát a Békés megyei terepbejárások során szerzett tapasztalatai alapján határozta meg, illetve néhány kisebb szondázó ásatás – Örménykút, Hunya és Szarvas – eredményeivel vetette össze.3 Az általa feldolgozott anyagot két csoportra osztotta, és az első („A”) csoport leletanyagát a 8–9. századra keltezte,4 majd ezt egy későbbi művében 9. századra pontosította.5 Hangsúlyozta azonban, hogy a felső időhatár nyitott, mivel a késő avar kor és a korai Árpád-kor kerámiájában közös vonások figyelhetők meg.
Bálint Csanád az eperjesi település6 keltezésénél az ott talált sárga kerámia datálását és Szőke Béla eredményeit vette alapul. Emellett kizárásos alapon érvelt, tehát Szőke Bélához hasonlóan a leletanyag késő avar kort megelőző és az azt követő korszak kerámiaművességétől való eltérését vette figyelembe. Kiemelte, hogy a 9.
század anyagi kultúrája gyakorlatilag ismeretlen, így az általa vizsgált település
2 TROGMAYER 1962.
3 SZŐKE 1980.
4 E csoport anyagában korongolt kerámia (kb. 20–30%), kézzel formált kerámia (kb. 70–80%), kézzel formált cserépbogrács (kb. 0.5%), bepecsételt kerámia (kb. 0.5%) és sütőharangok (kb. 1–2%) fordultak elő. SZŐKE 1980, 188.
5 SZŐKE 1991, 145–145.
6 A Csongrád megyei Eperjesen 1976 és 1978 között folyt ásatás Bálint Csanád vezetésével. A feltárás eredményeit az ásató 1991-ben, a késő avar telepkutatásban elsőként monográfiában tette közzé. A lelőhelyen viszonylag kis felületet tudtak megvizsgálni: 5 házat, 7 gödröt, egy szabadban álló kemencét és néhány árokrészletet tártak fel. A leletanyag természetesen jórészt kerámia volt, így a teleprészlet feldolgozásában és értékelésében ennek elemzése játszotta a főszerepet. Bálint Csanád az eperjesi telep anyaga alapján elsőként kísérelte meg a korongolatlan cserépbográcsok formájának rekonstruálását. Két, viszonylag nagy biztonsággal meghatározható és két, feltételesen létező típust sikerült egymástól elkülönítenie. BÁLINT 1991, 55–57.
8
anyagának 8. századra keltezése tűnik a legbiztosabbnak.
Vida Tivadar a gyomai település7 feldolgozása során Szőke Béla és Bálint Csanád eredményeire támaszkodott, emellett a település datálásában a fenti két kutatóhoz hasonlóan a kizárásos módszer is szerepet játszott. A legbiztosabb kronológiai fogódzópontot a kézzel formált bográcsok előfordulása jelentette számára, melyek a hunyai és eperjesi példányokkal mutattak technológiai hasonlóságot. A korongolatlan kerámia dominanciája miatt a szerző a település 8.
századi keltezését valószínűsítette.8
A késő avar kori települések keltezését illetően a szakma tehát még a 90-es években is kevés támponttal rendelkezett. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ekkor lefektetett datálási alapelveket szinte kizárólag a Békés megyei leletanyag ismeretében fogalmazták meg. Ezért is születhetett meg 1993-ban Uwe Fiedler nehezen értékelhető tanulmánya,9 amely, ha gondolatai végül nem is igazolódtak be, felhívta a figyelmet a késő avar kori telepkerámiában megfigyelhető regionális különbségekre.
1.2. Az alföldi 9. századi telepkerámia – első tapogatózások
Mára többnyire elfogadott tétellé vált, hogy a 9. század folyamán a lassúkorongolt kerámia háttérbe szorítja a korongolatlant, de a korszak kerámiaanyagának pontosabb datálását segítő kritériumrendszer kidolgozása még várat magára. A következőkben az alföldi telepkerámia keltezési gyakorlatának rövid felvázolására teszek kísérletet, mivel a Kárpát-medence Dunától keletre, illetve nyugatra eső területeinek anyagi kultúrája a 9. században (is) szignifikánsan eltér
7 Vida Tivadar 1996-ban publikálta a Gyoma 133-as lelőhelyen feltárt késő avar településrészletet, ahol 4 ház, 19 gödör, 4 kút és 5 árok került elő. A feltárt kerámiaanyagban egyaránt találhatók korong nélkül készített, lassúkorongolt és gyorskorongolt töredékek. Ez utóbbi két típus a település kerámiaanyagának mindössze 2%-át teszi ki, tehát meglehetősen magas a korongolatlan kerámia aránya. A kézzel formált bográcsoknak szintén 4 típusát különbözteti meg. VIDA 1996, 334–335.
8 VIDA 1996, 338.
9 Fiedler a késő avar és kora Árpád-kor (közelebbről: az eperjesi település) telepkerámiájának kronológiai újraértelmezésére tett kísérletet. Szerinte a Szőke Béla által 1980-ban meghatározott „A”
(késő avar) kerámiacsoport valójában a 10. századi magyarság telepkerámiájával azonosítható.
Érveinek jó részét a korongolatlan cserépbográcsok lelőhelyeinek területi megoszlására alapozta, szerinte a tárgytípus megléte vagy hiánya etnikus helyett kronológiai és regionális különbségeket tükröz (FIEDLER 1994, 345.). Érveire a magyar kutatók részéről csak 15 évvel később, 2009-ben érkezett reakció, Takács Miklós tollából, aki elsősorban a késő avar sír- és telepkerámia hasonló voltát hozta fel a 10. századi keltezés ellen szóló kronológiai bizonyítékként (TAKÁCS 2009).
9 egymástól.
Megfigyelésem szerint az alföldi telepkerámiát a 9. századra manapság kétféle módon keltezzük, és érvrendszerünk alapvetően az adott település avar vagy Árpád-kori használatából indul ki.10 A késő avar kori telepek datálását így, a temetőkéhez hasonlóan hajlamosak vagyunk a 9. század elején – első felében lezárni, míg a kora Árpád-korban (is) létező települések alsó időhatáránál problémás esetekben 9–10.
századi keretdatálást szokás megadni. Mindkét szemléletmód igyekszik kikerülni vagy elmosni az avar–Árpád-kor átmenetének kérdését, ezért, noha manapság már olvashatunk „kontinuus” településekről, jól kidolgozott belső kronológia híján érveink többnyire sejtéseken, megérzéseken, vagy – kimondva-kimondatlanul – a
„józan paraszti ész” használatán alapulnak.
Az utóbbi évtizedekben több kísérlet történt a 9. századi alföldi telepkerámia paramétereinek pontosabb meghatározására, elsőként a tiszafüredi település kapcsán Garam Éva, később a Kompolt–Kistéri tanyán feltárt edényégető kemencék alapján Vaday Andrea és Takács Miklós tollából. Érintette a témát Herold Hajnalka, legutóbb pedig Bajkai Rozália próbált meg 9. századi horizontot kimutatni Hajdúnánás–Mácsi-dűlő lelőhelyen. Bár kritériumrendszerük11 több ponton is eltér egymástól, kutatásaikat összefoglalva annyi leszögezhető, hogy 9. századinak olyan – alapvetően avar jellegzetességeket mutató, lassúkorongolt – kerámiaanyagot határoznak meg, amely az Árpád-kor irányába mutató formai és/vagy díszítőjegyeket is magán hordoz.
10 Ezért is tanulságos egy pillantást vetni a mai Ukrajna vagy Románia nyugati részein feltárt kora középkori települések keltezésének módszereire: mivel az ottani kutatás vélhetően politikai okokból nem tulajdonít különösebb jelentőséget a magyar honfoglalással járó változásoknak az anyagi kultúrában, a szakirodalomban olvasható keretdatálások többnyire áthidalják a magyar keltezési gyakorlatban rendszeresen felbukkanó 9–10. századi hiátust.
11 Tiszafüred: szemcsés anyagú, szürkésbarna, lassúkorongolt edények, melyek díszítése hullám- és egyenes vonalköteg, illetve gyakran látják el őket belső peremdísszel és/vagy dellével: GARAM 1981, 145. Kompolt–Kistéri tanya: a perem belső felülete díszítetlen, az edények oldalfala gyakran díszítetlen, a hullámvonalköteggel szemben az egyenes vonalkötegek vannak túlsúlyban, illetve feltűnnek az egyszeresen bekarcolt egyenes vonalak: TAKÁCS–VADAY 2004, 30–31; 40–41.
Örménykút: a késő avar kor vége felé a településen a korongolatlan kerámia visszaszorul a lassúkorongolttal szemben: HEROLD 2004, 61. Hajdúnánás–Mácsi-dűlő: rövid, erősen kihajló perem, esetenként belső peremdísz, vízszintes bekarcolt vonalak és hullámvonalak kombinációja, egymásra karcolt, vízszintes vonalkötegek, gömbös test vagy széles váll: BAJKAI 2012a, 13.
10