S ZANYI S ZABOLCS :
KÖZÖSSÉGEINEK ÖSSZETÉTELE DE TEK TTK
Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék, Bevezetés
A Nagy-Alföld északkeleti részén helyezkedik el a Beregi-sík, melyet kettészel a magyar-ukrán államhatár. A Beregi-sík a Nagy-Alföld leghűvösebb, legcsapadékosabb területe, és egyben egyike a leginkább kontinentális éghajlatú területeknek is (Simon, 1953). A Beregi-sík erdőkben és nedves élőhelyekben gazdag, gyepterületei nagy kiterjedésűek. Köszönhető ez annak, hogy a hajdani Bereg vármegye területén helyezkedett el egy nagy kiterjedésű, de mára már elpusztult lápvilág, a helytelenül mocsárnak nevezett Szernye.
A Szernye-láp medencéje vulkánkitörés eredményeként jött létre az Oligocén elején a Pannon-tenger felszíne alatt. A tenger megszűnése után a kráterben kezdetben tó alakult ki, ami idővel elláposodott, amit a Borzsa vize táplált, a legbővizűbb mellékfolyóján a Vérkén keresztül (Fodor, 1999). Már 1771-ben megkísérelték a lecsapolását a mezőgazdasági hasznosítás érdekében. A Vérke vízrendszerében kialakított csatornák segítségével a vízfölösleget a Borzsába akarták visszavezetni. A láp lecsapolása csak jóval később valósult meg, ezután a láp talaja kezdett kiszáradni. Ennek eredményeként sajnos már csak néhány hektáros területen figyelhető meg a lápra jellemző kotus feketeföld. Lakóhelyem, Nagydobrony a hajdani Szernye peremén helyezkedik el, és a község környékén még ma is bőven vannak vízjárta és nedves élőhelyek, de sajnos jórészt már csak emlékeit hordozzák a hajdani gazdag lápvilág értékeinek. (Szanyi, 2011)
A hajdani Szernye-láp flórája és vegetációja egyedülállóan értékes volt. A tőzegmoha- (Sphagnum) fajok már a láp kialakulásának korai szakaszában megjelentek. Ezt követően sok más növénnyel egyetemben megjelent a mohapárnákon a négyszirmú tőzegáfonya (Oxycoccos quadripetala), a zsombékos-semlyékes területeken a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), a mocsári kardvirág (Gladiolus palustris), valamint a sások (Carex spp.) különböző fajai. Még később megjelentek a különböző lombosfák és cserjefajok, melyek közül a fűz (Salix spp.), a nyír (Betula spp.), az éger (Alnus glutinosa) és a kocsányos tölgy (Quercus robur) alkotott összefüggő állományokat. A láp lecsapolása után a természetes növényzetet a mezőgazdasági kultúrák váltották fel, amely gyökeres változást okozott a táj növénytakarójában. Egyre gyakrabban tűntek fel a nyílt gyepekre-rétekre jellemző pázsitfűfélék és fészkesvirágzatú növények. Egyidejűleg jelentek meg a zavarástűrő nedvességigényes és szárazságtűrő növényfajok. A lápréti növénytársulások már csak foltokban maradtak fenn a kráter közelében. A védett fajok közül ma is előfordul itt több kosborfaj (Orchideaceae) és a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) is (Fodor I. 1999).
Bár a láp lecsapolása óta a vizsgálati területeimen már nagyrészt a másodlagos társulások dominálnak, még mindig vannak olyan foltok, ahol a hajdani flórára emlékeztető színezőelemek megtalálhatóak. A Latorca árteréhez tartozó terület a tavaszi hónapokban bőséges vízellátású továbbá a réten ma is rendszeresen kaszálnak, ami megakadályozza a visszaerdősülést, így megteremtve a lehetőséget a nedvességigényes fajok fennmaradásának, illetve elszaporodásának. A láprét egészében véve a természeteshez közeli állapotot mutat. A társulásalkotó fajok közül jelentős egyedszámú a védett nyári tőzike (Leucojum aestivum),
valamint a kockásliliom (Fritillaria meleagris), állományalkotó a sárga nőszirom (Iris pseudocorus), a kaszálóréteken jelentős borítású a kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi) és a kúszó boglárka (Ranunculus repens) melyek a természetközeli állapotot és a mérsékelt zavarást jelzik. A lombosfák leginkább hagyásfákként vannak jelen, mint pl. a magyar kőris (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica). Az invázív kőrislevelű juhar (Acer negundo) terjedése viszont már a cserjésedés, sőt a gyomosodás következményeként fogható fel. (Kohut et. al 2006.)
Anyag és módszer
Vizsgálati területek és élőhelytípusok
A mintavételezéseket hét gyepterületen végeztem, ahol megkíséreltem felmérni az ott élő nappali lepke- (Rhopalocera) és egyenesszárnyú- (Orthoptera) együttesek faj-, és egyedszámát. A vizsgálataim célja az volt, hogy a fent említett két rovarcsoport által megkíséreljem jellemezni a gyepek természetességi állapotát.
A mintavételezések az alábbi hét gyepterületen végeztem: (i.) „Szapat” - agrárterületekkel körülvett nagy kiterjedésű, szarvasmarha legeltetésre használt száraz gyep.
(ii) „Körerdő” - keményfás-liget és agrárterület között lévő gyep, melyek mesterségesen kialakított csatorna vesz körül. (iii) „Kismakkos” - keményfás ligettel és erdőszegéllyel teljesen körülvett cserjésedő nedves rét. (iv) „Felső-erdő I.” - keményfás ligeterdővel teljesen körülzárt, cserjésedő írtásrét. (v) „Felső-erdő II.” - az előzőhöz hasonlóan ez a terület is körül van véve keményfás ligeterdővel. (vi) „Rezervátum I” - keményfás-liget és bokorfűzes láp-résszel körülvett nedves gyep. (vii) „Rezervátum II” - keményfás-liget és szegélycserjés által körülvett nagy kiterjedésű nedves gyep. A vizsgált területeimet különböző élőhelytípusokba soroltam, melyeket a Á-NÉR rendszer újabb kiadása szerint kategorizáltam (Bölöni et al., 2011.):
• Mocsárrét - (Á-NÉR kód: D34) Tavasszal gyakran vizállásos, nyár végére kiszáradó, a vegetációs periódus alatt többnyire üde, nedves. Fő ismertetőjelei az uralkodó fűfajok:
fehér tippan (Agrostis stolonifera), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), réti es sovany perje (Poa pratensis, P. trivialis), Mellettük mindig jelentős mennyiségben fordulnak elő különböző réti kétszikű fajok is, pl. réti és kúszó boglárka (Ranunculus acris, R. repens), réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi), fekete nadálytő (Symphytum officinale). Ezek az állományok általában ártéri erdők irtásrétjein fordulnak elő. Fejlett, egyenletesen magas gyepeket képező fajok alkotják a növényzet felső szintjét.
A szárazodó vagy degradálódó állományok esetében az átlagos magasság csökken, emellett nagyobb aranyban jelennek meg alacsonyabb füvek. A kiserő fajok többsége más élőhelyeken is előfordulhat. A fajösszetétel erősen függ a vizellátottságtól. Szinte minden típusban megtálalható, jellemző fajok a réti es a kúszó boglárka (Ranunculus acris, R. repens), a fehér here (Trifolium repens), a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), a réti peremizs (Inula britannica).
• Jellegtelen (fél-természetes- és degradált) üde gyepek - Igen heterogén állományú gyeptípusok tartoznak ide. Jellemzőek, uralkodók a Flóraadatbázisban indifferensnek nevezett, azaz tágabb cönológiai kategóriákhoz is alig kötődő fajok, pl. közönséges tarackbúza (Elymus repens), franciaperje (Arrhenatherum elatius), siskanád
(Calamagrostis epigeios), stb. De megtalálhatóak itt a kakaslabfű (Echinochloa crus-galli), az angolperje (Lolium perenne), a lándzsás utifű (Plantago lanceolata), a gyermeklancfű (Taraxacum officinale agg.), a vadmurok (Daucus carota), a mezei katáng (Cichorium intybus), a kúszó boglárka (Ranunculus repens), a réti peremizs (Inula britannica), az imolák (Centaurea spp.), a gilisztaűző varádics (Tanacetum
vulgare), de a különféle üde és nedves gyepekben előforduló növenyek mindegyike – alárendelt szerepben ugyan – de jelen lehet.
• Jellegtelen száraz-félszáraz gyepek - (Á-NÉR kód: OC) Rendkívűl heterogén állományösszetételű száraz gyepek. Jellemzőek, uralkodoak a Flóraadatbázisban indifferensnek nevezett fajok, pl. közönséges tarackbúza (Elymus repens), réti
cickafark (Achillea collina), fehér mécsvirág (Silene alba), mezei szulák (Convolvulus arvensis), mezei iringó (Eryngium campestre), tövises iglice (Ononis spinosa), párlofű (Agrimonia eupatoria), sarlófű (Falcaria vulgaris), útszéli bogáncs (Carduus
acanthoides), stb. De alárendelt szerepben vagy egy-egy faj uralkodó menniységben is jelen lehet a természetes száraz- vagy félszáraz gyepek fajai közül. Az állományok zöme parlag, kiszáritott rét, degradált legelő és/vagy gyepjavitáson átesett terület.
• Üde és nedves cserjések - (Á-NÉR kód: P2a) Nedves vagy üde területek gyakran másodlagos cserjéseinek gyűjtőcsoportja. Leggyakrabban nedves réteken, lassan folyó patakok árterén kialakuló rekettyések vagy üde erdők rendszeres sarjaztatásával, irtásával létrehozott cserjések. Gyepekkel mozaikos vagy zárt, cserjefajok által uralt élőhelyek. Legtöbbjük a kaszálás vagy legeltetés felhagyása után jön létre, és később erdővé fejlődik. Legjellemzőbb fajai a rekettyefűz (Salix cinerea), kutyabenge (Frangula alnus), a mogyoró (Corylus avellana) es a vörösgyűrűs som (Cornus sanguinea). A gyepszint faji összetétele nem jellemző, lehet jellegtelen, illetve csaknem üres, míg az üde erdők sarjaztatásával létrehozott mogyorós-somos-galagonyás cserjések sok üde erdei fajt, főleg geofitákat őrizhetnek.
• Száraz-félszáraz erdő- és cserjés szegélyek - (Á-NÉR kód: M8) Valójában egy élőhelykomplex egyik eleme, illetve két élőhelytípus átmenete, a száraz és félszáraz erdők, cserjések széle és az itt található sztyeprétek, félszáraz-gyepek együttese. A gyep többszintű, fajgazdag.
Mintavételi módszerek:
Mintavételezéseimet az ilyen irányú vizsgálatok Európában elfogadott protokollja szerint végeztem. A nappali lepkék mintavételezését lineáris transzekt menti számlálással, melynek lényege, hogy egy előre kiválasztott 50 méteres vonalon meghatározott idő alatt végig haladva a vonal jobb és bal oldalán 3-3 méteres sávba berepülő összes nappali lepke fajt és egyedet feljegyezzük.
Az egyenesszárnyúak mintavételezését fűhálózással végeztem, meghatározott idő alatt, meghatározott csapásszámmal, egyenes vonalban haladva előre. Néhány gyepterület esetében a fűhálózást ún. egyeléses módszerrel egészítettem ki. Az így begyűjtött állatokat 70%-os alkoholban konzerváltam a határozásig.
Eredmények (1): A nappali lepke (Rhopalocera)-együttesek
A transzektvizsgálatok során összesen 57 nappali lepke faj (1. táblázat) több mint 2000 megfigyelt egyede került elő. Mivel a mintavételezések június és szeptember között történtek, ezért a tavaszi fajok nem szerepelnek a listában.
1. Táblázat: A Nagydobrony környéki gyepekből előkerült nappali lepke (Rhopalocera) fajok jegyzéke
Fajnév Faunaelem Faunakomponens
Hesperiidae
Pyrgus malvae (Linnaeus, 1758) Euroszibériai euryök
Pyrgus armoricanus Oberthür, 1910 Holomediterrán sztyep
Thymelicus lineola Ochsenheimer, 1808 Euroszibériai euryök
Thymelicus silvestris (Poda, 1761) Euroszibériai euryök
Hesperia comma (Linnaeus, 1758) Euroszibériai vándor
Erynnis tages (Linnaeus, 1758) Euroszibériai euryök
Ochlodes sylvanus faunus (Turati, 1905) Holopalearktikus euryök
Papilionidae
Papilio machaon (Linnaeus, 1758) Holarktikus mezofil
Iphiclides podalirius (Linnaeus, 1758) Pontomediterrán erdőszgély
Pieridae
Leptidea sinapis /juvernica (Linnaeus, 1758) Mediterrán-nyugat-ázsiai euryök
Pieris brassicae (Linnaeus, 1758) Holarktikus euryök
Pieris napi (Linnaeus, 1758) Holarktikus euryök
Pieris rapae (Linnaeus, 1758) Euroszibériai euryök
Colias crocea (Geoffroy in Fourcroy, 1758) Paleotrópusi-mediterrán vándor Colias hyale (Linnaeus, 1758) Dél-(nyugat-) szibériai mezofil Gonepteryx rhamni (Linnaeus, 1758) Euroszibériai üde lomberdei Pontia daplidice (Linnaeus, 1758) Pontomediterrán-turk. euryök
Lycaneidae
Lycaena phlaeas (Linnaeus, 1758) Holarktikus euryök
Lycaena thersamon (Esper, 1784) Ponto-kászpi sztyep
Lycaena dispar rutilus * (Werneberg, 1864) Euroszibériai mezo-higrofil
Satyrium pruni (Linnaeus, 1758) Euroszibériai mezofil-silvicol-
Satyrium spini ([Denis et Schiffermüller], 1775) Pontomediterrán mezofil-silvicol-
Satyrium w-album (Knoch, 1782) Euroszibériai silvicol-erdőszegély
Cupido alcetas (Hoffmannsegg, 1804) Euroszibériai mezofil-lápréti
Cupido argiades (Pallas, 1771) Euroszibériai euryök
Cupido minimus (Fuessly, 1775) Euroszibériai mezofil
Celastrina argiolus (Linnaeus, 1758) Holarktikus euryök
Plebejus argus (Linnaeus, 1758) Euroszibériai mezofil-euryök
Polyommatus icarus (Rottemburg, 1775) Euroszibériai euryök
Polyommatus bellargus (Rottemburg, 1775) Holomediterrán sztyep-mezofil faj
Riodinidae
Hamearis lucina (Linnaeus, 1758) Holomediterrán mezofil-silvicol-
Nymphalidae
Apatura ilia ([Denis et Schiffermüller], 1775) Európai-keletázsiai ↔ populo-salicetális Neptis sappho (Pallas, 1771) Dél-(nyugat-) szibériai erdőszegély
Polygonia c-album (Linnaeus, 1758) Euroszibériai nemorális
Nymphalis antiopa (Linnaeus, 1758) Holarktikus lomberdei-ligeterdei Nymphalis polychloros (Linnaeus, 1758) Pontomediterrán-turk. üde lomberdei
Inachis io (Linnaeus, 1758) Euroszibériai nemorális
Inachis urticae (Linnaeus, 1758) Euroszibériai nemorális
Vanessa atalanta (Linnaeus, 1758) Holomediterrán-Ny-ázsiai vándor
Vanessa cardui (Linnaeus, 1758) Kozmopolita vándor
Araschnia levana (Linnaeus, 1758) Euroszibériai nemorális
Issoria lathonia (Linnaeus, 1758) Euroszibériai vándor
Argynnis paphia (Linnaeus, 1758) Euroszibériai üde lomberdei
Argynnis pandora ([Denis et Schiffermüller], 1775) Pontomediterrán-iráni euryök Brenthis daphne ([Denis et Schiffermüller], 1775) Dél-(nyugat-) szibériai erdőszegély Boloria selene ([Denis et Schiffermüller], 1775) Boreo-kontinentális mezofil
Boloria dia (Linnaeus, 1758) Euroszibériai euryök
Melitaea phoebe ([Denis et Schiffermüller], 1775) Dél-(nyugat-) szibériai mezofil-sztyep
Melitaea athalia (Rottemburg, 1775) Euroszibériai mezofil
Coenonympha pamphilus (Linnaeus, 1758) Euroszibériai euryök Coenonympha glicerion (Scopoli, 1763) Euroszibériai euryök
Maniola jurtina (Linnaeus, 1758) Holomediterrán euryök
Aphantopus hyperantus (Linnaeus, 1758) Euroszibériai mezofil Minois dryas (Scopoli, 1763) Dél-(nyugat-) szibériai mezofil
Lasiommata maera (Linnaeus, 1758) Euroszibériai mezofil
Parage aegeria (Linnaeus, 1758) Holomediterrán lomberdei
Pararge megera (Linnaeus, 1758) Holomediterrán euryök
A kapott adatok feldolgozása során kitűnt, hogy az alapfaunát a széles ökológiai tűrőképességű, általánosan elterjedt euroszibériai faunaelemek alkotják. Nagy részük bolygatott, másodlagos élőhelyeken is megél. Mivel a vizsgálati területeim nagy részét mezőgazdaságilag művelt területek veszik körül, ezért nem meglepő, hogy az érzékenyebb fajok, amelyek az adott terület színezőelemei, csak csekély mértékben vannak képviselve, mivel nem találják meg létfeltételeiket. Ilyenek pl.: a boreo-kontinentális, a holomediterrán-(nyugat)-ázsiai, stb. faunaelemek.
A faunakomponensek összetételének vizsgálata során kiderült, hogy a több tényezőre nézve is tág tűrésű, euryök fajok képviseltetik a legnagyobb számban magukat. Ez nem számít meglepőnek, ha figyelembe vesszük a területek növényzeti adottságait. Itt meg kell említenem, hogy a növényzet egy jelentős részét elegyes lomberdők és tölgyesek adják, ezért várható volt, hogy a silvicol-nemoralis fajok alig maradnak alul az euryök fajokkal szemben.
Jelenlétük az itt található erdőterületek mérsékelten jó természetességi állapotára utalnak.
Viszont meglepő, hogy a sztyep-, mezofil- és higrofil elemek kis számban vannak jelen a faunában, ez a gyepterületek jelentős leromlására utal.
Faunaelem
58%
2%
12%
12%
11%
5% Euroszibériai
Boreo-kontinentális
Déli kontinentális
Holomediterrán- (nyugat - ) ázsiai
Pontomediterrán
Extrapalearktikus
1.-2. ábra: a begyűjtött nappali lepke (Rhopalocera) fajok, faunaelem és faunakomponens megoszlása Természetvédelmi értékelés:
Ha a Nagydobrony környéki gyepterületeket természetvédelmi szempontból minősítjük a nappali lepkefauna alapján, akkor a természetvédelmi szempontból értékes fajokat kell említenem.
A vizsgálatok során előkerült nappali lepkefajok közül 14 áll Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt, közülük egy szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II-IV.
Függelékében (Lycaena dispar rutilus).
Eredmények (2): az egyenesszárnyú- (Orthoptera) együttesek
A fűhálózások során 16 egyenesszárnyú faj (2 táblázat) 572 egyede került begyűjtésre. A begyűjtött fajok legnagyobb része általánosan elterjedt euroszibériai faunaelem, melyek döntő hányada a chortobiont életformatípusú. Ezek főleg tágtűrésű, generalista fajok.
2.Táblázat: a Nagydobrony környéki területek gyepeiben gyűjtött egyenesszárnyú (Orthoptera) fajok jegyzéke
Fajok Elterjedés Életformatípus Faunatípus
Chortippus dorsatus Euroszibériai Chortobiont Szibériai-Policentrikus Chortippus paralellus Euroszibériai Chortobiont Angarai
Chortippus oschei Euroszibériai Chortobiont Chortippus biguttulus Euroszibériai Chortobiont Chortippus brunneus Euroszibériai Chortobiont
Metrioptera roeselii Európai Chortobiont Ponto-Kászpi
Ruspolia nitidula Afrikai, Euroszibériai Thamnobiont Afrikai Omocestus rufipes Euroszibériai Chortobiont
Conocephalus discolor Euroszibériai Thamnobiont Szibériai-Policentrikus Phaneroptera falcata Euroszibériai Thamnobiont Szibériai-Policentrikus Aiolopus thalassinus Kozmopolita Geo-Chortobiont Policentrikus
Chrysocraon dispar Euroszibériai Chortobiont Angarai
Pholidoptera griseoaptera Európai Chortobiont Extramediterrán Leptophyes albovittata Európai Thamnobiont Pontomediterrán Euthystria brachyptera Euroszibériai Chortobiont Angarai
Tetrix bipunctata Palearktikus Chortobiont Szibériai-Policentrikus Tettigonia viridissima Euroszibériai Thamnobiont Szibériai-Policentrikus
Faunakomponens
18%
2%
5%
7%
25%
34%
9% Silvicol- nemoralis
Populo - salicetalis Erdőszegély Sztyep Mezofil Euryök Vándor
Számos hűvös-nedves élőhelyhez kötődő faj került elő, ilyen a Roesel-rétiszöcske ( Metrioptera roeselii), valamint a nedves réteken és nádasokban gyakori kúpfejű szöcske ( Conocephalus discolor). A terjedő fajként számon tartott dél-európai elterjedésű nagy kúpfejűszöcske (Ruspolia nitidula) szinte mindegyik mintavételi területen előkerült
A fenti faunaelem-megoszlás a kontinentális hatást, míg életforma típus eloszlásuk a magasfüvű, jól strukturált gyepek jellemző arányait tükrözi. A mediterrán, déli fajok részesedése az Alföld más területeihez képest kicsi, míg a nyílt területek jellemző , geo-chortobiont fajai alig fordulnak elő.
3-4. ábra: A begyűjtött egyenesszárnyú (Orthoptera) fajok faunaelem és életformatípus szerinti megoszlása
Az eredmények értékelése
A Nagydobrony környéki gyepterületek mintavételezése során kapott eredményekből kitűnik, hogy számos védett nappali lepke faj él a területen, továbbá sok a hűvös-, nedves élőhelyekhez kötődő faj, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a mintavételi helyek a hajdani Szernye-láp peremterületén helyezkednek el. Adataimból következik, hogy érdemes a további kutatás a Nagydobrony környéki területeken, kiterjesztve a Beregi-sík ukrán oldalán
3 1 1
12
0 2 4 6 8 10 12 14
Euroszibériai Kozmopolita Palearktikus Európai
Elterjedés
Fajszám
11
1 5
0 2 4 6 8 10 12
Chortobiont Thamnobiont Geo-Chortobiont
Életformatípus
Fajszám
lévő más területekre is. Adataim, további felmérésekkel kiegészítve, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy, megjelöljük a védelemre érdemes területeket.
Természetvédelmi szempontból fontos fajok:
Ezeknek a fajoknak az értékeléséhez és jellemzéséhez főleg a Magyarország védett pillangó alakú lepkéinek katalógusát (Bálint Zs. et. al, 2006) megfelelő fejezeteit, illetve a Natura 2000-es monitorozás kézikönyvét (Ronkay 1997) használtam fel.
Papilionidae
• Fecskefarkú lepke (Papilio machaon) - Holarktikus elterjedésű, több alfajra tagolódó politipikus faj, amely a Kárpát-medencében általánosan elterjedt. Állományai az utóbbi években erősen zsugorodnak, jelenleg főleg agrárélőhelyeken , kertvárosokban fordulnak elő.
• Kardoslepke (Iphiclides podalirius) - Pontomediterrán elterjedésű, nálunk főleg a síkság és dombvidék lakója. Meleg erdőszéleken, gyümölcsösökben, sövények mentén nem ritka.A Bereg-Szatmári síkon csak helyenként fordul elő.
Lycaneidae
• Nagy tűzlepke (Lycaena dispar rutilus) - Euroszibériai elterjedésű faj. A zonális erdősztyeppet kísérő nedves réteken egykor gyakori volt, de nyugaton a nedves területek erős zsugorodása miatt jelentősen megritkult, vagy teljesen ki is pusztult.
Magyarországon, valamint a Beregi-síkon még számos élőhelye ismeretes, de ezek többsége folyamatosan degradálódik, területük csökken. A faj territoriális viselkedésű, erőteljes és jól repülő, konkrét szűkebb élőhelyét csak ritkán hagyja el.
• Kis tűzlepke (Lycaena thersamon) - hazai állományai erősen ingadozóak. Élőhelyei főleg zárt száraz és félszáraz gyepek, mezsgyék és gátak. Esetenként felhagyott szántókon is megtelepszik. Igazi vándorlepke.
• W-betűs lepke (Satyrium w-album) - Főleg üde lomboserdőkben él. Tápnövénye elsősorban a kökény. Állományai ingadozóak. Sehol sem tömeges.
Nymphalidae
• Kis színjátszólepke (Apatura ilia) - Európai – kelet ázsiai elterjedésű faj. Az Alföldön szinte csak vízfolyások közelében fordul elő. Állománya csökkenőben van. Ligeterdők mentén azonban helyenként gyakori.
• Zöldes gyöngyházlepke (Argynnis pandora) - Holomediterrán-iráni elterjedésű faj, melynek északi határát a Kárpát-medencében éri el. Áreája erősen fluktuál. Igen jól repülő faj, aktív viráglátogató. Gyakorlatilag minden erdőhöz közeli, fákkal nem teljesen bezárt területen megél.
• Fakó gyöngyházlepke (Boloria selene) - Nagy areájú szibériai faj. A populációi stabilak és növekvőek. Nedvesebb réteken, erdőtisztásokon gyakori.
• Kis fehérsávoslepke (Neptis sappho) - Síkvidéki üde lomboserdőkben él. Az utóbbi időben számos élőhelyről eltűnt, de más típusú élőhelyekben kolonizál. Ez a terjedés megfigyelhető a vizsgálati területeimen is.
• Gyászlepke (Nymphalis antiopa) - Nálunk elég ritka, szórványos elterjedésű faj.
Ligetes erdőkben, ösvények mentén, erdei tisztásokon fordul elő. Holarktikus elterjedésű, Eurázsiában a zonális erdősztyep jellemző faja. Área- és
állománycsökkenést mutat.. Nyár végén a teritoriális viselkedését feladva hosszabb kóborlásokba kezd. Imágóként telel, tavasszal a megmaradt példányok kisebb csoportokat formálva készülődnek a párzáshoz.
• Nappali pávaszem (Nymphalis io) - Nagy areájú, eléggé elterjedt faj. Élőhelyei eredetileg liget és láperdők, de erdőszegélyeken, nedves réteken gyakori. Nagyobb
csalán állományok környékén tenyésznek. Igen jól repülő, kóborlásra hajlamos.
Védettségét főleg esztétikai értékének köszönheti.
• Nagy rókalepke (Nymphalis polychloros) - Vegyes állományú, lombhullató liget és láperdők lakója. Hosszú életű, imágóként telel, kiválóan repül, territoriális
viselkedésű. Euroszibériai elterjedésű, de az utóbbi években feltünő a rohamos állomány és egyedszámcsökkenés.
• Kis rókalepke (Nymphalis urticae) - élőhelyei liget és lomberdők. Ott tenyészik, ahol nagy csalán állományok vannak jelen. Igen jól repül, kóborlásra hajlamos faj.
Köszönetnyílvánítás:
A dolgozat elkészítésében nyújtott támogatásért köszönetet mondok Prof. Dr. Varga Zoltánnak. Valamint szeretném megköszönni még dr. Nagy Antalnak, aki az egyenesszárnyúak határozásában nyújtott nélkülözhetetlen segítséget.
Bibliográfia:
BÁLINT, ZS., Gubányi, A. & Pitter, G. (2006): Magyarország védett Pillangóalakú lepkéinek katalógusa a Magyar Természettudományi Múzeum gyûjteménye alapján. – Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 136 pp.
BÖLÖNI, J., MOLNÁR, Zs., & KUN, A. (Szerk.)(2011): Magyarország élőhelyei:
vegetációtípusok leírása és határozója: ÁNÉR, 2011. Vácrátót: MTA ÖBKI.
FODOR I. (1999): A Fekete- vagy Szernye-mocsár. Napút, Budapest
KOHUT E., HÖHN M., JÁMBORNÉ B. E., (2006): A Masonca mocsárrét botanikai vizsgálata. Acta Beregsasiensis 5(2)
RONKAY L. (1997): Nemzeti biodiverzitás monitorozó rendszer VII.- Lepkék; Diaprint Kft., Budapest
SIMON T.(1953): Az Északi-Alföld erdői,. Akadémiai Kiadó, Budapest
SZANYI Szabolcs (2011): A kárpátaljai Szernye-lápvilág maradványainak ökológiai állapota és megőrzésének esélyei. VII. Kárpát-medencei környezettudományi konferencia (VII.
Conference on Environmental Sciences in Carpathian Basin). I. kötet, Ábel Kiadó, Kolozsvár, pp. 351-355