7.1 A vizsgált fajok télállósági zónába sorolása
Mivel a C. franchetii-ről a szakirodalomban nem találtunk a télállóságára vonatkozó hivatkozást, ezért a klímakamrás és a szabadföldi megfigyelések alapján a 6-os télállósági zónában (-23°C) is téli védelem nélkül alkalmazható fajnak tartjuk, annak ellenére, hogy a klímakamrás vizsgálat során -25°C-on sem károsodtak a rügyei. Pellett et al. (1981) szerint a mesterségesen végzett fagytűrési vizsgálatokban a növényeknél magasabb fagytűrést becsülnek meg, ezért mi kicsit csökkentjük az így kapott értéket, így a 6-os télállósági zónába javasoljuk az ültetését és ekkor télizöld helyett lombhullatóként viselkedik.
Nem értünk egyet a szakirodalom szerint megállapított -23°C-os télállósággal az I.
cornuta és az O. heterophyllus esetében. Az elmúlt 7 tél során a leghidegebb közel -20 °C volt, amely károsította őket, nagymértékű lombvesztést okozva Keszthelyen, bár ebbe a 2009.
szeptemberi aszályos időszak (26 nap szárazság) is szerepet játszhatott. Éppen ezért gondoskodjunk az öntözésükről az év során. A 6B zónába javasoljuk telepítésüket.
A S. hoockeriana -23 °C-os télállósági besorolását túlzásnak tartjuk, akárcsak a fentebb említett fajok esetében, bár lehetséges, hogy öntözéssel az állítás megállja a helyét.
Elfogadjuk Tóth (2012) azon megállapítását, miszerint a fagyérzékenysége állhat az elterjedésének útjában. Ha szabadföldbe szeretnénk kiültetni, akkor a téli védelméről és a rendszeres vízellátásáról gondoskodjunk. A gyűjteményes kertek megfigyelési alapján a 7B zónánál hidegebb területre téli védelem nélkül ne ültessük.
A L. texanum-ot, akárcsak a V. cinnamonifolium-ot és a V. tinus-t inkább az 8A télállósági zónába (-12 °C-ig) javasoljuk téli védelem nélkül ültetni, ha gyönyörködni szeretnénk benne, egyéb esetekben pedig inkább konténerbe neveljük, vagy megfelelő téli védelmet biztosítva számára.
Az állományunk a N. domestica-ból meglehetősen heterogén volt, ezért is valószínű, hogy már csak a fele van életben Keszthelyen, ezért azt javasoljuk, hogy a 6-os télállósági zónába inkább csak akkor ültessük, ha a téli védelméről is képesek vagyunk gondoskodni.
A L. sinense a szakirodalom szerint a 7-es télállósági zónába ültethető növény, amely téli védelmet nem igényel. Ezt a megállapítást a 6-os télállósági zónára módosítva javasoljuk alkalmazását. Tovább növeli a faj értékét, hogy illatos virágait nagyméretű bugákban hozza.
Hidegebb teleken lombhullató, de akkor a termésével díszít.
A Ph. angustifolia ugyan nagymértékű lombvesztést szenvedett Keszthelyen és a talaj
felett 30 cm magasságig vissza is kellett vágni, azonban ugyanúgy díszít, mint a zord telek előtt. A klímakamrás kísérletek során azonban a -25 °C-os kezelés után is minimális volt a fagykárosodása. A biztonság kedvéért, figyelembe véve a származási helyének klimatikus adottságait is, inkább csak a 7-es télállósági zónába ültessük.
Az A. japonica 'Rozzanie' rügyei a -25 °C-os kezelés után is életképesek voltak, azonban a levelei barna foltosok lettek. Ezek és a szabadföldi megfigyelések alapján a 6-os télállósági zónába (-23 °C–ig) is ültethető, de biztosítsunk számára árnyékot, hiszen nagyméretű, bőrszerű levelekkel rendelkező fajtáról van szó és a domboldali kiültetésünkben nem károsodott az árnyékos élőhelyen.
Mivel az eddigi megfigyelések alapján az E. pungens ’Maculata Aurea’ télállósági eredményei nagyon jók voltak, ezért alkalmazását a 6-os télállósági zónában is javasoljuk. A P. lusitanica alkalmazásával legyünk kicsit elővigyázatosak a származása miatt és -20 °C alatt ne ültessük téli védelem nélkül, azaz a 6B zónába javasoljuk.
A Ph. x fraseri ’Red Robin’-t a 7A zónában telepíthetjük biztonsággal téli védelem nélkül -17 ºC-ig.
A megfigyeléseinkhez hasonló téltűrést tapasztaltak a hazai botanikus kertekben is. A klímaváltozási forgatókönyvek alapján melegedésre lehet számítani, ami a kísérletünkben szereplő taxonok felhasználási körét megnöveli, de nem szabad elfeledkeznünk az extrémitások növekvő számáról sem (Ladányi et al., 2009), ami stresszként hat a növényekre.
Kísérletünkkel igazoltuk, hogy szakirodalmi adatok nem adnak mindig megbízható segítséget a télállóság kalkulálásához. Fontosnak tartjuk a mesterséges körülmények között szimulált kísérletek többszöri elvégzését annak érdekében, hogy még a kiültetés, ill. a szélesebb körű felhasználás előtt derüljön ki az illető faj, ill. fajta érzékenysége a téli fagyok iránt. Mindamellett a botanikus kertek tartamkísérletei is nagyon fontosak. A fent említett vizsgálatoknak nemcsak elméleti haszna van, hanem segítséget nyújtanak a termesztőknek és a felhasználóknak munkájuk eredményességéhez.
7.2 Következtetések a SPAD- mérésekből
Összességében elmondhatjuk, hogy a tenyészidőszak előrehaladtával, a levelek öregedésével, ahogyan azt vártuk, változott a SPAD-érték (Hiyama et al., 2005 ).
Poni et al. (1994) leírta, hogy a szőlő levelének klorofill tartalma júliusig emelkedik, majd csökken, díszcserjék esetében a mi vizsgálataink alapján azonban elmondható a
folyamatos emelkedés. Hiyama et al. (2005) megfigyelte a szezonális ingadozásokat lombhullatók és örökzöldek esetében is a másodlagos meleg-mérsékelt övi erdőkben.
Szezonális változás mutatkozott a SPAD-értékekben az év során mind a vizsgált fák, mind pedig a közepes méretű cserjék esetében. Ez azt jelenti, hogy a levelek kifejlődésekor még alacsony ez az érték, vagyis kevés a levél klorofill-tartalma, az idős leveleknél magas az érték, míg az elöregedett leveleknél már hirtelen lecsökken a SPAD-érték, vagyis a klorofill-tartalom. Az alacsony örökzöld cserjék esetében tapasztalhatók kisebb ingadozások a klorofill-tartalomban, de szezonális eltérésekről ez esetben nem beszélt. Úgy gondoljuk, miután alaposan áttanulmányoztuk Hiyama et al. (2005) vizsgálatát, hogy mi nem tudunk szezonális eltérésekről beszélni, csak folyamatosan emelkedő SPAD-értékekről számolhatunk be a színes levelű fajok kivételével.
A SPAD-értékek szórásadatait elemezve a nagyobb mértékű levélváltás idejére kapunk becslést az örökzöld díszcserjék esetében, amiről mások még nem tudtak beszámolni.
Méréseinket a növények természetes életterében, roncsolásmentesen tudtuk végezni, a hagyományos eljárásokkal szemben gyorsan, ami nagyszámú ismétlésre is lehetőséget adott, ami a statisztikai elemzése egyik fő követelménye. A nem megfelelő biotikus és abiotikus tényezők hatására a klorofill-tartalomban csökkenés mutatkozik, amelynek időbeni észrevételével a károsodások még az ültetvényekben is kivédhetőek (Netto et al., 2005, Lombard et al., 2010).
7.3 A fluoreszcencia mérésekből levonható következtetések
A fluoreszcencia vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy amíg a C.
franchetii mindhárom vizsgált talaj-és domborzati viszonyok között jól fejlődik, addig az I.
cornuta és O. heterophyllus érzékenyen reagál a különböző talaj-és domborzati körülményekre. Ez a két faj a jelen kísérletben a konténeres nevelést is kedvezően viselte. Az I. cornuta-ról Dirr (2009) azt írja, hogy a többi Ilexhez hasonlóan jó konténernövény. Az alábbi 4 faj/fajta kevésbé érzékeny a különböző élőhelyekre: L. sinense, N. domestica, Ph.
angustifolia és P. lusitanica. Megállapítottuk, hogy a vizsgált díszcserjék az eltérő termesztési kondíciók mellett jól fejlődhetnek, ha az optimális tápanyagtartalom és a megfelelő vízellátás számukra biztosított.
7.4 Következtetések a levélanatómiai vizsgálatokból
A szárazságtűrésre utaló bélyegek közül a szőrözöttség, amely a víz párologtatását hivatott csökkenteni, csak a V. x pragense-ben volt jelen, de a vastag kutikula, amely szintén víz visszatartását segítő mechanizmus (Tuba 2007), a N. domestica kivételével az általunk vizsgált fajokban fellelhető. Bosabalidis és Kofidis (2002) szerint a mezofillum intercelluláris járatainak a csökkenése, amely a vízgőz mozgását korlátozza, szintén szárazságtűrésre utaló bélyeg, ami a N. domestica-nál és a V. x pragense-nél megtalálható, ez utóbbi faj ezek alapján szárazságtűrőnek mondható. Ugyanakkor a vizsgált fajok sztómáinak zárósejtjei a bőrszöveti sejtekkel egy síkban vagy felette helyezkednek el, amely a mezofita ill. a higrofita növényeket jellemzi, amely egybecseng Schmidt (2008) megállapításával, miszerint a nagylevelű és a tövistelen örökzöld fajok pára- és vízigényesek.
Az eddigi hazai tapasztalatok az I. aquifolium szárazságtűrését támasztják alá, ugyanúgy, ahogy Dirr (2009) megállapítása az I. cornuta-ról is a szárazságtűrését hangsúlyozza, azonban a klorofill fluoreszcencia vizsgálatok alapján úgy láttuk, hogy a csapadékos időszak előnyösebb a számára.
Rendelkezünk már sokéves hazai tapasztalatokkal a V. x pragense-t illetően, ahol szintén a szárazságtűrés az egyik kiemelendő tulajdonsága.
A V. cinnamonifolium vízigényességét a széles levél és a sztómák zárósejtjeinek a bőrszövet síkjában történő elhelyezkedése igazolja. A szabadföldi és a konténeres kiültetéseink tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottunk – Brickel (2001) megállapításával ellentétesen –, hogy a V. cinnamonifolium vízigényes faj, amit a levélanatómiai vizsgálataink csak részben erősítenek meg, hiszen vastag a levele, vastag kutikula borítja azt, a levelek színén pedig fedőszőrök találhatóak, viszont a fonákról hiányoznak a védett mikroklímát biztosító trichómák. A V. tinus megfigyeléseink szerint inkább bírja a szárazságot, mint az előbb említett faj.