Európában sajátos módon, a környezeti auditot a vezetési rendszer részeként – mint eszközt és módszert – értelmezik. Ez a felfogás azt jelenti, hogy a környezettel, a környezetvédelemmel kapcsolatos problémákat, feladatokat egy jól kidolgozott, a vállalati menedzsmenttől viszonylag elkülönült, folyamatosan működő környezeti menedzsment rendszer létrehozásával célszerű kezelni. Ily módon a kialakított „merev” struktúrák behatárolják a környezeti auditálás területeit.
A környezeti auditálás területe leszűkül két kérdéscsoport vizsgálatára:
• a vizsgált szervezet (vállalat, telephely) működése mennyiben felel meg a környezeti előírásoknak:
„eredményre irányuló audit”
• a bevezetett és működő környezeti menedzsment rendszer vizsgálata: „rendszerorientált audit”
Ezt az irányzatot képviseli az Európai Közösségek Tanácsa által megfogalmazott 1836/93/EEC számú szabályozás: a termelővállalatok önkéntes részvételéről a környezeti menedzsment és környezeti vállalati vizsgálat közösségi rendszerében (EMAS). A szabályzatot a tagállamoknak 1995. április 1-től kellett bevezetniük. Jelenleg az EMAS III szabályozás van hatályban.
E szabályozás szempontjai alapján minden vállalatnál el kell végezni egy olyan környezeti auditálást, amelynek célja a vizsgált rendszer környezeti állapotának felmérése, a környezeti teljesítmény értékelése. E vizsgálat során kell bemutatni a környezeti menedzsment rendszer (KMR) bevezetésének lehetőségeit, feltételeit, előnyeit és költségeit. A KMR kialakítása és működtetése már „működési automatizmusként” magában hordozza a rendszeresen elvégzendő környezeti auditálásokat. Ezek az auditok már rendszerorientált auditok.
Az EU legújabb környezeti szabályozása az ISO 9000 és 14 000 nemzetközi, a minőséggel és a környezetvédelemmel foglalkozó szabványokra épül. Kétségkívül az ISO rendszerek felépítése, egyes elemei, fogalmai jól alkalmazhatóak a KMR-ek kiépítésénél. Egyes fogalmak – a környezeti aspektusokat figyelembe véve – már sajátos tartalmat kapnak, pl. a folyamatirányítás, a vizsgálatok, a feltárt hibák kiküszöbölése, az alkalmazott alap- és segédanyagok, termékek és melléktermékek kezelése, tárolása, minősítése, a csomagolástechnika, szállítás, a „belső auditálások” célja, tartalma, stb. A minőségbiztosítási, környezetirányítási rendszerek felépítésükben és működésükben sok mindenben megegyeznek, ezért a KMR-ek megjelenésekor már felmerült a rendszerek integrációja.
Az emberiség fokozódó aggodalma a környezetért, a fenntartható fejlődés problematikája a különböző típusú szervezetek többségénél – főleg az EU tagországaiban – kikényszerítette a környezeti teljesítményük mérését, értékelését. Ezek a környezeti mérések – vizsgálatok, felülvizsgálatok, átvilágítások, auditok – akkor bizonyulnak hatékonynak, ha azokat egy tudatosan kiépített környezeti menedzsment (KMR) rendszerben végzik el. A megvalósított KMR-el szemben követelmény volt az is, hogy ezek más menedzsment rendszerekkel összevonhatóak legyenek, illetve illeszkedjenek a teljes menedzsment rendszerhez. A menedzsment rendszerek fejlődésük során csak úgy tudták a különböző alrendszereket – minőségbiztosítási, biztonságtechnikai, környezetvédelmi – integrálni, ha azok valamilyen közös alapelveken felépülő szabványok alkalmazásával épültek ki. A nemzetközi kereskedelem, együttműködés, a globális problémák megjelenése és azok kezelése a nemzetközi szabványosítási törekvéseket erősítette.
A környezeti menedzsment rendszerek kialakítására kidolgozták és bevezették az ISO 14001/14004 számú nemzetközi szabványt. Az ISO 14 001 számú szabvány a környezeti menedzsment főbb elemeit, a működési folyamat ellenőrzésének módszereit – ellenőrzés auditálás– határozza meg. Általános célja a környezetvédelem támogatása, összhangban a társadalmi-gazdasági elvárásokkal, a fenntartható fejlődés elvével, így bármely
3. fejezet - A fenntartható fejlődés
A természetes környezet megóvása és károsodásainak helyreállítása a tudomány és a politika számára az egyik legnagyobb kihívást jelentik. A fejletlen, szegény országok lakosságának növekedése és a fejlett országok gazdasági növekedése szennyezi a levegőt, a talajt, a vizet, veszélyezteti a növény – és állatvilágot, elhasználja a nem megújuló erőforrásokat. A Világbank 1992. évi „Fejlődés és környezet” című jelentésében közölt adatok szerint 1990 és 2030 között a Föld lakóinak száma 3,7 milliárddal nő, az élelmiszerigény megduplázódik, háromszorosára nő az ipari termelés és az energiafelhasználás. Nem alaptalan tehát az a félelem, hogy a korlátozások nélküli további fejlődés ökológiai katasztrófához vezethet. Ugyanakkor a növekedés jobb lehetőségeket teremthet a környezetvédelem számára is (amint az a fejlett országokban tapasztalható fejlődési tendenciákból is kitűnik). Meghatározott fejlettségi szint felett a GDP növekedése nem jár automatikusan a szennyezési szint növekedésével, sőt csökkenés is tapasztalható a környezetvédelmi intézkedések hatására. A fejlettség és a környezet minősége közötti kapcsolat ellentmondásos. Az infrastruktúra (pl. a vezetékes ivóvíz ellátottság, a csatornázottság, stb.) az egy főre jutó GDP növekedésével párhuzamosan fejlődik, az egy főre jutó szén-dioxid kibocsátás és a települési hulladék mennyisége nő, a különböző nemzetközi megállapodások és előírások ellenére is.
3.1. ábra - 1. ábra: A fenntartható fejlődés alapvetése
3.2. ábra - 2. ábra: A fenntartható fejlődés tényezői
A fenntartható fejlődés kritériumainak teljesítése igényli, hogy az emberiség összefogva, szervezett formában foglalkozzon a környezetvédelemmel.
A környezetvédelem olyan sokoldalú emberi tevékenységek összessége, amelyek célja a természetes és mesterséges környezeti értékek megóvása. A védelem az értékek megtartását, helyreállítását és kiemelten a
• a környezeti értékek megtartása, amely egy meghatározó környezetállapot fenntartását jelenti, jórészt emberi önkorlátozásokon keresztül, tehát elsősorban a megelőzés eszközével.
• a környezeti értékek helyre-, illetve visszaállítása, amely az értéknek tekintett állapotok rekonstrukcióját jelenti, utólagos közvetlen beavatkozások segítségével.
• az értékek definiálása, amely nélkül nem meghatározható, hogy mi is a védelem tárgya és célja. Erre szükség van, mind a meglévő, mind az emberi tevékenységek céljaként létrejövő új értékek esetében.
A védelem, a fenntarthatóság elemei között az alábbi elveket különböztetjük meg:
• az okozói elv azt jelenti, hogy meg kell keresni, és megfelelően szankcionálni azokat a környezetszennyezőket, akik a környezetállapot romlását előidézték.
• a megelőzési elv – amely a környezetvédelem egyik legfontosabb felismerése – jelenti azokat az intézkedéseket, amelyek a környezeti károk keletkezését megelőzik. Tartalmát tekintve a megelőzési elv a védekezési célokban: konkrétan a határértékekben, a levegő, a víz, a talaj minőségének biztosításában, a hulladékok, a zajhatás, az egyéb sugárhatások elleni védelemben testesül meg.
• a társadalmi együttműködés elve azt a felismerést tükrözi, hogy a környezet védelme, minőségének megőrzése, a károk helyreállítása, nem egyes környezeti tudattal rendelkező emberek, kisebb környezetvédő zöld csoportok, nem kormányzati szervezetek ügye, hanem ebben, mindenki érdekében, az egész társadalomnak együtt kell működnie, a kormányzat irányításával közös erőfeszítéseket kell tennie. A kormányzati környezetpolitika ugyanis csak minden gazdasági erő szoros összefogásával vezethet eredményre.
Az ismertetett elvek a következő környezetvédelmi követelmények megvalósítását biztosíthatják:
• a természet védelme, biológiai sokféleség (diverzitás) fenntartása,
• a természeti erőforrásokkal való takarékosság (fenntartható harmonikus termelés),
• az emberi egészség és biztonság.
1. A környezet és a gazdaság kapcsolatrendszere
A környezetvédelemmel kapcsolatos emberi tevékenységek társadalmi keretek között működnek, ezért célszerű a környezet és a gazdaság kapcsolatrendszerének és kölcsönhatásának áttekintése (3. ábra).
3.3. ábra - 3. ábra: A környezet és a gazdasági szféra kapcsolata
A piacgazdaságban a gazdaság szereplőinek igényeit, szükségleteit döntően a piaci mechanizmuson keresztül elégítik ki. Az állam nem, vagy csak igen szerény mértékben avatkozik bele a gazdaság folyamataiba. Az állami feladatok súlypontja a jogi keretek megteremtése, a gazdasági tevékenységek zavartalan működésének biztosítása. Az állam közvetlen beavatkozása történik az infrastruktúra, a közlekedés, a környezeti javak kínálatában. A környezeti javak kínálatában kettős szerepben is fellép:
• egyrészt a környezet elemeinek kívánatos minőségét a gazdaság teherbíró képességének és a lakossági igények figyelembe vételével meghatározza (normák, határértékek formájában, mintegy
„kényszerárfolyamként”),
• másrészt gondoskodik ezeknek a rendelkezéseknek a betartatásáról.
A piacgazdaság az életminőség növelését tűzte ki célul, kevés figyelmet fordítva arra, hogy a termelés fokozása a környezet fokozott terhelésével jár.
Az öko piacgazdaság a társadalom tagjainak jólétét más értékrendben képzeli el: ebben a modellben a cél az, hogy minél kevesebb anyag és energia felhasználásával minél nagyobb mértékben elégítsék ki a szükségleteket.
Ez a termelési folyamat szempontjából az input – tényezőkkel való takarékosságra ösztönöz, de nem követi a termékek teljes életútját. Az életút-elemzés ad választ arra, hogy a „takarékos” módon előállított termék valóban kedvező-e a környezetre, vagy pedig előállítása és használata során terheli a környezetet, illetve hulladékként hasznosítható-e.
A megoldás a környezet elemzéséből vezethető le. A környezeti problémák enyhítésére, megoldására különböző szinteken adhatók javaslatok. A megoldási módok keresése történhet vállalati, szervezeti szinten, és ekkor ökomenedzsmentről beszélhetünk.
Ha a megoldás állami beavatkozások nyomán körvonalazódik, környezetpolitikáról beszélhetünk. Az öko piacgazdaságban is csak az lehet a cél, hogy a természeti környezet védelme érdekében az intézményi feltételeket, az ösztönzőket úgy változtassák meg, hogy az egyéni haszon – törekvések a környezetben ne okozzanak visszafordíthatatlan károkat.
egyre sürgetőbbé vált az a kérdés, hogyan lehet az egyre növekvő ökológiai kockázatokat, veszélyt megszüntetni, de legalább csökkenteni. Ha a jelenlegi tendencia tovább folytatódik, hamarosan katasztrófába sodorná az emberiséget. Szükség van az egész gazdasági rendszer átalakítására az egyre növekvő ökológiai
Több évezrednek kellene eltelnie ahhoz, hogy ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozására valamilyen válaszreakció kialakuljon. A természetes körfolyamat már évmilliárdok óta fennáll. Ennek mintájára kell a gazdaságot átalakítani. A felhasznált anyagokat melléktermékek képződése nélkül kell felhasználni, mert ezek okozzák a környezet szennyeződését. Ehhez azonban a jelenlegi gazdasági rendszert át kell alakítani.
Az elképzelés alapja az, hogy ha az emberi tevékenység által előidézett anyagáram folyamatot zárjuk, vagyis a keletkező hulladékokat – beleértve a hulladék energiát is – feldolgozva újra hasznosítjuk, akkor kialakul a körfolyamat. Az új rendszer kialakításának azonban a mai gazdaságban nehezen megvalósítható feltételei, korlátai vannak.
Egy zárt körfolyamat létrehozása esetén különbséget kell tenni a megújuló és a meg nem újuló természeti erőforrások között. Ez a felosztás lehet a gazdasági rendszer átalakításának, az új gazdasági rendszernek az alapja. Ez azt jelenti, hogy a fosszilis és ásványi nyersanyagforrások felhasználását csökkenteni kell, nem szabad megterhelni, sőt a gazdasági rendszer átalakulásának előrehaladtával ezeknek a forrásoknak a felhasználását mellőzni kell. Az újrahasznosítható anyagok (hulladékok) esetében az a cél, hogy azok káros mellékhatás nélkül újrahasznosításra kerüljenek a gazdasági/ipari folyamatokban.
2. A környezetvédelem szabályozási kérdései
A környezet védelmének fokozódó igénye egyben az ellenőrzés növekedését is igényli. A piacgazdaság jellemzője azonban az, hogy külön törvénykezés nélkül kényszeríti a gazdaság szereplőit a cselekvésre. A legfontosabb kérdés annak eldöntése, hogy mi legyen a politika és mi a piaci verseny feladata.
Ha a környezetszennyezés miatt keletkező költségeket nem kellene figyelembe venniük, a vállalatok többet fognak termelni, mint a nemzetgazdasági optimum. A rövidtávon kialakuló árak optimuma is magasabb, mint az nemzetgazdaságilag ésszerű volna, és a vállalati nyereség is meghaladja a nemzetgazdasági összhaszon mértékét. Nemzetgazdasági méretekben a piaci mechanizmusok által megvalósuló optimális megoldás nem létezik. A piac nem képes kialakítani a környezeti elemek árát, ez mindenképpen az állam gazdasági beavatkozását igényli.
A magánjavak esetében mindig kialakul egy piaci ár, a termékek csereértéke, amiről a közjavak esetében nem beszélhetünk. A környezet minőségét és szennyezettségét csak közvetett módon tudjuk értékelni.
Az egyik mód az lehet, ha az állam határozza meg a környezet minőségét és a környezet egyes elemeinek árát az egyéni preferenciáktól függetlenül. Ez azonban semmiképpen sem tekinthető demokratikus megoldásnak.
A másik lehetőség az lehet, hogy az egyéni preferenciákat összegezik, és a környezetnek az így kapott paraméterek alapján meghatározott színvonala lesz az értékelés alapja.
Akár figyelembe veszik a preferenciákat, akár nem, az értékeléshez az alábbi eljárások állnak rendelkezésre:
Értékelés a piaci árakon keresztül
• A legegyszerűbb megoldás, ha a környezet javainak ugyanakkora árat állapítanak meg, mint amekkora a hasonló magánjavak piaci ára. Ez azonban csak különleges esetekben lehetséges. Pl. egy természetvédelmi terület árát megkaphatjuk, ha találunk egy hasonló adottságú, magánkézben levő üdülőterületet. A „negatív minőségnek”, a környezetszennyezésnek az esetében ez a módszer nem használható. Nem találhatunk a piacon az emisszióhoz akár csak megközelítőleg is hasonlító terméket.
A fizetési hajlandóság alapján történő értékelés
• Ebben az esetben az a vizsgálat tárgya, hogy az egyének környezeti javak iránti kereslete mekkora, hol áll a környezet minőségének javítása a preferenciarendszerben. Ennek előfeltétele az, hogy a gazdaság alanyai ismerjék a károkozó tevékenységet, és ennek tudatában döntsék el, mennyit hajlandók fizetni a környezet minőségének javításáért vagy a károsodás, a romlás megakadályozásáért.
A környezetminőség értékelése a költségek elemzése alapján
• A gyakorlatban igen elterjedt módszer a környezet minőségét
• a szennyezés megszüntetésének,
• elkerülésének költségei,
• a szennyeződés elöl való kitérést szolgáló költségek, és
• a tranzakciós költségek alapján próbálja meghatározni.
A kikerülés költségei közé azokat az összegeket számítjuk, amelyeket a gazdaság alanyai és az egyének azért fizetnek, hogy a szennyeződés forrásától minél távolabb kerüljenek. Ilyen pl. a munkába járás nagyobb költsége, ha valaki a nagyvárossal szemben előnyben részesíti a vidéki életet. Ebben az esetben az jelent gondot, hogy nehéz elkülöníteni, mekkora összeget hajlandók fizetni a tisztább környezetért, és mekkora az egyéb tényezők szerepe.
A tranzakciós költségek a környezetvédelmi intézkedések kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos ráfordításokat foglalják magukban.
A környezet szennyezésének, igénybevételének hatásait leegyszerűsített ökológiai-ökonómiai modellek segítségével vizsgálhatjuk. A modellekkel szemben támasztott legfontosabb követelmények:
• Pontosan meg kell határozni a környezetszennyezés okait. Fel kell mérni, hogy milyen módon hat a szennyezés az emberi szervezetre, az ökoszisztémákra, milyen mértékű károsodáshoz vezet. Külön kell vizsgálni az emissziós, transzformációs és immissziós tényezőket, hogy a valóságos összefüggéseket minél pontosabban feltárhassuk.
• A modellben össze kell foglalni a környezetszennyezés hatásait. Ez azért fontos, mert a környezet minőségének változásai az egyéni hasznosságot, a preferenciákat és az életminőség mutatóit is befolyásolják.
Ennek alapján eljuthatunk a környezet azon állapotához, amelyet a társadalom kívánatosnak ismer el, és amely a környezeti javak értékelésének alapjául szolgál.
• A modellnek dinamikusnak kell lennie. A környezet állapotának egyensúlya mindig több tényező, pl. az emisszió, immisszió, asszimiláció stb. időbeli alakulásának együttes hatására alakul.
• A modell komplexitása azt jelenti, hogy a fent említett különböző környezeti hatásokat együttesen is vizsgáljuk, megnézzük, hogy azok mennyire erősítik vagy gyengítik egymást, milyen szinergikus hatások érvényesülnek.
3. A környezetgazdaságtan információs rendszere
A környezet állapota kvantitatív és kvalitatív módszerek együttes alkalmazásával értékelhető. A müncheni Ifo Institut munkatársainak javaslata szerint minden termelési fázisban célszerű lenne egy ökológiai jelentést,
„környezeti mérleget” készíteni, amelyben az egyes vállalatok a gazdálkodásuk szempontjából fontos anyag- és energiamérlegek mellett felmérnék a káros anyagok, az emisszió, transzmisszió, immisszió alakulását is. Ezeket az erőforrás- és károsanyag „katasztereket” a különböző céloknak megfelelően
• területi (országos, regionális, helyi),
• közigazgatási (pl. városi) és
• a regionális ágazati kapcsolatok ökonómiai-ökológiai mérlege.
• a környezetterhelés mátrixa, amely az egyes környezeti elemek összterhelését adja meg.
A környezet állapotának felmérését el kell végezni, és felhasználásának mértékét valamilyen módon ki kell fejezni a népgazdasági mérlegrendszerben. Egy ilyen átfogó környezeti információs rendszer főbb részei:
• a környezet statisztika, amely magában foglalja az emissziós, immissziós katasztert, a környezeti hatások felmérését,
• a gazdasági-ökológiai mérlegek, amelyek lehetnek (nyers)anyag- és energiamérlegek, szennyezőanyag és környezetterhelési mátrixok,
• környezeti mutatószámok, mint a környezet termelékenysége, a termelés emisszió- rugalmassága.
A környezetminőséget befolyásoló környezetpolitikai intézkedések (amelyekre a továbbiakban részletesebben is kitérünk) lehetnek megelőző jellegűek vagy szolgálhatják az emberre, a környezet elemeire ható károk helyreállítását. A kármegelőzéshez tartozik:
• az emisszió intenzitásának csökkentése a termelés vagy a fogyasztás befolyásolása révén. Az intézkedések vonatkozhatnak a termelési eljárásokra vagy a termelés mennyiségére. A fogyasztás esetében emisszió csökkentésére azok az előírások a leghatékonyabbak, amelyek a termékekre, azok felhasználására vonatkoznak.
• Az immisszió intenzitását csökkenteni lehet:
• a diffúzió területi és időbeli növelésével, gyorsításával,
• a szinergikus hatások csökkentésével (a káros anyagok hatásmechanizmusának kutatásával, mennyiségük korlátozásával),
• a káros és szennyező anyagok importjának megakadályozásával.
További lehetőség a környezet minőségének javítására
• a lebomlási folyamatok gyorsítása
• a természet regenerálódó képességének helyreállításával,
• az ipari – tisztítási – hulladékgazdálkodási tevékenység fejlesztésével, vagy ezek együttes alkalmazásával.
3.4. ábra - 4. ábra: Környezetpolitikai intézkedések
A környezetpolitikának azt kell biztosítania, hogy az ökoszféra elemeit csak olyan mértékben vegyék igénybe az ember érdekében, amennyi az elhasználódás és regenerálódás egyensúlyát nem bontja meg. Olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek a gazdasági alanyokat a környezet terhelésének csökkentésére ösztönzi.
Ennek megvalósítása nagyon nehéz.
A mennyiségi növekedés céljával ellentétes a környezet minőségének javítása. Másként fogalmazva, minél magasabbak a követelmények a környezet tisztaságával szemben, annál kevesebb terméket lehet előállítani illetve fogyasztani. A nagyobb környezeti igények tehát az egyéb javakról való lemondással egyenértékűek.
A vállalatok számára mozgásteret kell hagyni a jogi szabályozásban. A környezetvédelmi intézkedések csak akkor valósulnak meg a gyakorlatban, ha a vállalatok nem csupán végrehajtói szerepre kényszerülnek, hanem lehetőségük van a számukra leggazdaságosabb megoldás kiválasztására.
4. A környezetpolitika eszközrendszere
A környezetpolitika (az előzőekben már említettek alapján) azon intézkedések összessége, amelyek feladata:
• az ember számára egészséges környezet biztosítása (ami mai életmódunkat és termelési színvonalunkat tekintve csak erősen korlátozott mértékben valósítható meg),
• a levegő, víz, talaj, állat- és növényvilág védelme a káros és hátrányos emberi beavatkozásokkal szemben, és
• az ember által okozott károk kiküszöbölése, helyreállítása.
A környezetpolitika felfogható tehát az ökológiai-ökonómiai rendszerek szabályozásaként, az optimálisnak vélt összhang megteremtésének kísérleteként.
Az egyes környezetpolitikai intézkedések különbözőek aszerint, hogy
• az állam,
• a károkozó, vagy
A környezetre irányuló jogok lehetnek
• szennyezési kibocsátási jogok, vagy
• a környezet javainak igénybevételére szóló felhasználói jogok.
A környezetvédelmi jog feladata tehát a különböző környezeti ártalmak területi megoszlásának szabályozása, a közösségi és részérdekek összeegyeztetése, technikai jogi normák, szabványok, határértékek megadásával, környezeti hatásvizsgálatok elrendelésével.
Az államnak az alapjogok között kell biztosítania
• az ökológiai létminimumot
• a fejlesztési stratégiák kidolgozása (pl. energiapolitika)
• az átmeneti privatizációs időszakban az állami ipar szabályozása
• a környezetvédelmi érdekérvényesítési lehetőségek megteremtése (hiszen a környezetvédelmi érdek nem érvényesülhet alapvető politikai mozgástér nélkül).
A környezetvédelmi politika direkt állami beavatkozások nélkül is befolyásolhatja a vállalati magatartást, anyagi ösztönző erőt jelenthet. Több megoldás is elképzelhető:
• jobb információk, támogatások útján növelni a piac résztvevőinek önkéntes környezetbarát magatartását
• a fogyasztó környezettudatát és magatartását befolyásolva
• környezetbarát állami tevékenységgel
• a környezetbarát termékeknek és szolgáltatásoknak előny biztosításával Környezetvédelmi megállapodások révén
• megegyezés jöhet létre a gazdasági szféra és az érintett hatásterületek lakói között
• ipari szerződésekben kötelezik magukat a termelők környezetbarát magatartásra
• iparági szerződésekben kötelezik magukat a termelők környezetbarát magatartásra
A vállalati nyereségérdekeltségen keresztül eredményesen lehet erősíteni a környezetbarát magatartást
• adók, elvonások, díjak
• korlátozások
• rendeletek, kedvezmények útján, pl. ha a vállalat az előírtnál nagyobb mértékben csökkenti a kibocsátást, kedvezményekhez juthat. E megoldás nagy hátránya, hogy minél nagyobb a szennyezési szint, annál nagyobb a lehetőség az (átlagosan) előírtnál nagyobb mértékű emissziócsökkentésre. (Ezzel pedig azt jutalmazzák, akit akár büntetni is lehetne, hiszen elképzelhető, hogy a szennyezés még így is jóval meghaladja a határértéket.)
Integrált, automatizált kontroll alapján, fokozott környezeti felelősség megteremtésével a környezetre veszélyes termékeknél és technológiáknál növelni lehet a gazdasági és büntetőjogi kockázatot.
Technikai értelemben akkor beszélhetünk környezetvédelemről, ha
• az emisszió mennyiségét csökkentik, vagy keletkezését megakadályozzák,
• kibocsátott káros anyagok elterjedését meggátolják,
• a káros anyagok szintjét védelmi beruházásokkal, intézkedésekkel csökkentik.
Közgazdasági szempontból a környezetpolitikai intézkedések lehetnek
• piaci eszközök és
• állami intézkedések a piac „helyettesítésére”.
A piaci eszközök alkalmazhatóságának előfeltétele a tulajdonjogok egyértelmű meghatározása. Ennek alapján
A piaci eszközök alkalmazhatóságának előfeltétele a tulajdonjogok egyértelmű meghatározása. Ennek alapján