Listius László gróf nevét főképp azok ismerik, akik Babits Mihály költeményeit olvasgatják.
A Recitativ kötetben van egy gyönyörű szonett, ez a címe: Régi magyar arckép. A vers Listius László költői arcképe:
Ihol ama híres gróf Listius László írtam krónikámat, magyarokért gyászló ritmusban a gaz tar vérpatakot gázló, fegyver, hadieszköz, címerek és zászló.
Ez a Listius László a magyar irodalomtörténet egyik legkülönösebb alakja. Nem költeményei révén; költeményei nem jobbak és nem rosszabbak a többi XVII. századi „főrangú költő” naiv és dilettáns verseinél.
A magyar költők közt, akiket az életben is többnyire az a nemes idealizmus vezérelt, amely műveiket sugalmazta, s akik közt még a bohém is kevés, annál gyakoribb az egyszerű polgár - Listius az alvilági küldönc, a magyar Villon, a magyar Rimbaud, merev barokk díszruhában és sörényes parókában. A barokk kor, a XVII. század, a nagy ellentétek, a nagy belső feszült-ségek kora: ekkor élnek a nagy misztikus szentek és gondolkozók, Avilai Szent Teréz és Pascal, és ekkor élnek a világtörténelem legsötétebb kalózai. A kor művészete is az élet-imádás és a halálfélelem, a vérmes érzékiség és az önsanyargató mennybekívánkozás végletei közt ingadozik. Rubens százada és Greco százada ez. A barokk kétfelé húzó erői néha egy alkotásban találkoznak - ez teszi felejthetetlenné Tasso Megszabadított Jeruzsálemét - és néha egy ember személyiségében, ezért oly döbbenetes Listius László élete. Áhítatos verseket írt és vérpadon halt meg, miután vétkeivel nem egy, de tíz halálbüntetésre szolgált rá.
Listius vagy Listi László gazdag, előkelő és irodalmi hajlamú családból származott. Már egy XVI. századbeli Listius: Sebestyén is latin verseket írt. Listius László apja, Ferenc, 1616-ban latin filológiai munkát adott ki s ebből arra lehet következtetni, hogy a család tudománysze-retete az akkori főurak magas műveltségi színvonalát is felülmulta. Apját korán elvesztette;
anyja, a nemeslelkű Gyulaffi Zsuzsánna révén Erdély legelőkelőbb családaival tartott rokon-ságot és társadalmi helyzetét még inkább emelte Bánffy Hedvig grófnővel való házassága.
Minthogy birtokai a nyugati határszélen feküdtek, gyakran megfordult a bécsi udvarban is.
Mégsem töltött be semmiféle közhivatalt, mint korának többi főrangú embere. Már fiatal-korában is mindenféle rosszat suttogtak róla. Első felesége életében megnyert egy gyanús birtokpert; később kétségtelenné vált, hogy kitűnően ért az okirathamisítás művészetéhez.
Első felesége halála után Listius feleségül vette Kecskés Évát. Ekkor már gróf volt és vissza-vonultan élt várának, Köpcsénynek ódon falai közt.
Lidl Ulrik mészáros azzal vádolta Köpcsény urát, hogy szolgái valami titokzatos „tüzes szerszámmal” éjnek idején felgyujtották házát és csűrjeit. Fogler Sebestyén polgár pedig azzal állt elő, hogy Köpcsényben a várúr meggyilkolta az ő mostohalányát, aki ott szolgált.
A környékbeliek úgy tudták, hogy Köpcsény falai közt boszorkánymesterséget űznek. Listius gróf, mondták, „megfőzött egy fekete tyúkot tollastul, egy fekete malacot szőröstül, s abból hét tál ételt készítvén, kenyérrel, egy korsó borral együtt hét keresztúton ásatta el”, vagyis áldozatot mutatott be az alvilág szellemeinek. Úgy tudták, ezért jutalmul olyan erszényt kapott az ördögtől, amelyben mindíg aranyat talált, ahányszor csak belenyúlt. Egy jezsuita később azt vallotta, hogy látta, amint a gróf egy pappal misét mondatott egy varázsigékkel bevont kard meztelen lapja fölött. Beszélték, hogy magát a Sátánt is megidézte a közeli Leányvár kísérteties romjai közt.
Mindez a babonás kor riadt és együgyű mendemondája is lehet, - de valószínűleg van valami magva. Komáromy András, Listius tudós életrajzírója, úgy véli, hogy a gróf maga költötte boszorkánymesteri és aranycsinálói hírét, hogy elleplezze a módot, amellyel valóban hozzá-jutott aranyaihoz. De Komáromy sem vonja kétségbe, hogy Listius vonzódhatott a fekete mágiához és kísérletezhetett módszereivel; lelki alkatába nagyon is beleillik ez a vonás.
A mai ember esetleg elnézné neki az ördöggel való vagy legalább is megkísérelt cimborázást;
súlyosabbak azok a vétkek, amelyeket emberek ellen követett el. A környékbeliek úgy tudták, hogy felesége mérgezett borral eltett láb alól egy Jandi nevű pásztort. A régiek könnyen rámondták valakire, aki hirtelen meghalt, hogy méreg által veszett el, de Listius ellen később annyian és oly egybehangzóan vallottak, hogy nem lehet kétség: csakugyan méregkeverő volt.
Egy bécsi orvos, saját vallomása szerint, egész könyvet írt számára a mérgek elkészítési módjáról; Listius állítólag azért kérte meg erre, mert egy török basát akart elveszejteni. Külön vegyészt tartott Köpcsény várában, hogy titkos szereit elkészítse.
A XVII. század társadalmi viszonyai közt Listiust talán sohasem háborgatják komolyabban, ha kegyetlenkedéseinek csak jobbágyok és polgárok esnek áldozatul. De voltak az áldozatok hozzátartozóinál hatalmasabb ellenségei is; elsősorban tulajdon hozzátartozói. Legfőbb ellen-sége unokatestvére, Listius János báró volt. A két Listius ádázul gyűlölte egymást. Listius Lászlónak nem volt gyermeke és János úgy tudta, hogy nem is lehet. Annál nagyobb volt János megrőkönyödése, amikor Listius Lászlónak és Kecskés Évának fiúk született, majd amikor a kis örökös csecsemőkorában meghalt, még egy fiúk született, György.
Listius Jánost a dolog nem hagyta nyugodni. Nyomozást indított és lassanként kiderült a furcsa és szörnyű igazság. György nem volt Listiusék gyermeke. A várúrnő csak színlelte hogy gyermekáldást vár. És mikor ideje eljött, férje Bécsből egy terhes asszonyt csempészett be a várba és ennek fiát adták ki Kecskés Éva gyermeke gyanánt. Az anyát pedig a gróf sajátkezűleg ütötte agyon egy nagy kalapáccsal, holttestét szolgái tüntették el. Majd, amikor az első gyermek meghalt, megismételték a rettenetes komédiát.
Mindez és számos más borzalom nyilvánosságra került, amikor Listius János kezdemé-nyezésére az 1659-i országgyűlés eljárást indított Listius László ellen, mint okmányhamisító, boszorkánymester, gyujtogató és méregkeverő ellen; azonkívül hazaárulással, a törökökkel való paktálással is vádolták. A vizsgálatot Madách János, a nagy költő egyik őse vezette.
Bár valamennyi tanúvallomás súlyosan terhelő volt, Listiusnak mégsem történt semmi baja.
Az eljárás a végtelenségbe húzódott. Csak két esztendő mulva, 1661-ben jutottak odáig, hogy újabb kihallgatásokat rendeltek el. Az új tanúk már azt is tudták, hogy a gróf garabonciás diákokat idézett meg, hogy viharral pusztítsák a környéket s hogy spiritus familiarisa van, aki minden kívánságát teljesíti. Listius alakja borzalmas fantómmá kezdett nőni, egy egész országrészre ráhullt rémes árnyéka, bűnei mindinkább eltorzultak a legenda felé, nem is embert láttak már benne, hanem éji kísértetet. Ő pedig valami hátborzongató nyugalommal élt tovább, szökésre nem gondolt, nem is védekezett, mint akit titokzatos erők tartanak védő -szárnyuk alatt.
Komáromy András úgy véli, sikerült felfedeznie a titokzatos erőket és pártfogásuk nagyon is prózai okait: Listius baráti ajándékképpen elengedett negyvenezer tallért, amellyel Wesse-lényi Ferenc, az ország nádora tartozott neki. Akárhogy is történt, 1661 májusában királyi leirat felfüggeszti a Listius ellen folyamatban lévő eljárást. A felhők elvonultak Köpcsény vára felől.
És ekkor váratlanul kitör a katasztrófa. A pör alkalmával Listius ellenfelei fejére olvasták bűneit, valószínűleg olyanokat is, amelyeket nem követett el, de egyről, a legfontosabbról ők sem tudtak: arról, hogy honnan származnak Listius aranyai. Listius, mint annyi más korabeli
főúr, mint maga Wesselényi nádor, állandó pénzhiányban szenvedett, rosszul kezelt birtokai nem fedezték költséges és titokzatos szenvedélyeit. Egymásután zálogosította el birtokrészeit, de ez sem segített, sem az, hogy az ördöghöz és a mágiához folyamodott. Gyakorlatibb meg-oldást kellett keresnie.
1661 augusztusában, tehát néhány hónappal azután, hogy megszüntették ellene az eljárást, Listius grófot Bécs városában hamis pénz verése miatt elfogják és bebörtönözik. A XVII.
század szemében a pénzhamisítás a legnagyobb vétek, e mögött Listius minden egyéb cselekedete eltörpült. Magyar főúri voltára való tekintet nélkül ausztriai törvényszék elé állít-ják és azt, akinek gyilkosságai, méregkeverése, zordon titkai miatt semmi baja sem történt, mint pénzhamisítót halálra ítélik. 1662-ben hóhér fejezi le Bécs piacán.
Még börtönben ült, amikor megindult a főúri versenyfutás Listius birtokáért, amelyeket a kincstár elkobozott. Még osztrák pályázók is akadtak. A birtok nagyrészét mégis az ő s-ellenség, Listius János báró nyerte el. De úgy látszik, átok feküdt a köpcsényi váron és boszorkányjárta környékén. Listius János nemsokára meghalt és a vagyont fia, ifjabb Listius János örökölte, ki tudja, mennyi családi terheltséggel együtt. Fiatalon megúnta a világ hívságos örömeit, birtokát eladta Esterházy Pálnak, maga pedig jezsuita lett Velencében.
Listius László „fiát”, Györgyöt, természetesen törvénytelenítették, örökségén kívül nemes-ségét is elvesztette. De Listius anyja, Gyulaffi Zsuzsánna, magához vette a gyermeket és úgy nevelte, mint unokáját, idővel a nemességet is megszerezte neki. A Listius-átok azonban itt borongott e fölött a kis ál-Listius fölött is: huszonkét éves korában önvédelemből rálőtt valakire, aki féltékenységből meg akarta ölni, mást talált el, börtönbe került és ott halt meg.
Ilymódon Listius Lászlóból nem maradt fenn más, mint költeményei, közöttük az áhitatos versek, amelyek oly különös ellentétben állnak szerzőjük életével. És Babits Mihály verse, amely ezeket a gyönyörű sorokat adja Listius szájába, mintegy a vérpadról felhangzó búcsú-szavak gyanánt:
Hóhér bárdja küldi Isten elé lelkem:
az leszen bírája, akinek adósa. - Könyörögj érettem lybanoni rózsa!
1942