hallatott. „Sufflaminandus erat”, lángját lohasztani kellett, - mondta később Jonson Shakes-peareről. A klasszikus ízlés nem tud mit kezdeni a géniusz szertelenségével, túlzásait nyesegetni akarja.
A következő nemzedék vezére, John Dryden, már egy kávéházból intézte az irodalom ügyeit, a XVII. század közepén! Igen nagy tekintélye volt, dilettáns főurak alázkodtak előtte egy elismerő szóért, mégis oly szegény volt, hogy halála után csak sok nappal tudták összeszedni a temetésére szükséges pénzt.
A XVIII. században Samuel Johnson, a híres Doctor Johnson volt az angol irodalom vezére.
A Cheshire Cheese nevű kocsma, ahol irodalmi udvarával trónolt, ma is London neveze-tességei közé tartozik. Különös, medveszerű, elhanyagolt külsejű ember, írni általában lusta volt, de őt tartották a század legjobb társalgójának és akkoriban a beszélgetés művészetét az írásnál többre becsülték. Johnson beszélgetéseit csatlósa, Boswell híven feljegyezte és az angolok mindmáig élvezik furcsa vélekedéseit. Ünnepélyes stílusáról egy barátja azt mondta:
„Uram, mikor ön kis halakról beszél, az olvasó azt hiszi, hogy bálnákról van szó”.
A mi irodalmunkban elkésve, a XVIII. század legvégén jelenik meg a klasszicisztikus törek-vés és vele a vezéri szerep. Kazinczy Ferenc kora ifjúságától kezdve tudatosan és gondosan készült rá. Olvasott, külföldi tanulmányútra ment, összeköttetéseket szerzett, szétnézett a megújulásnak induló magyar irodalomban. Az irodalom telefonközpontja akart lenni, amint Németh László írja róla: azt akarta, hogy a magyar író-társadalom rajta keresztül, az ő közve-títésével érintkezzék egymással. Mert a magyar irodalom akkoriban jóformán megannyi remetéből állt: földesurakból, akik az ország távoli sarkain, birtokuk magányában áldoztak a múzsáknak.
Vezéri szerepe az volt, mint az angol és német irodalmi vezéreké: a nyelv tisztaságára ügyelt, a stílus csiszoltságára, nyesegette a szertelenséget, üldözte a pórias hangot, magyar szalonok még nem voltak, de az irodalmat már szalonképessé akarta tenni. Csak a forma érdekelte, eszmék iránt közömbös volt.
Az öregedő Goethe Weimarban kissé únottan fogadta a fiatalok hódoló látogatását. Fukar el-ismerése az istenek közé emelte őket, közönye a legmélyebb elkeseredésbe sujtotta. Hölderlin hanyatt-homlok menekült Weimarból, olyan súllyal nehezedett rá Goethe közelsége.
Grillparzer, amikor Goethéhez bebocsátották, zokogásba tört ki és nem tudott egy szót sem szólni. Kleist öngyilkos lett Goethe lesujtó bírálata miatt. Csak Heine mert szemtelenkedni vele. Amikor Goethe megkérdezte tőle, hogy min dolgozik, azt felelte, hogy egy Faust-drámán. Erre Goethe kidobta. De lehet, hogy az egész történetet Heine találta ki.
Kazinczy is nagy hatalom volt. Kölcsey és Berzsenyi az ő buzdításán nevelődtek, Kisfaludy Sándor évekig szenvedett gáncsai miatt. De öregkorára nem dicsőült meg, mint Goethe.
Öregkora a csatavesztések és megalkuvások hosszú sorozata. Az új nemzedék, Kisfaludy Károly és Vörösmarty nemzedéke fellázadt ellene, és Kazinczy hiábavaló küzdelmek után Pestre jött, hogy békét kössön velük. A jelenetet, amint kezet szorít Kisfaludy Károllyal, az egykorúak oly fontos irodalmi eseménynek tartották, hogy metszeten örökítették meg. A béke mégsem tartott soká. Kazinczyt egy újabb nagy irodalmi per közepén ragadta el a halál, hetvenkét éves korában, abban a végzetes pillanatban, amikor kezdett ő is félretett vezér lenni, mint Goethe élve mumiává lett elődei, Gottsched és Klopstock.
1939
KÖLT Ő HAZÁJA...
Újra olvasom Dantét. Az Isteni Színjáték, Babits Mihály fordításában, már nem is „világ-irodalom”, hanem itthoni költészetünk egyik legnagyszerűbb alkotása, hozzánk tartozik, akár a Buda Halála. Valahányszor olvastam, természetesen mindíg új és új csodálatossága tárult fel előttem. Először maga a mese és a pokoli táj; azután a furcsa skolasztikus világrend, Dante éles esze, amellyel minden dolgot el tud helyezni a másvilág geometrikus pontosságú föld-rajzában; azután a Paradicsom angyali muzsikája, fénylő félhomálya, egymásba futó sugarai.
És most, hogy két rádió-híradás és a déli és esti napilap közt olvasom, leginkább az üt meg, mekkora szerepet játszik ebben a másvilági utazásban a nagyon is evilági politika. A Pokol-ban Dante politikai ellenfelei főnek és fagynak, a Paradicsomban Dante politikai eszmény-képei nyerik el örök jutalmukat. A legfőbb bűnösök az árulók és ezek közt is legkivált a politikai árulók. A három legnagyobb bűnöst maga a Sátán rágja három szájában mindörökre:
Júdást, Brutust és Cassiust. Közülük is kettő politikai áruló: Brutus és Cassius, Dante szemé-ben a legnagyobb árulók, elárulták a Caesart, a ghibellineket, a császárgondolatot.
Micsoda politikai szenvedély fűti át a halhatatlan terzinákat! A másvilági lelkek elfelejtik minden kínjukat és örömüket, amikor eszükbe jut Itália. Jósolnak, javulásra intenek, ostoroz-nak és átkozódostoroz-nak, mint az Ószövetség prófétái.
Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy Dante számára a politikai részek voltak a leg-fontosabbak. A Commediát azért kezdte írni, hogy örök dicsőséget fonjon Beatrice köré; de azután a Nagy Száműzött művében örök időkre szóló bosszút állt politikai ellenfelein és kiöntötte minden keserűen aktuális mondanivalóját.
Az időközben, mialatt nem a német és francia harctéri jelentéseket hallgatom, a guelfek és a ghibellinek harcolják előttem százados harcukat. Nem tudok ellenállni a kísértésnek és azon tünődöm, hogyan felel meg a két párt a mai világnézeti állásfoglalásoknak. Melyik a szabad-ság, melyik a tekintély pártja? Nem lehet eldönteni. Mind a kettő a tekintély pártja, hiszen a középkor a tekintély kora. A guelfek a pápa, a ghibellinek pedig a császár feltétlen, Istentől eredő tekintélyét hirdetik. A ghibellin Dante az idegen császárt várja, hogy vonuljon be seregével Itáliába, kardja erejével teremtsen rendet és vigye őt vissza Firenzébe. A guelfek egy másik idegennek, a franciának az erejében bíznak. De ugyanakkor mindkettő a szabadság pártja is: a ghibellinek az Egyház gyámsága alól kinőve, autonóm világi rend szabadságáért küzdenek, a guelfek pedig a városi, polgári szabadságot védik a császár és a hűbériség ellen.
Dante maga eleinte guelf, mert a guelf-párt a nép pártja; csak amikor a guelfek közül a hitványak kerülnek uralomra, megy át csalódottan a császár pártjára. De végeredményben mindíg csak Firenzéről van szó. Költeményét „firenzei” nyelven írja. A haza, amelyért Dante szíve ver, Firenze. A gyűlölt és imádott város, amelyet a legsúlyosabb szavakkal bírál és ostoroz és ahová örökké, kétségbeesetten visszavágyik. A száműzött politikai szenvedélye mögött egy melegebb és halkabb humánum húzódik meg: a nosztalgia.
Mikor először jártam Firenzében, legfőbb élményem az volt, hogy milyen kicsi ez a város.
Megdöbbentett, hogy ekkora helyen fért el az az egész világ, ami Firenze. Most, Dante olva-sása közben, megint ezt érzem. Milyen kis helyen elfért Dante egész világa! Dante poklot-mennyeket egybefogó haragja és szenvedélye mögött kicsi, municipális torzsalkodások, apró városkák egymásközti féltékenykedése áll, mint realitás. Dante világa Toszkána, Umbria, a Markák és már mint távoli dolgok, a lombard síkság és Róma. Dante világa: Arezzo, kicsiny hegyi város, félóra alatt körüljárhatod az egészet; Pistoia, a nagy, gyönyörű hegyek reggelente lehajtják ködös fejüket a várfalak fölé, ott vannak egészen közel; Lucca, négy isteni román templom köré felzsúfolódó kedves sikátorok; Siena, rózsaszínű vidám gyermekkori
elkép-zelés egy városról, játékosan csillagalakú domb tetején, ha eltévedsz, már kint is vagy a város-ból, lent a völgyben és kapaszkodhatsz fel a meredeken, vissza a kicsi rózsaszín utcába, ahol Szent Katalin háza áll. Toszkána az európai kultúra csodálatos japáni kertje; oly kicsi benne mindaz, ami oly nagy, mint történelem. Autóval félóra alatt bejárhatod az évezredeket, Empoli ősi pinea-erdejétől le Orvieto etruszk sírjáig: San Gimignanóban, ahol Dante mint követ járt hajdanán, tizenhárom bárói torony áll akkora helyen, mint egy tornaterem. Milyen kicsi Dante világa a térben! És ebbe a kicsi világba belefért minden emberi örvény és minden emberi magasság, belefért az a totalitás, amelynek neve Dante.
Igazán olyan különös ez? Vajjon összefügg az emberi nagyság a térbeli kiterjedéssel, a nagy számokkal és azzal, hogy hány milliós a nép, amelyhez az ember tartozik? Azt hiszem, inkább az ellenkezője az igaz. Shakespeare Angliája kicsi, falusias, periferiális ország volt, Goethe hazája, Weimar és a magyar költők hazája Magyarország. A patriotizmus is akkor ereszt legmélyebb gyökereket az emberi lélekben, amikor szűk, egymással személyesen összeforrt közösségről van szó. Athén polgárai talán mind ismerték egymást, mégsem volt nagyobb dolog a világon azóta sem, mint athéninek lenni. Az ember kis szobában otthonosabbnak érzi magát, mint tátongó nagy termekben; határa van annak is, hogy mekkora közösséget tud az ember élményszerűen magával egynek érezni. És csak azt szerethetjük igazán, azt a teret, azt a népet, amelyet átéltünk, amelynek a velünk való közösségét érezni tudjuk. Ne irígyeljük a nagy birodalmakat és értsük meg szűkös magyar voltunk nagy emberi értékeit.
1939