Cs. Sebestyén Kálmán
(Nógrád Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága, Salgótarján)
Nehéz volt eldönteni, hogyan is próbáljam bemutatni pár percben a Nógrádi Történeti Múzeum fényképgyűjteményét. Közrejátszott ebben az is, hogy a fényképtárunk nem önálló, hanem a dokumentumtáron belül egy gyűjtemény
egység, így az egyes fényképek sok esetben más anyagokkal együtt szemlélve értelmezhetők. Részletezhettem volna egyfajta statisztikai megközelítésben a több mint hatezer darab képet: mennyi ebből a településekről szóló, a nagy múltú vállalatok fejlődéséről, a bennük zajló munkafolyamatokat ábrázoló vagy éppen személyeket megörökítő. A mindennapi kutatómunkában ez számunkra fontos.
Kiemelhettem volna az értékesnek minősülő képeket. De melyek azok? A tele
püléstörténettel foglalkozó számára felbecsülhetetlen például az 1900-as évek elejéről származó acélgyári lakótelep fényképe, vagy az 1908-as losonci Kossuth-szobor avatásáról készült kép; az ipartörténész első helyre sorolja a bányai tisztikarokról, vagy az acélgyári fogaskerekű kisvasút pályájának különböző szakaszairól tudósítókat; a néprajzos a falusi esküvőket vagy körmeneteket ábrázoló fényképeket tartja csemegének, és még lehetne sorolni.
Mindezeket mérlegelve inkább két személyről szeretnék szólni, akik tevé
kenysége különböző területek kutatóinak speciális érdeklődéséhez is kapcsolódhat.
Sok, a század első felében készült fénykép készítője rejtve marad előttünk.
Valószínűleg nem egyedül csak a mi múzeumunk gondja, hogy ajándékként bekerült képek fotográfusáról semmiféle információ nem áll rendelkezésünkre.
Az ajándékozó vagy már elfelejtette, vagy nem is tudta, hogy ki készítette. Ezért számít kivételnek számunkra az 1981-ben bekerült 783 darab üvegnegatív, amely Gábler Vilmos hagyatéka, illetve az évek során több részletben beleltározott Krúdy Pál aláírással és évszámmal ellátott fényképek sora. Két különböző érdeklődésű, mentalitású emberről van szó, akiket a fényképezés iránti lelkesedésük miatt lehet csak egymás mellett említeni.
Gábler Vilmos Ung megyei származású, Palócon született 1873-ban. Reál
iskolát és felsőipariskolát végzett, majd 1892-ben lépett a Rimamurány-Sal-gótarjáni Vasmű Rt. kötelékébe. A salRimamurány-Sal-gótarjáni gyárban műszaki gyakornokként kezdett, majd a gépműhely művezetője lett. 1925-ben munkája és elismert szaktudása alapján kapta meg a mérnöki címet és kinevezést. Minden bizonnyal
a technikai újdonságok iránti érdeklődése vezette el a fényképezéshez a század
forduló környékén. Legelső felvétele, melyet a negatívokat tartalmazó doboz listáján ő maga jelölt meg, 1903-ban készült és „Mamuska a lócán" címet viseli.
Lelkesedése a fényképezés iránt haláláig megmaradt. 1928 júniusában, utolsó naptári bejegyzései között is szerepelnek ilyen napi programok, mint „albumba képragasztás", vagy „Somoskőújfalun fényképezés". 25 éves tevékenysége alatt sokkal több képet készített, mint amennyi negatívja bekerült a gyűjteményünkbe.
Az előbb említett listái alapján nemcsak azonosítani lehet a felvételeket, az azokon szereplő személyeket, hanem a témák bővülését is nyomon lehet követni. Az első időszak a közvetlen környezet, a család és szűk baráti kör fényképeése. A következő egy-két évben még mindig ebben a körben mozog, de már nemcsak otthon készít képeket, hanem Saigon, felesége szüleinek lakása környékén is. Ez azonban nem jelenti, hogy kilép az acélgyári zárt világból, amelyet harminc évvel később Szabó Zoltán is hasonló szemléletűnek ír le. A hirtelen városi méretűvé duzzadó falu egyes részei nehezen kapcsolódnak egymáshoz. Az acélgyáriak
„élettere" a gyár környéki lakótelep és Salgó. A barátok is innen kerülnek ki, akikkel közösen lehet szórakozni és kirándulni. S a kirándulások újabb fény
képezésre alkalmas témát adnak Gábler Vilmosnak. Nemcsak a környékbeliek, hanem a távolabbiak is. 1911-ben palóci szülőházáról készít felvételt. Közben születnek gyermekei. Az ő fejlődésük, játékaik, ünnepeik nyomonkövetése a megörökített bensőségesség mellett számunkra mással is szolgál. Láthatjuk a századeleji salgótarjáni középréteg lakását belülről. Ezek a felvételek - üveg
negatívok - az egyetlen támpontunk erre vonatkozólag. 1908-ban, 1912-ben és 1925-ben is föltűnnek a szobákat, lakásrészleteket ábrázoló képek, általában
„csendélef'-ként, családtagok nélkül. Az 1920-as évek elejétől egyre többször lép ki a kertkapun, s az acélgyári kolónia részleteinek megörökítésére is vállalkozik.
„Fényképfelvétel helyének kikeresése a Dolinkában, a sportpálya fölött" - olvas
hatjuk 1928-as naptárának egyik bejegyzését, vagy „Tiszti kaszinó, teniszpálya negatív felvétel", „Sportpálya kópiák brómpapírosra" stb. Az utolsó években bekapcsolódott a dr. Dornyay Béla által írt Salgótarján és a Kárancs-Medves-vidék részletes kalauza című könyv munkálataiba. Az útikalauzban szereplő fényképek egy részét Gábler Vilmos készítette. Erről tanúskodik több április-májusi feljegy
zése, mint például április 13-án: „dr. Dornyaynak 8 gyárkép, 1 kép a templomról, 2 kép a Hurkapécskőről elküldve", de többször olvasható, hogy „a 600 éves tölgyfa lefotografálása", illetve „Dr. Dornyaynak geológiai rétegződés képe a református templomnál." A könyv azonban csak 1929-ben, halála után jelent meg. Az említett naptár tevékenységének-részletes nyomonkövetésével arról is számot ad, hogy Gábler nemcsak fényképezett, hanem a kép megszületésének teljes folyamatát végigjárta. Esti programjai között szerepelt az előhívás, nagyítás, reprodukció készítése. Általában havonta egyszer pedig beütemezett egy „általános rendezést (fotóberendezéseknél)".
Gábler Vilmos amatőr fényképész volt. Olyan jó értelemben vett amatőr, aki a kedvtelésből űzött fényképezésen túl tisztában volt és gyakorolta is a gépe elkattintásától a papírkép elkészültéig tartó egész technikai folyamatot.
107
Ez utóbbit elmondhatjuk Krúdy Pálról is. Azonban ő egész mentalitásában Gábler Vilmos ellentéte. Igazi fotóriporter. Számára a pillanat megörökítése a fontos. Képeinek döntő része a mozgalmasságot ábrázolja. Az 1878-ban, a Nógrád megyei Ludányban született Krúdy Pál örökölte családjának nyughatatlan szelle
mét. Hisz közeli-távoli rokonsága nemcsak az író Krúdy Gyulára terjedt ki, hanem az ellentmondásos megítélésű Krúdy Kálmánra, az 1849 utáni idők nógrádi „úri betyár" - „gerillájára", valamint az 1920-as években a Mátra és Karancs alján különböző bányavállalkozásokkal próbálkozó és politizáló Krúdyakra. Ő maga a losonci érettségi után jogi pályára készült, azonban az egyetemet a negyedik szemeszter után otthagyta. Losonc városánál kapott számvevőségi állást, ahol 1914-ben főszámvevőnek választják. Innen megy nyugdíjba is. Köztisztviselői állása mellett az 1920as, 30as években próbálkozik ő is nem nagy sikerrel -Ragyolc mellett, Csákányházán szénbányászattal. Ha életvitelében nem is követi elődeit, szellemében mindenképp. Hivatali tevékenysége mellett elmélyül a geológia és a hidrológia tanulmányozásában, majd az 1900-as évek elejétől a fényképezésben. Mivel nem rendelkezik olyan összeggel, melyet fényképezőgép vásárlására fordíthat, felkeresi a századelő neves losonci hivatásos fényképészét, Halmy Bélát. Visszaemlékezésében a következőképp idézi ezt föl: „megkértem őt, hogy az egyik használaton kívüli fényképezőgépét engedje át nekem egy bizonyos időre, hogy a fotografálást begyakorolhassam, s előre is biztosítottam, hogyha a fényképezésben már jó eredményeket érek el, nem fogok neki kon
kurenciát okozni, sőt ha már eljutok odáig, hogy elfogadható képeket készítek, s abból az illető rendelni akar, úgy a lemezt átadom neki, hogy arról fényképet készíthessen és értékesítse azt." A Halmy tói kapott utazógép birtokában lényegében mindent fényképez, ami elé kerül. Arcképek mellett a losonci szüreti mulatságot, a 16. tüzérezred tisztikarának vadászatát, az Ipoly árvizét Kalondánál, a losonci gyorsvonatot stb. Képeinek érdekessége - szerencsénkre -, hogy a jobb alsó sarokban szerepel az aláírása és a készítés évszáma, néha napja is. „Egy alka
lommal - írja - képeimet látta gróf Wenkheim Ferenc, a gácsi vár akkori ura, és felhívta a figyelmet, hogy a londoni „Salon London of Photographi" - egyesület nemzetközi pályázatot írt ki vári felvételekre, s az általuk meghirdetett pályázaton bárki résztvehet..." Ettől ösztönözve készítette el sorozatát a gácsi várról. Bár ezeken a képeken is feltűnik a pillanat adta lehetőség kihasználása, de hang
súlyosabb a komponáltság, a felvétel helyének gondos kiválasztása. A 45 darabból álló fotóalbum - melynek sajnos csak töredéke került be múzeumi gyűjtemé
nyünkbe - meghozta számára az elismerést. „A fotópályázat eredményét - emlé
kezik vissza Krúdy Pál - a The Graphik és a Photographische Rundschau is közreadta, amelynek eredményeként úgy az angol, mint a német kamera-gyárak és optikai intézetek, valamint a lemez- és papírgyárak elárasztották olyan tömegű anyaggal, hogy azokat alig tudtam az ötszobás lakásomban elraktározni, és valamennyi küldő cég és társulat azon a papíron készült képet kért és szak
véleményt, ezzel viszonoztam a küldött áruk ellenértékét". A felhalmozódó fényképészeti anyagok és a 25 darab fényképezőgép adta neki azt az ötletet, amely elvezetett 1905-ben a Losonci Amateur Fényképezők Egyesülete
megalaku-lásához. Krúdy Pál elképzelése szerint a belépő tagok kaptak gépet, fotóanyagokat és az ő szakmai irányítása mellett dolgoztak.
Az elkészült képekből egy év után kiállítást rendeztek, ahol a díjnyertesek megkapták saját tulajdonukba a gépeket. Ez meghozta az egyesület elismerését is, oly módon, hogy a díszelnök felkért Wagner Sándor királyi tanácsos, Losonc város polgármestere és Rakottyay György, a város legjelentősebb üzemének tulajdonosa, szívesen vállalta azt. A 30-35 tag tíz éven keresztül működött az egyesület keretében, amely a világháború miatt, 1915-ben szűnt meg.
Krúdy az egyesület vezetése mellett technikai újításokkal is kísérletezett.
Visszaemlékezése szerint a Goerz Berlin-Fridenaui Optikai Intézet és Kameragyár pályázatára, amely olyan lemezkazetta megalkotására szól, „amelybe tetszés szerinti lemezek helyezhetők el, de betétek nélkül", adta be újítását. „A talál
mányomat át is vették Berlinben tőlem" - írja -, de „... kb. 15-20 nap múlva kaptam a gyártól egy rövid értesítést, amelyben azt közölték, hogy sajnálatukra az ígért összeget (30 ezer márka) nem áll módjukban kifizetni, mert tudtukon kívül szabadalmi osztályuk az enyémmel megegyező kazetta-tervet készített, a berlini szabadalmi hivatalhoz már be is nyújtották..." Krúdy a szabadalmi bírósághoz fordult, amely elutasította a cég szabadalmi kérvényét és kimondta, hogy hasonlót 25 éven belül nem nyújthat be. Ezen fiaskó következtében Krúdy Pál az 1910-es évek közepétől csak a fényképezéssel foglalkozott. Âz évek során a kezdeti lendülete is lefékeződött, s a minden adódó pillanat fényképezése helyébe a mérlegelés és a fontosabb, kifejezőbb jelenségek fényképezése lépett. így örökített meg az 1920-as években több kis magánbányát, az ott zajló munkafolyamatokat, amelyek a bányászat történetét kutató számára kuriózumot jelentenek.
Gábler Vilmos és Krúdy Pál tevékenységének vázlatos bemutatása, úgy hiszem, valamennyire érzékelteti, hogy a századfordulón az akkori modern képrögzítéshez milyen különböző utak vezettek, s az egyéniségek magukon a képeken keresztül is hatnak. Múzeumunk fényképgyűjteménye erről is beszél - de mint az elején is említettem - más dokumentumokkal együtt.
109