Reznák Erzsébet
(Kossuth Múzeum, Cegléd)
A ceglédi Kossuth Múzeum fényképeit a történeti dokumentációs gyűjtemény őrzi. E kézirat lezárásáig egészen pontosan 987 db fotót leltároztak be, melyeknek tekintélyes része ceglédi műteremből került ki. Természetesen gyűjtjük azokat a felvételeket is, melyek nem helyben készültek, de valamilyen kötődésük mégis van a városhoz (az ábrázolt személy, utca, tér stb.)
Ezúttal csak az első csoportba tartozókról lesz szó, azaz a városbeli fény
képészek műveiről.
A ceglédi fényképészek és fényképészeti műtermek története - hasonlóan a korabeli magyar állapothoz - a XIX. század végén, a XX. század elején kezdődött.
E keretek között nincs lehetőség valamennyi adat felsorolására, a tájékozódás megkönnyítése érdekében a dolgozat végén elolvashatja az Olvasó a ceglédi
„szereplők" jegyzékét.
Források
Mindenekelőtt az Olvasó figyelmébe ajánlom azokat a forrásokat, melyeknek részletes tanulmányozása nélkülözhetetlen volt a jelenlegi kutatáshoz.
1. Az iparlajstromok. Ezek Cegléd kereskedőinek, iparosainak legfontosabb működési adatait őrizték meg. A gondosan őrzött köteteket a Polgármesteri Hivatal bocsátotta rendelkezésemre.
2. A helyi újságok. Hirdetési rovatuk fölbecsülhetetlen értékű a téma szem
pontjából, de szinte valamennyi hírük tartalmazhat idevágó újdonságot.
3. Különböző adattárak, hivatalos név- és utcajegyzékek, naptárak. Szintén értékes helyi adatok lelőhelyei.
4. Levéltári források. A hiteles tájékozódáshoz nélkülözhetetlenek.
5. Visszaemlékezések. Főleg a fényképész szakma régi művelőiről van szó, de rajtuk kívül minden, a gyűjtött fényképekhez kapcsolódó adat is idetartozik.
Nekem nagy segítségemre volt Kaczúr Pál ceglédi fényképész, adatait ezúton is köszönöm.
6. A fotótörténeti, helytörténeti irodalom. A szakkifejezések megértéséhez és összehasonlításához adnak nagy segítséget.
7. A fényképek. Itt ugyan a sor végére kerültek, de ez természetesen nem minősítés.
Hátlapjukra a fényképész rányomtatta (rábélyegezte) a műterem helyét, kíná
latát, a tulajdonos vagy alkalmazottja nevét: ez a leghasznosabb segítség az
azonosításhoz! De a képen látható háttér, a kellékek, a felvétel technikája, a beállítás módja, a kidolgozás minősége, a modell viselete, személye mind olyan tájékozódási pont, amely nélkülözhetetlen ehhez a munkához.
A ceglédi műterem
Az üzleti vállalkozás sikerében vagy sikertelenségében jelentős része volt a megfelelő helyen álló, megfelelő berendezésű műterem kiválasztásának. Aki boldogulni akart, szem előtt, lehetőleg a főutcán vagy forgalmas helyen nyitotta meg üzletét.
A hirdetésekből az derül ki, hogy a Ceglédre települő fényképészek nem építettek és nem rendeztek be mindenkor új műtermet, hanem bérbevették az éppen gazdátlanul állót (1.) A tulajdonos személye tehát ritkán változott, nem úgy a bérlőé! Olyan példa is akadt, hogy a bérlő további „albérlőnek" adta ki a műtermet, miközben maga újabb tevékenységet választott. Ezért gyakori eset, hogy a műterem, függetlenül a bérlő személyétől, egész fennállása alatt az eredeti tulajdonos nevét viselte. Pl. Száger M. fényképészeti és festészeti műterme, Zoltán fényirda. A bevált szokások közé tartozott az is, hogy fantázinevet kapott egy-egy műterem s így öröklődött, pl. „Battyány", „Danica", „Hungária", „Adelia" (2.) Mindkét elnevezési módnak ugyanaz az oka: a folytonosság, az azonosíthatóság, a fölismerhetőség garanciáját kívánták így biztosítani a fényképészek.
Fontos támpontot jelentett a megrendelőnek a pontos helyszín megjelölése: pl.
Népbank udvar, a Gombos ház, Rákóczi út-Szegfü utca sarok. (3.) Ugyanígy alkalmazták megkülönböztetésül a ház tulajdonosának nevét is: pl. Havorka-féle ház, Unghváry-féle ház. Mivel azonban az egyes műtermek „vándoroltak", azaz mindenestül települtek át egy újabb telekre vagy a bérlő idővel újabb műterembe költözött, a legtöbbször együtt jelennek meg a fenti adatok a hirdetésekben vagy a fénykép hátlapján. Azaz: a műterem- vagy telektulajdonos neve, a bérlő neve, az utca neve, a házszám. Sajnos, mindezek ellenére sem könnyű eligazodni a korabeli helyszínek között, hiszen az utcák, terek, házak, intézmények gyakran cserélnek nevet, átalakulnak, vagy eltűnnek, feledésbe merülnek, esetleg teljesen megújulva támadnak fel újra.
Helybeli műteremről eddig - egy tervrajzon kívül - ábrázolás még nem került elő, így csak a visszaemlékezések alapján képzelhetjük el egy fényképész műter
mét. (4.) Ezek szerint Cegléden 1923-ig a fényképészeti műterem (fényirda) fából ácsolt barakkot jelentett, üvegtetővel, észak felé nyitott vagy üveges fallal. A világításról, fűtésről alapvetően a természet „gondoskodott", bár a fényképész is igyekezett befolyásolni a fényviszonyokat. Derítő függönyökkel, magnézium
lámpával, ívlámpával, majd villannyal járult hozzá a természet adományához. (5.) A fűtésről sem feledkezhetett el, ha télen akart dolgozni, hidegben nem fogadhatta a kuncsaftokat. Minőségi különbséget jelentett a fűthető műterem, ezért került a magát ajánló hirdetésekbe a büszke kijelentés: „Állandóan jól fűtött műterem..."
(6.)
Lépjünk beljebb a műterembe!
Fontos volt a jó háttér. A képeken leggyakrabban festett, polgári, ritkán arisztokrata jellegű lakásbelsők láthatóak, ablakkal, drapériával, képekkel (7.). A legtöbb képen bútor (székek, padok, asztalok, virágállványok), szőnyeg is látható.
159
Mindezek alapjában véve nagyon praktikus célt szolgáltak: a modell biztos megtámaszkodását, a hosszú expozíciós idő alatti mozdulatlanságát garantálták.
Van olyan képünk is, ahol a festett háttér tájat, természeti környezetet ábrázol, műsziklával, műfűvel. (8.)
Voltak a műteremben kellékek, a fényképeket nézegetve úgy tűnik, igen széles lehetett a választék: újság, könyv, virágok, virágkosarak, zsebkendő, fegyver, játék, fénykép stb. Ezek nem feltétlenül a fényképész tulajdonai voltak, egy részüket általában otthonról hozta a megrendelő.
Míg a berendezés a műterem „tulajdona" volt (időről időre természetesen felújították), addig a fényképezőgépével bizonyára ki-ki maga rendelkezett. Nem sikerült nyomára bukkanni, vajon hol szerezték be a gépet és a kellékeket, csupán a hátlapok őrizték meg a gyártó nevét, telephelyét. (9.)
A ceglédi fényképészek
Sajnos, igen kevés az, ami ezekről az emberekről elmondható. Az eddig használt források szűkszavúak, legtöbbször csak a fényképész nevét, telephelyét jegyezték fel pontosan, esetleg születési évét őrizték meg. Az adat kevés, de sok a kérdőjel: hol, kitől tanultak, honnan jöttek, milyenek voltak jövedelmi viszo
nyaik, milyen helyet foglaltak el a város iparos társadalmában - hova és miért mentek el, miben különböztek egymástól az egyes állomáshelyeik? Honnan vásároltak gépet, vegyszereket? Hol csináltatták a nagyon praktikus és nagyon szép fényképhátlapokat? Fényképezésen kívül foglalkoztak-e más iparággal is? Hasz
nosabb volt-e a családi vállalkozás, mint az egyéni? Milyen gyakran költözködtek, hány helyen fordultak meg életük során? Hány fényképet készítettek? Mi lett a sorsuk az évek alatt bizonyára komoly mennyiségben fölhalmozódott negatívok
nak?
Amit biztosan tudunk róluk kevés, bizonytalan, hiányos. Nevük alapján (Petritz, Szmrecsányi, Conradt, Konfino) ha ez ugyan bizonyíték ilyesmire -legtöbbjüket nem magyar származásúnak gondolom. A közismerten sok nem
zetiségű birodalomban nem szokatlan dolog a „nemzetköziség", a határok átjár-hatóbbak voltak, a Monarchia egyes területeiről könnyen átköltözhettek a vállal
kozókedvű iparosok. A fényképészek legtöbbje igen rövid időt töltött el a városban, akadt köztük olyan is, aki újra visszatért. Volt, aki föl sem adta eredeti, másik városbeli műtermét, Cegléden csak időlegesen tartózkodott. Szó esik majd olyanról is, aki éppen fordítva cselekedett: Ceglédet tartotta fő állomáshelyének, miközben ideiglenes nyári műtermet működtetett Hajdúszoboszlón. Volt olyan is, aki csak meghatározott időre, vagy alkalomra költözött a városba és ideje letelvén, továbbállt.
A ránk maradt fényképek a készítők rendkívül magas szintű szakmai ismereteit bizonyítják. Szinte alig találni életlen, elmosódott képet, némelyik felvétel
90-100 év múltán is hibátlan!
Itt és most csak azokról az iparosokról eshet szó, akik tevékenységük révén kiemelkedtek társaik közül.
Talán az egyik legérdekesebb és legsikeresebb karriertörténet a Száger és Rudda famíliáé Cegléden. Néhány adat erejéig érdemes velük megismerkedni.
A Száger M. név mögött Száger Mária személye áll. Az ő portájukon épült egy műterem 1897-ben. Nem tudjuk, ki volt a fényképész, mert az apróhirdetés csak annyit árul el róla, hogy „minden tekintetben ügyes és jártas egyén", aki a budapesti Kollernél és Streliszkynél tanult.
Azt is tudjuk, hogy a Száger családban többen is fényképeztek. Mindenek előtt Száger Mária, akinek nevét viselte a műterem. (Vajon miért a lánykori nevét, s miért nem az asszonynevét írta a cégtáblára?) A család talán Bécsből költözött Magyarországra, de Mária már Cegléden született 1874. augusztus 17-én. Apja fűszerkereskedő volt, a Vasút utcai üzletben lánya is tevékenykedett, 1884-ben legalábbis ehhez kért iparengedélyt. Unokája szerint viszont a Száger Mária a fényképész szakmában is jártas volt, sőt ez volt tanult mestersége. Az ugyancsak az unokája ajándékozta, a múzeumban őrzött Száger Mária portréról terebélyes termetű, vidám asszony mosolyog ránk. 1918-ban 44 éves korában halt meg.
Első férje, Rudda Károly, akivel kb. 1892-ben kötött házasságot, szintén rendelkezett fényképész iparjoggal - ő viszont Sőregen született, apja az ottani uradalom erdésze volt. Szágerékhez hasonlóan ő is fűszerüzletet tartott fenn, s hogy ezen kívül még mi mindennel foglalkozott, azt felsorolni szinte lehetetlen!
Az 1899-es iparlajstromban neve mellett a fúszerkereskedő foglalkozással együtt ott van a fényképész megnevezés is, 1898-ban 34 forintot fizetett ebből származó jövedelme után. Véleményem szerint azonban a műteremben inkább Herbst Pál fényképész dolgozott, aki ráadásul sógora volt Ruddának. íme, a családi vállalkozás jellegzetes példája a XIX. századból!
Rudda Imre fiatalon, 33 éves korában halt meg, tevékeny élete végére a tüdővész tett pontot.
A fényképész ipart Mózer Aladár, Száger Mária második férje folytatta a családban. Mózer Alfréd, mert neve így szerepel a hivatalos iratokon, a Pozsony megyei Királyfalván született 1874. január 25-én, apja a mocsonoki uradalom gazdatisztje volt. Hogy mikor került Ceglédre, azt nem tudni, Száger Mária unokája szerint az ő nagyapja halála után állt be a céghez, üzletvezetőként. 1901-ben már biztos, hogy itt lakott, mert akkor vette feleségül a megözvegyült Száger Máriát.
1902. november 29-én pedig a fényképész iparjogot is kiváltotta. „Száger M. utóda Mózer Aladár", ez volt műtermének a neve, így szerepel a fényképek hátlapján is. A műtermében készült felvételek azt bizonyítják, fényképésznek szintén ügyes volt. Mi lehetett az oka, hogy 1909-ben viszont mégis újra a felesége nevére szólt az iparengedély? Majd annak halála után, 1919-ben fiára, Rudda Imre Józsefre örökségként szállt át az iparjog. A két utód egy darabig együtt dolgozott, bizonyíték erre egy 1924-es újsághír, amely ugyancsak szenzációt ígért: „Van szerencsénk a mélyen tisztelt közönség tudomására hozni, hogy a budapesti vEosv chromofoto-grafia műtermével létrejött megállapodásunk alapján abban a helyzetben vagyunk, hogy felvételeinkről a modern fotótechnika eljárása szerint készült színes arc
képeket szállíthatunk. Minden alkalommal szép ajándék. Mózer és Rudda fény
képészek. Gombos udvar"
Az egykori kortársak barátságos, közvetlen embernek ismerték Mózer Aladárt s egy ilyen egyéniség néz ránk a róla készült képről is. Rudda Imre lánya szerint 1928-ban költözött el végleg Ceglédről.
161
így maradt az egész üzlet végül Rudda Imrére, aki az anyjától tanulta meg a mesterség fogásait. Azt lánya mesélte, hogy édesapját súlyos betegsége meg
akadályozta a folyamatos munkavégzésben, kb. 1936-ban le in bonttatta a Gombos udvari műtermet s a Batthyány u. 14. sz. házában rendezett be másikat. Dolgozni azonban keveset tudott, a Zsengellér-féle vaskereskedés boltjában láthatták őt gyakran üldögélni. Hosszabb szünet után 1942-ben végleg lemondott az iparról.
1945-ben érte őt a halál.
A hangulat, amely a régi fényképek nézegetésekor körülvesz bennünket, semmihez sem hasonlítható. Ezek a fotók a kézművesség dicséretei, az egyéniség emlékjelei. Arcok, mozdulatok, házak, városok soha vissza nem térő pillanatai -emlékezzünk a múlandóságra, ha archív fénykép kerül a kezünkbe!
Fényképészek és műtermek Cegléden, 1877-1951
Hain János, I. ker. 103. 1877-1879?; Anton Petritz, Vasút u. (Havorka-féle ház) 1884-?; Matsko Károly, Szegfű u. (Faragó Lajosné Háza) 1884. jún. 29-kb. 1884.
júl. 13.; Szmrecsányi Miklós, Vasút u. (Szágerné háza) 1884-?, Gombos udvar 1897-?, Vasút u. (Kovács-féle ház) 1900-?; Szigeti Henrik, Jászberényi út (Steiner Ignác háza) 1894-?, Havorka-féle ház 1899; „Száger M. fényképészeti és festészeti műterem", Vasút u. 32. 1897-1899, Gombos udvar 1899-?; Rudda Károly, I. ker.
32.1898-?; „Gonda és Társa", Gombos udvar 1898; Gonda János Frigyes, Gombos udvar 1898-1899; „Adelia" Vasút u. 32. 1900-?; Lőwy Lipót, Vasút u. (Kovács-féle ház), 1900-?, Lukács L. néven Szegfű u. 1902-?; Zoltán Zsigmond (Zoltán Zsigmondné „Zoltán fényképészeti és festészeti műterem, „Zoltán" fényirda), Vasút u. (Rákóczi út-Szegfű u., Mitrusház) 1902-1921; Freund Salamon, I. ker. 98.1902-1908; Mózer Aladár (Száger M. utóda), Gombos udvar 1902-1909; Conradt Vilma, Népbank udvar 1903-1905; Buchsbaum Gyula, L, Árpád tér 8. 1903-?; Kerpit Károly, Népbank udvar 1905. május-nov. kb.; Kövessy Rezsőné (Herczeg Mária) Népbank udvar 1905-1908; Radványi (Rab) Sándor, Népbank udvar 1908-1921, Rákóczi út 18. 1921-1948; Schuck Árminné (Bujáki Terézia), Népbank udvar 1909-1910; Mózer Aladárné Száger Mária, Gombos udvar 1909-1919; Lázi József, Vm.ker.45.1910-?; Schweiger Károly, Jászberényi ú.(Unghváry ház) 1911-1912;
Tóth Alfréd és Mlinárcsik Antal, III. ker. 138. 1911-1913; Nagy Jenő, Puska
poros u. 26. 1912-?; Adler Zsigmond, Jászberényi u. 2. 1913. júl. 2-júl. 16. kb.;
Tóth Alfréd, Batthyány u. 1. 1914-?; Széchenyi Mór és Steinfeld Gyula, Herczeg u. 18. 1916-?; Rudda Imre József, Gombos udvars 1919- kb. 1936, Batthyány u.
14. kb. 1936-1942; Konfino Gábor (Battyány műterem, „Gábor", Első Ceglédi Fényképnagyító Vállalat), Batthyány u. 1. 1919-1925; Laczkovich Andor, Arany u. 6. 1919-1937; ifj. Hörömpő Ferenc, Szőlő u. 15. 1920-?; Hörömpő és Hrebik (Battyány műterem), Uránia mozgó udvara 1920-1924;
Ruzicska Gyula (Ruzicska és Halmi) X., Kórház tér 1921-1923?; Czeglédy Sándor („Danica"), Szegfű u. 8. 1921-?; Uránia udvar 1923-?, Rákóczi út 3. 1927-1947, (Hajdúszoboszló) (1935-?);
Szombathy Nővérek, Angyal u. 11.1923. Angyal u. 10.1923-1951.1957-1972;
Csernus Mihály, Gombos udvar 1934; Hegedűs Olga, Népkör u. 1.1940-?, Gudody u. 20. 7-1951; Kaczúr Pál (Kaczúr Fotó), Székely u. 27. 1947-1949, Teleki u. 30.
1949-1978; Czeglédy Testvérek Fotó Stúdió (Czeglédy Tibor, ifj. Czeglédy
Sándor), Rákóczi út 3. 1947-1951; Cegléd és Környéke Fényképész Kisipari Termelőszövetkezet, Rákóczi út f3. 1951-1990?
Rövidítések:
CDMA: a ceglédi Kossuth Múzeum adattára
CKMD: a ceglédi Kossuth Múzeum történeti dokumentációs gyűjteménye
A tanulmány teljes terjedelmében a Studia Comitatensia c. sorozat 24. kötetében olvasható.
1. Gonda és Társa hirdetése, Czegléd, 1898. márc. 15. Czeglédy Sándor hirdetése, Czeglédi Kisgazda, 1921. máj. 1. Szombathy Nővérek hirdetése, 1923. márc. 18.
2. Mindkét elnevezési módnak ugyanaz az oka: a folytonosság, az azonosíthatóság, a fölismerhetőség garanciáját kívánták így biztosítani a fényképészek.
3. Conradt Vilma hirdetése, Czegléd, 1901. dec. 22. Szmrecsányi Miklós hirdetése, Czegléd és Vidéke, 1897. júl. 4. Zoltán Zsigmond hirdetése, Czegléd, 1913. dec. 7.
4. Kaczúr Pál visszaemlékezése, CKMA 3167-90.
5. A derítőfüggöny a fény megfelelő helyre való „terelését" szolgálta.
6. Czeglédy Sándor hirdetése, Czeglédi Kisgazda, 1922. nov. 26.
7. A fényképeken látható háttér igen jó azonosító jel, ennek alapján a jelzés nélküli fotó eredete is megállapítható.
8. Pl. Conradt Vilma felvétele, CKMD 83. Ii7.1.
9. Pl. Pejtsik K. Budapest (Kovessy felv., CKMD 88.47. 242., Wanaus József Budapest (Hungária felv., CKMD. 87.15.10.) Leop. Loebenstein Wien (Mózer A. felv., CKMD 88.47. 191.)
163