M A KO LD I SÁ N D O R G Y U LA „PUSZTAI EM LÉKM Ű"-TERVÉRŐL
Jelenleg is, ha egy síkságon jelet akarunk hagyni, dom
bot emelünk. Jelet pedig azért akarunk hagyni, mert fontosnak tartjuk - valószínűleg minden időben - azt, amit és ahol meg akarunk jellel jelölni.
Közismert, hogy kontinensünkön, a legnagyobb sík
ságon a szkíták hagyták ránk a legtöbb dombot (kur- gánt), amelyek vitézeik, fejedelmeik sírjait rejtik. A ré
gészek keze nyomán e sírokból nemcsak az ősök teste, hanem a szelleme is kiszabadult, hiszen kultúrájuk ma
gas fokú művészeti emlékeit innen ismerhettük meg.
A leletek hatására egyre nő az érdeklődés irántuk az egész világon. A feltáró szovjet régészek maximum az időszámítás előtti XI. századtól datálják létüket, de in
kább a VII—III. századig: korai vagy archaikus kor (i. e.
VII—VI. század), középső vagy klasszikus (i. e. V-IV. szá
zad), késő (i. e. IV. sz. vége—111. sz. első fele), ami össze
sen ötszáz év! Pedig a leletek, a kurgánok száma meg
számlálhatatlan a Fekete-tengertől a Bajkálig-és jelen
tőségük sem csekély, ha csak az arany kincseket is néz
zük. (Szkíták aranya. A leningrádi Ermitázs vendégkiál
lítása, katalógus, Budapest, 1985.) De a temetkezések
egyéb kellékei is igen beszédesek, és gazdagon megta
lálhatóak: volt olyan kurgán, ahol a halott köré 360 lo
vat temettek el (Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. Miskolc, 1997.) - mert a szkíta lovas-íjász nép volt, s a datált 500 év alatt a Dunától Kínáig leljük meg nyomaikat.
Az írásos (görög-római) források szerint azonban a
„kegyetlen szarmaták mind egy szálig kiirtották őket", mígnem alig 400 év múlva a „kegyetlen hunok ki nem irtották" azokat is - és így tovább. Kínai forrásokból tudjuk, hogy ők a szintén lovas-íjász hunok ellen kezdték építeni a Nagy Falat, akik szintén (mint előbb a szkíták és szarmaták) uralták egész Ázsiát, mármint a sztyeppékét Atillával együtt egészen a Kárpát-meden
céig (illetve hatáskörük még ezen túl is terjedt, Európá
ra is). Ha megnézzük a hunok egy évszázados mozgás
diagramjait (Bóna István nyomán) itt Európában, az el
lenséges népek tengerében (1. ábra), akkor beláthatjuk, hogy nem lehetett számukra elérhetetlen távolság Ázsiában sem.
Az újabb kutatások már elismerik: „A szkíták világa
1. A hunok hadjáratai Európában Atilla haláláig, alig száz év alatt (370-452-ig) (Bóna István nyomán)
2. Szkíta kurgán keresztmetszete (rekonstrukciós rajz, P. Kornienkó)
jelentősen kitágult, világossá váltak a szkíták valójában nem folyamatos, hanem staféta jellegű kapcsolatai a Távol-Kelettel, egészen az Altajig, Tuváig és Ordoszig"
- írja B. B. Piotrovszkij professzor, az Ermitázs igazgató
ja 1985-ben. A nagy távolság tehát már nem különös - inkább az a különös, hogy a szkítáktól Atilla birodal
máig alig ezer év telik el, és ez alatt három hatalmas,
„legyőzhetetlen" nép tűnik el ezen a területen, ahol ma már csak a halomsírokat találjuk!? A professzor közli továbbá: „M a már tisztázott a szkíták kapcsolata a Kö
zel-Kelettel, elsősorban az urartui állammal..." Bár nem biztos, hogy ő ez alatt azt érti, mint a téma neves ma
gyar kutatója, Badiny Jós Ferenc: „Az UR-AR-TU népet minden tudományos szakmunka azonosítja a hurrians- subareans néppel, amelyik Sámuel Kramer szerint özönvíz előtti. Ugyanis csak az asszír krónikák nevezik ezt a területet UR-AR-TU-nak. Az asszírok előtt H U R U a neve, és Sir W oolley és Hawkes így ír róluk: »A subar nép kapcsolatos - mondhatni azonos - a hurriens (hur- ri) néppel ... Dél-Mezopotámiában hurrita nevekkel ta
lálkozunk, és ugyanők vannak Palesztinában a pátriár
kák előtti korban.« Az i. e. IX. században fővárosuk Nimrud ... A NewYork-i szkíta aranyak kiállításáról ír
ják: »...a kiállítás sok aranykincse a Schyta, Urartui, Al- tai és Sarmata nomád civilizációk terméke.« Tehát a szkíta művészetnek az a része, amit Urartean civiliza- tion néven nevez a kiállítás informátora, a sumeroktól ered. Viszont Gordon Childe ezt a sumér kultúrát Kr. e.
3500 évben már a Duna-medencében - Magyarorszá
gon - meglevőnek bizonyítja ... Sir Leonard W oolley vallja: »...az egyiptomiak, babilóniaiak, asszírok, phoe- niciaiak, héberek és végső fokon a görögök tudásának
és művészetének legnagyobb részét a sumérokig tudjuk visszavezetnie" (Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig. Budapest, 1996. 118-119. o.) Mi még tovább, hiszen a magyarokat az első írásos krónikáinktól kezdve mindig „érdekelte" a szkíta kér
dés. A régészek bizonyosan elmondják itt is részlete
sen, hogy milyen leleteket tártak fel eddig a mai M a
gyarországon a szkítáktól, szarmatáktól, hunoktól, ava
roktól - remélhetőleg bővebben szólnak a halomsírok
ról is, amelyeket a mi Alföldünkön kunhalmoknak ne
vezünk, mert a nevezett katalógusból, ami a kutatáso
kat foglalja össze, az is kiderül, hogy „kevésbé tisztá
zott viszont a szkíták kapcsolata nyugati szomszédaik
kal ... Az i. e. IV. században Szkítia hatalmának és gaz
dagságának tetőpontjára ért. Atheas e nép legjelentő
sebb vezetőinek egyike volt, uralkodása alatt a szkíta birodalom nyugaton egészen a Dunáig terjedt." (Kát.
15. o.) Miután mi élünk itt, és szkíta leleteink is vannak a Dunán innen és túl, talán leginkább nekünk, magya
roknak kellene tisztázni a „nyugati kapcsolatok kérdé
sét" - önazonosságunk kérdésével együtt!
E kérdések megválaszolása nemcsak a régészeknek fontos, hanem mindnyájunknak - így egy művésznek is, aki ezeken a kunhalmokon például egy szobrot sze
retne felállítani, egy mai pusztai emlékművet. Ha örö
kösei vagyunk e mesterséges halmoknak (jeleknek), ak
kor fel kell vállalnunk azt a szellemi örökséget is, amit e jelek jelölnek számunkra.
A szkíta kurgánok feltárásait ismerjük. Legtöbbször a vezér (király) sírkamrája fölé építették a halmot, aminek tetején ott állt a szobra - immár örök életűén -, örökké vigyázva a síkot, mint életében (2. ábra). Hogy
semmi-ben ne szenvedjen hiányt a másvilágon sem, felszere
lését vele temették, köztük sokszor lovait is, mint em lí
tettük. A túlvilágon tovább élt velük, mert olyan volt minden fenn, mint lenn - a sír nem vetett véget a hatal
mának, hanem éppen kiterjesztette: őssé válva (mint szellem) mindig népével maradt. Az ellenség, ha meg
támadta népét, igyekezett e szobrokat is lefejezni, így megsemmisíteni az erejét. (M ongóliából Erdélyi István
3. Szkíta kurgán, lovas temetkezéssel (Bakay K. nyomán)
4. Lefejezett kőszobrok Mongóliában (Erdélyi I. nyomán)
5. „Szarvasos kő" újraállítása (Erdélyi I. nyomán)
közöl könyvében fotókat ilyen letört fejű sírszobrokról - 4. ábra). Pedig nem lehetett egyszerű ezekkel a ha
talmas kövekkel „végezni", ugyanitt láthatunk ún.
szarvasos követ, ami 390 cm magas volt! (5. ábra.) Még régebbiek azok a kőhalmok (mongolul ,,kerekszúr"-ok), melyeknek a közepén a sír helyét négyszögletes kőke
rítés jelzi, s a sírgödör fölött két kőszál áll; a középső részt kettős körgyűrű veszi körül; mellette áldozóhely.
E kőszálak a „kerek" sírokon az eget „szúrják", ha csak hasított, nyers kövek, vagy szarvasok futnak hasábju
kon, vagy ha már kirajzolódik a kőbaba alakja is, vagy a lóé (állatoké) a Kaukázus felé az ukrán síkon is, az Al- taj környéki pusztáktól kezdve, mindenütt a lovas né
pek életterében. Mint ahogy a sírhoz vezető út mentén a felállított sziklák a levágott ellenséget jelölik, úgy a szarvasos kőtömbök is „figurálisak" - egy 362 cm-es kő leírása: „Ép kőoszlop, fent a Nap »nyéllel«, lejjebb cik- cakkos öv ábrázolása, rajta tőr." (Erdélyi István-Sugár István: Ázsiai lovas nomádok, Budapest, 1982. 84. o.) E sztéléken, mint a türk kőszobrok legrégibb csoport
ján, az emberábrázolás csak jelzésszerű, visszafogott, a felületén futó szarvasok viszont igen szuggesztívek és dominánsak (9. ábra). Ha a szarvasokat, amelyek a Nap
felé futnak, tudták életszerűen, részletezve „ábrázolni", akkor az embert is tudták volna - csakhogy valószínű
leg nem is akarták. Bizonyos, hogy jelet akartak állítani, amin a szarvas fontosabb volt, mint az egyes ember, még akkor is, ha az nagy vezér volt. Ez olyan kozmikus gondolkodásra, világképre vall, ahol az egyedi földi élet (karrier) csak eltörpülő része az egésznek. Gon
dolkodásuk mélységét a szkíta leleteket szemlélve érez
hetjük meg, akiknél szintén sok a szarvas-ábrázolás (aranyban, kisplasztikában is), talán azért, mert a görö
gök által használt szkíta név helyett eredetileg a szakát használták (ami szarvast jelent). így érthetjük meg, hogy amikor egy női koponyán látjuk a szarvasok vo
nulását - de behúzott lábakkal, mintegy „halva" -, ak
kor az emberi szellem helyét tisztelték meg ezzel (há
romszögeket, hármasságokat képező, váltakozó hom- lokpánt-szegéllyel). A koponyát így látva olyan, mintha a gondolatait látnánk a szkíta nőnek, az asszonyok él
tette generációk egymásutániságát, a folytatódó ősök vonulását (6. ábra). Á férfi testén is szarvasok vannak te
toválva a megfelelő helyre - a szarvasos köveken ezek a szarvasok a Nap (vagy telihold) felé rohannak, való
színűleg így égi úton. Szellemek? Karaktert jelző lények az emberi kőszál „testével" egylényegűen.
„Általános szabálynak tekinthető, hogy minél élet
szerűbb az ábrázolás, minél inkább a teljes emberi ala
kot mutatja, annál fiatalabb, annál későbbi" - idézi Ba- kay A. Csarikovot, aki csoportosította a „kámennaja ba
b á ik a t (törökül balbal-okat) 1. ótörök, 2. besenyő vagy polovec, 3. kun szobrokra. Csak Kazahsztánban eddig 238 db került elő belőlük. (C. A. Pletynyeva közli raj
zaikat is in Poloveckije kamennüje uzvajánija. Moszk
va, 1974.)
6. Szkíta fejdísz női koponyán (Szinjavka 100. kurgán, Kovpanyenkó nyomán)
Magyarországon itt vannak a kunhalmok, de kövek nem maradtak meg. Zajti említ egyet Kunszentmiklós- ról (Zajti Ferenc: Magyar évezredek. Skytha-hun-ma- gyar faji azonosság. Budapest, 1939. nyomán). A kun
halmokról a néprajzosok, köztük elsősorban Győrffy közli, hogy ezeket az 5-10 méteres, ma is viszonylag magas emelkedéseket a Tisza és a Sárrét ármentes he
lyein a nép halmoknak nevezi, megkülönbözteti más magaslatoktól, és „tudja, hogy ezek sírhalmok". (Győr
ffy István: Alföldi népélet, Budapest, 1983. Kunhalmok és telephelyek a karcagi határban.) A datálásukat ille
tően a régészek adhatnak eligazítást: „Legkorábban a korai bronzkorban jelennek meg hazánkban a keleti eredetű okkersíros kultúrával. így temetkeztek esetleg a késő bronzkor és a korai vaskor egyes csoportjai, a szkí
ták uralkodórétege, valamint a népvándorláskor több népe. Sok jel van arra, hogy a temetkezési halmokat ásatás nélkül is valamelyik fenti néphez kössük. A ki
sebb, csoportosan elhelyezkedő halmok pl. a császár
korban, a szarmatáknál szokásosak..." (Makkay János:
Megjegyzések Gunda Béla Az aterrado-művelés és az alföldi kunhalmok c. cikkéhez. Ethnographia 1964/3.
471-472.) A Régészeti Intézet a hatvanas évek elején azonban feltárt egy különös temetőt is, ami nem azért volt különös, mert rézkori, azaz kb. 5000 éves, és a Ti
sza egyik homokpadjában volt, hanem azért, mert a szárazulatban a sírok között egy kő-sztélét is találtak, Mezőcsáton. Az alföldi homokon egy többmázsás kő
szál, ami még emberalakot is formáz - elég különös le
let a rézkorból. 40 év múlva kap publicitást: most van kiállítva az intézetben - de még most sem mondja ki senki (tudomásunk szerint), hogy ez a legkorábbi pusz
tai emlékmű, ami érdekes módon éppen Magyarország közepén került elő.
*
Ha Magyarországnak csak egyetlen emlékmű felállí
tására futná az ősei emlékére, úgy az egy lovasszobor kellene legyen, valahol a pusztában, talán éppen egy kunhalom tetején. Az a kurgán lehet, hogy nem rejtene éppen sírt a mélyében, de ennek a lovasszobornak sem egy tényleges vezért kellene jeleznie e világon, hanem az őseink típusát, szellemét. A gondolat hasonló a Kun
ságban felállított együtteshez (Győrfi Sándor szobrász), ahol az ősi sírszobrok mintájára egy dombra minden kun város állíthatott volna egy kunbabát. Vagy egy tucat áll már, gyülekeznek az ősök, férfiak és nők vegyesen, gyalogosan, lassacskán.
Régen ezt a gyülekezést mindig egy akarat irányítot
ta, a vezér, aki Isten kardját megkapta, akinek személye és szava az égiek megnyilvánulása volt. E hatalom nem merevedett sírszoborrá, dinamikus tettei, gyorsasága tette nyerővé - és ebben a ló volt a társa. Az ösztön-erőt adó állat és az emberi tudat együttese legendás volt a lovas népeknél. Nem véletlenül alakult úgy, hogy a fér
fiak szinte le sem szálltak a lóról. A Bibliában Jeremiás próféta így beszél a szkítákról: „Egy legyőzhetetlen, régi nemzet, amelynek nem ismered a nyelvét és nem érted a beszédét. Tegeze olyan, mint a nyitott sír s mindnyá
jan hősök." („Felemészti majd aratásodat és kenyeredet, fölfalja fiaidat és lányaidat" - jövendöli az izraeliek
nek.) A nyilas népek ereje a mozgékonyság volt. Ezt az erőt jelölheti a lovas szobra, a magyarsághoz rendelt asztrálmítoszi Nyilas-erők megidézésével együtt. A ló
és lovas egybefonódva, tömbszerűen csak jelölhetné azt az energiát, ami együttes erejükből előretör, az ösz
tönökön uralkodó emberi minőséget. Vagy, ha a vezért az égiek képviselőjeként fogadjuk el, akkor az alá adott lovas minőség azokat az égi, kozmikus energiákat is jelképezheti, ami a népét segíti - hitük szerint.
Később az európai művészetben a lovasszobrok mindig az uralkodót (vezért) illették, az uralkodó alatti ló így a népét is jelképezhette. Portrészerű megjelenés
ben, a ló és a lovas összhangja vagy diszharmóniája, arányai és „póza" mind jellemezte az adott kort és ural
kodót. De bármily pompázatos volt is jelmezük, a gaz
dagságnál tovább nem emelkedhetett földi viszonyla
taival - a kozmikus erőket már nem jelenítette meg többnyire neves szobrászuk. Míg a pusztai népek mű
vészetének legkisebb darabját is átjárja, a névtelen mesterek aranyból vagy kőből többnyire mind nemeset alkottak. Az egyediség ugyanis egyszeri, az egyéniség csak a felszín. Az idő azonban kiforrja azt a típust, ideált, ami a legmegfelelőbb mindenki számára, megta
lálva azt a tartalmat, ami összhangban áll a világ rend
jével, az erkölccsel, hittel és kultúrával. Egészséges tár
sadalomban ez esztétikus is lesz - amellett, hogy prak
tikus és kifejező is -, ideális. A közösség így hozhat lét
re egyetemes értékeket az egyeden keresztül.
Nos, a XX. század végén, egy újabb ezredfordulón talán kötelességünk is visszanézni, s az elődeink
nyom-7. A tervezett lovasszobor tömbje (Makoldi Sándor Gyula)
8. A lovasszobron lévő ábrarendszer - kiterítve
dókáin újra átgondolni, hogy az élő tájban milyen len
ne az élő jel.
Három halom lenne erre legalkalmasabb, ‘három
szögben, melynek két csúcsán a férfi és a nő szobra á ll
hatna, párhuzamosan, délre tájolva. Eddig ugyan csak a férfiról, a vezérről beszéltünk, de mi lenne a néppel a nő, az anya hasonló ideákat hordozó léte nélkül? Az anya törökülésben szoptató, gyereket tartó tömbje ki
egészítené a lovas szobrát. A harmadikon, a legmaga
sabban egy kőszál állhatna, tájoltan, égbe-nyúlóan.
Valószínűbb azonban, hogy csak egy, magányos ha
lom adódik, amin a lovas szobrát lehet majd felállítani
(7. ábra), lehetőleg hatalmas kőtömbből-kifaragva, hogy messziről is látható legyen. Nézhetne keletre is, ha csak az emlékezést akarná kifejezni. Jobb lesz azonban a Nap teljes járására tájolni, kelettől nyugatig lássa be a látóhatárt! Az élő tájban így elevenedhet meg a kőtömb is, ha a Nap fénye-árnyéka naponta változtatja, moz
gatja látható erővonalait, és a tömbön az e mentén vé
gigfutó ábrarendszert. A napfény így nem csupán a for
mákat, hanem azok tartalmi lényegét is kiemeli, meg
világítja, az abszolútum működtetné a szobrot a tarta
lom és a forma szinkronitásában, mint ahogy ez az őseinknél is volt.
A lovas harcos, uralkodó, atya szobra tehát jelzés
szerű, form áit mintha a természet, a szél és a víz alakí
totta volna. Felmagasodva nekifeszül a fénynek, tükör
sima felületén a formák közötti erővonalakat, m élyített árkokkal, rajzok követik. A ló előrefeszülő tengelyére merőleges az ember síkja, ezen a kereszten, délre tájol
va jelennek meg a formák (8. ábra). Keleten a felkelő Nap dinamikus, épülő jeleket talál, amik a tengelyben, a csúcson a legburjánzóbb állapotában teljesednek ki és fordulnak át nyugatra, folyamatuk lecseng és mérle- gelődik, az élet folyamatát is magában hordva. A meg
talált jel fűzés nemcsak tartalm ilag egyetemes, hanem formáiban is azonos lett a honfoglalás kori „ornam enti
káink" jeleivel, mint az azt megelőző korok tapasztala
taival, művészetével. végtelenben a tájékozódás. A központban a fénymag, a kör négyfelé kiáradása, differenciáltabb formákkal foly
tatódik: szárnyas alakok viszik a további szintekre a négy égtáj felé a közvetlen, felső akarat hírét. A fejtől a vállhoz érkezünk, a kézhez - az akarattól, a gondolat
tól a cselekvéshez, melynek a csomópontjain nyilazó figurák jelölődnek. Az atya szellemisége iker fiaiban kapja a végrehajtó energiákat. A keleti alaknál a nyíl
dásával, ahol nem a célba vett elpusztítása természete
sen a feladat, hanem a cél elérése, az egyesülés vele.
A másik figuránál a fegyver méretei lecsökkennek, a fénykör a fejbe, a szellemi szférába kerül - ami ki is v i
rágzik, azaz koronát kap-visszautalva a kiinduló, atyai jelleg felé. Nyugaton, lenyugvóban, esetleg már az élet alkonyán is nem a harc, hanem a szellemi erők kitelje
sítése a cél. A lovas hármas csomópontú, vízszintes ten
gelyű jelegyütteséből a nyilazó alakok a ló kereszt-irá
nyú függőleges tengelye felé céloznak, a jelegyüttesből éppen a fejen simuló két szarvasagancs közé, mint Hu
nor és M agor a csodaszarvast követve, vagy nyomdo
kukon a mitikus vadászat más-más szereplője, aki meg
látja a szárnyas lényt, a fény-jelenést e helyen. (A jele
nés lényege itt is a négyszirmú fény-virág vagy fény
mag.) Ilyen összefüggésben érthető meg, hogy miért te
mették pl. a pazyriki kurgán lovait szarvasmaszkban, agancsokkal - a tegezével-nyi Iával eltemetett vezér m ellé a szkíták. A férfi testén pedig a tetoválás ábrái is megmaradtak (9. ábra), mint a »szarvasos köveken«, mint itt a figura vállán, csomópontjain. így teremtődik meg a szellem i összeköttetés az átlényegült ló és lovas között - hiszen különben egy tőről fakadnak, testük szinte Összenőtt. (A kentaur ennek elkorcsosult, félreér
tett megfogalmazása.)
A lovasszobor elölnézetét a ló tölti be, mely dél felé indul - itt a fényre nyílva kapja meg a leggazdagabb, burjánzó jelegyüttest jellem zékül [és nem »cicoma- ként«, m inta kortárs, sőt osztálytárs művészettörténész
től már értetlen kritikaként megkapta]. Lent, a ló lábait is elfedő geometrikus, rácsszerű (kristályosabb) anyagi
világban is a négyes sugárzás van jelen, m ely feljebb, a szügyén (szívén) szív alakú kacsokkal az élet más minőségévé alakul, kivirágzik és indákat hajt. A burján
zás középpontja a növényekből növő nő, természet
istennő figura (idol), Madonna, Babba-Mária. Ezt a m i
nőséget a lélek szüli és a szívünkbe zárjuk, ösztö
neinkben hordozzuk. M int egy pajzs, úgy helyezkedik el a ló szügyén, óvja, védi is a rászorulókat (a keresz
ténységben is, mint köpenyes Madonna). A lélek szint
jén mint kis indák burjánzanak, születnek a további lel
kek, a fiai. Szárnyasán, hullám ozva rezegnek tovább a ló testén. Alul védik, felül virágok termőjéből alakulnak emberi formává, saját minőséggé önállósulva. A keleti
„gyerm ek" a ló hasán domboruló, forgó négykarú Nap
hoz kapcsolódik, nyújtózik, másik karja a virághoz, születéséhez köt vissza (a kezdet oldalán). A nyugati ol
dalra hajló ember-figura karjait a feje fölé lendítve már begubózik - az elmúláshoz (lenyugváshoz) közelítve a bezáródás, az értékek védelm e, az élet (fénymag) to
vábbvitele a cél. Az összezáródó karok virág-magjából csipegetnek (mint mák-gubóból) a madár formájú lé
nyek - úgy, hogy a magot a figura feje, szellem e képezi.
M íg a kezdetnél maga a figura röpteti, itt a túloldalon már csak a lélek madarai. Ebből a madárból a ló hasáig hajó (bárka) forma válik, m elynek szintén az élet ma- gábazáródása, továbbvitele a feladata. A közepén meg
jelenő szárnyas lénnyel mérleget is formáz. A lenyugvó Nap világíthatja meg - s a nap végén el kell számol folyamat. A hajót az erre tartó madár-orra a sötétség fe
lé húzza, az egyensúlyt m egbillentve lehajlik és elhal.
A központi szívburokban lévő élet, nőalak glóriája a delelőn (délben) lángnyelvként csap fel a ló szájához, élettel (és parázzsal, energiával) táplálva azt. A ló fején - más síkon - újabb jelcsoport, új élet kezdődik, E nő
alak szoknyájában ott ragyog a Nap, a lelkiség szintjé
ről rajta keresztül áramlik át az éltető energia. Kos-jelet adó kezei képezik a ló szemét, látását, s Bika-feje jelöli a paripa homlokán a csillagot, harmadik szemét. A feje (szelleme) nyitott, a szarvasagancs energiáknak szabad kiáradást hagy. Az agancsot felfoghatjuk a szellemi energiák fizikai jelzéseként, így egyfajta antennaként is, mely befogadja a megcélzott felsőbb minőséget.
A ló és a lovas közötti összekötő végül az az ikerál
lapotú jel, m ely profilból szárnyas madarakat egyesít.
(A profil a valam i felé haladást, változást jelzi a képírás
tradícióban.) Együttesük szembe-nézete újabb minősé
get írhat ki - közöttük mindenesetre egy nyitott csator
na képződik, közvetlen kapcsolat a szárnyas lény és a fejtető fénymagja felé. A pelikánszerű madarak lehet
nek közvetítők, és az önfeláldozó szeretet jelképei egy
nek közvetítők, és az önfeláldozó szeretet jelképei egy