{E T H N O G R A P H IA XXIII., 1912., 29-36. O.)
Bizalmasabb beszélgetés közben, egyik-másik tudákos atyafi elmondja, hogy itt vagy amott kincs van elásva.
Vagy ha nem kincs, hát harang, a melynek kongását né
ha még hallani is lehet.
A harang mindig valami ó kútba van eltemetve, a ho
vá a török, tatár elől futó nép rejtette valamikor.
Ezzel különben nem igen törődnek; sokkal nagyobb érdeklődésnek örvend a kincs, a melyet legtöbbször va
lamelyik halomban gyanítanak. Bár ez a gyanítás még ritkán indít valakit arra, hogy nagyobbszerű kutatásnak adja magát. Mert hát a halom megásása - ezer szeren
cséjére az archaeologiának - igen nagy és fáradságos munka s így még a legvállalkozóbb szellemű ember is többnyire csak egy-egy lyuk ásásig erőlteti meg magát, a minek sok halom tetején vagy oldalán ott láthatjuk a begyepesedett nyomát.
Hogy az egyszerű gyanítás vagy mondjuk: fél hit, egész hitté, komolyabb ásási míveletre is ösztökélő meggyőződéssé váljék, ahhoz valami rendkívülibb in
dító ok szükséges.
„Kincs" alatt ritkán értenek mást, mint arany és ezüst pénzt, még pedig nem is holmi régit, hanem olyat, a mivel tüstént lehetne a csapszékbe vagy vásárba menni.
Ez a kincs pedig mindig vagy üstben, vagy kádban, vagy hordóban, vagy fazékban van elrejtve.
De nemcsak úgy csákiszalmája módjára hever ám ott, hanem rendesen vagy egy öreg ember ül rajta éjjel- nappal vagy fegyveres vitézek őrzik ott a föld alatt.
Az öreg kincsőrző ártatlan, jóakaraté szerzetnek lát
szik, a ki néha még maga is kezére jár, legalább bizta
tással, a kincsásónak. Ennek az öregnek egyébiránt, mi
kor az ásással már odáig értek, egy fekete kakast kell ál idején el nem szalad. Hanem hát ilyenkor a szakavatott kincsásó esze nélkül odébb viszi az irhát, a mivel meg
dik. Munka közben káromkodni vagy csak rosszat gon
dolni sem szabad, mert különben a kincs elsülyed.
Szintén nem szabad a kincsásóknak munka közben sem egymáshoz szótani, sem pedig visszanézni.
Az ásást legczélirányosabban éjfélben kellene meg
kezdeni én megszakítás nélkül folytatni, különben a si
ker bizonytalan.
- Jaj, bárányaim, odavagyok! Kifosztottak, koldussá tettek! így maradtam ni: mint az ujjam! Hóit cseléd va
gyok, galambjaim, hóit cseléd!...
Hallván e keserves siránkozást, egyebet gondolni sem lehetett, mint hogy legalább is a maglúdját lopták el ő kelmének az éjszaka. Pedig egész más volt a hiba.
A mint Erzsók asszony szót nem sajnálva, nagy szapo
rán elmagyarázta:
-Javában alszom, violáim, a mint becsületes keresz
tyén lélekhez illik, hát egyszer csak egy öreg ember kincses fazéknak legalább a helyétén is megláthassam.
Fazékhelyet ugyan éppenséggel nem láttam, de an
nál érdekesebb dolgokban nyílt alkalmam gyönyörköd
hetni.
Mire odaértem már 10-15 ember, asszony ácsorgóit a kis domb körül. Nézegelődtek, tanakodtak. Némelyik
nem látott éppen semmit s ezek csakhamar dolgukra is másik asszony harczra készen kijelentette, hogy a 25 it- czének, de még csak egy meszely híjjá se légyen!
kát és szemmel látható irigységgel mondta:
- No, hát a vak Erzsók is elmondhatja magáról, hogy: bolondnak jár a szerencse!
Megemlítek még egy alapjában hasonló esetet, a hol egy pár állati csont dagadt a nép képzelődésében sza
porán óriási kinccsé, nagyszerű pinczévé és az Attila koporsójává.
Ez a Czitra halom megásásakor történt.
A Czitra egy rendkívüli nagyságú halom s régóta közhiedelem volt, hogy abban hatalmas pinczeféle üreg van, a melynek azonban a szája beomlott. Én ma
gam is több olyan emberrel beszéltem régebben, a kik olyannal beszéltek, a ki benn járt a pinczében vagy ha benn nem járt, olyantól hallotta, a ki benn járt.
Nos, tehát néhány éve egy archaeologia kedvelő tár
saság sok napszámossal megásatta ezt a nagy halmot, de pinczének nyoma sem mutatkozott, nem is leltek benne egy nyúl- és agárcsontvázon kívül egyebet sem
mit, valami régi rókalyukban.
Elmondták ezt az ásásban részt vett napszámosok mindenfelé, megírták részletesen a helyi lapok a íme mégis nemsokára mit beszéltek a szoboszlai piaczon?
Azt, hogy ráakadtak a rettenetes nagy, kétágú pin- czére. Valami fájintos csertégiával volt kirakva. A pin
czében három nagy hordó aranypénzt találtak, minde- niken egy-egy fegyveres vitéz ült, a kik egy nagy vas
ajtót is őriztek; ezen belől volt az Attila kincse s meg
lelték a koporsóját is, színaranyból...
Ezekután elmondom most egy szoboszlai halom megásatásának sok tekintetből érdekes történetét, a mely annak idején jó darabig nem kis izgatottságban tartotta derék kincskeresőinket, sőt a mások érdeklődé
sét is felköltötte.
A történet ez:
Egy áprilisi éjszakán álmot látott a Keskendi Pál ju
hász elletős bojtárja, a bárgyú Derczés Laji. Nem egye
bet álmodott pedig, minthogy a Csontos halomban egy roppant nagy kád pénz van elásva.
Ezt a nevezetes álmot elmondván a gazdájának, Kes- kendinek, ez rögtön tisztába jött vele, hogy nem azért azonfelül lehet, hogy hallott valamit a fehér lovasról is, más efféle.
Gondolkozott hát Keskendi, hogy hogy csinálja, mint csinálja? Míg végre is abban állapodott meg, hogy már hiába, ha mindjárt osztozni muszáj lesz is, mégis csak társat kerít a nevezetes munkához; valami alkal
matos, ilyesmihez értő tudós embert.
Ilyennek ismerte pedig Bacsó Gyurkát, a kinél csak
ugyan aligha találhatott volna erre a czélra különbet.
Ez a Bacsó Gyurka sokat „próbált", „forgolódott"
ember volt. A kincsásási dolgokban tudománya nem hi
ányzott, azonfelül egy s más apróságért ült is már emitt- amott, tehát tökéletesen megbízható ember, s az ilyen a mint Keskendi megszólította, eleinte hallani sem akart a hiú, porrá, hamuvá válandó földi kincsről, de aztán nem bizonyosodnak felőle: csakugyan van-e kincs ab
ban a halomban?
Ennek útja-módja pedig az, ha nézővel megnézetik.
Legbiztosabban meglátná a csillagszem ű gyermek, a ki születésére nézve is hetedik. De hát hol van ilyen a ha
tárban!...
Keskendi hamarosan megnyugtatta Gyurkát: hiszen éppen ilyen az ő álomlátó elletőse. Hetedik gyermek és sokszor egész nap sem csinál egyebet, mint a földre
het segíteni. Határozatilag kimondták, hogy: gyermek, hát gyermek! S addig van... És ehhez, a mint majd látni fogjuk, mindvégig törhetetlen ül ragaszkodtak is.
A gyermeki mivoltot illetőleg megnyugodott volna hát a két derék férfiú, ám Bacsó Gyurkának még mindig aggályai voltak. Hiába dicsérte Keskendi az elletős
„gyermek" nézői tudományát, Gyurka komoran csak ennyit mondott: akkor hiszem, ha látom! S próbára tette az elletőst: Olyan módon pedig, hogy elébb is elásott hat krajczárt s rávezette a „gyermek"-et, hogy no, mondja meg, mi van ott és mennyi? És íme, hogy, hogy
nem, Derczés Laji egy kis nézés után csakugyan ponto
san eltalálta, hogy ott bizony hat krajczár van!
Innen kivitte a halomhoz, hogy abba is nézzen bele.
Laji készségesen megcselekedte s habozás nélkül kije
lentette, hogy látja a kincset, a mit megálmodott. Víz alatt van egy üregben, a mely vasajtóval van elzárva.
A kincset egy kis öregember Őrzi.
Erre aztán a tamáskodó Bacsó Gyurka késedelem nélkül megtette a kincs kiásásához szükséges előkészü
leteket.
Legelőbb is még egy alkalmatos társ kereséséről gon
doskodott, mert bölcsen tudta, hogy két ember kevés egy halom megásásához, kivált ha - a mint tervezte - amúgy éjszaka, suttyomban dolgoznak; okvetlen kell tehát még legalább egy harmadik ezimborát is keríteni.
Ennek természetesen tiszta életű, bűntelen embernek kell lenni, bár kívánatos, hogy korábbi időkben „pró
bált" légyen már egyet-mást, mert hiába, az ilyenben csak több a bizodalom.
Hát éppen ilyennek mutatkozott Kis Darvas János, a ki hajdanában eleget próbált,hogy többet ne említsünk, egyebek közt egy kis ló-sor miatt Váczon is ült vagy másfél esztendőt. Most azonban szintén a „hívők" gyü
lekezetének egyik kiváló oszloposa, tehát bűntelen, tiszta életű férfiú.
Nos, ilyenformán ketten már volnának kegyes és próbált férfiak. De hát a harmadik társ, Keskendi? Itt bi
zony megint alapos aggályok emésztették a gondos Ba
csó Gyurka szívét. Mert hiszen, a mi a próbáltságot ille
ti, affelol éppenséggel nem lett volna panasz, hanem a tiszta, bűntelen életben annál érzékenyebb hiányosság mutatkozott.
Hogy segítsen hát Gyurka ezen az akadékon? Egy
szerűen úgy segített, hogy tekintetbe ve vén a Keskendi felekezeti állapotát, szigorú böjtöt rendelt neki, hogy ilyenformán a maga hite szerint majd csak megigazodik valahogy.
Mikor aztán Keskendi is alkalmatosnak találtatott, egy éjjel kivezérelte Gyurka kis csapatját a halomhoz.
Megjegyzendő, hogy a különben is gyenge testi állapo
tú reszketős elletős otthon maradt a karámot őrizni.
Ástak aztán, ástak ritka buzgósággal, de bizony ke
vés lócsontnál egyebet nem találtak, pedig már rájuk is hajnalodott a nagy munkában. De azért nem csügged
tek el s még a következő négy éjjel is ástak, sőt a fillok- szerának köszönhető földfúrót is igénybe vették.
Ám sajnos, nagy az irigység e világon! Nehány em
ber észrevette, hogy micsoda gödröket vájtak a halom
ban s kivált egy pár városi képviselő juhos-gazda rette
netes lármát csapott, hogy mind összeáskálják, tönkre
teszik a jószág elől a város legelőjét! Mert tudni kell, hogy a Csontos halma a közös legelőterületen van. Pa
naszt is tettek mindjárt az elöljáróságnál, a mely aztán szigorúan eltiltotta Gyurkáékat a további turkálásoktól.
S tán abban is marad a kincskeresés, ha Derczés Laji közben megint nem álmodik. De álmodott ám, még pe
dig azt, hogy a kincsőrző öreg ember megjelent neki s ugyancsak biztatta, hogy nem kell tágítani!
Erre Bacsó Gyurka, a ki a múltkori sikertelen munka után egy kicsit kételkedni kezdett az el tetősben, megint odavitte ezt a halomhoz, megparancsolta neki, hogy nézzen bele jól s mondja meg apróra: mit lát ott?
Az elletős elővette a szerszámát, a mely fényes aczélkorongból állott, sárgaréz foglalattal és fekete fa
nyéllel; ezt az aczéltükröt megcsillogtatta a napfény
ben, majd hosszasan, mereven nézett a halomba s kis vártatva határozottan kijelentette, hogy egy nagy kádat lát; a hossza 18 sukk, a szélessége 7 sukk. Középen el van rekesztve s egyik felében arany, a másik felében ezüst pénz van. A kád tetéjén ott ül egy őszszakáiú igen kis öreg ember, mellette pedig a muszka császár fekszik üveg koporsóban!
Ezen mindenesetre meglepő látomány rendkívül fel
villanyozta Bacsó Gyurkát. És ettőlfogva valóságos apostoli tevékenységet fejtett ki, hogy az ásást most már egész komolyan és rendszeresen folytatni lehessen.
Felvitte az elletőst az elöljáróság elébe, hogy hátha annak a beszédén megfágyul az urak szíve; de bíz azok nem hitték el sem a kád pénzt, sem a muszka császárt s nem engedték a halomásást.
De Bacsó Gyurka nem csüggedt. Olyan ragyogó szí
nekkel festette, hirdette a ha lom beli kincset, hogy végre a fél város elhitte a dolgot, sőt elkezdtek zúgni, hogy az urak csak azért akadékoskodnak, mert irígyíik a sze
gény ember szerencséjét.
Es íme a zúgolódók élén éppen azok a fentebb emlí
tett juhos-gazda városi képviselők állottak! Ezek kiok
tatták Gyurkát, hogy csak folyamodjék a közgyűléshez, majd megengedik ők! Majd megmutatják ők! Nem az valóságában meghagyja fattyúnak vagy legénynek.
A nevezetes folyamodás ránk nézve érdekes része szóról szóra igy hangzik:
„Én, Bacsó György folyó hó 17-én a tekintetes pol
gármester úr előtt, Derczés Lajos, hajdúszoboszlói la
kos, 17 éves gyerm ekkel a végett jelentem meg, hogy
Gyurka pedig tüstént nagyobb szabású szervezke
déshez fogott, mert hát mivel már nyilvános lett a do
log, mentői elébb szerette volna a kincset fedél alá jut
tatni s azért még néhány társsal kívánta eddigi kis csa
patját szaporítani. E dolognál most is illő figyelemmel volt a két kívánatos kellékre, t. i. hogy az új tagok lehe
tőleg amolyan „próbált" emberek legyenek, másfelől pedig mindenféle bűnöktől mentesek.
A mi az első tulajdonságot nézi, hogy kereskedelmi műnyelven szóljunk, olyan dús választék állott rendel
kezésre, mely a legkényesebb igényeket is bátran kielé
gíthette, míg a másik tekintetből megdöbbentő gyenge felhajtás mutatkozott. Ezen sajnos, szinte a teljes üzlet- telenség határait érintő irányzaton azonban az elmés és csüggedetlen Gyurka úgy javított, hogy az illetők
fele-kezeti viszonyai gondos mérlegelésével, kinek kiadós böjtöt, kinek huzamosabb tartamú imádságokat ren
delt. Egy füst alatt azonban magát is szorgalmatosán trenírozta buzgó énekelgetésekkei, hol a szent Dávid zsoltáraiból, hol a Sión Hárfájából. Mert hiába, soha
sem tudhatja az ember: melyik lehet hasznosabb.
Mondani sem kell, hogy közben Keskendi, a kinek a karámja éppen ottan körül volt, éjjel-nappal áspiskígyó módjára őrizte a halmot.
Végre aztán tűrhetőleg megtisztultak, megigazultak az új ezimbórák s mivel a kincs létezésében is elegen
dőképp hittek, hozzá lehetett fogni a nagy munkához.
Most már - mivel úgysem volt titok - fényes nappal folyt az ásás, a mit a tudós Gyurka legelébb is azzal kezdett meg, hogy a halmot jókora területen körülcsó- váztatta, szigorúan és ismételten meghagyván az oda- csődült bámulóknak is, hogy a ki ezen a határon belül lép, az csak lassan, suttogva beszéljen, káromkodni vagy rosszat gondolni pedig éppenséggel nem szabad, mert a kincs hét klopterrel lejjebb sülyed!
Hatalmas gödröt vájtak, padkákat hagytak s úgy ado
gatták fel kézről kézre a földet. Még nem sokkal halad
tak a földszíne alá, midőn váratlanul vízre bukkantak.
Nosza, lett roppant öröm, mert hiszen az elletős víz alatt látta a vasajtót! Sajnos, az egyik gyenge megiga- zulású czimbora örömében elkáromkodta magát: „Az ezzét-azzát, itt a kincs, csülökré emberek!"
Gyurka majd kétségbe esett, hogy most a kincs elsü- lyedt s alig bírta az elletős megnyugtatni, hogy, csudára, nincs semmi baj. Most is helyén lát mindent, csak egy pár ásónyomnyival sülyedt lejjebb.
Mert hát tudni kell, hogy most már az elletőst is foly
ton ott tartották, még pedig olyan féltő gonddal, mintha legalább is dalai láma lett volna; még ha valami kis szél fújt is, mindjárt szűrrel takargatták.
A félkegyelmű fiú pedig igen sűrűn nézegetett a tükörbe s erősen biztatta Bacsót, hogy minden rendben van.
Az ásás tovább tartott két hétnél, de Bacsó most már nem dolgozott, hanem az elletőssel értekezgetett, meg aztán közben-közben egy-egy jó sort imádkozott.
Apránként több ölnyire lehatoltak s egy nagy czuláp- ból faragott éket is vertek le a gödör közepén. Ezt min
dig lejjebb-lejjebb verték a munka folyamán.
De hát kincs nem mutatkozott, ellenben a víz egyre
jobban szivárgott elannyira, hogy a tisztelt társaság egy ócska kútszivattyút kerített s azzal húzogatta ki a mind bővebben szaporodó vizet.
A társaság morogni, zúgni kezdett, hite az aczéltü- körben megrendült s nyilván világgá is széled, ha a kincsőrző kis öreg ember éjszakánként hűségesen meg nem jelenik a Keskendi karámjában. De megjelent, fel- költötte az elletőst s tudtul adta neki, hogy csak ásni kell tovább, minden jóra fordul.
Ezt pedig az elletős elmondván Bacsónak, ennek meg-meg csak sikerült ingadozó híveit további mun
kára serkenteni.
Egyszer aztán végre azt jelentette a kincsőrző öreg, hogy immár közel a kincs s másnap 2-3 ásónyomnyira bizonyosan rátalálnak.
Erre Bacsó kiadta társainak a parancsot, hogy haj
nalban mindenki zsákkal jelenjék meg, mert osztozás lesz!
Hát vittek is az atyafiak olyan takaros zsákokat, hogy némelyik kicsi híjján akár gyapjúszsáknak is megtette volna.
Sajnos, a buzgó igyekezet kárba veszett. Mert éjsza
ka valami földalatti vízér beleszakadt a gödörbe s el
annyira megtöltötte, hogy a szivattyút is alig bírták ki
szabadítani, további ásásról pedig szó sem lehetett.
A dologból aztán az lett, hogy a gyanús megigazu- lású tagok majd agyonütötték szegény ügybuzgó Bacsó Gyurkát. Sőt utóbb már a hitvány elletős, a „gyermek"
is fellázadt, azt hirdetvén, hogy ő nem is álmodott sem
mit, nem is mondott semmit, Bacsó György találta ki az egészet.
A kincsásó társaság csalódott tagjai szörnyen restel
vén a dolgot, egymásután letagadták, hogy még csak tájékán is jártak volna annak a halomnak...
Bacsó Gyurka sértett oroszlán módjára elvonult a vi
lág szemei elől s most már halálosan s - legalább egy
előre - véglegesen megvetvén minden földi kincset, nagy búsan megint a mennyei kincsekkel teljes Sión Hárfája forgatásának adta magát.
Hajdan bizonyára nótát költöttek volna róla, ám e helyett - arrafelé is dühöngvén már a czivilizáczió - a helyi újság végzett vele; eme méla akkorddal fejezvén be a történet leírásáról szóló lendületes czikkét: Bacsó György pedig búsúl, mint a kinek dinnyeföld nem jutott.
Szűcs S ándor
Kincskeresők
(SZŰCS SÁ N D O R : PUSZTAI SZA BA D O K. M AGVETŐ, 1957.)
A szegényember sokat álmodozott ezelőtt a földbe rej
tett s ott felejtett kincsről, mint boldogulása egyedüli le
hetőségéről. Mesét mesére szőtt, hogyan került a kincs a föld alá, hogyan lehet nyomára bukkanni és kiásni.
De hogy sikerült-e valaha valakinek kivenni a kincset - arról is csak mese beszél.
Azt mondták, hogy legtöbb kincs a török időkben került a föld alá. Az örökös háborúskodásra való tekin
tettel a gazdagok elföldelve tartották pénzüket, futáskor pedig még azt a néhány tele zacskót is elásták a nagy üst és a kőkád mellé, amelyet a sublótban, meg a gele- bükben rejtegettek. Sokszor aztán ott is maradt az a föld gyomrában; szétszóródott, elpusztult a család, s ha visszajött is egy-egy tagja hosszú idők múltán, úgy ki
esett emlékezetéből a pénzes gödör helye, hogy sose akadt rá, hiába durkált utána. A törökök is teméntelen aranyat, ezüstöt, miegymást ástak el, kiűzetésükkor nem győzvén magukkal cipelni minden prédát.
Ez utóbbi esetre a hagyomány Rőkönyt, az öreg pá- kászt idézi szavahihető tanúként. Szerep alatt a Nagy- oldal-szigeten lakott őkelme. De sokszor végiggázolta ottankörül a Berettyópart vizét! - mégis csak egyszer botlott meg valamiben. Vajon mibe vágta bele jobblába bütykét? Húzná kifele a vízből azt a valamit, de meg se bírja moccantani. Legény fiával, meg a másik kisebbik
kel, hárman is alig bírták partra vonszolni. No, ők se gondolták volna, milyen halat fogtak! Egy gyönyörű szép sárga cserép-csikó volt. Mit csináljanak vele? - hát oda állították a kunyhó elébe, hogy hadd díszelegjen ott. Mert szép nagy volt, akárcsak egy valóságos kiscsi- kó. - Majd jó idő múltán, talán egy esztendőre rá, egy
szer csak látják, hogy valami idegenszőrű ember ténfe- reg a közelben. Hát ez hol jár itt? Nagy oka lehet rá!
Nézi-nézi a vizeket, a partokat, mintha keresne vala
mit. így jutott el a kunyhóhoz. „Jó napot!..." - azt mondja, de hogy „adjon Isten", azt már nem tudta kiej
teni, úgy elcsodálkozott, megpillantván a cserép-csikót.
Nézte ugyancsak, gondolkozott magában erősen. Este
felé azt mondja (de nem valami jól beszélt magyarul): akadt dolga. Előjött egy bársony bugyogós, tarfejű nagy mohamedán, basa vagy mi, és így szólt: „N a nézzük, ez-é a váradi basa csikaja!" Kaftánja alól előhúzott egy kalapácsot, és jól rávágott vele a csikó derekára. M en
ten széjjel esett az, és zsákravaló arany dőlt ki belőle.
Leginkább a bolyongó táltosok mutogatták híveiknek a földbe elásott kincset. Fodor Gergely bajomi nótárius az 1800-as évek derekán jegyezte fel a táltos hírében álló Csuba Ferencről, hogy „eklézsia majorosa Gál Já
noshoz oda bemenvén, tejet kért tőle. Mit is a kemence padkája mellett elébe egy székre letévén, azon hirte
lenséggel a felét felvetette. így bekortyolgatva, ezen közben azt is mondotta, hogy míg a Szurdoki Porongot meg nem nézik, ő a fejét se tudja lehajtani. Éjtszaka Diós Andrással meg az által ellenben lakó szomszéddal négyen kimentek, és mutatta: itt van, itt ássanak, de cimborájával mely éjtszaka ide kijöjjenek, s meglesvén azon helyet, ahol hét nagy csődör táncol és kerengel, biztosan a kincset azon helyen megtalálják. Harmad
nap estve felé pedig azt mondja Csuba, nékem tovább kell mennem még most Kardszagra Vajóékhoz, mert né
kem oda mennem muszáj, de megtérek onnan. Egy kis rovás forma fát adott Gálnak, mely még most is meg va
gyon, de néki nem sokat érhet, mert érte máig se jött." földre terítvén, annak közepére szűrjeujjából tükröt tett
gyon, de néki nem sokat érhet, mert érte máig se jött." földre terítvén, annak közepére szűrjeujjából tükröt tett