A népvándorláskor évszázadai számos változást hoztak a Kárpát-medence és azon be-lül a kisebb tájegységek – mint például a Jászság – területén. Ezen változások elsősorban a régészeti leletanyagban megfigyelhető jelenségek alapján követhetők nyomon, míg az írott források szerepe elenyésző, mivel csupán a politikai és hadi események kerültek bennük rögzítésre. Így a rendelkezésre álló kevés kora középkori bizánci és nyugati forrás főként az avarok és a magyarok hadjáratairól emlékezik meg, és emiatt olyan adat nem található, amely Jászberényre, vagy más ma is azonosítható településre vonatkozna. A régészeti leletek értékelése azonban bizonyos fokig segíthet azon folyamatok felvázolásában, amelyek Jász-berény területén a több mint négy évszázad alatt végbementek. Az előkerült sírok, temetők és telepek a mellékleteknek köszönhetően sokat elárulnak a megtelepedett közösség társadalmi helyzetéről, kapcsolatairól az avar kaganátuson, majd a honfoglalók nagyfejedelemségén be-lül. Jászberényből és külterületéről ugyan számos korszakbeli sír, valamint lelet került elő, mégis megnehezíti a dolgunkat azon körülmény, hogy ezeknek csak kis részét közölték. A 19. század végétől a környéken előkerült császár-, népvándorlás- és honfoglalás kori leletek a Jász Múzeum gyűjteményét gazdagították, ezek azonban alig kerültek közlésre, ahogy nem történt meg a második világháború utáni régészeti feltárások során előkerült leletanyagé sem.
Szerencsére rendelkezésünkre állnak a régészeti jelentések, valamint Fettich Nándornak a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában őrzött, mellékelt rajzai és jegyzetei, amelyeken szá-mos fontos, ma már fel nem lelhető tárgyat örökített meg.
Jászberény területe a korábbi és későbbi régészeti korszakokhoz hasonlóan mind az avar-, mind pedig a honfoglalás korban egyaránt lakott volt, melyre magyarázatul szolgál a terület kedvező földrajzi fekvése, klimatikus viszonyai, valamint a Zagyva folyó meghatározó sze-repe. Ezek ugyanis egyaránt lehetőséget biztosítottak a nagyállattartásra és a földművelésre.
A Zagyva a Tiszába torkollva az észak-déli és kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatokat tette lehetővé az itt megtelepültek számára. A régészeti leletek alapján azonban Jászberény területe a vizsgált korszakban bizonyosan nem volt folyamatosan lakott, így már az avar korban is távozhattak, illetve jelenhettek meg új csoportok, családok. A kárpát-medencei avar uralom 9. század elején történt összeomlása a terület népesedési viszonyaira is kihatott, amely nagy valószínűséggel a terület elnéptelenedéséhez vezetett, így a honfoglaló magyarság a Jászság és benne Jászberény területén kérdéses, hogy találkozott-e a korábban itt élt avarok leszár-mazottaival.
Az avarok és az avar kor emlékei Jászberény területéről
Az 567. majd 568. esztendő jelentős változásokat hozott a Kárpát-medencében, ugyanis véget vetett a terület politikai megosztottságának. A gyors változás minden érintett felet meglepett, ugyanis véget vetett annak a 6. század első harmadától kezdve több évtizeden keresztül
fenn-álló patthelyzetnek, melynek szereplői a germán longobárdok és gepidák, valamint a Bizánci Birodalom voltak. A 6. század első harmadában a Dunántúlon fokozatosan megtelepedő és hatalmukat kiterjesztő longobárdok egyre szorosabb kapcsolatokat ápoltak Bizánccal, vala-mint kerültek összetűzésbe a Tiszától keletre, Erdélyben, valavala-mint a Szerémség egy részén élő gepidákkal. Ugyan mindkét nép a germánok közé tartozott, azonban számos vallási, politikai és gazdasági ellentét állt fenn közöttük, amely összecsapásokban eszkalálódott. Ezen harcok azonban a Szerémségben zajlottak le nem érintve az Alföld középső és felső részét. A Bizánci Birodalom kínosan ügyelt a patthelyzet fenntartására, amelynek köszönhetően északi határai többé-kevésbé biztosítva voltak. Ugyanis egyik fél sem rendelkezett olyan katonai erővel, amely döntést kényszeríthetett volna ki. Sőt, amikor arra szükség volt, Bizánc politikai és pénzügyi befolyása mellett katonai erejét is felvonultatta. A longobárdok azonban 567-ben új szövetségesre tettek szert egy keletről megjelenő népcsoportban, akiket avaroknak neveztek.
Népük a távoli belső-ázsiai területekről menekült Európa határára, amikor lakóhelyeiket 552 körül elfoglalták fellázadt korábbi alattvalóik, a türkök. Az avarok nem tekinthetők egysé-ges népnek, mivel többféle népcsoportból szerveződtek, akik a nyugatra való vándorlásuk során csatlakoztak hozzájuk. Az Al-Dunánál 562-ben megjelenő avarokat azonban csalódás érte, mivel a Bizánci Birodalom megerősített határa bevehetetlen akadályt jelentett számukra.
Ugyan a birodalom katonai szolgálataikat igénybe vette, azonban nem törekedett letelepíté-sükre a határain belül. Ugyancsak nem sikerült nyugati előretörésük, így a gepidák által lezárt hágók miatt a Kárpát-medencébe nem tudtak benyomulni, és a frank területek elleni vállalko-zásaik se jártak sikerrel. A frankok azonban, kihasználva a lehetőséget, közvetítőként léptek fel, és a longobárdok figyelmét felhívták a komoly katonai erőkkel bíró avarokra, akiknek viszont új szállásterültre volt égetően szükségük. Az avarok 567-ben a longobárdok oldalán bekapcsolódtak a háborúba, és megsemmisítő győzelmet arattak a gepidák felett. A longobár-dok győztesnek érezték magukat, mivel megszabadultak ősi ellenségeiktől, azonban gyorsan rá kellett döbbenniük, hogy a patthelyzet megszűntével egy erős és veszedelmes szomszédra tettek szert, ami miatt 568 húsvétján korábbi dunántúli szállásaikról Itáliába vándoroltak.
A bevándorló avarok hatalma 568 után az egész Kárpát-medencére kiterjedt, mely alól csupán a Szerémség egy kisebb része, Sirmium és környéke, jelentett kivételt, ahol egészen a város 582-ben történt elestéig a bizánci helyőrség állomásozott. Az avarok elsőként valósí-tották meg a Kárpát-medence politikai és gazdasági egységét, kaganátusuk azonban soketni-kumú volt. Az avarok betelepülése utáni közel negyed évezredet az emlékanyaguk alapján a tudomány több korszakra osztotta fel. A honfoglalásukat követő közel hatvan évet a kora avar korként jelölik, amelyre az arany ékszerekben, viseleti tárgyakban való gazdagság jellemző.
Ennek forrásai azon a hadjáratok voltak, amelyeket a Bizánci Birodalom ellen indítottak, valamint a béke fejében kikényszerített évi adók. A központosított kagáni hatalom a bevéte-lekből részesítette alattvalóit is, ami díszes ékszerek és viseleti tárgyak formájában jelent meg a sírokban. Préselt arany és ezüst övdíszek, szerelvények, hosszú és hurkos fülű kengyelek, egyenes pengéjű és ’P’ függesztő füllel ellátott kardok és keskeny íjcsontos íjak jellemzik a harcos réteg emlékanyagát. A nőknél a bizánci arany fülbevalók, valamint ezüst karperecek és ékszerek gyakorisága jellemző. A korszakban a nomadizmus mellett a földművelés, és ezzel a megtelepedett életmód egyaránt megfigyelhető. A jól jövedelmező katonai akcióik-nak a Konstantinápoly falainál 626-ban elszenvedett vereségük vetett végett. Az ezt követő,
egészen a 8. század elejéig tartó időszakot középavar kornak nevezi a kutatás, melyre újfajta préselt övveretek, varkocsszorítók, szablyák, valamint a korábbitól eltérő tájolású sírok meg-jelenése jellemző. A 8. század elején kezdődő későavar korban újfajta művészet jelentkezik a Kárpát-medencében, amelyet leginkább a bronzból öntött, aranyozott vagy ónozott övgarni-túrák jellemeznek. Ezeken az övdíszeken griffeket, állatküzdelmi jeleneteket, lapos indákat ábrázolnak.
A Jászság a kora avar korban a kaganátus peremterületéhez számított, ugyanis az avar uralom északi határa éppen erre a tájra esik. E határt jól jelzi a Duna-Tisza közének északi részén kelet felé futó korábbi Csörsz-árok vonala, amelytől északra kora avar leletanyag nem figyelhető meg, és majd csak a 7. századtól kezdődik meg az avarok fokozatos betelepítése ettől északra. A nagyállattartó avarok számára a Jászság kiváló legelőket, vad- és halállomá-nyával biztos élelemforrást jelentett, ami miatt számos gazdag kora avar lelőhely ismert a vidékről. A zsámboki és hatvani aranymellékletes temetkezések jelzik a vezető réteghez tar-tozók megtelepedését a térség északi részén. Ugyancsak a kor harcos rétegének jeles képvi-selője nyugodhatott abban a Jászboldogházán talált sírban, melynek mellékletei közül csupán
ezüstveretes kardja jutott múzeum-ba. A kora avar lelőhelyek a nagy folyók völgyeinek vonalát követik, így telepeik és temetőik igazod-nak a Zagyva és Tisza folyókhoz, amelynek magyarázatát a nagyál-lattartásban kereshetjük.
Jászberény területén több hely-ről ismertek a kora avar kori leletek.
1922-ben a jászberényi szőlőkből került egy hosszúfülű kengyelpár a Jász Múzeumba. 1941 júliusában Jászberény Csikós határrészén, a Fecske tanyán, a Zagyva meredek partján kerültek elő szegényes te-metkezések. Komáromy József feltárása további sírokat eredmé-nyezetett, melyeket mellékleteik
─ reflexíj, csiholó, préselt övveret, orsókarika és kézzel formált edény – a 7. század első felére kelteznek.
A temetkezések mellett a város ha-tárában a Réti földeken avar házak is előkerültek. Egy 1965-ben vég-zett terepbejárás során figyelték meg az avar telepre utaló nyomo-kat a Zagyva egykori magas part-ján. A régészeti kutatások azonban Fettich Nándor rajza a jászberényi szőlőkben talált
avar kengyelről
csak az 1980-as évek elején kezdődtek, mely során egy 7. század első felére keltezett gödörházat tártak fel. A félig földbemélyített ház bejáratával szem-ben egy agyagból készült kemence szolgált a ház fűtésére. Az előkerült kerámiaagyag jelentős része kézzel formált, ujjbenyomással és cikk-cakk vonalakkal díszített edény volt. A fel-tárás során további háznyomokat fi-gyeltek meg, amely egy kisebb Zagyva parti telepre utal.
A Jászság jelentősége a közép avar korban ugrásszerűen megnő, amelyről elsősorban a Jászapátban feltárt 412 síros temető tanúskodik. A temető je-lentőségét a fegyvermellékletes sírok nagy száma adja. Az itt nyugvó harco-sok valószínűleg valamilyen avar vezér katonai kíséretéhez tartozhattak, amely alapján számolni kell egy hatalmi cent-rummal a Jászság területén. Ugyancsak ezen körbe tartoznak azon sírok mel-lékletei, amelyek a jászberényi refor-mátus temető melletti homokbányában 1902 októberében kerültek elő. Itt egy 7. századi temetőt(sírt) bolygattak meg, amelyből ezüst szíjvégek, szablya, 5 da-rab háromélű nyílcsúcs és ezüst fülbevaló került elő, majd jutott a Jász Múzeumba.
Ugyancsak erre az időszakra keltezhető
a jászberényi Hűtőgépgyár szerelőcsarnoka mellett 1967 augusztusában csatornaásás közben előkerült kelet-nyugati tájolású férfisír, melynek feltárása során Selmeczi László két bronz fülbevalót, két varkocsszorítót, és két négyzet alakú, préselt, díszítetlen övveretet mentett meg. A sírt a mellékletek a 7. század utolsó harmadára és a 8. század elejére keltezik. Szintén közép avar kori a Meggyespelén, a vasúti megálló mögötti területen, gödörásás közben nap-világra került bolygatatlan sír, amelynek egyetlen melléklete egy kézzel formált edény volt.
A 8. században mind a népességi viszonyok, mind pedig az anyagi kultúra szempont-jából fontos változások játszódtak le a Kárpát-medencében. A népesség ugrásszerűen megnövekedett, sorra népesítik be az addig gyéren lakott területeket és nyitnak új temetőket.
Ez az ugrásszerű növekedés a Duna-Tisza közének északi részén is jelentkezik, ugyanis az avar lelőhelyek száma is kétszeresére növekszik. A legnagyobb sűrűség azonban a Tisza–
Zagyva találkozásánál figyelhető meg, amit talán az átkelőhely jelentőségével lehet magya-Fettich Nándor rajza a jászberényi reformá-tus temető melletti homokbányában talált avar
leletekről
Gecse Árpád festőművész rajza a Jászberény-szentimrei sír mellékleteiről
rázni. A telepek és temetők a 8. században már nem csupán a folyóvölgyekhez igazodnak, hanem a belső területeket is birtokukba veszik, amely a népesség növekedését jelzi. Ugyan a 7. század végén már megnyitják, elsősorban mégis később, csak a 8. században temetkez-nek az Alatyán-tuláti 706 síros és a jánoshidai 256 síros temetőkbe. Az anyagi kultúrában az öntött bronz fémművesség szinte egyeduralkodóvá válása jellemző. Széles körben jelen-nek meg és folyamatosan használják a bronzból öntött állatalakos és indadíszes övvereteket, szíjvégeket, melyek az avar férfiak öveit díszítették. Egy igen szép garnitúra ismert a Szent Imre halomról, melyet Fettich Nándor közölt a Jász Múzeum Évkönyvében. A leletek elő-kerülési körülményeit és összetartozását Gecse Árpád festőművésznek a Nemzeti Múzeum Adattárában található levele tisztázza, melyhez mellékelte a tárgyak leírását és rajzát. Gecse a következőket írta: „…sikerült a Jász Múzeumtól megszereznem az avar leleteket, melyeknek rajzát eredeti nagyságban megküldöm felhasználás céljából. (Egy sírban talált leletek)… a fenti tárgyakat egy sírban találták ─ Jberény határában, Szentimre körül, ami a Berkó tanya-si ásatátanya-si helyedtől (temetőtől) légvonalban cca 4-5 km lehet.” A kis szíjvégeket egyszerű indadísz ékesíti, míg a nagy szíjvég egyik oldalát egymás felé forduló mesebeli állatalakok, griffek küzdelme díszíti, addig a másik oldalon elvont geometrikus jellegű mintázat látha-tó. Ugyancsak késő avar koriak, azonban szegényesebb temetkezések a jászberényi koráb-bi Fémnyomógyár területének keleti részén 1959 májusában a széntároló alapozása közben megbolygatott sírok, melyek mellékletei között kézzel gyúrt edény, hasáb alakú csont tűtartó, valamint tojás töredékei voltak. A 8. századból mindössze egyetlen ház ismert a településről, amely a négyszállási középkori temető területén került elő. A késő avar kori gödörházban kézzel formált és korongon készült edények töredékei egyaránt voltak.
Az avarok a 8. század végén tűnnek fel ismét az írott forrásokban, amikor szembesül-niük kell a nyugati határaikon egyre inkább teret nyerő Frank Birodalommal. Nagy Károly ugyan 791-ben indított hadjáratával nem tudta legyőzni őket, az ezt követően, 794/795-ben kirobbant belháború azonban olyan súlyos károkat okozott, hogy a 795-ben indított újabb frank hadjárat már komoly eredményeket ért el. A kagáni uralom meggyengülését mutatja a kincstár 796-ban történt kifosztása Erik friauli herceg által. Az avarokat azonban nem csupán nyugatról, hanem keletről is veszély fenyegette az egyre erősebbé váló bolgárok részéről.
804-ben maga Krum bolgár kán vezetett hadjáratot a Dél-Alföldön, melynek pusztító volta magyarázatul szolgál arra, hogy az avar kagán a frankokhoz fordult, megkeresztelkedett és hűbéresévé vált Nagy Károlynak. A 8. század végi és 9. századi események, ha nem is érintet-ték közvetve a Jászság területét, mégis kihatottak az itt élőkre. E folyamatok hatására az avar népesség régészeti szempontból eltűnik, és ha kisebb csoportjaikat feltételezik is, régészeti emlékeik még nem kerültek elő.
Jászberény területe a honfoglalás korában
895-ben új nép vándorolt be keletről a Kárpát-medencébe, amely több hullámban sike-resen terjesztette ki uralmát annak egész területére. A magyarok megtelepedése véget vetett a Kárpát-medence megosztottságának, és a 907-es pozsonyi csatával végérvényesen biztosí-tották uralmukat a térségben. Habár a besenyő támadás súlyos veszteségeket okozott mind az emberéletben, mind pedig az állatállományban, mégis sikerült új hazát találniuk Európában.
Ahogyan az avaroknál, a hon-foglaló magyaroknál sem áll-nak rendelkezésünkre olyan írott források, amelyek a belső folyamataikba betekintést kí-nálnának. Elsősorban a kalan-dozásoknak nevezett nyugatra és délre irányuló katonai akci-óikról emlékeznek meg a kora középkori történetírók. Megte-lepedésükkel új anyagi kultúra jelent meg a Kárpát-medencé-ben, melyre az öntött és préselt aranyozott ezüst és bronz vere-tek, különféle ékszerek, vala-mint fegyvermellékletek a jel-lemzők. Az avarokhoz hason-lóan ők is elhelyezik kedvenc lovaikat sírjaikban, azonban ezek részleges lovas temetke-zések, amelynél a koponya és a lábszárcsontok, illetve a lenyú-zott bőr kerül az elhunyt mellé, nem pedig az egész ló.
Jász-Nagykun-Szolnok megyé-ben számos fontos és kiemel-kedő honfoglaló lelet – mint a kétpói, a Szolnok-strázsahalmi
va-lószínűséggel kietlen területen. A Jászság klímája és földrajzi viszonyai kedveznek a nagy-állattartásnak. A Zagyva, a Tarna, valamint a Tisza ártere és a terület löszös talaja egyaránt kedvez az állattenyésztésnek, valamint a megtelepedett életmódhoz kapcsolódó földművelés-nek. Így a lelőhelyek és leletek hiányát elsősorban a kutatottság alacsony fokával magyaráz-hatjuk. Ugyan Jászfényszaru lelőhellyel került leltározásra a Magyar Nemzeti Múzeumban egy gazdag leletegyüttes, amelynek előkerülési körülményeiről semmit sem tudunk. Az ezüst karperecek, az elektron gyűrű és az aranyozott bronz rozettás lószerszámveretek több te-metkezés mellékletei lehettek. A gazdag középréteghez tartozhatott a jászapáti homokbányá-ban előkerült harcos lovas temetkezése is, azonhomokbányá-ban további leletek igen kis számhomokbányá-ban állnak
Fettich Nándor rajza Jászberény-Alsómuszájon talált honfoglaló leletekről
rendelkezésre. Jászberény területéről mindössze két lelőhelyről ismertek a honfoglaláskor emlékei.
Alsómuszájon 1911-ben mezőgazdasági munkák során forgattak ki honfoglalás kori sírokat, melyek összegyűjtött mellékletei a Jász Múzeumba kerül-tek. A három kengyel és a vaszabla talán jelképes lovas temetkezésekre utalnak. A két szálból sodrott bronz nyakperec és a pödrött végű bronz lemezkar-perec a 10. századra jellemző ékszerek közé tartoz-nak. A lelethez tartozó kengyel, zabla és 16 darab övdísz, gyűrű és bronz karika azonban elvesztek.
Szerencsére Fettich Nándor egy részüket leraj-zolta, köztük a rombusz alakú vereteket, melyek nagy valószínűséggel egy kaftánt díszítettek. (4.
kép kicsinyíthető) A másik lelőhely Csegelaposon található, ahol a Kisnémet István tanyáján lévő homokbányában 1918-ban kerültek elő különféle veretek. A 11 darab aranyozott ezüst kerek veret közepe kidomborodik, amelyet árok vesz körül, valószínűleg szintén ruházatot díszített, melyre a hátukon található két fül is utal. Ugyancsak innen jutott a Jász Múzeumba 5 darab kerek veret, szélein gyöngysor kereteléssel és kicsiny lyukakkal.
Fettich Nándor rajza a Jászberény csegelaposi homokbányában talált
hon-foglaló leletekről