Az uszkókok és vlachok letelepítése, valamint szerepük a Horvát–Szlavón Katonai Határőrvidék
2. A horvát–szlavón végvidék kialakulása
Az Oszmán Birodalom 1521-ben foglalta el a végvárrendszer kulcsát, Nándorfehérvárt. A vár eleste nemcsak azt jelentette, hogy megnyílt az út Magyarország irányába, hanem azt is, hogy a törökök újra közvetlenül fenye-gették Stájerország, Karintia és Krajna lakosságát.2 Ez a belső-osztrák rendek számára világos jel volt, hogy Magyarország és Horvátország a védekezés terhét nem tudják elviselni egyedül, nincsenek abban a pénzügyi helyzetben, hogy a török elleni védekezést önerőből megszervezzék. 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen az Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, Karintia és Kraj-na feletti hatalmatat V. Károly császár öccsének, FerdinándKraj-nak engedte át, aki ugyanebben az évben feleségül vette Jagelló Annát, II. Ulászló lányát.
1522-ben a brüsszeli szerződés értelmében V. Károly újabb engedményeket téve átadta öccsének Tirolt és a Német-római Birodalmon belüli család bir-tokokat, az ún. Vorlandot. Ezt követően Ferdinánd főhercegnek részben az örökös tartományok, részben a rokoni kapcsolatok miatt is érdekében állt Magyarországgal foglalkozni. Egyrészt, mert egyszerűbb volt Stájerországot, Karintiát és Krajnát még a Magyar Királyság fennhatósága alá tartozó Horvátországban megvédeni, másrészt az 1515. évi Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében a magyar trónra is igényt tarthatott.3 A horvát rendek a Habsburgokhoz fordultak segítségért, akik a horvát–szlavón határ feletti felügyeletet több szakaszban vették át. 1522-ben Frangepán Bernát egy követ által kérést közvetített I. Ferdinándnak, hogy segítsen a török elleni védekezésben, amelyben ő már a mohácsi csatavesztés előtt is fontos szerepet játszott. Ferdinánd emberei tájékoztatták a törökök mozgásáról, hadianyagot utalt át segítségként a horvát bánnak, gabonát vásároltatott, vagy éppen zsoldot küldött Horvátországba. Jól érzékelte, hogy a tartományokat csak akkor tudják megvédeni, ha megelőző intézkedéseket tesznek.
Ferdinánd 1526 tavaszán már tisztában volt azzal, hogy ebben az évben nem a szokványos török betörésekről lesz szó. Tudta, hogy hadjárat indul Magyarország ellen, és ezért segíteni próbált. Fegyvereket küldetett II. Lajosnak, az udvari tanácsot arra utasította, hogy a magyaroknak küldött pápai segélyt engedjék át Ausztrián, és azt is elérte, hogy Magyarország felé postai össze-köttetést tartsanak fenn annak érdekében, hogy a török háború híreit mielőbb
2 Mátyás uralkodása alatt számos esetben engedett át portyázó török csapatokat Magyarországon, hogy az örökös tartományokat fosztogassák. E. Kovács Péter: Ferdinánd főherceg és Magyarország (1521–1526). Történelmi Szemle 45. (2003) 2–3. sz. 25.
3 E. Kovács P.: Ferdinánd főherceg és Magyarország i. m. 26.
megkaphassák.4 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában II. Lajos és a magyar sereg döntő vereséget szenvedett az oszmánoktól, amely a középkori Magyar Királyság végét is jelentette. II. Lajos halálát követően Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd főherceg egyaránt megpróbált minél több nemest maga mellé állítani a magyar trón megszerzése érdekében. Szeptember 8-án már Ferdinándnak is pontos ismeretei voltak sógora haláláról, így azonnal nekikezdett szervezkedni. Ferdinánd főherceg a szlavón rendekhez írt leve-lében világosan leszögezte, hogy örökösödési jogánál és családi szerződésé-nél fogva tart igényt a magyar trónra. Megígérte nekik, hogy a törököket ki fogja űzni, az országot eredeti állapotában meg fogja őrizni, és a segítségüket kérte, hogy a mohácsi csatában elesett II. Lajos király helyére léphessen.5 A horvát Szábor Ferdinándot 1527. január 1-jén választotta királlyá a cetini országgyűlésen. Bár a rendi gyűlés valóban arról szólt, hogy az ott megjelent nemesek kit szeretnének királyuknak választani, viszont a horvát királyi címet nem választották el a magyar királyi címtől, hiszen ezt nem is tehették volna meg. Ezen felfogás szerint Ferdinándot magyar királynak nem ismerhették el, mert ezt a pozsonyi országgyűlés már megtette, hanem az ettől egyébként elválaszthatatlannak tartott horvát királyi címet erősítették meg.6 A horvát rendek a választásért cserébe Ferdinándnak igen kemény feltételeket szabtak.
A Habsburg uralkodónak 1000 lovast és 200 gyalogost kellett tartania a horvát területeken, ezek közül 800 lovast a horvát nemesek fogadhattak fel 3 forintos zsolddal. Ferdinánd megígérte továbbá, hogy a végvárakat ellátja, és a rendeket jogaikban megtartja.7
A Habsburgok a török elleni védekezés megszervezésének, illetve az álta-luk elfoglalt területek visszaszerzésének ígéretével jutottak hozzá a magyar és horvát trónhoz, mivel mind a magyar, mind a horvát rendek azt remél-ték tőlük, hogy ki tudják majd űzni a törököt, azonban a horvát területeken 1537-ben bebizonyosodott, hogy ez nem reális elképzelés. Hans Katzianernek, Krajna tartomány vezetőjének az Eszékhez közeli Gorjaninál elszenvedett 1537. évi veresége után vált biztossá egy hosszabb időre az oszmán uralom Szlavónia területének jelentős részén. Katzianer nehézfegyverzetű, s ezáltal nehezen mozgó alakulatai nem tudták felvenni a versenyt a törökök mozgékony
4 E. Kovács P.: Ferdinánd főherceg és Magyarország i. m. 41.
5 Varga Szabolcs: Az 1527. évi horvát–szlavón kettős „királyválasztás” története. Századok 142.
(2008) 5. sz. 1120.
6 Varga Szabolcs: Szlavónia berendezkedése a késő középkor és kora újkor határán (1490–1540).
PhD értekezés. Pécs 2008. 124–127.
7 Varga Sz.: Az 1527. évi horvát–szlavón i. m. 1129.
könnyűfegyverzetű egységeivel a lápos, mocsaras terepen. A keresztény sereget hamar elvágták utánpótlásának útvonalától, s a vereség a demoralizált sereg számára elkerülhetetlenné vált. Egészen idáig tartotta magát az a középkori vélekedés, amely szerint egy nagy, döntő ütközet lezárhatja a törökök elleni háborút. A vereség után a Habsburgok belátták, hogy ez nem lehetséges, s ezt követően kezdtek egy sok éven át tartó állóháborúra felkészülni.
Jurisics Miklós és Hans Katzianer főhadparancsnokok a török portyák feltartóztatásának érdekében megkezdték a királyi igazgatásba vett végvárak egységes rendszerbe szervezését. Ennek első fontos állomásaként 1538-ban felállították a régi horvát végvidékként emlegetett főkapitányságot (alte kroatische Grenze), ezzel megkezdődött a horvátországi határvédelmi rendszer nyugati, az Una folyótól az Adriai-tengerig terjedő részének kialakítása. Mivel a törökök az 1540-es években a Dráva–Száva közötti szlavóniai területeken fokozatosan törtek előre, Stájerország védelmének biztosítása érdekében le-tették az úgynevezett szlavón végvidék alapjait. Mindezzel egyidőben a hor-vát–szlavón területeken megkezdődött az uszkókok majd később a vlachok letelepedése és privilegizálása, akiknek egyes csoportjai később a végvárak, valamint a határőrvidékek védelmében játszottak szerepet. Az osztrák tarto-mányok védelme szempontjából az 1520–1530-as években még fontosabb déli végvidékek jelentősége az 1550-es évektől messze háttérbe szorult a magyaror-szági védelmi övezetekhez képest, és jobbára mellékhadszíntérként szolgált.8 Károly főherceg 1564-ben I. Ferdinánd halálával lett Belső-Ausztria (Inner-österreich) ura. A horvát–szlavón végvidék az újonnan felállított grazi Belső-Ausztriai Haditanács (Innerösterreichischer Hofkriegsrat) igazgatása alá került.
A déli két végvidék kormányzását a Belső-Ausztriai Haditanács központi igazgatása alatt Károly főhercegre, mint a horvát–vend végvidék főkapitányára (Generalobrist kroatischer und windischer Grenze) bízták, aki az örökös tarto-mányokhoz közel fekvő török fenyegetés miatt 1577-ben kényszerült átven- ni a védekezés feletti irányítást.9 A grazi haditanács hét tagból állt, hármat a stájer, kettőt–kettőt pedig a karintiai és krajnai rendek delegáltak. Ehhez jött még hozzá számos hivatalnok és a jegyző. A haditanács idővel egyre nagyobb hatáskörrel rendelkezett. A tanácsadói funkció mellett a 16. század végétől igazságszolgáltatási szerepet is ellátott. A haditanács ezt az önállóságát egészen 1705-ig megtartotta, amikor a bécsi Udvari Haditanács alá rendelték. Az oszt-rák örökös tartományok szempontjából létfontosságú volt a horvát és szlavón végvidék biztosítása, ezért mindent megtettek a tartományok stabilizálásáért.
8 Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer i. m. 178.
9 Pálffy G.: A török elleni védelmi rendszer i. m. 201.
Krajna és Karintia Horvátországban, Stájerország pedig Szlavóniában állo-másoztatott csapatokat.10 1578-ban a belső-ausztriai rendek, miután az ún.
„Brucker Libell”-ben szabad vallásgyakorlatot nyertek, rendelkeztek a hor-vát–szlavón határügyi juttatások finanszírozásáról, emellett határoztak egy megfelelő igazgatási struktúra létrehozásáról is, valamint a várak felújításáról.11 Károly főherceg a védelmi vonal teljessége érdekében döntött egy erődváros kiépítéséről is, amelyet a dubóci vár mellett kezdtek el építeni. A várat felújí-tották és a védelemben fontos szerepet szántak neki. A várost a főherceg után Károlyvárosnak (Karlstadt, Karlovác) nevezték el.12 A horvát és a szlavón határrész élére egy-egy parancsnokot (Oberst) neveztek ki, akik a határszaka-szok igazgatásáért és védelmének biztosításáért feleltek. A horvát végvidék- nek a már említett Károlyvárosban, a szlavónnak pedig Varasdon volt a székhe-lye. A magánvárak egy részét az uralkodó vette át, másik részükbe zsoldosokat telepített, ily módon megkönnyítve a földesuraknak a védelem működtetését.
A lakatlan vidékek mindezek ellenére katonai szempontból nagy problémát jelentettek. Habár a stratégiailag fontos pontok megfelelő őrizet alatt álltak, amivel esetleg nagyobb török csapatok áttörését is megállíthatták, azonban az erődök közötti lakatlan és őrizetlen vidékek a kisebb török egységeknek lehetőséget nyújtottak benyomulni a hátországba. Ezeknek az eseteknek az elhárításában a 16. század folyamán betelepülő uszkókoknak és vlachoknak volt szerepük.