A magyar–szerb háború historiográfiája két fő részre bontható. A munkák egyik része egyetlen hadjáratot említ, mégpedig 1319-ben. 1895-ben Rónai Horváth Jenő azt írta,25 hogy az elfoglalt területekről az 1319 tavaszán betörő szerbeket a magyar seregek dél felé visszaszorították, és visszafoglalták Macsó, Nándorfehérvár és Galambóc várát is. Thallóczy Lajos Macsó visszafoglalását szintén futólag említi, mint a „14. század eleji zavargásokban” Uroš kezére került területek visszavételét.26 Később Bánlaky József szintén 1319-re helyezi a teljes hadjáratot.27 A források pontosabb elemzésével azonban kiderült, hogy egészen biztosan két hadjáratról van szó. A második hadjárat időpontját il-letően a macsói területeken kiadott oklevelek28 és más erre vonatkozó írásos emlékek miatt nem merült fel kérdés. Időpontja mindenképp 1319 őszének elejére tehető. A korábbi hadjárat idejének behatárolása azonban már koránt-sem ilyen egyértelmű.
23 Kristó Gy.: Az Anjou-kor háborúi. i. m. 78.
24 Csukovits E.: Az Anjouk Magyarországon. i. m. 142.
25 Rónai Horváth Jenő: Az Anjouk időszaka. Hadtörténelmi Közlemények 8. (1895) 2. sz. 158–212.
26 Thallóczy Lajos: II. Brankovics György deszpota. In: Magyarország és Szerbia i. m. 30–31.
27 Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. I–XXIV. Bp. 1928–1942. VII. 76.
28 Lásd: Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 116. (127. jegyzet)
Engel Pál 1988-ban megjelent tanulmányában29 feltételezte, hogy az első hadjárat feledésbe merülésének oka az lehetett, hogy az itineráriumból könnyen kimutatható 1319. évi hadjárathoz kapcsolták a háborúról rendelkezésre álló forrásokat. Leszögezte ugyanakkor azt is, hogy Macsó bevételének – így pedig a háború első szakaszának – télen kellett történnie, mivel a csapatok dél felé a befagyott Száván keltek át, erről tanúskodik egy 1323 márciusi oklevél következő szakasza: „mikor a Száván való átkelést nemcsak a tél hidege, hanem Uroš (szerb) királynak a túlsó parton felállított serege is akadályozta, midőn Miklós jelölte ki a magyar seregnek a gázlót”.30 Engel az itinerárium alapján ezt a hadjáratot 1317. január 6. és február 20. közé helyezte, az időpontot pedig azzal is alátámasztotta, hogy a források szerint Macsó várának elfoglalásával egyidőben Kőszegi András Sopron és Győr ellen támadt.31 Kristó Gyula azon-ban az első hadjáratot sokkal korábbra, 1314-re helyezte 2003-azon-ban megjelent tanulmányában.32
Ezzel kapcsolatban azonban fontos megemlíteni, hogy Kristó 1988-ban Az Anjou-kor háborúi című munkájában az 1316–1319 közötti hadjáratoknál csak az 1319. évi hadműveletet említi meg, előtte pedig csak az 1310-es évek elején már fennálló viszályt és a néhány betörést hozza.33 1998-ban az első hadjáratot Engel datálása szerint 1317 telére, a másodikat pedig 1319 őszre teszi, és csupán ennyit jegyez meg a konfliktussal kapcsolatban,34 illetve más összefüggésben említi a Šubićok 1319. évi hadakozását Milutinnal, amely felté-telezhetően ezt a háborút takarja.35 Az I. Károly király harcai a tartományurak ellen című tanulmányában, 2003-ban azonban Engellel szemben feltételezte, hogy az első hadjárat 1314-ben történt.36 Ezt Kristó arra alapozta, hogy a király ekkor a déli területeken tartózkodott, valószínűleg Dragutin Istvánnal való tárgyalás céljából. Ezalatt pedig az őt kísérő hadak esetleg támadást intézhettek Milutin ellen. Az Engel számára biztos pontként szolgáló Kőszegi féle soproni, valamint győri konfliktussal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy
29 Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 113.
30 MMO II. XXIV.
31 Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 115.
32 Kristó Gy.: I. Károly harcai i. m. 310.
33 Kristó Gy.: Az Anjou-kor háborúi i. m. 27.
34 Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Bp. 1998. 77.
35 Engel P. – Kristó Gy. – Kubinyi A.: Magyarország története i. m. 42.
36 Meg kell jegyeznem, hogy Kristó nem utasította el Engel datálását, viszont erős érveket sora-koztatott fel az 1314-es hadjárat mellett. Kristó Gy.: I. Károly harcai i. m. 311.
ehhez hasonló eset történhetett 1314-ben is, hiszen a probléma hosszú ide-je fennállt. A Kőszegiektől átpártoló és a hadjáratban bizonyosan résztvevő Gutkeled nembeli Miklós átállása is datálható 1317 elé, így Kristó szerint az első hadjárat 1314 téli hónapjaira tehető. Annál is inkább tűnik ez szerinte valószínűnek, mivel az 1317. évi belháborúk közepette a királyi sereg déli bevetése a tartományurakkal szembeni harcok bukását eredményezhette volna.
Bár Kristó érvei jogosnak és logikusnak tűnnek, több kétség is felmerül a feltételezéssel kapcsolatban. Egyrészt az, hogy az első hadjárat eredménye igazoltan Macsó várának visszavétele volt (ezt ő sem kérdőjelezi meg).37 Itt érdemes feltenni azt a kérdést, hogy Macsó Milutin kezére került-e már 1314 előtt? Dragutin területeit csak halála után, 1316-ban szállhatta meg, a Túlsó-Szerémségnek is nevezett területeket legelőbb ekkor szerezhette meg, ezért azokért nem folyhatott küzdelem 1314-ben. Így két lehetőség állhat fenn.
Vagy egy különálló hadjáratról van szó, amely válasz lehetett a déli konfliktus eredményezte gyakori szerb betörésre és pusztításra, vagy Dragutin területei – Macsó várát is beleértve – valamilyen módon már hamarabb testvére kezére jutottak, Kristó azonban erre a kérdéskörre nem tért ki.
A másik felmerülő ellenérv az az Engel leírásából kitűnő állítás, mely sze-rint Károly pontosan tisztában volt az 1317 eleji fenyegető helyzettel, ennek ellenére mégis fontosnak tartotta a szerb hadjáratot személyesen vezetni. Bár Engel konkrétan ennek indítékát nem részletezi, azt azonban megemlíti, hogy hívei haderejének mozgósításával olyan létszámú hadsereg birtokában lehetett, amellyel többfrontos háborút nyithatott.38 Ez elfogadható magyarázatnak tűnik, főleg annak fényében, hogy a Kán Lászlóval rokonságban álló Milutin – ahogy feljebb is említettem – nagy valószínűséggel támogatóként állt a magyarországi felkelések mögött, tehát a külpolitikai akciónak belpolitikai hatásai is lehettek.
Abban igazat kell adni Kristónak, hogy 1314-ben lehetősége nyílt Károlynak délvidéki útja során Milutinnal hadakozni, és ez az időszak valóban tágasabb, mint az Engel által behatárolt 1317. január 6. és február 20. közötti idő.39 Azonban azt el kell ismerni, hogy Kristó nem ad magyarázatot a hadjárat tár-gyát illetően (hiszen ekkor még Dragutin kezében voltak az első hadjáratban visszafoglalandó területek), illetve az Engel által hozott írásos bizonyítékok kétségkívül nagy súllyal esnek latba.
A két hadjárat eseményeivel kapcsolatban is felmerülnek kérdések. Egyrészt arról, hogy az esetleges 1314. évi hadjárat esetén milyen területek visszavételéről
37 Kristó Gy.: I. Károly harcai i. m. 310.
38 Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 115.
39 Engel P.: Az ország újraegyesítése i. m. 115. (123. jegyzet)
lett volna szó. Másrészt azzal kapcsolatban, hogy Engel és az általa hivatko-zott 1326. évi oklevél40 hogyan helyezi el időben Macsó és Kolubara várainak bevételét. Mivel Macsó bevétele igazoltan télen történt, ezért annak ostroma semmiképp sem lehetett az 1319-es őszi hadjárat része. Az Engel által idé-zett oklevél viszont azt írja, hogy Bátori János a debreceni csata után – tehát 1319-ben – részt vett a délvidéki harcokban, konkrétan említve Macsó és Kolubara várak ostromát: „egy másik, Debrechen falu melletti győztes csatá-jában is vérüket hullatták Bereck fiai. Szerbiában Machou és Calabar várak ostromakor (castra Machou et Calabar […] expugnari) János és Lőrinc vitézül harcoltak, ugyanott négy rokonukat és szerviensüket kegyetlenül megölték.”
A macsói várat azonban Engel szerint már 1317-ben bevették, az oklevélben szereplő megfogalmazást pedig hibásnak tartja, és valószínűsíti, hogy Macsó elé tévedésből került a castrum, nem pedig a districtus szó. Ha ez mégsem egy elírás következménye, akkor a kolubarai ostrom is az 1317. évi hadjárat része lehetett. Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy olyan rövid idő alatt valóban bevehető volt-e két vár, és azt is, hogy az 1319. évi hadműveletnek ebben az esetben mi volt a célja és eredménye.
Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy Engel a macsói és kolubarai várak ostromidőpontjainak tisztázása céljából egy 1325. május 25-i oklevelet41 nem idézett.42 Az oklevélben Károly egy birtokadományt erősít meg, azonban említi Macsó és Kolubara ostromát a következőképpen: „Machou várának ostromakor Duruzlou bátran harcolt, Kalabar vára alatt egy másik hadjáratban pedig életveszélyesen megsebesült.” Ebből egyértelműen az tűnik ki, hogy a két ostrom két különböző hadjárat része volt.
Természetesen a vitatott, kérdéses pontok nem rendelkeznek olyan stabil, forrásokkal bizonyítható alapokkal, hogy miattuk az események eddig megraj-zolt menetét és sorrendjét kétségbe lehessen vonni, és a fentebb tárgyalt időbeli eltérés lehetősége sem egy olyan horderejű tényező, amely a hadjáratok jelentő-ségén érdemben változtatna. Pusztán érdekesnek tartom, hogy az események menete és ideje – figyelembevéve természetesen a kevés és közvetett forrást is – még ma is vitatott. Ezt tükrözi az is, hogy a hadjáratot említő tanulmányok-ban is többféle megfogalmazással lehet találkozni. Ternovácz Bálint például
40 1326. évi oklevél: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: DF), 243 724.; a regesztát lásd: AOkl. X.
194.
41 MNL OL Diplomatikai Levéltár 49 614.; a regesztát lásd: AOkl. IX. 206.
42 Igaz ugyan, hogy Engel idéz egy 1323. évi oklevelet, melyben a király megemlékezik Duruzlou (vagy Dorozlaus) fiainak szerb hadjárat során tett szolgálatairól, de az az irat nem említi a hadjáratok időbeli eltérését. Az 1323. évi oklevél: DF 283 398.; a regesztát lásd: AOkl VII. 534.
Macsó és Kolubara bevételét is 1317-re teszi,43 a második szerb hadjáratot pedig 1319 elejére, és Csukovits Enikő is fontosnak tartja a hadjáratok időbeli elhelyezése kapcsán megjegyezni Kristó feltételezésének létjogosultságát is.44
4. Összegzés
A 14. század eleji szerb–magyar viszonyt tekintve elmondható, hogy annak jellege nagy mértékben a 13. század végi helyzetben gyökerezik. Az utol-só Árpádok által támogatott rokon, a szerb trónról letaszított Dragutin az Anjoukkal kezdettől ápolt jó viszony révén évtizedeken át uralta a macsói területeket, amelyekre a szerb király is igényt tartott. Károly állásfoglalása Dragutin és utóda mellett megadta a szerbekkel fenntartott viszony alapvo-nását: a hatalmi és területi igények állandó összeütközésbe kerültek a déli határvidéken. Az egyre növekvő feszültség az Anjou-kor első három évtizedé-ben csupán az 1310-es évek második feléévtizedé-ben torkollott nyílt háborúba, mely szoros összefüggésben állt a javában zajló belháborúkkal. Károly győzelme ezért is kiemelkedő, fontosságát pedig talán az tükrözi a legjobban, hogy még az 1320-as évek végén is több adományt tett az 1317., illetve az 1319. évi hadi események résztvevőinek.45
Az 1317–1319. évi háború körülményei kapcsán felvetett kérdéseket össze-gezve elmondható, hogy a közvetlen, hadjáratról szóló források hiányában csak a közvetett említésekre hagyatkozva tapogatózhatunk, de egyik feltevést sem lehet teljesen biztosan helytállónak mondani. A felsorakoztatott érvek alapján az Engel-féle datálást látom a legreálisabbnak, azonban a Kristó-féle rekonstrukció véleményem szerint érdemelne egy bővebb kifejtést, az előzményeket és az ese-ménytörténetet illetően. Az időpontok meghatározása Engelnél igen logikusan felépített, de szerintem az általam is említett 1325. évi oklevél idézésével kellett volna támadhatatlanná tennie az események általa felvázolt menetét. Ezeknek a felvetéseknek azonban – ahogy már korábban említettem – nincs komolyabb befolyása a hadjáratok történelmi jelentőségére, vagy értékelésére.
A tárgyalt magyar–szerb háború lezajlása tekinthető alapvetően külpolitikai jellegűnek is, sokan ide sorolják Károly uralkodásának leírásakor, ugyanakkor előzménye és feltétele volt annak, hogy azután a Macsót érintő problémák úgymond belpolitikai ügyek lehessenek. A Macsói Bánság területével ugyanis
43 Ternovácz B.: A macsói és barancsi területek i. m. 238.
44 Csukovits E.: Az Anjouk Magyarországon i. m. 141.
45 Szentpétery I.: A macsói bánság i. m. 53.
– amely az 1280-as évektől kezdve idegen kézben volt, és amelyet Károly az 1310-es évek végén két hadjáratban visszafoglalt – 1319-től kezdve számol-hatunk egységes és egyre növekvő jelentőségű tartományként, ekkortól válik Macsó báni tisztsége is kulcsfontosságúvá a Szerbiával való folytonos kontaktus miatt. A győztes háború ugyanis nem jelentette a magyar–szerb konfliktusok végét. 1321-ben meghalt Milutin (II. Uroš István), örökébe pedig fia, III. Uroš István lépett. A békés kapcsolat kiépítésének kísérlete után egyre inkább foly-tatódott az elhidegülés, a szerb betörések továbbra sem szűntek, sőt a század későbbi éveiben, Károly uralkodásnak utolsó időszakában, majd később Nagy Lajos királysága alatt is ellentétet szült a Macsói Bánság birtoklásának kérdése.46
46 Pfeiffer Attila: A Macsói bánság és a macsói vár lokalizációjának kérdése a magyar és a szerb történetírásban. Világtörténet 7. (2017) 1. sz. 129.