1987-ben születteem Kecskeméten&
2010 óta foglalkozom szépírással, azóta négy önálló kötetem látotte napvilágot: 2012-ben a Kulákkönnyek, 2016-ban a Lélek-drog, 2017-ben a Vályogbölcselet és 2018-ban a Végzetcsárdás&
Szívesen indulok irodalmi pályázatokon& Eddigi elismeréseim kö-zül a Spangár András Irodalmi Díj a legkedvesebb számomra, melyet 2015-ben nyertem el&
A nyári antológiák sorozatában immár ötödik alkalommal van szerencsém szerepelni: a Fény és árnyék, a Tűz és víz, a Te és én, valamint az Érzés után immár az Életben is megtalálhatja egy-egy írásomat az Olvasó&
Szívből örülök, hogy tagja lehetek ezen alkotóközösségnek&
Életfélelem
Egészen döbbenetes, hogy a magát az idő minden egyes pontján abszolút igaznak hívő és hirdető, felvilágosultan gőgös orvostudomány milyen baklövésekre képes& Saját fülemmel hallotteam: miből egyetemi tanulmányai alatte szigorlatozotte a jelenben neves főorvos, mostanra egy szó sem igaz& A helyes válasz, azaz az előírt terápia végrehajtásával, mit a vizsgakérdésre adotte a megfelelő időben, ma minden kétséget kizáróan megölné a betegét& Az idővonal azon pontján jeles járt a pontos és kifogástalan feleletért& Mostanra polgári műhibaper, esetleg egy büntetőeljárás terhelti pozíciója lenne a jutalom ugyanazért&
Nem ezoterikus bölcselkedés céljából kezdtem pötyögtetni a billentyűzetet& Pusztán papírra kívánkozotte belőlem a lassú felismerés eredménye, miszerint a mindenkori ember mily fájdalmasan képtelen megfejteni önnön létének kérdéseit& Így a legalapvetőbbet: a működését& Közeledik a jóhoz, tapogatózik, tán nem is oly ritkán fejest ugrik a sötétbe& Aztán vagy lebeg, vagy csattean& A legnagyszerűbb elmék, mint műkedvelők sertepertélnek az Isten vegykonyhájában, hogy ellessék a főzetet&
Lucifer maga vágta oda a hódolatot váró Úrnak e gondolatot& S lám igaza volt: még a létezés legegyszerűbb formáját, a materiális szervezetet sem képesek megismerni teljesen, csak mint megannyi kontár, utánozzák a Teremtőt&
Nem vagyok gyógyszerellenes, tudományellenes, oltásellenes, legkevésbé pedig orvosellenes – ki tudja már követni, hány konteó kering manapság! Ám sokszor hallok olyasfélét tőlük és felőlük, melyet a szakmájukban megfáradt, abba betokosodotte, majd -csontosodotte melósok visszhangoznak egy üveg sörrel a
kézben a műszak végén& Nem látnak sem értelmet, sem célt, hideg borzongatja őket& Megteszik, amit a protokoll szerint kell, elvégzik a rájuk osztotte feladatot& Ki jobban, becsületesebben, más hitvány, semmirekellő módon – emberből vannak ők is& Ám legbelül a jobbító ambíciók, ha léteztek egyáltalán, szép lassan lemorzsolódnak az évekkel& S akadnak köztük, kiket hajt még az illúzió vagy a becsvágy, esetleg mindketteő – ideje meghaladni, a nyakára hágni a jelenkor igazságának!
Ekkor jövök jómagam&
***
Pár dogmát talán megdöntötteem és felülírtam már&
A mitológiai Pán istenségről elnevezette betegség a szakirodalom szerint, akárcsak a névadó tettee, ijesztgeti ugyan az embereket, ám valójában sosem bántja őket& Innen a század slágernyűgje, a „valóban olyan, mintha, de valójában szó sincs róla” fordulatok köré felépítette diagnózissal&
A legjellemzőbb s legkínzóbb tünet, mondják az orvostudomány ezen szent pillanatában, a halálfélelem&
Szerencsétlen páciens azt hiszi, mikor bohóckodik körülöttee vagy benne a csibész Pán, hogy nincs tovább előre – ezen a szent helyen vész majd el végleg a mindennél jobban féltette érték&
Lám, én hisztisként már meghaltam& S messze nem a haláltól félek leginkább&
Egy csetteintés&
Megszűnik az oxigénfelvétel& Orrüregeim kapui bezáródnak, tüdőhörgőim leszűkült résein pici levegőcsomagokat próbálok lopkodni a környezetemből& A naponta becsületteel szedette szerek mit sem használnak& Egyre emelem az adagot, Pán pedig a hasát fogva kacag vergődésemen&
Egy csetteintés&
Visszahúzódó hasüregem falát tüzes vassal sütögetik& Hiába vesztek a remény mellette súlyt is, már csak alma kéne a számba, s
mint disznóvacsorát feltálalhatnának& Az izzó vasdarab mindkét végét érzem áthaladni testemen, a sebek környéke újra meg újra gennyes& Ilyen-olyan szer – vicc!
Egy csetteintés&
Félrehúzotte szájjal, ám sokadjára átélve lassacskán tudomásul veszem a helyzetem& A szívem áthatolhatatlan bástyákkal védette, a Végzetcsárdás szakasza lezárult& Immár nem életveszélyes helyeken, hanem a korábban kínzó gyenge pontokon támad a bohócsipkás Pán& Egyszerre zúdít rám mindent&
Egy csetteintés&
Negyed milligramm egészben a gyomorra küldve& Fél milligramm piciny darabokra törve ugyanoda& Végül ismét egy negyed a nyelv alá& A fürdőben az elmúlt órák izzadt mocskának lecsutakolása magamról& A zuhanyrózsa tükörfényes felületén egy élőhalotte néz velem farkasszemet&
Egy csetteintésH
H és Pán már megint köddé vált& Tüdőm akadály nélkül veszi fel a friss levegőt, s adja le az elhasználtat, ahogy orrom és arcüregem szintén szépen teszi a dolgát& Hasamból kihúzták az izzó nyársat, s mintha a tűzhalál gyötrelmeit sosem érezte volna a belsőm, szépen emelkedik, majd ereszkedik&
Egy csetteintésH
H és a tomboló őrültteől távol, egy időre biztonságban mosolyra húzom a szám& Így eresztem le fejem a párnára a szobában – akármelyikben, hisz eddig valamennyiben rángatotte, most mindenhol kedves a lét& Észrevétlenül csúszom át az álom csodálatos világába, „ahol az vagyok, aki lehetnék”&
Nem atteól féltem, nem atteól félek, mi lesz, ha mindez egyszer nem folytatódhat&
Sokkal gyötrőbb gondolat, mennyi lehet még hátra, s hányszor kell még újraélnem e rutint&
Idézetek: Madách Imre: Az ember tragédiája