Ebben a fejezetben nem kívánok kitérni a német és szovjet csapatmozgásokra, hadászati célokra, továbbá a már tárgyalt október 15-i kiugrást megelőző eseményekre, mindösszesen röviden próbálom összefoglalni a magyar 3. hadsereg létrejöttét és a legfontosabb eseményeket 10. gyaloghadosztály csapatainak beérkezéséig.
Románia átállása rendkívüli módon megnehezítette a német és a magyar hadvezetés dolgát 1944 nyarának végére. A 2. Ukrán Front csapatai már szeptember 4–7. között megjelentek Dél-Erdély térségében, továbbá a román vezérkar a haderejének zömét augusztus 23. és szeptember 7. között is ebbe a térségbe irányította át. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az Észak-Erdély felőli határszakaszt a 4. román hadsereg, az Alföld és a Délvidék felőli határszakaszt pedig a román 1. hadsereg biztosította. A két hadsereg állománya elérte a közel 140 ezer főt.289 A 2. Ukrán Front frontcsapatai szeptember 4–7. között átlépték a Déli-Kárpátok szorosait és kijutottak a Brassó – Nagyszeben – Karánsebes – Orsova terepszakaszra, majd szeptember 9-én támadó hadműveletbe kezdtek a 2. hadsereg ellen. Szeptember 10-re Temesvár térségébe beérkeztek a szovjet csapatok élei is.
A Honvéd Vezérkar augusztus 25-én elrendelte a 2. hadsereg290, majd augusztus 30-án a 3. hadsereg felállítását.291 Utóbbit a IV. hadtestre alapozva hozták létre és parancsnokául Heszlényi József altábornagyot nevezték ki. Állományába a 6. gyalogtábori póthadosztály, az 1. páncéloshadosztály és az 1. tábori huszár pótezred tartozott, valamint két határvadász (a 20.,
288 VADÁSZ ÖDÖN 1944 – Napló, 97. o
289 JAKUS JÁNOS 1994, 11. o.
290 VKF napló, 1944. VIII. 25 - /:4572./M.hdm.1.vkf-44.:/
291 VKF napló, 1944. VIII. 30 - /:4663./M.hdm.1.vkf-44.:/
90 illetve 31.) és a 61. portyázó-zászlóalj.292 A hadtest alkalmazására a Kolozsvár térségében támadó 2. hadsereggel egy időben, közösen került volna sor, azonban az események negatív alakulása miatt ez a terv megváltozott.
Hosszas előkészületek és többszöri halasztás után293 a 3. hadsereg szeptember 13-án indította meg Arad irányában támadását, mely eleinte sikeresnek bizonyult.294 Közben a német–
magyar csapatok – magyar részről a 8. gyalog tábori póthadosztály – megközelítették Temesvárt, azonban a rendelkezésre álló erőkkel nem volt lehetséges a város megrohanása.
Szeptember 17-én a 2. Ukrán Front csapatai harcérintkezésbe kerültek a magyar csapatokkal, szeptember 19-én pedig súllyal Temesvár–Arad irányban, illetve Lippa térségében ellentámadást indítottak. Aradot a honvéd csapatok szeptember 23-án ürítették ki. Szeptember 21–25. közötti időszakban Battonya és Békéscsaba között a hadsereg egyes részei olyan állapotban voltak, hogy a páncéloshadosztálynak ellenőrzőpontokat kellett felállítania, hogy a visszaözönlő gyalogságot felfogják, majd rendezzék.295
Ezt követően a 3. hadsereg arcvonalán – Nagyvárad környéki harcokat leszámítva – október hatodikáig viszonylagos nyugalom volt. Október 6-án hajnalban a szovjetek az arcvonalszakaszon megindították az általános támadásukat, melynek már délelőttre meglett a hatása: áttörték a 20. gyaloghadosztály állásait, valamint a délről csatlakozó 8. gyalogtábori póthadosztály északi szárnyát. Tekintettel arra, hogy semmilyen tartalék nem állt a hadseregparancsnok rendelkezésére, már ugyanezen nap reggelén elrendelte a hadsereg hadosztályainak a Tisza mögé való visszavonását:296
292 A hadsereg felszereltségével és állapotával kapcsolatban jegyzi meg keserűen későbbi írásában Koszorús Ferenc, az 1. tábori páncélos hadosztály volt parancsnoka: „(…) Ha a 3. hadseregnek nevezett alakulat hadrendjét tekintjük, az még egy hadtest értékét sem közelíti meg. Hogy a Lakatos kormány miként képzelte ezekkel az erőkkel még az oroszok előtt birtokba venni a Kárpátokat és ott az említett hézagban a korszerűen felszerelt és nyomasztó túlsúlyban lévő oroszok ellen a Kárpátokat »föltétlenül« tartani, az számunkra elképzelhetetlen.” – In: DÁLNOKI VERESS LAJOS 1973, III. kötet, 175. o.
293 A Honvéd Vezérkar főnöke, a szeptember 3-ig felvonult első csoportot azonnal támadásra akarta rendelni, azonban a kormány ezt a támadást bizonytalan időre elhalasztotta.
294 Románia már 1944. szeptember 7-én hadat üzent. A német vezetés már ugyanezen a napon meg kívánta indítani a Románia elleni hadműveletét, a magyar politikai vezetés azonban katonai és diplomáciai okokra hivatkozva ezt halogatta. (Lásd: LAKATOS GÉZA 1981, 116. o. – Magyar támadó hadműveletek című fejezet)
295 UNGVÁRY KRISZTIÁN 2005, 324–327. o.
296 Ezt később a Dél Hadseregcsoport parancsnoka is megerősíti.
91 Október 7-én és 8-án a szovjetek folytatták heves támadásukat a Körösön található átkelők birtoklásáért, október 8-án estére sikerült is nekik a komádi térségében több km-es hídfőt létesíteni, így elérték a Szolnok–Debrecen vasútvonalat és országutat, majd ezt követően Püspökladányon át Debrecen felé törtek előre. Október 8-án a hadsereg arcvonalán Szegednél, Szentesnél, illetve Szolnoktól délre a szovjetek elérték a Tiszát. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a szovjetek a Dél Hadseregcsoport hátát veszélyeztették. Heszlényi vezérezredes október 6. után arra törekedett, hogy a Tisza mögött mielőbb új védelmi állást tudjon csapataival elfoglalni.
A 3. hadseregnek a Tisza-szakasz védelmére a következő erők álltak rendelkezésre: VIII.
magyar hadtest,297 az 1. páncéloshadosztály az arcvonal mögött Kecskeméten kirakodott – ám a Lengyelországban jelentősen leharcolt – 1. huszárhadosztály, a Ludovika Akadémia hallgatói – kikkel védelmi állásokat kívántak előkészíteni–, illetve rögtönzött alakulatok és egységek.
298 A védőállás megszállása a Tisza mögött csak a 20. gyaloghadosztálynak sikerült, míg a szegedi hídfőt tartó Matolcsy-csoport299 mögött a 23. tartalék- és a 8. gyalog tábori póthadosztályok már az Algyő, Fehértó, Kiskundorozsma vonalban próbáltak megkapaszkodni.
Ekkorra már világosan látszott, hogy a 3. hadsereg leharcolt erői – gyorscsapatok nélkül – nem lesznek képesek az előírt feladatukat ellátni. Ezért a Fővezérség mozgósította a még bevethető erőket: elvonta az 1. hadseregtől és átirányította Kecskemétre, illetve Ceglédre az 1.
hegyi dandárt, illetve az 1. ejtőernyős csoportot;300 Kassáról Kecskemétre rendelte az 58.
határvadász zászlóaljat,301a Budapesten összevont karhatalmi erőkből pedig a Hartay-csoportot Kiskunfélegyházára, továbbá az I/2. huszárszázadot és az 1. önálló huszár-pótszázadot egy csoportot alkotva Kecskemétre irányította.302 Elrendelték továbbá a Budapestről a Duna–Tisza közé felé vezető utak műszaki lezárását is,303 illetve a Budapesttől délre lévő hidak és átkelőhelyek biztosítását.
297A 23. tartalék-, 8 pót- és a 20. gyaloghadosztályokkal.
298 DÁLNOKI VERESS LAJOS 1973, III. kötet, 209. o.
299 Szeptember 21-én alakult meg Szegeden Matoltsy Elek vezérőrnagy vezetésével az 1. légvédelmi tüzérdandár és a 7. gyalogtábori pótezred két zászlóaljából. – Lásd: UNGVÁRY KRISZTIÁN 2005, 526. o.
300 VKF Napló, 1376/Föv. hdm. – 44. X. 8. Ezt később megváltoztatják és az 1. ejtőernyős csoportot Budapesten rakják ki, az a budapesti hídfő védelme során kerül alkalmazásra.
301 VKF Napló, 1364/Föv. hdm. – 44. X. 8.
302 VKF Napló – 1376/Föv. hdm. – 44. X. 8.
303 VKF Napló – 1388./Föv. hdm. – 44. X. 9.
92 Október 10-én a Matolcsy-csoport a szovjet előretörés elől Kistelek irányába kitért, emiatt a VIII. hadtest déli szárnya szabaddá vált. A 23. tartalékhadosztály a Kiskunhalas–
Kiskundorozsma, míg a 8. gyalog tábori póthadosztály Pálmonostora és a Tisza közti vonalra vonult vissza. Október 11-én a szovjet csapatok elfoglalták Szabadkát.304 Tovább tetézte a bajt, hogy közben ugyanezen a napon a szovjetek már Kecskemétig törtek előre. Ez ellen a hadsereg-parancsnokság minden létező erőt bevetett, így Kecskemét és Kiskunfélegyháza területén súlyos harcokra került sor. Az 1. huszárhadosztály beérkezett részei a német 133. légvédelmi tüzérezreddel Kecskeméten helységharcban megállították a szovjet páncélos köteléket, majd azokat a Tisza mögé vetették vissza.305
Október 12-én a Honvéd Vezérkar főnöke a Matolcsy-csoportot306 is hátravonta a Solti hídfőbe. Október 13-án Vörös János kemény hangú levélváltást folytatott Guderian vezérezredessel, aki a 10. gyaloghadosztály Kárpáti-frontról való kivonása ellen tiltakozik.307 Ugyanezen a napon a 23. tartalékhadosztály és az ahhoz csatlakozó 8. gyalog tábori póthadosztály Pálmonostora, Kiskunmajsa, Kiskunhalas magasságában próbált laza védelmi vonalat felépíteni, azonban ez nehéz páncéltörő fegyverek hiányában már az elejétől fogva nem kecsegtetett túl sok eredménnyel. A hadsereg jobb szárnyán, Kiskunhalas és Baja között egy széles rés maradt, amelynek kitöltésére sem a 3. hadseregnek, sem a Dél Hadseregcsoportnak nem álltak rendelkezésére megfelelő erők.
Október 14–15-én a 3. hadsereg arcvonala a Baja – Kiskunhalas – Kiskunfélegyháza – Szolnok vonalban húzódott. A Tisza-védelem súlya a Szolnoki-hídfőre és az attól északkeletre lévő folyószakaszra helyeződött, hogy a Kelet-Magyarországon küzdő saját csapataink visszavételét meg lehessen oldani. Azt követően, hogy október 15-én elhangzott Horthy kormányzó proklamációja, a német ellenlépések sem maradtak el.308
304 Hadak Útján XIV. évf., 159/160. sz., 10. o.
305 DÁLNOKI VERESS LAJOS 1973, III. kötet, 213. o.
306 Matolcsy Elek vezérőrnagy a Soltra való beérkezés után azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg a Solti-hídfő védelmét.
307 Erről az „3.2. A kiugrás előkészítése és a 10. gyaloghadosztály” című fejezetben részletesen beszámoltunk.
308 A 3. hadsereg vonatkozásában Friessner vezérezredes a következőt írja. „Az arcvonal minden szakaszáról olyan jelentések futottak be, hogy a magyar egységeknél a bomlás jelei mutatkoznak. Többé nem számíthattunk szövetségeseinkre. (…) A déli szárnyon Heszlényi vezérezredes, a szövetségesi hűséget betartó főparancsnok egyetértésével tisztogatási akciót hajtottunk végre a magyar 3. hadseregnél. A magyar egységeket az eddigieknél intenzívebben integráltuk a német egységekbe, s mindezt harc közben. (…) Lassanként annyira
93