Korábban már volt róla szó, de hozzávetőlegesen a hadosztály demoralizáltsága október vége felé érte el azt a pontot, amikor elkezdődtek az ellenséghez való átszökések,694 mely aztán november közepétől, Gödöllő előterében fokozatosan tovább erősödött, és egyre nagyobb
692 10. gyho. naplója, 1945. február 8-i bejegyzés
693 1945. február 8-tól február 13-ig történt eseményekre vonatkozó adatokról van szó.
694 Ekkor még nem vetődött fel a szovjet gyámság alatt működő, önálló magyar fegyveres alakulat megalakításának gondolata a Budapesten és környékén harcoló átállt/átszökött magyar katonák, vagy egységes alakulatok kapcsán. Így ezeknek az átállásoknak minden ellenkező frontpropaganda ellenére hadifogság lett a végeredménye.
194 mértékeket öltött. További demoralizáló hatással bírt, hogy 1944 decemberére Baranya, Tolna és Somogy megyék nagy része is szovjet fennhatóság alá került. Miután 1944 karácsonyakor bezárult a gyűrű a főváros körül, a csapatok ellátása, az élelem- és lőszer-utánpótlásuk is még jobban akadozott, ami még tovább fokozta az amúgy is elcsigázott Dél-dunántúli alakulatok harci kedvét.
A hadművelettel szinte egyidőben, 1944. december 22-én Debrecenben megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány, mely hadat üzent Németországnak. Ezen hadüzenet lehetővé tette a németek elleni szervezett harcok feltételeit. A debreceni kormány többször felszólította a németek oldalán harcoló magyar katonákat arra, hogy álljanak át a szovjet csapatokhoz, és folytassák küzdelmeiket immár a német csapatok ellen. December 28-án Sztálin utasította Malinovszkij marsallt, hogy adjon meg minden segítséget a magyar hatóságoknak egy hadosztály gyors felállításához.695 Ez a parancs ugyanakkor elég nyersen került kivitelezésre, ugyanis a szovjetek az ebben az időben fogságba esett vagy átszökött magyar katonákat válaszút elé állították: vagy harcolnak tovább az ő oldalukon, vagy mennek a távoli és bizonytalan hadifogságba. Mivel ez utóbbi lehetőséget igyekezett mindenki elkerülni, ezért sokan kényszerből – és nem meggyőződésből – a harcot választották. A Budapesten kisebb-nagyobb csoportokban átszökött magyar katonákat az egyes harcoló szovjet alakulatok maguk közé beosztották, majd szakaszokat, századokat szerveztek belőlük, és legtöbbször a legkritikusabb helyeken vetették be őket. A tizenkét – külön-külön – harcba bocsátkozó magyar század katonái közül 600-an estek el Budafok területén, a Farkasréti temetőnél és a Déli-pályaudvar környékén vívott küzdelem során. Az önkéntes századokat lövészalegységenként szervezték meg, ennek megfelelően kézifegyverekkel látták el őket. A századok rendszerint négy szakaszból álltak, szabványlétszámuk 183 fő volt, de mivel ezt a harc közben nem lehetett feltöltve tartani, ezért akadtak főleg a kezdetben és harc közbeni csatlakozás esetén 30-60 fős szakaszok és 70-80 fős századok is. Megkülönböztető jelzésük egy piros szalag696 volt, melyet a sapkájukon vagy a köpeny hajtókáján hordtak. A századokat nem megalakulásuk sorrendjében számozták meg, hanem aszerint, hogy hányadik alegységét képezték annak a szovjet egységnek, amelyikbe beosztották őket.697
A szovjetek által megadni kényszerült magyar katonák legnagyobb csoportja – a későbbi Budai Önkéntes Ezred magja – az ostrom utolsó napjaiban szakadt el kötelékeitől. Ekkor már
695 TÓTH SÁNDOR 1980, 14. o.
696 Előfordult fehér és nemzetiszínű variáció is.
697 TÓTH SÁNDOR 1980, 29–30. o.
195 konkrétan a 10. gyaloghadosztály állományába tartozó 6. gyalogezred katonáiról volt szó, akik Variházy Oszkár alezredes, a kaposvári ezred utolsó parancsnokának parancsnoksága alatt február elejétől a Gellért tér és a Körtér környékén, illetve a Gellért szállóban gyülekeztek.698 Február 10-én Variházy megtagadta a Várba vonulásra vonatkozó parancsot, és február 11-én a Körtéren, illetve a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) út elején elszállásolt katonáival együtt, illetve a 10. gyaloghadosztályhoz tartozó, Bánki Béla főhadnagy vezette híradószázaddal megadta magát.699 Tudomásunk van arról is továbbá, hogy február 11-én állt át a körtéri bisztró környékén harcálláspontot elfoglaló 74/2. üteg annak parancsokával, Varga József hadnaggyal együtt.700 Variházy alezredes 1946-ban írt, rövid, de a korszellemnek már megfelelni kívánó visszaemlékezése szerint a 10. gyaloghadosztály törzse is csatlakozott az ezredhez. Az átállással és a németek elleni harcba bocsátkozással kapcsolatban megjegyzi: „A Vörös Hadsereg nagylelkű volt: teljesítette kérésünket és a volt rosseb ezredet újjászervezve, mint a
»Budai Önkéntes Ezred« rohamozta meg a Vár falait és így a 10-én kapott parancsot mégis végrehajtotta, csak nem egészen úgy, ahogy azt Hindy Ivánék az Alagút óvóhelyén elképzelték.”701 Az ezred megmaradt tagjai Létay Gyula százados, ezred első segédtiszt visszaemlékezése szerint a fogságba esést követően Budafokra kerültek, ahol egy orosz parancsok, tolmács útján felszólította őket, hogy jelentkezzenek a „fasiszta” németek elleni harcra. „A körülöttem lévő tisztekkel rögtön megbeszéltük, hogy itt csak egy lehetséges: a jelentkezés. Feltartottuk karjainkat, s ezt látva a legénység is azonnal velünk tartott, s körülbelül 15 perc alatt megalakult egy zászlóalj négy lövészszázadból, az egyik a hadosztály híradószázada volt. Variházy alezredest a zászlóalj parancsnokául választottuk. (…) Február 13-án indultunk felfegyverkezve a Vár elleni harcra, de ott már nem volt ránk szükség, így tovább vezettek Pasarétre, s ott kaptunk parancsot az erdőbe húzódott németek elfogására.”702 Az 1945. február 15-én 2534 fővel megalakulat Budai Önkéntes Ezred a február 13-ai fegyverletétel miatt azonban már nem vett részt a harcokban. A szovjet parancsnokság a
698 Ide húzódtak a német csapatok kitöréséhez csatlakozni nem akaró egyéb magyar alakulattöredékek is, például a 7. rohamtüzérosztály- és a 12. tartalék hadosztály kötelékéből.
699 TÓTH SÁNDOR 1980, 23. o.
700 TÓTH SÁNDOR 1980, 46–47. o.
701 VARIHÁZY OSZKÁR 1946, 13. o. Kiegészítésként meg kell jegyezzük, hogy az átállt magyar önkéntesek bevetésére sor került, de ezt nem a Budai Önkéntes Ezred (kvázi önálló magyar alakulat) hajtotta végre, hiszen az csak ezt követően alakult meg.
702 SZABÓ PÉTER 1995
196 korábban átálltak vagy magukat megadni kényszerült magyar katonákat is kivonta az arcvonalból és Kelenvölgybe irányította. Itt alakult meg a végleges hadrend öt zászlóaljjal, egyenként négy századdal és megalakították az ezredközvetlen alegységeket.
197
Ö
SSZEFOGLALÓA kaposvári 10. gyaloghadosztály egyike volt azon kevés alakulatoknak, melyek 1944 nyarán a magyar királyi honvédség állományában még a teljes feltöltöttség állapotában voltak. Teljes értékű alakulatként vonult ki a 1. hadsereg Kárpátok előtt lévő arcvonalára, ahol aztán csapatai több mint egy év után, 1944. augusztus közepén ismét harcérintkezésbe kerültek a szovjet csapatokkal.
A hadosztály állapota a folyamatos augusztus és október közötti visszavonulás ellenére a Kárpátokban még megfelelő volt, és bár szenvedett veszteségeket, megfelelő előkészítés során alkalmazható lett volna az október 15-i kiugrás előkészítésekor és annak katonai támogatására is. A Duna-Tisza közti harcok során a terepadottságok és az arcvonal szélessége, továbbá a hadászati helyzet alakulása miatt a hadosztály érdemi ellenállást nem fejthetett ki, azonban a rá bízott halogató védelmi harcokat lehetőségei szerint derekasan ellátta. A rövid november eleji pihenőt követően azonban a Gödöllő előterében zajló csatározásokat követően megkezdődött a hadosztály teljes szétesése. Ekkorra már a demoralizáltság olyan fokot ért el, hogy nem volt ritka a nagyobb egységek átállása sem. A jelentős mértékű emberhiányt először börtönviseltekkel, majd ezek kudarca után nyilas pártszolgálatosokkal próbálták orvosolni.
Mindkettő rendkívül sértette a tisztikar és a katonák önérzetét, mely a Dél - Dunántúl elfoglalásának hírére, majd Budapestre beszorulva egyre kevesebb ellenállást volt képes kifejteni, míg végül utolsó egységei 1945 január-február hónapjaiban vagy teljesen felmorzsolódtak, vagy nem egy esetben kollektívan átálltak a szovjet csapatokhoz. Ezen átállt és megadni kényszerült alakulatok egyben megvetették az Ideiglenes Nemzeti Kormány első fegyveres erejének, a Budai Önkéntes Ezrednek, majd az un. demokratikus honvédség 1. és a 6. hadosztályainak tiszti, altiszti és legénységi állományának alapjait is.
Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a hadosztály közel fél éves harcai alatt hősi halált halt több ezer Somogy-, Tolna- és Baranya megyei katona és munkaszolgálatos mellett sem. A harcok során pontos számát erre vonatkozó adatok hiányában megmondani nem lehet, de becsléseim szerint minimum 5-6000 fő lehet, és arányait tekintve ugyanennyi szovjet hadifogságba esett személyről beszélhetünk.
198
S
UMMARYIn the summer of 1944, the 10th infantry division of Kaposvár was one of the few units of the Royal Hungarian Army that was still intact. It was deployed at full capacity to the frontline of the Hungarian First Army near the Carpathians. There by the middle of August 1944 it became engaged in battle with Soviet forces.
Despite its retreat between August and October, the division was still in an acceptable state in “Kárpátalja” (Ukrainian Transcarpathia), although it had suffered some losses. After proper preparations it could still have been deployed as a fighting unit to back the breakout attempt on October 15th and provide military support if necessary. During the fighting in the Danube-Tisza region due to unfavorable battleground conditions, the width of the front line, and the overall military situation, the division was not able to stop the Soviet advance. Yet it managed defensive fighting effectively, thus assuring an ordered withdrawal. However, after a brief rest at the beginning of November, the battles fought near Gödöllő, began the complete disintegration of the division. By that time the demoralization of the troops had reached such a level, that desertion of entire units had become commonplace. In an attempt to compensate for the severe lack of manpower, former prisoner inmates were enlisted, but this proved to be a complete failure. Then „Nyilas” (Arrow Cross) Party members were also drafted. Their presence seriously offended the self-respect of both officers and regular soldiers. Thus, especially in the wake of the occupation of Southern Transdanubia by the Soviets, and later having been forced to retreat into Budapest, they were able to put up less and less resistance.
Finally, in January-February 1945 their last remaining units either completely disintegrated or in many cases collectively deserted to the Soviets. Later, the deserted units formed the basis of the first armed forces of the Interim National Government, the Buda Volunteer Regiment. The officers and personnel of the 1st and 6th Divisions became the core of the so-called democratic Defense Forces.
We cannot forget that during its last half year of heroic fighting the 10th infantry division lost many thousands of its soldiers and labor contingents from Somogy, Tolna and Baranya counties. In the absence of reliable data, we cannot provide the exact number of casualties suffered during the fighting, yet according to my estimate it might have been ca.
5,000 to 6,000 people, and probably just as many soldiers most certainly became Soviet POWs.
199
B
IBLIOGRÁFIAADONYI FERENC 1954 – Adonyi Ferenc: A magyar katona a második világháborúban 1941–1945, Klagenfurt, szerzői kiadás, 1954
ARADI GÁBOR – SZABÓ PÉTER 2017 – Aradi Gábor – Szabó Péter: A tolnai hadosztály a Don-kanyarban, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2017
ARANYOSSY-PÉTER MÁTÉ 2017 – Aranyossy-Péter Máté: A II. világháborúban Csömörön hősi halált halt magyar katonák – A világháború eseményei a községben, Szerzői kiadás, Csömör, 2017
ARMATA ROMÂNĂ ÎN RĂZBOIUL ANTIHITLERIST 1965 – Armata romana in razboiul antihitlerist, Editura Politica, Bucuresti 1965
BR. SPLÉNYI GÉZA é. n. – br. Splényi Géza: Az utolsó magyar huszárok, szerzői kiadás é. n.
BENE JÁNOS – SZABÓ PÉTER 1997 – Bene János – Szabó Péter: Huszonnégyes honvédek a Kárpátokban – A m. kir. 24. gyaloghadosztály története 1944-1945, Józsa András Múzeum, Nyíregyháza, 1997
BENE JÁNOS – SZABÓ PÉTER 2010 – Bene János – Szabó Péter: Huszáralmanach 1938–
1945., I–II. kötet, fapadoskonyv.hu kft., 2010
DÁLNOKI VERESS LAJOS 1973 – dálnoki Veress Lajos: Magyarország honvédelme a II.
világháború előtt és alatt (1920–1945), I–III. kötet, München, 1973
ERŐD A DUNA MENTÉN 1999 – Erőd a Duna mentén – A Budapestért folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban (Szerk.: Számvéber Norbert), Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 1999
FRIESSNER, HANS 1992 – Hans Friessner: Árulások, vesztett csaták, CO-Nexus Print-teR Kiadó, Budapest 1992
GALÁNTHAY ERVIN 2011 – Galánthay Ervin: Az utolsó kadét (Budapest 1944-45), Militaria Kiadó, Budapest, 2011
200 A. A. GRECSKO 1977 – A. A. Grecsko: A Kárpátokon át, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest,
1977
HOFFMANN, DIETER 2001 – Dieter Hoffmann: Die Magdeburger Division – Zur Gesichte der 13. Infanterie- und 13. Panzer-Division 1935-1945; Verlag E.S. Mittler & Sohn GmbH, Hamburg-Berlin-Bonn, 2001
HORTHY MIKLÓS 1990 – Horthy Miklós: Emlékirataim, Európa Könyvkiadó, Budapest 1990
JAKUS JÁNOS 1994 – Jakus János őrnagy: A M. Kir. IV. ö. hadtest és a belőle kifejlesztett 3. hadsereg működése 1944. szeptember 2-től október 5-ig terjedő időszakban
(Egyetemi doktori értekezés), Budapest, 1994
JÓZSA BÉLA 1999 – Józsa Béla: Egyetemisták az ostromgyűrűben – A magyar királyi I.
Honvéd Egyetemi Rohamzászlóalj története 1944. októberétől 1945. február 14-ig, Történelmi Hagyományőrző és Hadisírgondozó Alapítvány, Budapest, 1999
KÁLLAY MIKLÓS 2012 – Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam, 1942–
1944, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012
LAKATOS GÉZA 1981 – Lakatos Géza: Ahogyan én láttam, Auróra Könyvek, München, 1981
LUKÁCS BENCE ÁKOS – SZABÓ PÉTER 2015 – Lukács Bence Ákos- Szabó Péter: A somogyi rosseb hadosztály a Don-kanyarban, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015
LEXIKON 1997 – Magyarország a Második világháborúban, Lexikon A–Zs. (Főszerkesztő Sipos Péter) Magyar Hadtudományi Társaság – Petit Real, Budapest, 1997
MAJOR JENŐ É. N. – vitéz Major Jenő vezérezredes: Emléktöredékek – 1944 március – 1945. július, Petit Real Könyvkiadó, Budapest, é. n.
NAGYBACZONI NAGY VILMOS 1986 – Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986
NEVENKIN, KAMEN 2014 – Kamen Nevenkin: Bécs még várhat – A budapesti hadművelet bevezető szakasza, Peko Publishing Kft., Budapest, 2014