a csiszolt kőkorszaktól a török hódoltság kezdetéig
2.3. Az illírek
2.3.15. A római hódítások előtti Balkán etnikai képe nem lenne teljes a tengerparton létesült görög koloniák (városállamok) említése nélkül, amelyek Nagy Sándor hódításai nyomán a
görög műveltséget és nyelvet terjesztették a Földközi-tenger és beltengerei partvidékén. A Balkánon az első görög kolónia Kerküra, más néven Korküra (a mai Korfu) Kr. e. 737-ben létesült. Alapítói dórok voltak, akik később a szigettel szemben a tengerparton több kolóniát is alapítottak. A mai albán Butrint városka közelében a Jón-tenger partján állítólag trójai menekültek alapították Kr. e. a 7. században a virágzó Buthroton kolóniát (amfiteátrumának romjai ma is megcsodálhatóak). Görögök voltak Kr. e. 627-ben Dyrrachion (ma Durrës), Kr.
e. 588-ban Apollonia (ma Pojani, az albán Fieri városának közelében), Lisszosz (ma Llezhë, Albánia), Far (ma Hvar-sziget) és Fekete Korküra (ma Korčula) alapítói is. A Fekete-tenger partvidékén létesült görög kolóniák közül említsük meg Olbiát, Türaszt, Odesszoszt (ma Várna) és Tomit, Ovidius Naso római költő számkivetésének színhelyét a mai Dobrudzsa tengerpartján.
2.3.16. A régészeti leletek alapján ma már minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy korszakalkotó jelentőségű volt ezeknek a görög kolóniáknak a láncolata, amely Ibéria keleti partvidékéig terjedt (és itt felváltotta a korábbi föníciai alapítású városokat). A letelepedő görög kereskedők és kézművesek rövid idő alatt kölcsönösen előnyös árucsereforgalmi kapcsolatokat építettek ki a mögöttes területek lakosságával. Tetszetős és a helyi készítményeknél jobb minőségű portékáikkal nemcsak az őslakosság igényeit emelték magasabb szintre, hanem előmozdították a helyi termelés fellendülését is. Kelendő árucikkeikért a helyi terményeket fogadták el csereáruként, természetesen a görög
„anyaország” igényeinek megfelelően, hiszen helyi pénzforgalom hiányában csak cserekereskedelmet folytathattak. A görög kolóniák mögötti területeken 100-400 km mélységben a helyi termelés fellendülésével megkezdődött a társadalom rétegeződése, bár hangsúlyoznunk kell, hogy – legalábbis kezdetben – a cserekereskedelemben a legjelentősebb ellentételt a görög városok piacain igen kelendő rabszolgák képezték. Később növekvő tételekben jelentkeztek a keresett fémek – arany, ezüst, majd a bronzból készült ékszerek, szerszámok, fegyverek, használati tárgyak iránti kereslet gyors növekedésével a bronz előállításához szükséges egyre nagyobb ónmennyiség, valamint az ékszerek és dísztárgyak készítésére használt borostyán. Herodotosz azt írja, hogy „az arany, az ón, a borostyánkő – a legszebb és a legritkább dolgok – a világ végéről érkeznek”.
2.3.17. Patrice Brun francia régész az 1994-ben Rómában rendezett nemzetközi kerekasztal-konferencián elhangzott Az állam keletkezése (La genèse de l’Etat) c. előadásában 6 európai területet társadalmi-gazdasági fejlődését taglalja a Kr. e. 8-1. századokban. Ezek a területek a dél-ibériai kb. 30.000 km2-es övezet, az Alpoktól északra fekvő mintegy 7.800 km2-es terület, a történelmi Illyricum tartománynak Makedóniától a Dunáig nyúló területei, a tulajdonképpeni Makedónia, Trákia középső része, valamint a Fekete-tengertől (Olbiától 200 km-re) északra, a Dnyeper-menti füves sztyeppén a „királyi” szkíták által lakott 90.000 km2 -es övezet. Az Alpokon túli területek fellendülésében jelentős szerepet töltöttek be az itáliai etruszk városállamok is. Bennünket elősorban Illyricum, Trákia, Makedónia és részben Scythia érdekel, ahol a régészeti leletek azt mutatják, hogy már Kr. e. 8. sz. folyamán többé-kevésbé szilárd törzsfőnököket, majd a 8. sz. végétől kezdve vagy a 7. sz. éveiben állandó jellegű kereskedelmi telepeket („lerakatokat”) találunk. Mivel a kereskedelmi útvonalak biztonságáról gondoskodni kellett, az egyre nagyobb bronzmennyiség megtermeléséhez hozzáértő irányítókra volt szükség, a korábbi egyenlő elosztás helyébe a differenciálódó elosztás, egyes rétegek meggazdagodása lépett, a növekvő jólét biztosításához pedig hatalmi szervezetre volt szükség. Előbb a törzsfőnökök léptek egymással szövetségre, majd a 6. sz.
küszöbén a fenti területeken megjelentek a rövidebb-hosszabb életű első fejedelemségek, aztán Kr. e. az 5. sz. hajnalán az első királyságokkal általában megkezdődött a helyi pénzverés is. Az illír területeken ezt a fejlődést kezdetben migrációs folyamatok, a trák törzsek által lakott területeken a Xerxes hódításait követő perzsa uralom, utána pedig a makedón megszállás zavarta vagy lassította. A trák királyságok tiszavirágéletűek voltak, mert különböző törzseik hol a makedónokkal, hol a terjeszkedő rómaiakkal léptek szövetségre. A szkíta területről a gazdasági-társadalmi szinten alacsonyabban álló szarmaták növekvő nyomására a szkíták fokozatosan a Krím felé szorultak vissza, első állami formációikról csak a 3. sz. küszöbén tudunk, majd a Kr. e. 2. sz. folyamán Olbia hanyatlásával a szkíták a görög mintát követve megalapították a Krím-félszigeten a maguk Neapolis városát. Az illírlakta területen Epidamnos és Apollonia városa már Kr. e. 5. sz. közepén bizonyos függetlenségre tett szert és saját (ezüst) pénzt veretett, majd a következő században Monunios illír király foglalta el Epidamnost és kezdett saját pénzt veretni. Tevékenységét utóda, Glaukosz folytatta, de aztán az illír királyság gyors hanyatlásnak indult. A régészeti leletek megerősítik a korabeli írásos beszámolókat a Kr. e. 4. és 3. századi nagy kelta vándorlásokról, amelyek jelentős mértékben érintették Közép-Európát és a Balkán térségét is. Aztán Kr. e. a 2.
közepétől kezdve Róma balkáni terjeszkedésével kezdetét vette a térség romanizálása.
2.3.18. Az antik világban volt még a Balkánon három nyelv vagy nyelvterület, amelyekről a tudomány még ma is vajmi keveset, szinte semmi bizonyosat sem tud. Ez a három nyelvterület Makedónia, Paeonia és Epirus. Az ókortól napjainkig gyakran sorolták és sorolják őket az egykori görög nyelvterülethez, mások viszont a göröghöz közel álló, de nem görög nyelvű területeknek tekintik őket.
Az ókori Makedónia az Olymposz-hegytől északra terült el, nyugaton a Grammosz-hegység és a Lychnis-tó (ma Ohridi-tó) határolta. Északon és keleten nem voltak kialakult határai a makedón királyok következetes terjeszkedési politikája miatt. A makedón nyelvet illetően kézenfekvőnek látszik a korabeli görög nyelvjárásokhoz kapcsolni, hiszen a világhódító Nagy Sándor a hellénizmus, a görög nyelv és kultúra legjelentősebb terjesztőjévé vált. Több korabeli görög szerző – így Herodotosz és Thuküdidész is) – egyértelműen görögöknek tartotta őket, mások viszont – így mindenekelőtt Demosthenész és Plutarchosz – kifejezetten barbároknak vélték a makedónokat, akik nem beszéltek görögül és nem rendelkeztek a művelt görög világ kultúrájával sem. Nyelvüket, sajnos, semmilyen írásos dokumentum sem őrizte meg. A ránk maradt makedóniai írásos szövegek kivétel nélkül a görög nyelv attikai nyelvjárását tükrözik, és csupán Fülöp makedón király egyik megmaradt rendeletét írtak thesszáliai görög nyelvjárásban. A makedón nyelvről konkrét információval csak Ameriasz, egy korabeli makedón származású lexikográfus és Curtius Rufus, az 1. sz. élt római történész szolgál. Az utóbbi Historiae Alexandri Magni Macedoniae (Makedóniai Nagy Sándor története) c. művében részletesen leír egy megtörtént esetet, amiből kiderül, hogy a görögök egyáltalán nem értették meg a régi makedón nyelvet. Ameriasz több makedón glosszát jegyzett fel. A kutatás mai állása szerint a makedónok a görög-perzsa háborúk előtt a görög világtól teljesen elszigetelten éltek, így a görög nyelvvel és kultúrával nem is érintkezhettek. Hosszas kutatómunka árán sikerült a régi görög nyelv szókincsében számos olyan szót találni, amelyeket makedón eredetűeknek tekinthetünk. Ezeknek a szavaknak egy része hangalakban csak olyan mértékben tér el a megfelelő görög szavaktól, amekkora eltérések egy nyelv két különböző nyelvjárása között mutatkozhatnak. A szavak egy másik csoportja még távoli rokonságot sem mutat a görög nyelvvel: abagna ‘rózsák’, alié
‘vaddisznó’, axosz ‘fa (anyag)’, babrén ‘olajseprő’, bedy ‘levegő’, goda ‘zsigerek’, gotán
‘egy malacot’, daryllosz ‘tölgy’, izela ‘jószerencse’, lakedama ‘sós víz’ (amit a makedón földművelők ittak), szárissza ‘hosszú dárda’, szigyné vagy szigynnosz ‘lándzsa’ stb. A nyelvtudomány szemszögéből nézve a legjelentősebbnek a harmadik csoportba tartozó makedón glosszák tűnnek, amelyek hasonlítanak ugyan a görög azonos vagy hasonló értelmű szavaihoz, de hangtanilag a legszélsőségesebb nyelvjárási eltéréseknél is nagyobb különbséget mutatnak. Lássunk közülük néhányat (zárójelben a megfelelő ógörög szót is megadjuk): adé (αιθηρ) ‘égbolt, menny’, adraia (αιθρα) ‘derült ég’, danosz (θανατος)
‘halál’, daneo (θανειν) ‘megölni’, kebala (κεφαλη) ‘fej’, abroutesz (οφρυες) ‘szemöldök’
stb. A felsorolt példák alapján az a feltevés látszik a legvalószerűbbnek, hogy a makedónok a nagy dór vándorlás folyamán maradtak le a többi görög csoporttól és a makedón hegyvidéken telepedtek le, nyelvük pedig ettől kezdve önállóan fejlődött tovább.
2.3.19. A paeonok vagy latinosan paionok az Axiosz (Vardar) völgyében éltek, kezdetben a tengerpartot is ők népesítették be, de innen a terjeszkedő makedónok kiszorították őket.
Herodotosz már arról tájékoztat, hogy a Strymon alsó folyásánál volt a hazájuk.
Legjelentősebb városuk neve Amüdon vagy Abüdon volt. Más fennmaradt városnevek:
Bülazóra, Stoboi, Astibos, Stübéra. A paeon törzsek közül fennmaradt a siropaiones, a paioplai, a doberes, a laiaioi és az argianes törzsi név. A régi görög szerzőknél talált paion személynevek Langaros, Pigrés, Mantüés (vagy Mastüés). Dionüszosz istent Düalos néven tisztelték. Nyelvükből egyetlenegy szó maradt fenn: monapos ‘európai bölény’. Görögül nem beszéltek, de igen régi kapcsolatok fűzhették őket a görögséghez. Az Iliászban Trója szövetségesei között találjuk őket. II. Fülöp makedón király alatt elvesztették függetlenségüket. A tudomány mai eredményei szerint feltehetőleg ők is a nagy görög vándorlás során szakadtak le a Balkánra betelepülő jövevények zömétől és telepedtek le Paeoniában. Nevüket ma egy szép virág, a paeonia ‘bazsarózsa’ vagy ‘pünkösdi rózsa’ őrzi, ami tavasszal vérvörös virágdíszbe öltözteti a gyászos történelmi emlékű Rigómezőt.
2.3.20. Az epiroták a mai Görögország északi és Albánia déli részén éltek. Országuk neve görög eredetű: a görög ‘ηπειρος szó jelentése ‘szárazföld’, ezért ezt a nevet valószínűleg az Égei-tenger szigetvilága felől érkező görögöktől kapta. Strabon szerint 14 epirota törzs volt, de közülük csak 11 nevét ismerjük: Chaones, Thesprótoi, Kassópaioi, Amphilochoi, Mollottoi, Athamanes, Aithikes, Tymphaioi, Orestai, Paróraioi és Atintanes. Bár óriási veszteségek árán kivívott győzelméről ismert Pürrhosz királyuk azt állította magáról, hogy Akhilleusz leszármazottja, a klasszikus szerzők egyöntetűen barbároknak tartották az epirotákat.