A trák nyelv nem jutott el az írásbeliség szintjére. Ma görög betűkkel feljegyzett mintegy 250 trák glosszát és mintegy másfélezer trák tulajdonnevet (személy- és földrajzi

nevet) ismerünk. Előkerült néhány görög betűs összefüggő, többé-kevésbé épen maradt trák

nyelvű felirat is, de ezek szövegét mindmáig nem sikerült megnyugtatóan megfejteni. Eleve megbízhatatlan a trák szavak görög betűs átirata, mert akik feljegyezték, valószínűleg a trák nyelvet nem is beszélő görögök voltak, és a görög klasszikus drámaírók műveiből félreérthetetlenül kitűnik, hogy a trákok artikulációs bázisa jelentősen eltért a görögökétől. A klasszikus komédiák egyik mulatságos figurája a triballus (thrax) volt, akinek már a puszta megjelenése derültséget keltett a nézőtéren. A komikum fő forrása a barbár trák beszéde volt, aki kerékbe törte a művelt görög nyelvet. A leghíresebb trák felirat az úgynevezett ezerovoi gyűrűn olvasható. Még az sem biztos, hogy ez az ezüst ékszer 2,5 cm átmérőjével egyáltalán gyűrű lehetett. Íme a felirat teljes szövege (bár néhány betűjének olvasata nem teljesen biztos):

ROLISZTÉNÉASZNÉRÉNÉATILTÉANÉSZKOARAZÉADOMEANTILEZIPTAMIÉ -ÉRAZELTA

Ennek a feliratnak a megfejtésével többen próbálkoztak, de eddig eredménytelenül, és a rendelkezésünkre álló 14 változat még távolról sem hasonlít egymásra. Vladimir Georgiev, a neves bolgár trakológus maga is két változatot közölt, abból a feltevéséből kiindulva, hogy a trák királyokat haláluk után együtt temették el kedvenc feleségükkel. Második fordítási javaslata ennek megfelelően így hangzik: „Roliszténész, én, a fiatal nő, akit magad választottál, itt fekszem az én megboldogultam mellett, aki gyermekeidet felneveltem.” Ez a javasolt megfejtés feltehetőleg ugyanannyira (nem) fedi a szöveg tényleges értelmét, mint az előző 13 változat. A trák szövegben az egyetlen biztos támpontnak a benne kétszer is előfor-duló *razé- gyökszó, ami feltehetőleg a görög szövegekben feljegyzett rhészosz ‘király’ szó-nak felel meg. Néhány azonosított értelmű trák glossza: arz-, ard- ‘fehér’, bergule ‘domb’, bistras ‘gyors’, brent- ‘szarv’, germ- ‘meleg’ (vö. albán zjarrmi ‘tűz, forróság’), deza-, diza- ‘kecske’ (vö. albán dhi ‘kecske’), dreni- ‘szarvas’ (vö. albán dre/dreni vagy dreri

‘szarvas’), ezb- ‘ló’, kele- ‘forrás’, sabasias- ‘szabad, szabados’, salt-, sald- ‘arany’, strau-, trau- ‘vízfolyás, patak’, zemele- ‘föld’ stb. A fenti glosszákat részben a görög forrásban megadott jelentésekből, részben olyan úgynevezett beszélő nevekből sikerült azonosítani, amelyek görög, latin vagy bolgár tükörfordításban éltek, illetve élnek még ma is tovább:

2.2.7. Közülük néhány, pl. a trák Salmorude, görögül Σαλµυρις, latinul Palus Salameir nevű sós tó, vagy az Axiope trák folyónév, aminek bolgár tükörfordítása Csernavoda ‘Fekete víz’, vagy Dionüszosz isten trák-frigiai epitetonja Sabazios, aminek a görög megfelelője

‘Ελευθερος azaz ‘szabados, fesztelen’, a trák Saldokélénos, latin Saldaecaputenus, bolgár Zlatna Panega, azaz ‘Aranyforrás’, trák Pulpudava, görög Φιλιπποπολις, azaz ‘Fülöp városa’, dák Germizéra, latin Thermisara/Thermidava, azaz ‘Hévíz’ (fürdőhely hőfor-rással) stb. Néhány trák glossza jelentését az albán nyelv segítségével sikerült megfejteni: pl.

trák bur, albán burrë ‘férfi’, trák nere, albán njeri ‘ember’ stb.

2.2.8. A rendelkezésünkre álló glosszák alapján megállapítható, hogy a trák AMTA-nyelv (aspiráta>média>tenuis>aspiráta) volt, tehát az indoeurópai nyelvek szatem-csoportjához (keleti csoportjához) tartozott, és részleges vagy teljes mássalhangzó eltolódás (Konsonanten-verschiebung) jellemezte. A trákban az indoeurópai palatális zárhangok szibilánsok vagy egyszerű velárisok lettek, a labiovelárisok részben megmaradtak, és megmaradt a spiráns s-fonéma is. Ugyanígy megmaradt az eredeti különbség a likvidák (r – l és m – n) között. A trák nyelv néhány egyedi sajátossága a b ~ m hangváltakozás, továbbá a dentálisok asszibilációja a palatális fonémák előtt: Bendis > Bendzeis, Dines > Zines. A trákban is megtaláljuk az illírben, a germán és a kelet-balti nyelvekben ismert hangtani jelenséget, éspedig azt, hogy a szókezdő sr- mássalhangzócsoport egy közbeiktatott t-hanggal bővül:

indoeurópai *sru- gyökszó (‘folyó’) > Strymon (ókori folyónév a Balkánon, ma Struma),

shtërpinj ‘csúszómászók’. A trák nyelv a római hódoltság alatt részben romanizálódott, majd a szlávok bevándorlását követően a középkor elején kihalt. Hiteles feljegyzések tanúsítják, hogy a besszák nyelvét még Kr. u. 7. században is beszélte néhány szerzetes a szentföldi és az egyiptomi keresztény kolostorokban (egyes vélemények szerint a törzsi azonosítás nem helytálló, mivel a 4. századtól kezdve a bessza törzsnevet már általában ‘trák’ jelentésben használták).

2.2.9 A trák nyelvemlékek gyűjtését és feldolgozását W. Tomaschek kezdte meg (Die alten Thraken), majd Sz. Mladenov, de főként D. Decsev (Die thrakischen Sprachreste, Thrakische Sprache) és Vl. Georgiev (Trakijszkijat ezik és Trakite i tehnijat ezik – ez utóbbi francia nyelven is). Georgiev kidolgozta a trák nyelv részletes hangtanát is. Meglátásai gyakran zseniálisak, de bizonyítékait olykor hevenyészett módon, kellő tudományos alaposság nélkül válogatta össze. Pl. egy trák helynév feltételezett etimológiáját a román Satu Mare ‘Szatmár’

városnévvel vélte bizonyíthatónak, mivel nem ellenőrizte, és így természetesen elkerülte a figyelmét az a tény, hogy a magyar városnevet Trianon után a románok kezdetben még a romános Sătmar hangalakban használták és csak az 50-es években (az erdélyi magyar múltnak is hadat üzenő és még a kolozsvári házsongárdi temető egykori magyar sírkertjeit is

„románosító” nacionalista hullám folyamán lett belőle Satu Mare. Ennek a pártutasításra adott új városnévnek a jelentése valóban ‘Nagy Falu’, de a mai névimitációnak semmi köze sincs a trák-román nyelvfejlődéshez!). Vl. Georgiev egyébként az UNESCO jelentős támogatásával Szófiában trakológiai intézetet alapított, amely több tehetséges kutatót nevelt. (Közülük elsősorban Ivan Duridanovot érdemes megemlíteni, aki Ezikät na trakite – A trákok nyelve c. egy monográfiát is írt.). Romániában Ioan I. Russu kolozsvári epigráfus (az erdélyi latin nyelvű feliratok elismert gyűjtője) fordított sok időt az általa trako-dáknak, vagy geto-dáknak nevezett nyelv tanulmányozására. Összegyűjtötte és magyarázta, majd több kötetben ki is adta (német nyelven is) az albán-román közös szókincs nagyobb részét, amit ő a román nyelv

„autochton szókincsének” vagy „szubsztrátum rétegének” nevezett, de önkényes etimológiái és az indoeurópai hangtörvények sutba vetése miatt még a nevesebb román nyelvészek (többek közt Al. Rosetti akadémikus) is bírálták. Módszereire és sánta érvelésére a későbbiekben még visszatérünk, hiszen munkásságának ismeretében egyértelmű, hogy a dáko-román kontinuitás hipotézisének alátámasztására keresett bizonyítékokat, vajmi keveset törődve az összegyűjtött anyag tudományos értékével. Több objektivizmussal kezeli ezt a témát egy másik román kutató, Grigore Brâncuş (Dicţionarul autohton al limbii române), bár következtetéseiben ő is hű marad a dáko-román kontinuitás hipotéziséhez.

2.2.10. A régészeti leletek egyértelmű tanúsága szerint a dákok nem voltak őshonosak a Kárpát-medencében és környékén, hanem őseik csak a Kr. e. I. évezredben vándoroltak be erre a területre. Ekkor jelent meg ugyanis Erdélyben a Gáva-Holihrad kultúra, amelynek az emlékeit a Balkán-hegység és az Al-Duna között elterülő síkságon és a mai Dobrudzsában is megtaláljuk, tehát azon a területen, amelyen a Kr. e. évszázadokban a géták és később két római provinciának is nevet adó mőszök (latinul moesi, görögül µυσοι) éltek. A gétákat a nyelvtudomány mai eredményei alapján a dákokkal azonos (vagy legalábbis a dákhoz igen közel álló) nyelvet beszélő etnikumnak tartjuk. Herodotosz szerint a géták Kr. e. 6. században a Balkán-hegységtől északra laktak. Strabon, Augustus császár geográfusa tudni véli, hogy nyelvük azonos volt a dákok nyelvével.

2.2.11. A térségben a bronzkor végén, Kr. e. 8. sz. keleti lovas népek (agathürszök, szigünnák) jelentek meg, akik azonban az 5. században nyomtalanul eltűntek. Szkíták már a Gáva-Holihrad kultúra megjelenése előtt is éltek Erdélyben. A korai és a kései vaskor fordulóján (Kr. e. 500 táján) itt újabb szkíta jövevények keveredtek a Balkánról felvándorló etnikai csoportokkal. A géták főként az Al-Duna menti halászfalvakban éltek, fontosabb településük a Szeret folyó alsó folyásánál Zergidava, Burebista király később központja volt.

Életükben jelentős szerepet játszottak a Fekete-tenger partvidékén alapított görög kolóniák, amelyek közül a legfontosabb a Kr. e. 657-ben alapított Hisztria volt. A későbbi Havaselve területe Kr. e. 5. és jórészt a 4. században is csaknem teljesen lakatlan volt, Herodotosz

„pusztaságként” említi. Kr. e. 4. században nyugat felől kelták áramlottak be a térségbe, akik Erdélyben is megvetették a lábukat. Ekkor vette kezdetét a keleti kelta pénzverés (II. Fülöp és Nagy Sándor tetradrachmáit utánozták). A Szamos mentén a kelta anarták és tauriszkok, Közép-Erdélyben pedig a kotinok telepedtek le (ez utóbbiakról a görög források gúnyolódva jegyzik meg, hogy a „hegyek mélyén vasat bányásztak”). Feltehetőleg a keltákhoz fűződik Napoca település neve is (mint a római hódoltság előtti korból annyi más hely- és személynév az erdélyi medencében).

2.2.12. A Keleti-Kárpátok és a Dnyeszter közötti területen sohasem éltek dák vagy trák törzsek. Itt a Kr. e. évszázadokban indo-iráni etnikumok (szkíták, szarmaták) laktak. Tőlük származik a régió valamennyi jelentősebb folyójának a neve is: Dnyeper < *Danu-apara

‘túlsó folyó’, Dnyeszter < *Danu-nazdyo ‘innenső folyó’, Prut < *peretu ‘gázló’, *pereθu

‘széles’, Siret < óind sarat ‘patak’, sarati ‘folyni’. (A latin Danubius kelta eredetű: Danuuia.) A Siret-folyó nevének mai hangalakja egyébként az egyik perdöntő bizonyíték arra, hogy a Keleti-Kárpátok és a Dnyeszter között nem éltek sem dákok, sem más. trák jellegű nyelven beszélő törzsek. A trák ugyanis – és hozzá hasonlóan az illír, az albán, a keletbalti és a germán nyelvek is – az indoeurópai gyökszavak szókezdő sr mássalhangzó csoportjába egy -t- hangot ékeltek, más indoeurópai (kentum-jellegű) nyelvek viszont sar-, ser- szótaggal oldották fel a mássalhangzó-torlódást. Az indoeurópai *sreu- ‘folyni’ jelentésű gyökszóból pl. ilyen -t- közbeiktatással lett a balkáni Strymon (ma Struma) folyónév, az erdélyi Sztrigy-patak (románul Streiu) és az észak-magyarországi Strém-Sztrigy-patak neve, vagy ugyanebből a gyökszóból a német Strom ‘áramlat, áram’, angol stream ua., lett strauma ua. Illetve egy másik példa: indoeurópai *srp- ‘kígyó’ > albán shtrebë ‘sajtkukac’ (vö. román strepede ua.) vagy shtërpinj ‘csúszómászók’. A kentum-jellegű indoeurópai nyelvekben viszont *sreu- >

óind sarat ‘patak’, vagy *srp- > latin serpens ‘kígyó’ (vö. román şarpe ua.).

2.2.13. A Kr. e. 1. század előtti időkben a dák etnikum szerepéről nem tud a tudomány. A Kr.

e. 1. században a Kárpát-medencében még feltehetőleg kelta uralom volt, géta paraszt- és halászfalvakról csak az Al-Duna mentén tudunk. Ebben az időben a Fekete-tenger partvidékének görög városai Mithridatész pontuszi király szövetségesei vagy alattvalói voltak. A viszonylagos nyugalmat csak a Dnyeszter és a Prut vidékéről be-betörő basztarnák zavarták meg, akikről még azt sem tudjuk bizonyossággal, hogy melyik indoeurópai etnikumhoz álltak közel.

2.2.14. Boirebisztasz vagy más átiratban Burebista, a birodalomalapító dák (?) király Kr. e.

1. században tűnt fel (Justinus a Prolegomenában így ír erről:”...incrementa Dacorum per Rubobosten regem...”, azaz ‘a dákok megerősödése Rubobostes király révén...’ – a Rubobostes név nyílván a Burebista téves átirata). Központja a Szeret alsó folyásánál már említett Zergidava vagy Zargidava (ma Poiana) volt. Az események egybevetéséből arra lehet következtetni, hogy Kr. e. 60-ban már hatalmon volt és hatalmas birodalmát úgyszólván néhány év alatt teremtette meg. Kr. e. 59-ben győzedelmeskedett a Kritasiras vezetése alatt álló kelták fölött, majd hamarosan szövetségre kényszerítette az Al-Duna menti kelta szkordiszkokat is. Kr. e. 55 és 48 között egymás után hódította meg a Fekete-tenger partvidékén lévő görög kolóniákat egészen Apolloniáig (ma Szozopol). Mithridatész halála után a basztarnákkal szövetségben Histria mellett megverte C. Antonius Hybrida, a makedóniai helytartó seregét is. Ebben az időben valószínűleg a Maros képezte a határt a dák és a kelta uralom alatt álló területek között. Iordanes azt írja, hogy Burebista a Cseh medence

feliraton, amely Balcsik mellett került elő, Burebista „a trákok első és legnagyobb királya”.

(Feltehetően ezt tükrözi nevének ránk maradt görögös változata is, amiben az -isztasz végződés az ógörög nyelvből ismert felsőfokképző.) Iordanes szerint főpapja és első tanácsadója „csaknem királyi hatalommal” rendelkezett.

2.2.15. Sorozatos győzelmei után Burebista haladéktalanul hozzáfogott hatalmas birodal-mának megszervezéséhez, ami Kr. e. 50 körül indult meg. A cél a birodalom megerősítése volt tűzzel-vassal, és ebben a tevékenységében a nagy király nem volt tekintettel sem az etnikai határokra, sem az etnikai különbségekre. A dák társadalomban két réteg külön-böztethető meg, a tarabostes (latinul pileati, azaz ‘föveget viselők’) és a capillati, azaz

‘hosszú hajúak’. Az előbbiek a megerősített nagyobb települések, a davák vezetői voltak, az utóbbiak pedig a falu jellegű települések élén álltak. A tarabostes réteg tagjai teljes egyen-rangúságot élveztek, közülük választották meg a „királyt”. A régészeti leletek nagy szint-különbséget tükröznek a davák és a falvak népe között. Az előbbiek a korai vaskor fejlett kultúráját tanúsítják, az utóbbiakban viszont még a fazekaskorongot sem ismerték.