A pogány-misszió jelképes történetei?
5. Gyermekek és kutyák, kenyér és morzsa
A heves farizeusi vita után magányt kereső prófétára rátaláló idegen asszony be-teg gyermeke számára kér segítséget, de Jézus az evangéliumok egyik leginkább zavarba ejtő mondatával válaszol: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak” (Mk 7,27). Nyil-vánvaló, hogy itt a gyermekek (τέκνα) a zsidókat44, a (kis)kutyák (κυναρίοις) a pogányokat jelölik. A disznók és kutyák tisztátalansági szempontból nagyjából azonos kategóriába estek, ilyetén mélyen sértő és megalázó volt valakit ezekhez az állatokhoz hasonlítani.45 Az Újszövetségben további pejoratív erkölcsi, jellem-beli jelentések rakódtak a kutyára, az gyakran az eretnekség és bűnösség kifejezé-sévé vált.46 Ennek fényében még inkább döbbenetes, hogy Jézus egy gyermekének
42 Részletes tárgyalását lásd Christine E. hayeS: Gentile Impurities and Jewish Identities: Intermarri-age and Conversion from the Bible to the Talmud. Oxford University Press, Oxford 2002, kiemel-ten 19–67.
43 Vö. Rebecca harrockS: Jesus’ gentile healings: the absence of bodily contact and the requirement of faith. In: Joan E. taylor (szerk.): The Body in Biblical, Christian and Jewish Texts. Bloomsbury T&T Clark, London–New-York 2014, 83–101, itt 94.
44 Lásd 2Móz 4,22; 5Móz 14,1; Ézs 1,2; Jer 31,9; Mt 17,25; Lk 15,31; Róm 9,4 stb.
45 Lásd pl. 1Sám 17,43 (Góliát így szidalmazza Dávidot); Ézs 56,10–11: „Mindannyian néma kutyák, nem tudnak ugatni: álmosan heverésznek, szeretnek szunnyadozni, telhetetlen kutyák, nem tudnak jóllakni.”
46 Mt 7,6: „Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se dobjátok a disznók elé…; 2Pét 2,22 a hamis tanítókról: „De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: »A kutya visszatér a maga okádásá-ra«, és »A megfürdött disznó sárban hempereg.«” Fil 3,2: „Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől!” A Jelenések könyvének végén pedig az üdvös-ségből kirekesztettek közt vannak az ebek, azaz a varázslók, paráznák, gyilkosok, bálványimádók és igaztalanok (Jel 22,15).
segítséget kereső anyát ezekkel a szavakkal illet. Ezen aligha változtat a kicsinyítő formula, azaz a kiskutyák vagy kutyuskák (κυναρίοις) szóhasználat. Érthető, hogy számos kommentár megpróbálta a mondást az ősegyház számlájára írni, de köny-nyű belátni, hogy ezzel több nehézség is van.47 Hogy csak kettőt említsünk: nem belátható, hogy a pogány-missziót támogató ősegyház miért adott volna Jézus szá-jába egy ilyen súlyos elutasító mondást; ugyanakkor a teljes elbeszélés értelme sé-rülne e mondat nélkül, hisz az asszony szavai épp annak adnak olyan értelmezést, amely Jézust új belátásra bírja.
Ha nem is oldható fel a zavar, de talán némileg enyhíthető, ha figyelembe vesz-szük, hogy szigorú értelemben véve az asszony nem kenyeret kért, hanem gyógyí-tást. Az elbeszélésben tehát összekapcsolódik a betegség/tisztátalanság kérdése a kenyér kérdésével. Márpedig ha az elbeszélés szűkebb kontextusát a tisztasági vita képezi, akkor a tágabb kontextust a kenyér/megelégítés témája. Ez különös-képpen felismerhetővé válik a χορτασθῆναι fogalmának a használata által, ami szó szerint „jóllakásig etetni”. A kifejezés az ötezer (Mk 6,42; Mt 14,13–21), illetve a négyezer (Mk 8,1–9; Mt 15,32–39) ember megvendégelésének történetét idézi, amelyekben a jóllakottság ténye mint a messiási kor jele hangsúlyosan megálla-pítást nyer.48 A két megvendégelési történet mintegy tágabb keretként szolgál a sziroföníciai/kánaáni asszony történetének, amelyben is az első megvendégelés a Galileai-tenger zsidók lakta palesztinai oldalán történik, míg a másodikra a tenger túlsó partján, a pogányokkal vegyes területen kerül sor. Talán túlzottan spekulatív Bird felvetése, amely szerint az ötezer ember megvendégelésének hat kosárnyi maradéka esetleg a tizenkét törzset, a négyezer ember megvendégelésének hét ko-rárnyi maradéka a „nemzeteket” jelképezné49, azt azonban nem nehéz felismerni, hogy mindkét evangélista érvényesíteni akar egy üdvtörténeti fokozatosságot az elbeszélésében. Ez lényegében megfelel a Róm 1,16-ban lefektetett elvnek: „elő-ször a zsidóknak, majd pedig a görögöknek” Talán innen érthető a Mk-nál szerep-lő „eszerep-lőször” (πρῶτος) sorrendiségre utaló szócska használata, amelyet a mondat élét is valamelyest enyhíti. Ezt azonban Máté már nem veszi át, és mint láttuk, Lukács a teljes részt kihagyja.
Kérdés marad azonban, hogy az evangélistáknál már mint üdvtörténeti sorren-diséget jelölő πρῶτος vajon mit jelenthetett a történeti Jézus ajkán.50 Galilea és Szi-dón, illetve Tírusz vidéke kölcsönös egymásrautaltságban élt. A történelem folya-mán e viszonyt leginkább a szomszédos jelzőben foglaltakkal lehet leírni. Számos
47 Áttekintéséhez lásd BirD: i.m. 48–51.
48 Vö. marcuS: i.m. 465–466.
49 BirD: i.m. 111.
50 Bár a πρῶτον egyes számú, semleges alakú használata Márk evangéliumának kedvelt kifejezései közé tartozik, amellyel az eszkatológikus idősík eseményeit jelöli, pl. 3,27; 9,11–12; 13,10 (vö.
marcuS: i.m. 463) Azonban nem lehetünk biztosak abban, hogy Jézus maga a kifejezést nem hasz-nálta (vö. Guelich: Mark 1–8, 383).
ószövetségi elbeszélés mutat pozitív együttműködést, például Illés híres sareptai tartózkodása Szidón területére esett (1Kir 17,8) A tíruszi sekel magas ezüsttartal-ma miatt a templomi adófizetés leginkább elfogadott pénznemét képviselte (2Móz 30,14–15) A görög-római korban Szidónban állt a gyógyítás istenének, Eshmun-nak a temploma, megfelelője a görög AszklépioszEshmun-nak. A zsidók által is használt pénzen pedig a főistennek, Melkártnak (megf. Herkules) a képmása állt.51 Freyne szerint a föníciai fémpénzek mellett a cserépedények Palesztina egész területén a napi kereskedelem eszköztárához tartoztak Jézus korában.52 Freyne korabeli gaz-dasági viszonyokra néző elemzését bővítve Theissen részletesen leírja a föníciai görög „felsőbb kultúra” és a palesztinai zsidó kultúra közti feszültséget, amely elsősorban a gazdasági egyenlőtlen viszonyból fakadt.53 A jóval tehetősebb Szidón és Tírus volt a galileai termények legfőbb hasznosítója, aki azt is megengedhette magának, hogy szűkebb esztendőkben is felvásárolja a gabona és más termények nagyobb részét, ínségbe taszítva a helyi lakosságot. Theissen három évtizednyi kutatás távlatából továbbra is plauzibilisnek tekinthető javaslata, hogy a gyerme-kekről és kutyákról szóló mondás mögött a galileai zsidóság és a föníciai lakosság közös határterületén kialakult feszültséget kell látnunk, és az „először” kifejezés arra vonatkozhat, hogy előbb a földet nehéz munkával termésre bíró Galilea gyer-mekeinek kell jóllaknia, és csak utána a terményt felvásárló görög területeknek.54 Azaz a kenyér először illeti meg a „gyermekeket, és csak utána a „kutyusokat”.
Theissen annak a sejtésének is hangot ad, hogy talán létezhetett a galileai paraszt-ság körében egy ilyen gyermekekre és kutyákra vonatkozó mondás, de ezt egye-lőre nem sikerült igazolni.
Ha helyes ez a gondolatmenet, akkor az elbeszélés az első századi palesztinai társadalom valóságát tükrözi, amelyben a pogány asszony részéről érkező gyógyí-tási kérésre Jézus egy széles körben ismert mondással válaszol. Ennek értelme, hogy nincs még itt az ideje a szellemi/gyógyító javak kiterjesztésének, hisz a pró-féták szülőföldjén is sok még a betegség és töröttség, először azt kell „megelégíte-ni”. Először a választott népet kell helyreállítani, és csak azt követően terjeszthető ki az eszkatológikus jövő a pogányságra.
A kenyér-metaforát érti a görög kultúrán nevelkedett asszony, elfogadja az elsőbb-ség jogosságát: „Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.” E válasszal nem csak vitakészségét és elszántságát mutatja fel, de azt a hitet is, amellyel a Jézus által képviselt spirituális hatalomból való részesedésre jogosulttá válik.
51 Gilbaltár szikláit Melkárt oszlopainak nevezték. Lásd cholnoky Jenő: A Földközi-tenger. 65 kép-pel és 9 ábrával. Franklin-Társulat, Budapest 1940, 60.
52 Vö. Seán freyne: The Geography of Restoration: Galilee-Jerusalem Relations in Early Jewish and Christian Experience. NTS. 47/3., Cambridge University Press, Cambridge, 2001, 289–311, kiemelten 303.
53 theiSSen: i.m. 72–75.
54 Uo. 75.