A szlovén anyag típusai
H. Hubert Gabriella
4. Műfaji megközelítés
4.2. Gyülekezeti énekek
Az Úrvacsora előtt, az osztáskor és utána is elhangozhatott gyülekezeti ének a szertartásban.
A 16. században kilenc gyülekezeti Úrvacsora-ének keletkezett, ebből 6 igen korlátozott körben terjedt el, vagy csak egyszer jelent meg:
Szerző: Kezdősor (dátum, RPHA-szám) Első megjelenés Elterjedés 1 Gálszécsi István: Dicséretes és áldott legyen a
mi Urunk (1536 előtt, RPHA 260)
RMNy 18 máshol nem jelent meg 2 Szegedi Gergely: Gyakran nekünk kellene
Istennek hálákat adnunk (1566 előtt, RPHA 444)
RMNy 222 mindenhol, kivéve az unitárius gyűjtemények-ben
3 Batizi András: Jer, dicsérjük az Istennek Fiát (1546 előtt, RPHA 639)
RMNy 160/1 mindenhol, kivéve az unitárius gyűjtemények-ben
4 Jézus Krisztus, mi üdvösségünk, egyetlenegy (1574 előtt, RPHA 671)
RMNy 353/1 evangélikus énekesköny-vekben és 3 debreceni kiadványban
5 Gálszécsi István: Jézus Krisztus, mi üdvössé-günk, ki mirólunk (1536 előtt, RPHA 672) – Luther-fordítás
RMNy 18, 24 máshol nem jelent meg
6 Gálszécsi István: Pokoltól és örök kárhozattól (explicit) (1536 előtt, RPHA 1179) – Münzer-fordítás
RMNy 18 máshol nem jelent meg
7 Melius Juhász Péter: Sokszor kellene erről emlékeznünk (1569 előtt, RPHA 1290)
RMNy 264, 276, 429
máshol nem jelent meg 8 Szükség nekünk Krisztus jótétéről (1569 előtt,
RPHA 1351)
RMNy 264, 276 máshol nem jelent meg 9A Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed – A
variáns (1560 előtt, RPHA 1459)
RMNy 513 máshol nem jelent meg 9B Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed – B
variáns (1560 előtt, RPHA 1459)
RMNy 160/1 1635-ig: református, majd protestáns gyűjte-ményekben
Két ének került még be egyes gyűjteményekben az Úrvacsora-énekek csoport-jába.18 Az egyik – Emlékezzél, Úristen, híveidről, RPHA 368 – kettős értelmű, a lelki étel és ital ugyanis a szöveg kontextusa szerint a prédikációt jelenti. A másik – Mindenható Úristen, mi bűnös emberek, RPHA 977 – közgyónó ének, az úrvacsoravé-tel előtti közös bűnvallás.
A 16. századi Úrvacsora-énekek három útja figyelhető meg:
Szegedi Gergely és Batizi András éneke evangélikus és református gyűjtemé-nyekben is megjelent. Mindkettő az Úrvacsora vétele előtti lelkészi intésnek, ma-gyarázatnak felelnek meg: általánosan szólnak Krisztus isteni és emberi természe-téről, üdvösségszerzéséről, az Úrvacsora szerzésének az okáról.
Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed: a két változat közül az evangélikus mindösz-sze egy gyűjteményben maradt fenn. Az evangélikus énekeskönyvekben egyik változat sem szerepel 1582 után. A helvét irányúvá formált változat viszont az 1635 utáni közös használatú, protestáns énekeskönyveknek állandó darabja lesz.
Egyelőre egy adatunk van arra, hogy az evangélikus éneklők a dogmatikailag nem megfelelő versszakokat elhagyták éneklés közben.19
A Jézus Krisztus, mi üdvösségünk, egyetlenegy szószólónk (RPHA 671) kezdetű ének az evangélikus gyűjtemények állandó tétele a 16–17. században. A táblázat azt mutatja, hogy két változatban jelent meg. A hosszabb verzió (2.) öröklődött to-vább a 17. századi evangélikus énekeskönyvekben. Ha Botta István érvelését erre az énekre is alkalmazzuk, akkor a Bornemisza-féle hosszabb változat korábban keletkezett, mint a Huszár Gál-féle rövidebb. A hosszabb változat háromszor megjelent debreceni kiadványban is: az 1602-es és 1610-es gyülekezeti énekes-könyvben, valamint az 1641-es ima-énekeskönyvben.
18 Nincs adatunk arról, hogy gyülekezeti énekként is használták volna Frankovics Gergely, Dicsérjük és imádjuk szüntelen (RPHA 276) kezdetű énekét. Az orvos szerző szerint míg a test gyógyítása a különböző füvekkel, gyógyszerekkel lehetséges, addig a lélek orvossága az Úrvacsora. Vö. Luther Nagy káté: az Úrvacsora gyógyító, vigasztaló orvosság, „amely segít rajtad és megeleveníti lelkedet és testedet. Mert ha meggyógyul a lélek, fölépül a test is”. (Konkordia könyv: az evangélikus egyház hit-vallási iratai, II, Budapest, Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, 1957, 204.)
19 Az 1691-es lőcsei énekeskönyv (RMK I. 1410) használója háromszor áthúzta a helvét változat 11.
versszakát, vö. H. HUBERT Gabriella, A régi magyar gyülekezeti ének, Budapest, Universitas, 2004, (Historia Litteraria, 17), 230, 277.
Huszár Gál, 1574. A kommunikáláskor való isteni dicséret A kommunikáláskor való
isteni dicséret
Más. [Az Úr vacsorájáról]
1 Jézus Krisztus, mi üdvösségünk,
Egyetlenegy szószólónk, mi reménységünk, Atya Istennek szent Fia, mi oltalmazónk, Ki miatt minden gonosztól megszabadultunk.
1 ~ 2 Vallást teszünk, hogy mi mind bűnbe estünk,
Te szent halálodról nem emlékeztünk, Hozzánk való jóvoltodról elfeledkeztünk, 3 Testamentumot től az te szent testedről,
Hogy bizonyosak lennénk üdvösségünkről, És meg ne rettennénk nagy bűneinktől, Szent véreddel meggyógyítál mi sebeinkből.
3 ~ 4 Testamentum szerént parancsolád minekünk,
Hogy te szent testedet vennénk és ennénk, Drága szent véredet vennénk és innánk, Hogy bűnünk bocsánatjáról jó hitben lennénk.
4 ~ 5 Urunk Jézus Krisztus halálra mikor mene,
Hogy a mi bűneinkért áldozat lenne, Atya Istennek haragját értünk felveve, Nagy irgalmasságát ebben hozzánk jelente.
5 ~ 6 Vevé az kenyeret, megáldá és megszegé,
És hálákat adván akkor ezt mondá, Vegyétek és egyétek, ez az én testem, Mely test sok nemzetségért elárultaték.
6 ~ ~
Vegyétek, ez az én testem [szövegromlás] Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, Mely kiontatik bűnöknek bocsánatjára. Ki ételül önnön magát nekünk engedte,
9 Ez nem puszta kenyér, de
Egyességet tőlünk kíván, azt jelentette, Hogy ekképpen ő életét velünk közlötte.
berekesztette,
9 Azért teljes hitből ez asztalhoz járuljunk, Bűnünk bocsánatjáról bizonyosak legyünk, Minden hitetlenségtől már elszakadjunk, Hogy örökké a Krisztussal együtt lehessünk.
14 Azért járulj hittel Urunk
10 Dicsértessék dicső Szentháromság, Ki egy bizony Isten, örök boldogság, Kit soha meg nem foghat emberi okosság, Kitől mi reánk szállott nagy irgalmasság.
15 Dicsértessék dicsőséges Szentháromság,
Újfalvi debreceni énekeskönyvében tehát egymás mellé került a helvét (Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed) és a lutheránus (Jézus Krisztus, egyedül üdvösségünk, egyet-lenegy szószólónk) Úrvacsora-ének. Ács Pál értelmezése szerint: „Nehezen elgon-dolható, hogy ez a két ének egyazon helyen és időben elhangozhatott volna. … Aligha lehet kérdéses, hogy ebbe a szokatlan úrvacsorai énekválasztékba Újfalvi Imre a protestáns vallásegységről vallott – közelebbről nem ismeretes – nézeteit is
„berekesztötte”, egy olyan korban, amikor a vallásbéke reális lehetősége voltakép-pen már semmivé foszlott.”20 2015-ben értesültünk a debreceni énekeskönyv 1610-es kiadásáról.21 Ebben a kiadásban is megtalálható mindkét úrvacsorai ének (pp. 238-242). Az 1610-es kiadás többnyire követi, de bizonyos pontokon el is tér az 1602-es debreceni kiadástól.22 Talán figyelmetlenségből maradt meg benne az evangélikus Úrvacsora-ének, mindenesetre az 1616-os debreceni kiadásban már nem szerepel ( RMNy 1107/1).
A 17. században elmúlt a hosszú, magyarázó énekek korszaka, ezek a lelki-pásztori intésben kaptak helyet, és már csak pár Úrvacsora-ének keletkezett:
Adjunk hálát az Úrnak, mint kegyelmes Atyánk-nak (1692 előtt) – Ludwig Helmbold-fordítás
RMK I.
1589/A
átkerült a 18. századi evangéli-kus énekeskönyvekbe is Békességnek fejedelme (1700 előtt) 2 unitárius
kézirat
nem jelent meg nyomtatásban Szenci Molnár Albert, Hallgasd meg, Úristen
(1606–1607)
RMNy 962 Zsoltárkönyv-kiadásokban Miskolczi Csulyak István: Keresztyének, kik
most e templomban vagytok
1 református kézirat
nem jelent meg nyomtatásban Szenci Molnár Albert: Ó, én lelkem (1606–
1607)
RMNy 962 Zsoltárkönyv-kiadásokban
Macsonkai Miklós, Thököly Imre udvartartásához tartozó evangélikus kántor zsoltármutatója szerint úrvacsoraosztáskor kell énekelni még a 22., 23., 51. genfi zsoltárt, Úrvacsora után pedig a 23. és a 103. zsoltárt.23
20 ÁCS Pál kísérő tanulmánya = ÚJFALVI Imre, Keresztyéni énekek, Debrecen, 1602, Budapest, Balassi Kiadó, 2004, (Bibliotheca Hungarica Antiqua 38), 37–38.
21 SZALAI Béla, Egy könyvészetileg ismeretlen debreceni református énekeskönyv 1610-ből, Magyar Könyv-szemle, 131 (2015), 200–203.
22 H. HUBERT Gabriella, Keresztényi énekek, Debrecen, 1610 = In via eruditionis: Tanulmányok a 70 éves Imre Mihály tiszteletére, szerk. BITSKEY István et al., Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2016, 201–210.
23 A 18. századi Új zengedező mennyei kar kiadásaiban jelentősen megnőtt az evangélikus Úrvacsora-énekek száma. A nyolc ének (282–289. sz.) németből készült fordítás.
A 16. századi gyülekezeti Úrvacsora-énekek szinte kivétel nélkül azonos motí-vumokat, ill. tartalmi jegyeket hordoznak:24
– Hangsúlyozzák az emlékezés aktusának a fontosságát: az Úrvacsorában Krisztus halálára és a megváltásra emlékezünk.
– A hívőnek tudatosan kell készülnie az Úrvacsorára. Az énekek tanítanak az Úrvacsora szerzéséről, a bűnbeesésről, Krisztus megváltó haláláról; az Úr-vacsora okáról, módjáról és hasznairól.
– Valamennyi 16. századi énekben elhangzik az intés: a kommunió nemcsak Krisztussal teremt közösséget, hanem az embertársainkkal is, általa a hit erősödik, az emberek közötti szeretet növekedik.
– Az Úrvacsora előtti bűnvallás lehetett ének is.
– Szinte valamennyi Úrvacsora-ének említi a szent jegyeket – természetesen fele-kezetenként különbözhetett a jelölő (a kenyér és bor) és a jelölt (Krisztus teste és vére) közötti kapcsolat magyarázata.
– Ha hittel veszi az ember az Úrvacsorát, akkor vígság lesz ezután minden dolga.
– Az Úrvacsora végén dicséret és hálaadás hangzik el.
Összefoglalóan elmondható: az énekek az istentisztelet, az úrvacsorai szer-tartás részei, kísérői voltak. A szabad jelkép-használat, a fogalmak között sokszor elmosódó határok,25 az énekeskönyvi megjelenések pedig azt mu-tatják, hogy a 16. században az Úrvacsora-énekekben az adott hittétel még nem tisztult le teljesen. Az úrvacsoratan körüli dogmatikai vitákat, ill. elté-réseket elsősorban nem az énekekben kell keresni, hanem a vitairatokban, úrvacsorai prédikációkban, hitvallásokban, ágendákban és kátékban.
24 Az ágendák szinte valamennyi tanításának megfeleltethető egy-egy verssor vagy versszak.
25 Például a lutheri „manducatio indignorum” megmaradása helvét irányú énekben, vö. BOTTA
István, i. m. (2. j.), 404.
(Pázmány Irodalmi Műhely: Lelkiségtörténeti tanulmányok, 21), 95–107.