fordítás, költészEt és Explicitáció

Az explicitációról való gondolkodás a fordításkutatás egyik legizgalmasabb és egy-úttal máig vitatott kérdésköre . Az explicitáció jelenségének első rendszerezésével Blum-Kulka (1986) sokat idézett munkájában találkozunk, melyben megfogal-mazza az ún . explicitációs hipotézist . Eszerint egy fordított szöveg mindig redun-dánsabb, mint a forrásnyelvi szöveg . A fordított szövegek explicitebbek, azaz

kifej-tettebbek, mint a nem fordított szövegek (Klaudy 2007a: 157) . Candance Seguinot (1988) kritizálja és kiegészíti Blum-Kulka hipotézisét . Véleménye szerint explicitá-ciónak csak azokat az eseteket tekinthetjük, melyek nem magyarázhatók a forrás- és célnyelv strukturális, stilisztikai és retorikai különbségeivel (Klaudy 2007a: 158) . Klaudy Kinga a fordítás-specifikus explicitáció kutatásának fontosságát hangsú-lyozza . Álláspontja szerint meg kell vizsgálnunk, hogy vannak-e a fordítás során végbemenő explicitációnak olyan okai, melyek magyarázatát csak a fordítás ter-mészetében kereshetjük . Véleménye szerint az ilyen jellegű explicitációnak egyik oka lehet, hogy a fordítónak mindig más valaki gondolatait kell átültetnie, tehát hosszabb, bonyolultabb módon jut el a gondolattól a nyelvi formáig, mint az ere-deti szöveg írója . Másik okként a fordító hivatásos nyelvi közvetítő szerepét emlí-ti . Eszerint a fordító a kommunikáció elősegítése érdekében értelmez, magyaráz, hogy a célnyelvi olvasó minél gördülékenyebben dolgozhassa fel a kapott informá-ciót (Klaudy 2007a: 164) . Vitatott azonban, hogy valójában mit is jelent a „gördülé-kenyebb” megértés . Mi szerint definiálhatjuk tehát magát az explicitáció fogalmát?

Seguinot (1988) hívja fel a figyelmet arra, hogy a hozzáadás (a több nyelvi elem, a hosszabb szöveg) nem az egyetlen eszköze az explicitációnak . Explicitációnak kell vennünk azokat a jelenségeket is, amikor valami, ami a forrásnyelvi szövegben pre-szuppozíció révén van beleértve, a célnyelvi szövegben nyíltan van kifejezve; illetve ha a forrásnyelv valamelyik eleme nagyobb hangsúlyt kap a fordításban, mint az eredeti szövegben (Klaudy 2007a: 158) . Pápai Vilma definíciójában az explicitáció terminusának kétféle jelentését adja meg . Egyfelől szövegjellemzőről, azaz nyelvi kifejtettségről, másfelől műveletről, azaz nyelvi kifejtésről beszél . Definíciójában az explicitáció mint fordítási művelet „a célnyelvi olvasóra figyelő, a fordítandó szöveg gondolatának zavartalan közvetítése érdekében tett fordítói művelet/stratégia” (Pá-pai 2001: 33) . Heltai azonban rávilágít arra a látszólagos ellentmondásra, hogy a több nyelvi elemmel való kifejtettség nem feltétlenül segíti elő ténylegesen az olvasó szá-mára a könnyebb megértést (Heltai 2005: 245–254) . Véleménye szerint nem mindig állapítható meg pontosan, hogy egy adott nyelvi forma kevesebb feldolgozási erőfe-szítést kíván-e meg az olvasótól, mint egy másik nyelvi megformáltság . Ez ugyanis számtalan paraméter függvénye egy adott kontextusban, melyeket egyenként vizs-gálni kell . Heltai arra a következtetésre jut, hogy el kell különítenünk az ún . valódi és a nyelvi explicitációt . A nyelvi explicitáció egyszerűen több szót vagy morfémát, azaz tényleges hozzáadást jelent, míg a valódi explicitáció a többértelműség mér-tékének csökkenését eredményezi, így segítve elő a feldolgozási folyamatot (Heltai 2005: 245–254) . Az esetek többsé gé ben valóban egyszerre jelentkezik a kétféle kifej-tettség, ugyanakkor nem feltétlenül van ez így . Egy adott szövegkörnyezetben, egy

konkrét műfaj esetén lehet, hogy éppen a kevesebb morfémával jelölt nyelvi forma lesz az olvasó számára a könnyebben feldolgozható . Heltai tehát az előfordulási gya-koriságot és a megszokottságot hangsúlyozza az explicitáció meghatározásában . A gyakrabban használt, illetve az adott szövegtípusban megszokott nyelvi formák az olvasó számára könnyebben, kevesebb erőfeszítéssel dolgozhatók fel, így tehát exp-licitebbek, az önálló nyelvi egységek számától függetlenül (Heltai 2005: 245–254) .

Érdemes az explicitáció eseteit versszövegekben vizsgálni . A költői nyelvet a beszélt nyelvhez hasonlóan az ellipszis gyakori használata jellemzi . Míg azonban a beszélt nyelv esetében a helyzetből adódó kontextus segít bennünket a hiány kiegészítésében, addig a versszöveg esetében, ahol térben és időben nagy távol-ságban vannak egymástól a kommunikációs partnerek, nem tudjuk kiegészíteni a hiányzó elemeket . Így válik költői jellé az ellipszis . A nyelvi közlés kétüteműsége, az üzenet különválása eleve többértelművé teszi a verset . A költői művek tehát kortól és civilizációtól függetlenül implicitek (Fónagy é .n .: 439) .

A vers tehát eleve „titokzatos” műfaj . Költői eszköz az implicitség . Egy vers szövegében rejlő implicit utalások azonban akkor rajzolódnak ki legélesebben, amikor a szövegét más nyelvre fordítjuk . Nem történhet ez a fordítási folyamat másképp, mint az implicit, azaz „becsomagolt” üzenet explicitté tételével, azaz

„kicsomagolásával” . A versszövegekre jellemző implicitáció formái azonban ko-ronként és kultúránként eltérnek . Versfordítások vizsgálata esetén tehát a nyelvi rendszerek különbségein kívül mindenképpen figyelembe kell vennünk a forrás- és célkultúrára jellemző irodalmi hagyományok jellegzetességeit és elvárásait is .

4. az ElEmzés mEnEtE

Vizsgálatunkban a nyelvi kifejtés eseteit elemezzük finn versek magyar és angol nyelvű fordításaiban . Sirkka Turkka Tule takaisin pikku Sheba és Oli kerran mies című verseinek két-két angol és két-két magyar nyelvű fordítását vetjük egybe át-váltási műveleti szempontból . Elemzésünk kvalitatív, leíró jellegű . Kiindulópon-tunk az a fordítói és fordításkutatói megfigyelés, miszerint ugyanazon finn vers angol fordítása kevésbé explicit, mint ugyanazon finn vers magyar fordítása . Ta-pasztalatunk szerint az angol nyelvre fordítók gyakrabban hagyják érintetlenül a finn forrásvers szövegének nyelvi szerkezeteit, ritkábban alkalmaznak fakultatív explicitáló átváltási műveleteket, mint a magyarra fordítók .

Vizsgálatunk alapjául Klaudy (2007) explicitáció-definícióját vesszük . Esze-rint az explicitáció olyan fordítási művelet, „amelynek során a fordító nyíltab-ban, világosabnyíltab-ban, esetleg több szóval fejez ki valamit a célnyelvi szövegben,

mint ahogy azt a forrásnyelvi szöveg szerzője tette” (Klaudy 2007a: 169) . Véle-ményünk szerint ezen meghatározás egyszerre foglalja magába a Heltai (2005) által nyelvi explicitációnak nevezett jelenséget, mely során több szóval fejezünk ki egy eredetileg egy szóval kifejezett jelentést, illetve a fordított szöveg világo-sabbá, nyíltabbá válását is tartalmazza mint definíciós kritériumot .

Vizsgálatunk során Klaudy (2006) átváltási műveleti tipológiájából indulunk ki, aki átváltási műveletnek tart „minden tudatos és nem tudatos, automatikus és nem automatikus, kötelező és fakultatív stb . műveletet, amit a fordító annak ér-dekében végez, hogy a forrásnyelvi szövegből célnyelvi szöveg legyen, beleértve a különböző célnyelvi lehetőségek közül való választást is” (Klaudy 2006: 147) . Kla-udy csoportosítása szerint az átváltási műveletek közül explicitáló jellegű a lexikai konkretizálás, a lexikai felbontás, a lexikai betoldás, a grammatikai konkretizálás, a grammatikai felbontás és a grammatikai betoldás (Klaudy 2007b: 170) .

Ezen kategóriák szerint csoportosítjuk a vizsgált szövegeinkből kigyűjtött explicitációval járó átváltási műveleteket . Ezen kategóriákon belül azonban saját, finn–magyar és finn–angol nyelvpárok és fordítási irányokra jellemző alkategó-riákat állítunk fel az elemzés során . A kategóriákon belül jelen kutatásban csak olyan műveleteket vizsgálunk, melyek döntéshelyzet elé állítják a fordítót . A fa-kultatív átváltási műveletek tartoznak ide, melyek elvégzése nem kötelező a for-dítóra nézve . Ha nem végzi el az explicitációt, akkor is helyes célnyelvi mondatot kap . Ha elvégzi, akkor azonban tudatos explicitálási törekvésről beszélhetünk . Viszont a kötelező átváltási műveletek közül azokat is idesoroljuk, melyeket el kell végeznie ugyan a fordítónak, hogy helyes célnyelvi mondatot kapjon, de a lehetséges választási megoldások közül döntenie kell . Ez a döntés vezethet végül a forrásnyelvinél kifejtettebb célnyelvi megoldáshoz (Klaudy 2007a: 161) . Idetar-tozónak véljük a jelentésfelbontás kötelezően elvégzendő eseteit is, hiszen a for-dító ilyenkor számtalan felbontási megoldás közül választhat . Választása pedig egyúttal jelzi a fordító tudatos ex pli citációs törekvéseit .