Legalitás és legitimitás
A demokratikus jogállamiság két alappillére a legalitás és a legitimitás. A társadalom politikai mozgásterét a legalitás, a törvényes formális jogrend meghatározza:'* csak az a törekvés elfogadható, csak az a politikai akarat érvényesülhet, amely betartja a formális jog szabta biztosítékok rendjét. A szabályos formák között hozott jogszabály mindaddig érvényes, amíg a jogrend útján meg nem változik. A magánfelek közti megállapodás törvé
nyes rendje ugyancsak betartandó, egyoldalúan kötelezettségtől törvényes alap nélkül nem lehet szabadulni.
Sokan támadják ezt a formáhs jogossági szemléletet. Vitatják érték- tartalmát. Az igazságosságot kérik rajta számon.® Két lényeges és tudato
sítandó választ kell adnunk az ellenvetésre. Az egyik, hogy a jogrend (mert nem képes rá) nem biztosít abszolút igazságot, csupán igazságos (egyenlő és méltányos) jogszolgáltatást. A másik, hogy a formai legalitás által hor
dozott és biztosított érték nem az igazság, hanem a jogbiztonság, ami nél
kül a társadalom nem tud békében élni, s amelynek biztosítása viszont az állam kötelessége.
A demokrácia alapjaihoz elengedhetetlen a legitimitás követelmé
nye. A legalitás külső, formai biztosítéka a jogállamnak, a legitimitás belső, tartalmi biztosítéka.® Lényege szerint a hatalomnak felhatalmazáson kell nyugodnia, amit mindazoktól nyert, akikre a hatalom feladatköre és irá
nyító szerepe kiterjed: quod omnes tangit, ab omnibus approbetur, azaz amely mindenkit érint, s amelyet mindenki elfogad. E meghatalmazás tényét a formális jog által biztosított rend szerint megvalósuló átruházás adja. Ehhez hozzátartozik, hogy a hatalmat vállalóról minden kívánt infor
mációt meg kell adni azoknak, akik a felhatalmazásról döntenek. Hozzá
tartozik a hatalommal felruházandó(k) képességeiről és feladat- (szerep-) felfogásáról való részletes tájékoztatás is. Hozzátartozik továbbá az ezzel kapcsolatos jelölés szabadsága, a véleménycserék lehetősége, ennek során minden egyes érdekelt egyén vagy csoport szabad véleménynyilvánításá
nak biztosítása, érdeklődéssel és tisztelettel fogadása. Ezen előkészületek után hozzátartozik még a szabályosan egyeztetett vélemények alapján a többségi döntés jóhiszemű elfogadása a kisebbség részéről. A legitim módon megállapított programokkal való lojáhs együttműködés is idetarto
zik. Végül e legitimitás elengedhetetlen feltétele a kapott hatalom felhasz
nálásáról történő folyamatos beszámolás és annak lejárta után a vele való elszámolás: a választók joga a tőlük kapott hatalom és az általuk meghatá
rozott program ellenőrzésére.
Az egyén szabadsága
A jogállam adta biztonság rendjén bontakozhat ki az egyén szabadsága. A polgári forradalmak hajnalán ezt tekintették a demokratikus jogállam leg- fólDb vívmányának, ezért lelkesedett már a magyar rendi társadalom is.
„Szabadság, itten hordozák véres zászlóidat" mondja nemzeti Szózatinh.
Milyen kifejező (és milyen idegen) Petőfi Sándor verse a mai generációk fülének: Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk. Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk! Tudja a mi társadalmunk a szinte hihetetlen módon ölébe hullott szabadságát, értékmegvalósító lehetőségét, esélyét önsorsa rendezésére felfogni, értékelni? Vagy visszavágyik a rabság húsos fazekai mellé, a kényszer diktátumának biztonságába, félve a nem remélt szabadság felelősség oldalától? P
A szabadság minden valódi érték előfeltétele. Az ember csak szaba
don valósíthat meg erkölcsi értéket. Bizonyos szabad döntés szükségelte
tik a szellemi értékek megteremtéséhez, elsajátításához is. Csupán az alsóbb
rendű anyagi értékek adhatók át veszteség nélkül kézről kézre, de még ezek megszerzése, megvalósítása is nagyobb örömmel jár, ha teremtő, becsü
letes munka, alkotó erőfeszítés eredményei.
A szabadság azonban felelősséggel jár. A felelősség pedig terhes a hozzá nem szokott ember számára. Megkeseredik tőle az édesség, amely
ből szívesen nyalakodnék, de amelyet nem vállal minden következményé
vel. Olyanok vag)runk, mint Arany János irónikus meglátása szerint a ki
egyezés utáni ifjú nemzedék, amely elutasította a haza bölcse kínálta erkölcsi tartást, csak a kiegyezés gyümölcséből torkoskodott volna:
Deák Ferenc, megélünk mi kend nélkül Kívánjuk a szabadságot — ren d nélkül!
Nem vették észre, hogy a kívánt szabadság e rendetlen módja szaba
dosság, káosz, szakadék felé visz: az apák ették a szőlőt, de a fíak foga vásott belé. Megjött e sokfelé húzó, rendetlen és felelőtlen szabadosság történelmi böjtje, és a szakadékból, ahová sodorták a nemzet szekerét fél század alatt könnyelműn, vakon, nem szabadultunk ki máig sem.
Társadalmi és egyéni igazságosság
Önkéntes jogkövetés, biztonság és szabadság mellett az igazságosság a negyedik közéleti érték, ami nélkül nem működik a jogállam. A formalizált és tartalma szerint keresett, a kinek-kinek magáét megadó és más körét nem sértő, önmagától tisztességet követelő igazságé! Az őszinte önisme
ret, a magunkkal szembeni szigorú mérték, a mások megértésére törekvő, a gyöngét nem elvető és megtipró, hanem felemelő, a nehézséget közösen vállaló és a javakat elosztó igazságé. Nem mindenáron való követelődzés, nem a joghézagok és helyzetek kihasználására törekvés, hanem az érték és ellenérték egyensúlyát valló, másét nem kívánó, magáét nem erőszakkal hajszoló igaz ember a jogállam polgára. Aki tudja, hogy a többiek előnye az ő előnye is, a többiek baja az ő baja is, aki együtt érez a társadalom minden tagjával és felvállalja a köz ügyét sajátjaként, mert csak e közösségen keresztül tud létezni.
A békének nincs alternatívája
Utolsó értéke a társadalomnak a béke. Szinte félve használjuk e szavakat:
béketábor, békeharc — hiszen annyiszor visszaéltek a fogalommal, oly sokszor forgatták ki önmagából. A béke hamis örve alatt békétlen lett a társadalom. Aztán lehullt a hamis rend bihncse, s megmaradt mindaz a békétlenség, ami felhalmozódott a hamu alatt: sérelmek, hántások, háttér
be szorítások, megkárosítások és kifosztások. Mindezt tetézték a szenve
dettek orra előtt felhalmozódó legális, de illegitim vagyonok, előjogok, a mások megtaposásával nyert pozíciók miatti békétlenség sebei.® Az általá
nos bizalmatlanságot az átláthatatlan közélet mellett e sérelmeknek a sza
badság rendjébe való betüremkedése tette teljessé: a békére szólítás újra azok jelszava lett, akik száján értékét vesztette a valódi béke is. A társada
lom már nem is hallgat a szóra: nem fogja pásztornak elismerni azokat, akik egyszer cserben hagyták és farkasok elé vetették...
Pedig nincs más út, mint a jogállam békés útja. Vagy a belháború, a polgárháború keserves példája, ami tőlünk délre oly szörn)m módon vezeti le az egymásnak feszülő érdekeket, kibékíthetetlen indulatokat, talán alternatíva? Ha nem tudjuk elfogadni az értékek helyes rendjét, s ha első
sorban azok nem vállalják az alkotmányos rend törvényszabta értékeit, akiknek hatalom adatott és akik tehetősek, ők fognak a legnagyobbat bukni egy esetleges általános káoszban, amit egy erkölcsrelativizáló, min
den értéket az anyagin kívül megkérdőjelező politika szükségszerűn ered
ményezhet.