A jogállam alapja az alkotmány. Amint a jogállam értéktartalmú, az alkot
mánynak is van értékrendje. Szigorún előírja a politika által elsőként kere
sendő értékeket, s megtiltja azok felváltását más, értéksemleges javakra.
Az alkotmányos értékek nem válthatók pénzre. Az élet, az emberi méltó
ság, az alkotmányos értelemben felfogott tulajdon, tehát az egyes polgár törvényes járandósága, a meggyőződés, a lelkiismeret, a szólás szabadsá
ga, a házasság, a család, a gyermekes szülők védelme, az igazságos, méltá
nyos és átlátható közteherviselés, a szülők joga a nevelésre, az ingyenes közoktatás, a természet és az egészség mindenkit megillető értékei — soroljam? Tessék olvasni az alkotmán)^! Aztán lehet olvasni az újságot, hallgatni a parlamenti felszólalásokat, s már tapasztalhatjuk is, hogy mint kívánják az alaptörvény erkölcsi tartalmát már annak megváltoztatása előtt is elsikkasztani, a szó szoros értelmében aprópénzre átváltani. Aztán az aprópénzt forgató intézetek révén egyesek — nem az alkotmányos
---értékek rendjén — nagyot nyerhetnek, ha nem is erkölcsi, de legalább a számukra oly szent anyagi értékekből! Olvassuk, halljuk, hogy törekednek az alkotmány nemzetközi mércével mért helyes emberi értékrendjét sokan államcéllá átformálni, hogy aztán szemforgató módon toljuk el meg
valósításukat arra az időre, mikor már ezekre is „jut majd pénz" — esetleg sohanapján...®
Nincs ebben társadalmi egyetértés, igaz. De vajon nem csupán azért nincs, mert a vágyott nyereség szükségszerűn csak a kevesek nyeresége lehet? Irigység, vagy a helyes értékek, a jogállami rend féltése indítja azo
kat, akik mindezt időnként szóvá teszik? A disszonancia látszata nemcsak a koncért való marakodás konszonanciáját takarja? Van benne valódi szo
lidaritás az igazán rászorulók, az egyre nehezebb helyzetben jövőnk terhét és reményét hordozók, a munkából kiszorultak, vagy az új versenyben részt venni már nem tudó járadékosok, öregek, betegek irányában? Pedig ha nem tudjuk a nemzet egészének érdekét saját érdekünkként szemlélni, nem lesz demokratikus jogállam, nem lesz sem biztonság, sem béke, de nem lesz — minden látszat ellenére — hosszú távon jólét sem e hazában. S ezért elsősorban azok lesznek felelősek, akik a hatalmat az értékek megvalósí
tására elnyerték, de másodsorban felelősek leszünk mindnyájan, akik a nekünk megadott politikai jogainkkal alkotmányos szabadságunk és érté
keink védelmében lustaságból, hanyagságból, nemtörődömségből, egyéni érdekhajhászás vagy gyávaság okán nem élünk, noha tehetnénk!
Igaz, nem tanultuk a politikai jogok gyakorlásának mesterségét.
Igaz, nem kapjuk meg az ehhez szükséges információkat. A szabaddá tett sajtó, a közszolgálati média ugyanazon aranyborjú körül táncol jószerivel, mint a társadalom jól helyezkedő része. A közoktatás immár hosszú évek óta adós az állampolgári ismeretek oktatásával, a közéletre neveléssel, a történelmi igazság feltárásával. Az autonóm egyetemek elmondhatják-e, hogy értéktartalmú ismereteket, a társadalmi konszenzus eléréséhez szükséges kommunikatív ismereteket adnak a jövő értelmiségének? Csoda, ha a régi renden nevelődött politikusaink nem értenek az őszinte és erkölcsös rend nyelvén? De hol vannak az új szellemben nevelődő újabb nemzedékek? Hol a lehetőség az új rend eszköztárának elsajátítására?
Megkapják-e közéletünk szereplői az alapismereteket ahhoz, hogy béké
ben és igazságban tudjanak közérdekért együttműködni politikai progra
mok megvalósításán?^®
Gondoljuk meg, hányszor találkozunk hiábavaló vitákkal, vég nélküli tár
gyalásokkal azért, mert a) a megbeszélés nem volt kellőn előkészítve, b) a részt
vevők nem kellőn informáltak, c) a rendelkezésre álló idő kevés, nincs jól be
osztva, a megbeszélés napirendje túlzsúfolt, d) a résztvevólc nem nytottak egy
más véleménye iránt, elbeszélnek egymás mellett, ki-ki a magáét hajtva.
Hányszor fogalmazunk a programokban pontatlanul, nem tisztázzuk a félre
értéseket, szándékosan hagyunk homályban kényes pontokat. Hányszor zavarnak bennünket saját magunk alkotta szabályok is, mennjnszer berzenke
dünk a bírói út kényszere ellen. Mennyi sértődés adódik abból, ha a párt, a választó, a közönség információhoz való jogával élni kíván. Ha a hatóság meg
kívánja a pontos és átlátható elszámolást. Menn)^ a mentáhs rezerváció, a jó
hiszemű tárgyalást sértő titkos fenntartás, az ügyeskedés, a „cél szentesíti az eszközt" jellegű alakoskodás. Ki tudja ma már, és ki vallja, hogy a legjobb poli
tika a becsületes politika}^
Kulcsár Kálmán egyik megállapítása, hogy a keresztény elit éppen ideológiája révén nem tud hivatásos politikussá válni, két fenntartással igaz: az egpk a közeg meghatározta akadály, a másik a következetes és mélyen, feltétlenül átérzett keresztény meggyőződés hiánya ebben az elit
ben! (A társadalom fél a keresztény értékrend tudatosításától, a kereszté
nyek hite meg nem elég szilárd ahhoz, hogy szeUden meggyőző és bírála
tot, kétséget is elviselő lehessen.) Bár lenne keresztény önismerettel, alá
zattal, jogrend iránti engedelmességgel, saját tehetségével való gazdálko
dásért felelősséget érzőn, türelmesen, de a maga igazában hívőn, a siker lehetőségében remélőn és a valódi értékek iránt elkötelezetten politizáló minél szélesebb elitünk!'^ S bár lenne olyan liberálisan gondolkodó, való
ban szabadelvű demokratikus társadalmunk, amely rájuk meri bízni az országot, és számon is kéri rajtuk saját rendjük megtartását!
Nyilván nem kevés tudás kell ahhoz, hogy mai helyzetéből kivezes
sék az országot. Lelkiismeretlen az, aki csak kísérletezget, miközben úgy tesz, mintha biztos módszerek birtokában lenne. Lelkiismeretlen az, aki a maga bizonytalanságát nem tárja fel a benne bízók előtt. Lelkiismeretlen az, aki a mások nyomorából magának akar tőkét kovácsolni. De ez a hiva
tásos politikusi tudás nem érvényesülhet erkölcsi alap és erkölcsi hitel nélkül!
Nem akarom elvitatni a szabad versenyben rejlő mozgatóerő moz
gósításának szükségességét. Nem kívánom állami eszközökkel terjeszteni egyik vallás vagy világnézet értékrendjét sem. Nem szeretném azt a látsza
tot kelteni, mintha valamely láthatatlan homályosan körvonalazott termé
szetjog tételeit akarnám megvalósításra ajánlani. De igenis vallom, hogy a tételes jog, elsősorban az alkotmány mindenkit kötelez, a jogtudókat, a hatalommal rendelkezőket, a gazdagokat elsősorban. Számon kívánom kérni az alkotmányos értékrendet mindazokon, akik könnyedén túlteszik magukat rajta, ha saját anyagi (egyébként rosszul felfogott, rövid látra szóló) érdekük úgy kívánja. Mert jogállamban scire leges non hoc est.
verba earum tenere, sed vim ac potestatem — azaz a törvén}^ tudni nem annak szószerinti követése, hanem a tartalma és belső szándéka szerinti következetes magatartást jelenti. Csak ebben a jogtudó és jogkövető szel
lemben fog bennünk és általunk valósággá válhatni jogállami rendszervál
tásunk.^^
Jegyzetek
1 Ádám Antal: Alkotmányi értékek az alkotmányos jogállamban. Magyar Nemzet 1997. ápr. 25. 11. o.
2 Zlinszky János: Menschenrechte in der ungarischen Verfassung und die M en
schenrechte. In: I Diritti Umanl — Tra giustizia oggettiva e Positivlsmo, Rosmini Bolzano 1996.
3 Zlinszky János: D er werdende Rechtstaat aus der Sicht eines Verfassungsrich
ters. In: Nuove integrazioni deli Europa. Etudes Rosmini 5. Napoli 1993. 67. és köv.
4 2086/91 MK 11/92 (III.5.) ABK 3/92 Gy 92/77., 81.
5 Zlinszky János: Legalität und Eigentum. Probleme des werdenden Rechtstaates.
In; Zeitschrift für Europäisches Privatrecht, 1995,3.
6 Zlinszkyjános: Rechtstaat Rom. In: Ars boni etaequi. Stuttgart 1993. 473. és köv.
7 Zlinszkyjános; A jogász erkölcse. Jogtudományi Közlöny, 1990,1.
8 Zlinszkyjános; A nagy elszámolás. Valóság, 1991,3.
9 Zlinszkyjános; Az Alkotmány keresztény szemmel. ]el, 1997,1.
10 Zlinszkyjános; Közéletre nevelés. Vigilia, 1997,4.
11 Zlinszky János; Erkölcsi rend, Jogrend, politika. Barankovics Akadémia, 1997.
májusi megnyitó előadás.
12 ZhnszkyJános; Keresztény közéletiség. Magyar Szemle, 1996. szept.
13 Zlinszky János; Rechtsethische Probleme des werdenden Rechtstaates, (magya
rul; Európai jogi tanulmányok 2. Bp. 1996.)
T 60 V