E
gy teljes év telt el. Vettem egy két hálószobás, összkomfortos öröklakást a Fifth Avenue-en, Central Park-ra néző kilátással és néhány utcasarokra Nóra házától.Az első személy, akit meghívok az Gyula bácsi, régi mentorom és egykori pártfogóm, amikor egy igaz barátra valóban szükségem volt. Az ebédlőasztalnál ültetem le, azokban a napokban még csak az volt az egyetlen bútordarabom.
— Nagyon impozáns, Fióna, — mondja az öreg, — őszintén gratulálok. Maga tényleg megtalálta az igazi varázspálcát, ami a vasból aranyat csinál.
— Bankkölcsönre vettem, kilenc százalékos kamatra és harminc év időre.
Szorgalmasan kell dolgoznom és minden filléremre vigyáznom kell, hogy meg tudjam tartani.
— Távol legyen tőlem, hogy firtassam, hogyan lelte meg ilyen gyorsan a pénzt hozzá, — feleli, — de gondolom, hogy a maga hangja és csinos külseje erősen
hozzájárult a sikerhez.
— Mindössze ügyesen hasznosítottam a lehetőséget, ami kiosztatott nekem, — felelem titokzatosan és gondolatban hozzáteszem. Ha Gyula bácsi rébuszokban beszél és kettős jelentésű hasonlatokat használ, miért vallanám be én az igazságot?
— Természetesen, — bólint és egy terjedelmes papundekli dobozt tesz az asztalra, amit a felvonótól egészen az ajtómig a karján cipelt hozzám. — Kérem, Fióna, fogadja el egy régi csodálójától ezt a hasznos, és nagyon szükséges ajándékot.
— Mi van a dobozban?
— Egy nyolcszemélyes porcellán étkészlet, szervírozó tál és levesnek való felszolgáló mélytányér. Japánban csinálták, nem tudtam megengedni az Angliában vagy Németországban gyártottakat.
— A japáni is tökéletesen megfelel, — felelem, és könnyű csókot lehelek a homlokára. — Szívemből köszönöm kedvességét és a gondolatot, de főleg azt, hogy nem tagadtak ki és nem átkoztak le a pokolra a bűnökért, amiket nyilvánvalóan el kellett követnem, hogy idáig eljussak.
— Senki sem átkozta ki magát, — mondja és szinte rosszallóan csóválva fejét nemet int.
— Slezák atya sem?
— Főleg nem ő. Szívélyes üdvözletét küldi, és szépen kéri magát, hogy jöjjön vissza és énekeljen nála vasárnap délelőttönként.
— Egyszer meg kell, hogy gyóntasson, akkor magamhoz vehetem az áldozati ostyát, és amikor bűntelennek érzem magam, ismét énekelhetek templomában.
— Miféle bűnökről beszél? Maga nem követhetett el semmiféle bűnt.
— Gyűlöletet hordozok a szívemben és bosszúra vágyok.
79
Gyula bácsi jó ember és elég okos ahhoz, hogy ne kérdezősködjön tovább.
Feláll és lassú, csoszogó léptekkel az ablakhoz megy.
— Tekintse meg Isten világát, — kezdi és szemeit a Central Park lombozatának csodálatos látványán nyugtatja. — Az Isten elnézi vétkeinket és
megbocsát. Bíznunk kell végtelen bölcsességében, mely keresztülvezet minket az élet nehézségein.
— Az úr lehet, hogy megbocsát neki, de én soha. — Kiáltom haragosan és minden szótag, ami kijön a számon, fröcsög a gyűlölettől.
— Ki ez a valaki?
— Steve Giuseppe.
— Oh, igen, hát persze. Nem megmondtam magának, hogy ne foglalkozzon azzal a férfival?
— Egy másik nőt vett el feleségül.
— Fióna, — Gyula bácsi mondja aggódó hangon. — Az Isten szerelmére kérem, felejtse el azt az embert. Jobban van így, ahogyan van. Giuseppe nem érdemli meg, hogy a maga lába nyomát megcsókolja.
— Nem tudok megbocsájtani és nem is fogok, — kiáltok, abbahagyom a sírást és fenyegetően rázni kezdem felemelt öklömet. — Tönkretette az életemet és kitartott nőt csinált belőlem.
— Kinek a nője, mit ért ez alatt?
— Egy idős házasember karjaiba hajszolt bele, aki még ráadásul szégyentelenül gazdag is.
— Tehát innen jön a rengeteg pénz. — Most először érzem a nemtetszést öreg mentorom hangjában. — Soha nem gondoltam volna, hogy maga ilyesmit meg tud tenni, Fióna? Ki húzta le magát ennyire mélyre? Yvette?
— Nem érdemlem meg, hogy köveket vessenek rám. — Tiltakozom, — Az illető szeret engem és én kedvelem eléggé ahhoz, hogy a szeretője legyek. Más szeretőm nincs és soha nem is lesz, amíg nem látom Steve Giuseppe-t szenvedni legalább annyira amennyire én szenvedtem, amióta becsapott.
— Felejtse el Giuseppe-t, az élet megy tovább. Éljen a holnapnak vagy a mának és hagyja múltat, — mondja és hangjában egy nagyapó szerető aggódása hallik, ahogy folytatja. — Javasolhatom, hogy beszéljünk valami vidámabb témáról. Főzne egy kávét és nézzük, hogy van-e valami sütemény abban a vadonatúj
hűtőszekrényében.
♣
K
övetkező látogatóm, és akkorra már van hálószoba bútorom, dupla széleságykerettel és rugalmasan süppedős matracokkal, és a nappaliban sötétbarnára pácolt bőrdívánnyal, kinyitható fotelággyal, koktél asztallal és lámpával, ki lenne más, mint Steve Giuseppe. Valami munkája akadt épületünkben, ahogy később exkuzálta magát, és meglátta nevemet a postaládámon, ahogy a házmester éppen rácsavarozta.
Tizenegy óra tájban becsönget hozzám. Még mindig hálóköpenyemben vagyok és a leső-lyukon kikukucskálva bizalmatlanul kérdezem.
— Mit akarsz?
80
Steve szánalmasan könyörgő hangon válaszol. — Fióna, kérlek szépen, engedj be. Beszélni szeretnék veled.
— Miről?
— Rólunk, megengednéd, hogy mondjak egy pár szót.
— Olyan nincs, hogy rólunk. A mi ketten fogalom közöttünk már nem létezik.
— Fióna, könyörgöm, hallgass meg.
— Menj vissza a feleségedhez.
— Nagyon szépen kérlek, eressz be.
Oh, drága szűzanyám a menyekben, fohászkodom, vajon ki fogom-e nyitni az ajtót végtelen gyengeségemben, vagy meg tudom-e őrizni összetört büszkeségem maradványait? Annyira közel van hozzám, hogy szinte ki tudom tapintani a közöttük vibráló szégyenteljes vonzalmat. Még szerencse, hogy az ajtó elválaszt minket. Most már teljesen mindegy lenne, többé nem vagyok már szűz és a fogamzásgátló tablettát is szedem. Ki tudná meg? Nick Athénben tartózkodik és hétvége előtt nem esedékes, hogy visszajöjjön. Ha Steve a karjaiban tartana, végre és most legelőszőr, talán megkönnyebbülnék. Talán rá tudnám venni, hogy hagyja ott értem a feleségét.
Reszketek a vágytól és térdeim megbicsaklanak saját gyarló súlyom terhe alatt. Uram, légy irgalmas elveszett lelkemhez és ne engedd, hogy az ördög lehurcoljon magával a poklok legmélyebb infernójába.
— Menj el, könyörgöm, — mondom alig hallható hangon és kezemet önkéntelenül is a zárra téved, ami szinte már magától nyitódik. Égő homlokomat az ajtó hűvös deszkájára szorítom, és ahogy az ajtó néhány centiméterre kinyílik, mélyen lehajtom a fejemet, hogy Steve ne lássa a szemeimben őrjítő módon égető vágyat és a visszafojthatatlan gyűlöletet. Megölöm, ha hozzám nyúl, ígérem magamnak, de tudom, hogy hazudok. Gyilkosság helyett inkább megadnám magamat neki és engedném, hogy bármit tegyen velem.
Keresztüllép a küszöbön és én hátrálok. Félreállok az útjából és beengedem otthonom belső szentélyébe, melyet egy másik férfi, egy ennél sokkal nemesebb, bár nem annyira jóképű és fiatal, tett lehetővé, hogy létrehozzak magamnak és neki, mint szerelmes fészkünket és találkahelyünket.
Steve nem látja iszonyatosan reszkető tépelődéseimet, csak a lakás érdekli, meglepi, amit lát és csodálkozva néz rám. — Fióna, ez csodálatosan szép, kinek a tulajdona?
— Az enyém.
— Nem lehet igaz, tiszta lehetetlen.
Még most is, gondolom, és megkönnyebbült sóhaj hagyja el keblemet, még mindig feltételezi ártatlanságomat, mintha várnom kellett volna rá szeplőtelenül és érintetlenül, mint egy Kartahusi apáca, amikor ő gyalázatosan elhagy és elvesz a pénzéért egy rémségesen ronda varangyot. Drága Istenem, csak tudnám annyira gyűlölni, hogy belévágjam a kést. Miért nem tesz rajtam erőszakot, miért nem üt meg, hogy előránthassam gyöngyház nyelű kis pisztolyomat, lelőjem és sírva boruljak kihűlő tetemére?
— Fióna, — mondja, — komolyan kérdezem. Egy ilyen lakás kétszázezer dollár. Honnan lenne neked annyi pénzed? Miből tudnád kifizetni a fenntartási költségeket, egy ilyen luxus lakásért és ezen a környéken?
— Semmi közöd hozzá, — felelem, — én nem kérdezem, hogy Nelly családja mennyi pénzt ad neked, hogy kielégítsd leányuk fertelmesen erős szexuális étvágyát.
81
— Igazad van, —vigyorog rám legelragadóbb mosolyával. — kettőnk között csak egyikünké lehet az erkölcsi magaslat, és azon nem én állok.
— Hát akkor ebben megegyeztünk, — próbálok agyamba valami kevés értelmet mégis belecsöpögtetni. Ziháló lélegzésem is kissé alábbhagy, lassan már palástolni is tudom hangom reszketését és kissé határozottabban kérdezem.
— Ki vele, hogy mit akarsz, vagy hord el az irhádat? Nincs kedvemre, hogy egy nős emberrel sokáig kettesben maradjak egy lakásban.
— Hány hálószobád van? — kérdezi, és tekintete lejjebb siklik, és legnagyobb rémületemre észreveszem, hogy pongyolám elől kissé széjjelnyílott és megláthatta szépségesen hosszú és izmos táncos lábaimat.
— Szívemből szeretlek, Fióna, — mondja és egyenesen a szemembe néz, — Kár, hogy nem téged vettelek el feleségül hanem Nelly-t. Tudom, hogy rettenetes nagyot vétettem ellened, de engedd meg, hogy jóvátegyem.
— Túl késő a bánat, — felelem hideg, szenvtelen hangon, mialatt hátrálok a hálószoba felé, ahol királynői ágyam áll, a selyemlepedőkkel és a brokáttakaróval.
Ahogy lépek hátra, mint valami idegen, rekedtesen hörgő zajt hallom a saját a hangom, ahogy gyűlölet teljesen mondom neki.
— Steve Giuseppe, remélem, hogy a gyehenna tüzén fogsz örökké égni, azért amit tenni akarsz velem.
Hátranézek, már közvetlenül az ágy szélénél vagyunk. Nick adta a pénzt a költséges ágyneműre és a fényes díszítésekre és szerelemmel és odaadással teli hangján suttogta a fülembe. ’Ez a háló és ez az ágy otthonunk legszentségesebb része, mert itt fogjuk egymást ölelni és szeretni.’ Mennyire fog szentséges maradni, ha most mi ketten itt Steve-el parázna örömünkkel beszennyezzük?
Steve nem hajlandó tiltakozásomat meghallgatni és irgalmat sem ismer.
Lenyom az ágyra, térdeim hajlata megbicsaklik az ágy szélében és hanyatt esek. Teljes súlyával rám nehezedik és acélkemény markában, mintha el akarná roppantani, fogva tartja kifeszített jobb kezem csuklóját. Pongyolám nem nyújt védelmet, a finom selyem maroknyi csomóba gyűrődve a hátam alá kerül. Arcomon érzem forró leheletét, ahogy ez a felajzott Rómeó izgatottan súgja felém.
Carissima mia! Ti amo!
Emlékszem rá előző életemből, az ávós pribékek éppen ilyen módon erőszakoltak meg. Ketten mindennap, amíg a hóhér és segédjei nyakam köré nem tették a hurkot. Nórának igaza volt, rövid és borzalmas életeket éltem a múltban.
Vajon ez is olyan lesz, hacsak nem lesz elég erőm, hogy megöljem ezt az aljas gazembert.
Jobbjával Steve derékszíja csatját oldozza ki és sliccének zipzárjával bajlódik.
Ez az utolsó pillanat, ami még számomra létezik, és amíg még cselekedhetek.
Balkezem beér a párna alá. Drága, édes Yvette, ezer köszönet a jó tanácsért, rebegem, ahogy ujjaim hegyével megkaparintom a pisztoly nyelét és keményen marokra fogom.
Egyetlen hosszú és gyors rántással, mialatt a biztonsági zárat is kioldom, a pisztoly hideg csövét Steve halántékához nyomom.
— Szállj le rólam, te ocsmány vadállat, — kiabálom, — meg akarsz erőszakolni?
Megáll és rám néz, — Ne nevettesd ki magadat, — mondja, —te is kívánod, te is akarod, hogy a magamévá tegyelek.
82
— Nem, nem akarom. — felelem és ujjaim a ravasz játékát próbálják.
Szívemből gyűlöllek. Inkább legyek gyilkos és töltsem hátralévő életemet börtönben, mintsem odaadjam magam neked.
Leugrik rólam és karjait a levegőbe löki. — Hó, hó, hó. Lassan a testtel, kicsi anyatigris, — mondja megvető hangon és röhög. — Csak nem akarod megetetni velem, hogy még mindig szűz vagy? Ki a te cukros bácsid? Ki vette mindezt neked?
Vagy egynél több is van? Talán egy a hét minden egyes napjára? Vagy egy kofa tucat, a gonosz tizenhármas boszorkányszám is van belőlük?
— Takarodj innen, — sikítom teli tüdőből, — és soha többé ne lássalak.
— Rendben, — mondja és hátrál kifele és én követem a feje felé tartott
pisztollyal. — De nem adtál semmi lehetőséget, hogy elmondjam a valódi okát, amiért idejöttem.
— És éppenséggel mi lenne az? — kérdezem gúnyosan.
— Rövidesen nagyobb összeg fog a birtokomba kerülni. Ahogy rátettem a kezemet elválok Nelly-től és elveszlek téged feleségül. Téged szeretlek, veled akarom tölteni az életemet és szeretném, ha te lennél a gyerekeim anyja.
— Ez soha nem fog megtörténni. Soha nem leszek a feleséged. Én nem felejtek és nem bocsátok. Hord el magad és takarodj ki a lakásomból vagy rothadó tested egy fekete hullazsákban fogja elhagyni ezt a helyet és engem bilincsekbe verve fognak a rendőrök kikísérni.
83