V
asárnap és hétfő a két szabadnapom és kedden este, illetve szerdára virradóan röviddel éjjel két óra előtt, ismét itt vagyok a Párisian Girl mulatóban, amunkahelyemen. Steve-t sehol nem lehet látni, de Mr. Papas kedvesen üdvözöl és odaint asztalához, ahol egy idősebb, disztingvált kinézetű úriember társaságában ül.
— Nick, ez itt Fióna, — mondja Papas az úriembernek, — a mi új csillagunk és legféltettebb kincsünk, — majd rám néz és folytatja. — Fióna, engedje meg, hogy bemutassam magának legkedvesebb barátomat, Nick Butkus urat. Butkus úr nagybani ingatlan és birtokadásvétellel foglalkozik és a lehető legfinomabb és legnemesebben nagylelkű férfi, akit valaha is ismertem.
Odanyújtom kecses és finomillatú kacsómat az úriembernek és kedves mosollyal rebegem. — El vagyok bűvölve, szörnyű pláne módon.
Lehet, hogy nem mondtam helyesen, de mit értek hozzá és Mr. Butkus mézes-mázos arccal mosolyog rám és vigyázóan össze nem szorítva, óvatosan tartja fogva hatalmas markában vékony kis ujjaimat, mint egy csapat ijedt madárkát, akik el szeretnének röppenni.
Egy percen belül Papas urat sürgős ügyben elhívják, és a nagy asztalnál kettesben maradunk Butkus úrral. Butkus úr jobb kezén karikagyűrűt visel, és le nem venné rólam apró, vizsgálódó szemeit. Valami megmagyarázhatatlan ellenszenv gyülekezik bennem iránta és a gyanakvás rosszindulatú gumói, mint rákos daganatok szaporodnak el bensőmben, de nem szólok semmit.
Percek telnek el néma csendben. Oh, drága Butkus, gondolom, mondj már valamit; ahogy mifelénk mondják, vagy kakálsz, vagy leszállsz a biliről, különben süketnémának foglak becézni. De nem szól egy szót sem és én kell, hogy megtörjem a jeget.
— Butkus nagyságos asszonyságnak is be leszek mutatva? — kérdezem kissé unott hangon, — és valamint a maga feltehetően kiterjedt családjának és rokonainak is?
Butkus elnézően mosolyog. — Nem kérem, egyelőre nem, a gyerekeim mind nagyon messze laknak és a feleségem ágyban fekvő beteg. Mind a két lábát eltörte és engem hibáztat szerencsétlenségéért.
— Borzasztóan sajnálom, hogy így történt, — mondom kissé barátságosabban, legalább nem tagadja le, hogy nős. — Hogyan esett meg a dolog? Ha megengedi, hogy megkérdezzem.
— Természetesen, én magának mindent megengedek, — feleli Butkus finom, úri hangot használva. — És nincs szándékomban bármit is eltitkolni fiatal hölgyek
65
elől, akiket módfelett csodálok és kedvelek. Autóbalesetbe került szegénykém és én vezettem a kocsit.
Na, ez egy egyenes ember, gondolom, ez nyíltan kifejti a dolgok állását. Vajon valóban engedni fogja, hogy beletekintsek kártyáiba, vagy csak ravasz cselszövést folytat, hogy elnyerje bizalmamat? Nem értek az idősebb férfiak lélektanához, főleg azokéhoz nem, akiknek alantas szándékaik vannak. Szeretném ha Yvette itt lenne mellettem és okos tanácsokat és ügyes bemondásokat suttogna fülembe.
— Tehát, Mr. Butkus, maga ingatlanokkal foglalkozik, — kérdezem és próbálok érdektelenséget mutatni, — elég jó üzlet az, hogy lehessen belőle kenyeret aprítani a tejbe és mindenkinek jusson egy tányérral a családban.
— Legelőszőr és legfontosabban, — válaszolja, és begörbített ujjával int a pincérfiúnak. — Fióna kisasszony, kérem, hívjon Nick-nek. Másodjára, nem
ingatlanokban működöm, hajózásban vagyok és nemzetközi olaj nagykereskedésben.
Kérem, engedje meg, hogy ezennel bocsánatot kérjek tegnapi elmaradásomért.
Líbiába, Tripoliba kellett repülnöm. Egyik óriáshajómat vesztegeltették a kikötőben és személyesen kellett tárgyaljak Kadhafi őrnaggyal a zár feloldásáról.
— A bocsánat megadatott, — felelem és szemeim teljesen kerekre tágulnak az elismerő ámulattól és sanda gyanakvásom olyan gyorsan párolog el, mint a forró platnira kiömlött víz.
A pincérfiú jön, és meghajtott fejjel kérdezi, — Igenis, Mr. Butkus. Hívni méltóztatott.
— Egy tucat frissen vágott rózsát a művésznőnek. — Butkus utasítja, késlekedést nem tűrő hangon. — De szedje ám a lábát. Miss. Tóth úgy néz ki itt virágok nélkül, mint egy szépséges királynő gyémántos koronája nélkül.
Elvörösödöm. Szerencsére a zenekar játszani kezd, és azonnal fel kell sietnem a színpadra. Nick észreveszi dilemmámat és finoman dörmögő mély bariton hangján bíztatóan szól utánam.
— Menjen csak, művésznő. Szeretnék gyönyörködni éneklésében és táncában.
— Remélhetem, hogy itt lesz, amire szünetet kapok, — kérdem és érzem, hogy olvadok el a boldogságtól. Milyen kár, gondolom, hogy a fiatalabb és jobb képű férfiak nem tudnak ilyen úri módon viselkedni.
— Itt leszek, — feleli kedves hangon. — Itt leszek és az idők végtelen végéig fogok várni magára. Kérem, bocsásson meg és engedje meg, hogy megmondjam.
Maga a legszebb nő az életemben, akit valaha is láttam, pedig bejártam a világ négy sarkát és végighajóztam a világ hét tengerét, hogy megtaláljam azt az egyetlent, aki után örökké kutatok.
És a feleséged, te vén parázna bujaság? Gondolom, ahogy szaladok felfele a deszkalépcsőkön, hogy elfoglaljam a helyemet a zenekar előtt. Micsoda egy
megrögzött hazug lehet ez és mennyire tudja, hogy pontosan miket szeretnek hallani az ilyen hiszékeny leánykák, mint én.
♣
E
gy órával később végre elérkezik az első szünetem. Gyorsan több irányban is meghajtom magamat, térdből pukedlizek egy párat, és lesiettek a színpadról. Mr.66
Butkus, Nick, addigra már rózsáimat egy kristályvázába tetette és egy magánszeparéban eldugott apró asztalnál ülve várakozik rám.
— Tölthetek pezsgőt? — kérdezi.
— Köszönöm, de nem, — intek a fejemmel, — tegnap túl sokat ittam belőle és különben is a törvény szerint túl fiatal vagyok, hogy alkoholt fogyaszthassak.
— Fióna, — Butkus feleli rábeszélő hangon. — Kérem, bocsásson meg egy öregedő embernek, hogy képtelen vagyok méltó szavakat találni, hogy elmondjam, hogy mennyire csodálatosnak tartottam előadását. Ez a maga főnöke, ez az Ilja, micsoda egy szerencsés csillagzat alatt született egy ember, hogy maga pont idejött az ő klubjába és hajlandó volt szerződést kötni vele. Kizárólag egyetlen dolog adhat neki mentséget, az hogy megmondta nekem, hogy maga itt van, mert tudta, hogy én még mindig és már sok-sok év óta keresem életem igazi lady társát, egy olyan valakit, mint amilyen maga.
— A feleségét se hagyjuk ki ebből az egyenletből, — mondom kapásból, de a szájam sarkában mégis megértő mosoly bujkál. Kedvelem, de még lehet, hogy el is hiszem ezeket a kedves udvariasságokat, amikkel traktál.
— A feleségem, Hortense és én, — feleli és a bánat halvány felhője fut végig markánsvágású és erősen napbarnított arcán. — Mi ketten már régen nem jövünk ki egymással. Talán nem lenne szabad, hogy ezt elmondjam magának, de már régen, csak a jó Isten tudja, hogy mennyi ideje, húsz éve is talán, de köztem és nejem között nincsen semmiféle nemi kapcsolat.
Vállat vonok és kezembe fogom a magas, karcsú pohárban felszolgált mézes teát, amit Billy a nőies kinézetű fiatal pincérfiú nemrégiben tett elém. Mi közöm lenne, kérdem magamtól, Mr. Butkus hálószoba problémáihoz?
Mr. Butkus, Nick, kezébe veszi a kezemet és mélyen a szemembe néz.
Viszonzásul szemeim kinyílnak, mint a bazsarózsa, amit besugaraz az őszi verőfény.
— Engedje meg, hogy őszinte és üzleti módon célratörő legyek, — Nick mondja következőnek, — Rengeteget utazom és tárgyalok temérdek emberrel az egész világon. Nincs időm, hogy megjátsszam a fiatal udvarló szerepét, és ha meg is
próbálnám kinézetem és korom legnagyobb erőfeszítéseim ellenére is teljesen elrontaná a hatást.
Ne köntörfalazz már annyit, te Zorba, gondolom gúnyosan. Ki vele, hogy milyen bűnök elkövetésére akarsz te engem rávenni és milyen gazemberségben van szükséged együttműködésemre.
— Ötezer dollár összegű szerződési előleget adok magának, ha belegyezik és utána havi kétezer dollár apanázst.
Elnézően mosolygok és felelem. — Kérem, Nick, nyugtasson meg, hogy ez nem egy olyan ajánlat, aminek tűnik. Én nem vagyok egy ilyenfajta könnyűvérű lány.
Van otthonom, ahol aludjak, barátaim vannak, akik kedvelnek, állandó főállásom van és két részállásom mellette. Szorgalmasan dolgozom, hogy tiszta erkölcsű lehessek és megőrizhessem ártatlanságomat annak a férfinek, akit szívemből szeretek, és aki az oltár elé visz. Templomi esküvőt szeretnék, hófehér mennyasszonyi ruhába öltözve és fehér rózsákkal és csillogó igazgyöngyökkel kirakott fehér csipkepártával a fejemen.
— Igaza van, — feleli és mosolyának kedves édessége, mint csurgatott akácméz vesz körül. — Pontosan ez a legnemesebb erény, amit szeretek és csodálok magában. Ez világosan bizonyítja, hogy maga egy intelligens és szofisztikált európai
67
nő és a lehető legfeddhetetlenebb erkölcsökkel rendelkezik. Nagyon kérem, vegye fontolóra alázatos kérésemet.
— Nem tehetem, — felelem ijedten és elhúzom a kezemet, — még soha nem voltam férfivel.
Nick belevág a szavamba. — Maga még szűz? Bocsásson meg, végtelenül sajnálom, hogy feltételeztem, hogy egy ilyen csodálatos szépségű nőt, mint magát még nem tette próbára tucatnyi udvarló.
Ez a felfuvalkodott hipokrita viselkedés teljesen felháborít és mérgesen felcsattanok. — Mr. Butkus, én tudom, hogy Görögországban a szűzlányokat rettenetes becsben tartják, mert kevés van belőlük, mivel csak azok a kecskék maradnak érintetlenek, akik gyorsabban futnak a pásztornál. De ahonnan én származom, mi nők csak azoknak adjuk oda magunkat, akit tiszta szívből igazán szeretünk.
— Azt akarja mondani, hogy engem nem tudna szeretni? — Nick összeráncolja homlokát és meredten bámul rám.
— Nem tudom, — felelem, — nem is ismerem magát. Alig egy órával ezelőtt találkoztunk.
— Tehát szerelem az első látásra ki van zárva.
— Erre a lutrira ráteheti az utolsó dollárját is. — Mondom és felállok, mintha el akarnék menni.
— Kérem, nagyon kérem, hogy maradjon, — mondja és ujjaim hegyénél fogva visszahúz. — Még nem fejeztem be. Minden álmom, hogy életemet újra kezdhessem egy szépséges fiatal nővel az oldalamon. Engedje meg, hogy legyek én az első férfi az életében és felemelem belépési ajánlatomat ötvenezer dollárra.
— Ötvenezer, ennyit mondott? — felelem és földbe gyökeredzik a lábam és valami izgató előérzettel párosított kellemes bizsergés fut végig a fejem búbjától a lábam kisujjáig.
— Igen, annyit, és utána elmegyünk a Copacabana vagy az El Morocco clubba ünnepelni, vagy a világ bármely legdrágább helyére. Nem fogok sajnálni semmi költséget.
Nem inkább egy kéthetes olaszországi vakáció vagy egy hónapos vitorlástúra a Karib tengeren, fontolgatom és habozok. De Nick rajtam felejti holdkórósan szerelmes tekintetét és feltételezem, hogy addig nem ereszt ameddig választ nem adok. — Nick,
— mondom neki kedvesen és kezemet otthagyom a kezében. — Alhatnánk még egyet erre. Legyen itt holnap este is és akkor megmondom magának döntésemet.
— Természetesen, hogy itt leszek, — válaszolja és látom azokban az aljasul sunyi gazdag szemeiben, hogy tudja, hogy horogra kapott és most már lassan
feltekerve zsinegét, csak ki kell, hogy húzzon a partra. — És várni fogom, — folytatja,
— egy friss csokor afrikai rózsával és egy valódi gyémántokkal kirakott platina karpereccel, amivel megpecsételhetjük egyességünket.
Utolsó szavainak hanghullámai még ott vibrálnak a levegőben és az izgalom pillangói csűrdöngölő táncot járnak a gyomromban, ahogy elsietek, itt-ott
belekapaszkodva egy székbe vagy az asztalba, mert fejem szédülten forog, mint a részegeké, nehogy elessek, rá arra a most már joggal feltehetően zabálnivalón édes és nagyon is értékes fenekemre.
68