A fejlesztéspolitika a külső integrációs folyamatok között tárgyalása arra vonatkozó állásfogla-lásnak is tekinthető, hogy milyennek látjuk e szakpolitika helyzetét, szerepét a mai Magyarorszá-gon. Ahogy a továbbiakban bemutatjuk, a vidéki térségek integrációs folyamatait alapve tően meghatározza a fejlesztési forrásokból való részesedés (pálné 2010, Ágh 2008), ugyanakkor egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezek a fejlesztési források honnan származnak, illetve milyen közvetítők, tudásáramok és hálózatok révén jutnak a térségbe. A szakirodalom több fej-lesztési modellt különböztet meg; ezek között az alapvető elkülönítő jegy a fejfej-lesztési források külső vagy belső jellege, a fejlesztés során felhasznált tudások különbözősége, a forrásokat, tu-dást közvetítő szereplő csoportok egymáshoz való viszonya. Az endogén és exogén fejlesztési modellek között eleinte a szerint tettek különbséget, hogy milyen pénzügyi forrásokat használ-nak a szereplők, milyenek a hatalmi viszonyok a fejlesztés szereplői között, milyen mértékű a helyi szereplők bevonása a fejlesztési folyamatba. A fejlesztések pénzügyi forrásai jelentős mértékben kívülről érkeznek, ettől függetlenül azonban a fejlesztési folyamat részben vagy egészben helyi szereplők bevonásával valósul meg. A helyiek szerepe azonban jelentős különbsé-get mutathat a különböző fejlesztési modellekben, és ennek hatása van a vidéki térségekben zajló integrációs folyamatokra, amint ezt hazai és külhoni példák segítségével bemutatjuk.
Az Európai Unióban az elmúlt közel harminc évben (a Single European Act 1986-os beveze-tése óta) egy nagyon sajátos, kifejezetten a vidéki térségekben jelentkező problémák megoldá-sára hivatott fejlesztéspolitika kezdett kibontakozni. Ekkor vált külön a vidékfejlesztés a Közös
Agrárpolitikától (KAp), és vált a kohéziós politika egyik önálló elemévé. 1986-ig a döntés-hozók a vidékre kizárólag mint a mezőgazdasági termelés helyére tekintettek (oos tindie et al.
2010). A rendszer nem bizonyult fenntarthatónak sem gazdasági (túltermelési válságok, költ-ségvetési nehézségek és kereskedelmi konfliktusok a vámok és a támogatások miatt), sem környezeti (túlzott műtrágyahasználat, állategészségügyi problémák), sem pedig társadalmi szempontból. érdemes megjegyezni, hogy ekkor a KAp nem foglalkozott környezeti és tár-sadalmi kérdésekkel. A termelés mennyiségi szemlélete helyébe az agrárpolitikában is a mi-nőségi megközelítés és a vidéki térségek eltartó képességének növelése válik kiemelt céllá, a multifunkcionális mezőgazdaság pedig kulcsfogalommá.
Van der ploeg és társai a vidékfejlesztés két irányát különítik el (ploeg et al. 2000): a mo-dernizációs szakasz a ’60-as évektől a ’90-es évek elejéig tart a nyugat-európai fejlesztéspo-litikában. Központi szerepet kap az állami redisztribúció és a fejlesztendő térségeken kívüli források: külső szereplők határoztak a fejlesztési célokról, a helyiek bevonása nélkül. A fej-lesztések a mezőgazdasági nagyüzemekre koncentráltak (ploeg–Renting 2000).
A MacSharry reformot (oostindie et al. 2010) követően nem az egyes gazdaságok, hanem teljes térségek versenyképességének növelése vált a vidékpolitika céljává, ezzel párhuza-mosan pedig a helyi értékek és erőforrások kiaknázásának lehetősége a vidékfejlesztés köz-ponti kérdésévé (Baldock et al. 2001).
Azok a vidékfejlesztési kezdeményezések sikeresek, amelyek során a fejlesztési tevé-kenység helyi erőforrásokra épül (a kultúragazdaság elmélete, vö. Ray 1998, 1999), és a fej-lesztés minden szakaszába, így már a tervezésbe is bevonták a helyi szereplőket. Az alulról jövő kezdeményezések segítségével csökkenteni lehet a modernizáció okozta hátrányokat.
Ezeket a célokat a nemzetek feletti szervezetek és az EU a ’90-es években kezdték támogatni, felismerve az adott terület nyelvi, gasztronómiai, tájképi, gazdálkodási sajátosságaira, nép-művészetére, építészeti hagyományaira építő fejlesztések jelentőségét. Ray hangsúlyozza az egyének közösséghez való tartozásának jelentőségét: „egyéniségünk igazi meghatározója, hogy milyen csoporthoz tartozunk” (Ray 1999:530). A csoportok kultúrája, illetve az a ké-pesség, hogy ezt a kultúrát (a hagyományokat és örökségüket) képesek megújítani, az, amit szellemi tulajdonná lehet alakítani. Ray (1999) a meglévő adottságok, az örökségek rugalmas kezelésében, felhasználásban újraértelmezésében látja a belső erőforrásokon alapuló fejlesz-tés lényegét, ami lehetőséget nyújt a helyben élőknek, hogy ellenálljanak a globalizáció okoz-ta kihívásoknak, amelyhez hozzáokoz-tartozik a demokratikus elvek érvényesítése (uralommentes helyzetek kialakítására való törekvés). A szerző is jelzi, hogy a képviseleti demokrácia nem feltétlenül jelent megoldást a tervezés, fejlesztés során előbukkanó problémák megoldására (Ray 1999), mivel a helyi hatalmi rendszereket az egyes fejlesztéspolitikai beavatkozások nem képesek felülírni, amint ezt különböző LEADER2 kezdeményezések elemzése bizonyít-ja (Shucksmith 2000, Kovách 2000).
A fejlesztési modellek elemzésének egy további fontos szempontja a szereplők közötti kapcsolatok minősége.3 Murdoch (2000) a vertikális és horizontális kapcsolatok vizsgálata alapján érvel amellett, hogy a különböző kiinduló helyzetű térségekben különböző típusú fejlesztési modellek lehetnek megfelelőek. például elmaradott területeken nem elég a
közös-2 A LEADER program a francia Liason Entre de Development de l’Economie Rurale [Közösségi kezdemé-nyezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért] kifejezésből alkotott betűszó; az EB által kidolgozott négy közösségi kez-deményezés egyike.
3 Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódó írások: csurgó–Kovách–Kucerova, 2008, Megyesi, 2012a és Megyesi 2012b.
ségépítéssel, képzésekkel, vállalkozói tanácsadással segíteni, hanem a hagyományos infra-strukturális beruházásokat is el kell végezni (Murdoch 2000).
A fejlesztéspolitika eredményeit vizsgáló hazai elemzések nagyobb része a terület állami szereplőinek4 megrendelésére készült; és azzal összefüggésben, hogy a különböző európai uniós forrásoknak mekkora szerepe van a magyarországi vidéki térségek fejlesztésében, a szak-tu dományos elemzések hiánya riasztónak tekinthető. Áttekintettük az európai uniós csat la-kozás, 2004 óta eltelt időszakot, elemeztük a Szociológiai Szemle, a Tér és Társadalom, a Po-liti katudományi Szemle és a Studies in Agricultural Economics (AKII) szakfolyóiratokban megjelent írások tárgyszavait, és a következő eredményt kaptuk:
3. táblázat: A fejlesztéspolitika vizsgálata néhány társadalomtudományi lapban
Folyóirat Tanulmány fejlesztéspolitika
tárgyszóval
Hazai
vonatkozású Értékelés Mely programot vizsgálta
Economics (AKII) 12 Nem jellemző a Magyarország
fókusz. Nincs. Az EU agrár- és vidék- politikáját általánosságban elemző cikkek.
Balogh (2009) tanulmánya az egyetlen, amely elvégzi a fejlesztéspolitika valamilyen jel-legű értékelését, arról, hogy az nem képes csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket. A tu-dományos források egyelőre adósak a hazai fejlesztéspolitika részletes elemzésével, ezért a fejlesztéspolitika gyakorlatában részt vevő szereplők nyilvánosan elérhető dokumentumait áttekintve vizsgáljuk, hogy általában milyen hatást gyakoroltak a vidéki térségekre az elmúlt nyolc év európai uniós társfinanszírozással megvalósult fejlesztései.
Akár a tudományos, akár a szakpolitikai elemzésekre hagyatkozunk, azt találjuk, hogy a fejlesztéspolitika nem, vagy csak korlátozott mértékben volt képes csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket (Ferge 2005, Rechnitzer–Lengyel 2000). Azonban több írás szerzője is amellett érvel, hogy azok a települések, amelyek több magánbefektetőt vonzanak, nagyobb pályázati aktivitást is mutatnak, így az Európai Unió társfinanszírozásában a projektekből is nagyobb mértékben részesülnek (Lóránd 2009). Ehhez hasonlóan a jobb infrastrukturális ellátottságú régiók fejlesztési teljesítménye is nagyobb (Németh 2008), ami azt mutatja, hogy
4 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Állami Foglalkoztatási Szolgálat, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Mi-nisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium.
a fejlesztéspolitika nem csökkenti a területi egyenlőtlenségeket, és a társadalmi integrációban betöltött szerepe csekély.
A tanulmány fejlesztéspolitikával foglalkozó fejezetének további részeiben néhány eset alapján vizsgáljuk a hazai fejlesztéspolitika gyakorlatát, elemezve azokat a redisztribúció je-lentősége, a döntéshozatal jellege és a helyiek bevonása szerint.
A gILDED EU kutatás5 során elemeztük a Hajdúsági Többcélú Kistérségi Társulás mű-ködését, melyet 2004-ben alapított Hajdúböszörmény, Hajdúdorog és Hajdúnánás. érdemes kiemelni, hogy az egymásra alapvetően riválisként tekintő hajdúvárosok első együttműkö-dési kísérlete volt ez a társulás, ebből is következik, hogy a döntéseket a polgármesterek hozzák, részletes tárgyalásokat követően; a társulási iroda pedig adminisztratív feladatokat lát el, a feladatok és hatáskörök finom egyensúlyt alkotnak, az iroda például Hajdúdorogon, a legkisebb településen található. A Kistérségi Társulás részt vesz a térség fejlesztési terve-inek készítésében és projektjeterve-inek a szervezésében, valamint közvetít a civil szervezetek és az önkormányzatok között (csurgó et al. 2011). A fejlesztések az elmúlt években az Európai Unió társfinanszírozásában valósultak meg, jelentős feladatmegosztásra és közös feladatellá-tásra az önkormányzatok nem vállalkoztak, erre méretük miatt sem szorultak rá. A döntések-be a helyieket csak kismértékdöntések-ben vonták döntések-be, azokat alapvetően a helyi politikai és gazdasági elit hozta meg. A fejlesztéspolitikai döntések nem hosszú távú tervek, hanem a lehetőségek és a helyi elit érdekei szerint alakulnak, ugyanakkor fontos, hogy nem jelenik meg a központi kormányzat közvetlen befolyása.
csurgó és Kovách (2012) a Dél-balatoni LEADER programot elemezték. A tanulmány-ban a különböző szereplők közötti kapcsolatrendszereket és együttműködéseket írják le, és amellett érvelnek, hogy a helyi akciócsoport működésében meghatározó a kormányzati poli-tika szerepe, valamint hogy ez a befolyás kihat a szervezet és a helyi önkormányzatok közötti viszonyra is. A helyiek bevonása nem jellemző a projektek tervezési szakaszában. Alig isme-rik a kezdeményezéseket (más fejlesztési forrásoktól nem tudják elválasztani), a települések közötti együttműködés esetleges és kívülről vezérelt. A térségben a mezőgazdaság jelentős, de kevés embernek jelent megélhetést, mert néhány nagyüzem műveli a földet. A vidékfej-lesztési kezdeményezések gyengék, és a megvalósulni látszó kezdeményezések is gyakran az országos politika áldozatává válnak (Megyesi 2012b).
Akár az átfogó elemzéseket, akár az egy térséget vizsgáló kutatásokat tekintjük, látható, hogy a kívülről vezérelt fejlesztéspolitika kevéssé hatékony, nem képes a vidéki területek leszaka-dását csökkenteni, a társadalmi integrációt megvalósítani. Az alábbiakban röviden áttekintjük az oktatás szerepét, majd a vidéki közösségek integráló erejét meghatározó tényezőket.