LOVAGLÁS Díjugratás
36. fejezet - Tájfutás (Orienteering)
A tájfutás olyan sportág, amelyben a versenyzőnek térkép és tájoló segítségével előírt sorrendben kell a térképen jelölt ellenőrző pontokat érintenie.
Versenyfeladat: a kijelölt pályán a legrövidebb idő alatt végigfutni. A versenyző az ellenőrző pontok között maga választja meg az útvonalat.
Korábban a tájfutás tájékozódási futás néven volt ismeretes. A szakemberek között az egységes elnevezés még a mai nap is némi vitára ad okot.
Ez a sportág a természet változó körülményei között mozgást, tiszta levegőt és napfényt biztosít felnőttnek, gyermeknek egyaránt. Aki alapfokon űzi e sportágat, az is a legteljesebb mértékben élvezi a természet erőinek hatását. A tájfutás alkalmas szabadidős sportolásra is, amelyet a család valamennyi tagja, akár egyszerre is művelhet, s ennek ma különös jelentősége van. Továbbá a versenysport számára is kitűnő lehetőség, amelyhez alapos kondicionális képességekre, valamint jó elméleti felkészültségre van szükség. Mindkét területe a tájfutásnak az egészséges életmód kialakításának fontos eszköze lehet.
Ez a sportág is megküzdött a maga létéért. Sokan ellenezték (pl. a természetvédők) a tájfutást, mert nem akarták, hogy az erdő sportpálya legyen. Szerencsére ezek az aggályoskodók is elismerték, hogy e sportágnak semmiféle káros hatása nincs a természetre. Évtizedek óta igen közkedvelt sportággá nőtte ki magát a tájfutás, nagy tömegeket vonz bűvkörébe, kialakult versenyrendszere van és nemzetközileg is jelentős eredményeket értek el a magyar versenyzők.
Nemzetközi múlt
Ismereteink alapján a tájékozódási futás (most szándékosan nevezzük így) a skandináv államokban alakult ki a múlt század vége felé. A katonatisztek kiképzésének egyik részét képezte a terepen való mozgás térkép és iránytű segítségével. Részükre versenyeket is rendeztek, amelyek nagyban hasonlóak voltak a járőrversenyekhez, formájukat tekintve azonban nyugodtan nevezhetjük a maihoz hasonló tájékozódási versenynek.
Az első tájékozódási versenyről írásos emlékek is fennmaradtak, amelyet 1897. május 13-án rendeztek Norvégiában, Bergen mellett. A versenyek jól szolgálták a kiképzést és egyre gyakrabban hallattak magukról.
Nem sokkal később 1898-ban már Oslo, majd több város volt a színhelye azoknak a tájékozódási futóversenyeknek, ahol a katonatisztek mellett civilek is bekapcsolódtak. Svédország is meghódította a civileket, ahol 1910-ben országos bajnokságot rendeztek. 1936-ban alakult meg a Svéd Tájékozódási Futó Szövetség.
Finnországban svéd közreműködéssel népszérűsödött a tájékozódási futás: 1923-ban 10 csapat részvételével versenyt rendeztek a polgári lakosok számára.
A tájékozódási versenyek résztvevői nagyrészt atléták, sífutók voltak, akik azt kiegészítő sportágként űzték. Az évek folyamán egyre népszerűbb lett e sportág, önálló versenyzőgárda kezdett kialakulni. A versenyzők speciálisan készültek a versenyekre, melyet 1925 után már a mai formához hasonlóan bonyolítottak le.
Az első hivatalos nemzetközi verseny 1938-ban Svédországban volt, ezt követően „húzódott le” a sportág Európa többi országaiba: Dániába, Svájcba.
A II. világháború után ismét az északi államokban kezdődik el leghamarabb a sportélet, hiszen ők rendelkeztek a legnagyobb hagyományokkal és őket érte a legkevésbé a háború. Szabályzatuk készen volt, versenyrendszerük néhány év alatt kialakult. 1955-től már éjszakai bajnokokat is képeztek. A tájékozódási futás az 1970-es években Európa, és a világ több országában ismertté vált.
Az eddigi eredmények, versenyek, térképek igazolják, hogy a svédek a tanítómesterek: mindenhol segítettek, versenyeztek, magyaráztak. A svéd tájékozódási futók nagy fölényét csak az érti meg igazán, aki az ötnapos versenyükön, az „O-ringen” részt vesz!
Hazai múlt
A Magyar Sportban Jávorka Péter tollából érdekes hír jelent meg, aki közölte, hogy 1893-ban Grázban kerékpárral rendeztek tájékozódási versenyeket. A gráziak leleményességükkel akarnak túltenni Európán, mert valami újat, katonai szempontból különösen érdekes dolgot találtak ki. „Egy új versenyről van szó, amelynek
négy pontját a versenyzők nem ismerik... A versenyzőknek térkép alapján kell felkeresni az ellenőrző pontokat.
Győztes az, aki legrövidebb időn belül és az indulási ponttól az ellenőrző állomások érintésével ér a célig.” A hír meglepő volt, a mai értelemben vett tájékozódási versenyekről tudósít.
A második hír valódiságát az a térkép is alátámasztja, amelyet Balogh Tamás talált egy régiségüzletben. A térképen ellenőrzőpontok vannak bejelölve, feladatokkal és utasításokkal ellátva. A 30 km-es távot 14 akadállyal nehezítve lovon kellett megtenni. A dátum 1907. július 2. volt.
Amikor Berend Ottó 1933-ban kifejtette gondolatát: „…a turistaságnak is van értékmérője, versenyzési lehetősége”, talán nem is gondolta, hogy hazánkban új sportág elindítója lesz. A gondolat indítéka egészen más volt, a mai színvonalra mégis a „turista tájékozódási verseny” gondolata juttatta sportágunkat.
A magyar tájékozódási versenyek történetét 1934. március 22-től kezdték írni. Berend Ottó, Schffer Andor és Róbert Arthur a Duna Sport Club részére Budakeszi környékén háziversenyt rendezett, amelyen öt csapat indult.
A versenyzők igyekeztek a feladatot minél gyorsabban végrehajtani. Ebből futóverseny lett, miközben a tájékozódási feladatokat is végrehajtották. A futás nem tartozott a turisták megszokott tevékenységéhez. Ezért olyan szabályzatot dolgoztak ki, amelyben meghatározták a feladat végrehajtásának idejét és a késést, sietést büntették. Ez a szabályozás 1957-ig volt érvényben, ami hátráltatta a sportág fejlődését, miközben északon már a mostani szabályok szerint versenyeztek.
1935-ben sok vita után megtartották az első terepgyakorlatot, Budakeszi – Hosszútöltés árok – Tóth György hegy – Erzsébet major – Kiskopasz – Hosszúhajtás – Budakeszi 16 km-es útvonalon. A kezdeményezést egyöntetűen hasznosnak tartották, ajánlották a további folytatást. Hatására a csapatok tovább szaporodtak.
A második világháború éveiben a sportág honvédelmi jellegét domborították ki. A háború után politikai okokból nehezen indult a tájékozódási verseny, mivel korábban a leventéknek és katonatiszteknek is rendeztek versenyeket.
Az igazi fejlődést 1950-ben a Magyar Népköztársaság Csapatbajnokságának megrendezése hozta. 1952-ben rendezik az első egyéni bajnokságot, amelyet Thuróczy Lajos (Bp. Lokomotív) nyer meg. A fejlődést tovább segíti a Magyar Turista Szövetség által, 1957-ben létrehozott Országos Versenybírói Testület. Így született meg a „Természetjáró Tájékozódási Versenyek Szabályzata”, amelynek fontos pontja volt, hogy megszüntette a sietés és a késés büntetését.
A magyar válogatott 1957-ben szerepelt először nemzetközi versenyen, a III. Csehszlovák Turistatalálkozón.
Még ebben az évben a magyarok nemzetközi versenyt rendeztek: az I. Balaton Kupa bajnokságot, amely rendszeressé vált.
1959-ben megismerkedhettünk Finnországban a tájékozódási futás éjszakai formájával.
1961 év fontos dátum a sportág történetében: megalakult a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (IOF), amelynek Magyarország is alapító tagja volt. Az alakuló kongresszuson elhatározták az évenkénti Európa-bajnokságok rendezését, férfi–női egyéni és férfi–női váltószámokban.
Magyarországon is szaporodtak mind a hazai, mind a nemzetközi versenyek, amelyek jól szolgálták a sportág hazai fejlődését. Ezzel együtt a versenyszabályzat is korszerűsödött. A sportág igazi önállóságát az 1970-ben megalakult Tájékozódási Futó Szövetség jelentette.
A térkép
A tájfutáshoz speciális tájfutó térképet használnak. Általában 1:15 000-es vagy 1:10 000-es méretarányú részletes topográfiai térképek ezek, speciális nemzetközi jelkulccsal. A verseny során erre a térképre nyomtatják a pályát is, illetve a felkeresendő ellenőrző pontok számát.
A versenyző szempontjából a részletes és olvasható térkép megbízható segédeszköz az útvonalválasztáshoz, képessé teszi őt a tájékozódási ügyességének és futóképességének megfelelően kiválasztott útvonal folyamatos követésére. A helyes útvonalválasztás értelmét veszti, ha a térkép nem hű képe a terepnek, ha pontatlan, elavult vagy rosszul olvasható.
Bármi, ami a haladást akadályozza, alapvető információ: sziklák, víz, sűrű bozót. Az ösvények és utak hálózata
pontos térkép a jó és hatékony útvonalválasztáshoz. Egyetlen versenyzőnek sem származhat előnye vagy hátránya a térképhibákból.
A legjobb magyar tájfutók eredményei
Az eddigi források alapján magyar bajnokságot 1950-től rendeznek. A férfiak eredményeiről a történeti részben már szóltunk.
A nők részére 1962-ben rendezték meg az első országos bajnokságot, amelyet a Bp. Pedagógus csapata nyert meg. A következő évben 1963-ban az első egyéni országos bajnok Győri Edit a Bp. Pedagógus versenyzője volt.
Eddigi legnagyobb tájfutó egyéniségünk Monspart Sarolta, aki szintén a Bp. Pedagógus színeiben versenyzett.
1964 és 1975 között tizenkétszer volt országos bajnok. Európa-bajnokságon is több alkalommal szerepelt, legnagyobb sikerét az 1972. évi IV. Világbajnokságon, Csehszlovákiában érte el, ahol első lett. Később nagy sikereket ért el Oláh Katalin, a kétszeres világbajnok hosszú távon (1991, 1995).
A férfi versenyzők közül ki kell emelni Skerletz Iván, Őrsi András Schőnviszky György, Hegedűs Zoltán és az egri Boros Zoltán nevét, aki háromszor nyert magyar bajnokságot, az 1972. évi világbajnokságon III. helyezett magyar csapatnak is tagja volt.
A színek szerepe a tájfutó térképen
A tájfutó térképen eltérő alapszínek segítik a jelölések és vonalak áttekinthetőségét.
Feketével vannak jelölve: Utak, ösvények; sziklaalakzatok; mesterséges tereptárgyak, épületek, kerítések;
jelleghatár.
Fehérrel vannak jelölve: Jól futható erdők.
Barnával vannak jelölve: Szintvonalak; domborzati elemek: gödrök, buckák; letörések.
Zölddel vannak jelölve: A zöld szín erősségével érzékeltetik a jelölt terepen való haladás sebességét (minél sötétebb zölddel van jelölve a terület, annál nehezebben futható), jellegfák.
Kékkel vannak jelölve: Állóvizek, vízfolyások, vizesgödrök.
Sárgával vannak jelölve: Nyílt területek, rétek, tisztások, mezők. ligetesek.
A térkép a versenyző legfontosabb segítőtársa. Ha a versenyző jól ismeri a térképet, a rajtnál megállapíthatja a menetirányt (milyen útvonalon legcélszerűbb megközelíteni a pontot), a szintet és a futás tempóját.
A térkép megismerésére sok időt kell fordítani nemcsak az edzéseken, hanem otthon is. A lefutott térkép tanulmányozása, a pontok közötti átmenetek variálása, esetleg új pálya tervezése, átmenetek memorizálása, majd ellenőrzésképpen egy papírra való lerajzolása, mind-mind olyan feladat, amely a versenyeken kamatozik.
A térképek ma már minden igényt kielégítenek. Az új kiadású 1 : 15 000, vagy 1 : 10 000-es térképeken az 5 m-es szintvonalakat, a domborzatot plasztikusan, nagy pontossággal ábrázolják.
A „futhatóságot” gyorsan megállapíthatja a versenyző, mivel a térkép aprólékosan jelzi, hol van erdő, bozót, tarvágás, jelleghatár és sok más egyéb a pontos tájékozódáshoz szükséges adat. A jelkulcs a tájékozódás ábécéje.
A terepen található tárgyakat a térképen egyezményes jelekkel ábrázolják.
A jelek nagyságát, alakját az IOF által kiadott szabályzat rögzíti. Ennek használata a nemzetközi versenyeken kötelező minden tagország számára.
A térkép sok tereptárgyat (mesterséges és természetes) is feltüntet, amely a tájékozódás szempontjából fontos (források, ösvények, gödrök stb.). A térkép a domborzatot is pontosan ábrázolja. A térképen a terep tehát két részre bontható:
• a felszínen lévő mesterséges építmények, növényzet, vizek (ez a síkrajz);
• a felszín domborúsága, bemélyedése (ez a domborzat).
Összefoglalva: a tájékozódási térkép a terep bizonyos méretarányú kisebbítésével készített képe. A térkép legyen pontos, hogy a terep különböző méreteit kellő megbízhatósággal lehessen megállapítani, de ugyanakkor szemléltesse jól az ábrázolt terület jellegét: a terepen kiemelkedő tárgy a térképen élesen váljon ki a többi tárgy rajza közül, míg a valóságban összeolvadó elemeket rajzban is egymásba olvadónak kell feltüntetni.
A térképrajz tehát nem a terep képszerű, fényképszerű, hanem a terep jelképes ábrázolása, ahol az egyes tereptárgyak, terepjellemzők jelentőségüknek megfelelően feltűnő, vagy alig kivehető jelekkel vannak ábrázolva.
A tájoló
A tájoló segítségével a versenyző a térképen megadott tájékozódási feladatokat végrehajtja. A tájékozódási versenycélokra kidolgozott, modern laptájolók a versenyzők igényeinek megfelelően gyors és pontos mérések elvégzését teszik lehetővé. A tájoló tulajdonképpen iránytű, amely forgatható szelencében elhelyezve, iránymérésre alkalmas. A tájékozódási verseny irány- és távmérések sorozatának is tekinthető, amelyen a versenyző irányokat vesz le a térképről és a terepről, távolságméréseket végez a térképen és a terepen.
A tájolót az irányok levételére szerkesztették. A tájoló lapján mm beosztás és különböző méretarányú léptékek vannak begravírozva, hogy a térképtávolság mérésre is alkalmas legyen. Néhány típusra lépésszámláló korongot is szereltek.
A versenyző számára fontos a tájoló gyors, beidegzett, automatikus használata, mert ezzel időt nyer, amelyet más taktikai- és technikai elemekre tud fordítani.
„Dugóka” és laptájoló egy kézben A térkép tájolása
Tájolásnál a térképet úgy kell fordítani, hogy a térképen lévő északi nyíl a tájoló tűje által mutatott tényleges északi irányba mutasson.
A tájolásnál a térkép abba a helyzetbe kerül, hogy a versenyző olyannak látja maga körül a tereptárgyakat, amilyennek a térképrajzoló látta. A tájolt térképen a térképnek ebben a valóságos helyzetében minden irány azonos a terepen lévő megfelelő irányokkal. Ha például a versenyzőnek el kell döntetnie, hogy több különböző irányú út közül melyiken áll, a térkép északját a tájoló északjára kell fordítani, azaz a térképet be kell tájolni, s máris azonosíthatja az utakat. Röviden elég annyit megjegyezni: északot az északra!
A tájékozódási verseny
A versenyrendezőség feladata a szervezéstől az eredménylista összeállításáig tart.
A rendezőség biztosítja a versenytérképeket, amelynek a terepet hűen kell ábrázolnia. A méretarány 1 : 15 000 vagy 1 : 10 000 lehet, amit a MTSZ engedélyével adtak ki.
A terep kiválasztásánál fontos, hogy azt könnyen lehessen megközelíteni. A versenyközpont olyan épületben legyen, ahol a versenyzők részére az öltözködés és a tisztálkodás lehetősége biztosított.
A pályakitűzőnek a versenypálya kialakításánál a Nemzetközi Pályakitűzési Normák szerint kell eljárnia.
A pálya a rajtvonaltól a célig tart. A rajtot mindig szabadban kell elhelyezni. Ha előre berajzolt térképet kapnak a versenyzők, akkor az időrajt és térképrajt helye azonos. Ha nem, akkor a versenyző saját ideje rovására a rajtvonal után 25 m-re kifüggesztett utasítástérképről átmásolja az ellenőrző pontokat. Rajzolóeszközt a rendezőség biztosít. Ezután a versenyző képességei alapján igyekezzen teljesíteni a feladatokat.
A pálya számozott ellenőrző pontokból áll, amelyeket a versenyző sorrendben köteles érinteni. Az ellenőrzőpont csak tereptárgy lehet! Az ellenőrző pont 30 × 30 cm-es általában piros-fehér színű, háromoldalú hasáb, úgynevezett bója, a pont jelével (számával).
A ponton való áthaladást a versenyző a rajtnál kapott versenyzői kartonon, bélyegzéssel, újabban elektronikus eszköz érintésével („dugóka”) igazolja. A bélyegzőt, lyukasztót, „dugóka” érintő lapot, a bója 1 m-es körzetében kell elhelyezni.
Az ellenőrző pontoknál lévő pontőr (versenybíró) felírja a versenyző rajtszámát és átfutási idejét.
A versenyző akkor teljesíti a feladatait, ha elérkezett a cél előtti, ún. befutópontig, a verseny utolsó ellenőrző pontjához. Innen már nincs tájékozódási feladat, gyorsan be kell futni a célba. A befutószakaszt piros-fehér szalaggal jelölik. A célt és a rajtot is jól látható felirattal kell jelölni.
A verseny befejeztével a versenyzőnek le kell adni a kartont és ezzel számára véget ért a verseny.
Az eredményhirdetés után a rendezőségnek le kell bontani a pályát és a versenyjegyzőkönyveket meg kell küldeni az egyesületeknek.
A versenyek Fajtái:
• minősítő (hazai, nemzetközi);
• meghívásos (nem minősítő);
• nemzetek közötti.
Rendszere:
• bajnokság:
• osztályozott;
• nem osztályozott (abszolút kategória);
• kupa- vagy emlékversenyek.
Fordulói:
• egy fordulós: az eredményt egy forduló alapján hirdetik ki;
• több fordulós: az eredményt két, vagy több verseny eredményeinek összegzése alapján hirdetik ki.
Formái:
• nappali;
• éjszakai (csak férfiaknak).
Típusai:
• egyéni;
• egyéni-csapat: minden futó azonos pályán versenyez, egyénileg kell a feladatokat megoldani, egyénileg és csapatban is értékelik a teljesítményeket;
• váltó: tömegrajt vagy időkiegyenlítés.
A hivatalos VB program
• Rövidtáv (sprint, selejtezőkkel).
• Középtáv (selejtezőkkel).
• Hosszútáv (selejtezőkkel).
• Váltó.
Fontosabb szabályok
• A verseny adatai titkosak. Aki ilyen adat birtokában van, köteles azt a verseny befejeztéig titokban tartani.
• Az első pontból következik, hogy tilos egy verseny terepén „előtanulmányokat” folytatni.
• Verseny közben csak hivatalos versenytérkép használható. Egyéb eszköz, saját térkép, magasságmérő stb.
használata tilos.
• Nem szabad a versenyzőket hang- vagy fényjelekkel (kiabálás, köhögés, fütyülés, tapsolás) az ellenőrző pontra behívni.
• Nem sportszerű más versenyzőktől, pontőröktől, idegenektől kérdezősködni.
• Nem szabad másoknak felvilágosítást adni.
• Nem sportszerű a verseny útvonalába eső mezőgazdasági területeken, erdei ültetvényeken keresztülfutni és
• A szálláshelyek, öltözők rendjére ügyelni kell.
A versenyző felszerelése
A versenyzők felszerelésének minősége az egyesület, illetve a versenyző anyagi lehetőségétől függ. Lehet olcsóbb, de költségesebb is.
A kezdő versenyzőnek elegendő a legegyszerűbb ruházat is (pl. pólóing, tornanadrág, tornacipő) és egy megbízható tájoló.
A magasabb szintű versenyeken ajánlatos hosszú lábhoz simuló nadrágban futni, hogy iránymeneteknél a bokrok, bozótok ágaitól sérülés ne fordulhasson elő. Nagyon praktikus a svéd mintára készült nylon ruházat is:
nem akad bele a tüske, nehezebben szakad, futás közben jól szellőzik.
Kezdőknek megfelel a magas szárú tornacipő, de akik komolyabb versenyeken is indulnak ajánlatos a gumistoplis, vászon felsőrészű cipő a felfelé és lefelé, oldalazó futásnál a csúszás kiküszöbölése céljából.
A fejlámpa használata az éjszakai versenyeken ajánlatos, mely kellő távolságra előrevilágít. A térképet is előnyösebb fejlámpával megvilágítani, hogy a versenyző mindkét keze szabadon maradjon a térkép és a tájoló használatára. A lámpa elemeit derékra csatolt övvel rögzítik. Napellenzős sapka viselete meleg időben ajánlatos:
megvéd a napsugaraktól.
Térképtartó használata szükséges, amely egyszerű átlátszó műanyag tok. Védi a térképet az időjárás és a terep kedvezőtlen körülményeitől.
Ha a térkép megázik nehézzé, esetleg lehetetlenné teszi a tájékozódást, futás közben, ha szabadon lobog a kézben, az ágakhoz, bozóthoz csapódva könnyen elszakadhat.
A tájoló fontos eszköze a versenyzőnek.
Melegítő vagy szélkabát használata inkább a verseny befejeztével szükséges egészségvédelmi okokból.
A versenyzők besorolása
A tájfutó versenyzőket nemük, életkoruk (korosztályuk), elért eredményük, illetve minősítésük alapján sorolják be. A versenyeken ezeknek megfelelően indulhatnak és értékelik az eredményüket.
A női versenyzők jelölése „N”, a férfiaké „F”.
Az életkorukat lényegében egyszerűen a versenyzők életkorának megfelelő számmal jelölik.
Női versenyzők Férfi versenyzők 11–12 év: gyermek 11–12 év: gyermek 13–14 év: újonc 12–13 év: újonc 15–16 év: serdülő 15–16 év: serdülő 17–18 év: ifjúsági 17–18 év: ifjúsági 19 év: felnőtt 19–20 év: junior 31 év: szenior A 21 év: felnőtt x41 év: szenior B 35 év: szenior A
43 év: szenior B 50 év: szenior C
A minősítésüket „I.–II.–III.” római számokkal jelölik.
A leírtak alapján a versenykiírásban a következőféleképpen jelölik az indulásra jogosultakat:
N 11, N 19 I., N 31 B, F 21 I., F 43 B. stb. Felnőtt férfiak részére hosszú távú (H) versenyeket is rendeznek, amelynek jelölése FH 21.
Magyar Tájékozódási Futó Szövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.
Telefon/fax: (+36 1) 460-6801, (+36 1) 460-6802 E-mail: <iroda@mtfsz.hu>
WEB: http://mtfsz.hu