Sport A-tól Z-ig

(1)

Sport A-tól Z-ig

Gallovits László – Honfi László – Széles-Kovács

Gyula

(2)

Sport A-tól Z-ig

Gallovits László – Honfi László – Széles-Kovács Gyula Publication date 2011

(3)

Tartalom

Sport A-tól Z-ig ... vi

Előszó ... vii

1. A magyarországi sportági szakszövetségek honlapjai ... vii

1. Asztalitenisz (Table-tennis) ... 1

2. Atlétika (Track and field) ... 4

3. Baseball (Baseball), Softball (Softball) ... 7

1. Baseball (Baseball) ... 7

2. Softball (Softball) ... 9

4. Biatlon = Sílövészet (Biathlon) ... 11

1. Sílövészet (Biathlon) ... 11

2. Nyári biatlon (Summer Biathlon) ... 12

5. Birkózás (Wrestling) ... 14

1. Grundbirkózás ... 18

6. Curling = Jégteke (Curling) ... 22

7. Cselgáncs (Judo) ... 24

8. Darts = Dobónyilazás (Darts) ... 27

9. Duatlon (Duathlon) ... 30

10. Evezés (Rowing) ... 31

11. Floorball = Palánklabda (Floorball) ... 34

12. Golf (Golf) ... 40

13. Gyeplabda (Hockey/Field Hockey) ... 50

14. Hódeszka (Snowboarding) ... 54

1. Félcső (Half-pipe) ... 55

2. Párhuzamos óriás-műlesiklás (Parallel Giant Slalom) ... 55

3. Snowboardcross (Snowboardcross) ... 56

15. Íjászat (Archery) ... 57

16. Jégkorong (Ice Hockey) ... 60

17. Kajak-kenu (Canoe) ... 64

1. Kajak-kenu (Canoe flatwater) ... 64

2. Szlalom kajak-kenu (Canoe slalom) ... 66

18. Kerékpár (Cycling) ... 68

1. BMX (BMX) ... 69

2. Hegyikerékpár (Mountain bike) ... 70

3. Országúti kerékpár (Road-race) ... 71

4. Pályakerékpár (Track) ... 72

19. Kézilabda (Handball) ... 75

1. Strandkézilabda (Beach Handball) ... 77

20. Korcsolya (Skating) ... 80

1. Gyorskorcsolya (Speed skating) ... 81

1.1. Rövidpályás gyorskorcsolya (Short Track Speed Skating) ... 82

2. Műkorcsolya (Figure Skating) ... 83

21. KOSÁRLABDA (BASKETBALL) ... 86

1. FIBA 33 (FIBA 33) ... 89

2. Slamball (Slamball) ... 90

3. Streetball (Streetball) ... 92

22. Kötélugró sport (Rope Skipping) ... 94

23. Labdarúgás (Football) ... 98

1. Strandfoci (Beach Football) ... 102

2. Futsal = Teremlabdarúgás (Futsal) ... 102

24. Lovassport (Equestrian) ... 104

1. Díjlovaglás ... 106

2. Díjugratás ... 106

3. Fogathajtás ... 106

3.1. Díjhajtás ... 106

3.2. Maratonhajtás ... 106

3.3. Akadályhajtás ... 107

(4)

4. Lovastorna ... 107

5. Military ... 107

6. Távlovaglás ... 107

7. Western lovaglás ... 108

25. Lovaspóló (Polo) ... 110

26. Ökölvívás (Boxing) ... 115

27. Öttusa (Modern pentathlon) ... 118

28. Ritmikus gimnasztika (Rhythmic Gymnastics) ... 122

29. Röplabda (Volleyball) ... 124

1. Strandröplabda (Beach Volleyball) ... 126

30. Sí (Ski) ... 128

1. Alpesi sí (Alpine Skiing) ... 131

1.1. Lesiklás (Downhill) ... 131

1.2. Műlesiklás (Slalom) ... 131

1.3. Óriás-műlesiklás és szuper óriás-műlesiklás (Giant Slalom and Super G) ... 131

2. Északi összetett (Nordic Combined Event) ... 132

2.1. Sífutás (Cross-country) ... 132

2.2. Síugrás (Ski-jump) ... 134

3. Síakrobatika (Freestyle Skiing) ... 135

4. Síbalett (Ski Balette) ... 136

5. Buckasízés (Single moguls, old school) ... 136

6. Ugrás (Aerials new school) ... 137

31. Sportlövészet (Shooting) ... 139

32. Súlyemelés (Weight-Lifting) ... 143

33. Szánkó (Toboggan) ... 146

1. Bob (Bobsleigh) ... 146

2. Szánkó (Luge) ... 148

3. Szkeleton (Skeleton) ... 148

34. Szkander = Karbirkózás (Armwrestling) ... 150

35. Szörf (Surfing) ... 155

36. Tájfutás (Orienteering) ... 157

37. Taekwondo (Taekwondo) ... 165

38. Teke és bowling (Bowling) ... 168

1. Aszfaltteke ... 170

2. Bowling (Bowling) ... 175

39. Tenisz (Tennis) ... 182

40. Tollaslabda (Badminton) ... 185

41. Torna (Gymnastics) ... 187

1. Sporttorna (Artistic Gymnastics) ... 187

2. Gumiasztal (Trampoline) ... 194

42. Triatlon (Triathlon) ... 196

43. Úszással kapcsolatos sportágak ... 199

1. Úszás (Swimming) ... 199

2. Műugrás (Diving) ... 201

3. Szinkronúszás (Synchronized Swimming) ... 204

4. Nyílt vízi hosszútávúszás (Openwater Swimming) ... 205

5. Vízilabda (Waterpolo) ... 206

44. VITORLÁZÁS (SAILING) ... 210

45. VÍVÁS (FENCING) ... 213

1. Kard (Sabre) ... 214

2. Párbajtőr (Epee) ... 215

3. Tőr (Foil) ... 215

46. Zen Bu Kan Kempo = Utcai harcosok küzdelme (Zen Bu Kan Kempo) ... 217

Felhasznált és javasolt irodalom ... 218

A. Internetes honlapok további információk szerzéséhez ... 222

(5)

A táblázatok listája

41.1. Olimpiaibajnokaink (1932–2000) ... 192 41.2. Világbajnokaink (1930–2010) ... 192 41.3. Európa-bajnokaink (1973–2011) ... 193

(6)

Sport A-tól Z-ig

Gallovits László – Honfi László – Széles-Kovács Gyula

Pécsi Tudományegyetem • Pécs, 2011

ISBN: 978-963-642-418-3

Pécsi Tudományegyetem

A kiadásért felel: Dr. Bódis József Felelős szerkesztő: Honfi László

Műszaki szerkesztő: Dialóg Campus Kiadó – Nordex Kft.

(7)

Előszó

Az elektronikus tankönyv célja és feladata az egyes sportágak nagyvonalú, vagy közelebbi megismeréséhez szükséges legalapvetőbb tudnivalók átadása az olvasónak (tanárok, hallgatók, sportrekreátorok, sportmenedzserek, sportújságírók stb.). A terjedelmi korlátok miatt csak arra vállalkozhatunk, hogy az alfabetikus sorrendbe szedett sportágak néhány mondatos bemutatása után, annak nemzetközi és hazai múltjáról rövid áttekintést, történeti tájékoztatót adjunk. Alapvető technikai elemek, a legfontosabb szabályok mellett az ismertetett sportág pályáinak, felszereléseinek, kellékeinek nélkülözhetetlen adatai is megtalálhatók ezeken az oldalakon. Ennek megfelelően tehát nem teljességre, hanem csak a leglényegesebb események, információk ismertetésére törekedtünk. Olyan anyagot igyekszünk átnyújtani, amelynek ismeretében a mérkőzések, a versenyek eseményei megérthetők, emészthetők, élvezhetők, érdekesebbek. A könyvben szereplő sportágak tanulmányozása után „beavatott” szurkolóvá válhat a kedves olvasó.

Ez az elektronikus tankönyv a különböző sportágakon belül olyan információkban gazdag sportadatok tárháza, amely minden sport iránt érdeklődőnek szinte nélkülözhetetlen. Nem csak általános, az egyes sportágakkal kapcsolatos alapvető nemzetközi és hazai tendenciákat, információkat, hanem a rövid, objektív sporttörténet mellett alapvető játék- és versenyszabályokat is tartalmaz.

A sportágakat alfabetikus sorrendben bemutató anyagrészek terjedelme között néha jelentős eltérés látható, ami az adott terület múltjával, népszerűségével és eredményességével indokolható. Terjedelmi okok miatt minden magyar sportág, sportszövetség nem kerülhetett az anyagba, elsősorban az ismertebb, nagyobb érdeklődésre számot tartó sportágakat preferáltuk.

Összegyűjtöttük, leírtuk az egyes sportágak kiemelkedő sportolóinak neveit, elért eredményeit, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Az ismertetett sportágakkal kapcsolatosan további információk is megszerezhetők, mivel az előszót követően, továbbá az egyes sportágak leírása után megadtuk a hivatalos szakszövetség elérhetőségét, valamint a könyv végén feltüntetett irodalom fellapozása, honlapok megkeresése is segít az információk begyűjtésében. Az idő előrehaladtával az egyes sportágak szabályai változhatnak, de a sportági szövetségek honlapjain az aktuális szabályok mindig megtalálhatók, frissíthetők, egy kattintással elérhetők.

Reméljük, hogy a sportkedvelők széles tábora szívesen és örömmel fogadja könyvünket.

1. A magyarországi sportági szakszövetségek honlapjai

Agility Amerikai Futball Asztalitenisz Atlétika

Autósport Baseball és Softball Biliárd Birkózás

Bocsa Bowling Bridzs Búvár

Búvárszervezetek Curling Darts Élet- és Vízimentő

Erőemelés Evezés Fallabda (Squash) Fitnesz

Floorball Frizbi Golf Görkorcsolya

Gyeplabda Go Hegy- és sportmászás Horgász

Hosszútávúszás Hullámlovas és Kitesurf Íjász Jetski

Jégkorong Judo Kajak-kenu Karate

Kempo Kendo, Iaido és Jodo Kerékpársportok Kézilabda

Kick-box Korcsolyázás Korfball Kosárlabda

Kungfu és Wushu Kutyasport Kyokushin karate Labdarúgás

Lábtenisz Lábtoll-labda Lovassport Lovaspóló

Minigolf Modellezés Motorcsónak Motoros vízisport

Motorsport Mountain board Műugró Nanbudo

(8)

Nordic Walking Ökölvívás Öttusa Pétanque

Postagalamb Ráadióamatőr Repülő Rögbi

Röplabda Sakk Sárkányhajó Shotokan karate

Sí Snowboard Sportlövészet Sportturisztika

Súlyemelés Sumo Szkander Szörf

Tájékozódási futás Tánc Taekwondo Teke

Tenisz Testépítés és Fitnesz Tollaslabda Torna

Triatlon Ugrókötél Úszás Vitorlázás

Vívás Vízilabda Vízisí Wakeboard

Wake Zen Bu Kan

(9)

1. fejezet - Asztalitenisz (Table-tennis)

Az asztalitenisz (pingpongozás) a labdajátékok, mégpedig az ütős labdajátékok csoportjába tartozó teremsport (a szabadban való művelése inkább a szabadidős sporttevékenységre jellemző), amelyet két játékos (egyes) vagy négy játékos (páros) játssza. Az egykor „sulyoknak” nevezett rövid nyelű eszközzel egy könnyű, kicsi labdát kellett ütögetni oda-vissza, egy hálóval kettéosztott asztalon. A játék célja, hogy az ellenféllel szemben pontot szerezzünk olyan ütésekkel, melyet az nem tud vissza adni a háló fölött. Ahhoz, hogy ezt a labdajátékot megszeressük, nem kell sok technikai tudás. Itt nincsenek előnyben sem a magas, sem az erős emberek. Itt minden a reflexeken múlik. Mind a két nem játszhatja, az egyéni versenyeken kívül itt is rendeznek vegyes páros versenyeket, ahol a férfiak és a nők együtt játszanak.

Az asztaliteniszt állandóan változó, de kis területen játsszák. Ebből következik, hogy rendkívül változó a játék képe, a pálya viszonylag rövid, a labda kicsi és gyors. Ez a játék elsősorban koordinációs képességet, gyorsaságot, állóképességet fejleszt. Mindemellett gyors reflexre, jól begyakorolt technikára van szükség, amely kellő labdaérzékkel párosul.

A változóan gyors labdamenetek, a nagy erejű, pontosan helyezett ütések, kontraütések, látványos védések, ejtések és sok más technikai, illetve taktikai megoldás igen izgalmassá, látványossá teszik a játékot a nézők számára is. A játékhoz nagyfokú koncentrációs képességre van szükség.

A játékot alapfokon viszonylag rövid idő alatt el lehet sajátítani. Versenyszerű alkalmazásához a kiválasztást már korán érdemes elvégezni. A játék sok örömet és élményt nyújt a gyerekeknek, amely a további felkészüléshez kellő motivációt jelent. Gyerekek, felnőttek egyaránt űzhetik. Idősebb korban érthetőbben inkább az egészség megőrzését, a kellemes kikapcsolódást szolgálja.

Iskolai alkalmazása történhet a hosszabb szünetekben, a napközis foglalkozások előtt, a házi bajnokságok alkalmával, de a diákolimpiák versenyét is jól szolgálja.

Előnye a játéknak, hogy a tárgyi feltételek megteremtéséhez nem kell nagyobb anyagi befektetés.

Nemzetközi múlt

A XVII. században már meglehetősen népszerűnek számítottak a labdajátékok. Ekkortájt kezd elkülönülni a labdajátékok két alapvető típusa. A népek játékaként inkább a labda lábbal, illetve kézzel történő dobása, tehát közvetlenül a végtagokkal történő labdaérintés volt a népszerű. Az előkelőségek inkább valamilyen kézben fogható ütővel értek az eleve kisebb labdákhoz úgy, hogy külön-külön térfélről ütögették egymásnak a labdát.

Az idők folyamán ez utóbbi játékból alakult ki a tenisz kicsinyített, nem túl költséges, asztalokon játszott változata, az asztalitenisz. Az asztaliteniszezést lényegében ebéd utáni könnyű szórakoztatásra találták ki, no meg arra, hogy ha a szabadban esik (mint általában Angliában), zárt helyiségben, például szobában is lehessen teniszezni. Az asztalitenisz őshazájának tehát Anglia tekinthető.

Ezen előzmények után egészen 1884-ig kellett várni. Ekkor az Aytes sportáru kereskedés katalógusában kezdtek szerepelni a különféle asztalitenisz cikkek. Az asztalitenisz versenyszabályait 1891-ben az angol Baxter szabadalmaztatta. Az ugyancsak angol Gibbs az Egyesült Államokban tett üzleti útja során vásárolt olyan celluloidlabdákat, amelyeket addig csak gyermekjátékként használtak. Ez a játék elsősorban az 1899–1904-es angliai pingpongláz idején vált népszerűvé. A pingpong elnevezésre végül a század elején az Egyesült Államokban egy Parker nevű cég nyújtotta be szabadalmi kérelmét.

1900-ban alakult meg az angliai Table Tennis Association és a Ping Pong Association, s a két szövetség 1903- ban egyesült. A modern asztalitenisz játékszabályait L. Huchinson a Cavendish Club tagja alakította ki. 1903-tól a table-tennis és a pingpong ugyanazt a játékot jelenti.

A „Pingpong” tehát egy kereskedelmi márkanév, amelyet a múlt század végén jegyeztetett be a London melletti Croydon egyik játékgyártója. 1921-ben a játék szerelmesei egyesületet alakítottak, hogy kidolgozzák az országos szabályzatot, de lemondtak a „pingpong” név használatáról, mivel jogdíjat kellett volna fizetni a név tulajdonosának. Ekkor nevezték el a pingpongot asztalitenisznek.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség – International Table Tennis Federation (ITTF) 1926. december 12-én alakult meg Londonban. Az alapító tagok közt találjuk Magyarországot is. Jelenleg 156 nemzetet számlál a szövetség.

(10)

Az ITTF 1926-tól 1957-ig évente, 1959-től kétévente világbajnokságokat írt ki. Az elsőt Londonban rendezték meg 1926. december 6–11. között öt számban. Női párosban 1928-tól, női csapatban 1935-től rendeznek világbajnokságot. A győztesek a világbajnoki elsőség mellett 1926-tól egy-egy vándordíjat is védenek.

A sportág történetében, pontosabban annak népszerűsítésében nagy jelentősége volt annak, hogy az 1920-as években egyre gyakrabban játszottak gumiütővel.

A szabályok további csiszolása révén 1937-ben eltiltották az ujjakkal való labdapörgetést az adogatásnál.

1947-ben bevezették az adogatást nyitott tenyérből, majd 1952-ben a japánok vezettek be két nagy újítást:

bemutatták a szivacsütőt és a tollszárfogást. Végül 1956-ban játszottak először szoft- vagy más néven szendvicsütővel.

1957. március 13-án Stockholmban megalakult az Európai Asztalitenisz Unió – European Table Tennis Union (ETTU), amely 1958-tól minden páros évben Európa-bajnokságokat rendez. Az elsőre 1958-ban Budapesten került sor. 1959-ben egységesítették az ütőket (betiltották a szivacsütőket). 1960-ban a kínaiak először alkalmazták a pörgetés; 1961-ben bevezették, 1963-ban pedig korszerűsítették a válogató szabályt. 1965-ben kialakult a csapat-világbajnokság jelenlegi rendszere. 1982-től már csak az ITTF által jóváhagyott ütőborításokkal lehet játszani a világ- és a kontinentális bajnokságokon. Az ITTF világkupa-verseny kiírását kezdeményezte, amelyet 1980-tól valósított meg.

A NOB 1977-ben ismerte el az asztaliteniszt, mint olimpiai sportágat. 1981-ben pedig felvette az olimpia műsorára; a sportág először az 1988-as a szöuli nyári olimpián szerepelt.

Az olimpiák történetének legeredményesebb versenyzője a dél-koreai Teng Ja-Ping, aki négy elsőséggel büszkélkedhet.

Az asztalitenisz versenyszámai: férfi-női egyes, férfi-női csapat, férfi-női páros, vegyes páros.

Pekingben az eddigi kiíráshoz képest némi változás volt, hiszen a párosok helyett csapatversenyeket rendeztek férfiaknak és nőknek, ami egyvalamire garancia: legalább itt nem lesz kínai házi döntő.

További jelentősebb versenyek: Szuper Liga, Európa Top 12, BEK és az ETTU Nancy Evans Kupa.

Női vonalon a kínaiak teljesen „letarolták” a sportágat, számtalan európai ország foglalkoztat kínai versenyzőt saját színeiben – a férfiaknál ez kevésbé divat, ettől függetlenül ott sem bírnak igazán az ázsiaiakkal, bár néhány európai ország (elsősorban a svédek) jeles képviselői jó ideig tartották, tartják a frontot a távol-keleti fölénnyel szemben.

A játék világszerte elterjedt (csak Kínában 10 millióan űzik versenyszerűen ezt a sportágat, és fölényükre jellemző, hogy az eddigi olimpiákon 36 érmet nyertek versenyzőik).

Hazai múlt

Hazánkban 1902-ben ismerték meg az asztaliteniszt. Budapesten először a híres angol labdarugó Edward Shires mutatta be először az asztaliteniszt, amelyet hazánkban először az MTK és a MAC karolt fel. Az első országos versenyt is a MAC rendezte 1903-ban. A világ első asztalitenisz-bajnokságát 1905-ben Budapesten a Budapesti Egyetemi Athletikai Club (BEAC) vívótermében bonyolították le.

A Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) 1924. december 23-án alakult meg. Ez a név 1962-től Magyar Asztalitenisz Szövetségre (MATSZ) változott. A Nemzeti Csapat-bajnokság csak 1947–1948-ban formálódott ki.

Hazánk legjobbjai sokáig uralták a sportágat. Ha a húszas-harmincas években olimpiai sport lett volna az asztalitenisz, megannyi éremmel gazdagodott volna a magyar ötkarikás múlt. Barna Viktor negyven világbajnoki érmével, huszonkétszeres világbajnoki címével máig a sportág legeredményesebb versenyzője, még akkor is, ha a világháború után már nem magyar színekben versenyzett.

A távol-keleti beáramlás a második világháborút követően kezdődött, de Európa még a hetvenes évek végéig ellenállt, ám ekkor az utolsó nagy magyar generáció (Gergely–Jónyer–Klampár) világbajnoki címét követően végleg megkezdődött a kínai–japán térhódítás.

(11)

Olimpián Klampár Tibor érte el a legjobb eredményt, aki a negyedik helyet szerezte meg Szöulban. Nőknél a Bátorfi–Tóth női páros jutott a legtovább, akik Sydneyben a bronzéremért csatázhattak, de sajnos alulmaradtak egy kínai duóval szemben.

Versenyszabályok

A „nagy testvérhez”, tehát a teniszhez hasonlóan egyenes kieséses rendszerben mérkőznek az indulók, igaz, úgy, hogy először a 33–64. helyen rangsoroltak mérkőznek, majd a 16 továbbjutó bekerül a 17–32. helyezett mellé – ezek a győztesek kerülnek aztán szembe az első tizenhat kiemelttel a harmadik fordulóban, azaz gyakorlatilag innen indul az igazi haddelhadd.

A csapatversenyben 16–16 csapat vesz részt, ezeket négy négyes csoportba sorsolják. A csoportok győztesei kerülnek az elődöntőbe, az itteni vesztesek pedig a csoportok második helyezettjeivel a bronzéremért küzdenek.

A csapatverseny során két egyest egy páros követ, majd ha még van tét, újabb két egyes következik.

A sydneyi játékokat követően átalakult az asztalitenisz: 2 milliméterrel nőtt a labdák átmérője (), valamint a súlyuk is változott (2,5 grammról 2,7-re). Elbúcsúztak a 21 pontos szettektől – amelyekből hármat kellett nyerni –, ehelyett 11 pontot kell elérni, viszont négy szettet kell hozni a meccshez. A szabály szelleme nem változott: a szetteken belül két pont különbséggel kell nyerni. Az adogatás joga kétpontonként száll át a másikra, 10 : 10 után pontonként.

A játék szervával indul, a labdát legalább 16 centire kell feldobni, aztán megütni úgy, hogy a labda a háló innenső és túlsó oldalán egyaránt lepattanjon; ezt követően már csak az ellenfél térfelén kell pattannia, ott viszont muszáj, azaz nem lehet röptézni, mint a teniszben. A labdát kizárólag az ütővel lehet megjátszani:

amennyiben a labda kettőt pattan az asztalon, vagy másodjára a földhöz ér, a pont az ütő játékost illeti, amennyiben nem pattan az asztalon és úgy ér földet, akkor az ellenfél javára íródik a pont.

Labdamenet a játéknak az a szakasza, ameddig a sportolók egy szabályos adogatás után játékban tudják tartani a labdát szabályos körülmények között.

Párosban a szervának a túlsó térfél jobb oldalán kell landolnia, majd a kialakuló menet során a párok tagjai felváltva ütnek a labdába, ellenkező esetben elvesztik a pontot.

A mérkőzést egy játékvezető felügyeli, akinek az ítélete döntő bármilyen kérdésben.

Hivatalos olimpiai versenyszámok

Férfi, női egyes és férfi, női csapat (3–3 fős).

Magyar Asztalitenisz Szövetség Magyar Sport Háza

1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.

Telefon: (+36 1) 460-6840 Fax: (+36 1) 460-6841 E-mail: <moatsz@moatsz.hu>

WEB: www.moatsz.hu

(12)

2. fejezet - Atlétika (Track and field)

A természetes mozgásokat, vagy elemi mozgásformákat, mint a gyaloglást, futást, ugrást, dobást, már az őskorban is gyakorolták, hiszen annak hatékonysága sokszor élet-halál kérdése volt. A mai atlétika főbb mozgásformáit elődeink akkor még csak a létfenntartás érdekében végezték, majd az avatási próbák elterjedésével a fizikai képességek tudatos fejlesztésében is fontos eszközként jelentek meg. Az atlétika sportági kialakulása az ókorra tehető. Alapvetően egyszerű, de mégis sokrétű és rendkívül népszerű mozgásanyaga miatt a sportok királynőjének is nevezik ezt a sportágat.

Leginkább a görög olimpiák (azon belül is elsősorban a maratoni futás legendája) jelentették az atlétika sportági kezdetét az egyiptomi, indiai, kínai és római kultúra mellett. Az atlétika szó görög eredetű, az „athletosz” szóból származik, melynek jelentése kezdetben nehéz munkát végző ember volt, majd később minden olyan versenyzőre használták, aki valamilyen díjért hivatásszerűen versengett. Az olimpiai eseményeken sokáig csak stadionfutásban (kb. ) versenyeztek, majd további versenyszámokat is beiktattak a bajnokság programjába. A kettős stadionfutás, a hosszútávfutás, fegyveres futás, távolugrás mellett az öttusa is tartalmazott atlétikai számokat. A középkorban a lovagi tornák és egyéb ünnepélyek, vásári mulatságok voltak színterei az atlétikai versengéseknek. A néptömegek szórakoztatására különböző futó-, ugró- és kőhajító versenyeket rendeztek. Az első atlétikáról szóló, említésre méltó gyűjtemény 1661-ben jelent meg az angol Burton tollából, mely pontosan leírta az atlétika már ismert ágait.

Az újkori atlétika, mint egy mai értelemben vett sportág, Angliából származik. Az 1700-as években itt jelentek meg a fogadásból futva, gyalogolva versengő pedesztriánok. Küzdelmeik egyre jobban felkeltették az atlétika iránt érdeklődők figyelmét. A sportág jelentős eseménye volt 1850-ben, Oxfordban az első nyilvános verseny, melyet további vetélkedések követtek. 1866-ban, Londonban nemzeti bajnokságot rendeztek, majd 1880-ban Angliában megalakult az első atlétikai szövetség, az Amateur Athletic Association (AAA). Az első nemzetközi atlétikai versenyt 1895-ben New Yorkban rendezték meg, a New York AC és a London AC között.

Az újkori olimpiai játékok tovább népszerűsítették az atlétikát. 1896-ban már 14 versenyszámban avattak bajnokot. A sportág töretlen fejlődése más földrészen is elindult. Sorra alakultak az egyesületek, egymást érték a versenyek. Az újabb versenyszámok megjelenése és a nemzetközi versenyek emelkedő száma szükségessé tette egy felsőbb irányító szervezet létrejöttét. 1912-ben, Stockholmban megalakult a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (International Amateur Athletic Federation, IAAF), melynek főtitkári posztját 1991-től haláláig Gyulai István töltötte be. A szövetség székhelye Monacóban van. A nemzetközi szervezet 1914 óta tartja nyilván a hivatalos világcsúcslistát, koordinálja a tagországok szövetségeit, egységesíti a versenyszabályokat és meghatározza a használható felszereléseket, eszközöket. Más sportághoz hasonlóan a nők sokáig nem szerepelhettek az olimpia atlétikai programjában. Ugyan már korábban rendeztek női versenyeket szerte a világon, a sport legrangosabb eseményei közé csak 1928-ban, Amszterdamban került a női atlétika. Mivel nem vettek fel minden akkori versenyszámot a nők küzdelmeibe, így sorra alakultak a nemzeti női sportszövetségek, melyek a Nemzetközi Női Sportszövetségbe (FSFI) tömörültek. Ez a szervezet egészen 1934-ig négyévente megrendezte a női világbajnokságot, majd 1936-ban a női szövetség megszűnése után az IAAF vette át a női atlétika irányítását is.

Az atlétika további erősödését jelentette az egyes kontinenseken létrejött szövetségek.

1932-ben magyar javaslatra megalakult az Európa Bizottság, majd az Európai Atlétikai Szövetség (European Athletic Association, EAA). 1934-ben Torinóban rendezték meg az első szabadtéri Európa-bajnokságot.

A világháború után gyorsan magára talált a sportág és az ’50-es években már világraszóló eredmények születtek. Ehhez nagyban hozzájárult a sportszerek, eszközök és egyéb technikai felszerelések, valamint az edzéselmélet és az orvostudomány nagy léptékű fejlődése. Az atlétika sportág vezető nemzete az Egyesült Államok. Korszerű feltételeiknek köszönhetően már a századfordulón rendeztek fedett pályás versenyeket. Ezt a tendenciát Európa csak a ’60-as években vette át. Európában az első ilyen eseményt Európai Játékok néven rendezték meg, majd 1970-től már fedett pályás Európa-bajnokság néven ismert. A szabadtéri versenyek közül említésre méltók az Európa-kupa (1965-től), a Világkupa (1977-től), a világbajnokság (1983-tól). Fedett pályás világbajnokságot 1987-től rendeznek.

(13)

A legtöbb olimpiai elsőséget atlétikából a finn legenda, Paavo Nurmi szerezte, szám szerint kilencet, de nem feledkezhetünk meg az amerikai Carl Lewisről sem, aki hét egyéni aranyérme mellé két váltóban is győzelemre vitte csapatát. A nőknél az amerikai Evelyn Ashford volt a legjobb aranyéremgyűjtő öt elsőséggel.

Az atlétika sportág versenyszámaiban érvényes világcsúcsok elérhetők a következő linken:

http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_world_records_in_athletics

Hazai múlt

Hazánkban a szervezett atlétika kezdetben a katonai kiképzés részeként volt jelen, majd 1864-ben, Pozsonyban megrendezték az első kihívásos atlétikai versenyt, mely a sportág magyarországi térhódítását igazolta. 1875-ben az angliai tanulmányúton járt gróf Esterházy Miksa útmutatásai alapján megalapították az első magyar atlétikai egyesületet, a Magyar Athletikai Clubot (MAC). Ezt további egyesületek követték a fővárosban és vidéken:

Aradon, Kassán, Szegeden, Debrecenben, Sopronban és Pécsett.

A magyar atléták már 1896-ban részt vettek az első újkori olimpián. Dáni Nándor, Szokoly Lajos és Kellner Gyula több érmes helyezést szereztek, 1900-ban Bauer Rudolf pedig aranyérmes lett diszkoszvetésben, bizonyítva a magyar atlétika életképességét. A Magyar Athletikai Szövetség (MASZ) 1897-ben jött létre.

Megalakulása után röviddel a legjelentősebb sportszervezetté nőtte ki magát. Az atlétika mellett ellátta a birkózás, úszás, vívás, vízilabda és a súlyemelés irányítását is, valamint célul tűzte ki további szakosztályok létrehozását. 1913-ban már több mint száz egyesületet tartottak számon, Magyarországon. A MASZ szervezésében 1912-ben a nemzeti válogatott az osztrákokkal versenyzett és 8,5:2,5 arányban győzött. Ebben az időszakban versenyzőink közül Mezey Wiesner Frigyes és Rajz Ferenc már hitelesített világcsúcsot állított fel.

Az első világháborúban sajnos több kiváló versenyzőnk hősi halált halt és az újabb kiváló eredményekre majd tíz évet kellett várni.

Az 1920-as évek végére már a női atlétika is teret követelt magának. Az első hazai eseményre a Testnevelési Főiskolán került sor egy háziverseny keretében, majd 1927-ben nyílt versenyt is rendeztek. A női szakág 1936- ban, Berlinben bizonyított, ahol Kádárné Csák Ibolya aranyérmet szerzett magasugrásban. Ezt a győzelmet további kiváló eredmények követték a férfiak részéről is. Atlétáink a két világháború közötti teljesítményeikkel megírták a magyar atlétika első fénykorát.

A második világháború újabb visszaesést jelentett a magyar sport számára, de az atlétika ismét gyorsan talpra állt. 1945 nyarán már nemzeti bajnokságot rendeztek, 1946-ban Európa-bajnokságon, 1948-ban az olimpián állhattak rajthoz legjobbjaink, ahol újabb aranyakat szereztek. Az állam erőteljes támogatása, a válogatottak szervezett felkészítése eredményesnek bizonyult. Az 1950-es években elérkezett a magyar atlétika második fénykora, melyet olimpiai, Európa-bajnoki és főiskolai világbajnoki győzelmek fémjeleztek. A magyar közép- és hosszútávfutás világhírig jutott. Iharos Sándor, Rózsavölgyi István, Tábori László 1500 m-től 10 000 m-ig az összes világcsúcsot elhódította a nagy futómúltú svédektől és finnektől.

A sportág hazai visszaesését olimpiai szempontból a ’70-es évek vége jelentette. A következő olimpiai győzelem csak húsz év múlva jött el Kiss Balázsnak köszönhetően kalapácsvetésben, 1996-ban. Ugyan Európa- bajnokságokon, világbajnokságokon és fedett pályás világversenyeken számos érmes helyezést értek el a magyar sportolók, újabb olimpiai győzelem azóta nem született, mert doppingvétség miatt két magyar győztestől (mindkettő dobóatléta) is elvették az aranyérmet.

Az olimpiák történetében atlétáink eddig kilenc aranyérmet, tizenkettő ezüstérmet és tizennyolc bronzérmet szereztek. Érdekes, hogy az első helyezések többségét dobóatlétáink könyvelhették el.

(http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_olimpiai_bajnokainak_list%C3%A1ja)

Az atlétika versenyszámait többféle csoportba sorolhatjuk. A futószámok a táv hossza szerint lehetnek rövid távok (60–400 m), középtávok (800–3000 m), hosszú távok (5000–10 000 m), maratoni táv (42 195 m), illetve szuper hosszútávfutás (maratoni távok többszörösei). A terep sajátosságai alapján beszélhetünk síkfutásról, mezei futásról és országúti futásról.

A futás jellege szerint lehet sík-, akadály-, gát- és váltófutás, valamint megkülönböztetjük még a gyaloglást, amely általában országúti versenyszám. Az ugrások között versenyeznek távol-, magas-, rúd- és hármasugrásban. A dobások súlylökésből, diszkoszvetésből, gerelyhajításból és kalapácsvetésből állnak.

Nőknek hétpróbában, férfiaknak tízpróbában is rendeznek versenyeket.

(14)

Régebben a futó- és ugrószámokat könnyűatlétikának, a dobószámokat a birkózással, a súlyemeléssel és az ökölvívással együtt nehézatlétikának nevezték. Az atlétika versenyszámainak és mozgásainak mai technikai fejlettségéhez nagyban hozzájárultak azok a világklasszis versenyzők, akik stílusát és technikai végrehajtását az egész világ el akarta lesni. Így alakult ki a térdelőrajt (1887), a forgásos kalapácsvetés (1880) a pördülettel végzett diszkoszvetés (1897) az ollózó távolugrás (1901), a guruló, majd hasmánt magasugrás (1920-as évek), a háttal felállásos súlylökés (1950), a flop magasugrás (1968) stb.

A felszerelések és korszerűsítések közül a salak futópálya (1867), a szöges futó- és ugrócipő (1871), a borítható gátak, a rajttámla, a szivacs ugródomb, később a műanyag borítású pálya, a korszerű dobókörök (1950) és védőhálók mind a sportág folyamatos fejlődését jelentették.

Az atlétika nemzetközivé válása óta a szabályok alkotói az egységesítésre, az egyenlő versenyfeltételek megteremtésére törekedtek. A versenyek zavartalan lebonyolításáról a versenybírók gondoskodnak. A versenyzők csak az előírásoknak megfelelő, tiszta öltözetben állhatnak rajthoz, cipőben vagy cipő nélkül. A cipő esetén csak az előírásnak megfelelő számú és méretű szögekkel ellátott cipő használható. A kijelölt és kimért pályán rendezett futószámokban a versenyző a számára kijelölt pályán teljesíti a távot. Szabálytalan versenyzés (lökés, buktatás, pályaelhagyás) esetén a sportolót kizárják. A verseny folyamán a sportoló, a végkimenetelt befolyásoló külső segítséget nem vehet igénybe. A futások eredményét elektromos időmérővel, vagy órával mérik. A helyezéseket célfotóval vagy versenybírói megfigyelés alapján döntik el. Az ugrásokat és dobásokat elektromos mérővel vagy hitelesített mérőszalaggal mérik. Valamennyi versenyszert, amelyet a versenyen használnak, előzetesen hitelesíteni kell. A hitelesítés szabályait az IAAF írja elő.

Hivatalos olimpiai versenyszámok (férfiak–nők)

Síkfutás: 100 m, 200 m, 400 m, 800 m, 1500 m, 5000 m, 10 000 m, maraton.

Gát-, akadályfutás: 110 m gát (csak férfi), 100 m gát (csak női), 3000 m akadály.

Váltófutás: 4 × 100, 4 × 400 m.

Ugrás: magasugrás, rúdugrás, távolugrás, hármasugrás.

Dobás: diszkoszvetés, gerelyhajítás, kalapácsvetés, súlylökés.

Többpróba: tízpróba (férfi), hétpróba (női).

Gyaloglás: 20 km, 50 km (csak férfi).

Magyar Atlétikai Szövetség Magyar Sport Háza

Telefon: (+36 1) 460 6843 Fax: (+36 1) 460 6844

E-mail: <titkarsag-masz@masz.hu>

WEB: www.masz.hu

(15)

3. fejezet - Baseball (Baseball), Softball (Softball)

1. Baseball (Baseball)

A baseball sportág lényege, hogy egy játékos, a kezében lévő ütővel a felé dobott labdát úgy üsse meg, hogy azt az ellenfél játékosai minél nehezebb módon szerezhessék meg.

A csak férfiak által játszott baseball belső tere egy rombusz alakú, hosszú pálya, ahol egy kisebb labdával és ütőfával kétszer kilencfős csapat játszik egymás ellen. A baseball lényegében a krikett egyik változatából alakult ki, de hasonló játékot már a XIV. században Európa szerte is játszottak. Szülőföldje Amerika, létrejöttének dátuma pedig a XIX. század elejére tehető, s itt is terjedt el és vált széles körben népszerűvé. A második világháború befejezése után Japánban és Kubában is kezdett egyre jobban elterjedni a baseball, a sportág első olimpiai bajnoki címét például utóbbiak szerezték meg 1992-ben.

A baseball játékosok felszerelései

A felszerelések egy része minden játékosnál megegyezik, a játékos feladatától függően azonban a kiegészítő egyéni felszerelések eltérőek.

a) Általános felszerelések

• a hazai csapat felszerelése fehér, a vendégcsapaté szürke (USA-ban);

• a mezeket számokkal kell ellátni;

• a mezek hátoldalán a játékos neve szerepelhet;

• a hazai csapat mezének elején a club neve áll;

• a baseball cipők speciálisak, talpán 6 stopli található: 3 elöl, 3 hátul;

• a nadrág lábszárközépig ér, ahol egy pánt rögzíti a talphoz, biztosítja a feszességet, hogy ne gyűrődjék becsúszáskor, mert sérülést okozhat;

• a nadrág külső oldalán párnázott bőrcsík halad végig, ami szintén védi a játékost eséskor, becsúszáskor;

• a játékosok zoknit is viselnek.

b) Speciális felszerelések

• minden játékos bőrből készült kesztyűt visel;

• a legnagyobb és legjobban párnázott kesztyűt a fogójátékos hordja, míg a mezőnyjátékos kesztyűjén a mutató- és a hüvelykujj közötti részen egy kis kosárka található, amelynek az a szerepe, hogy a gyors, erős labdák elkapását biztonságosabbá tegye;

• a fogójátékos felszerelése a legerősebb;

• a fogójátékos arcát különleges maszk védi;

• a fogójátékos számára a mell- és sípcsontvédő kötelező;

• az ütőjátékos fején sisakot visel, hogy a rossz adogatók ne okozzanak fejsérülést;

• a játékosok napellenzős sapkát viselnek;

• a külső mezőnyjátékosok sapkájára napszemüveget szerelnek, hogy a magas ívű labdákat könnyebben tudják megfogni (a napszemüveg egyébként a napellenző alá felhajtható).

(16)

A játék eredetét kutatva több elmélet is kialakult. Ennek pedig az az oka, hogy az alapvető mozdulat több nemzet népi játékai között is felfedezhető.

Angliában közel 700 éve űznek hasonló játékot, mint a baseball, amelyet krikettnek neveznek. Kialakult játékszabályai is vannak: kapura játsszák. A krikett Angliában ma is igen kedvelt sportjáték. Ezt a játékot annak idején a brit katonák terjesztették tovább az angol gyarmatokon. Így jutott el Indiába, ahol ma is igen népszerű.

Németországban is megtalálhatók nyomai a hasonló mozdulatokat tartalmazó népi játékoknak. Abban az országban, ahol a játék gyorsan elterjedt, ott híresztelések kaptak szárnyra, hogy a játék hazai eredetét bizonyítsák. Például Szovjetunióban azt rebesgették, hogy a múlt század elején az orosz emigránsok vitték magukkal a sportot Kaliforniába.

Ennek hasonló változata megtalálható az Egyesült Államokban is, miszerint minden előzmény nélkül kijelentették a század elején, hogy a baseball eredeti amerikai játék. Az alapötletet egy amerikai gyerekjáték adja: az „one old cat” (egy öreg macska). A mai baseballt ebből a játékból alakította ki egy bizonyos Cooperstowni tábornok, Abner Doubedaz. A kutatások azt bizonyították, hogy a baseball valamely bevándorló nép játékából alakult ki.

Az 1700-as években ún. rounders néven hasonló játékot űztek a bevándorolt angol telepesek New Englandban, amelyet town ballnak neveztek. Mindezeket figyelembe véve, a rounders vagy a town ball hasonlít legjobban a mai baseballhoz. Az új játék csakhamar nagy népszerűségre tett szert Amerikában, s Krickerbockers néven megalakult az első club 1845-ben.

Az első feljegyzett hivatalos New Jersey-beli Hoboken 23 : 1-re nyert a Krickerbocker ellen. Ezt a mérkőzést követően gomba módra szaporodtak a baseball clubok. Az Észak–Dél háború során Amerika déli részén tovább terjed a baseball.

Az első baseball játékosok természetesen amatőr játékosok voltak. Nem telt bele sok idő, amikor már a csapatok pénzt és állást ajánlva igyekeztek jobb játékosokat szerezni. Az 1912-es olimpia öt- és tízpróba olimpiai bajnokának, Jim Thorpe-nak nagy bukást jelentett egy ilyen profi szerződés. Többé olimpiai versenyen nem indulhatott.

A játék további fellendülését segítette a pénzbeli fogadások megjelenése, a fogadóirodák bódéinak szaporodása.

Ennek megtisztítási ellenszereként alakul meg a Professzionista Baseball Club Nemzeti Ligája. Működése révén az amerikai életben hamarosan a „nagy nemzeti időtöltés” néven kezdték emlegetni a baseballt.

A népszerűség és a nagyszámú klubok vonzataként elterjedt a sportszergyártók közötti verseny: ki tud jobb felszereléseket előállítani.

A versenyben a ma is működő Spadling cég 1904-ben a Louisiana-i nemzetközi vásáron első díjat nyert. Két nagy liga alakult ki, amelynek győztesei a World Serviest összecsapásban mérték össze erejüket. A győztes csapatot a legjobb amerikai club címe illette, óriási érdeklődés kíséretében.

A baseball népszerűségére mi sem jellemzőbb az Egyesült Államokban, mint az, amikor az évadnyitó mérkőzésen az elnök személyesen is megjelenik a stadionban, sőt az idény „első labdájának” bedobásával ő is aktív résztvevőjévé válik a játéknak.

A stadionok egyre tágasabbak és modernebbek lettek, bevezették a villanyfényes esti mérkőzéseket, a füvet a műfüves szuper pályák váltották fel, és egyre korszerűbb, minőségileg jobb felszerelések kerültek ki a gyárakból. Mindez az eredményességet növelte, az pedig a további népszerűséget.

Az ifjúsági játékosok jövedelme kb. évi 70 000, a legjobb profi játékosoké pedig a 3–4 millió dollárt is eléri.

Az első amatőr világbajnokságot 1938-ban rendezték Angliában, amelyet a rendező ország nyert. Eddig legjobban Kuba csapata szerepelt 19 világbajnoki címével. A baseball 1984-ben az olimpián bemutató sportágként szerepelt.

A baseball töretlen népszerűsége új klubok megalakulásához vezetett, sorra szerveződtek az országos szövetségek. A Nemzetközi Baseball Szövetség (International Baseball Association, IBA) 1921-ben jött létre.

(17)

A baseball sokáig kizárólag amerikai sportág volt. Európában az 1900-as évek elején kezdett elterjedni, főleg Nagy-Britanniában, Hollandiában és Franciaországban, de a második világháború után már a világ más részein is baseballoztak. A Távol-Keleten Japánban és Koreában játsszák magas szinten a játékot, a karibi térség kiemelkedő baseball nemzete Kuba.

Az ’50-es évektől további európai országokban alakultak nemzeti baseball szövetségek. 1950-ben Olaszországban 1957-ben Lengyelországban, majd Csehszlovákiában is. Az Európai Amatőr Baseball Szövetség (European Amateur Baseball Confederation, CEBA) 1954 óta szervez Európa-bajnokságot, melynek kiemelkedő csapatai a hollandok és az olaszok voltak.

Csak az utóbbi években juthatott el hozzánk is, csakúgy, mint a többi közép- és kelet-európai országba.

Valószínű, hogy a „behozatalban” közreműködtek a nagykövetségi dolgozók, valamint a televízió népszerű műholdas adásai is.

A baseball 1992–2008 között szerepelt folyamatosan az olimpiai programban, Londonban már nem találjuk a játékok műsorán. Kezdetben csak amatőr játékosok nevezhettek, de 2000-ben már a profik is meghívót kaphattak hazájuk válogatottjába.

A játék nagyhatalmaihoz a következő nemzetek tartoznak: USA, Kuba, Ausztrália, Japán.

Hazai múlt

Magyarországon a baseball kezdetét a ’80-as évek végére tehetjük. Ugyan voltak korábbi próbálkozások, például Demény Károly már a ’30-as években megkísérelte a játék honosítását, de valódi érdeklődés csak évtizedekkel később merült fel a baseball iránt. A Magyar Országos Baseball és Softball Szövetséget öt klub alapította 1992. június 26-án. Még ugyanebben az évben kiírták az első hazai bajnokságot. 1993-ban Magyarország tagja lett a CEBA és az IBA szövetségeknek, valamint a férfiak mellett a nők is megjelentek a pályán és létrejött a magyar női szakág. Egyre több baseball klub és szakosztály alakult, így hamarosan már három ligában folyt a hazai küzdelem. Az 1999-es nemzeti bajnokságra 28 csapat nevezett. 1995-ben a magyar ifjúsági válogatott ötödik lett az Európa-bajnokságon. További kiváló eredményünk, hogy 2000-ben a magyar bajnok harmadik lett a BEK „A” csoportjában, míg a válogatott a „B” csoportos Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett. A hazai csapatok közül a legeredményesebb a Budapest Islanders, a Budapest United, a Nagykanizsa Ants Thúry, és a Szentendre Sleepwalkers. Magyarország csapata még nem jutott ki az olimpiára.

A baseballt két kilencfős csapat játssza. A legfontosabb eszközök: a kesztyű, mely a védőjátékos kezén van.

Ötujjas, bőrből készült. A jobbkezesek a bal kezükre, a balkezesek a jobbra húzzák fel. A labda valójában egy tömör golyó. Belül parafa, melyet egy gumiborítás fed, illetve szorosan fonallal körbetekerve két bőrpatkóba van bevarrva. Kerülete , tömege . Az ütő husáng alakú, nyelénél elvékonyodó, hossza legfeljebb , anyaga fa, illetve kezdők esetében hengerelt alumíniumötvözet. A játékban vannak ütő- és mezőnyjátékosok. A pályán egyszerre a támadó csapat ütő- és az ellenfél kilenc mezőnyjátékosa van. Az ütő részére kötelező az ütősisak. A védekező játékos a kesztyűn kívül köteles sapkát is viselni. Az elfogó játékosnak párnázott kesztyűt, arcvédő maszkot, mellkas-, lábszár-, has- és lágyékvédőt kell viselnie.

A pálya egy 175 × 125 méteres negyed körcikk, a belső tér egy 27,5 m oldalú rombusz. A játékban az ütő célja, hogy az elütés után a pálya sarkaiban lévő állomásokat (egymástól 27,5 méterre helyezkednek el) érintve elérje a negyedik állomást is (hazafutás). Az elfoglalt állomások számától, illetve hogy hány játékosnak sikerült hazafutnia, a csapat egy, kettő, három, vagy négy pontot kap. Pontot szerezni csak a támadó csapat tud. A védekező csapat pedig ezt igyekszik megakadályozni. Ha sikerül három támadót kiejteniük, a csapatok helyet cserélnek. A mérkőzés nem időre megy, ellenben kilenc játszmából áll. A játszma első felében a vendég, a másodikban a hazai csapat támad (üt) és a vendég védekezik (elkap). Nincs döntetlen. Az a csapat a győztes, amelyik több pontot szerez.

Hivatalos olimpiai versenyszám volt 1992–2008 között (csak férfiak) Nyolc csapat (24 fő/csapat).

2. Softball (Softball)

(18)

A baseball női változata a softball, melyet kicsit nagyobb, de puhább labdával játsszanak. Szabályai majdnem azonosak a baseballéval.

Egy Hanock nevű újságírónak tulajdonítják a játék születését, aki ott volt egy a Yale és a Harvard egyetem öregdiákjai között játszott, amerikaifutball-mérkőzésen – amely a Yale 17 : 8-as győzelmével ért véget. Az egyik szurkoló bokszkesztyűt dobott az ünneplő társak közé, amelyet valaki egy bottal próbált meg visszajuttatni tulajdonosához. Ez a bizonyos mozdulat ragadta meg, s javaslatot tett a „fedett pályás baseballra”.

Otthon átgondolta és megtervezte az első felszerelést, és a Farragut Boat Club tornatermében még abban a hónapban megrendezte az első mérkőzést. Azonban akkor még Hancock sem gondolhatta, hogy a 41 : 40-es végeredménnyel záruló első mérkőzés egy évszázaddal később már több millió amerikait mozgat meg versenyszerűen. Így érthető, hogy a sportág hazájának Amerikát tekintik, csakúgy, mint a baseball esetében. A népszerűség, meg persze az 1996-os atlantai olimpia elegendő oknak bizonyult, hogy a softball is bemutatkozzon az ötkarikás játékokon. Ugyan az amerikai kontinensen nagy sikere volt a játéknak, Európában már erősen megcsappant a mérkőzésekre kilátogatók száma.

Mivel az olimpiai program folyamatosan változik, így vannak sportágak, melyek korábban közönségcsalogató stabil eseményei voltak a versenyeknek, majd később az érdeklődés hiányában háttérbe szorultak. A baseball és a softball jelenleg ilyen helyzetben van. A NOB végrehajtó bizottsága már a pekingi játékokon való szereplést sem támogatta a két sportág esetében, de a program szerint mégis megrendezésre kerülnek a mérkőzések, viszont Londonban, 2012-ben már más sportágak váltják fel ezeket. A nemzetközi mezőny kimagasló válogatottjai: az Egyesült Államok, Ausztrália, Kína és Japán csapatai.

Hazai múlt

A baseballhoz hasonlóan csak szűk körben űzik a játékot. A hazai bajnokágban alig öt csapat vesz részt a küzdelmekben, különösebb támogatás nélkül. A softball a baseballal azonos szövetség irányítása alá tartozik.

A softball és a baseball szabályaiban szinte semmilyen eltérés nincs. A különbség annyi, hogy nagyobb, és kissé puhább labdával játsszák. A pálya mérete kisebb. Nyugat Európában és Amerikában van koedukált és tisztán férfi változata is. Kétfajta softballt játszanak. A fast pitch (gyors pálya), illetve a slow pitch (lassú, ívelt pálya), mint ahogy nevéből is következik, az ütőnek dobott labda gyorsasága (illetve pár szabály) adja a különbség a két változat között. A slow pitchnél a labda röppályája el kell, hogy érje az ütő fejmagasságát. Tehát egy nagy ívű, viszonylag gyenge dobással, ejtéssel kell a labdát eljuttatni az ütőnek. A fast pitchnél nincs ilyen megkötés, tehát lehetőség van a laposabb és gyorsabb labdával történő játékra.

Hivatalos olimpiai versenyszám volt (csak nők) Nyolc csapat (15 fő/csapat).

Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség 1134 Budapest, Lehel út 11.

Telefon: (+36 30) 212 7827 Fax: (+36 1) 350 0415

E-mail: <baseball@chello.hu>

WEB: www.baseball.hu

(19)

4. fejezet - Biatlon = Sílövészet (Biathlon)

1. Sílövészet (Biathlon)

A biatlon sífutásból és kisöbű sportpuskával végrehajtott lövészetből áll. A versenyzők kijelölt pályán szabadstílusú sífutásban jutnak el a kijelölt lőállásokhoz, ahol meghatározott számú célra kell lőniük. A végeredményt az elért időeredmények alapján állapítják meg.

A katonai kiképzések egyik téli formájaként jelent meg a biatlon a sífutásból kialakulva. Síelő tudásuknak háborúban és békeidőben is hasznát vették a katonák az 1700-as években. A svéd–norvég határon a két nemzet katonái sífutásban és lövészetben versenyeztek 1767-ben. A világháborúk ideje alatt is fontos szerepet töltött be a sílövészet, különösen az északon és egyes orosz területeken állomásozó csapatok kiképzésében. A sportág katonai jellege miatt sokáig a versenyek résztvevői között több hivatásos katonát lehetett látni, azonban ez mára szinte teljesen eltűnt. Az első téli olimpiai játékokon a biatlon bemutató jelleggel szerepelt. A pontos elnevezése akkor síjárőrverseny volt. Később 1936-ban és 1948-ban az olimpiai programon kívül rendeztek összetett versenyt katonák részére. Eredetéből adódóan a sportág nem a sísportok családjához csatlakozott, hanem egy másik katonai ághoz, az öttusához. Ennek a zavaros helyzetnek volt következménye, hogy 1948-ban, St.

Moritzban, először és utoljára, az öttusa szerepelhetett a téli olimpia műsorán (úszás és futás helyett lesiklás és sífutás volt), de nem aratott sikert. 1953-ban a Nemzetközi Öttusa Szövetségen belül létrehozták a biatlon szakágat (UIPMB). A szövetség, mint téli összetett sportágat, felvételre javasolta a NOB-nak, melyet 1954-ben elfogadtak. 1958-ban, Ausztriában megrendezték az első biatlon világbajnokságot, és ettől kezdve a szervezet évente rendez világbajnokságot és kétévente Európa-bajnokságot. A biatlon hivatalosan az 1960-as téli olimpián debütált. Az egyesült államokbeli Squaw Valley-ben 9 ország 30 versenyzője rajtolt 1984-ben a nők is kedvet kapva világbajnokságon mérhették össze felkészültségüket, majd 1992-ben ők is olimpiai indulók lettek.

A nemzetközi szövetség 1988-as közgyűlésén az általános választások mellett kimondta az UIPMB és a triatlon sportág vezetésének egyesítését, felvette az UIPMBT (Union Internationale de Pentathlon Moderne, Biathlon et Triathlon) nevet. A fúzió igen rövid életű volt, 1989 augusztusában a triatlon már ki is lépett.

1993. júliusban, Londonban újabb közös kongresszusra került sor, az akkori határozat értelmében a két sportág szétvált és létrejött a Nemzetközi Biatlon Szövetség (International Biathlon Union, IBU). A sílövészet igazán ismertté az elmúlt évtizedben vált. A világkupák televíziós közvetítései a sportág eladhatóságát bizonyították. A futamok pénzdíjasok, ezért indulóban nincs hiány. Az egyéni sprint, üldöző- és tömegrajt versenyeken a győztes 9 000 eurós pénzdíjban részesül. A versenyeken az anyagiakon túl az első 30 helyezett pontokat is szerez. Ezek alapján állítják fel az összesített világkuparangsort, melynek első nyolc helyezettje szintén pénzdíjat kap.

Sílövészetben jelenleg Németország, Oroszország, Norvégia és Franciaország számít nagyhatalomnak.

A sportág történetének legeredményesebb olimpiai versenyzőjének a norvég Ole Einar Bjoerndalen, aki pályafutása során öt aranyérmet szerzett.

Hazai múlt

Magyarországon a biatlon kialakulása az 1900-as évek elején lényegében a nemzetközi tendenciát követte. Az első kimagasló eredményt Sajgó Pál érte el 1960-ban. Az első olimpiai biatlon versenyen 26. lett. A ’80-as években a hazai sísport fokozatosan gyengült. A biatlon ugyan a nyári versenyek adta lehetőségek miatt (terepfutás + lövészet, görsí) tartotta színvonalát, a sífutás azonban a pályák és a megfelelő mennyiségű hó hiányában egyre inkább háttérbe szorult. A meglévő szakágak közül a biatlon volt a legeredményesebb, hiszen a mostoha körülmények ellenére 1997-ben megszületett a magyar sísport legjobb egyéni eredménye. Panyik János a Szlovákiában megrendezett világbajnokságon a 20 kilométeres versenyszámban 10. helyen ért célba.

A nagyöbű sportpuskáról a kisöbű sportpuskára való áttérés a sportág fejlődésében jelentős változást hozott, így a versenyek lebonyolításához szükséges lőtér mérete a ’70-es években 50 méteresre csökkent. Az eredménybe

(20)

azonos súllyal számít a sí- és a lőtudás a biatlon filozófiája szerint, így sem a jobban sífutó, sem a pontosabban célzó versenyzőknek nincs több esélyük a győzelemre.

A versenyeken a sportolók 1984 óta szabadstílusú sífutásban teljesítik a kijelölt pályát, miközben fekvő és álló testhelyzetben egy 22-es kaliberű kispuskával meghatározott számú célzott lövést kell leadniuk a beiktatott lőtereken. Fekvésben , míg álló testhelyzetben átmérőjű a cél. A hibás lőeredményért percbüntetés jár, melyet hozzáadnak a sífutás időeredményéhez, valamint egyes versenyszámokban az elvétett lövésekért hosszú büntetőkört kell futnia a versenyzőnek. A fegyvert és a szükséges lőszert a versenyző magával viszi.

Egyéni, sprint, üldöző, tömegrajtos, váltó- és csapatversenyek formájában rendezik meg a biatlon versenyeket.

A pályán kijelölt lőtereken legalább 30 lőállást kell kialakítani, melyekhez 5–5 céltábla tartozik. A céltáblák mechanikus vagy elektromos vezérlésűek, találat esetén feketéről fehér színre váltanak.

A csapatversenyeken 4 tagú csapatok indulhatnak. A pálya teljesítését követően a 4 versenyzőnek 15 másodpercen belül kell célba érkeznie. A verseny veszélyessége miatt különösen a lőtéren való mozgást szigorúan szabályozzák. A szabályok be nem tartása esetén a versenyző többperces büntetést kaphat, esetleg még a versenyből is kizárhatják.

Hivatalos olimpiai versenyszámok (férfi-női) és szabályok Egyéni verseny

A férfiak 20, a nők 15 km sífutás közben négyszer érkeznek a lőtérre, ahol az első és harmadik kör után fekvő, a második és negyedik kör után álló testhelyzetben lőnek a célra. Elvétett cél esetén 1–1 perc büntetőidő jár. A versenyzők sorsolás alapján fél-, esetleg egypercenként rajtolnak. A végső rangsort az elért időeredmények adják.

Sprintverseny

A férfiak a nők a 7,5 kilométeres sífutás alatt kétszer lőnek, egyszer fekvő, egyszer álló testhelyzetből.

Elhibázott lövésenként egy 150 méteres büntetőkört kell futni. A versenyzők szintén sorsolás alapján fél-, esetleg egypercenként rajtolnak. A versenyzőket az elért időeredmény rangsorolja.

Üldözőverseny

A sífutás távja 12,5, illetve 10 km. Ebben a számban négy alkalommal lőnek, kétszer fekve, kétszer pedig állva.

A büntetés ugyanaz, mint a sprintversenyen. Az üldözőversenyen a megelőző sprintversenyt nyert versenyző indul elsőnek, őt a többiek ugyanazzal az időhátránnyal követik, amelyet a sprintversenyen elszenvedtek. Itt általában 60 versenyzőt indítanak, akik közül a győztes az elsőként célba érő.

Tömegrajt verseny

A férfiak 15, a nők 12,5 kilométert teljesítenek, és az üldözőversenyhez hasonlóan négyszer teljesítik a lövészetet. A büntetés megegyezik a sprintversenyeknél szokásos gyakorlattal.

A tömegrajt versenyen a rangsor szerinti 30 versenyző egyszerre rajtol el. A végeredményt a beérkezés sorrendje adja.

Váltóverseny

A férfiak a 4 × 7,5, a nők 4 × 6 kilométer sífutás közben kétszer érkeznek a lőtérre, ahol először fekvő, majd álló testhelyzetben lőnek a célra. Az elvétett cél után 150 méteres büntetőkör következik. Váltóversenyen négy versenyző indul csapatonként, és a csapatok első versenyzőit egyszerre indítják el, így a célban is a beérkezés sorrendje számít.

Hivatalos olimpiai versenyszámok

Férfiak: 10 km, 12,5 km, 15 km, 20 km és 4 × 7,5 km váltó.

Nők: 7,5 km, 10 km, 12,5 km, 15 km, 4 × 6 km váltó.

(21)

A nyári biatlon szabályai a téli biatlonhoz hasonlóak, azzal a kivétellel, hogy a fegyvert futáskor nem viszik magukkal a versenyzők.

A nyári biatlon a téli biatlonhoz igazodva az alábbi formában kerül lebonyolításra:

• terepfutás – lövészet kis kaliberű puskával;

• sífutás műanyag pályán, lövészet kis kaliberű puskával;

• futás sírollerrel, lövészet kis kaliberű puskával, nyári körülmények között.

Azokon a területeken alkalmazzák, ahol a téli sporthoz a feltételek hiányoznak. A nyári biatlon az a biatlon sportág, amely a nemzetközi szövetség oltalma alatt akár területi bajnokság formájában is megrendezhető.

Azokban az országokban, ahol téli biatlon is rendezhető, a nyári biatlon edzéslehetőségként a téli versenyekre történő előkészületet szolgálhatja. Az ilyen országokban, a nyári biatlon rendezvényei nemzetközi versenyként bonyolíthatók le, de világ-, illetve kontinentális bajnokságok rendezése nem engedélyezett. A nyári biatlon versenyeire nagymértékben a téli biatlon versenyszabályai vonatkoznak.

Magyar Sí Szövetség Magyar Sport Háza

Telefon: (+36 1) 460-6893

WEB: http://www.sielok.hu, www.skihungary.hu

(22)

5. fejezet - Birkózás (Wrestling)

A birkózás olyan küzdősport, eszköz nélkül, test test ellen vívott páros küzdelem, amelyben mindkét fél arra törekszik, hogy ellenfelét az egyensúlyi helyzetből kibillentse, két vállra fektesse, vagy több értékesebb fogást alkalmazzon, és így legyőzze vetélytársát. A birkózás legrégebbi időkre visszavezethető természetes emberi ösztön és tevékenység.

Két fogásnem alakult ki: a szabadfogás és a kötöttfogás. A versenyzők különböző súlycsoportokban, két ágon, kieséses mérkőzéssorozaton juthatnak a döntőbe. A kiesett versenyzők vigaszágra kerülnek.

Az őskorban a birkózás elsősorban az élelemszerzés és az ellenséggel való küzdelem eszköze volt. A kb. i. e. 40 000-ig követhető régészeti leletek és az elmúlt másfél évszázadban összegyűjtött néprajzi adalékok összevetése alapján megállapítható, hogy a késői őskorszak emberének fizikai felkészítése is sajátos mágikus aktusokkal párosult. A megmintázott állatrajz és szobor körül eltáncolta az elejtés mozzanatait, dárdákat dobált rá, nyíllal átlőtte, az ellenséget megtestesítő személyt birkózásban vagy más párviadalban legyőzte. Itt nem egyszerű jelképes helyettesítő cselekedetről van szó, hanem igazi, célirányos cselekedetről. Mindezeket az altamirai, a tuc d’auolauberti és a manpestáni barlang leletei hűen tükrözik. Az elejtés vagy győzelem élményének a lejátszása, akár „eltáncolása” rituális keretek között hozzájárult a későbbi nemzedék felkészítéséhez és a tapasztalatok átadásaához is.

A közép- és újkőkorszakban (i. e. 8000–3000) elkezdődött az ősközösség szétbomlása, a létfenntartás fő területe volt a földművelés és az állattenyésztés. A törzsek nagy része letelepedett. Különösen a helyhez kötöttséget igénylő földműves társadalom városvédelmi testgyakorlatai között megtalálható a közelharc egyik eszköze a birkózás is. A törzsek közti összecsapásban a harc egyéni párviadalból állt és ebben a birkózásnak is nagy szerepe volt.

Az ókorban (i. e. IV. évezred–i. sz. 475) az első osztálytársadalmi alakulatok egyik sajátossága lett a hatalom megtartása és a hódításokra is alkalmas embertípus kialakítása. Így az ókor testkultúrájában az önvédelem és ügyességi próba az uralkodó osztály életvitelének megnyilvánulásává vált és a harcászati előképzés gyakorlati anyagává lett.

I. e. a VIII. században a gyakorlóterek mellett kezdetleges birkózócsarnokok épültek. A testgyakorlati ágak között a birkózás is fontos jelentőséget kapott.

A perzsákra vonatkozó tárgyi emlékek, valamint Hérodotosz és Xenophón görög történetírók feljegyzései is tartalmazzák, hogy a „nevelőházakban” más testgyakorlati ágak között a birkózást is oktatták az ifjaknak.

Az ókori Egyiptomban (i. e. 2635–2155) a leletek tanulsága szerint az erőt és ügyességet jobban kifejező, modern szabadfogású birkózás került előtérbe, amelyet a fegyveres arisztokrácia és közvetlen környezete sajátított ki magának. A legkorábbi emlék a Plahhotep vezér (i. e. III. évezred közepe) szakkarai sírjából előkerült mozgásos ábrázolás, amely a fáraók kíséretének magas fokú küzdőszellemére és technikai ismereteire utal. Platón az óegyiptomi látogatásáról írt könyvében elismerően fogalmaz a birkózóművészetről.

Az ókori Kínában, az i. e. VIII. és VI. század között keletkezett krónikák is megemlítik, hogy a félistenhősök legtöbbje az ellenséges törzsek vezéreit birkózó-, ökölvívó- és harci táncviadalban győzték le. A birkózás a jellemnevelésben is szerepet kapott: ha egy birkózó durváskodott, a bírák és a nézők „siao-jen”-nek bélyegezték, ami a társadalmi megvetés magas fokát fejezte ki.

Az ókorban a birkózás és a pankráció nélkülözhetetlen volt a könnyű kézifegyverekkel szemben, különösen akkor, amikor az ellenség foglyul ejtése volt a cél. Az eredmény megítélésében az ellenfél legyőzésénél az akcióra való képtelenné tétel volt a mérvadó. Birkózásban a térdre kényszerítésben nyert kifejezést a győzelem.

Az ókori olimpiák fejlődéstörténetében a többi testgyakorlatok között tehát megjelent a birkózás is (i. e. 708).

A küzdősportok szempontjából különös figyelmet érdemel a középkori Japán, ahol i. sz. 712-ben küzdővetélkedő vette kezdetét. A délről Kjusun szigetére érkező törzsek azzal vívták ki maguknak a letelepedési jogot, hogy isteni héroszuk, Takemidkzuti birkózásban legyőzte az őslakó ajnuk vezérét. Az első chikora-kurobe

(23)

a fegyver nélküli párviadalok különböző stílusainak fejlődéséhez. A szamurájok privilégiumához tartozó szumóbirkózás az erő és az állóképesség fejlesztését szolgálta. Maga a szumóverseny motívuma külsőleg rendkívül egyszerűnek tűnik. Az győz, akinek először sikerül ellenfelét a körből kimozdítani vagy földre kényszeríteni. Annál bonyolultabb hagyományokat őriz a küzdelmet megelőző kultikus (vallás-gyakorlathoz tartozó) szertartás.

Az ázsiai nomádoknál – az ural-altáji, kaukázusi és a mongol népeknél – a birkózás egyetlen dobásig tartott. Az iráni és a török birkózók bőrnadrágban, olajozott felsőtesttel küzdöttek. A győzelmet a két vállra fektetés jelentette. A vesztesnek kötelessége volt győzelmi tort rendezni és bőrnadrágját átadni a nyertesnek.

A mongoloknál „A férfiak hármas játékai” ünnepein a – mongol törzsek nagy tavaszi seregszemléjén – birkózás is szerepelt.

A feudalizmus kialakulása időszakában (XI–XV. század) létrejött a lovagi nevelés intézménye. A lovagi vetélkedésekből több testgyakorlati ág kimaradt. A hét lovagi készség között már nem találkozunk küzdősportokkal. Egyedül a birkózásnak jut szerep, amikor is a lovagi tornákon a két lovag „öklelési” vagy pallos viadala nem hozott döntést.

A középkori népek testgyakorlataiban az ösztönösen űzött viaskodás gyakori volt. Ebben megtalálható a botvívás, métajáték, lófuttatás stb., amelyek között jelentős szerepet kapott a birkózás is.

A középkori itáliai városok, „köztársaságok” testkultúrája a testgyakorló szokásokon keresztül ismerhető meg.

Rómában már a XI. század végén híressé váltak a testacc versenyek, ahol a Lupercalia (tavasz ünnepe) termékenységi rítusát folytatták keresztény formában. A vetélkedőn a környék községei vettek részt. 1469-ben készített rendezvénytervezetből tudjuk, hogy a hagyományos műsorban birkózás és különféle lófuttatás szerepelt.

A középkor hajnalán lényegében csak a lovagi nevelésben és a katonai kiképzés mozgásanyagában lehet találni bizonyos birkózó- (a kézitusára jellemző) gyakorlatokat.

A XV. században már a népi birkózás kialakulásáról beszélhetünk, melynek közel kétszáz fajtája terjedt el a világon. Közülük sok a mai napig fennmaradt, ilyen például a svájci swingen, a grúz csidaoba, a mongol barilda, a perzsa koati, a török karakudzsak, a japán szumó stb.

1512-ben Albrecht Dürer kiadta a 130 színes rajzzal illusztrált könyvét, amely folyamatában ábrázolta a birkózás egyes technikai fogásait. A kor talán az egyik legérdekesebb műve Fabrin von Auerswald:

Ringenkunst (Birkózóművészet) című munkája, amely 87 illusztrációt is tartalmazott.

Itt kell megemlíteni a kiterjedt Török Birodalmat, ahol előszeretettel rendeztek birkózó tornákat virtusból, dicsőségből, erőfitogtatásból. Törökországban a mai napig is kiírnak olajbirkózó versenyeket, ahol komoly pénzdíjakat osztanak ki a résztvevők között.

Az újkorban az angol polgári forradalom (1642) következő időszakában egyre jobban kialakult a gentleman sport, amely az üzleti változásokra épült. A megváltozott „környezetben” a pálmát a küzdősportok közül az ökölvívás vitte. Mellette azonban ott volt a birkózás is, amely szerényebb szerepet kapott: az önvédelmi és presztízskérdések eldöntésében, az önbíráskodás terén volt jelen.

A XVIII–XIX. században elterjedő cirkuszi birkózás már a hivatásos birkózást alapozta meg. Európában a kötöttfogású, míg Amerikában a szabadfogású stílus volt a népszerűbb.

A modern birkózás kialakulása a franciák nevéhez fűződik. A XIX. század elejétől a birkózók Európa cirkuszaiban léptek fel, mint hivatásosok.

A birkózás 1896-tól minden újkori olimpia műsorán szerepelt. Athénben azonban még csak súlycsoport nélküli kötöttfogású versenyeket hirdettek meg.

Az első hivatalosnak elismert kötöttfogású világbajnokságra 1924-ben, szabadfogású világbajnokságra 1951- ben került sor, mindkettőre Helsinkiben. Az első hivatalos kötöttfogású bajnokságot 1925-ben Milánóban, a szabadfogásút 1929-ben Párizsban rendezték. Az első női birkózó Európa-bajnokságot 1988-ban, az első női világbajnokságot 1994-ben tartották. A női birkózás szabályai lényegében megegyeznek a férfi szabadfogású birkózás szabályaival.