Ez sportág egyaránt igényli az emberi izomzat egészét harmonikusan fejlesztő erőt, a gyorsaságot, állóképességet és a jó mozgáskoordinációt. Tágabb értelemben evezésnek nevezzük a kisebb vízi járművek emberi erővel, evezőlapátok segítségével történő előrehajtásának minden fajtáját. Szűkebb értelemben az evezés (más vízi sportoktól megkülönböztető) jellemzője, hogy az evezősök a menetiránynak háttal, guruló ülésen ülnek, és a hajó oldalához erősített forgó szerkezetnek támaszkodva lapátokkal eveznek.
Szakág szerint csoportosítva az evezés lehet:
1. Váltott evezés: amikor a versenyzők mindkét kezükkel egy lapátot fognak, így egyikük jobbra, másikuk balra evez.
Hajóegységek: kormányos és kormányos nélküli kettes; kormányos négyes és kormányos nélküli négyes és a kormányos nyolcas.
2. Párevezés: amikor a versenyzők mindkét kézben fognak egy-egy lapátot.
Hajóegységek: egypárevezős, kétpárevezős, négypárevezős.
Az evezés versenytaktikája kissé fura: általában az első és utolsó 500 métert kell meghajtani, és a középső ezren kell kissé pihenni (hullámverés miatt nem árt gyorsan az élre törni). Bár bennfentesek szerint a helyes megfogalmazás: a középső ezer méteren túlélnek, a hajrában pedig „meghalnak”. A gyilkosan kemény rajt és a hatalmas hajrá során 47 csapás/perces átlagra gyorsulnak fel a versenyzők, de a „pihenő” szakaszban sem esik a ritmusuk 40 alá – egy hajó akár a 10 méter/másodperces sebességre is felgyorsulhat a célvonal előtt.
Nemzetközi múlt
Az ókor népei használták először az evezőlapátot, amikor vízen szállítottak valamit: az egyiptomiak, görögök, rómaiak egyaránt izzadtak a különböző hajókon, sőt, versenyeket is rendeztek: az egyiptomiak és föníciaiak a nyílt vízen, a rómaiak a Colosseum „óceánná” változtatott porondján versengtek. Sportként a viktoriánus kor Angliájában fedezték fel újra, a XIX. század második felében pedig már egész Európában is rendkívüli népszerűségnek örvendett, mi több, Amerikába is sikerült exportálni.
A középkorban a hivatásos hajósok számára először a velencei lagúnákban szerveztek versenyeket a XIV.
században. Angliában az első evezősversenyt a XVI. században rendezték a Temzén, ahol a közönség már fogadásokat is köthetett a hivatásos hajósokra.
A modern evezőssport a XVIII. században, Angliában alakult ki. A Temze felső partján lakó főrendeket tízevezős, a többi előkelőségeket nyolcevezős bárka vitte a parlamenti ülésekre. Ez utóbbit honosították meg a fiatalok az egyetemeken. Az első amatőr egyetemi nyolcas versenyt 1829. június 10-én rendezték Oxford és Cambridge csapatai számára a Temzén. A 6840 m-es szakaszon az Oxford csapata győzött 40:30,00 perces idővel.
A század második felében először az angolszász országokban, majd Európa más országaiban is elterjedt ez a sportág. Főleg a jómódú középréteg és felsőosztálybeli fiatalok körében vált népszerűvé.
Az amerikaiak sem akartak lemaradni: a Yale–Harvard párharc története 1852 óta íródik. A sporttörténet egy evezőst ismer el első igazi világbajnokként: a torontói Edward Hanlant – ő is a profik táborába tartozott, mint oly sokan a XIX. század derekán –, a megélhetését a versenyekre feltett hatalmas pénzösszegek garantálták.
Hanlan még becenevet is kapott: ő volt „A fiú kékben”, minthogy igen feltűnő, égszínkék öltözékben húzta a lapátot hónapszám.
1892. június 25-én olasz javaslatra Belgium, Hollandia, Olaszország és Svájc részvételével megalakult a Nemzetközi Evezős Szövetség, FISA (Federation Internationale des Sociétés d’Aviron), amely 1893-ban az Olaszországi Ortában megrendezte az első Európa-bajnokságot.
Jelenleg 126 tagja van a nemzetközi szövetségnek.
A kor szellemének megfelelően csak férfiak indultak a versenyen egypárevezős, kormányos négyes és nyolcas hajóegységekben. Egy évvel később a kormányos kettes, majd 1898-tól a kétpárevezős is helyet kapott az
évenként megrendezésre kerülő Európa-bajnokságok programjában. Az 1920-as évektől a kormányos nélküli kettes és a kormányos nélküli négyes egészítette ki a repertoárt. 1909-ben a FISA vándordíjat alapított az Európa-bajnokságon legeredményesebben szereplő nemzet számára.
Férfiak számára 1962–1974 között világbajnokságot is rendeztek, amelyeket az Európa-bajnokságok megszűnésével – az olimpiai év kivételével – minden évben megtartanak. Az első női Európa-bajnokságra 1954-ben, a női világbajnokságra 1974-1954-ben, a női evezősök olimpiai részvételére először 1976-ban került sor.
Az evezés a modern olimpiák alapító sportágai közé tartozik. Azonban kevés olyan szám van, amelyben a nők ennyire későn követhették csupán a férfiakat: ahhoz képest, hogy az evezés már 1900-ban bemutatkozott, a hölgyek csupán nyolcvan évvel később csatlakozhattak. Egyébiránt ez a sportág lenne az ötödik, amelyik valamennyi alkalommal szerepelt az olimpián, csakhogy Athénben hiába volt a programban, a túlzott hullámverés miatt nem tudták megrendezni versenyeit.
A hatvanas évekig az amerikaiak játszották a vezető szerepet, aztán a szovjetek is feltűntek a vizeken, továbbá a németek mindkét „térfele” (keletiek és nyugatiak) egyaránt remekelt a világversenyeken. Mindazonáltal a sportág legnagyobbjának egy brit, Sir Steve Redgrave számít, aki egymást követő öt olimpián lett aranyérmes, társa és honfitársa, Matthew Pinsent négy elsőséggel büszkélkedhet – de az orosz Vjacseszlav Ivanov három egyéni aranyérme is említésre méltó. A nőknél a román Elisabete Lipa volt a legszorgosabb aranyéremgyűjtő.
Tiszteletére ötször játszották el a nemzeti himnuszt olimpián.
Hazai múlt
Az evezőssport meghonosítását hazánkban gróf Széchenyi Istvánnak köszönhetjük. „A legnagyobb magyar” az első kétevezős hajóját Angliából hozta és 1826. augusztus 12-én mutatta be Pozsonyban, majd 1827-ben 3 óra 52 perc alatt Bécstől Pozsonyig evezett két angol barátja társaságában. Széchenyi 1841. április 8-án megalapította a Hajós Egyletet, és ő rendezte az első magyarországi evezősversenyt is 1843. március 19-én. A győztes a „Béla” nevű hajóban evező négy magyar hídépítő munkás lett.
Széchenyi barátai 1861-ben Buda-Pesti Hajós Egylet néven újraélesztették az első Hajós Egyletet. 1863. június 8-án rendezték az első pesti regattát, közel harmincezer néző előtt.
A Magyar Evező Egyletek Országos Szövetsége 1892. szeptember 21-én alakult meg tizenegy klub részvételével. Ettől az évtől kezdve rendeztek országos bajnokságot egypár evezésben, melynek győztese Lindtner Sándor volt.
A hazai versenyek közül a millenniumi regatta volt a legemlékezetesebb, amelyet I. Ferenc József magyar király is megtekintett. A magyar nyolcas izgalmas hajrával utasította maga mögé a legjobb bécsi csapatot, a Piratot.
Olimpián először 1908-ban, Londonban vettek részt magyar evezősök. A versenyeket kettesével, egyenes kieséses rendszerben bonyolították, ahol Levitzky Károly a harmadik helyet szerezte meg.
Az évszázad kiemelkedő evezős egyénisége a négyszeres Európa-bajnok Pap Kornélia (1955–1961).
Az olimpiák történetében Tokióban értük el a legjobb eredményt, a Melis Zoltán–Sarlós György–Csermely József–Melis Antal összeállítású kormányos nélküli négyevezős másodikként haladt át a célvonalon. Londonban (1948) a kormányos négyesünk a harmadik helyen haladt át a célvonalon a Szendei–Zágon–Zimonyi–Zsitnik összeállításban.
Az utóbbi évtizedben férfi evezőseinknek sikerült kimozdulniuk a holtpontról. A Pető Tibor és Haller Ákos egység 2001-ben Luzernben és 2022-ben Sevillában ragyogó világbajnoki győzelemmel indította útjára a magyar evezőssport új évtizedét, míg a Varga Tamás és Hirling Zsolt összeállítású könnyűsúlyú egység 2005-ben Gifuban (Japán) lett világbajnok.
Versenyszabályok
Az evezősversenyeknek két alapvető típusa van:
1. Kieséses rendszerű versenyen (regatta) előfutamok, középfutamok és/vagy reményfutamok alapján kerülnek a versenyzők az általában hat résztvevős döntőbe. Az indítás egyvonalról történik. Győztes az, aki elsőnek ér
2. Üldözéses rendszerű versenyen a hajókat bizonyos időközönként indítják, és az a győztes, aki a távot a legrövidebb idő alatt teljesíti. Üldözéses versenyeknél nincs kijelölt pálya, a másikat megelőző hajónak útelőnye van.
Egyesben, párosban, négyesben és nyolcasban versengenek egymással az evezősök, akiknél vannak váltott evezős hajók (a versenyző kezében csak egy evező van), illetve kétpárevezősek (a versenyző két lapátot húz).
A férfiaknál kétpárevezősben három verseny van: egyéni, páros, négyes. Váltott evezősben szintén három számban szerezhetők érmek: kormányos nélküli kettes, kormányos nélküli négyes, valamint nyolcas, kormányossal. Ezen túlmenően – 1996 óta – rajthoz állhatnak könnyűsúlyú kétpárevezősben, valamint könnyűsúlyú kormányos nélküli négyesben.
A hölgyek kettővel kevesebb számban bizonyíthatnak: váltott evezősben a normál és a könnyűsúlyú változatban egyaránt hiányoznak a négyes hajók.
Fontos tudni, hogy a könnyűsúlyú számokban az evezős súlya maximált: nőknél 59 kiló, férfiaknál 72,5 kiló, párosban a kettő átlaga 57, illetve 70 kiló. A nyolcasoknál a kormányos minimális súlya férfiaknál 55, a nőknél 50 kiló, de öt kiló kiváltható a hajóba rakott mesterséges súllyal.
A korai időszak variálásait nem számítva 1912-től az evezőspálya hossza állandó: valamennyi számban 2000 métert kell végighúzni. Egy futamban hatan indulhatnak az egyenként 13,5 méter széles pályákon, így szoktak előfutamokat, továbbá elődöntőket is rendezni: általában az első helyen végzett egység jut tovább, mindenki más a reményfutamban próbálkozhat (franciául: repéchage, „újra halászni”). A döntő is hatos – olimpián érdemes tehát bekerülni, mert garantált a pontszerzés.
A pályabírók motorcsónakkal követik a versenyt, a rajtvonalnál vonalbíró, rajtbíró és egy beállító foglal helyet.
Hivatalos olimpiai versenyszámok (férfiak–nők)
Egypár, kétpár, kettes, négyes, négypár (csak férfi), nyolcas, könnyűsúlyú kétpár, könnyűsúlyú négyes (csak férfi).
Magyar Evezős Szövetség Magyar Sport Háza
1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.
Telefon: (+36 1) 460-6856 Fax: (+36 1) 460-6857
E-mail: <info@hunrowing.hu>
WEB: www.hunrowing.hu, www.evezosszov.hu