Ez egy téli ütős, korongos „labdajáték”, amelyben a tömörgumiból készült korongot speciális ütők segítségével az ellenfél kapujába (mögötte is van még játéktér) kell juttatni. A jégkorongot hatfős csapatok játsszák, három harmadra osztott és palánkkal körülvett jégpályán.
A szabálytalanságokat különböző időtartamú kiállításokkal büntetik a bírók. Érdekesség, hogy a két, a jégen is jelen lévő bíró mellett gólvonalbírák is közreműködnek a mérkőzéseken.
A hoki megnevezést az angol hooked szóból (görbített, hajlított) származtatják. A vélemények az elnevezés kapcsán sokáig egymástól eltérőek voltak, mert jó ideig több szakértőnek és sportágkutatónak az volt a véleménye, hogy a hockey elnevezés a francia le hocquet (pásztorbot) elnevezésből alakult ki.
Nemzetközi múlt
Pontos eredetét tekintve csak különböző feltevések vannak. Már a rómaiak is játszották az indiai eredetű gyeplabdát, amely valószínűleg e játék őse. A XVI–XVII. században, Hollandiában a jégkoronghoz hasonló játékot már játszottak a jégen, erről festmények és rézkarcok tanúskodnak.
A jégkorongozás közvetlen ősének a sinty nevű gael játékot tartják. A mai értelemben vett játék hazája minden kétséget kizáróan Kanada, azon belül is az Ontario-tó vidéke. 1870 táján Québec City melletti William katonai erőd lövészszakasza a jégen seprűvel űzte a mai hoki ősét. Kimondott szabályok nem voltak, a felek a mérkőzések előtt állapodtak meg, minek alapján küzdenek. Érdekesség, hogy a jégkorong ősét már a hölgyek is előszeretettel művelték a XIX. század végétől.
1881-ben Montrealban alakult meg a sportág történetének két első csapata: a McGill Főiskola és a Victória.
Kezdetben még kilenc, majd hét játékos szerepelt klubonként egy 34 × 18-as pályán, és a mérkőzések kétórásak voltak. Maga a játék eleinte nagyon hasonlított a labdarúgásban használt elnevezésekre.
A Kanadai Amatőr Szövetség 1891-ben írta ki az első nemzeti bajnokságot. Az első válogatott mérkőzést Kanada és az Egyesült Államok csapata vívta 1897-ben.
1892-ben, Kanadában megalakult a jelenlegi legnagyobb és legerősebb liga, amely 1917. november 22. óta viseli a National Hockey League, NHL (Észak-amerikai Profi Jégkorongliga) elnevezést. 1893-tól mindmáig az októbertől júniusig tartó rivalizálás első helyezettje a Stanley (az angol királyság kanadai kormányzója) Kupát emelheti magasba.
Az amerikai klubok az 1920-as évektől kapcsolódtak be a Stanley Kupa küzdelmeibe, melynek rendszere az 1870-es évekre állandósult.
Az NHL kezdetben hat csapattal működött, napjainkban azonban már 30 gárda verseng az elsőségért. A leghíresebb bajnokságban a hetvenes évektől kezdve egyre több külföldi játékos kergeti a korongot, kezdetben amerikai, majd a skandináv, manapság pedig szovjet utódállamokból érkeznek a kiváló játékosok.
A jégkorongot magas szinten művelő országokban, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején elkezdődött a női jégkorongozás. Játékuk elsősorban iramban és keménységben marad el a férfiakétól.
A legeredményesebb jégkorongozó nemzet Kanada – a legtöbb világverseny megnyerésével büszkélkedhet ebben a sportágban –, bár egyre több ország próbálja rontani ezt a statisztikát például: USA, Oroszország, Svédország, Szlovákia, Finnország.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetséget (League International de Hockey sur Glace, LIHG; 1908–1920; 1920-tól:
International Ice Hockey Federation, IIHF) európai országok alapították 1908-ban Párizsban. Kanada és az Egyesült Államok csak 1920-ban lépett be a nemzetközi szövetségbe. A szövetségnek jelenleg hivatalosan 64 ország tartozik a tagjai sorába.
A LIHG 1910-ben írta ki az első Európa-bajnokságot.
1920-tól a jégkorong olimpiai sportág, igaz ekkor még az Antwerpenben a nyári olimpia műsorán szerepelt, majd 1924-ben a téli olimpia keretén belül rendezték meg (a győztes Kanada gólaránya 110 : 3!). Az első női csapatok az 1998. évi olimpiai játékokon mutatkoztak be.
Az első önálló világbajnokságot 1930-ben rendezték.
1990-től az amatőr világbajnokságot négy csoportban rendezik (A, B, C, D). Az NHL legjobbjai csak 1998-tól vehetnek részt ebben a küzdelemben.
Hazai múlt
Magyarországon az 1900-as évek elején, a tengerentúlról hozott hoki és az európai futball keverékét, a jéglabdát (bandy) űzték. 1908-ban már mérkőzéseket is rendeztek ebben a műfajban.
Európa első műjégpályájával Magyarország büszkélkedhet, 1926-ban adták át a napjainkban szépen felújított városligeti létesítményt.
1925-ben tartották az első hokimérkőzést, amelyen a Budapesti Korcsolyázó Egylet és egy bécsi gárda csapott össze.
A magyar jégkorongozás legjobb eredménye az 1934-es Európa-bajnokságon született, ahol az értékes bronzéremmel térhetett haza válogatottunk.
Az első hivatalos országos bajnokságot csak 1937-ben rendezték meg.
Az 1941-ben alakult Magyar Országos Jégkorong Szövetség helyébe, 1957-ben a Magyar Jégsport Szövetség lépett, melynek különböző szakbizottságai látták el a sportági feladatokat, területi szövetségek nélkül.
Ebben az időben a sportolók többsége csak kirándulni járt át ebbe a sportágba, mivel ekkor még elsősorban nyári sport-szenvedélyeiknek hódoltak. A jégkorong a szabadtéri pályák miatt sokáig csak idényjellegű sportág maradt, ami meglátszott az eredményeken is.
Magyarországon az első fedett jégpályát csak 1982-ben adták át.
Magyarországon a kilencvenes évek elején alakult meg az első női csapat. A magyar női válogatott eddig kétszer szerepelt világbajnoki selejtezőben, azonban egyszer sem került fel a B csoportba.
Olimpiai kiküldetést még egyik csapatunk se tudott kiharcolni.
A magyar jégkorongsport legnagyobb sikerét 2008-ban érte el, amikor kivívta az A csoportban való szereplés jogát.
Versenyszabályok
A 100–122 cm magas palánkkal körbekerített jégpálya 56–61 m hosszú és 26–30 m széles. A pályára gólvonalat és különböző körrel jelzett bedobópontokat kell húzni.
Csapatonként a 20–20 beöltözött játékos közül csak 6–6 játékos lehet a pályán. A játékosok a cserepadról bármikor cserélhetők. A játékosok speciális védőfelszerelésben (vállvédő, lábszárvédő, kesztyű, fejvédő) játszanak, míg a kapusok számára még ennél is speciálisabb felszerelés (a mezőnyjátékosok védőöltözetén kívül mellvédőt, arcmaszkot és combvédőt is visel) előírt.
A csapatok felállása: kapus, jobbhátvéd, balhátvéd, középcsatár, jobbszélső, balszélső. A csapatoknak továbbá egy-egy kapitányt és két-két helyettes kapitányt kell megneveznie.
A mérkőzés időtartama 3 × 20 perc tiszta játékidő, az egyes harmadok között 15 perces szünetekkel. A több gólt lövő csapat nyeri a játékot. Ha a három szabályos harmad lejátszása után az eredmény egyenlő, a mérkőzés döntetlen.
A pálya rövidebb oldalain a pálya teljes szélességében keresztülfutó gólvonalat húznak, melynek közepén helyezik el a 122 cm magas, 183 cm széles téglalap alakú kaput.
A pályán öt, úgynevezett bedobópont van, amelyet körrel jelölnek. A bedobópontok és a körök piros színűek, csak a pálya közepén levő kör kék színű.
A mérkőzést egy főbíró vezeti, akinek két vonalbíró asszisztál. Van még két gólbíró, egy játékidőmérő, egy büntetőidő-mérő, valamint egy jegyzőkönyvvezető.
A büntetések a tényleges játékidőbe beleszámítanak, a következő fokozatban: kis büntetés, technikai, nagy büntetés, fegyelmi büntetés, végleges kiállítás és büntetőlövés. Utóbbinál a kijelölt játékos a felezővonal közepéről indulva tör a kapura, és a kapust kijátszva próbál gólt szerezni.
A küzdelemben megengedett a testtel való játék (bodicsek). A bodicsek az egész pályán engedélyezett, ha a nekifutás lendülete nem több két lépésnél.
A játékvezetők a bedobópontoknál „buli”-val hozzák játékba a korongot. Ilyenkor a két csapat egy-egy játékosa egymással szemben feláll a bedobókörben – más nem léphet be –, s az egymással szemben letett ütőik közé dobja be az egyik játékvezető a korongot
Hivatalos olimpiai versenyszám (férfiak–nők) Nyolc csapat (20 fő/csapat).
Magyar Jégkorong Szövetség Magyar Sport Háza
1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.
Telefon: (+36 1) 460-6863 Fax: (+36 1) 460-6864
WEB: http://www.icehockey.hu/