A földi atyaság elvetése

Fontos azt látnunk, hogy Máté preferenciája a „(mennyei) Atya” kifejezés használata tekintetében szoros összefüggésben áll a földi apasághoz való kötődés jelentőségének megkérdőjelezésével a tanítványok vonatkozásában. Ezt számos ponton alá tudjuk, és a legtöbbek számára talán botránkoztató volta miatt alaposan alá is kell támasztanunk. Sajnos ugyanis még a teológiai szakirodalom részéről is szinte kizárólag olyan kísérletekkel találkozunk, amelyek le akarják tompítani az ezzel kapcsolatos jézusi radikalitás élét, ahelyett, hogy elismernék és felismernék: ez egy olyan eleme a krisztusi tanításnak, illetve kétségkívül

511Vö.: BETZ, Hans Dieter: Cosmogony and Ethics in the Sermon on the Mount. In: Betz, Hans Dieter: Essays on the Sermon on the Mount., Fortress Press, Philadelphia, PA, 1985, 120. o. (BETZ 1985)

512 FOSTER, Robert: Why on Earth Use ’Kingdom of Heaven’?”: Matthew’s Terminology Revisited. In: NTS 48, 2002, 490. o. (FOSTER 2002)

513 DAVIES, Margaret: Matthew. (2^nd ed.) /Readings: A New Biblical Commentary/, Sheffield, Sheffield Phoenix Press, 2009, 22. o. (DAVIES 2009)

514 LUZ 1989, 377. o.

515 PENNINGTON, Jonathan T.: Heaven and Earth in the Gospel of Matthew. /Supplements to Novum Testamentum 126./, Brill, Leiden-Boston 2007, 235.o. (PENNINGTON 2007)

124

legalábbis ennek a Máté-féle verziójának, amely nem csak első látásra nem áll összhangban sem az ószövetségi, sem az intézményesült kereszténység bevett társadalmi erkölcsével, hanem valóban az, ami. BALLA Péter például az igevers közvetlen kontextusát megvizsgálva arra a meglátásra jut, hogy „Mt 23,9 nem olvasható úgy, mint a földi apák kritikája. …ezt a mondatot is más jézusi mondások és a társadalmi környezet figyelembe vételével kell értelmezni.”⁵¹⁶ Mint hamarosan látni fogjuk, éppen Máté evangéliuma egészének és benne Jézus mondásainak és cselekedeteinek, mint értelmezési makrokontextusnak az alapos figyelembevételével e tanulmányban némileg más következtetésre fogunk eljutni.

Máté kétszer használja a path,r szót a földi síkon értett „ősapa” értelemben: 3,7-10-ben és 23,30-32-ben. Az első esetben Keresztelő János által megfogalmazott kritikával szembesülünk, amellyel az Ábrahámtól való puszta materiális vérségi leszármazásban bizakodó farizeusokat és szadduceusokat részesíti. „A mi atyánk Ábrahám!” (10. vers) – mondják ők magukról, míg Keresztelő János szerint: „viperafajzatok.” (7. vers). Isten kövekből is képes igazi fiakat támasztani Ábrahámnak. A jó gyümölcsöt nem termő fa kivágattatik és tűzre vettetik, a pelyva olthatatlan tűzzel égettetik meg. Mt 23-ban Jézus az, aki az írástudókat és a farizeusokat megfeddi, akik próbálják magukat disztingválni a prófétákat legyilkoló atyáik cselekedeteitől, ami által magukat éppen, hogy a prófétákat megölőktől származtatják.⁵¹⁷ Jézus megismétli Keresztelő János súlyos ítéletét: „Kígyók, viperafajzatok!” (33. vers). A kilátásba helyezett végeredmény itt is hasonló: a gyehenna, ami azonos az olthatatlan tűzzel. Ez a két igehely mintegy keretbe foglalja az evangéliumon belül az Istenre, mint Jézus és a tanítványok Atyjára vonatkozó utalásokat, és a szadduceusokat, farizeusokat, írástudókat kívül helyezi ezen a körön.⁵¹⁸ Leszögezhetjük tehát, hogy az Ábrahámra mint test szerinti ősapára való hivatkozás kifejezetten csak negatív kontextusban jelenik meg a mátéi műben.

Konkrét, földi értelemben vett apaként Máté evangéliuma expressis verbis mindössze két személyt aposztrofál: (Nagy) Heródest és Zebedeust. Érdekes módon Józsefről sehol nem olvassuk, hogy Jézus földi apja lenne, az ő feladatai és cselekedetei mindig a „gyermekre és anyjára” irányulnak.⁵¹⁹ Jézus nemzetségtáblázatában az ő identitása: „férje annak a Máriának, akitől Jézus született” (Mt 1,16). Érdekes, hogy még Lukács nemzetségtáblázata is József

516 Pl.: BALLA Péter: Gyermekek és szülők kapcsolata: Az Újszövetség tanítása kortörténeti kontextusban. Kálvin Kiadó, Budapest,2010, 156. o. (BALLA 2010).

517 Egyébiránt Keresztelő János és Jézus megölésével mégiscsak „prófétagyilkosnak” bizonyul ez a nemzedék is.

Sőt, Mt 27,25-ben a mátéi narratíva szerint igencsak felelőtlen apai magatartásról tesznek tanúbizonyságot, amikor a vérontás felelősségét nemcsak magukra, hanem a gyermekeikre is felvállalják.

518 Vö.: SHEFFIELD 2001, 59. o.

519 Mt 2,13-14,20-21.

125

apaságára csak mint a kívülállók által (tévesen) vélelmezett mozzanatra utal: „Jézus ekkor mintegy harmincesztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia” (Lk 3,23). Egyébiránt a mátéi földi atyaság-mennyei atyaság szembenálláshoz hasonló lukácsi megközelítést jól jellemzi a tizenkét éves Jézus története a templomban: kit nevez Mária és kit Jézus az ő atyjának? (Lk 2,48-49)

József kapcsán még említésre méltó Mk 6,3 mátéi feldolgozása. Míg utóbbi helyen ezt olvassuk: „Vajon nem az ácsmester ő…?”. A kérdésre a ki nem mondott válasz: de igen. Máté azonban a következőképpen fogalmaz: „Vajon nem az ácsmester fia ez?” (Mt 13,55) SHEFFIELD szerint a márki változattal szemben erre a helyes válasz Máté szándéka szerint lényegében: nem. A kérdezők nem látják meg, hogy ki valójában Jézus, kinek a fia ő igazából.⁵²⁰

Heródes tehát az egyik, akiről megtudjuk, hogy Júdeában őt, az apát, Arkhelaosz, a fia követi az uralkodásban. Josephus Flaviustól tudjuk, hogy amilyen kegyetlen volt Heródes, olyan rossz híre volt Arkhelaosznak is. Mondhatni apjára ütött, de egyáltalán nem pozitív értelemben. S ez a földi apaság intézménye vonatkozásában – amelyről mint majd látni fogjuk, Máté evangéliumán belül szándékosan alig esik szó -, ez egyáltalán nem hízelgő.

Uralma kezdetén egy páskaünnep alkalmával például mintegy háromezer zendülőt vágatott le katonáival.⁵²¹ Ez az oka annak, hogy József félt oda visszatérni (Mt 2,22). Ugyanakkor jól tudjuk, hogy Heródes Antipász is Nagy Heródes fia volt, és József mégsem félt Galileában, az ő területén letelepedni. Saját hipotézisem szerint az az egyszerűnek tűnő mátéi közlés és a júdeai letelepedéstől való ódzkodás indoklása tehát, hogy Arkhelaosz Nagy Heródes fia, önmagán túlmutató jelentőséggel bír. Ami Arkhelaoszhoz viszonyítva Heródes Antipásznál vélhetően nem volt ennyire súlyos, az a hasonló kegyetlenségben manifesztálódó atyától örökölt jellemvonások, az „apára ütés”. Ez az „apára ütés” az a lényeg, ami majd kiemelt hangsúlyt kap Máténál a tanítványok és mennyei Atyjuk vonatkozásában. Heródes és Arkhelaosz, mint földi apa és földi fia azonban ennek pontosan az ellentétét, nagyfokú negatívumot képviselnek.⁵²²

Zebedeus mint földi apa, első rátekintésre – különösen is a Heródes-dinasztiához viszonyítva - talán semleges szereplőnek tűnhet, azonban az ő földi apasága Isten mennyei

520 SHEFFIELD 2001, 63. o.

521 Ant. Iud. 17.9.3.

Flavius JOSEPHUS: A zsidók története 2., Gondolat Kiadó, Budapest,1966, 359. o.

522 Amikor itt és majd a következő példák nyomán tényszerűen kimondjuk, hogy Máté a földi apaságot

evangéliumában kizárólag negatív szempontból említi meg expressis verbis, akkor nem haszontalan asszociáció itt felidéznünk kontrasztként az egész újszövetségi levélirodalomból a Mátéhoz legközelebb álló Jakabot. Jak 1,17a szerint: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá”.

126

atyaságához képest éppen úgy ellenpont szerepét tölti be Máté mesteri történetszövésében, mint Nagy Heródesé. Zebedeus említésével először Mt 4,21-22-ben találkozunk.⁵²³ Ha összehasonlítjuk ezt a márki párhuzamával, rögtön felfedezhetjük Máté sajátos perspektívájának és hangsúlyainak a nyomait.⁵²⁴ Egyfelől Máté hozzáadja a márki változathoz a „két másik testvért” kitételt, ezáltal még jobban kiemelve Jakab és János fivéri viszonyát. Másfelől szintén beilleszti azt a momentumot, hogy ők a hálóikat a hajóban

„apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették”, ami Márknál hiányzik. Ami még döntőbb tényező, hogy Máté kihagyja viszont a napszámosokra való utalást. Így az ő verziójában kiemelt hangsúlyt kap, hogy Jakab és János földi apjukat Zebedeust teljesen egyedül hagyják, míg Márknál a napszámosokkal együtt marad ott Zebedeus. Sőt, Máténál egy elkülönítéssel találkozunk: a fiak „a hajót és apjukat” (to. ploi/on kai. to.n pate,ra auvtw/n) hagyták ott azonnal, azaz úgy a korábbi életmódjukat, egzisztenciális megélhetési forrásukat (hajó), mint családi gyökereiket (apjuk). Márknál viszont „apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban” (to.n pate,ra auvtw/n Zebedai/on evn tw/| ploi,w| meta. tw/n misqwtw/n) hagyják. Jézus követésének intenzitásában is némi eltérést találunk. Míg Márknál egyszerűen „elmentek őutána” (avph/lqon ovpi,sw auvtou/), ami tehát a kevésbé alárendelést magában hordozó avpe,rcomai ige használatával fejeződik ki, addig Máténál „követték őt” (hvkolou,qhsan auvtw/|), azaz az avkolouqe,w igében már a tanítványként való követésre való utalás is egyértelműen benne van.⁵²⁵ Összegzésképpen, ahogy SHEFFIELD megfogalmazza: „The brothers’

abandonment of their earthly father for relationship with Jesus makes them eligible for transfer of their sonship to the heavenly father.”⁵²⁶

A továbbiakban Máté evangéliumában azt láthatjuk, hogy Jakab és János Jézushoz való viszonyulásuk függvényében neveztetnek Zebedeus fiainak avagy pedig fivéreknek, testvéreknek, előbbit negatív, utóbbit pozitív értelemben. Látszólagos kivétel Mt 10,2, ahol az apostollistában ezt olvassuk: „Jakab, Zebedeus fia, és testvére, János.” Azonban itt a földi apa megnevezése egyértelműen a 10,3-ban megjelenő Jakabtól, az Alfeus fiától való

523 Mt 4,21-22: „Miután továbbment onnan, meglátott két másik testvért, Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hajóban apjukkal, Zebedeussal együtt rendezgették hálóikat, és őket is elhívta. Ők pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.”

524 Mk 1,19-20: „Amikor egy kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban; és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.”

525 KINGSBURY, Jack Dean: The Verb AKOLOUTHEIN (“To Follow”) As an Index of Matthew’s View of His Community. In: JBL 97, (1), 1978, 58. o. (KINGSBURY 1978)

526 SHEFFIELD 2001, 61. o.

„A fivérek földi apjukat való elhagyása a Jézussal való kapcsolatért alkalmassá teszi őket arra, hogy fiúságukat átvigyék a mennyei Atyára.”

127

megkülönböztetést szolgálja. Vegyük észre viszont, hogy még itt is, a párhuzamos Lk 6,14-hez képest Márkot követve Máté beilleszti a „testvére” kitételt is, tehát kiinduló tézisünk szerint itt nem lehet szó a fivéreket érintő negatív értékítéletről, hanem pozitívról. Márkhoz képest (vö.: Mk 3,17) viszont ugyanitt kihagyja a „Boanergész”, a „mennydörgés fiai”

becenevet, vélhetően, mert a mátéi koncepcióban Jakab és János mennyei Atyjuk fiai, illetve ha „rosszul viselkednek” Zebedeuséi, tertium non datur. Jézus megdicsőülésének történetében Máté szintén betoldja a két fiúval kapcsolatban a „testvére” kitételt, ami a szinoptikus párhuzamosokban nem található meg.⁵²⁷

E három esetben tehát, amikor is Jakab és János testvéri viszonyára Máté különös hangsúlyt helyez, olyan szituációkról van szó, ahol ők Jézus követőinek, igazi tanítványainak bizonyulnak, azaz végső soron Jézus testvéreinek és a mennyei Atya gyermekeinek. Vannak azonban olyan epizódok is az evangéliumban, ahol ők nem ennyire pozitív színben tűnnek fel.

Az első ilyen történettel Mt 20,20-24-ben találkozunk.⁵²⁸ Mk 10,35-höz képest úgy tűnhet, mintha az ódium az édesanyát terhelné, de távolról sem ez a helyzet. A többieket haragra ingerlő kérést (Mt 20,24) ugyan Zebedeus fiainak anyja intézi Jézushoz, de egyértelmű, hogy a fiaival együtt ment oda hozzá, és Jézus a válaszát a 22. versben többes szám második személyben már közvetlenül hozzájuk intézi: „Nem tudjátok, mit kértek….” A kérés megfogalmazásának felelősségét ezzel egyértelműen rájuk hárítja. Az apa és az anya szerepeltetése arra utal, hogy viselkedésük alapján itt két földi szülő földi értelemben vett gyermekeiről van szó. Az anya ezt a földi jellegű viszonyt még ki is hangsúlyozza a 21.

versben: „az én két fiam” (oi` du,o ui`oi, mou).⁵²⁹ Jézus tehát megfeddi őket és Márkhoz képest

527 Szemben Mk 9,2// Lk 9,28-cal, Mt 17,1: „Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre.”

528 Mt 20,20-24: „Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől. Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek.

Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette. Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre.”

529 Persze valószínűleg az anya nem cselekszik teljesen önzetlenül, pusztán a fiai érdekében. Patriarchális társadalmakban a nők hatalomgyakorlásának egyik fő lehetséges módja és kulcsa a felnőtt fiaik felett való befolyás megőrzése volt.

Vö.: NOLLAND, John: The Gospel of Matthew: A Commentary on the Greek Text. The New International Greek Text Commentary. William B. Eerdmans - Paternoster Press, Grand Rapids, MI,-Cambridge, UK, 2005, 819. o.

(NOLLAND 2005)

Külön pikantéria, ha olyan eshetőségnek is teret adunk, mint ami mellett például John A. T. ROBINSON érvel, aki felveti, hogy Zebedeus családja esetleg rokonságban állhatott Jézus földi családjával. Erre engedne

következtetni Zebedeus fiai anyjának jelenléte a kereszt alatt, illetve az, hogy a protekciókéréssel Jézus elé mer járulni. Mindenesetre Máténál nem találunk erre utaló nyomot.

Vö.: ROBINSON, John A.T.: The Priority of John. SCM Press, London, 1985, 119-122. o. (ROBINSON 1985)

128

ismét egy sajátos mátéi betoldással az Ő(!) mennyei Atyja⁵³⁰ döntését állítja szembe Zebedeus és neje fiainak illegitim, nagyon is földies indíttatású törekvésével: „Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.”⁵³¹ E megfeddés és a mennyei Atya fókuszba vonása után kerülhet sor arra, hogy Jakab és János újra „testvérekként” jelenjenek meg előttünk (Mt 20,24).

A második ilyen negatív esetről a Gecsemáné-kertbeli történetből értesülünk, amikor is Jézus „maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát” (Mt 26,37). Máté itt Mk 14,33-hoz képest még a Jakab és János neveket sem említi és egyszerűen földi atyjuk fiaiként aposztrofálja őket. A gyötrelem órájában nem képesek Jézussal virrasztani és imádkozni (Mt 26,40.43), még annak többszöri figyelmeztetése ellenére sem. Nem mennyei Atyjuk fiaiként és így Jézus testvéreként viselkednek – nem is nevezi Máté őket testvéreknek itt –, hanem egyszerűen Zebedeus fiaiként.

A harmadik alkalom Mt 27,56. A kereszt alatt található más asszonyokkal egyetemben

„Zebedeus fiainak anyja”. Ergo Zebedeus fiai nincsenek ott. Magára hagyják Jézust az ő szenvedésében. Ismételten nem testvérekként, mennyei Atyjuk fiaiként viselkednek, hanem földi atyjuk, Zebedeus fiaiként.

SHEFFIELD szavaival összegezve: „When James and John are behaving as befits true members of the community, i.e., as true sons of Jesus’ father, they are identified by fraternal relationship: ’James and his brother John’, or ’the two brothers’. When they are behaving in ways that locate them outside the heavenly father’s family, they are called ’sons of Zebedee’.

Just as one cannot serve two masters, one cannot be the son of two fathers. The heavenly father must displace the earthly in the disciples’ allegiance.”⁵³²

Máté egyébként az említett két negatív eseten kívül igencsak kerüli a földi apaságra való bármilyen szó szerinti, nemhogy pozitív utalást. Például Lk 11,11 szerint: „Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér?” Ehhez képest Mt 7,9-ben az „apa”

helyett - saját fordításomban - a következő áll: „Melyik ember az közületek (ti,j evstin evx u`mw/n a;nqrwpoj)…?”⁵³³ Máté még az olyan pozitív szülői példák leírásánál, mint a meghalt

530 Tehát jelen esetben nem az előtte álló, a földi szüleikkel aposztrofált tanítványoké!

531 Jézus Atyjának szerepeltetése kifejezetten hangsúlyos mátéi sajátosság. Vö.: Mk 10,40: „…hanem azoké lesz, akiknek elkészíttetett.”

532 „Amikor Jakab és János úgy viselkednek, ahogy az a közösség igaz tagjaihoz illik, azaz Jézus Atyjának igaz fiaiként, akkor fivéri kapcsolattal jellemzik őket: ’Jakab és testvére, János’, vagy ’a két testvér’. Amikor oly módon viselkednek, hogy az a mennyei Atya családján kívülre helyezi őket, akkor ’Zebedeus fiainak’

nevezetnek. Amint nem szolgálhat valaki két úrnak, úgy nem lehet két atya fia sem. A mennyei Atya fel kell, hogy váltsa a földit a tanítványok hűségében.”

SHEFFIELD 2001, 63. o.

533 A RÚF „Ki az közületek…?”-je nem érzékelteti, hogy itt nem egyszerűen kimarad a lukácsi path,r szó, hanem Máté azt kifejezetten a;nqrwpoj–ra cseréli!

129

lányáért közben járó elöljáró (Mt 9,18-26) vagy a holdkóros fiáért közben járó ember esetében (Mt 17,14-21) sem használja rájuk az „apa” szót, szemben mindkét történet szinoptikus párhuzamaival.⁵³⁴

Mt 8,21-22-ben⁵³⁵ az édesapját eltemetni vágyó tanítványnak adott válasz a földi leszármazás teljes elvetését implikálja – ami bár értelemszerűnek tűnhet, de már itt hangsúlyoznunk kell - kifejezetten a tanítvány, és nem pedig mások vonatkozásában.⁵³⁶ Akár szó szerint, akár metaforikusan értelmezzük a tanítvány szavait, Jézus válasza mindenképpen megdöbbentő, a bevett társadalmi viszonyokat erősen felforgató kijelentés. Ha szó szerint értve egy már ténylegesen elhunyt apáról van szó, akkor a tanítvány kérése egyáltalán nem ésszerűtlen időtartamra vonatkozik. A temetés a halál beálltától számított huszonnégy órán belül megtörtént, habár a kapcsolódó ceremóniák akár egy hétig is eltarthattak.⁵³⁷ Az előkészületek elrendezése a legidősebb fiú felelőssége volt. Ha a tanítvány erre utal, akkor elvileg hamarosan csatlakozhatna az időközben tovább utazó Jézushoz.

K. E. BAILEY viszont arab kommentátorok és saját közel-keleti kulturális és nyelvi tapasztalatai alapján azt az álláspontot képviseli, hogy „míg eltemeti valaki az apját” annyit jelent, hogy az édesapa életének még hátralévő szakaszában valaki fiúi kötelességeinek eleget tenni.⁵³⁸ Ez tehát egy jellegzetesen közel-keleti idióma, és nem áll fenn az édesapa elhunyta vagy azonnali küszöbön álló elhalálozása. Gyakorlatilag ez a tanítványság felvállalásának meghatározatlan időre, akár évekre történő elhalasztását eredményezné. Azonban még ebben az esetben is a fiúi kötelességek elmulasztására való buzdítás Jézus részéről mindenféle kulturális és társadalmi normával szemben áll, amit a fiúi kötelességben helytállókra vonatkozó „halottak” minősítés durvasága csak fokoz. Ezzel Jézus még akkor is a „tiszteld apádat és anyádat” parancsolat (Ex 20,12//Deut 5,16) megsértésére hív fel, ha egyes esetekben éppen ennek a betartását értékeli pozitívan (Mt 19,19), illetve be nem tartását negatívan (Mt 15,3-6). A különbség az, hogy utóbbi esetekben Jézus az általában mindenkitől, így a két konkrét esetben a farizeusoktól és írástudóktól, illetve az idegen, gazdag ifjútól is elvárható, az ószövetségi parancsolat által előírt erkölcsi normát kéri számon. Míg saját tanítványaira, a

534 Szemben Mátéval Mk 5,40 és Lk 8,50-50 egyértelműen a kislány apjának nevezik az elöljárót, a Lukácsnál néven is nevezett Jairust. Mk 9,21.24 és Lk 9,42 pedig egyaránt a fiú apjának nevezi a szóban forgó embert.

535 Mt 8,21-22: „Egy másik tanítvány pedig ezt mondta neki: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat. De Jézus így szólt hozzá: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak eltemessék saját halottaikat!”

536 Azaz nem egy társadalmi gyakorlattá tehető általános elvről van szó. Ehhez persze a tanítványság fogalmát jól kell értenünk – amire hamarosan részletesebben is kitérünk.

537 Vö.: FRANCE, R.T.: The Gospel of Matthew. The New International Commentary on the New Testament.

William B. Eerdmans, Grand Rapids, MI,-Cambridge, UK, 2007, 329. o. (FRANCE 2007)

538 BAILEY, K.E.: Through Peasant Eyes. William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, MI, 1980, 25-27.

o. (BAILEY 1980)

130

földi származást a mennyei Atyától való származásra felcserélő testvéreire ezzel szemben más vonatkozik. A gazdag ifjú esete azonban pontosan kiemeli ennek a jézusi kétszintű erkölcsnek a jellegét. Az apa és anya tisztelete a második kőtábla többi parancsolatával együtt a történet elején kerül elénk, mint az üdvösség feltétele. A tökéletességhez és Jézus követéséhez azonban ennél többre van szükség: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” (Mt 19,21) Jézus követésének megkezdése sokkal keményebb előfeltétellel bír, mint a Tízparancsolat második kőtáblája társadalmi síkon érvényes parancsolatainak a megtartása.

Ami témánk szempontjából viszont itt igazán lényeges az az, hogyha a tanítványság útjára lépő eladja minden vagyonát és szétosztja a szegények között, majd pedig Jézus követésébe kezd, akkor képtelen lesz megtartani a Törvény rendelkezését a szülők tiszteletéről, azaz támogatásáról. Egyrészt nem lesz miből, mert oda a vagyona, másrészt nem is lesz jelen az ő életükben.⁵³⁹ Jézus kérése tehát szükségszerűen a Törvény megszegéséhez vezet. Ez a megszegés formailag, azaz eredményét tekintve ugyanannak tűnhet, mint amit Mt 15,5-6-ban

Ami témánk szempontjából viszont itt igazán lényeges az az, hogyha a tanítványság útjára lépő eladja minden vagyonát és szétosztja a szegények között, majd pedig Jézus követésébe kezd, akkor képtelen lesz megtartani a Törvény rendelkezését a szülők tiszteletéről, azaz támogatásáról. Egyrészt nem lesz miből, mert oda a vagyona, másrészt nem is lesz jelen az ő életükben.⁵³⁹ Jézus kérése tehát szükségszerűen a Törvény megszegéséhez vezet. Ez a megszegés formailag, azaz eredményét tekintve ugyanannak tűnhet, mint amit Mt 15,5-6-ban

In document EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM ÚJSZÖVETSÉGI TANSZÉK László Virgil A keresztény ember istengyermekségének értelmezési formái az Újszövetségben Doktori értekezés Témavezető: Dr. Cserháti Márta egyetemi docens Budapest, 2017. (Pldal 123-140)