Elsőpillantásra nyilván meglepő, sőt talán erőltetettnek látszik az Esti kérdés és a Jónás könyveösszekapcsolása: Babits e két művét nem szokták egy lapon emlegetni. Bármilyen életrajzi vagy idő -rendi szempont inkább elválasztaná őket, elvégre három évtized telt el megírásuk közt: az Esti kérdés1909-ben, a pálya elején lá-tott napvilágotAz Újsághasábjain, még csak szórványos versköz-lések után és a Holnap-antológiában (1908) megjelent költemé-nyek nyomában; a Jónás könyve1938őszén jelent meg a Nyugat-ban, a beérkezettség jegyében: Babits neve mint szerkesztőé már a fejlécen olvasható, majd közvetlenül alatta a címlapi tartalom-jegyzékben is, ezúttal a szám nyitóközleményének szerzőjeként, az ekkor már régóta csodált és támadott költőfejedelem művének eleve kiemelt jelentőségét sugallva. Műfajuk is eltérő: ugyan mi köze lehet egy monológszerűlírai költeménynek a bibliai történet átköltéséhez, amelyet szerzője az akkor már kissé régies mű szó-val „költői elbeszélésnek” nevezett,1vagyis (Arany esztétikájához híven2) az epikához sorolt? Igaz, mindkettőből vezetnek szálak korábbi szövegekhez, de egész más módon: az Esti kérdés egy-szerre sok műre utal, és közülük egynek sem akar kizárólagos át-irata lenni,3aJónás könyveviszont annyira felismerhetően követi a közismert bibliai történetet, melynek címét is átvette, hogy a tőle való eltérései szembeötlően kirajzolódnak, s épp ezek árnyalják sajátos jelentését. Eddig maga a bibliai Jónás könyve is legföljebb eltávolíthatta egymástól a két költeményt: azEsti kérdés
keletke-1Vö. Gellért Oszkár,Egy író élete, I–II, Budapest, Bibliotheca, illetve Gondolat, 1958–1962, II, 555.
2 Arany János,Széptani jegyzetek = Arany János összes művei, szerk. Keresztury Dezső, X,Prózai művek 1,s. a. r. Keresztury Mária, Budapest, Akadémiai, 1962, 553–554.
3Vö. Kelevéz Ágnes,„Szántszándékos anachronizmusok” (Idézésfajták időjátéka Ba-bits műveiben), Holmi, 2009/4, (a továbbiakban: Kelevéz 2009) 481–482.
zéséről Szabó Lőrincnek beszélve maga Babits egyáltalán nem említ bibliai ihletet, azóta egyes motívumait összefüggésbe hoz-ták ugyan a Biblia némely könyveivel, ám Jónás prófétáé nem szerepelt köztük. Babits pályafutásának ismerői talán azért sem tarthatták érdemesnek a bibliai Jónás könyvevilágával összehason-lítani az Esti kérdést, mert a korai Babits köztudomásúlag idegen-kedett az Ószövetségtől, s még Az európai irodalom történetében is el-határolódott tőle.4Bár költői életműve így is sok szálon kapcso-lódott az Ószövetséghez, önvallomása óhatatlanul elterelte a fi-gyelmet arról, hogy az Esti kérdésnek köze lehet az ószövetségi ih-letűkései főműhöz. Mindezek ellenére érdemes összehasonlítani a két költeményt, mégpedig elsősorban nem azért, hogy közös motívumaikat elszigetelten leltározzuk, hanem hogy azok szö-vegkörnyezetét, műbeli helyét és funkcióját megvizsgálván kü-lönbségeikre is fény derüljön, s ezáltal mindkét vers rejtett sajá-tosságai is hozzáférhetővé váljanak. Az összehasonlítás célja nem a hasonlóságok feltárása, hanem éppen azok végsőhatárainak élesre állítása; nem az, hogy miben áll az egyezés, hanem hogy meddig terjed, honnantól szűnik meg, és ez milyen következmé-nyeket von maga után az értelmezés számára.
Közös motívumok fényében:
az elsőszemléleti különbségek kirajzolódása
Bár nem érhetjük be a két vers hasonlóságainak puszta leltározá-sával, érdemes a közös motívumok és szövegszerűegyezések számbavételével kezdeni, mert minden esetlegességük ellenére jelzik, hogy a két vers keletkezéstörténeti távolsága nem perdön-tő: a korai Babits költői nyelve és képalkotása meglepően sok ponton érintkezett a késeivel. Mindkét költeményben ingatag a hely, ahol az ember áll, vagy képzeletben állhatna, sőmindkettő -ben szédül vagy émelyeg, a jellemzés szókincse pedig nemegyszer
4Babits Mihály,Az európai irodalom története, szöveggond. és jegyz. Belia György, Budapest, Szépirodalmi, 1979, (a továbbiakban: Babits 1979) 85.
azonos. Az Esti kérdés egyik felvillantott esti jelenetében „vagy a hajónak ingó padlatán / szédülj, vagy a vonatnak pamlagán”; a Jónás könyve elsőrészében a tengeri vihar mintha egy új Ninivét építene percenként „ingó és hulló kék hullámfalakból”, miköz-ben a hajófenéken félálomba zuhant prófétát „az ázott, rengő padlat” görgeti, később, már a negyedik részben a perzselőnap Jónást „felette bágyadttá szédítette, ugyhogy immár / úgy érzé, minden körülötte himbál, / mintha megint a hajón volna; gyom-ra / kavargott”. S ahogy az „ingó” és „padlat” szavak, a mozgé-konyság és szilárdság másik ellentéteként ugyanígy közös a víz és márvány együttes motívuma: az Esti kérdés szerint „a vízi város-ban” fejedet „a márványföldnek elcsüggesztheted”, és arra gon-dolsz, „minek a selymes víz, a tarka márvány”; a Jónás könyvében
„a víz simán gyürűzött, mint a márvány”. A lírai költemény ala-nyának érzése valamiféle elbátortalanodás, az élet értelmébe ve-tett hit megfogyatkozása és vele az elhagyatottság érzete („el-csüggesztheted”, „gyáván”, „árván”), ami nincs messze Jónásé-tól, amikor nem meri vállalni megbízatását, és szívesebben lasztaná akár az elhagyatottságot: „félt a várostól, sivatagba vá-gyott, / ahol magány és békesség övezze,/ semhogy a feddett népség megkövezze”. Az utóbbi annál jellemzőbb a költő képze-letére, mert betoldás; a Biblia szerint Jónás az isteni parancsot hallván Tarsisba akart menekülni az Úr elől, de lelki indítékáról nem értesülünk, s az elbeszélésmód elsőhézagát csak utólag, fo-kozatosan, a címszereplőkésőbbi tetteiből következtetve próbál-hatjuk kitölteni.5A gyávaságon való túljutás vágyának motívumát erősíti a Jónás könyveután 1939-ben megjelent, későbbi kiadások-ban vele együtt közölt Jónás imájais: azért fohászkodik, hogy bár-csak úgy szólhatna, „mint Ősugja, bátran”. AzEsti kérdésés a Jó-nás könyveközött egy egész kis jelenetnyi közös mozzanatra is fel-figyelhetünk, melyben egy nagy változást valami vagy valaki érin-tetlenül átvészel, noha kicsiny és védtelen, mint a fűszál vagy a hajszál: az este bársonytakarója úgy borítja be a földet, „hogy
5 Sternberg, Meir, The Poetics of Biblical Narrative: Ideological Literature and the Drama of Reading, Bloomington, Indiana University Press, 1987, 318–320.
minden füszál / lágy leple alatt egyenessen áll”; a vonakodó pró-féta úgy csusszant le a cet gyomrába, „hogy fején egy árva haj / nem görbült” (ez is a költőképzeletének betoldása, a Biblianem említi). S végül a mind közül legjelentősebb különbségekhez és sajátosságokhoz elvezetőmotívumérintkezés: a korai versben a piciny fűszálat ugyanúgy látjuk felnőni, majd elszáradni, s ugyan-úgy túlmutatva önmagán, mint a késeiben a nagylevelűtököt, s bár az utóbbi motívum a bibliai történetből vétetett, az eredetileg szűkszavú említés Babitsnál válik hosszan és érzékletesen pergő képsorrá.
Ezekhez azonban érdemes közelebbről megvizsgálnunk az Esti kérdés motívumainak bibliai párhuzamait, ahogy ezt a felnö-vő, majd elszáradó fűszál és virág esetében már nagyrészt (Jónás bibliai története kivételével) megtették, kimutatva hasonlóságukat a vers zárósoraival: „miért nőa fü, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?” E gondosan feltárt bibliai és másféle
„intertextuális utalások”6még szövegkörnyezetükből kiszakítva is ráébreszthetnek egy jellegzetes különbségükre éppen az Esti kér-dés zárósoraihoz képest. Mert akár Jóbot olvassuk („Az asszony-tól született ember rövid életű[…] Miképen a virág mihelyt ki-nyilatkozik, leszakasztatik” Jób 14,1–2), akár Ésaiást („minden test olyan, mint a fű, és annak szépsége, mint a mezei virág: Meg-szárad a fű, leesik a virág, mikor az Úrnak szele fuvall arra” És.
40,6), akár a zsoltárt („a halandó embernek napjai hasonlatosak a fűhöz, […] mint a mezőnek virága, úgy virágzik. És mikor a szél általmegyen rajta; nem lészen többé”Zsolt. 103,15–16.), akár Pé-ter apostol levelét („minden test olyan mint a fű, és az embernek minden dicsősége mint a fűnek virága; megszárad a fű, és annak virága elhúll” 1 Pét. 1,24), sokatmondó különbség, hogy egyik sem teszi föl a kérdést, sőt egyik számára semlehet kérdés, miért nőa fű, illetve mi célja vagy haszna lehet felnőnie valaminek, ami majd úgyis leszárad. MásfelőlA Prédikátor Salamon könyve, amely-nek nyitószakaszait (Préd. 1,2–9) e vers modern hangszerelésében
6Kelevéz 2009, 481.
felismerni vélték,7szintén gyökeresen különbözik tőle: a Prédiká-tor ugyanis már a kezdet kezdetén leszögezi a „felette nagy hijábavalóság” mindenre vonatkoztatott tételét, s ezután teszi föl a kérdést, hogy „Micsoda haszna vagyon az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?”, így ez ott ironi-kus szónoki kérdés, és nagy léptékűpéldái közt (a nemzetségek váltakozása és a föld változatlan maradása, a nap felkelése és el-nyugvása, a folyóvizek tengerbe sietése és visszatérte) egyébként sem szerepel a felnövőés elszáradó fűvagy virág.
Jellemzőkülönbség, hogy aki e versben megszólal, nem tudja önfeledten átadni magát a hiábavalóság érzésének, amit Az euró-pai irodalom történetében Babits a Prédikátor cinikus szkepticizmu-sának nevezett:8tudatosságra, sőt némi önkritikus távolságtartás-ra vall, hogy a mire valókérdését a vers szerint csüggedt pillanata-inkban és gyáván tesszük fel. Igaz ugyan, hogy az Esti kérdés egé-sze a dolgok céljába vetett hit megrendüléséről tanúskodik, s mondhatni, e megrendülés pillanatainak természetrajzát adja, de az önkritika szólamától kísérve, és befejezőkérdése nem okvet-lenül ironikus vagy szónoki, azaz nem sugallja, főként kizárólagos válaszként nem, hogy a fűnövésének és leszáradásának semmi értelme. Találóan jellemezték már amiért,minekésmire való itteni kérdéseit azzal, hogy lehetőséget adnak ugyan a merőben szónoki kérdésként való értelmezésre, amiből az következnék, hogy semminek nincs értelme, de arra is, hogy kipróbáljuk, „[m]i van, ha a kérdéseket valódi, tartalmi kérdéseknek vesszük”: még ha nincs is rájuk válasz, „maga a kérdezés is létforma— ha más nem, a kérdezés ereje megmaradhat”, s a kérdések sajátos funkciót kapnak a vers szövegébe kerülve: „A költői szöveg nem »meg-oldja« a filozófiai »problémát«, hanem képpel dúsítja, megeleve-níti, újból és újból felmutatja, kegyetlenül és szépen,
kérlelhetet-7Vö. Babits Mihály,Jónás könyve és más költemények: Pályakép versekkel, szerk., pá-lyakép, s. a. r., jegyz. Melczer Tibor, Budapest, Ikon, 1993, (matúra klasszikusok 9.) (a továbbiakban: Melczer 1993) 23.
8Babits 1979, 85.
lenül, de maga is ámulatban.”9Ez némileg egybecseng a híres ko-rábbi észrevétellel, miszerint az Esti kérdés„nyelvtanilag kérdez, képgazdagságával felel”, és „[a] vers teste válaszol a vers értelmé-nek”,10főként ha hozzáteszük, hogy a képek válasza mindig nyi-tott és többértelmű. Ezzel szemben mind a bibliai Jónás könyvé-ben, mind Babits hasoncíműkölteményében az Úr utolsó kérdé-se szónoki kérdés, mely határozott választ sugall. Mivel a héber Bibliában minden verset kettőspont zár, mondatvégi írásjelek pe-dig nincsenek, jellemző, hogy a magyarBiblia-fordítások egy ré-sze nem is kérdőjelet tesz e szónoki kérdés végére, hanem pon-tot, mint Károli eredetileg a Vizsolyi Bibliában, vagy felkiáltójelet, mint az IMIT-Biblia (az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat két-nyelvűkiadása, 1897–1906): „te szánod a tököt, s én ne szánnám a nagy Ninivét!” Babitsnál az Úr végképp nem hagy kétséget afe-lől, hogy magyarázatát a nagy lecke végsőlezárásának szánta; el-olvasása után persze bőven van min merengenünk, de már in-kább a műegészéről.
Egy mellékelt ábra: a piciny fűszál példájától a nagylevelűtök példázatáig
Ha belátjuk, hogy a megfeleltetések különbségeket takarnak, s az eltérések hozzák felszínre a mélyebben rejlősajátosságokat, ak-kor e bibliai párhuzamok sorát megtoldhatjuk még eggyel: azEsti kérdés végén felnövőmajd leszáradó fűszálat érdemes összeha-sonlítani a (bibliai és babitsi)Jónás könyvében felnövő, majd leszá-radó tökkel. Ezt valószínűleg azért nem szokták megtenni, mert a bibliai eredetiben említett kikájón, azaz egy ricinusfajta bokor he-lyett, melyet a XVI. század közepén Batizi András még
boros-9Kállay Géza,„Sötétlővégtelen”: Vörösmarty Mihály: Az Éj monológja a Csongor és Tündéből és Babits Mihály:Esti kérdés = Kállay Géza,Semmi vérjel: szövegbe helyező kísérletek, Budapest, Liget, 2008, 158–159.
10 Nemes Nagy Ágnes,Babits Mihály: Esti kérdés= Nemes Nagy Ágnes,Szó és szótlanság: Összegyűjtött eszék I., Budapest: Magvető, 1989, 165.
tyánnak fordított a maga verses átiratában,11 mind Károlinál, mind azőt követőBabitsnál épp tökről van szó, s ennek nagy ke-rek termése és humoros képzettársításai túlságosan magukra von-ták a figyelmet, feledtetve, hogy mindkét Babits-versben egy-egy növény felnövéséről és elszáradásáról van szó. Szövegösszefüg-géseik eltérése ugyanazon jelenség felfogásának szemléleti kü-lönbségeire utal mindhárom szöveg között: az Esti kérdésfűszála a szokásos természeti körforgás részeként nőfel, majd szárad le, s a kérdés, amelynek példájaként említtetik, szintén (pars pro toto) az egész természeti rend céljára és értelmére irányul; a bibli-ai Jónás könyvében a tököt, mintegy a természeti rend körforgásá-ból kiragadva, az Úr alkalmi rendelete soron kívül növeszti fel, majd a féreg ugyancsak az Úr alkalmi megbízásából szárasztja le, s mindkettőnek éppen alkalmi célzata lehet a kérdés tárgya; az Úr csak a babitsi változatban illeszti be Jónásnak adott végső magya-rázatába, hogy a tök felnövése és elszáradása szintén egy körfor-gás része, magvaiból új tökök nőnek, ahogy majd új Jónások szü-letnek, s Ninive helyébe új városok épülnek. (Más lapra tartozik, hogy a héber eredetiben az Úr a halat, tököt, férget és szelet egy-aránt a ‘kijelöl’, illetve ‘rendel’ jelentésűmanahige ún. Piél igetör-zsének fokozott intenzitásával mozgósítja, s a négyszer azonos formában előforduló azonos ige hathatósan érzékelteti, hogy még az alkalmi, mondhatni rendkívüli beavatkozások is egységes isteni rendbe illeszkednek. Erre utalnak vissza az 1,14-ben a ha-jósok, mondván az Úrnak, mindent úgy tettél, ahogy akartad; ez Babitsnál a sorsvetéssel együtt kimarad, helyette nála Jónásnak az Úrhoz intézett kérdése: „ezt akartad?” utal arra, hogy nem szo-kott más történni, mint amit az Úr eltervezett.)
Ugyanígy árnyalja a fűés a tök sorsának összehasonlítása a ró-luk szóló szövegek időszemléletét. Bár a fordítások elfödik, jel-lemző, hogy a Mózes imádságát idéző90. zsoltár részlete, ame-lyet az Esti kérdésfű-hasonlatának előzményeként Szenci Molnár
11 Batízi András, Jónás prófétának historiája, 33–36. sorok = RMKT, 2. kötet, XVI. Századbeli magyar költők művei. 1527–1546, Budapest, A M. T. Akadémia Könyvkiadó-hivatala, 1880, 93.
Albert verses átiratában szoktak idézni12(„Kimúlni hagyod őket olly hirtelen, / […] mint az zöld füvecske az mezőben, / Az melly nagy hamarsággal elhervad, / Reggel virágzik s’ estve meg-szárad”), olyan eredetire vezethetővissza, amelyben (Zsolt 90,5–
6) felnövés és elszáradás közelségének, sőt összetartozásának az elmúlást és újranyílást egyaránt jelentőhéber HLP igegyök ismét-lődése ad nyomatékot. Szenci Molnár verses vagy Károli prózai változata nemcsak a korai Babits-vers zárókérdéséhez áll közel („miért nőa fü, hogyha majd leszárad? / miért szárad le, hogyha újra nő?”), hanem a kései Babits-műben az Úr zárókérdéséhez is:
„Te szánod / a tököt amely egy éjszaka támadt / s egy másik éj-szaka elhervadott […] És én ne szánjam Ninivét”? Ugyanígy, amikor a 90. zsoltár idézett részlete előtt Szenci Molnár szövege-zésében ezt olvassuk: „ezer esztendőelőtted anni, / Mint az tegnapnac ö elmulása, / És egy éynec rövid vigyázása”13, illetve Károlinál így: „ezer esztendőte előtted mint a tegnapi nap, mely elmult, és az éjszakának negyedrésze” (Zsolt. 90,4), mindkét vál-tozat felidézheti, amit Babitsnál az Úr végül az időről mond Jó-násnak: „s negyven nap, negyven év, vagy ezer annyi / az én szá-jamban ugyanazt jelenti.” Ehhez képest válik láthatóvá a különb-ség az isteni időszemlélet sub specie aeternitatis nézőpontja, illetve azEsti kérdésszintén végtelen, de evilági problémaként kezelt ide-jének emberi látószöge között: „miért / a végét nem lelőidő?” – erre a kérdésre nem kapunk választ, a Jónásnak adott magyarázat viszont, mely az Úr utolsó szava Jónáshoz, lezárja a párbeszédet, nincs több kérdés, „Jónás hallgatott”.
Mélyreható különbséghez vezet, hogy bármennyire hasonló a piciny fűszál és a nagylevelűtök felnövése és elszáradása, szö-vegbeli funkciójuk legföljebb távolról hasonló, műfaji kötődésük nem ugyanaz. Annyi közös bennük, hogy mint szóbeli kép egyik sem önmagáért áll, mindkettőszemléltetőábra valamilyen mon-danivaló szolgálatában, az uti figura docet (ahogy a mellékelt ábra mutatja) hagyományos tanító gesztusával előadva. Innentől
azon-12 Vö. Melczer, 1993, 23.
13 Szenci Molnár Albert költői művei, s. a. r. Stoll Béla, Budapest, 1971, (Régi ma-gyar költők tára XVII. század, 6.) 214.
ban szétválnak, mert a példa nem példázat. Az Esti kérdésvégén a fűszál egy nyitott, rejtélyszerűkérdésnek, amivégre jön létre ez a sok szépség kérdésének egyik szemléltetőpéldája a sok lehetséges kö-zül, amit maga a szöveg is tudatosít („vagy vedd példának a pi-ciny füszálat”), s mivel kérdésként egy általánosabb, de szintén nyitott kérdést szemléltet, maga az érzékelhetőkép szabadabban érvényesül; a Jónás könyve végén felnövőés elszáradó tök az Úr kitervelt és felépített, eleve célzatos és zárt tanulságúpéldázatának része, mely a bibliai történetben egyetlen szónoki kérdésbe, Ba-bitsnál egy hat kérdésből álló kérdéssorozatba torkollik, melyek szintén szónoki kérdések ugyan, de utánuk az Úr (a bibliai szö-vegtől eltérően) mintegy válaszul maga vonja le példázatának végsőtanulságát. Érdemes megfigyelni, hogy bár itt Babits éppen eltér bibliai mintájától, a kifejtett tanulsággal közelebb áll a bibliai fű-hasonlatok szokásos használatához, mint azEsti kérdés. A Bib-lia gyakori fű-hasonlatai vagy fű-metaforái ugyanis szinte mindig egy-egy zárt tanulságú példázat szemléltetőábrái, rendre valamely kifejthetőés többnyire ki is fejtett tanulság levonását szolgálják, s ez a funkciójuk határozza meg értelmüket. Nem véletlen, hogy a zsoltárok bővelkednek leginkább ezekben: az egyik azt tanítja, ne irigyeljétek a dúskáló gonoszokat, elszáradnak, mint a fű, csak bízzatok az Úrban (Zsolt. 37,1–2); a másik azt, hogy amikor vi-rulnak a gonosztevők, mint a füvek, tudnunk kell, hogy elvesz-nek örökre, de az Úr felsége örökké megmarad (Zsolt. 92,7–9); a harmadik azt, hogy az ember (itt tehát nemcsak a gonosz) olyan, mint a fűés a mezővirága, a szél átmegy rajta és nincs többé, de az Úr jósága örök az őt félőkön, igazsága megmarad azok fiainak fiain (Zsolt. 103,15–17). Előfordul, hogy a tanítás mibenlétére előzetes párbeszéd hívja föl a figyelmet, egyúttal a felhatalmazás aktusát is bemutatva, ami valamennyire aJónás könyve nyitójelene-tével is rokonítható: prédikálj, mondja prófétájának az Úr, mit prédikáljak, kérdi a próféta, prédikáld, hogy a test elhervad, mint az Úr szelének fuvallatára a fű, a nép meg olyan, mint a fű, de az Úr szava felkél örökre (Zsolt. 40,6–8). Az idevágó példázati típu-sok közül mégis az jut legközelebb a Jónás könyvebefejező tök-példázatához, amelynek végén szónoki kérdés utal a növény
sorsával szemléltetett emberi mulandóság ellentétére, mint Jób 14,1–3 esetében, bár itt nem az Úr oktatja Jóbot, hanem Jób igyekszik magyarázni az Úrnak: „Az asszonytól született ember rövid életű, és bővölködőháborúságokkal. Miképen a virág mi-helyt kinyilatkozik, leszakasztatik, és elmúlik mint az árnyék, és nem állandó: Mindazáltalmégis ez ilyen ember ellen megnyitod-é szemeidet, és tennen magaddal törvénybe állatsz-é engemet?”
(Jób 14,1–3)
A költészet nyelvtana és a nyelvtan jelentése:
alany, állítmány, célhatározói mellékmondat
Bibliai fű-hasonlatokhoz képest válik láthatóvá Babitsnál a fűés tök sorsának különbsége annyiban is, hogy voltaképp mi törté-nik, ki által és milyen célból. Látszólag persze az idevágó bibliai motívumok is sokfélék: a fűhol azért szárad le, mertaz Úr szele fuvall rá (És. 40,6–8), hol azért, mert a szél megy át rajta (Zsolt.
103,15–16), hol pedig csak elszárad, mintegy a dolgok rendje sze-rint, külön alkalmi ok vagy cselekvőalany feltüntetése nélkül (1 Pét. 1,24). Azonban bibliai szövegekről lévén szó, közvetve és hallgatólagosan mindhárom szerint az Úr akarata húzódik meg okként az események mögött, jóllehet csak „az Úrnak szele”
nyomán leszáradó fűnél kap nyomatékosító kifejtést, hogyőidézi elő, ami történik. A bibliai Jónás könyvének Babits használta (még revideálatlan) Károli-fordítása a történet minden sorsdöntő for-dulatánál kimondja, hogy az Úr cselekszik: őkészítette a halat (2,1), őkészítette a tököt (4,6),őszerezte a férget (4,7),ő támasz-totta a keleti szelet (4,8). Babitsnál ezzel is összhangban mondja az Úr: „Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem”. Az Esti kérdés-nek azonban nincs olyan hallgatólagos előfeltevése, miszerint végsősoron mindent az Úr intéz, ezért zárósorainak megfogal-mazása („miért nőa fü, hogyha majd leszárad? / miért szárad le,
nyomán leszáradó fűnél kap nyomatékosító kifejtést, hogyőidézi elő, ami történik. A bibliai Jónás könyvének Babits használta (még revideálatlan) Károli-fordítása a történet minden sorsdöntő for-dulatánál kimondja, hogy az Úr cselekszik: őkészítette a halat (2,1), őkészítette a tököt (4,6),őszerezte a férget (4,7),ő támasz-totta a keleti szelet (4,8). Babitsnál ezzel is összhangban mondja az Úr: „Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem”. Az Esti kérdés-nek azonban nincs olyan hallgatólagos előfeltevése, miszerint végsősoron mindent az Úr intéz, ezért zárósorainak megfogal-mazása („miért nőa fü, hogyha majd leszárad? / miért szárad le,