Mottó: „Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és aratás, a hideg és meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.”
(Ter 8,22) 1. A cím kérdése
A megismerés útja az ismerttől az ismeretlen felé vezet. Ez az út kérdésekkel kezdődik, és újabb kérdésekkel folytatódik. Az em-ber kérdésekkel igyekszik belevilágítani abba a sötétségbe, ame-lyet az ismeretlen jelent számára.1
A cím nyilvánvalóan jelzi Babits szándékát, nem a megisme-rés mikéntjét, nem is a megismemegisme-rés eredményét kívánja velünk megosztani, hanem a megismerés aktusát, azt az „ős” folyamatot, amelyben az ember a lét/létezés okát és célját keresi. Azt az ak-tust, amelyre Teremtőjétől kapott parancsot:„Hajtsátok uralmatok alá a földet.”
Babits számára az uralom nem tárgyi természetű, hanem tisz-tán szellemi. Erről maga vall ígyA Lírikus epilógjában:„a minden-séget vágyom versbe venni, / de még tovább magamnál nem ju-tottam.”
Ha kutatásunk logikai alapjaként Solt Kornél csoportosítására hagyatkozunk – melyben a gondolkodási formákat három kate-gória alá sorolja: kijelentések, parancsok és kérdések –, világossá válik, hogy a gondolkodó ember számára a kérdés lesz az egyet-len adekvát lépés a lét/létezés irányába. A kijeegyet-lentés és a parancs tiszta formája ugyanis isteni tett, mely így szól: „Legyen világosság!
És lett világosság.” Az ember számára nem marad más út, csak a kérdezés útja, mely implicit módon ugyan állítást és parancsot is
1SOLT Kornél:Interrogatív logika.In: Magyar Filozófiai Szemle 6., 1970., 1139–
1147.
tartalmaz, így egészen emberi hangon képes a létezés felismeré-sének kijelentésére és a kutatás, a válaszadás parancsára. Loeser ezt azzal indokolja, hogy „a kérdés egy bizonyos gondolkodási forma, amely – mint minden gondolkodási forma – képes az ob-jektív valóság visszatükrözésére.”2
Ami sajátos a babitsikérdésben az az, hogy nem a nappal vilá-gosságánál, hanem az este, a nyugalom, a pihenés, az álom biro-dalmában valósul meg. Maga ad magyarázatot erre: „s én az estét kedvelem / este az én reggelem / lelkem mint a rossz madár / nappal alszik, este száll.” (Palotai est) Nemcsak arról van szó, hogy Babits az estét, e szárnyas takarót kedveli, mely tartalmában a
„nem” cselekvést sugallja, hanem arról, hogy számára épp e szár-nyas takaró ad helyet a szárnyas gondolatok számára: „húnyd be az ajkad, nyisd ki a szárnyad, […] szárnycsattogás legyen dalod.”
(Éji dal) AzÖrökkék ég a felhők mögöttcíműversében pedig ezt írja:
„Hiszek az alkotásban mely a lélek nyelve.”Az estea lélek szerinti kérdezés perceit jelenti,midőnaz alkotó/kérdezőtúllépi a termé-szetes ész korlátait, önmagát gyötörve az isteni parancsot teljesíti, amikor megismerés tárgyává teszi a lét/ létezés misztériumát.
2. A szerkezet kérdése
Bár a címben Babits kérdésről beszél, mégis a verset olvasva a gondolkodás solti felosztásának tükrében azt látjuk, azEsti kérdés nemcsak kérdés, hanem a kijelentés, parancs és kérdés hármassá-gában születik, felölelve így a gondolkodás teljes perspektíváját.
A midőn határozószó azt az időszakot vezeti be, amikor a gondolkozásnak, a kérdezésnek helye van. Az ezt követő kijelen-tések az este, az ihletett percek képszerűleírását adják, s egyben ezek a sorok a megértés ágyát vetik meg számunkra.
A második rész az ember Istentől kapott életprogramját tar-talmazza. Itt minden állítás parancs, és minden parancs cselek-vésre szólít fel. Azolyankorhatározószó azestéhez hivatott
vissza-2SOLT Kornél:Uo.
csatolni a cselekvés pillanatát. Az estében valósulhat meg az a parancs, amely abárhol járj, bámészan vigyázd, nézzed, szédülj, állj meg csodálni, merengj és végül az arra fogsz gondolni felszólításokon ke-resztül lezárja a bizonytalanság útját. Az ember nem választhat, nem teheti meg, hogy nem gondolkozik, nem bújhat ki a: hajtsá-tok uralmahajtsá-tok alá a földet parancsa alól. Nem azért nem dönthet, mert nincs szabad akarata, hanem mert létének feltétele a kutatás, a megismerés őmaga. (Mert az ember annyi, amennyit Isten-ből/teremtésből, létből/létezésből megismer.)
Három ige azonban mintha kívül esne a parancs kategóriáján, a sorok között elszórva ezt olvassuk: ülhetsz, bóbiskolva hajthat, el-csüggedhetsz. A második állítás nem a gondolkodóra vonatkozik, így épp a különbségtétel érdekében indokolt a ható ige használa-ta, de mit kezdjünk: az ülhetszéselcsüggedhetsz szavakkal?
Tartalmi distinkció esetén kiderül, az ülés és a csüggedés épp a külsőcselekvés megtagadását jelöli. Erre a parancs nem szólít fel, a parancs ugyanis nem parancsolhatja, hogy ülj és csüggedj, csak lehetőség kifejezése ez a forma, amely a cselekvés elutasítá-sát látszólag megengedi. De Babits azt mondja: mégis arra fogsz gondolni, tehát a külsőtétlenség, amely csak lehetőségként létezik, nem jelent szellemi restséget, éppen ellenkezőleg, akkor is arra fogsz gondolni. A parancs megtagadása tehát csak látszólagos, mert az ember létében nem tagadhatja meg önnön létezését, csak halálában.
A harmadik rész, a kérdések sora pedig explicitté teszi a gon-dolkodás elvont fogalmát azzal, hogy a megismerés aktusát a köl-tőkommunikálhatóvá gyúrja a nyelv segítségével. Azzal a termé-szetes nyelvvel, melyet Bańczerowski így jellemez: „A nyelv nem valami hozzáadott kiegészítője az embernek, hanem azoknak a tulajdonságoknak a halmazához tartozik, amelyek az ember lé-nyegét adják. […] Nem eszköz, hanem az ember bizonyos fajta mechanizmusa, berendezése, „szerve”.[…] Olyan mechanizmus, mely lehetővé teszi az egyes személyeknek és a személyek révén az egyes embercsoportoknak, végsősoron az egész emberiség-nek mind a kognitív, mind pedig a gyakorlati fejlődését. A nyelv
tehát nemcsak az interperszonális kommunikációt, hanem az in-terperszonális kogníciót is biztosítja.”3
3. A kérdés kérdése
A kérdésekhez grammatikai, szemantikai és pragmatikai megfon-tolások segítségével közelítünk.
Babits kétféle kérdőszót alkalmaz az Esti kérdésben: a mineket és amiértet. A két kérdőszó pragmatikai, szemantikai kiterjesztése nem azonos. A minek a létezés céljára, a miért viszont a létezés okára kérdez rá. Cél és ok egymásnak feszülve, egymást kiegé-szítve, egymást váltogatva jelenik meg, így pragmatikailag a maga nemében teljes és tökéletes a babitsi kérdés.
Amikor a kérdéseket a témaszavakon keresztül szemantikailag vizsgáljuk, az is kiderül, hogy az elemek felsorolásában: a víz-tenger>víz;adomb, tarka márvány>föld;anap, hold, felhő>ég, égites-tek; a lomb>növények – s ha még idevesszük, hogy az ember önmagát mint kérdezőt felismeri, és önnön létét nem kérdőjelezi meg –, a hat napos teremtés momentumaihoz jutunk.
A világ létrehívásának aktusában szereplőeseményekre íródik rá a babitsi kérdés, mellyel a mindenség befogadására tesz kísérle-tet, miközben éppen azt a parancsot teljesíti, mely a világ létrehí-vásának aktusát befejezi:Hajtsátok uralmatok alá…
A kérdések grammatikai felépítését vizsgálva a következő va-riációkat találjuk:
1.) a + b; pl:„miért a dombok és miért a lombok?”
Ebben az esetben a kérdés két eleme, két különálló tag, me-lyek között mellérendelőkapcsolatos viszony létesül.
2.) a1= a2; pl: „minek az est, e szárnyas takaró?”
A kérdéseknek ebben a fajtájában az elsőtagot a második tag egy jelzős szerkezettel értelmezi.
3BAŃCZEROWSKI Janusz:A világ nyelvi képe. Tinta kiadó, Budapest, 2008., 17–20.
Ebből a kompozíciós rendből három + három sor válik ki.
Az elsőkettőegymással tartalmi és szerkezeti hasonlóságot mu-tat: „ez a sok szépség mind mire való?” valamint: „miért a végét nem lelőidő?” Mindkét kérdésben csak egy-egy elem szerepel, és ezek az elemek olyan elvont kategóriákat takarnak – szépség-esztétika, idő-filozófia –, melyek nem illeszkednek a világot alko-tó természeti kategóriák sorába, így a szemantikai különbséget a grammatikai, szerkezeti különbség tovább erősíti.
A költemény utolsó három sora a kérdések között külön egy-séget képez, a vagy kötőszó le is választja a többiről, ugyanakkor ez a három sor függetlenségét is elveszti, hiszen a „végét nem le-lőidő” verbális kibontakoztatásaként, példázataként értendő.
Az általam vizsgált, utolsó, a kérdések sorába nem illeszkedő kérdés, mely felfüggeszti az addigi kompozíciós rendet: „s a ten-ger melybe nem vet magvető?”.
Ez a sor többszörösen felülírja az előtte és utána szereplő kérdések szemantikai és grammatikai sémáját. Egyrészt a tenger szó után nem egy másik elem szerepel, nem is a tengernek jelzős szerkezettel való azonosítása, hiszen a tenger szót egy vonatkozó mellékmondat követi: „melybe nem vet magvető”, vagyis a költő atengerről kijelentést fogalmaz meg. Ez pedig azt jelenti, hogy ez a sor nemcsak grammatikailag és szemantikailag különbözik a többitől, hanem itt a kérdezés logikai sémája is megbomlik. Az összes többi kérdés ugyanis nyitott marad, a lét/létezés célját, okát ebben a versben nem fejti meg Babits, hanem a megismerés tárgyává emeli.
A tenger esetében azonban nem hagyja nyitva a kérdést, ha-nem egy zsidó-keresztény gyökérszimbólumot beemelve a meg-ismerés eredményét hozza. Valójában nem is kérdést, hanem ki-jelentést tesz. Ha az írásjel mégis kérdésnek láttatja e sort, el kell gondolkodnunk azon, mi a célja ennek a kérdőjelnek, mi a tenger és ki a magvető?
Mivel a kérdésről az interrogatívlogika szempontjából azt mondtuk, hogy implicit kijelentést és a válaszadás parancsát is tartalmazza, indokolt a tengerés amagvetőproblematikájának
meg-oldási lehetőségeit a bibliai hagyomány és Babits poétikai hagya-tékának metszetében vizsgálni.
Babits költészetében a tenger, ha nem a számosságot, illetve magát a természeti képződményt jelöli, akkor mindig mint aző s-káosz maradványa, mint a költészet, a költőszámára megismer-hetetlen, kutathatatlan rendezetlenség, az ismeretlen birodalma, a
„semmi” jelenik meg.
„Szomjasan remegnek gondolataink, mint ezerujju fák, / ezer remegőujj – s nyílt tenger a Semmi – vak part a Világ.” (A vetkő -zőlelkek)
Vagy: „Mert dobtál vala engem a sötétbe/ s tengered örvé-nyébe vetteték be,/ és körülvett a vízek veszedelme,/ és fű teke-redett az én fejemre, / bőhullámaid átnyargaltak rajtam, / és Egyetemed fenekébe hulltam, / a világ alsó részeibe szállván, / ki fent csücsültem vala koronáján!” (Jónás könyve)
Vagy: „ s ha képzeletembe jutnál be (de nem jutsz) / egy tájra találnál. És íme ez a táj: / Nagy messzire tárva a légszerü tenger.”
(Odysseiabeli tájkép)
Vagy: „ De tengert olyat hol láss, / hogy mélyére hass?”(Egy dal) Vagy: „Ember, a tengert ne célozd / megbékózni: nem le-het!”(Egy perc, egy pille)
Megbéklyózniés ismerni egyedül Istennek lehetséges, mert neki van hatalma fölötte: „Csak az Isten tart számon / mint tenger csöppjét s part homokját” (Verssor az utcazajban), valamint: „ó tengertánc! hangos hab fényes halma! / de majd megőröl Isten lassu malma.”(Hadjárat a semmibe)
Ezek a konnotációk a magvetéssel összekapcsolva visszacsa-tolások a teremtés művéhez, ahhoz a naphoz, amikor Isten szét-választja a földet és a tengert, és útjára engedi a magvetés csodá-ját. Nem véletlen tehát, hogy a „semmi” és a „valami”, a tengerés amagvetésBabitsnál is egymásba kapaszkodik, még ha negatív elő -jellel is, hiszen őlétében és magvetésében is az őstengerből származik. ASötét vizek gyermekeként emlegeti magát:„Minden es-te valami nagy hullám alá bukok én. / A mélység palotáiban bolygok egész reggelig. / Mint kiről a mese regél, aki sellővolt
előbb, / tritonfiú, tengermagzat, és a tengerben lakott.” (Sötét vi-zek gyermeke)
ARecitativcíműversben arról olvassunk, hogy szavai is az ő s-tengerből valók: „Szók, keserű/ őstengerből ülepedett / szók, régi kiszáradt tengerek alja, ti / felejtett könnyek alja, ti gondolat / kegyetlen izgatói.”
Végül aTudománycíműverssel tovább tágíthatjuk a Babitsról alkotott képet, hiszen nemcsak származása, de létének a világban hagyott nyoma is, szavai és az ebből épült rendszer, egész tudo-mánya a tengerből való: „A tudomány vagyok. Az ujkor tudomá-nya. / […] Isten ellen törő, isteni tudomány. / Tenger, mely hab-jait fel az egekre hányja.”
Babits poétikája belehelyezkedik és túl is lép azon a teológiai szimbólumrendszeren, mely a tenger–magvetés viszonylatát je-lenti. Ez a zsidó-keresztény hagyományban gyökerezőszimbó-lumkomplexum a teremtéssel indul, pontosabban a föld és a ten-ger szétválasztásával. A teremtést, a magvetés tartományát azon-ban a bűn következtében Isten éppen a tengerrel (az özönvízzel) pusztítja el, felfüggesztve a magvetés örök körforgását. De nem végérvényesen! Mert megmarad egy igaz ember, a magvetés ő r-zője, akinek ígéretet tesz Isten, hogy a magvetés napjai, míg a föld napjai, állni fognak.
AzÚjszövetségben a magvetőről szóló példabeszéd kilép a ter-mészeti képből, erre maga Jézus figyelmezteti a tanítványokat.
„Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? A magvetőaz igét veti… ( Mk 4,13–14) A magvetés jézusi példájának egyik érdekes vonását Máténál ta-láljuk, aki a példabeszédet így készíti elő: „ Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Ezért beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt.”(Mt 13, 1–2)
Jézus a tengeren végzi a magvetést, azért száll bárkába, mert a nagy víz felerősíti és viszi a magvakat, Isten igéjét. De nem a ten-gerbe, hanem a tengerből jön a magvetés.
Pál apostolnál ez a kép aztán tovább absztrahálódik, s már köze sincs a természeti példához, pusztán szellemi jelleget ölt.
„Mert amit az ember vet, azt fogja aratni, hiszen ki a testének vet, a testből arat majd romlást, aki pedig a Léleknek vet, a Lé-lekből arat majd örök életet.” (Gal 6,7–8)
Ez az elvont kép lehet aztán a költői magvetés prototípusa, melyben Babits önmagát magvetőként, szavait mint a megisme-rés eszközeit pedig magként tételezi: „Ó ti, kemény / magvak, ti lelkem magvai, szók!” (Recitativ)
De nemcsak gondolkodásának eszközét, hanem annak ered-ményét, egyetlen örökségünket magként láttatja velünk Babits a Füst és korom címűversében: „Ami kincseimben legcsudább, /ők lelik meg, mert ti eldobtátok, / mint a gyermek az almacsutkát./
Árva, kemény, nedvtelen csutak: mégis benne minden nedvek anyja, / a jövőnek szórt morzsa, a Mag.”
Végül egész életére mint magsorsra kérdez rá az Ezerkilenc-száznegyven címűversben: „Mire tart a végzet, s mily sorsra szánt minket? / Micsoda jövőnek magvaivá rendelt?”
Babits magvetése nem a krisztusi értelemben vett isteni ige hirdetése, az őszava sajátosan emberi szó, melyen nyomot ha-gyott a szellem gyötrelme, a megismerés kínja.
Ezen megfontolások alapján azt látjuk: a tenger, melybe nem vet magvető? sora kettős jelentésben funkcionál. Egyrészt a természeti képekkel együtt a teremtés rendjének okát kutatja, másrészt vi-szont kilép a kérdések tematikus jelentéséből, és elvontságában az időés a szép kategóriáihoz emelkedik, amikor a megismerés költői aktusaként a költőönmaga létére, az alkotás értelmére kérdez rá.
4. A magvetőválasza
A Jelenések könyve jóslatában feloldja a tenger problematikáját azzal, hogy a „káoszt”, a „semmit” még ellenpólusként se tartja meg: azIsten lakása az emberek közöttcíműperikópában ezt olvas-suk: „Ekkor új eget és új földet láttam, mert az elsőég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé.” (Jel 21,1)
De mi lesz addig? A jézusi válasz éppen a magvetésben oldja fel ezt a rettenetes kérdést: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint
egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!, engedelmeskedni fog nek-tek.” (Lk 17,6)
A hit le tudja győzni a semmit, földdé tudja szelídíteni a ten-gert. És mi más a hit, ha nem magvetés, (hála)adás azért, ami még nincs is.
„Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és ér-telme, mert »cél és értelem« emberi fogalmak: a világnak nincs rá-juk szüksége. A világ több, mint minden emberi; hiszek a világ-ban, mert eszem el nem éri.” Így szól a magvetőBabits az Örökkék ég a felhők mögött, Vallomás helyett hitvalláscíműversében.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
Babits Mihály összegyűjtött versei.DOMOKOS Mátyás (szerk.), Osiris Kiadó, Bu-dapest, 2005.
BAŃCZEROWSKI Janusz:A világ nyelvi képe.Tinta kiadó, Budapest, 2008., 17–20.
Bibliai szókönyv, szókonkordancia a Károli Gáspár fordítású (1908) Bibliához, Evangé-liumi kiadó, szamizdat kiadás.
Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neolvulgáta alapján.Szent Jeromos Katolikus Biblia-társulat, Budapest, 2002.
ORAL, Roberts:A hitmagban rejlőcsoda. Zúgó szél Alapítvány, Budapest, 1997.
SOLT Kornél: Interrogatívlogika.In: Magyar Filozófiai Szemle 6., 1970., 1139–
1147.
Újszövetségi szövegmutató szótár (Konkordancia)Dr. OPÁLÉNY Mihály – BALÁZS Károly (szerk.) Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémia LevelezőTagozat, Budapest, 1987.
Láng Gusztáv