Az itt bemutatott vizsgálat alapfogalmai a bizalom, a szociális motiváció, az együttműkö-dés, a procedurális igazságosság, és a társadalmi részvétel. A továbbhaladás érdekében elsőként ezen kategóriák – jelen kutatás kereteire korlátozódó érvényű, pusztán annak lehatárolt céljait szolgáló – konceptualizációjára kell sort keríteni.
A bizalom terminus jelen gondolatmenetben egy alapvető emberi viszonyulást jelöl, amely a személyek vagy szervezetek kívánatos (illetve elvárható) viselkedésében való hit, illetve az azzal kapcsolatos várakozás mozzanatát egyesíti. Jelen sorok szerzője a bizalmat egyszerre tekinti pszichológiai, morális, és társadalmi-kulturális jelenségnek,7 ugyanakkor a kognitív-kalkulatív megközelítésnél valamivel meggyőzőbbnek érzi az affektív-attitüdinális bizalom-koncepciót (vö. Szabó I., 2014). Az elvégzett kutatás so-rán tehát inkább cselekvések kiváltására képes érzelmi beállítódásként, „bizalomra való készségként” tekintett a jelenségkörre, nem pedig „érdekösszhangot” feltételező gondo-lati és cselekvési sémaként (vö. Hardin, 2002). A vizsgálat céljai szempontjából fontos, említést érdemlő momentum még a személyközi (vagy interperszonális) és a szervezeti/
intézményi bizalom jelenségköreinek, illetve az azokat lefedő (al-)kategóriáknak a meg-különböztetése.8
Bár a motiváció a (szociál)pszichológia egyik igen sokat használt és rendkívül sokfé-leképpen interpretált kategóriája, a szociális motiváció terminust ehelyütt eme gazdag elméleti hagyományban való alaposabb pozicionálás nélkül, kizárólag Tyler (Tyler, 2011)
4 Ld. pl. Balázs (2002; 2008); Braithwaite–Levi (1998); Boda–Medve-Bálint (2012); Fukuyama (1997); Luh-mann (1988); Sztompka (1999); Uslaner (2000); Warren (1999); Zmerli–Hooghe (2011).
5 Egy felsorolt szempontból fontos ellenpéldának tekinthető Sonja Zmerli és Ken Newton 2008-as tanulmá-nya, amely a (társadalmi) bizalmat kifejezetten a demokráciával kapcsolatos attitűdök összefüggés-rendsze-rében vizsgálja (Zmerli–Newton, 2008).
6 A procedarális igazságosság kapcsán például fellelhetünk olyan elemzéseket, amelyek már kifejezetten a problematikával kapcsolatos „lakossági tapasztalatokra” koncentrálnak, de módszertani szempontból itt is a jelenség kvantitatív, nagy elemszámú és változó-központú megközelítésével találkozunk (Göncz et al., 2011).
7 Vö. Balázs (2002; 2008); Fukuyama (1997); Luhmann (1988); Rose-Ackerman (2001); Sztompka (1999);
Uslaner (2000); Warren (1999).
8 Vö. Boda–Medve-Bálint (2012); Braithwaite–Levi (1998); Szabó, I. (2014); Zmerli–Newton (2008).
fogalomhasználati javaslatát követve alkalmazom. Vagyis a problematika tartalmi és konceptuális komplexitását9 zárójelbe téve elfogadom, hogy az emberi motivációk két nagyobb csoportját a haszonszerzésre és a költségek/büntetések elkerülésére kihegyezett instrumentális motivációk, valamint az ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyó cselekedetek mögött meghúzódó hajtóerők alkotják. Ez utóbbi csoport a szociális moti-vációk köre. Ebbe a fogalomkörbe Tyler szerint (Tyler, 2011:31–43) az alábbi mozzanatok sorolhatók be: a közösségekkel, személyekkel, célokkal vagy tevékenységekkel kapcso-latos pozitív attitűdök, érzések/érzelmek (elkötelezettség, az együttlét öröme, a jól vég-zett és értelmesnek tekintett munka öröme, a társadalmi szerepből/munkakörből fakadó büszkeség); bizonyos társadalmi és morális értékek elfogadása (a morális mérce alapján legitimként elfogadott autoritásnak való alárendelődés, az ígéretek megtartása, köteles-ségtudat); az identifikáció, azaz a csoportokkal vagy szerepekkel való azonosulás és az ez alapján való cselekvés; valamint a hitelesség percepcióján/tapasztalatán alapuló bizalom és a procedurális igazságosság percepcióján/tapasztalatán alapuló pozitív hozzáállás.
Az együttműködés, a kooperáció fogalma jelen tanulmány keretei között ugyancsak Tyler (Tyler, 2011) koncepciójával harmonizáló módon, ugyanakkor a köznapi használat-hoz közelítő értelemben szerepel. Ez azt is magában foglalja, hogy a szerző a közös (vagy egyeztetett) célok megvalósítására irányuló cselevésként interpretált, a kompetíciótól és a konfrontációtól egyértelműen megkülönböztethetőnek tekintett tevékenységet nem játék-elméleti értelemben vett stratégiaként fogja fel, illetve a terminust nem a játékelméletben bevett jelentésben használja (vö. Tóth, 2014).
A procedurális igazságosság kategóriája kapcsán megint csak a Tyler által felállított fo-galomhasználati konvencióhoz igazodom. Ez azt jelenti, hogy a kategóriát az intézmények működésében tetten érhető „igazságosság” két fő megnyilvánulási formája közül az egyik, a disztributív/elosztó igazságosságtól jól megkülönböztethető aleset jelölésére szolgáló terminusként használom. Procedurális igazságosság alatt tehát Tyler (Tyler, 2011) nyomán egyfelől az intézményi döntéshozatali folyamatban jelentkező méltányosságot (pártatlan-ságot, alapos(pártatlan-ságot, az érintettek bevonására való törekvést), másfelől az intézmények ré-széről az ügyfelek/érintettek irányában tanúsított méltányos bánásmódot (kellő figyelmet és tiszteletet, jó szándékot, párbeszédre és partnerségre való törekvést, megbízhatóságot stb.), azaz egy a döntés eredményétől összességében független vonást értek.10
A társadalmi részvétel fogalmát jelen tanulmányban a közélet policy dimenziójá-ra specifikálva, illetve korlátozva alkalmazom. A terminus alatt ehelyütt a társadalmi problémamegoldásba bevont civil aktorok, nem-állami/non-profit szereplők és/vagy el-sődleges érintettek tevékenységét értem, illetve ilyen aktori kör közreműködésével zajló közpolitikai folyamatot értek.11
Az alkalmazott fogalmak értelmi körülhatárolása után a következő lépés a vizsgálat elméleti keretének felvázolása. Az itt bemutatott kutatás teoretikus sarokpontjait képező tyleri koncepció voltaképp a korábban definiált fogalmakkal lefedett jelenségkörök kap-csolatára, sajátos, többirányú összefüggésére vonatkozó állítások rendszere. Ilyen állítás,
9 Ld. erről Tyler (2011); vö. Weiner (2006).
10 Vö. Leventhal (1980); Machura (1998); Murphy (2005).
11 Vö. elsősorban Boda–Jávor (2012); Burns et al. (2004); Cornwall (2008); Jávor–Beke (2013); Skidmore et al.
(2006); Stoker (2007).
138
hogy az állampolgárok körében jelentkező bizalom egyik formája a „másik” (az intézmé-nyi szereplő, a jogalkalmazó, az autoritás) motivációival kapcsolatos vélekedésen alapul, és maga is képes szociális motivációvá válni (Tyler, 2011:73). Az amerikai szerző másik állítása, hogy a (köz)politikai intézmények működésében tapasztalt procedurális méltá-nyosság (azaz az annak percepciójára épülő vélekedés) ugyancsak a szociális motivációk kialakítására és beindítására alkalmas faktornak tekinthető. Koncepciója ugyanakkor a procedurális igazságosság mindkét dimenziójában, azaz a méltányos döntéshozatal és a méltányos bánásmód terepén is fontos szerepet tulajdonít a társadalmi részvétel, illetve az együttműködés elemének. Gondolatmenetéből az is kitűnik, hogy az együttműködés bi-zonyos (önkéntes, önként vállalt) formáinak megvalósulásához elengedhetetlennek tartja a szociális jellegű motivációk jelenlétét, ugyanakkor a bizalmat is (ami, mint azt a koráb-biakban már tisztáztuk, elméletében egyfajta szociális motiváló erő is). Munkájából kiol-vasható továbbá, hogy a sikeres együttműködési folyamatok mintegy a kiváltó közegükre visszahatva növelik, erősítik a bizalmat, és (további) társadalmi részvételre, valamint a procedurális igazságosság iránti igényre/fogékonyságra sarkallnak.
A mondanivaló átláthatósága érdekében azonban nem árt tisztázni, hogy jelen sorok szerzője szerint Tyler egy mechanizmus-alapú koncepciót, azaz egy, a jelenségek, entitá-sok között fennálló (kölcsön)hatáentitá-sokra, és (részben) oksági jellegű összefüggésekre vonat-kozó „feltételezés-rendszert” alkotott meg (vö. Málik, 2015). Vagyis egy olyan, állítások adott csoportját magában foglaló elméleti konstrukciót, „amely hihető leírást ad arról”, hogy bizonyos körülmények között (azaz nem mindig), és az esetek egy jelentős részében (azaz nem minden esetben) „miként lesz I-ből O” (Schelling nyomán Málik, 2015:120).
Amikor tehát a (társadalmi részvétel kontextusában szemlélt) bizalom, motivációk, együttműködés és procedurális igazságosság tényezőinek vizsgálatát az amerikai szerző által kialakított, és empirikusan is megtámogatott teoretikus keretbe illesztettem, akkor egyfelől az volt a célom, hogy nemzetközi tapasztalatokat, illetve azok talaján formáló-dott elméleti koncepciókat vethessek össze a magyar viszonyokkal, és „ha I, akkor elég sokszor O” formulában összegezhető kapcsolatokat egy másik kontextusban is megvizs-gáljam. Másfelől arra törekedtem, hogy a kutatás során nyert kvalitatív adatokat – azok bizonyos, az elemzés szempontjából nem igazán kedvező sajátosságai miatt – egy vi-szonylag feszes analitikus struktúrában helyezzem el.
A kutatás során az alábbi két kérdésre, illetve inkább kérdéscsoportra kerestem választ.
1. Melyek, illetve milyenek az adott közpolitikai folyamat résztvevőinek bizalommal, motivációkkal, együttműködéssel és procedurális igazságossággal kapcsolatos észleletei, tapasztalatai? Az eseménysor kapcsán szerzett benyomásaik szerint mekkora hangsúlyt kaptak, milyen formában jelentek meg a fenti tényezők a választott eset történései során?
2. Visszaköszönnek-e a Tyler által leírt társadalmi mechanizmusok a vizsgálatba be-vont személyek tapasztalataiban, vélekedéseiben? Visszaigazolják-e valamilyen formá-ban a résztvevők percepciói a vizsgált tényezők közti összefüggésekre vonatkozó tyleri megállapításokat?
A két kutatási kérdés (illetve kérdéscsoport) megválaszolása érdekében folytatott vizs-gálat alapvetően eset-központú, nem pedig változó-központú kutatásként határozható meg (vö. Della-Porta, 2008). Ebből adódó jellemzői a kis elemszám, az esetválasztás véletlenszerűsége helyett az esetválasztás paradigmatikusságára való törekvés, a vizsgált valóságelem(ek) komplex egység(ek)ként való megközelítése, a komplexitás
(részlet)gaz-dag visszaadását célzó leírás mikroszkopikus perspektívája, illetve az erősen korlátozott külső érvényesség, azaz az eredmények kontextuskötött, egyedi, nem vagy nem igazán általánosítható jellege (vö. Della-Porta, 2008: 208–217).
A kutatás az esetközpontúság, az eset-kutatásokra jellemző karakter mellett alapvetően kvalitatív megközelítésű, interjús módszertanú vizsgálatként jellemezhető. Ez azt jelenti, hogy a féligstrukturált megkérdezés nyomán kialakult empirikus forrásbázist alapvetően jelentéstartalmakat, értelem-összefüggéseket hordozó adatok tárházaként kezelte, és az adatfelvétel során született válaszokat elsősorban a szövegekben megnyíló gondolattar-talmakra fókuszáló, interpretatív-hermeneutikai elemzésnek vetette alá.
A kutatás harmadik alapvető vonása a perceptualitás, azaz a konkrét folyamatokkal kapcsolatos észleletekre, vélekedésekre és tapasztalatokra való orientáltság. Ez azt is je-lentette, hogy nem magukat a Tyler által leírt mechanizmusokat, mint olyanokat igyeke-zett működés közben szemügyre venni, hanem az azokkal kapcsolatos benyomásokat, véleményeket.
Az esetválasztás indoklásaként a következő tényezők említhetők. A kutatás céljainak egy olyan, (1) egyértelműen közpolitikai jellegű, a közpolitika-tudomány12 szempontjá-ból releváns és értelmezhető, (2) ugyanakkor jól lehatárolható, időben és térben nem túl kiterjedt eseménysor felelt meg, amelynél (3) a közpolitikai folyamat az elsődleges érin-tettek, illetve bizonyos civil szereplők bevonásával (azaz társadalmi részvétellel) zajlott, és amelynél (4) a megoldani kívánt probléma jellegéből, illetve a közpolitikai folyamat inherens sajátosságaiból adódóan kulcsjelentőségre tettek szert az együttműködés, a biza-lom, a szociális motiváció, valamint a procedurális igazságosság komponensei.
A Budapest VIII. kerületében adminisztratív úton létrehozott és „Magdolna-negyed”
névre keresztelt slum-ös körzet rehabilitációjára irányuló program (Magdolna Negyed Program, MNP) első (2005 és 2008 közé eső) üteme egyértelműen teljesítette az esetvá-lasztás kapcsán megfogalmazott 1. és 2. feltételt: nyilvánvalóan megmutatkozott benne a közpolitikai jelleg és a közpolitika-tudományi relevancia, illetve az időbeli és térbeli lehatárolhatóság. Ugyanakkor, mint egy, a városregenerációs paradigmába13 illeszkedő, komplex megközelítésű szociális városrehabilitációs folyamat, már inherens módon, sőt, szinte definíciószerűen tartalmazta az esetválasztás kapcsán szempontként megjelölt 3. és 4. sajátosságot is. A városrehabilitációval általánosságban és elméleti szinten foglalkozó irodalom leszögezi, hogy a többcélú stratégiát követő, integrált szemléletű programok megvalósításának alapvető eleme a helyi lakosság bevonása a tervezési-, döntési- és kivi-telezési folyamatokba, a szereplők közti bizalmi viszony kiépítése, a formális/professzio-nális és laikus aktorok közti együttműködés (vagyis a kölcsönös partnerségi viszony és a folyamatos párbeszéd) kialakítása, valamint a lakókörnyezet (jobbítása) iránti elkötele-zettség növelése (Egedy, 2005: 30–33; 48–49; Egedy–Kovács, 2005). Ugyancsak a siker zálogaként említik mind az egyes szereplők privilegizálásától és mások háttérbe szorítá-sától való tartózkodást, mind a finanszírozás átláthatóvá tételét, mind a döntéshozók hi-telességének kiépítését és/vagy megőrzését (Egedy, 2005: 30–33; 48–49; Egedy–Kovács, 2005). A társadalmi részvétel vonása (3. feltétel), valamint a bizalom, az együttműkö-dés, a szociális motiváció és a procedurális igazságosság komponensei (4. feltétel) tehát a
12 Ld. pl. Birkland (2005); Fischer et al. (2007); Gajduschek–Hajnal (2010).
13 Ld. ehhez Egedy–Kovács (2005: 12–14); Albert–Závecz (2011).
140
komplex városregenerációk, illetve szociális városrehabilitációk fontos, konstitutív (sőt, definitív) elemeként kerülnek leírásra. Az eset alkalmasságával kapcsolatban kialakult meggyőződést tovább erősítették a konkrét folyamatot bemutató, értelmező és értékelő specifikus elemzések.14
Az interjúalanyok kiválasztása során a „Magdolna-negyed Szociális Városrehabilitá-ciós Program” első ütemében részt vevő három fő aktori kör, vagyis az önkormányzati/
hivatali oldal (illetve a kivitelezést végző projektcég, a Rév8) munkatársai, a civil szer-vezetek tagsága, valamint a kerületben lakó állampolgárok képezték a három megjelölt célcsoportot.
A megkérdezések menetét három, előzetesen elkészített, az adott célcsoportra specifi-kált, és így egymástól bizonyos pontokon, kisebb mértékben eltérő kérdéssor képezte.
A 24 interjú elkészítésére 2012 őszén, és 2013 tavaszán került sor a Pázmány Péter Ka-tolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanuló egyetemi hallgatók bevonásával.