az állami és magán munkaerő-közvetítő irodák ügyfeleiből álló 400 fős minta közel háromnegyede (73,8 százaléka) volt munkaerőpiaci státuszát tekintve munkanélküli a kérdezés időpontjában. a munkanélküli ellátórendszernek a diszfunkcionalitására mutat, hogy az összes munkanélküli több mint fele (57,3 százaléka!) ellátás nélküli munkanélküli volt a kérdezés pillanatában. az egész mintán belül az ellátatlan munkanélküliek aránya 41,3 százalék volt. Ennek a csoportnak a fele (50,8 százaléka) nem iskolázatlan emberekből állt, hanem legalább érettségivel vagy annál magasabb iskolai végzettséggel rendelkezett. Ráadásul a disz kriminációs okok számának a növekedésével lineárisan emelkedett az ellátatlan munkanélkülieknek az aránya is. a nem diszkrimináltak 38,0 százaléka, az egy ok miatt diszkrimináltak 43,2 százaléka, a több ok miatt halmozott diszkrimináltak 57,4 százaléka volt ellátás nélkül lévő munkanélküli. ugyanakkor, ha csak a munkanélküliek csoportját nézzük a disz-kriminációs okok száma szerint, akkor nincs szignifikáns különbség az ellátatlanok arányában. Ez arra utal, hogy a munkanélküli el(nem)látórendszer egyformán disz-funkcionális függetlenül attól, hogy valakit hány ok miatt diszkrimináltak eddig éle-tében. (lásd a 9. táblázatot!)
Ezek után nem fog a meglepetés erejével hatni, hogy a megkérdezetteknek a túl-nyomó többsége „nehezen” vagy „nagyon nehezen” él meg a jelenlegi jövedelmé-ből, amely a négyfokú kategóriarendszerből a harmadik és a negyedik kategóriát jelenti. 40,2 százalékuk nehezen, 43,0 százalékuk nagyon nehezen tud csak megél-ni. a jövedelmi szegénység egyformán sújtja a mintában szereplő állami és magán munkaerő-közvetítő irodák ügyfeleit, szignifikáns különbséget egyedül a halmozott diszkrimináltak és nem diszkrimináltak esetében találtunk a legrosszabb jövedelmi kategória gyakoriságát tekintve. a nem diszkrimináltak 39,4, míg a halmozott diszk-rimináltak 55,3 százaléka tartozott a nagyon nehezen megélők kategóriájába. (lásd a 10. táblázatot!)
Az utóbbi néhány év fejleménye, hogy nemcsak a munkanélküli és szociális el-látások minősége és színvonala szakad le az Európai unióban található átlaghoz képest, de a foglalkoztatottak bérszínvonala is (oEcd, 2015; sharle ̶ szikra, 2015).
a jövedelmi szegénység mindhárom kategóriába tartozó embereknél napi szintű feszültséget jelent: a dolgozó szegénynek minősülő, havi maximum 60-80 ezret kereső foglalkoztatottaknál, a 47 ezret kereső közfoglalkoztatottaknál, és a 22.800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásból élőknél is. különböző mértékben, de az interjúk tanúsága szerint mindhárom kategóriában alapvető problémát jelent a szükséges létminimum garantálása, a lakhatás fenntartása. nézzük meg, hogyan fo-galmazzák meg megélhetési viszonyaikat az interjúalanyok a legrosszabb kategóriák felől haladva a legjobbak felé.
Ellátatlan munkanélküli:
„Mert nem tudom, hány éven keresztül fizettem a tb-t magam után, és engem orvos csak akkor látott, ha már vitt a mentő. Most meg saját magam után a semmiből hogy fizessek ki 6810 forintot egy hónapra, és akkor még csak alap
ellátásban részesülök. Most, hogy munkanélküli vagyok, saját magam után kell fizetnem a tb-t. De munkanélküli vagyok, nincs állásom, miből fizessem?
Ha elüt az autó, akkor haljak meg? Ez megint egy nagy izé, hogy nem tudom, hány évig fizettem és most miért nem lehet azt visszaadni?” (férfi, vidéki álla-mi munkaügyi központ ügyfele, azonosító: 167)
a 22.800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatásból élők:
„Megpróbálom az életemet tengetni, nem jó, siralmas, tudnék sírni néha, de azért csak férfi vagyok és (…) Akkor viszont nagyon-nagyon elér a dolog, amikor kell várni 2-3 napot, amíg elküldik azt a bizonyos 22 ezer forintot.
(…) Most érzem magam a legkritikusabb ponton, amikor meg kell mondjam, és meg kell fontoljam, hogy most elmenjek két buszmegállóval odébb, mert ott olcsóbb a kenyér 20 forinttal. Mondjuk, ez bánt. Én, aki hozzá voltam szokva, hogy a munkámból éltem, és Budapesten is jól megfizettek, mert ezt a szakmát elég jól megfizetik, nem annyira, mint külföldön, de külföldre nem vágytam, én Magyarországra jöttem, és nekem itt kell, hogy legyek, és kész. Nekem itt kell megélni.” (férfi, vidéki állami munkaügyi központ ügyfele, azonosító: 175)
„Dolgozzunk azért, hogy fedél legyen a fejünk fölött. Azt a gyerekeknek már hónapok óta, ha hiszi, ha nem, egy zoknit nem tudok venni, már azon gondol
koztam, vagyis anyuval épp azon beszélgettünk, hogy jön az iskola, miből ve
gyek a gyerekeknek legalább 2-2 pólót. Meg legalább 5 pár zoknit, meg gatya boxer alsót, hogy valami bugyi legyen a gyerekeken. És nem tudunk venni és nem. És az ember tényleg szégyelli már az iskolába már úgy engedni a gyere
keket, hogy nem tud az ember rájuk venni. És iskolába meg kell járni. Úgyhogy legalább munkát adnának, hogy dolgozzunk. Ne erre a 22.000.Ft.ra várjunk.
Mert mi ez? Semmi. Hát a lakbéremre kevés a 22 ezer.” (nő, budapest, állami munkaügyi központ, azonosító: 256)
„…saját önerőből semmilyen tanfolyamot nem tudok, hiszen ez az összeg, ami per pillanat van az ember kezében, illetve amire a segélyt kapta az önkor
mányzattól, abból abszolút csak hátralékok vannak. Sajnos. (…) Nincsen nagy követelésem, csak annyi, hogy ki tudjam fizetni a havi kötelező rezsi-dolgokat, illetve ennivalót tudjak venni. (nő, budapesti állami munkaügyi központ ügy-fele, azonosító: 8)
a 47 ezer forintot kereső közfoglalkoztatott:
„Hát egy rendes munkahelyet szeretnék. Mert az utcaseprő munka, az csöves munka. Mondjuk, a csöves megél belőle, mert van lakása, elmegy a hajlékta
lan szállóba, 47 ezerből meg tud élni. De én lakbért fizetek, villanyszámlát, … mindent fizetek. 47 ezerből nem lehet megélni. (…) Mondjuk igen 47-ből csak zsíros zsömlére telik. Ja, egy nap egy zsömle, az osztva úgy, hogy reggel – délben – este. Úgy lehet megenni. (…) Volt, mikor egy hétig nem ettem. De ők ilyeneket, ők nem tudnak nekem munkát adni festőként. Ők ilyeneket, hogy mi az, hogy éhezés, nem tudják, nem tudják, hogy mi az, hogy éhezés, fogalmuk sincs. Ők hazamennek és esznek. De ha én hazajövök, egész nap talpalok mun
ka után és kaja nincs. Nem számít, hogy én megdöglök. Egy kutya jobban él, mint én.” (férfi, budapest, állami munkaügyi központ ügyfele, azonosító: 97)
Alacsony bérekért dolgozó foglalkoztatottak:
„Most már kezdek úgy belefáradni, hogy 50-60 ezrekért dolgozom, ami a rezsire kevés jószerivel. Két gyerek van, valahogy ezt is figyelembe veszem, hogy családfenntartóként kell dolgoznom. Olyan munkát kell tényleg keresni, amiből ki tudom fizetni a rezsit, nem maradok el belőle, a gyerekeket is tudom rendesen iskoláztatni, meg meg is tudunk belőle élni. (…) Mert nekem az a tapasztalatom, hogy hiába van, hiába mondják, hogy munkanélküliség van, szerintem aki keres – az talál. Lehet munkát találni. Az a baj, hogy nincs meg
fizetve. Én is két-három munkát magamra vállalok, de abból jószerivel meg
felelően nem nagyon lehet megélni, mert örülünk, ha a rezsit tudjuk fizetni, meg az ember megfelelően tudja a gyerekeket tápláltatni.” (nő, vidéki állami munkaügyi központ ügyfele, azonosító: 142)
„Annyira pici pénzekért kell ma dolgozni, ha nem akar (az ember) éhen hal
ni.” (nő, vidéki állami munkaügyi központ, azonosító: 156)
„Próbálunk valahol meghúzódni, folytatni a munkát, mert különben éhen ha
lunk. Cukorbeteg a lányom, a másik is beteg, sokat kell ahhoz teljesíteni, hogy ők meglegyenek. De igyekszem, mindent megteszek, csak nagyon nehéz.” (nő, vidéki állami munkaügyi központ ügyfele, azonosító: 163)
„Valamilyen szinten sikeres, elégedett vagyok így. Család szempontjából nekem működik, ez az első pont, ők a legfontosabbak nekem, hogy meg tudjak nekik mindent adni… pályázatokat beadni. A munka nagyon lényeg, mert anélkül nincs semmi. Pénz nélkül nem tudunk mit kezdeni, tehát ez az ország, itt a pén
zen múlik minden. A pénz, az egészséget nem lehet megvenni, rendben van, de
pénz nélkül nem lehet érvényesülni. Teljesen mindegy, hogy milyen oldalról néz
zük, a pénz az nagyonnagy dolog. Már nekem is csak a pénz, meg a pénz. Ez jár a fejembe.” (férfi, vidéki állami munkaügyi központ ügyfele, azonosító: 126)